Címke: Szaúd-Arábia

  • De la Rosa lesz az idősebbik Sainz csapatfőnöke az Extreme E-ben!

    De la Rosa lesz az idősebbik Sainz csapatfőnöke az Extreme E-ben!

    A Dakar Rally háromszoros győztese, Carlos Sainz bejelentette, hogy indul az Extreme E első szezonjában, a spanyol QEV csapatával.

    A közleményből az is kiderült, Sainz nem csupán sofőr lesz, a csapat vezetéséből is kiveszi majd a részét. A QEV technológiai cég a Formula E-hez is kötődik, hiszen a NIO-val és a Mahindrával is dolgoztak már együtt.

    „Ez egy jó lehetőség arra, hogy valami újat csináljak. Az első, hogy a karrierem végeztével valami elektromos járgányt is kipróbálhatok. Másodjára pedig az, hogy egy csapat tulajdonosa is lehetek. Eddig ebben nem volt részem.”

    „Azt viszont szeretném leszögezni, továbbra is folytatom a Dakar-projektet.”

    Épp a januári Dakaron – harmadik győzelme után – találkozhatott az elektromos autóval, ugyanis Qiddiyában Ken Block indult vele meghívottként az utolsó szakaszon.

    Már az is kiderült, hogy Sainz csapattársa a Dakar első top 10-ben végzett női motorosa, Laia Sanz lesz. A hölgy – bár két keréken versenyez – már többször vezetett autót éles körülmények között is, például ralikrossz versenyeken vagy a SEAT Eurocupban.

    A teljesen hispán felállást pedig csapatfőnökként az egykori F1-es pilóta Pedro de la Rosa egészíti majd ki a QEV-nél. Ezzel csatlakozik Vergne-hez (Veloce), Rosberghez (RXR) és Hamiltonhoz (X44), akik szintén szerepet vállaltak egy-egy csapatban.

    Az eddigi felállás:

    Csapat Női pilóta Férfi pilóta Csapatfőnök
    ?? Venturi
    ?? Abt
    ?? Mattias Ekström
    ?? HWA
    ?? Veloce
    ?? QEV Tech ?? Laia Sanz ?? Carlos Sainz
    ?? Pedro de la Rosa
    ?? Andretti ?? United ?? Catie Munnings ?? Timmy Hansen ?? Zak Brown
    ?? Chip Ganassi ?? Sara Price ?? Kyle Leduc
    ?? Techeetah
    ?? X44 (Hamilton)
    ?? RXR (Rosberg)

     

  • Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    A 2020/21-es szezon lesz a Formula E első világbajnoki szezonja, emellett pedig a sorozat első éjszakai versenye, Diriyah-ban, Szaúd-Arábiában.

    Harmadjára tér majd vissza az elektromos sorozat a Rijád közelében fekvő világörökségi helyszínhez. Ezúttal – a korábbi terveknek megfelelően – azonban már lámpafénynél várják a mezőnyt az arab házigazdák.

    Alacsony fogyasztású LED égők szolgáltatják majd a fényt. Az általuk használt energia pedig teljes mértékben újrahasznosítható forrásból származik. Mégpedig különböző zöldségolajok felhasználásával állítják majd elő.

    A nemrég karbonsemlegessé váló Formula E nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, testvérsorozatával, az Extreme E-vel együtt.

    Ráadásul nemcsak, de rögtön két villanyfényes fordulóra kerül majd sor. Ugyanis Santiago után Diriyah is „duplázik” a jövő évi versenynaptárban, melynek csak az első részét tették eddig közzé.

    A szezon előtti tesztekre november 28. és december 1.-je között kerül majd sor a valenciai Circuit Ricardo Tormo versenypályán, a sorozat hagyományos teszthelyszínén.

  • A szaúdi pályát úgy tervezik, hogy könnyen lehessen rajta előzni

    A szaúdi pályát úgy tervezik, hogy könnyen lehessen rajta előzni

    Szaúd-Arábia Forma-1-es vezetői állítása szerint a leendő utcai pályájuk megtervezésében nem csak a szép látvány fog kulcsszerepet vállalni, hanem az is, hogy legyen lehetetlen előzni rajta.

    Nemrégiben vált hivatalossá, hogy a Közel-Keleten található ország egy éjszakai versennyel fog csatlakozni a Forma-1 következő szezonjának versenynaptárához, ami a tervezet szerint 23 versenyből fog állni.

