Címke: Szalay Balázs

  • Itt az útvonal – részletek a szaúd-arábiai Dakarról!

    Itt az útvonal – részletek a szaúd-arábiai Dakarról!

    Az már korábban hivatalossá vált, hogy a 42. Dakar ralit Szaúd-Arábiában rendezik meg jövőre, csütörtökön azonban fény derült a részletekre is: a sivatagi show 2020. január 5-17. között zajlik majd az Arab-félsziget legnagyobb országában. Valójában ez lesz a Dakar történetének harmadik nagy fejezete, hiszen Afrikában kezdődött, majd Dél-Amerikában folytatódott, most pedig Ázsiában talált új otthonra.

    Jeddah az ország gazdasági központja ad majd otthon a rajtceremóniának, onnan indul a több mint 9000 kilométeres megméretés, amelynek szünnapja Rijadtól nem messze lesz, majd pedig a mezőny egy nagyobb hurkot teljesítve Al Qiddiyában ér célba.

    Az útvonalat bemutató sajtótájékoztatóra az uralkodócsalád tagjai közül is jó néhányan elfogadták a meghívást, így őfelsége Abdulaziz bin Turki AlFaisal Al Saud herceg és őfelsége Khalid bin Sultan Abdullah Al Faisal herceg is. A meghívott vendégek táborát erősítette a Dakar élversenyzői közül a spanyol motoroshölgy Laia Sanz, Stéphane és Andrea Peterhansel, Carlos Sainz, Giniel de Villiers, Nani Roma, Adrien Van Beveren, Joan Barreda és Sam Sunderland. Mind-mind nagy nevek a sportágban, a legtöbben közülük legalább egyszer nyertek már Dakart.

    Természetesen nem hiányozhatott az eseményről a helyiek nagy kedvence, a szintén az élmezőnyhöz tartozó szaúdi versenyző, Yazeed Al-Rajhi sem.

    Érdekesség, hogy a Dakar történetének harmincadik „házigazdája” lesz Szaúd-Arábia – a verseny, ugye, három évtizedet töltött Afrikában, majd 11 viadalt rendeztek Dél-Amerikában, most pedig új fejezet kezdődik a Közép-Keleten. A tájak varázslatosak, a mezőny a Vörös-tengertől egészen az Arab-öbölig száguld – a sivatag ezúttal is próbára teszi majd a vezetési tudást és a navigációs képességeket egyaránt, s arra készteti a versenyzőket, hogy a saját határaikat feszegessék.

    A Dakarhoz klasszikusan kapcsolódó fogalmak, mint a kaland és felfedezés erősen jellemzik majd ezt a versenyt, hiszen olyan tájakon méreti meg magát a mezőny, ahol a versenyzők korábban sohasem jártak. S mivel a terepraliban a pontos útvonalat végig titokban tartják, így a hazai indulók sem lesznek lépéselőnyben a többiekhez képest. A jordániai határhoz közel hegyeken és völgyeken át vezet majd az út, míg a dűnés részeken olykor 250 méter magas homokdombokat kell megmászniuk a versenyzőknek – ami a dűnekedvelőknek jelent majd maradandó élményt.

    Szalay Balázs eddig 14 alkalommal állt rajthoz a Dakaron, kilencszer Afrikában, ötször Dél-Amerikában, s aki ismeri őt, tudja, hogy örül az új kihívásnak: „Teljesen új szeletét fedezhetjük fel a világnak az autóversenyzés által – a helyi terepralisokon kívül senki sem tudja, mi vár ránk Szaúd-Arábiában. De ismerve a hatalmas abu-dzabi és dubai dűnéket, valami hasonlóra számítok – vagyis nehéz, de izgalmas verseny vár ránk januárban.”

  • Opel Dakar Team: Irány Szaúd Arábia – új szeletét fedezzük fel a világnak!

    Opel Dakar Team: Irány Szaúd Arábia – új szeletét fedezzük fel a világnak!

    Új helyszín, új sivatag, új kihívás. Miután harminc évig Afrikában zajlott, majd 11 évre Dél-Amerikába költözött, most újabb nagy fejezet nyílik a Dakar történetében: a világ leghíresebb terepraliversenyét 2020-ban Szaúd-Arábiában rendezik meg.

    Több lesz ez, mint csupán egy új utazás – a jövő évi Dakar lehetőséget ad a versenyzőknek arra, hogy ismeretlen terepen tegyék próbára a tudásukat, hogy érintetlen tájakon mutassák meg vezetési tudásukat, navigációs képességüket – áll a szervezők hivatalos közleményében. A részletes útvonalról, a verseny dátumáról egyelőre nem érkezett hír – azt április 25-én egy nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentik be a rendező országban, amelynek vezetői nagyon lelkesen várják a mezőnyt.

