Címke: Szaúd-Arábia

  • Pont azt mondta Hülkenberg Magnussennek, mint amire számítottál

    Pont azt mondta Hülkenberg Magnussennek, mint amire számítottál

    Öt évnyi hallgatás után Nico Hülkenberg volt az idén, aki megtörte a jeget ősi ellenségénél, Kevin Magnussennél. 2017-ben történt, amikor a dán Magnussen egy pályán történt incidens után azt mondta a német riválisának, hogy „szopjon le”, miután Hülkenberg újra sportszerűtlenséggel vádolta meg akkor.

    Nem váltottak több szót azóta, majd mindkettőjüket az F1 partvonalán kívülre ültették. A 2022-es bahreini szezonnyitón azonban mindketten helyettesítették a hiányzó állandó pilótákat. Ezen a hétvégén mindketten újra a volán mögé ülnek Szaúd-Arábiában, ahol Magnussen elárulta az Ekstra Bladetnek, hogy ötéves hallgatásuknak nemrég egy mosoly és egy nevetés vetett véget:

    „Nos, Nico odajött hozzám, és közölte, hogy „Szopjál le.”. Mindketten röhögtünk rajta. Valójában ez volt az első alkalom, hogy azóta beszéltünk.”

    Sőt, a „Mindent vagy semmit” című életrajzi könyvében Magnussen még azt a sztorit is elmesélte, amikor egy liftben ragadtak Hülkenberggel, miután a német véletlenül megnyomta a 30. emelet gombját.

    Egy szót sem szólt, egyikük sem.

    Magnussen, aki Hülkenberghez hasonlóan nemrég lett apa, így folytatta:

    „Számtalanszor elmondtam már, hogy nagyon tisztelem őt, mint versenyzőt. Nem ismerem igazán személyesen, és most beszéltem vele először öt év után.”

    A 29 éves Magnussen azt állítja, meglepte, hogy mekkora sztori lett a „szopjál le” ügyből ez alatt az öt év alatt.

  • Hill: Szaúd-Arábiában a Forma-1 a tűzzel játszik

    Hill: Szaúd-Arábiában a Forma-1 a tűzzel játszik

    Az egykori F1-es bajnok Damon Hill szerint  F1 „a tűzzel játszik” azzal, hogy a közeli olajfinomítót ért terrortámadás után Szaúd-Arábiában próbál tovább versenyezni.

    Az F1 és az FIA a péntek délutáni második edzés előtt találkozott a csapatokkal és a versenyzőkkel, hogy megmagyarázza a közeli Aramco olajraktár elleni terrortámadás után kapott információkat. Az egyeztetést követően az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali csak addig tartott szünetet, hogy elmondja a várakozó média munkatársaknak:

    Biztonságban érezzük magunkat.

    A második szabadedzés mindössze 15 perces késéssel, füst és lángok aggasztó háttere mellett zajlott, de a leintés után az F1-es paddock újra összeült, hogy további megbeszéléseket folytassanak. Ezen a második megbeszélésen újra eldőlt, hogy a hétvége Jeddahban folytatódik, Toto Wolff pedig megerősítette, hogy a csapatfőnökök „egyhangúlag” szavaztak e mellett.

    Hill a Twitteren fejezte ki nemtetszését a Forma-1 azon próbálkozásai miatt, hogy a második megbeszélés befejezése előtt megtartsák az eseményt, és kérdőre vont mindenkit:

    „Mennyire is összeférhetetlen egy dolog ez? Nincs ok az aggodalomra. Verseny lesz. Érdekes lesz látni, hogy miképp kezelik ezt. A Forma-1 szó szerint a tűzzel játszik.”

  • Mortara nyerte a szezon második futamát Szaúd-Arábiában

    Mortara nyerte a szezon második futamát Szaúd-Arábiában

    A Venturi pilótája, Eduardo Mortara győzelmét hozta a Formula E nyolcadik évadának második versenye Ad Diriyah-ban. A svájci-olasz versenyző mögött Robin Frijns és a csapattársa Lucas di Grassi végzett, amivel a Jerome D’Ambrosio által irányított csapat az egyik legjobb hétvégéjét zárta.

