Címke: Szaúd-Arábia

  • Kimi: A Forma-1-ben túl sok lett a sportpolitika

    Kimi: A Forma-1-ben túl sok lett a sportpolitika

    Kimi Räikkönen legfőbb tanácsa a sikerhez és a boldogsághoz az, hogy ne hallgassunk mások tanácsára. Hangzatos és tipikus mondat a Forma-1 jelenlegi legöregebb, legtapasztaltabb és vitathatatlanul legegyedibb, valamint a rajtrács legnépszerűbb versenyzői közé tartozó pilótájától. A 42 éves finn a vasárnapi Abu Dhabi szezonzáró után visszavonul a sportágtól. Amikor megkérték, hogy nevezze meg a legjobb tanácsot, amit hosszú F1-es pályafutása során kapott, Räikkönen az Agence-France Pressének így nyilatkozott:

    „Rengeteg ember próbált tanácsot adni nekem, de nem hallgattam rájuk. Mindig is azt gondoltam, hogy meg kell próbálnod a legjobb módon élni a magad számára. A munkában a legtöbbet nem tenném meg, amit kérnek tőlem, ha lenne választásom. Azt azonban, ahogyan a magánéletedet éled, magadért kell tenned. Ha megpróbálod azt csinálni, amit mások akarnak, az egy-két évig működhet, de nem lesz jó vége. Örülök, hogy a magam életét élhetem. Amennyiben ez jó vagy rossz, azt el tudom fogadni, mert ezek az én döntéseim voltak.”

    A 2007-es világbajnok ezért nem is ad tanácsot azoknak, akik szeretnének hozzá hasonlóan egyedi hozzáállását a média munkatársaival szemben, majd nevetve hozzátette:

    „Nem tudom, hogy megy ez. Csak pörög az agyam, majd azt mondom el, ami van.”

    Az Alfa Romeo pilótája elárulta azt is, hogy nem fél a visszavonulástól:

    Dehogy, nagyon is várom! Két évre egyszer már kiszálltam az F1-ből. Oké, raliztam, de most boldog vagyok otthon, hétköznapi dolgokat csinálok, szóval nem aggódom. A Forma-1 sok időt vesz el, és sosem ez volt a legfőbb nekem. Vannak más dolgok, amelyek fontosabbak az életemben. Most az időbeosztásom az egész családomra hatással van, és már alig várom, hogy ne legyen semmi programom, és azt csinálhassam, amit ők akarnak.”

    Elmondása szerint karrierje csak azért tartott ennyi ideig, mert inkább „több jó napja volt, mint rossz”:

    „Ha sokkal több rossz év lett volna, mint a jó, soha nem maradtam volna ennyi ideig. Nem mindig jó érzés elmenni otthonról egy tízórás repülőútra. Soha nem izgatott a dolog ezen része. Persze amikor végül pénteken, szombaton és vasárnap is azt csinálod, amiért jöttél, az oké. Ennek ellenére örülök, hogy vége van.”

    Amikor viccelődve azt kérdezték, hogy a következő lépése az lehet-e, hogy Finnország elnöke lesz, Raikkönen így felelt:

    „Inkább lennék Finnország elnöke, mint a Forma-1-é. A Forma-1 túlságosan átpolitizált lett. Nézd meg, mit tettünk Szaúd-Arábiában. A pénz a lényeg, kár is mellébeszélni.”

  • McLaren: Norris szerint „hülye” a piros zászlós szabály, főnöke egyetért

    McLaren: Norris szerint „hülye” a piros zászlós szabály, főnöke egyetért

    A szaúd-arábiai piros zászlós periódusok legnagyobb kárvallottja a McLaren volt. Most csapatfőnök és versenyző is felszólalt az anomáliák ellen.