    Szalay Balázs eddig 14 alkalommal állt rajthoz a Dakaron, kilencszer Afrikában, ötször Dél-Amerikában, s aki ismeri őt, tudja, hogy örül az új kihívásnak: „Teljesen új szeletét fedezhetjük fel a világnak az autóversenyzés által – a helyi terepralisokon kívül senki sem tudja, mi vár ránk Szaúd-Arábiában. De ismerve a hatalmas abu-dzabi és dubai dűnéket, valami hasonlóra számítok – vagyis nehéz, de izgalmas verseny vár ránk januárban.”

    Őfelsége Abdulaziz bin Türki al-Szaud herceg, az ország sportminisztere szerint a küzdelem minden résztvevő számára felejthetetlen élmény lesz, amely során felfedezhetik Szaúd-Arábia természeti szépségeit.

    Őfelsége Halid Bin Szultan Abdullah al-Fajszal herceg, a Szaúd-Arábiai Motorsport Szövetség elnöke elárulta, mindig is rajthoz akart állni a Dakaron, s bár ezt az ambícióját nem sikerült megvalósítani, most részese lett egy sokkal nagyobb álomnak: „A Dakar története során először ellátogat az országomba, s mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó versenyt rendezzünk.”

    David Castera, a Dakar idén kinevezett új versenyigazgatója, aki motorral és autóval is versenyzett az utóbbi évek során, sőt, a szervezési oldalba is belekóstolt, a következőt nyilatkozta: „Visszatekintve az első emlékeimre és tapasztalataimra a Dakarral kapcsolatban, mindig arra jutok, hogy ennek a versenynek a többivel ellentétben a felfedezés áll a középpontjában, az utazás az ismeretlenbe. Rendezőként hatalmas kihívás egy ismeretlen területen útvonalat kijelölni, a számtalan lehetőség közül megtalálni a jót, de ez nagyon inspiráló is egyben.”

  • Elrajtolt a klasszikus autóverseny-sorozat szezon!

    Elrajtolt a klasszikus autóverseny-sorozat szezon!

    A hosszú téli szünet véget ért: az elmúlt hétvégén Barcelonában elkezdődött a Peter Auto által tizenöt éve életre hívott klasszikus autóverseny-sorozat, amelynek egyik állomása a Hungaroring Classic lesz július 12-14-én.

    Népes mezőny, 240 versenyző állt rajthoz a barcelonai Formula–1-es pályán, ahol esőben is próbára tehették tudásukat a pilóták – s mivel a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek versenyautóiban sokkal kevesebb volt az elektronika, csúszkáltak is rendesen a nedves aszfalton. De ebben a műfajban éppen ez a szép.

    Jegyvásárlásért klikkelj ide!

    Classic Endurance Racing

    A sorozat tizenöt éve egyetlen kategóriával (Classic Endurance Racing) indult útjára, más sorozatok betétfutamaként, mára azonban hat további kategória csatlakozott: különleges versenygépek, GT-autók a hatvanas évekből, túraautók, prototípusok, C-csoportos versenygépek, valóságos legendák az autósport hőskorából…

    Rangos mezőny szállt versenybe, és fantasztikus csatákat láthattunk tehát a katalán aszfaltcsíkon, hogy csak néhányat említsünk a különleges versenygépek közül: volt ott Ferrari 250 GTO (1962), 3.8 literes E-Type Jaguar (1963), Alfa Romeo T33/TT3 (1972), Lotus Esprit (1979), Lola T600 (1981) – nem minden nap láthat menet közben ilyen csodás autókat az ember.

    „Színvonalas csatákat hozott a hétvége, s még úgy is sok néző volt kíváncsi az eseményre, hogy az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyzőket” – mondta Szalay Balázs, a Hungaroring Classic főszervezője, aki azért utazott el Barcelonába, hogy népszerűsítse a júliusi magyar viadalt. – Majdnem az összes versenyzővel beszéltünk, és nagyon örültünk, mert szerencsére sokan jelezték, hogy jönnek Magyarországra, mert vagy itt voltak két évvel ezelőtt is, vagy a többiektől csupa jót hallottak róla.”

    Kaiser Erika a 2017-es Hungaroring Classicon készített fotóit ide kattintva nézhetitek meg, itt pedig a 2018-as dijoni eseményen készült videónkat találjátok.

     

  • Opel Dakar Team: Nehéz Dakar volt!

    Opel Dakar Team: Nehéz Dakar volt!