    Az elektromos széria mostani kiírása a pénteki nap folyamán vette kezdetét Szaúd-Arábiában. Az első versenyen a regnáló bajnok Nyck de Vries győzedelmeskedett és a változó erőviszonyok ellenére szombaton is megszerezte a pole-pozíciót és az azért járó 4 pontot.

    A holland kiválóság mindössze 5 ezredmásodperccel előzte meg a második helyen végző Mortarát az időmérőn, a második sorból pedig Frijns és di Grassi várhatta a 45 perc plusz egy körös versenytávot.

    A rajtot követően nem történt sok változás, azt leszámítva, hogy Alexander Sims egy egyéni hiba miatt, Sam Bird pedig a lelassuló autója miatt visszaesett a mezőny legvégére. Az élmezőnyben az első komolyabb kavarodás a támadómód felvételét követően került sor. Jake Dennis vette fel először a plusz energiát adó üzemmódot, majd a többiek is követték a példáját, de előzni senki nem tudott.

    Ezt követően a két Venturi az élre tudott kerülni egy kavarodásnak köszönhetően. Di Grassi egy ideig még vezette is a versenyt, azonban Mortara hamar meg tudta őt előzni. Az élen álló duó gyorsan el is tudott lógni a többiek elől, de Vries pedig némi szabadidőhöz jutott, mert mögötte André Lotterer elkezdett csatázni Frijnsszel.

    Ezután a mezőny eleje újra összeállt, mert az élen a két Venturi tempója visszatesett és többek között a Lotterert megelőző Jean-Eric Vergne is fel tudott zárkózni rájuk. Az élen folyó csatározás legnagyobb vesztese de Vries lett, ugyanis a holland pilóta a futamot csak a tizedik helyen tudta befejezni.

    Mortarát végül senki nem tudta megállítani és megnyerte a futamot. Frijns végül még meg tudta előzni di Grassit, ezzel megszerezve az Envision első dobogóját a szezonban. További sorrend: Lotterer, Dennis, Vergne, Stoffel Vandoorne, Oliver Rowland, Pascal Wehlein és de Vries.

    A bajnokság február 12-én fog majd folytatódni Mexikóvárosban.

    A második verseny végeredménye:
    # Pilóta Csapat Idő
    1 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    2 🇳🇱 Robin Frijns Envision +0.451
    3 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi +0.912
    4 🇩🇪 André Lotterer Porsche +1.125
    5 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +1.646
    6 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah +3.166
    7 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +3.568
    8 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra +4.235
    9 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche +4.962
    10 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes +5.294
    11 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +5.872
    12 🇺🇸 Oliver Askew Andretti +6.732
    13 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah +8.693
    14 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +9.015
    15 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan +9.464
    16 🇬🇧 Sam Bird Jaguar +11.690
    17 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +13.973
    18 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +14.521
    19 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +15.005
    20 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 +16.744
    21 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon +17.681
    A bajnokság állása a két Diriyah-i verseny után:
    Pilóta Csapat Pont
    1 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 33 0
    2 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 29 -4
    3 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 28 -5
    4 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 25 -8
    5 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 25 -8
    6 🇳🇱 Robin Frijns Envision 18 -15
    7 🇩🇪 André Lotterer Porsche 12 -21
    8 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 12 -21
    9 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 12 -21
    10 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 7 -26
    11 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 4 -29
    12 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 2 -31
    13 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -31
    14 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 1 -32
    15 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 0 -33
    16 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 0 -33
    17 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 0 -33
    18 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 0 -33
    19 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -33
    20 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 0 -33
    21 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 0 -33
    22 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -33
  • A pilóták kérésére átalakítják a Jeddah-i pályát

    A pilóták kérésére átalakítják a Jeddah-i pályát

    Újabb versenyhelyszín csatlakozik a 2022-re módosítók sorába, ezúttal Jeddah-ban faragnak majd a tavaly még nem teljesen tökéletes részleteken.