    Lando Norris a Mick Schumacher által okozott első biztonsági autós periódus talán legnagyobb nyertese volt a Szaúd-Arábiai Nagydíj elején. Ekkor a McLaren versenyzője hatodik volt, ám az előnye odalett, amikor a piros zászló alatt mindenki kereket cserélt az autóján. Az anomáliának köszönhetően Norris visszaesett a 14. helyre ahonnan aztán végül legalább egy pontot meg tudott menteni.

    Jól viszont nem viselte a szabályok által hagyott kiskaput. „Párszor előfordult velem… Tavaly Monzában, aztán Mugellóban, vagy éppen most. Ilyenkor a többiek kapnak egy ingyen kiállást. Tönkre is ment ezeknél a pillanatoknál a versenyem. És ennek mindig én vagyok a rosszabbik végén. Így pedig nyilván nem fogadom könnyen. Ki lehetne ebből hozni jót, de egy ilyen hülye szabály mindent tönkre tud tenni. Felhoztam ezt először, aztán amikor megint megtörtént ez velem. Mondhatok, amit akarok, de (a szabályokat) nem én írom. Persze ha a cél a szórakoztatás, akkor nehogy változtassanak ezen. De a versenyző szempontjából semmissé teszi az összes belefektetett energiát.”

    A csapatfőnök Andreas Seidl is nehezen nyeli le a keserű pirulát. „Sok értelme nincs kritizálni a szabályt, mindannyian egy szobában ültünk, amikor ez meg lett szavazva. Ami viszont történik, az sportszakmai szempontból nem túl fair. Megoldást kell erre találnunk. Az nehezen indokolható, hogy egy piros zászlós incidensnél mondjuk előrébb kerülsz, és még ráadásul kereket is cserélhetsz az autódon. Persze akár jól is kijöhetünk majd a jövőben egy ilyen esetből. Viszont általánosságban nem gondolom sportszerűnek.”

    A McLaren-vezérből dőlt a panasz. „Nyilván nem tetszett az első piros zászló Lando kiállása után. Ennek a szükségszerűségét nem az én tisztem megítélni. A másodiknál viszont rengeteg törmelék volt a pályán. Ennyi fémalkatrésznél nem árt az óvatosság. Nem kockáztathattunk, hogy valamilyen alkatrészre ráhajtsunk, esetleg a nézők között kössön ki.”

  • Padlólemez-sérülés nehezítette Ocon dolgát a dobogós harcban

    Padlólemez-sérülés nehezítette Ocon dolgát a dobogós harcban

    Több incidens vezetett Esteban Ocon padlólemez-sérüléséhez két körrel a Szaúd-Arábiai Nagydíj leintése előtt. Szerinte ezen múlt a dobogó.

    Egy őrült futamon Esteban Ocon sokáig dobogóesélyesként haladt. Így volt ez még az utolsó körben is, azonban a célegyenesben Valtteri Bottas tulajdonképpen legyorsulta őt, így pedig bukta a harmadik helyet. A csata kárvallotja a mezőny nagy részéhez hasonlóan nem tudta ép autóval átvészelni a dzsiddai káoszt. Szerinte konkrétan egy ilyen autósérülés vezetett a pódiumos pozíció elvesztéséhez.

    „Két körrel a vége előtt hirtelen elkezdett fogyni a teljesítmény” – idézi fel Ocon a szaúdi futam véghajráját. „Mondjuk volt is elég kontaktom a verseny során. Az első rajtnál Tsunodával, a másodiknál pedig Lewisszal értem össze. Így két körrel a vége előtt elhagytam egy jókora darabot a padlólemezből. Így pedig hirtelen jóval lassabb lettem. Ezt próbáltam az akkumulátor teljesítményével kompenzálni, de így a hibrid tulajdonképpen kimerült a leintésig. Nagy kár érte, de nyilván nem lehet minden a miénk.”