    Nehéz Dakar volt. Szalay Balázs szerint egytől tízes skálán kilences, de ha csak a dél-amerikai Dakarokat nézzük, akkor tízes. Volt benne sok vendégmarasztaló dűne, nagyon sok ásás, s persze a melegből és a mély, puha homokból adódóan sok apró és nagyobb technikai probléma. Ennek is tudható be, hogy a január 6-án elrajtoló 334 versenyjármű közül mindössze 179 érkezett meg a limai célba csütörtök este, vagy a mezőnynek mindössze 54 százaléka teljesítette az 5600 kilométeres versenytávot, amelyből 2956 km volt a mért szakaszok hossza.

    Az autósoknál ez az arány valamivel jobb: 56 autós páros ért célba, ami a teljes mezőny 56 százalékát jelenti. Az Opel Dakar Team párosa beállítva legjobb Dakar-eredményét az autós mezőny 20. helyén gurult át a céldobogón csütörtök este. „Egytől tízes skálán kilences erősségű volt ez a verseny, de ha csak a dél-amerikai Dakarokat nézem, akkor tízes. Afrikában voltak nehezebb versenyek, de a Szahara egészen más, mint itt ez a kis sivatag. Ott tudsz menni négyszáz kilométert a dűnék között úgy, hogy nem találkozol egy teremtett lélekkel sem, itt igazából nagyon sokszor mentünk cikkcakkban, hogy meglegyen a kétszáz kilométer dűne. Volt, hogy besípolt a műszer, hogy szembe megyünk a pályán, pedig jó irányba mentünk, csak közel volt a szembejövő nyom. Nehéz Dakar volt, sokszor lett volna nagyon könnyű feladni, ám akkor a csapatra, a családra, a gyerekekre gondoltam… Hogy értük küzdök még egy kicsit, hátha elég lesz… A huszadik helyezéssel elégedett vagyok, bár ha a rajt előtt felajánlják, harcoltam volna a tizenkilencedikért. Viszont voltak olyan napok, amikor úgy éreztem, attól is messze vagyunk, hogy célba érjünk, nemhogy a huszadik helytől. Úgyhogy összességében nagyon örülök, és büszke vagyok a csapatra, mert ez csapatmunka volt a javából!”

    Bunkoczi Lászlónak is volt dolga bőven az elmúlt majdnem két hétben, minden eddiginél több GPS-pontot kellett érinteniük az egyes szakaszokon az Opel Grandland X-szel, s ez bizony nem könnyíti meg a navigátorok dolgát. Ő is hozzátette tehát a magáét ehhez a sikerhez – nem véletlenül volt nagyon boldog a célban. „Összeszedettek voltunk, amennyire lehetett, az autóra is vigyáztunk, de nem mindig sikerült, úgyhogy nagy köszönet a fiúknak, akik emberfeletti munkát végeztek minden nap – mondta Bunkoczi. – Amikor a szervizfőnökünk, Őri Peti reggelente odajött hozzánk, és azt mondta, az autó ki fogja bírni a távot, úgy indultunk el a szakaszra, hogy ezt el is hittük, ami rengeteget jelentett. Nagyon nehéz verseny volt, egyáltalán nem volt könnyű eljutni a célig, de itt vagyunk, méghozzá tisztességes eredménnyel, és ez a legfontosabb!”

  • Szalayék célba értek a Dakaron – a 20. hellyel megismételték legjobb eredményüket!

    Szalayék célba értek a Dakaron – a 20. hellyel megismételték legjobb eredményüket!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros beállította pályafutása legjobb eredményét és az összetett 20. helyen ért célba a Dakar ralin.

    Az Opel Dakar Team kettőse az elmúlt tíz szakasz során 5600 kilométert teljesített a híres hírhedt perui dűnék között, amelyből 2956 km volt a mért szakaszok hossza. A szokásosnál rövidebb verseny volt, de az indulók egybehangzó véleménye szerint a legkeményebb azóta, hogy 2009-ben Afrikából Dél-Amerikába költözött a verseny. Az idei viadal utolsó napjára még egy 112 kilométeres szakaszt jelöltek ki a szervezők, s ha bárki azt hitte, hogy sétagalopp lesz, nagyot tévedett. Puha homokos és dűnés szakaszon zavarták át újra a mezőnyt, hogy az indulók többségének legyen még egy utolsó emléke arról, milyen is a dűnék között ásni… A fordított sorrendben elrajtoltatott hurokszakaszon, amely a piscói táborból rajtolt és ott is ért véget, Szalay Balázsék a 22. helyen értek célba, ami az összetettben a 20. helyet jelentette számukra. „Nagyon nagy drukkal álltam neki ennek a szakasznak, de a szervezők lendületes, élvezhető, jó pályát raktak össze, igaz, egyszer még így is ásnunk kellett – mondta a célban az Opel Grandland X pilótája, akinek ez volt a 14. Dakarja, s kilencedszer ért célba. – Megküzdöttünk ezért a célba érkezésért, s ezért a huszadik helyezésért, aminek nagyon örülök. Noha voltunk már huszadikok, évről évre nehezebb a verseny, sűrűbb a mezőny, egyre több gyári autót adnak bérbe és egyre több a jó és rutinos versenyző. Nagyon szép eredmény a huszadik hely, megküzdöttünk érte, sok kitartás kellett, hogy elérjük. Csapatmunka volt: Bunkoczi Laci és a szervizes srácok nélkül nem ment volna.”

