Címke: Szaúd-Arábia

  • Továbbra sem fejeződött be a szaúdi F1-pálya építése

    Továbbra sem fejeződött be a szaúdi F1-pálya építése

    Minden idők egyik legizgalmasabb F1 világbajnoki harcának utolsó előtti fordulója a hírek szerint félig még egy építkezésen kerülhet megrendezésre. A Forma-1 illetékesei elutasították azokat a feltételezéseket, hogy a szaúd-arábiai Dzsidda új pályája – amely a tervek szerint két hét múlva ad otthont a 2021-es év utolsó előtti versenyének – nem készül el időben. Egy, a Formula One Managementnél dolgozó forrás a Blick című svájci lapnak Katarban elmondta:

    „Az utolsó munkálatok Szaúd-Arábiában az első szabadedzés előtti csütörtökön fejeződnek be. A pálya akkor még félig építkezés lesz, de már lehet majd rajta vezetni.”

    Roger Benoit veterán F1-es újságíró szerint az első aszfaltréteget szeptemberig nem is fektették le, majd ennyit fűzött hozzá:

    „Remélhetőleg kibírja majd a sivatagi hőséget.”

  • Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Vészesen fogynak az Alfa Romeo tartalék alkatrészei, ahogy a hosszú és fáradalmas 2021-es szezon a finiséhez közeledik.

    Három verseny van még hátra, köztük a vasárnapi első katari futam. Több Forma-1-es csapatot is hátráltatnak a Losail pálya – elsősorban a MotoGP-ben használt – sérült szegélykövei. A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc és a Haasnál versenyző Nikita Mazepin is súlyos sérüléseket szenvedtek az aktuális monocoque-jukkal. Az orosz újonc Mazepin siránkozott is, amiért az alapos javítások után tempó nélkül a rajtrács hátsó részén maradt:

    „Még csak el sem kell hagynod a versenyigazgató által meghatározott pályakorlátokat ahhoz, hogy sérülést okozz az autódnak.”

    Ami az Alfa Romeót illeti, a Sauber által irányított csapat gondosan gazdálkodott az utolsó tartalék padlólemezekkel, amíg Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi autóján lévő toldozott-foltozottak tovább nem sérültek Katarban. Két sérült alsó rész Brazília után került vissza Hinwilbe javításra, és a csapat most versenyt fut az idővel, hogy időben visszakapják őket Szaúd-Arábiára. Beat Zehnder csapatmenedzser is elismerte ezt az Auto Motor und Sportnak:

    „A szezon ilyen késői fázisában már nem építünk új alkatrészeket. 20 napba telik egy új padlólemez legyártása.”

    Frederic Vasseur csapatfőnök is a Blick újságnak próbált jó képet vágni a dologhoz, majd így folytatta:

    „Räikkönen és Giovinazzi is kénytelen lesz vasárnap sérült padlólemezzel küzdeni, különben nem lesz több autónk, amit pályára tudnánk küldeni.”

    Zehnder feladata mindeközben a javított padlólemezek Szaúd-Arábiába szállításának bonyolult logisztikájának menedzselése a jelenleg is tartó, a koronavírus-járvány miatti globális szállítási válság közepette, ezért így fejezte be a mondandóját:

    „Rijádon keresztül kell menniük, de ott mindig fennáll a késések veszélye.”

  • Több, mint 50 éve nem történt olyan az F1-ben, mint ami most következik

    Több, mint 50 éve nem történt olyan az F1-ben, mint ami most következik

    Katar és Szaúd-Arábia a soron következő két helyszín a Forma-1-ben. A két arab pályában közös, hogy mindketten először rendeznek versenyt a száguldó cirkuszban, ráadásul rögtön egymás után, amire legutóbb fél évszázada volt példa.

    Noha a koronavírus-járvány is kellett hozzá, de a Forma-1 az idei és a tavalyi esztendőben is számtalan új helyszínre látogathatott el. A sok új helyszín miatt pedig nagy esély mutatkozott arra, ami végül meg is valósult, nevezetesen, hogy egymás utánra kerüljön a naptárban két új pálya.

    Az évek során a Forma-1 folyamatosan terjeszkedett és látogatott el új helyekre, mégis 1970-ben fordult elő utoljára, amire most kerül sor, vagyis, hogy két új helyszín egymás után legyen a versenynaptárban. 51 évvel ezelőtt a Német és az Osztrák Nagydíjat rendezték egymás után, két új pályán. Előbbi a Hockenheimringen, utóbbi pedig a mai Red Bull Ring elődjén, az Österreichringen került megrendezésre.