    A futam Jeddah városának északi részén lesz, ami rendkívül közel fekszik a Vörös-tengerhez.

    A verseny szervezői az előző héten állapodtak meg Hermann Tilkével a pálya megtervezéséről. A pálya tervrajzát a Liberty Media fogja megszabni, akiknek számos kifinomult szoftver lesz segítségükre a pálya tervezésének során.

    A Szaúd-arábiai Motorpsort Szövetség elnöke Khalid Bin Sultan Al Faisal herceg lesz felelős magáért a versenyért. A herceg elárulta, hogy nem egy olyan pályát akar, ami csak szép és nem lehet rajta versenyezni.

    „Célunk az, hogy egy izgalmas és őrült versenynek adhassunk otthont. Nem akarjuk azt, hogy a futamunk azon unalmas versenyek közé tartozzon, ahol csak elvetve van pár előzés.

    „Ez nem csak kizárólag a látványról és a környezetről szól. Számunkra ez egy verseny, aminek egyszerre kell gyorsnak és izgalmasnak lennie. Ezért akarunk egy olyan gyors pályát tervezni, ahol a versenyzők könnyedén oda-vissza előzhetik majd egymást a verseny során.”

    A verseny szervezői megerősítették, hogy a pálya alaprajza egyik másik pályáéhoz sem lesz hasonló, szóval minden bizonnyal egy rendkívül egyedi utcai pályát láthatunk majd, ahol 2021. november 28-án aludnak majd ki a piros lámpák a verseny rajtja előtt.

  • Hasznos lehet, hogy Szaúd-Arábia bekerült az F1-es versenynaptárba?

    Hasznos lehet, hogy Szaúd-Arábia bekerült az F1-es versenynaptárba?

    Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a 2021-es Forma-1-es versenynaptárba bekerült Szaúd Arábia is.

    Az arab államban gyakran és súlyosan sérülnek az emberi jogok, ezért sokan nehezményezik, hogy a sport az országba látogat. Jan Lammers egykori versenyző szerint azonban a Forma-1 jelenléte az országban, még hasznos is lehet abban a tekintetben, hogy világszerte felhívhatja a figyelmet a szaúdi problémákra.

    „Egy ország valójában fejlődhet attól, ha versenyt rendez” – mondta Lammers az F1 Maximaalnak. „Ezt láthattuk Hollandiában is, hiszen még a környezetvédelmi aktivisták is platformhoz jutottak, hogy világossá tegyék álláspontjukat. Ha így nézzük, akkor ez jó dolog mindenkinek.”

    „Ha a Forma-1 nem menne Szaúd-Arábiába, akkor sokkal kevesebb figyelmet kapnának ezek a problémák. Most viszont az egész világ erről fog beszélni.”

    Azt azonban nem tartja jó dolognak, ha egy versenyző, mint például Lewis Hamilton, belefolyik a politikába, és magával rántja a rajongókat is.

    „Nem tartom szerencsésnek, ha a versenyzők, mint Lewis, bevonja a rajongókat a politikai kérdésekbe” – mondta Lammers. ”

    „Bármennyire is nemes akar lenni a cél, nem vagyok biztos benne, hogy ez jó dolog-e, vagy rossz. Végtére is a rajongók motorsportot akarnak nézni, nem pedig vaami mást.”

    „Ne akarj mindenáron belefolyni a politikába és a Forma-1 célja sem kellene, hogy ez legyen.”

  • Előzetes F2 versenynaptár, Magyarországra nem jönnek!

    Előzetes F2 versenynaptár, Magyarországra nem jönnek!

    Mai napon megjelent az F3-hoz hasonlóan a 2021-es FIA Formula 2 bajnokság versenynaptára is. Itt nyolc forduló lesz, mind a Forma-1 betétfutamaként. Ahogy arról már lehetett tudni, három futam lesz versenyhétvégénként, így 24 verseny lesz, pont annyi, mint amennyi jelenleg is van.

    A múlt héten mér kiderült, hogy az F2 nem osztozkodik már a Formula 3-mal egy versenyhétvégén, ezzel is csökkentvén a költségeket. Így limitálódik az utazások száma a különböző helyszínekre, és így spórolnának. Ennek eredményeként a Formula 2-ben csak nyolc versenyhétvége lesz, néggyel kevesebb, mint 2018-19 és 2020-ban. Mivel eggyel több versenyt futnak egy adott hétvégén, mégis 2021-ben ugyanúgy 24 futam lesz, ahogy azt megszokhattuk már az elmúlt három évben.