    Navigátor-szempontból sem volt könnyű az elmúlt majdnem két hét – főleg azért, mert viszonylag kis sivatagi területen rendezték meg a szakaszokat, ami azt jelenti, hogy a végére már mindenfelé nyomok vezettek, emiatt nagyon pontosan kellett navigálni ahhoz, hogy az ember ne tévedjen el. „Melós volt az utolsó szakasz is, s bár nyilván nem az volt a rendezők terve, hogy minél többen kiessenek, azért ma is elég sokan ástak a dűnék között – mondta Bunkoczi. – Az utolsó kilométereken már visszaszámoltam, s szurkoltam, most már ne legyen semmi bajunk. A huszadik hely tisztességes eredmény, beállítottuk a legjobbunkat, bár 2012-ben talán valamivel könnyebb volt megszerezni a huszadik helyet, mint most. Ez most elég keserves volt, rettenetesen sokat ástunk, ugyanakkor végig egyenletes teljesítményt nyújtottunk. Ez volt a huszadik hely titka, és az, hogy amennyire tudtunk, vigyáztunk az autóra.”

    41. DAKAR RALI
    10. szakasz, Pisco–Lima (össztáv: 359 km, ebből szelektív szakasz: 112 km). Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 1:20:01, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 Max) 42 másodperc hátrány, 3. Despres, Cottret (francia, Mini John Cooper Buggy) 2:31 p h., …22. Szalay Balázs, Bunkoczi Lászó (magyar, Opel Grandland X) 25:26 p h.
    Motorosok: 1. Toby Price (ausztrál, KTM) 1:14:01, 2. Cornejo (chilei, Honda) 2:21 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 2:38 p h. Kamionosok: 1. Ton van Genugten, Bernard der Kinderen, Peter Willemsen (holland, Iveco) 1:28:21, 2. Loprais, Alcayna, Pokora (cseh, spanyol, cseh, Tatra) 3:11 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 5:23 p h.
    Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 34:38:14, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 46:42 p h., 3. Loeb, Elena 1:54:18 ó h., …20. Szalay, Bunkoczi 16:37:44 ó h. Motorosok: 1. Toby Price 33:57:16, 2. Walkner 9:13 p h., 3. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 20:46 p h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov 41:01:35, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin 25:36 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 1:34:44 ó h.

  • Újabb kalandok a dűnék között – Szalayék már a 20. helyen!

    Újabb kalandok a dűnék között – Szalayék már a 20. helyen!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős méterről méterre küzdi előre magát a vendégmarasztalóan puha, forró perui dűnéken, és a Dakar rali utolsó előtti napján már a 20. helyen áll az összetettben! Az Opel Dakar Team párosára szerdán Pisco körül egy 313 kilométeres hurokszakasz várt, amelyben két extra nehezítés is volt – ha a dűnesor önmagában nem lett volna elég.

    Egyrészt ezen a környéken már többször járt a mezőny az idén is, tehát rengeteg nyom keresztezte egymást, ami rettentően zavaró volt navigációs szempontból, másrészt pedig ezen a napon nem csupán a stopper volt az ellenfél. Normál esetben, ugye, egymás után, kétpercenként rajtolnak a versenyzők, ezen a napon azonban négyesével indították őket. Szalayék az egyik Minivel, egy side by side szöcskével és egy Buggyval indultak együtt, és természetesen mindegyikük presztízskérdést csinált abból, hogy ő legyen a leggyorsabb a szakaszon.Hiszen ezek a fiúk semmit sem szeretnek jobban, mint versenyezni!

    „A Mini rögtön a rajt után elásta magát, az SxS megindult, és némi egérutat szerzett, de egy kilométer után megelőztük, maradt egy Buggy, azzal versenyeztünk egészen sokáig, de egyszer csak egy dűne tetején elővette a műholdas telefonját és segítséget hívott – elevenítette fel a történteket az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Ezt azért láttuk ennyire pontosan, mert mi meg egy dűne tetején állva ástunk akkor már, mert a tetőn elfogyott a lendület és elakadtunk. Ezen a napon is rengeteg dűnén kellett átverekedni magunkat, megdolgoztunk azért, hogy eljussunk ennek a Dakarnak az utolsó szakaszáig, s nem mondom, hogy közben egyszer-kétszer nem kerültünk kritikus helyzetbe. Volt dolga az őrangyalunknak, a végén kétszer olyan magasan repültünk, hogy bármikor vége lehetett volna számunkra a versenynek.”