    Ocon dobogós esélyeinek nagyon jót tett az Alpine taktikája, valamint a Hamilton-Verstappen csata. Ebbe ő egyébként nem akart beleszólni, ettől függetlenül viszont akaratlanul is a csata szereplője lett. „Tudtam, hogy egymással agresszívak lesznek. De velem is ugyanannyira agresszívak voltak. Erre viszont számítottam. És egyébként sem akartam mindenáron magam mögött tudni őket. Sokkal gyorsabbak voltak nálam, így jobbnak láttam elengedni őket. Ellenkező esetben a saját futamomat is tönkretettem volna.”

    Negyedik helyének köszönhetően Ocon öt pontra zárkózott fel Alonso mögé a vb-tabellán. A spanyol Szaúd-Arábiában csak tizenharmadik lett és maradt 77 pont a neve mellett.

  • Igencsak szűkösen áll tartalék alkatrészekkel a Haas

    Igencsak szűkösen áll tartalék alkatrészekkel a Haas

    Miután mindkét Haas-pilóta versenye csúnyán ért véget, a csapat nincs egyszerű helyzetben a tartalék alkatrészeket illetően a szezonzáróra készülve.

    Mick Schumacher a nyolcadik körben piros zászlót idézett elő és Nyikita Mazepin versenye sem tartott sokkal tovább miután belerohant az előtte haladó George Russellbe. Ezzel a versenyzők a szó logisztikai értelmében igencsak nehéz helyzetbe hozták csapatukat a szezonzáró abu dhabi futamra készülve. Mazepin esetében a tartalék kasznit kell majd bevetni, ami egyébként már nem az első alkalom: a Haas ugyanerre kényszerült Katar után.

    „Van még azért néhány (alkatrészünk)…” – gondolkodott el a csapatfőnök Günther Steiner. „Nem fogytunk ki teljesen. Nincs viszont túl sok hibázási lehetőségünk. Nem számítottunk arra, hogy két autót is leírunk. De legalább most jött ez a két baleset és így újra tudjuk építeni az autókat. Jobb ez annál is, mintha mondjuk öt futammal ezelőtt nullázzuk le (a két autót), meg jobb, mintha ez mondjuk már Abu Dhabiban történik. Akkor jóval nagyobb bajban lennénk.”

    A Haas csapatfőnöke aztán kitért a részletekre is Schumacher és Mazepin esetében. „Micknél használhatatlanná vált a padlólemez mellett a váltó és az oldaldoboz is. Viszont a kaszni legalább egyben maradt. Nyikitánál azonban a kaszni maga is mehet a kukába. Nincs vész, mert van még alkatrészünk. De nagyjából mindent el fogunk használni ezekből. Jóval nehezebb a helyzet mondjuk egy első szabadedzésen történő újabb baleset után. Az se lenne jó, ha mondjuk 3-4 verseny lenne még, mert akkor meg gyártani kellene még alkatrészeket. Erre meg nem lenne idő.”

  • Bottas készül elhagyni a Mercedest, csökken rajta a nyomás

    Bottas készül elhagyni a Mercedest, csökken rajta a nyomás

    Valtteri Bottas kisebb nyomást, de több felelősséget vár, miután maga mögött hagyja ötéves etapját a Mercedesnél. A 32 éves finnt a Williams ígéretes versenyzője és a Mercedes ifjonca, George Russell váltja. Bottas a Mercedes utolsó előtti versenyén, Szaúd-Arábiában az Iltalehti című finn lapnak nyilatkozott:

    „Olyan volt ez, mint egy nagy nyomáskamra. Arra számítok az Alfa Romeónál, hogy kevesebb lesz ott a nyomás, de biztosan nagyobb lesz a felelősségem. Rengeteg munkát el kell végezni, hogy a csapat feljebb emelkedjen.”

    A hamarosan átigazoló Bottas érzései vegyesek lehetnek. Egyrészt Lewis Hamilton Szaúd-Arábiában úgy jellemezte őt, mint „a legjobb csapattárs, aki valaha is volt ebben a sportban”. Másrészt a világbajnoki címért folytatott küzdelmei most már szinte bizonyosan véget értek. Ezt keserédesen el is ismerte:

    „Nyilvánvalóan nem értem el a saját fő célkitűzésemet, pedig mindent megpróbáltam. Persze nem volt időnként szerencsém, de nagyon nehéz volt legyőzni egy olyan csapattársat, aki valószínűleg a Forma-1 történetének legjobbja. Vannak dolgok, amelyekre büszke lehetek. Utólag talán még jobban értékelhetjük őket. Lehetett volna rosszabb is.”