    Ezen kívül még egy olyan év volt, amikor több új helyszín egymás után debütált a száguldó cirkuszban – leszámítva az első, 1950-es évet -, 1959-ben a német futamot először és egyben utoljára rendezték a jellegzetes AVUS pályán, ami az egyik autópálya két oldalát kötötte össze döntött kanyarokkal. Őt követte a Portugál Nagydíj, amelyet Lisszabonban a Monsanto Park-ban rendeztek meg. Érdekesség, hogy az AVUS-hoz hasonlóan a monsanto-i pálya is csak egyetlen egyszer szerepelt a Forma-1-ben.

    A számos új helyszín egyéb statisztikai érdekességet is tartogat. Az idei a 72. F1-es idény, de csupán a 19. olyan szezon, amikor legalább két, teljesen új pálya kap szerepet a naptárban. Idén Doha és Jeddah az új helyek, de volt olyan idény, ahol ez a szám kettőnél is több volt. 1959, 1967, 1973, 2004, 2008 és az első COVID-év, vagyis 2020.

    Voltak azonban „új helyszín mentes periódusok” is a sorozat történetében. A legtöbb idő, ami eltelt két új pálya bemutatkozása között az négy és fél év volt, 1999-es maláj, és a 2004-es bahreini futamok között. Itt fontos megjegyezni, hogy 2000-ben került be Indianapolis az Amerikai Nagydíj helyszíneként a naptárba, mint „új” pálya, de a hivatalos statisztikák szerint 1950 és 1960 között volt már rajta F1-es verseny, hiszen az Indy500 akkoriban beleszámított az F1-es pontversenybe, hiába vett részt rajta teljesen eltérő mezőny. E rangsorban a második leghosszabb időszakhoz csupán egy évet kell visszautazni az időben, ugyanis Baku 2016-os bemutatkozása és Mugello tavalyi színrelépésre között eltelt 1547 napban nem avatott új pályát az F1.

    Még pár apróság, amik az új aszfaltcsíkokhoz köthetőek:

    Lewis Hamilton a legutóbbi öt új helyszín közül négyen is megnyerte az első futamot, míg az utolsó négy új pályán Mercedes pilóta diadalmaskodott a pole-pozícióból rajtolva.

    2010 óta hét új helyszínt köszönhettünk a Forma-1-ben, és mind a hét pálya első futamán a pole-pozíciójából induló versenyző nyerte az az évi világbajnoki címet. Érdekesség, hogy az ezt megelőző 30 esetben csupán kétszer esett meg ez.

  • Szaúd-Arábia tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes futurisztikus várost épít a sivatagban

    Szaúd-Arábia tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes futurisztikus várost épít a sivatagban

    (MTI) – Tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes, futurisztikus várost épít a sivatagban 2024-re Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre – jelentette még januárban a helyi televízió élő adásában a trónörökös.

    A készülő „ökovárosról” kedden írt a Daily Mail Online című brit lap. A cikk szerint Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös ismertetése szerint, a Neom elnevezésű projektnek a The Line (A Vonal) lenne az első szakasza egy 168 kilométer hosszú központi gerincen, amelynek mentén helyezkednek el majd a különböző városrészek.

    A Neom a görög neosz, azaz új és a musztakbal, azaz arabul jövő szó kombinációjaként született. A terv része annak az ambiciózus elképzelésnek, amelynek célja, hogy Szaúd-Arábia függetlenné váljon a kőolajtól, és az országot a Szilícium-völgyhöz hasonló technológiai központtá alakítsák át, miközben városokat, kutatóközpontokat, oktatási zónákat és turisztikai látványosságokat is magában foglal.

    „A Neom az emberi fejlődés gyorsítója és vízió arról, hogyan nézhet ki egy új jövő” – olvasható egy januári közleményben.

    A tervek között szerepelnek repülő dróntaxik, Jurassic Park stílusú vidámpark robotdinoszauruszokkal, és Michelin-csillagos éttermek – írja a The Wall Street Journal című amerikai lap.

    A bolygó legnagyobb szén-dioxid-mentes rendszereként emlegetett, 16 városrészből álló metropolisz szélerőművekre, napenergiára és olyan csúcstechnológiára támaszkodna, amely a vizet oxigénné és hidrogénné alakítja át üzemanyagként.

    A Neom megvalósítása 500 milliárd dollárra rúghat, és a város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához.