    A Dakar-mezőny egyetlen magyar autós párosa a 27. helyen végzett a szakaszon, amelyen a toppilóták közül is többen bajba kerültek, s ez egyben azt is jelenti, hogy Szalayék a 20. helyről várják a zárónapot. A páros pályafutása legjobb Dakar-eredményét 2012-ben érte el, akkor a huszadik helyen végzett – a pilóta az idén azt tűzte ki célul, hogy legjobbja közelében végez. Most karnyújtásnyira került ettől. Persze, más most a helyzet, mint hét évvel ezelőtt, sokkal sűrűbb a mezőny, sokkal több a gyári autó, úgyhogy a huszadik hely is sokkal értékesebbnek számít. Persze, ehhez még az utolsó, 112 kilométeres csütörtöki szakaszt is jó tempóban kell teljesíteni.

    De térjünk vissza egy kicsit a szerdai pályához, méghozzá azért, mert arra is kíváncsiak voltunk, milyen volt ez a dűnés szakasz navigátor-szempontból? „Borzalmas volt – sóh jtott Bunkoczi László. – Jó néhányszor mentünk már ezen a környéken, minden tele volt nyomokkal, ráadásul eléggé elöl is rajtoltunk, úgyhogy még az sem segített, hogy mentek előttünk, mert nem mentek. Többször is megesett, hogy mindenki minden irányból érkezve kereste az éppen aktuális GPS-pontot, úgyhogy nemcsak nekünk okozott fejtörést a pálya. De végül minden pontot érintettünk, és az eredményre sem lehet panaszunk.”
    A Dakar rali csütörtökön egy 359 kilométeres szelektív szakasszal ér véget, amelyből 112 kilométer a szelektív szakasz hossza.

    41. DAKAR RALI
    9. szakasz, Pisco–Pisco (össztáv: 409 km, ebből szelektív szakasz: 313 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:53:22, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 4:58 p h., 3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 7:15 p h., …27. Szalay Balázs, Bunkoczi Lászó (magyar, Opel Grandland X) 2:00:02 ó h.
    Motorosok: 1. Michael Metge (francia, Sherco) 3:46:38, 2. Nosiglia Jager (bolíviai, Honda) 2:00 p h., 3. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 3:28 p h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 4:19:37, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 14:03 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 27:43 p h.
    Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 33:09:12, 2. Roma, Haro 51:27 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008) 2:02:37 ó h., …20. Szalay, Bunkoczi 16:21:09 ó h. Motorosok: 1. Toby Price (ausztrál, KTM) 32:43:15, 2. Quintanilla 1:02 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 6:35 p h. Kamionosok: 1. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov 39:24:52, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin 28:35 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 1:35:10 ó h.

  • Szalayék a 18. helyen!

    Szalayék a 18. helyen!

    Szalay Balázs és Bunkoczi László borzasztóan nehéz, ugyanakkor eredményes napon van túl – az Opel Dakar Team párosa idei legjobb részeredményét produkálva a 18. helyen végzett a Dakar rali nyolcadik szakaszán!

    A keddi pálya 352 kilométer hosszú volt, amelyben 200 kilométernyi dűne szerepelt – a 14. Dakarján induló Opel-pilóta nem emlékszik, végigzavarták-e valaha egy ilyen hosszú dűnesoron. Azt mondta, nagyon kellett figyelni, az erős koncentráció pedig nyilván fizikailag is kimerítette őket. Szerencsére az Opel Grandland X kiválóan alkalmazkodott az Atacama-sivatag dűnéihez. Egyetlen probléma volt mindössze: melegedett a hűtővíz, de a lényeg, hogy az autóval teljesíteni lehetett a „királyszakaszt”. „Végre olyan napon vagyunk túl, amelyen csak kisebb gondjaink akadtak, s ez az eredményen is meglátszott – mondta Szalay, aki magyar idő szerint éjjel fél egykor a 20. helyen állt, akkor 42 autós páros volt a célban. – Noha puha volt a homok, mi egyszer sem ástunk, pedig idegőrlően hosszú volt a dűnés szakasz, nem is tudom, mentünk-e már valaha egyhuzamban ennyit dűnéken. Aki elénk került, azt megelőztünk, de végig izzasztó volt ez a pálya – mentálisan és fizikailag is elfáradtunk a végére. Sajnos a pálya közepétől kezdve melegedett a hűtővizünk, mert a ventilátor telement homokkal, emiatt nem működött a hűtés. Nagyon örülök ennek a jó részeredménynek, ami azt mutatja, hogy ez a szakasz tényleg nagyon nehéz volt.”