    A szezon Bahreinben kezdődik márciusban, majd május végén folytatódik majd, Monacóban. Nagyobb távokat a széria csak év vége felé tesz majd meg, elsőként majd Oroszországba mennek, szeptemberben. Novemberben azonban már Dzsidda várja a mezőnyt, a szezonzáró meg szokott módon Abu Dhabiban lesz, de már decemberben. Mindezt jóvá kell még hagyni majd a következő ülésén a Motorsport Világtanácsnak. A FIA Formula 2 vezérigazgatója Bruno Michel így látja a helyzetüket:

    „“A 2021-es költség kontrollunkat már múlt héten bemutattuk, úgy döntöttünk, hogy limitáljuk a versenyhétvégék számát egy szezonban, hogy ezzel is csökkentsük a csapatok költségeit. A Forma-1 és az FIA támogatásának köszönhetően most már egy adott rendezvényen három versenyünk lesz, így hiába csökkent a hétvégéink száma nyolcra, a futamok száma 24 marad, ahogy az elmúlt három szezonban is azt megszokhattuk. A 2021-es F2 előzetes naptára elegye az európai és a tengerentúli pályáknak, olyan helyszínekkel, amely mindig is népszerű volt a versenyzők és a rajongók köreiben is. Az, hogy Dzsiddában, Szaúd-Arábiában is lesz verseny, csak izgalmasabbá teszi mindezt. Örömömre szolgál megerősíteni azt, hogy a Formula 2 továbbra is a Forma-1 betétfutama lesz.”

    # Dátum Pálya Helyszín Ország
    1 03.28. Bahrain International Circuit Szahír ?? Bahrein
    2 05.23. Circuit de Monaco Monte-Carlo ?? Monaco
    3 06.06. Baku Street Circuit Baku ?? Azerbajdzsán
    4 07.18. Silverstone Circuit Silverstone ?? Egyesült Királyság
    5 09.12. Autodromo Nationale di Monza Monza ?? Olaszország
    6 09.26. Sochi Autodrom Szocsi ?? Oroszország
    7 11.28. Jeddah Street Circuit? Jeddah ?? Szaúd-Arábia
    8 12.05. Yas Marina Circuit Abu Dhabi
    ?? Egyesült Arab Emírségek
  • Hamilton felkérést kapott, hogy szólaljon fel a Szaúdi Nagydíj ellen

    Hamilton felkérést kapott, hogy szólaljon fel a Szaúdi Nagydíj ellen

    Lewis Hamilton lenne az, akinek fel kellene szólalnia a Forma-1 újonnan bejelentett 2021-es tervezett versenye ellen, Szaúd-Arábiában. A királykategória hivatalosan is megerősítette, hogy egy látványos éjszakai versenyt szeretnének jövő novemberben Dzsidda városában.

    Szaúd-Arábiát gyakran széles körben is elítélik, az emberjogi helyzetük miatt, pedig az F1 szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a sportág világossá tette partnerei számára az álláspontjukat emberjogi és ehhez kapcsolódó kérdésekben is. Az Amnesty International egyenesen azt várja, hogy Lewis Hamilton világbajnokként szólaljon fel Szaúd-Arábia ellen, ha már olyan mozgalmakat is támogat, mint például a Black Lives Matter. Felix Jakens, az Amnesty kampányvezetője így fogalmaz:

    „Elképesztően fontos lenne, ha Lewis felszólalhatna. Amennyiben a sportág legismertebb versenyzője hajlandó lenne arról beszélni, hogy ez egy olyan ország, ahol rettenetesen bánnak az emberi jogokkal a nyilvántartások szerint. Nem szabad előtérbe hozni Szaúd-Arábiát, hogy a sporttal mossa tisztára az imidzsét. Az F1 a diverzitásról beszél, a befogadásról, vonzó az LMBTQ emberek számára, így erőfeszítéseket kell tenni az emberi jogok védelme érdekében is.”

  • Eldőlt: 2021-ben jön a Szaúd-Arábiai Nagydíj

    Eldőlt: 2021-ben jön a Szaúd-Arábiai Nagydíj

    Hivatalossá vált, hogy a 2021-es versenynaptársban helyet kap Szaúd-Arábia is. Jeddah (Dzsidda) éjszakai versenyt tervez.