    A vasárnapi Abu Dhabi szezonzáró után azonban Bottas első terve a jól megérdemelt pihenés:

    „Január közepén kezdődnek majd a dolgok az Alfa Romeónál. A karácsonyt Finnországban fogom tölteni, amit minden évben eddig megtettem. Az is jó lenne, ha néhány hétre Ausztráliába utazhatnék. Meglátjuk, hogy eljutunk-e oda.”

    Mint az ismert, Bottas, barátnője az ausztrál profi kerékpáros, Tiffany Cromwell.

  • Kórházba szállították a két Formula 2-es balesetet szenvedő pilótát

    Kórházba szállították a két Formula 2-es balesetet szenvedő pilótát

    Théo Pourchaire és Enzo Fittipaldi a Formula 2 főversenyén rajtbalesetbe keveredtek, és az esetet követő piros zászló alatt helikopter szállította őket kórházba.

    Pourchaire a harmadik helyet foglalhatta el a rajtrácson, de nem tudott elindulni a kockájából. Így a hátulról nagy sebességgel érkező Fittipaldi nem tudta kikerülni, és gyakorlatilag beleszáguldott kollégájába.

    Az FIA megerősítette, mindketten maguknál voltak, amikor az orvosi csapat kiszabadította őket az autóból.

    „A sürgősségi és orvosi csapatok azonnal ellátták a versenyzőket. Mindkettőjüket átszállították mentőautóval és helikopterrel a King Fahad Katonai Kórházba szállították őket Jeddah-ban.” – tette hozzá a közlemény.

    A flúgos futam végül el tudott indulni, de az idő rövidsége miatt (kevés idő volt hátra a Forma-1-es rajtig) csak rövidebb távon teljesítették a versenyt. Félpontokat osztottak, így még nem dőlt el a Formula 2 bajnoki címe még nem dőlt el Oscar Piastri javára.

    Az ausztrál előnye így 52 és fél pont csapattársával, Robert Shwartzmannal szemben. Abu Dhabiban – normál esetben – 65 pontot lehet majd szerezni.

  • Hamilton drámai körülmények között a pole-ban Szaúd-Arábiában!

    Hamilton drámai körülmények között a pole-ban Szaúd-Arábiában!

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton szerezte meg az első helyet az első Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérő edzésén. A brit pilótának nagy szerencséje volt, mert Max Verstappen az utolsó mért körén a falhoz vágta az autóját és ha nem hibázott volna, akkor övé lett volna a rajtelsőség. 

    Q1

    Már az edzés legelején mind a 20 pilóta a pályára hajtott, hogy gyors kört autózhasson a több, mint 6 kilométer hosszú utcai pályán. Mivel a pálya állapota nagyon gyorsan javult, így még a Mercedes és a Red Bull pilótái sem voltak biztonságban a többiekkel szemben, így nekik is több gyors kört kellett autózniuk.

    Lewis Hamilton és Lando Norris félelme beigazolódott, ugyanis az utolsó kanyarban kialakult tömeg miatt majdnem összetörte az autóját. A holland pilótának végül nem lett baja, de a gyors körét félbe kellett szakítania. A kvalifikáció első szakaszának legnagyobb vesztesei a kieső Aston Martinok mellett Valtteri Bottas volt, ugyanis a finn pilóta erőforrásaával gondok akadtak, ami miatt megállt alatta a Mercedes a bokszutcában. Sebastian Vettel és Lance Stroll mellett Nicholas Latifi és a két Haas búcsúzott Mick Schumacher, Nikita Mazepin sorrendben.