    Szalay bevallotta, két dűnén is rossz döntést hozott (más kérdés, hogy ezen a napon több száz esély volt a rossz döntésekre), amikor felért a két ominózus dűne tetejére, rossz irányba borította le a Grandland X-et, de végül óriási rutinjának, s némi szerencsének köszönhetően sikerült korrigálnia. S hogy milyennek látta a szakaszt Bunkoczi László? „Nem is emlékszem mikor értünk célba legutóbb ilyen előkelő helyen a Dakaron – mondta Bunkoczi. – Az időeredmény sem rossz, de nyilván ehhez az is kellett, hogy a versenyzőtársak közül sokan hibázzanak. Láttunk néhány nagy bukást, ebből is éreztük, hogy ez egy nehéz pálya, de szerencsére nekünk most kijött a lépés. Királyszakasz volt, ahogy mondták is a rendezők, és nagyon örülök, hogy nekünk így sikerült, de van még hátra két nap, és a hírek szerint a szerdai pálya sem lesz könnyebb, mint a mai volt…” A Dakar rali szerdán egy Pisco körüli hurokszakasszal folytatódik amelynek össztávja 490 kilométer, ebből 313 kilométer a versenypálya hossza.

    41. DAKAR RALI
    8. szakasz, San Juan de Marcona–Pisco (össztáv: 572 km, ebből szelektív szakasz: 352 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008) 3:54:53, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 7:27 p h., 2. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga, Mini John Cooper Works) 15:15 p h., …18. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:08:14 ó h. Motorosok: 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 3:55:25, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 45 másodperc hátrány, 3. Price (ausztrál, KTM) 1:13 p h. Kamionosok:1. Dmitrij Szotnyikov, Dmitrij Nyikitin, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 4:38:06, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 23:13 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 25:09 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 29:15:50, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 46:29 p h., 3. Loeb, Elena 46:45 p h., …20. Szalay, Bunkoczi 14:21:07 ó h.
    Motorosok: 1. Toby Price 28:53:08, 2. Quintanilla 1:03 p h., 3. Walkner 6:35 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Dmitrij Nyikitin, Ilnur Musztafin 35:01:35, 2. Nyikolajev,  Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 26:49 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:07:43 ó h.

  • Szalayék nagy csatát vívtak meg!

    Szalayék nagy csatát vívtak meg!

    A háború elkezdődik – így kommentálták a Dakar rali hétfői szakaszát a rendezők, ami kissé riasztó volt első hallásra, de a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikerrel megvívta a csatát.

    Az Opel Dakar Team kettőse az egészen remek 21. helyen teljesítette a pályát, amelynek egy huszonöt kilométeres szakaszát (éppen azt amelyen a magyar páros kihagyott egy GPS-pontot) törölték a rendezők az átláthatatlan por és köd miatt. A hétfő esti állás szerint azonban mégis kiosztották a kihagyott GPS-pont miatti büntetést, úgyhogy a szakaszon Szalayék a 31. helyre csúsztak vissza, az összetettben viszont már a 22. helyen állnak! Nagyon-nagyon hosszú szakasz volt – mondta fáradtan Szalay Balázs, de persze közben fülig ért a szája, hiszen ezen a napon végre nem volt nagyobb gondjuk. – Végigküldtek minket egy száz kilométeres dűnesoron, amely sosem akart véget érni, de szerencsére az autó jól bírta a gyűrődést, mindössze egyetlenegyszer ástunk, de azzal sem veszítettünk sok időt, a dűne tetejéről hátratolatva simán tovább tudtunk menni. A szakasz végén bemutattunk egy akkora ugrást, hogy a nézők tapsoltak és kiabáltak, Laci pedig csak felszisszent mellettem. Összességében nagyon jó kis szakasz volt, fárasztó, de nagyon jó.”

