Címke: szakemberek

  • Rutinos technikai szakemberekkel erősített a Williams

    Rutinos technikai szakemberekkel erősített a Williams

    Két új szakember érkezését jelentette be a Williams istálló, mindkét tapasztalt ember a technikai részleget fogják erősíteni.

    A két új alkalmazott David Worner aki a főtervező lesz és Jonathan Carter, aki pedig a helyettese. Mindkettejükről elmondható, hogy több évnyi, évtizednyi Forma-1-es tapasztalattal rendelkeznek.

    Worner 1997 óta dolgozik a száguldó cirkuszban, és a Red Bull és az Alpha Tauri alkalmazásában állt legutóbb. Első állomás helye még az Arrows volt, ahol tervező mérnök volt. AZ F1 mellett utcai autók tervezésével is foglalkozott, ugyanis 18 éven keresztül dolgozott a Rolls Royce autóin. 2003 szerződött a Jaguarhoz, majd a Red Bullá alakulás után is maradt az istállónál, ahol a felfüggesztés tervezéséért volt felelős, majd 2014-től helyettes főtervező volt.

    Carter motorsportos karrierje 1979-ben kezdődött Reynard Racing Carsnál, majd ő is az Arrows alkalmazásába került, ahol hat évig dolgozott szintén tervező mérnökként. 2002-ben igazolt a McLarenhez, ahol a legfőbb feladata az volt, hogy a monocoque fejlesztéséért felelős csapatot vezette. Majd 2012-ben helyettes tervező lett a csapatnál. A Williamshez pedig a Renault csapatától érkezik.

    A fenti bejelentések mellett még egy előléptetés is történt, Adam Carter lesz a vezető mérnök a csapatnál, akinek a feladata majd az alapvető mérnöki funkciók integrálása és összehangolása lesz.

  • Binotto: A Ferrari jelen összetételében fiatalabb csapat, mint a Mercedes

    Binotto: A Ferrari jelen összetételében fiatalabb csapat, mint a Mercedes

    Mattia Binotto szerint a Ferrari jelen összetételében fiatalabb csapat, mint a már régóta ebben a felállásban dolgozó, összeszokott Mercedes.

    A svájci-olasz szakember, aki eddig technikai igazgatóként operált Maranellóban idén váltotta Maurizio Arrivabenét a csapatfőnöki székben. A hibrid-éra óta Binotto már a negyedik élre állított személy az olasz csapatnál.

    Évek alatt hosszú és rögös úton haladva a Scuderia még mindig nem találta meg az ellenszert az Ezüst Nyilak ellen. Nem csak sebességben maradnak el ellenfelektől, hanem olyan területeken is hátrányban vannak, amelyek első sorban fel sem tűnik az átlag nézőknek. Emellett még a szerencsével is hadi lábon áll az olasz istálló, míg ellenfele igazán Fortuna kegyeltje lett.

    A Sky Sportsnak Binotto elmondta, úgy érzi csapata összetételében fiatalnak tekinthető, a Mercedeshez képest.

    ,,Nagyon stabilak. Ha megnézzük, évek óta ugyanazok az emberek dolgoznak náluk, ugyanazon a poszton, míg a Ferrarinál ez nem mondható el, ezért ebben a tekintetben fiatalabb csapat vagyunk. A legtöbbünk új még abban a feladatkörben, amit el kell látnia, igen összességében a csapat a történelmi hátterét tekintve koránt sem ifjú, azonban sok pozícióban új embereket helyeztünk, és ha ezt vesszük figyelembe, akkor igen, mondhatjuk azt, hogy fiatal alakulat vagyunk. – magyarázta el a helyzetet Binotto.

  • Abiteboul: Ricciardo szerződtetésével megnőhet az érdeklődés a Renault iránt

    Abiteboul: Ricciardo szerződtetésével megnőhet az érdeklődés a Renault iránt

    Cyril Abiteboul úgy véli Daniel Ricciardo érkezésével még több ember fog érdeklődni a Renault iránt.

    Az ausztrál versenyző tavaly nyáron jelentette be, hogy otthagyja a Red Bullt és a francia alakulatnál folytatja pályafutását. A csapat meg győzte őt célkitűzéseikkel és terveikkel, melyek szerint pár éven belül ismét futamot nyernének és harcba szállnának a világbajnoki címért. Abiteboul azonban kihangsúlyozta, nem 2019-ben várják a csodát, még akkor sem, ha egy olyan kaliberű top pilóta csatlakozott hozzájuk, mint Ricciardo.

    ,,Nem vagyunk még abban a pozícióban, hogy futamokat nyerjünk vagy a bajnoki címért harcoljunk. Ezt meg mondtuk neki is, amikor tárgyaltunk, tehát ő is tisztában van mindennel. Aki ért egy kicsit is a Formula 1-hez az tudja, idő kell ahhoz, hogy csökkenjen a különbség köztünk és a nagy csapatok között. Daniel segítségével, tartani tudjuk a megfelelő irányt, és 2020-ban már a győzelmekért harcolhatunk.” – nyilatkozta a francia szakember a Motorsport.com-nak.

    Abiteboul kihangsúlyozta, az ausztrál szerződtetésével többen is csatlakozhatnak az alakulathoz, ugyanakkor hozzátette a csapat fejlődésének kulcsa az idő lesz.

    ,,Őszintén anyagi szempontból nincsenek korlátozásaink. Ha arról beszélünk, hogy melyik pozícióban van üresedés nálunk, talán még több mérnök és szakember akar csatlakozni most, hogy egy egyértelmű üzenetet küldtünk azzal kapcsolatban, hogy mit is akarunk elérni. Daniel érkezése felgyorsíthatja a dolgokat, ezáltal pedig segíthet abban, hogy csökkentsük az egyik erőforrásunk hiányát, ami nem más, mint az idő.”