    Q2   

    Az élcsapatok versenyzői szokásukhoz híven a közepes keverékeken próbáltak meg továbbjutni a Q3-ba, hogy a holnapi versenyen stratégiai előnybe kerüljenek a többiekkel szemben. Verstappen be tudott menni 1:28 alá, amíg Hamilton tapadáshiányra panaszkodott és az első próbálkozások után 8 tizedmásodperc volt a lemaradása a bajnoki riválisával szemben. A brit végül sokat tudott javítani és végül megnyerte a szakaszt Perez és Verstappen előtt. Kiesők: Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, George Russell és Carlos Sainz.

    Q3

    Először a két Mercedes gurult ki a pályára a tíz megmaradt pilóta közül. Hamilton az első körébe belehibázott, ami miatt a második próbálkozására kellett feltennie mindent. Bottas sem tudott összerakni egy jó időt, mert még a Q1-es idejénél is lassabb volt.

    Verstappen három lila szektorral vette át a vezetést egy 1:27.653-as idővel, amire a Mercedesknek és Sergio Péreznek sem volt válasza. Az utolsó próbálkozások során Hamilton javítani tudott, és Verstappen hiába volt gyorsabb az első két szektorban, a falhoz vágta az autóját az utolsó kanyarban.

  • Armstrong nyerte a szaúdi hétvége első versenyét

    Armstrong nyerte a szaúdi hétvége első versenyét

    Az újonnan elkészült jeddah-i versenypálya történetének legelső versenyét a Formula 2 futotta szombat kora délután. A Forma-1 előszobája bő két hónap szünet után tér vissza, két versenyhétvége maradt a bajnoki cím eldöntésére.

    Az első, fordított rajtrácsos versenyen Liam Lawson rajtolhatott a pole pozícióból, mellőle Marcus Armstrong várhatta a lámpák kialvását. Kettejük közül utóbbi örülhetett a rajt után, hiszen átvette a vezetést egy késői féktávval, kissé talán leterelve Lawsont, aki így visszaesett másodiknak. A harmadik helyre Boschung jött fel, megelőzve Jüri Vipset. Zhou rajtja nem sikerült túl jól, az ötödikről a hetedik helyre szorult vissza. A bajnoki éllovas, pénteken pole pozíciót szerző Piastri maradt a tizedik, csapattársa, Shwartzman mögött.

    A safety car azonban rögtön jöhetett is be, a mezőny hátsó traktusában történt baleset miatt, mely Marino Sato és Samaia versenyének vetett véget. A harmadik kör végén aztán újrakezdődhetett a verseny, ám az első kanyarban ismét történt egy incidens, Zhou Lundgaard-dal ért össze, miközben támadni próbálta, ám összeakadtak és megsérült az autója. Így ezúttal jött egy virtuális biztonsági autós fázis, ami hamar véget is ért, miután eltakarították a törmelékeket. Lundgaard versenyben maradt, Zhou viszont a megforgása után ki kellett álljon a bokszba, a 20. helyen folytathatta csak. A szóbanforgó incidens után kissé átalakult a legjobb tíz sorrendje, Pourchaire és Shwartzman is megelőzte Lundgaard-dot, Daruvala pedig Piastrit.

    Ticktum kezdte el üldözni Viscaalt a 11. helyért és egy hosszabb csata után végül el is tudott menni mellette, ám olyan előzéssel, melynek a végén lecsúszott a pályáról, ezzel előnyt szerezve, így vissza kellett adnia a pozíciót, amit meg is tett, ám később újra előzött, ezúttal már szabályosan.

    Vips a 10. kör elején szánta el magát arra, hogy visszavegye a harmadik helyet Boschungtól, ezt sikeresen meg is tette a célegyenes végén, egy körrel később pedig Drugovich is követte az észtet. Shwartzman is támadásba lendült Pourchaire ellen a hatodik helyért, ám Ticktumhoz hasonlóan, szabálytalanul tudta csak megelőzni az ötös kanyarban, amiért később öt másodperces időbüntetést is kapott, mivel nem engedte vissza a franciát.