    A buldózerek már megkezdték a terület kialakítását, az alagutak ásását, hogy a város három szintjét – a gyalogosoknak szánt felszíni területet, valamint két földalatti réteget a közlekedés és az infrastruktúra számára – kialakítsák.

    Az északnyugat-szaúd-arábiai hegyektől a Vörös-tengerig terjedő közösségekben összesen akár 1 millió ember is élhet majd, akit nagy sebességű közlekedési eszközök és „autonóm mobilitási megoldások kötnek össze” – olvasható az említett közleményben.

    Az iskolák, éttermek, üzletek és egyéb célpontok ötperces sétával elérhetőek lesznek, egyetlen utazás sem tart majd húsz 20 percnél tovább – ígérik a tervek. A lineáris forma és a földalatti infrastruktúra segít megőrizni a természetes táj 95 százalékát, mondják a fejlesztők. A projekt az előrejelzések szerint 380 000 új munkahelyet teremt, és 2030-ig nagyjából 48 milliárd dollárral növeli majd a szaúd-arábiai GDP-t.

    A projekt vezetője, Nadhmi Al-Naszr a Bloomberg amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy ez gigantikus vállalkozás, és úgy becsülte, hogy a Vonal megtervezéséhez és megépítéséhez szükséges munkának még az 1 százalékát sem végezték el. Elmondta azt is, hogy a Neom fejlesztői kezdetben akadályokba ütköztek, mivel a mérnököknek olyan technológiákhoz kellett várost tervezniük, amelyek még nem léteznek.

    Az építkezés eredetileg 2021 első negyedévében kezdődött volna. Most, hogy végre elkezdődött, a Neom következő lépése az, hogy a metropoliszt „szabad zónává” nyilvánítsák, ahol más törvények érvényesek, mint Szaúd-Arábia többi részén. Al-Naszr szerint ez már 2022 első hónapjaiban megvalósulhat.

  • Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

    Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

    Új bajnokot avattak a világ legnagyobb LEGO kockákból épített Forma-1-es autói között. A Guinness Rekordok Könyve által hitelesített új versenyautó több mint félmillió egyedi darabból áll, és jelenleg a szaúd-arábiai Dzsiddában, a Red Sea Mallban látható.

    A projektet a Szaúdi Autó- és Motorkerékpáros Szövetség rendelte meg, hogy népszerűsítsék a decemberi Szaúdi Arab Nagydíjat, amely az ország első megjelenése az F1-es versenynaptárban. Minden kockát téglát meg lehetett vásárolni az Ehsan, – a Szaúd-Arábia nemzeti jótékonysági hálózata -. számára szervezett adománygyűjtés céljából.

    Az autó felülmúlja a 2017-ben felállított korábbi LEGO F1-es autó rekordot, amely egy Ferrari SF70H másolat volt. Az az autó 350 000 darabból állt, de azt a dán cég munkatársai tervezték és építették. Látható volt a szakértő kézügyesség. Részletesebb volt, és kevésbé tűnt szaggatottnak (ha úgy tetszik, nagy felbontásúbbnak hatott), mint a mostani zöld autó.

    A kockák azonban csak kockák, és az új rekordtartónak van néhány lenyűgöző részlete. Például a kerekek és a gumik, sőt, még a Pirelli felirat is elkészült. Az autó elkészítése nagyjából nyolc napot vett igénybe. Az építés szeptember 15-én kezdődött, az utolsó kockát pedig szeptember 23-án helyezte el az autóra a SAMF elnöke, Őfelsége Khalid bin Sultan Al-Abdullah Al-Faisal herceg. A Forma-1 sajtóközleményében így nyilatkozott:

    „Ez az izgalmas projekt arról szólt, hogy visszaadjuk a közösségünknek, és bemutassuk a haladás, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás valódi jelentését és értékeit, amelyek a modern Szaúd-Arábiát szimbolizálják. Ma magabiztosan kijelenthetem, hogy ez sikerült, és még sokkal, de sokkal többet is adott. Ez a hihetetlen teljesítmény az együttműködés és a leleményesség bravúrja volt, amelyet a közös szenvedély kötött össze, hogy a Forma-1 erejét felhasználva Szaúd-Arábiának szebb jövőt biztosítsunk.”

    A Szaúd-arábiai Nagydíjra december 3-5. között kerül majd sor. A versenypálya a Vörös-tenger mentén húzódó utcai kialakítás lesz, éjszakai megvilágításban, ami festői fényképeket eredményezhet.

  • Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    A McLaren bejelentette, hogy Jonathan Neale, a vállalatnál régóta dolgozó egyik vezetője még ebben az évben elhagyja a wokingi bázisú vállalatot. Neale 2016 óta töltötte be a McLaren-csoport vezérigazgatói tisztségét, miután korábban az F1-es csapat ügyvezető igazgatójaként állt annak az élén.

    Mint a British Aerospacenél korábbi munkatársát, az ex-McLaren csapatfőnök Martin Whitmarsh, Neale-t arra bátorította, hogy 2021-ben csatlakozzon a versenyzői alakulathoz, mint annak operatív igazgatója, mielőtt 2005-ben ügyvezető igazgató lett. A McLaren-főnök Ron Dennis és Whitmarsh mellett Neale irányította a csapat dolgait egy olyan sikeres időszakban, amelynek része volt Lewis Hamilton 2008-as világbajnoki címe is.

    Dennis McLaren-elnöki megbízatásának 2016 végén bekövetkezett megszűnésével azonban Neale visszavonult a csapattal való mindennapi foglalkozástól, és a McLaren Group műveleti igazgatója lett. A globális koronavírus-járvány kihívásokkal teli időszakot jelentett az autó- és versenyzői részleggel is rendelkező vállalat számára, amely az elmúlt két évben többször is arra kényszerült, hogy átstrukturálja pénzügyi és részvényesi alapját.

    Tavaly júliusban a McLaren 550 millió font értékű befektetést kapott Szaúd-Arábiától, amely Bahrein után a második közel-keleti ország, amely befektetett a McLarenbe.

    Miközben az autóipari tevékenységüknek több időre van szüksége a talpra álláshoz, a McLaren csapat jelenleg a harmadik helyen áll az F1-es konstruktőrök bajnokságában, miután kilenc év kihagyás után a múlt hétvégén Monzában visszatértek a győztesekek közé.

  • A szaúdiak megvennék a komplett Forma-1-et!

    A szaúdiak megvennék a komplett Forma-1-et!

    A legfrissebb szóbeszéd szerint a Forma-1 kereskedelmi jogai hamarosan szaúd-arábiai tulajdonba kerülhetnek.

    A Liberty Media 2017-ben vásárolta meg a Formula One Groupot, és ezzel véget ért Bernie Ecclestone 40 évig tartó vezetői tevékenysége a sportban.

    A svájci Blick azonban arról számolt be, hogy az amerikai vállalat „úgy tűnik, elvesztette érdeklődését a több milliárd dolláros játékszere iránt”, és el akarja adni a szaúdiaknak.

    A jelentés szerint ennek eredményeként az is lehetséges, hogy a közel-keleti és ázsiai régióban növekedhet a versenyek száma.

    Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban már megerősítették a december 5-i, illetve 12-i időpontot, míg a november 21-i, az elmaradt ausztráliai futam miatt megüresedett helyet várhatóan egy új, katari versenyhétvége tölti majd be.

    Az előszezoni tesztre és az idei év szezonnyitójára Bahreinben került sor, amely 2020-ban két futamnak is otthont adott. A 2022-es szezon tesztjeit várhatóan megosztva Bahrein és Barcelona között tartják majd.

    Roger Benoit, a Blick munkatársa azt írja, hogy „a szaúdiak már a bőröndjeikkel az ajtóban állnak, hogy átvegyék az amerikaiaktól”, és ha a Forma-1 valóban gazdát cserélne, az „még inkább az ázsiai régióba vinné a show-t”.

    Benoit megemlíti, hogy pénzügyi okokból az F1 egyre inkább eltávolodik a hagyományos európai központtól, például már Német Nagydíjat sem rendeznek.

    A jelentés azt is megállapítja, hogy a Liberty Media nem sok jelentős változtatást hajtott végre, mióta átvette a Forma-1 irányítását, kivéve, hogy száműzte a rajtrácsos lányokat, és a versenyek kezdési időpontját 10 perccel óra utánra módosította, bár ezt a döntést később visszavonták.

    Az F1 korábbi vezérigazgatóját, Chase Carey-t – aki tavaly lemondott, és helyére Stefano Domenicali lépett – idézték, amikor azt mondta, hogy „minden nagydíjnak olyannak kell lennie, mint egy Super Bowlnak”, ez a koncepció azonban nem vált be.

    Ha a Forma-1 szaúdi kézbe kerülne, az ország emberi jogi helyzete miatt az biztosan felháborodást váltana ki. A királyságot „sportswashinggal” (sportmosás) vádolják, mely azt jelenti, hogy az ország a sportot használja fel saját hírnevének, megítélésének javítására.