    2021-ben a szezon végén került sor az első Szaúd-Arábiai Nagydíjra, idén azonban a második hétvége lesz a verseny, így gyorsan be kell fejezniük az átalakításokat.

    A pilóták – bár elsőre nagyon tetszett nekik a pálya vonalvezetése – kockázatot láttak abban, hogy nem lehet belátni egyes kanyarokat. Vakon belemenni egy kanyarba ugyan nem lenne újdonság. Egy baleset esetén azonban nem árt gyorsan észlelni a történéseket, mert egy utcai pályán nem sok hely marad a manőverezésre.

    „Törekszünk arra, hogy javítsunk a második rendezvényünkön.” magyarázta a Saudi Motorsport Company igazgatója, Martin Whitaker.

    „Először is, lesz egy-két kisebb változás a pályán, azért, hogy a pilóták jobban lássanak a pilótafülkéből. Kis munkát igényel, de segíteni fog néhány kanyarnál a láthatóságon.”

    „Másodjára a korlátok elhelyezésén is módosítunk, így segítve azt az ívet, amit a pilóták használnak.”

    Tavaly csak röviddel a verseny előtt készült el a helyszín, de még maradt egy-két dolog, amit idén még megváltoztatnak a pályán kívül is.

    „Van néhány terület, amin dolgozunk, hogy a visszatérő szurkolók élményét is javítsuk majd márciusban.”

    „Változtatunk a lelátók szögén, hogy jobban lehessen látni, miközben növeljük a méretüket és fejlesztjük a szurkolói zónákat, amik tavaly is nagyon népszerűek voltak.”

    Ez lehet akár az utolsó verseny Jeddah-ban, ugyanis a verseny bejelentésekor, csak egy ideiglenes helyszínként beszéltek a városról. A rendezést 2023-ben az épülő Qiddiya-komplexum vette volna át, de már egy ideje nem érkezett erről hír.

    A pálya népszerűségét is figyelembe véve pedig még valószínűsíthető, a projekt csúszik, és még látunk több versenyt is Szaúd-Arábia második legnagyobb városában.

  • Éjszakai futamként térhet vissza Las Vegas 2023-ban az F1-be

    Éjszakai futamként térhet vissza Las Vegas 2023-ban az F1-be

    A Forma-1 a pletykák szerint 2023-tól egy harmadik nagydíjjal bővítené a versenynaptárát az Egyesült Államokban, a helyszín Las Vegas lenne. A Sports Business Journal szerint a Forma-1 és a kaszinóváros illetékesei előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy 2023-tól éjszakai versenyt rendezzenek a „The Strip”-en. Mivel az F1 egyre népszerűbb az Egyesült Államokban, a sportág szívesen rendezne még egy versenyt, és Las Vegas lenne a legvalószínűbb célpontjuk erre. A Forma-1 nagyon szeretné, ha már 2023-tól lenne verseny, bár késedelmek miatt ez akár 2024-re is kitolódhat.

    Austin 2012 óta állandó szereplője az F1-es versenynaptárnak, míg Miami májusban ad otthont az első nagydíjának. A királykategória legutóbb 1981-ben és 1982-ben járt két futam erejéig Las Vegasban, a Caesars Palace-ban. A tömeg azonban csalódott volt, és 1982 után a száguldó cirkusz ide már nem tért vissza.

    Szingapúr nemrég hétéves szerződéshosszabbítást írt alá, hogy 2028-ig a naptárban maradhassanak. Szaúd-Arábia és Katar – az F1-es cirkusz új szereplői – 10 éves szerződést kötöttek, míg Miami hosszú távú megállapodást írt alá. Katar várhatóan visszatér a 2023-ban, miután a téli FIFA-világbajnokság miatt kimaradtak a 2022-es versenynaptárból. Kína feltehetően szintén visszatér jövőre, miután a 2020-2022-es éveket kihagyták a COVID-19 járvány miatt.

    Mivel 2022-ben rekordszámú, 23 versenyből álló szezonra számíthatunk, nem lenne meglepő, ha a jövőben még hosszabb idényekre számíthatnánk.