    A Szaúdi Autó- és Motorkerékpár Szövetség hosszútávú partnerségről számolt be.

    A versenyre novemberben kerül majd sor, a 2021-es teljes versenynaptárat pedig a következő hetekben fogják nyilvánosságra hozni.

    2021-ben ugyan Jeddah rendez majd versenyt, de úgy tudni, tervben van, hogy 2023-ban Qiddiya újonnan épült pályájára kerüljön át a verseny.

    „Szaúd-Arábia egy olyan ország, mely gyorsan a sportok és a szórakoztatás középpontjává válik, hiszen jelentős események voltak itt az elmúltévekben és mi örülünk, hogy a Forma-1 lesz a következő ilyen a következő szezontól” – mondta az F1 hamarosan leköszönő vezérigazgatója, Chase Carey.

    „A régió rendkívül fontos számunkra és Szaúd-Arábia lakosságának 70%-a 30 (év) alatti, így izgatottak vagyunk azon potenciál kapcsán, hogy új rajongókat érjünk el és a meglévő rajongóink számára ilyen hihetetlen és történelmi helyszínről jelentkezzünk.”

    „A mai nap minden szempontból úttörő” – mondta Faisal bin Khaled bin Sultan Al Saud, a szaúdi autó- és motorkerékpár-szövetség elnöke.

    „Meggyőződésem, hogy a Szaúd-Arábiai Nagydíj lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet valaha hazánk történetében rendeznek, és amely képes megváltoztatni életeket, felfogásokat, és elér olyan új közönséget és közösségeket, melyeket még soha.”

    „Nincs gazdag autósport-örökségünk, de a szövetség eddigi rövid fennállása során nagy hírnevet szereztünk olyan világszínvonalú nemzetközi események lebonyolításával, mint a Forma E és a Dakar Rally.”

    „Ennek eredményeként Szaúd-Arábiában a szó szoros értelmében szenvedélyes, fiatal motorsport-rajongók milliói élnek, akik közül sokan már mosolyogva számolnak vissza, hogy 2021 novemberében láthassák hőseiket.”

    Sokan azonban nem tartják jó ötletnek, hogy a Forma-1 egy olyan országba látogat, ahol gyakran és súlyosan sérülnek az emberi jogok.

    „A Forma-1 évtizedek óta keményen dolgozik azon, hogy pozitív erőt képviseljen bárhol, ahogy versenyez, beleértve a gazdasági-, társadalmi, és kulturális előnyöket is” – áll az F1 közleményében, a kételkedésekre reagálva.

    „A Forma-1-hez hasonló sportok egyedülálló helyzetben vannak, mert határokon és kultúrákon átívelve hozza össze az országokat és közösségeket, hogy osztozzanak a hihetetlen verseny és teljesítmény szenvedélyén és izgalmán.”

    „Nagyon komolyan vesszük a felelősségünket; minden partnerünk és fogadó országunk számára világossá tettük álláspontunkat az emberi jogokkal és más kérdésekkel kapcsolatban, akik pedig elkötelezik magukat az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, az eseményeik házigazdája és lebonyolítása során.”

  • Wolff és Binotto egyetértenek a Szaúdi Nagydíj kapcsán

    Wolff és Binotto egyetértenek a Szaúdi Nagydíj kapcsán

    A jövőre tervezett Szaúdi Nagydíj kapcsán felmerültek etikai kérdések, azonban mind Wolff és mind Binotto pozitívan tekint az új verseny elé.

    Az előzetes naptártervezet megjelenése után az Amnesty International fejezte ki aggályait, hogy a királyság csak jó színben akarja feltüntetni magát. A sport pedig jó mód arra, hogy elfedjék az emberi jogok megsértését az országban.

    Wolff, amikor Imolában szembesítették őt ezzel, másképp közelített a dologhoz.

    „A sportnak egyesítenie kéne az embereket, és segíteni, hogy jobbá tegyük a világot. Tavaly voltam Rijádban a Formula E versenyen, és kellemesen csalódtam abban, amit tapasztaltam.”

    „Persze csak a magam nevében beszélhetek, de az egész hétvégén nem volt semmi jelét nem láttam az egyenlőtlenség jeleit. Nők és férfiak együtt élvezték az eseményt.

    „Mindig el kell kezdeni valahol. A Formula E volt az első lépés, és most ezt próbáljuk folytatni, hogy jobbá tegyük a világot.” – hangsúlyozta az osztrák.