    Navigációs szempontból sem volt könnyű a nap, ezt az Opel Grandland X navigátorülésében ülő Bunkoczi László is megerősítette. „Úgy mentünk át ezen a szakaszon, mint kés a vajon, és ezt nem csak azért mondom, mert itt van Balázs, a háta mögött is ezt mondanám – mondta Bunkoczi. – Pedig nehéz szakasz volt, még a végén is olyan irányváltásokat kellett végrehajtani, hogy nagyon nehezen lehetett csak lekövetni, mert ott már mindenfelé vezettek nyomok, és az egész táj teljesen szürke volt. A dűnesor közepén leestünk egy nagy dűnéről és lejöttünk a helyes nyomról, emiatt kihagytunk egy GPS-pontot, de nem tudtunk már visszamenni oda, ahol volt. Viszont úgy hallottuk, a pályának éppen azt a szakaszát törölték a rendezők a rossz látási viszonyok miatt, bízunk benne, hogy tényleg így van, és mindenkire vonatkozik, mert akkor talán visszavonják az egyórányi büntetést. Persze, az összetett huszonkettedik hely így sem rossz, sőt…”
    A Dakar nyolcadik napján egy újabb nehéz nap vár a mezőnyre, Bunkoczi László azt mondta, a rendezők elmondták, ez talán még nehezebb, mint a hétfői. Ha lehet ezt még egyáltalán fokozni…

    41. DAKAR RALI
    7. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 387 km, ebből szelektív szakasz: 323 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 4:00:01, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 4:33 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 9:28 p h., …31. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:23:33 ó h.  Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:51:41, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:51 p h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 6:30 p h., …51.. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:47:07 ó h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Darek Rodewald, Moises Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 4:21:32, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 29:27 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 36:25 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 25:13:30, 2. Peterhansel, Castera 29:16 p h., 3. Roma, Haro 37:59 p h., …22. Szalay, Bunkoczi 12:20:30 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec 24:48:02, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 7:47 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 8:28 p h., …40.. Gyenes 8:58:45 ó h.  Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov 29:50:35, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 32:54 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:15:28 ó h.

  • Szalayék tartják a helyüket!

    Szalayék tartják a helyüket!

    Kőkemény nap volt – már megint. De úgy látszik, ezen a Dakaron csak ilyenek vannak. Ráadásul a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős számára már előző éjszaka elkezdődött.

    Ahogy arról már írtunk, a páros késő este érkezett meg a táborba a szerdai, eseménydús szakaszról, amelyen egy szikla szétütötte az Opel Grandland X első futóművét, úgyhogy a szervizcsapat este tíz után kezdte el a munkát, s csak nem sokkal azelőtt fejezte be, hogy Szalayéknak indulni kellett a rajthoz, vagyis úgy reggel fél hét tájban. „Nagy kő esett le a szívemről, amikor meghallottam, hogy a fiúk reggel beindítják az autót, és elmennek vele egy tesztkörre – mondta Szalay. – Nyilván nem olyan a Grandland X, mint újkorában, de ezt nem is lehetett elvárni ilyen rövid idő alatt. Amit lehetett, a csapat megtett, s a lényeg, hogy menetkész a kocsi…”

    Ezen a napon egy 351 kilométeres szakasz várt a mezőnyre, amely két részből állt, a kettőt egy úgynevezett neutralizációs szakasz (50 km) választotta el egymástól. További adalék, hogy ez volt a maratoni első napja, vagyis csütörtökön este kizárólag a versenyzők szerelhették az autóikat, és csupán azokat az alkatrészeket használhatták fel ehhez, amit magukkal vittek a külön erre a célra kialakított tacnai táborba.
    De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mi történt a szakaszon! „Kőkemény nap volt ez – már megint – jelentette ki Szalay. – Azzal kezdődött, hogy elakadtunk a mély, púder-szerű homokban, vagyis a fesh-feshben. De annyira, hogy az autó nem volt hajlandó megindulni, mindig csak annyit ment, amennyit a trepni engedett. Méterről méterre küzdöttük előre magunkat. Ezt követően a pálya szűkebb részén az egyik versenyzőtársunk elakadt éppen az út közepén, és képtelenség volt kikerülni. Választottunk egy új útvonalat, és megint kezdődhetett az ásás, de ebben a játékban már nem voltunk egyedül, akadtak partnereink, akik szintén ki akarták kerülni a veszteglő járművet.”

    A szakasz első részét a 36. helyen zárta a páros, de azt a szabályoknak megfelelően nem értékelték külön, hanem összeadták a két szakaszon elért eredményt. Így jött ki a 32. pozíció Szalayéknak, s ez egyben azt is jelenti, hogy tartják 28. helyüket az összetettben.
    „A szakasz második részén vadul bekezdtünk, azt gondoltam, hogy itt a lehető leggyorsabban végig kell menni, nehogy ránk sötétedjen. De mégsem volt olyan gyors, mint szerettem volna, mert annyira fújta a saját poromat a szél, hogy többször meg kellett állnunk, mert nem láttam, merre kell menni. Mintha éjszaka lett volna az autóban. És ez még mindig nem lett volna baj, de amikor kiértünk a második szakasz végére, észrevettük, hogy defektünk van. Kicseréltük, de kétszáz méter múlva kiderült, hogy a bal első abroncs is lyukas, szóval azt is le kellett cserélni. Ezzel viszont az a helyzet állt elő, hogy vár ránk egy hosszú szakasz pénteken, de nincs pótkerekünk… Nagyon észnél kell lennünk…