  • Kolumbia is bejelentkezett F1 futam rendezésre

    Kolumbia is bejelentkezett F1 futam rendezésre

    Kolumbia elnöke, Ivan Duque elárulta, hogy az országa fontolgatja egy Forma-1-es nagydíj megrendezését.

    Duque elnök elárulta, hogy a Kolumbia északi partvidékén fekvő Baranquilla kikötővárosban egy félvárosi pálya épülhetne, és a város polgármestere, Jaime Pumarejo is felajánlotta támogatását a Kolumbiai Nagydíj ötletéhez. Elismerte, hogy a városnak változtatásokat kellene eszközölnie ahhoz, hogy a jövőben könnyebben lehessen futamot rendezni, és elmondta, hogy már folytak tárgyalások a Forma-1-gyel. Az El Tiempo idézett a kolumbiai „országépítő workshopon” elhangzottakból, Duque elnöktől:

    „Az álmokat, csapatként, képesek vagyunk megvalósítani. Pumarejo polgármester arról tájékoztatott, hogy van lehetőség egy Forma-1-es pálya projektjének bemutatására. Ez távolinak tűnik jelenleg, de a polgármester már tárgyalt a Forma-1 illetékeseivel. Fejlesztéseket kell végrehajtani, de ez egy félvárosi pályának lehet olyan elrendezése, amelyet a szervezők megvizsgálhatnának. Tekintettel arra, hogy ez egy sportcélú fejlesztés, a polgármester a támogatásunkat élvezi.”

    Juan Pablo Montoya egyike azon három kolumbiai pilótának, aki már versenyzett a Forma-1-ben: Roberto Guerrero 1982-ben és 1983-ban az Ensign és a Theodore alakulatoknál versenyzett, míg Ricardo Londono az 1981-es Brazil Nagydíj versenyhétvégéjén vett részt.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali lelkesen nyilatkozott a világ minden tájáról érkező érdeklődésről a jövőbeni versenyek megrendezése iránt, és azt mondta, hogy a sportág „holnapra” akár 30 futamból álló versenynaptárt is összerakhatna, annyira vonzó egy nagydíj megrendezése globálisan.

    A 2022-es idényben rekordszámú, 23 futamból álló versenynaptár áll rendelkezésre – és a csapatok, valamint az FIA között jelenleg érvényben lévő Concorde egyezményben szerepel, hogy évente akár 25 futamot is tervezhetnek.

    A 2021-es bemutatkozása után Katar 2023-ban kerül be az éves versenynaptárba, míg Szaúd-Arábia a tavalyi szezonban debütált, Miami pedig 2022 májusában szerepel majd először a versenynaptárban.

  • Kimi szerint nevetséges az F1 politikája

    Kimi szerint nevetséges az F1 politikája

    A visszavonuló Kimi Räikkönen búcsúzóul azt mondta a Forma-1-ről, hogy a pályán kívüli politikai „hülyeség” mára már „nevetséges” szintre lépett. 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve a múlt hétvégi, vitatott szaúd-arábiai futam után szintén a sportágat ostorozta, és azt kérdezte:

    „Sportot és jó Forma-1-et akarunk, vagy csak egy hollywoodi show-t?”

    A szókimondó francia-kanadai nem csak a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti csip-csup konfliktusát kritizálta, hanem a főnökeik viselkedését is. Az 50 éves pilóta így folytatta:

    „Látod a csapatfőnököket, mindenkit, ordibálnak, nyomást gyakorolnak, még a versenybírákra is, és így tovább. Nevetségessé vált, tényleg röhejes lett. Az van, hogy kezdünk eltávolodni a sporttól. Csak remélni tudom, hogy Abu Dhabiban egy szép, tiszta versenyünk lesz, és nem lesz semmi Hollywood. Abból már láttunk eleget.”