  • Szaúd-Arábia kész egy második versenyt is rendezni

    Szaúd-Arábia kész egy második versenyt is rendezni

    Szaúd-Arábia először rendez Forma-1-es futamot, de a verseny promótere már egyből azt is felajánlotta, hogy akár kettőt is szívesen rendeznek, ha a vírushelyzet miatt szükség lenne rá. Az elmaradó futamok miatti helyettes-keresés közepette szóba került már az is, hogy Katarban is lehet Forma-1-es verseny, de ez az értesülés már cáfolva lett.

    A Jeddah-i futam az utolsó előtti verseny lesz a tervek szerint, és épp az előtte lévő Ausztrál Nagydíj az egyik elmaradó futam, így akár kézenfekvő is lehetne a duplahétvége.

    „A Forma-1 még nem kért fel minket egy második futam megrendezésére, de minden a tervek szerint halad a felkészülésünkkel, az építkezéssel kapcsolatban” – szögezte le a promóter, Khalid bin Faisal Al Saud herceg. „Tehát ha szükséges, hogy a mi versenyünk előtt rendezzünk egy futamot, azt hiszem, meg tudjuk oldani. Ha muszáj, és szükségük van egy másik országra, akkor szóba jöhetünk, ha ez segít a Forma-1-nek.”

    A herceg hozzátette, hogy jövőre az év elejére szeretnék a versenyüket, és sprintfutamot is szívesen rendeznének.

    „Szerettük volna, ha a versenyt az év elején rendezzük meg, de az idő, amit a pályán való munkálatokra és az előkészületekre kellett szánnunk, nem tette lehetővé, hogy 2021-ben, az év elején rendezzük meg a versenyt” – folytatta. „Most tárgyalunk a Forma-1-gyel arról, hogy mikor lenne a legjobb számunkra a 2022-es futam, és remélhetőleg sikerül megállapodnunk.”

    A promóter elmondta azt is, hogy a legutóbbi Brit Nagydíj alatt néhány versenyzővel megvitatta az emberi jogi kérdéseket, és szívesen találkozna a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal is, hogy vele is megvitassa ezeket. Hozzátette, hogy a tervek között szerepel az is, hogy néhány női szaúdi versenyző is induljon náluk a betétfutamokon.

  • Íme az első képek a Szaúdi Nagydíj paddockjáról!

    Íme az első képek a Szaúdi Nagydíj paddockjáról!

    A Szaúdi Nagydíj szervezői megosztották a látványterveket a novemberi, Jeddah-i verseny létesítményeiről.

    Az idei utolsó előtti nagydíjként mutatkozik be a városi pálya, mely éjszakai futamnak ad majd otthont.

    A Vörös-tenger partján található pálya 6.175 méter hosszú lesz majd, és rekord mennyiségű, 27 kanyart jegyeztek fel rajta.

    „Az boxutca épülete szimbolizálja majd mindazt, amit ez a verseny jelent: elfogadás, modernitás és látványosság.” – jelentette ki Szaúd-Arábia Automobil és Motorkerékpár Szövetségének elnöke.

    „Már csak hat hónap van hátra, míg a motorsport csúcsa elérkezik Szaúd-Arábiába. Az előkészületek pedig hihetetlen sebességgel zajlanak, ahogy a csapatunk felkészül az első Szaúdi Nagydíjra.”

    A versenyre december 2-án kerül majd sor, és azon a hétvégén a Formula 2 i skísérni fogja a száguldó cirkusz mezőnyét.

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Szaúd-Arábia csapattal is csatlakozna Forma-1-hez?

    Szaúd-Arábia csapattal is csatlakozna Forma-1-hez?

    Szaúd-Arábia első versenyére idén novemberben kerül sor Jeddah-ban, az Aramco tavaly új partnere lett az F1-nek, de ennyiben nem állnának meg a szaúdi befektetők.

    A korábbi olasz miniszterelnök, Matteo Renzi lehet egy új, formálódó, Szaúd-Arábia által támogatott csapat mögött.

    Bár Olaszországban lezárások vannak, a politikus ellátogatott a Bahreini Nagydíjra, ahol az ország koronahercegével találkozott.

    Olasz források szerint előtte Szaúd-Arábia volt az úticélja. Az Autosprint azt állítja, nem a verseny miatt volt ott, hanem azért, hogy egy új csapatról tárgyaljon.

    Az F1 jelenleg nem fogad pályázatokat potenciális új csapatoktól, bár korábban az ázsiai Panthera-csoport és egy monacói illetőségű cég is érdeklődést mutatott a belépés iránt.