    41. DAKAR RALI
    4. szakasz, Arequipa–Tacna/Moquegua (össztáv: 664 km, ebből szelektív szakasz: 351 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:12:46, 2. Peterhansel, Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 1:52 p h., 3. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga, Mini All4) 8:32 p h., …32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:08:08 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:40:30, 2. Walkner (osztrák, KTM) 6:19 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 7:07 p h., …50. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:14:14. Kamionosok: 1. Karginov, Mokejev, Lonov (orosz, Kamaz) 4:09:49, 2. Macik, Tomasek, Kalanka (cseh, cseh, szlovák, LIAZ) 1:29 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov 13:24 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 12:12:57, 2. Peterhansel, Castera 8:55 p h., 3. Roma, Haro (spanyol, Mini All4) 20:51 p h., …28. Szalay, Bunkoczi 5:33:38 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec 12:33:00, 2. P. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 2:19 p h., 3. Price 4:22 p h., …51. Gyenes 4:25:18 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 13:52:04, 2. Karginov, Mokejev, Leonov 4:58 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 8:39 p h.
  • Opel Dakar Team: Barátságtalan sziklák

    Opel Dakar Team: Barátságtalan sziklák

    Szalay Balázs és Bunkoczi László szerdán megjárta a hadak útját a Dakaron, s még az sem vigasztalta túlságosan, hogy a világsztárok közül is nagyon sokan pórul jártak a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 331 kilométeres mért szakaszon.

    Az Opel Dakar Team kettősének ezen a napon a sziklákkal gyűlt meg a baja (három különböző helyen is), ám a legfontosabb, hogy a napot a 41. helyen zárta, az összetettben pedig a 28. helyről várja a folytatást a Szalay, Bunkoczi páros. Igaz, a szervizcsapatnak lesz dolga ma éjszaka.
    „A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos – háromszor is borsot törtek az orrom alá – mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig, ráadásul közben az egyik side by side buggy a kerekével nekicsúszott Lacinak, aki ült a keréknél. Szerencsére nem lett nagyobb baj, mentünk tovább, majd néhány kilométerrel később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kicseréltük, de a neheze csak ezután jött, mert a porban nem láttunk semmit és egy szikla kiütötte az első futóművünket. Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a CP2-ig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg.”

    Bunkoczi hozzátette, navigációs szempontból sem volt könnyű ez a nap, mert 102 GPS-pontot kellett érinteni, ami azért adott munkát a navigátoroknak bőven. Ezen felül az ásás és a kerékcsere sem egyszerű művelet a sivatagban.
    „A navigáció sem volt könnyű, de Balázsnak ezen a napon mégis nehezebb dolga volt, mert a nullához képest egy negyeddel elfordult a kormány, amikor kiütöttük az autó alól a futóművet, úgyhogy onnantól kezdve minden jobbkanyarban hármat kellett tolatnia a szerpentinen, hogy be tudjunk fordulni – mondta Bunkoczi. – Most tényleg az a legfontosabb, hogy bent vagyunk a célban, már csak 462 kilométer van hátra a táborig, és onnantól kezdve már jó kezekben lesz a Grandland X.”
    A Dakar rali holnap a maratoni szakasszal folytatódik, ami azt jelenti, hogy holnap este csak a versenyzők szerelhetik a saját járművüket egy külön táborban, ahová a szervizcsapatok nem mehetnek, majd egy újabb szakasz után tér vissza a mezőny Arequipába.

    41. DAKAR RALI
    3. szakasz, San Juan de Marcona–Arequipa (össztáv: 798 km, ebből szelektív szakasz: 331 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 3:54:31, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:26 p h., 3. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga, Mini All4) 11:47 p h., …41. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:22:31 ó h. Motorosok: 1. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 4:07:42, 2. P. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 15 mp h., 3. Benavides (argentin, Honda) 2:37 p h., …51. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:45:57 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 4:26:49, 2. Villagra, Yacopini, Torlaschi (argentin, Iveco) 11:55 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 13:42 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 8:34:08, 2. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúdi, német, Mini All4) 6:48 p h., 3. Peterhansel, Castera 7:03 p h., …28. Szalay, Bunkoczi 3:25:30 ó h. Motorosok: 1. Pablo Quintanilla 8:34:28, 2. Benavides 11:23 p h., 3. Sunderland (brit, KTM) 12:12 p h., …52. Gyenes 3:29:06 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 9:37:46, 2. Villagra, Yacopini, Torlaschi 5:17 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin 8:42 p h.,