    Míg az gyakori, hogy az olyan volt pilóták, mint Villeneuve, szókimondó szakértőkké válnak, sokkal ritkább, hogy egy olyan aktív versenyző, mint a 42 éves Räikkönen, hasonlóan szidja az F1-et. Amikor Abu Dhabiban azt kérdezték tőle, hogy a közelgő versenyzői visszavonulása után fontolóra venne-e egy csapatvezetői szerepet, a finn így felelt a DPA hírügynökségnek:

    „Nem. Túl sok ott a baromság és a sportpolitika. Szerintem ez már nevetséges, de ez van. Ráadásul úgy tűnik, hogy ez egyre rosszabb és rosszabb lesz.”

    Az Alfa Romeo távozó pilótája elárulta, hogy a következő lépése lehet, hogy egyszerűen csak a fia gokartozásának a támogatása lesz, és „hobbiból” a motokrossz csapatára koncentrál majd:

    „Egyesek már kezdik azt mondani, hogy unatkozni fogok otthon. Erre én azt mondom, ha ilyen unalmas az otthonod, akkor le kellene cserélned a házat vagy az embereket, akikkel együtt élsz. Nekem nincsenek ilyen gondjaim.”

  • A Haas a szezonzárón kifogyhat az alvázból

    A Haas a szezonzárón kifogyhat az alvázból

    Némileg kétségessé vált a Haas részvétele a 2021-es szezon hétvégi fináléjában. Günther Steiner csapatfőnök figyelmeztette az újonc pilótáit, Mick Schumachert és Nikita Mazepint, hogy a pénteki balesetek vagy incidensek kizárhatják őket az időmérőről, így a versenyből is Abu Dhabiban:

    „A legutóbbi balesetek miatt az alkatrészkészletünk meglehetősen szűkös lett. Mindent, ami a legutóbbi versenyen eltört, kukáztunk. De még mindig lesz elég a versenyre.”

    A nagy problémát nem a tartalék alkatrészek jelentik, hanem a monocoque-ok maguk. A Haas az utolsó kettőig jutott, ami azt jelenti, hogy egy újabb probléma kizárja az egyik versenyzőt a további menetelésből:

    „Amennyiben pénteken nem lesz nagyobb balesetünk, akkor minden rendben lesz. Ha azonban olyan péntekünk lesz, mint a múlt hétvégi vasárnap, az rossz lenne nekünk. Versenyzőink már tudják, hogy pénteken nem kockáztathatnak. Egy alvázcsere lenne a legrosszabb. Az egyik megsérült Katarban, a másik pedig Szaúd-Arábiában. Igen, az alváz egy problematika.”

    A legutóbbi leamortizált monocoque annak köszönhető, hogy Mazepin fejjel előre nekicsapódott George Russell Williamse hátuljának Szaúd-Arábiában. Erről ennyit árult el Steiner:

    „Az ütközés mindkét első kereket belenyomta a karbonvázba. Két lyuk van ott most.”

    Őt különösen aggasztja néhány rendkívül durva rázókő, amelyet az újonnan kialakított Abu Dhabi pályacsíkhoz tettek hozzá:

    „Az 5-ös, 9-es és 16-os kanyarokban ugyanazokat a gyilkos szegélyköveket építettek be, mint Katarban. Nem pánikolunk, csak óvatosnak kell lennünk pénteken- Ha pénteken vagy szombaton újabb gond adódna az alvázzal, akkor nem tudunk majd versenyezni.”

  • Verstappen: Zavar, hogy más elbírálás alá esek

    Verstappen: Zavar, hogy más elbírálás alá esek

    Max Verstappen szerint nem volt minden rá kirótt büntetés jogos. A holland szerint máshogy állnak hozzá az ilyen döntések meghozatalakor.

    Max Verstappen a legutóbbi versenyhétvégén még a futam közben kapott egy ötmásodperces büntetést, amelyet aztán a versenybírák megtoldottak még tízzel. Ez végül nem befolyásolta a holland vb-aspiráns helyezését. Verstappen így teljesen egálból vág neki Lewis Hamiltonhoz képest a szezonzáró abu dhabi futamnak.