    Shwartzmanék aztán hamar utolérték a lassuló Boschungot, az orosz fél környi csata után pedig maga mögé utasította. Újabb fél kör múlva már Lundgaard-ék kezdték el támadni, ekkor egy óriási adok-kapok alakult ebben a bolyban, melynek végeztével Piastri plusz egy pozíciót tudott nyerni Daruvala ellen, Boschungot pedig mindenki megelőzte.

    A 14. körben Pourchaire hibázott, a pálya pedig rögtön meg is büntette: falba állt és kiesett, és egy kisebb bizonytalankodás (kezdetben csak VSC fázist rendeltek el) után ismét behívták a biztonsági autót.

    Három körre még újraindulhatott a verseny, a mentés befejezése után. Daruvala volt nagyon szemfüles az utolsó kanyarba érkezve a 18. körben, Lundgaard-dot és Piastrit egyszerre előzte meg.

    Ugyan nagyon szorosan követte, de Liam Lawson nem tudta megelőzni Armstrongot, így a Ferrari juniorja először nyert futamot az F2-ben. A harmadik maradt Vips, a negyedik Drugovich lett. Ticktum a verseny végén még egy óriási manőverrel elment Piastri mellett, így övé lett az utolsó pontszerző, nyolcadik hely. Az esti, fordított rajtrácsos futamot a Viscaal kezdheti majd az élről.

    Piastri nem szerzett pontot, de az előnye így is megmaradt a 40 pont Zhou visszaesése miatt, ám Shwartzman már csak egy pontra követi a kínait a harmadik helyen.

    Helyezés Versenyező Csapat Különbség
    1  Marcus Armstrong  DAMS
    2  Liam Lawson  HitechGP 0.500
    3  Jüri Vips  HitechGP 2.000
    4  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 2.800
    5  Jehan Daruvala  Carlin 5.400
    6  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 8.200
    7  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 8.300
    8  Dan Ticktum  Carlin 8.400
    9  Oscar Piastri  Prema Powerteam 8.600
    10  Bent Viscaal  Trident 10.400
    11  Jack Doohan  MP Motorsport 10.500
    12  Enzo Fittipaldi  Charouz Racing System 10.900
    13  Roy Nissany  DAMS 12.900
    14  Clement Novalak  MP Motorsport 13.100
    15  Ralph Boschung  Campos Racing 14.300
    16  Logan Sargeant  HWA Racelab 15.300
    17  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 17.300
    18  Olli Caldwell  Campos Racing 24.600
    Kiesett  Theo Pourchaire  ART Grand Prix
    Kiesett  Alessio Deledda  HWA Racelab
    Kiesett  Marino Sato  Trident
  • Jó eredménnyel hálálná meg csapata munkáját Leclerc

    Jó eredménnyel hálálná meg csapata munkáját Leclerc

    Charles Leclerc kezében ez a legjobb eszköz, hogy kifejezze köszönetét csapata felé az összetört Ferrariján végzett fáradhatatlan munkáért.

    A tegnapi nap során kicsit megrövidítette a második szabadedzést Charles Leclerc nagy sebességű falba csapódásával. Miután a monacói csúnyán leírta a Ferrarit, úgy nézett ki, nem sok menthető alkatrész maradt a piros gépből. Ehhez képest sikerült a kasznit és az erőforrást is megmenteni, sőt, azok vígan elfuthatnak majd a szombati programok és a verseny során is a csapat elmondása szerint.

    A Ferrari előtt ettől függetlenül nagy munka állt, hogy összekaparják, ami maradt az autóból. Leclerc ezért érthető módon óriási hálát érez az érintettek felé. „Sajnos nem úgy alakult a nap, ahogy azt szerettük volna” – utalt Leclerc az autótörésre és a mindössze tizedik helyre. „Viszont végigmentünk mindenen, amit tesztelni akartunk. A potenciál megvan bennünk, jó napunk kell, hogy legyen.”