    Mattia Binotto, Ferrari, racingline
    Fotó: Dan Istitene/Formula 1/ Getty Images/ Hungaroring Média

    Kollégája, Binotto is hasonlóan gondolkodik a Szaúdi Nagydíj ötletéről:

    „Sporteseményt tartani mindig pozitív. Egy üzenetet hordoz, szerintem így kéne az egészre tekintenünk.”

  • A Forma-1-et a Szaúdi Nagydíj kapcsán emberi jogokra figyelmeztetik

    A Forma-1-et a Szaúdi Nagydíj kapcsán emberi jogokra figyelmeztetik

    Az Amnesty International hevesen ellenzi a legújabb Forma-1-es futam, a Szaúdi Nagydíj megvalósulását, emberi jogokra hivatkozva.

    Szaúd-Arábia nem éppen a társadalmi egyenlőségről, vagy a nők jogairól híres ország. Az nemzetközi jogi szervezet szerint most a turizmus és a sport segítségével szeretné magát vonzóvá tenni a külvilág számára.

    A Jeddah-ba tervezett utcai versenyt hétfőn az előzetes naptár részeként jelölték meg, erre reagálva jelentette ki ellenérzését az Amnesty International brit vezetője.

    „A Forma-1-nek tudnia kéne, hogy a Szaúdi Nagydíj csak annak a programnak a része, mellyel tisztára akarják mosni az országról alkotott képünket. Pedig az emberi jogok egyik legnagyobb elnyomása történik ott.” – jelentette ki Felix Jakens.

    Diriyah ePrix, Szaúd-Arábia, Formula E
    A Szaúdi Nagydíj nem lenne első az ország versenyei között, az Formula E évek óta ellátogat Rijád közelébe, Fotó: FIA Formula E

    „Annak ellenére, hogy nemrég engedélyezték, hogy a nők is autót vezethessenek, anélkül, hogy letartóztatnák őket, rossz a helyzet. Több aktivistát is börtönbe zártak, például Loujain Hathloult és Nassima al-Sadát.”

    „Ha a Szaúdi Nagydíj végbemegy, az F1-nek ragaszkodnia kell ahhoz, hogy szigorúan a nemzetközi erkölcsi normák által megengedett munka árán valósuljon meg. És hogy mindenki számára nyitott legyen a rendezvény, diszkrimináció nélkül.”

    Jakens a sport vezetését is felelősségre vonta, hogy nem is említik meg azokat, akiknek elnyomják a jogait. A Forma-1 nem kívánt érdemi választ adni, mondván, hogy még nem végleges, hogy valóban lesz ott nagydíj, de a következő nyilatkozatot adták ki:

    „Nagyon komolyan vesszük a felelősségeinket, és világossá tettük az álláspontunkat többek között az emberi jogok kapcsán is. A partnereinktől és a rendező országoktól pedig elvárjuk, hogy megfeleljenek ezeknek az irányvonalaknak.”

  • Chilében veszi majd kezdetét a Formula E hetedik idénye

    Chilében veszi majd kezdetét a Formula E hetedik idénye

    A Formule E vezetősége hivatalosan is bejelentette, a hetedik 2021-es Formula E idény január közepén veszi kezdetét a chilei Santiagoban egy duplafutamos hétvégével.

    Az eddigi megszokással ellentétben, a Formula E idény egésze egy naptári éven belül kerül majd lebonyolításra, az első két versenyre Santiego de Chilében kerül sor, január 16.-án és 17.-én. A helyi hatóságokkal folytatott egyeztetések után a szervezők úgy döntöttek, hogy biztonsági és egészségügyi szempontok miatt nézők nélkül rendezik majd meg az első két versenyt.

    A világbajnoksággá alakuló sorozat harmadik és negyedik helyszíne is ismert, ez is dupla futamos forduló lesz Diriyahban, Szaúd-Arábiában. A tervek szerint ide már engednének nézőket, természetesen szigorú biztonsági előírások mellett. Ez a két forduló a tervek szerint február 26. és 27.-ei hétvégén lesz.

    A jövő évi versenynaptárból egyelőre ennyi ismert, ami biztos még, hogy a mexikói és a sanyai fordulókat az év végére halasztják. A tervek szerint pedig a lehető legtöbb városba igyekeznek majd elvinni a szériát. A versenynaptár többi részét majd 2021 elején jelenti be az FIA.