    Verstappen a leintés utáni pillanatok hevében nem mindenkire egyformán vonatkozó szabályokról beszélt. Mai interjújában továbbra sem engedte el a ráaggatott vélt vagy valós rosszfiú-imidzset. „Rajtam kívül még két ember pontosan ugyanúgy védekezett, mint én. És mégis, fel sem merült a büntetések” – utalgatott riválisok nevének kimondása nélkül a Red Bull-pilóta. „Nem érdemeltek büntetést a megmozdulásaim. Ahogy egyébként a másik két ember nem is kapott ugyanazokért… De nyilván én igen. Talán az élen menő versenyzővel kritikusabbak? Nem értem.”

    A riválisok közül Charles Leclerc és Lando Norris sem tud azonosulni Verstappen stílusával. Leclerc komolyabban, Norris cinikusabb stílusban kritizálta a hollandot. „Kritika persze mindig lesz. Ettől függetlenül nem tartom fairnek, hogy más elbírálás alá esek az ilyen esetek elbírálásakor. Más emberek ugyanolyanokat úsznak meg büntetés nélkül, amit én nem.”

    Verstappennek van egy álma a szezonzáróra. „Én csak annyit kérek, hogy a szabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak. Ez viszont jelenleg nem áll fenn. Továbbra sem érzem, hogy bármi rosszat tettem volna. Ahogy a többieknél ugyanaz nem is volt rossz. Ezek után pedig én miért változtassak? Ha a többieknek is lehet…”

  • Verstappen bírja a bajnoki címért folytatott harc terheit

    Verstappen bírja a bajnoki címért folytatott harc terheit

    Max Verstappen nem csak hogy képes lesz kezelni a hétvégi szezonzárón várható nyomást, hanem meg is fogja nyerni azt. Ezzel a magabiztos kinyilatkoztatással bír a korábbi holland F1-es pilóta, Giedo van der Garde, miközben honfitársa, Verstappen a pokolian intenzív 2021-es bajnokság utolsó futamára Lewis Hamiltonnal pontegyenlőségben érkezik. Van der Garde a korábbi Caterham versenyző a NOS-nak nyilatkozott:

    „Ismerem Maxot, egész évben a bajnoki címért harcolt, és továbbra is nyugodt. Megszerzi.”

    Verstappen tavaly megnyerte a futamot az Abu Dhabi Yas Marina pályáján, de azóta jelentősen megváltoztatták a pálya vonalvezetését, hogy megfűszerezzék a versenyt. Van der Garde szerint ugyanakkor ez nem fog számítani a Red Bull pilótájának:

    „Amint egyszer is egyszer mentél tíz kört, tudod, hogyan kell menned.”

    Kitart amellett, hogy Verstappenre lehet számítani, és hatalmas nyomás alatt is higgadt marad, ezért így folytatta a 36 éves pilóta:

    „Ezt már láthattuk Zandvoortban is. Rengetegen jöttek kifejezetten miatta, a pole pozícióból indult, és hiba nélkül nyerte meg a versenyt.”

    A különbség a fináléra természetesen az, hogy még nagyobb a tét, de erről már egy másik korábbi Forma-1-es versenyző, Timo Glock beszélt a német Skyon:

    „Szaúd-Arábiában figyelemre méltó volt, hogy a csapatok milyen nagy figyelmet fordítottak egymásra, minden részletet vizslattak, és minden apró hibára rámutattak. Őrületes és eszméletlen, de persze ezen a szinten ez érthető. A küzdelmük részben már a határon túl volt. Látszik, hogy Max azért ilyen agresszív, mert tudja, hogy Lewisnak vissza kell majd vonulnia. Ezt pedig az FIA is látja. Látszik, hogy ők is tudják mi a tét, hiszen ez egy abszolút elképesztő bajnoki csata, és nem akarják, hogy egy rossz FIA-döntéssel érjen véget. Nyilvánvaló, hogy valahol meg kell húzni egy határt, a többi versenyző és a fiatalok számára. De úgy gondolom, ha a verseny közben kezdünk el büntetésekről tárgyalni, az sem lenne helyes.”