    „Sajnálom, hogy ekkora pluszmunkát okoztam a csapatnak. Remélhetőleg a lehető legjobb eredménnyel tudom majd meghálálni feléjük az elvégzett munkát” – fogalmaz Leclerc.

    A Ferrari jelenleg 39,5 pontos előnyben van a konstruktőri harmadik helyért folytatott versenyben a McLarennel szemben. Egy Leclerc által emlegetett jó eredmény ehhez a harmadik helyhez holnap akár már matematikailag is hozzásegítheti az olaszokat. „Ettől még nem akarunk pihenni. Rengeteget kihozhatunk ebből a hátralévő két versenyből. Egy jó szezonhajrá is segíthet nekünk 2022-re vonatkoztatva.”

  • Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Gyors, ritmusos, és bár szűk, alapvetően jó móka végigmenni a Jeddah Corniche Circuiten. Gyakorlatilag az egész mezőny jellemzése egybevág a pályáról.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj pénteki napját tulajdonképpen csak egyetlen baleset nehezítette az F1 két szabadedzésen. Bár Charles Leclerc-é nagy csattanás volt, és mindenki tudja, hogy figyelni kell majd, általánosságban elmondható, hogy mindenki gyorsan megszerette a pályát.

    Most a versenyzők pályára vonatkozó gondolatait gyűjtöttük össze.

    Lewis Hamilton – „Gyors, hihetetlenül gyors. Emellett pedig még rengeteg tapadás is van a pályán. Ha az ember egyszer ráérez a ritmusra, nagyon jó itt körözni. A forgalom kezelése viszont rosszabb sok helynél. Kicsit Monaco-szerű. Kialakulhatnak veszélyzónák a lassú autók sebességkülönbsége okán.”

    Valtteri Bottas – „Talán már a rádióban is mondtam. Nagyon király hely. Elég hardcore élmény, ahogy fullgázon, óriási sebességel haladsz a falak között. De ezt akarjuk. Ezt élvezzük, ez adja az adrenalinlöketet.”

    Fernando Alonso – „Persze tudtuk, mi vár ránk a szimulátor alapján. Még a köridő-előrejelzés is egész jól bejött. Ettől függetlenül persze nagyon-nagyon látványos itt a kör. Óriási sebességgel megyünk nagyon közel a falakhoz. Itt bármilyen hibáért nagy árat fizethetünk. Figyelni kell, senkinek nem lesz egyszerű dolga.”

    Carlos Sainz – „Nagyon más istenigazából mindenhez képest, ahol eddig versenyeztem. Makaó óta szerintem nem éreztem ekkora intenzitást és adrenalinlöketet. Meg kell találni a fékezési pontokat, mielőtt elkapod a falat, nagyon gyors, nagyon intenzív, szóval nagyon más. Őrületes itt egy kör, de úgy néz ki, egyelőre mindenki megúszta épségben.”

    Sergio Pérez – „Nagyon gyors, jó ritmusú pálya. Élvezetes. Érdekes lesz majd viszont az időmérő, jókor kell jó helyen lenni a forgalomkezelést illetően. Láthattuk, mi tud történni.”

    Daniel Ricciardo – „Gyors, jó ritmusú pálya, de kicsit minden kanyar ugyanúgy néz ki. Figyelni kell, hogy most ez a kanyar jön, most egy másik, most megint egy különböző… Negyedik fokozatban. Most ötödik. Jó ilyen helyekre is menni.”

    Lando Norris – „(Jeddah) Nagyon nehéz pálya! Egyet pislogsz például az egyes szektorban és máris a falban kötsz ki! Folyamatosan koncentrálni kell és élesnek maradni. Ez pedig egy jó dolog.”

    George Russell – „Ez a pálya aztán biztosan megbüntet, ha rontasz. Nagyon precíznek kell lenned. Főleg az időmérőn, amikor lesz az az egy vagy két köröd. Várom már.”