Címke: Szahíri Nagydíj

  • Russell: Magabiztosságot adott a szahíri teljesítményem

    Russell: Magabiztosságot adott a szahíri teljesítményem

    George Russell karrierje eddigi legnagyobb esélyét kapta, amikor a koronavírusos Lewis Hamiltont kellett helyettesítenie a Szahíri Nagydíjon. És nem az ifjú briten múlt, hogy ezt nem sikerült legalább egy dobogós helyezésre, vagy akár egy győzelemre váltani.

    Russell a második helyről rajtolva vezette a versenyt, de egy kerékcserés baki, majd egy defekt elvette tőle a jó eredmény esélyét. Végül 9. lett, de így is megszerezte első pontjait. Amikor megkérdezték tőle, megváltozott-e ezután, elmondta, hogy sok mindent tanult.

    „Ami nagyon érdekes volt, hogy csalódott voltam a 2. hely miatt, mert nem lett meg a pole, pedig ez volt a legjobb időmérőm valaha, azelőtt egy 12. hely volt a csúcs” – nyilatkozta az egyetlen alkalomról, amikor kikapott a csapattársától egy kvalifikáción.

    „Csak mert hirtelen a mezőny elejére kerülsz, az nem változtat azon a célon, hogy a lehető legtöbbet kihozd a felszerelésből. A hétvége után volt néhány kemény napom. De magam mögött hagytam és tanultam belőle. Nagyon hálás voltam a Mercedesnek és a Williamsnek a lehetőségért, és végül úgy kellett néznem a versenyt, mint egy győzelem, még ha trófea nem is járt érte. A most következő szezont így magabiztosabban kezdem, jobban hiszek magamban, ami jó nekem, a csapatnak és mindenkinek. Szóval igen, ez jó lehetőség volt” – tette hozzá.

    Hogy megismétlődhet-e egy Russell-féle beugrás, az már annak fényében is jó kérdés, hogy a Mercedes Formula E pilótái az F1-es csapat tartalékosai, de állítólag Nico Hülkenberg is az lehet.

    „Még semmi nincs hivatalosan eldöntve. Nyilván tavaly minden az utolsó pillanatban lett megszervezve. Fel kell készülniük, mert ilyen dolgok péntek éjjel is történhetnek, és akkor másik pilótának kell megcsinálnia a versenyt, de szerintem egyszerűen megtörténik majd, ha arra kerül sor.”

  • Nissany Armstrong csapattársa lesz idén a DAMS csapatánál

    Nissany Armstrong csapattársa lesz idén a DAMS csapatánál

    A DAMS mindkét pilótája Forma-1-es junior lesz, hiszen egyik autóját a Williams juniorja Roy Nissany, míg a másikat a Ferrari akadémista Marcus Armstrong fogja vezetni.

    Nissany a Trident csapatának színeiben versenyzett tavaly, ahol egy 19. helyet sikerült szereznie összetettben, öt ponttal. Az francia-izraeli pilótának sok F1-es tapasztalata van már a Williamsnek hála.

    A DAMS frissen bejelentett pilótája hivatalos tesztpilótája volt a Williamsnek, így három szabadedzés is jutott neki az év során. Spanyolországban, Olaszországban, illetve Bahreinben vezethette az autót első szabadedzések alkalmával, ugyanakkor az év végi fiatal pilóták tesztjén is ő vezette a brit istálló autóját. Sőt, amikor Russell a koronavírussal küzdő Lewis Hamiltont helyettesíthette, versenyezhetett is a csapat színeiben a Szahíri Nagydíjon.

    „Örülök, hogy egy olyan nagy elismeréssel bíró csapathoz igazolhattam, mint a DAMS. Elképesztő történetük van ezen a szinten, illetve mindig is jó hírnevük volt a Formula 2-ben, szóval izgatottan várom, hogy csatlakozzak hozzájuk.” – mondta Nissany.

    „Sok energiát fektettünk már tavaly is a szezon utáni tesztelésre, így már előrefelé tekintek, és várom, hogy elinduljon a szezon márciusban. Remélhetőleg a mezőny elején harcolhatunk majd. Remélem egy egészen remek út áll előttünk.”

    A két csapattulajdonos Gregorí és Olivier Driot hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy üdvözölhetjük Royt a 2021-es szezonra. Volt már lehetőségünk együtt dolgozni vele Bahreinben tavaly a szezon utáni teszten, és meglehetősen elégedettek voltunk a visszajelzéseivel.”

  • Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Toto Wolff elutasította a Red Bullos kollégája, Christian Horner legutóbbi csipkelődését. Horner azt állította, hogy George Russell hirtelen jött kiváló formája Lewis Hamilton Mercedesében csak azt mutatja, hogy Max Verstappen jelenleg a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben. Ezt állította:

    „Amennyiben valaki Max autójába kerülhetne, pl. ha elkapná mondjuk a koronavírust, akkor soha nem érné el azt a szintet, ahol az ő teljesítménye van.”

    Az osztrák ORF csatorna kérte a Mercedes csapatfőnökét, hogy ugyan reagáljon már erre valamit:

    Christian nem képes abbahagyni az ugratásunkat, de ez is a műsor része.

    Elmondása szerint nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy Russell beugrása a Szahíri Nagydíjon bizonyítana bármit is:

    „Csak akkor tudhatod megállapítani, hogy ki a legjobb pilóta a mezőnyben, ha hagyod őket egymás ellen versenyezni, ugyanazon technikával. Nem láttuk Lewist Max ellen. Nem láttuk, hogy mit tud George Lewis ellen, és azt sem, hogy mit tud Charles Leclerc egy top autóban. A jövő azonban a fiataloké, és egy ponton mindannyian fognak egymás ellen is versenyezni ugyanazzal a technikával, akkor majd meglátjuk, hogy melyikük a legjobb.”

  • Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Hivatalosan is megjelentek az első képek amint, Sergio Perez a Red Bull Racing gyárában tevékenykedik, és a mexikói máris közölte, hogy otthon érzi magát. Elmondása szerint egy álom valósult meg most számára.

    Perez tehát megkezdte a munkát az új csapatával, és csapattársával, Max Verstappennel, erről ennyit árult el a Redbull.com-nak:

    „Remek érzés. Az egész karrierem során erre vártam, hogy kapjak egy lehetőséget egy top csapatnál. Végre ez elérkezett, itt vagyok, a megfelelő időpontban. Nagyon várom már, hogy dolgozhassak a mérnökökkel, valamint Max mellett. Ez komoly kihívás lesz számomra.”

    A Szahíri Nagydíj győztese nagyon várja már, hogy az autóba ülhessen, és nagyon jól érzi magát, amiért a Red Bull család részese lehet:

    „Amikor ide jössz, egyből megérted, hogy mitől ilyen sikeresek. Attól az infrastruktúrától ami itt van, a fejlesztéseiktől, és az emberektől, akik itt dolgoznak. Nagyon más mindez, azon csapatokhoz képest, ahol eddig voltam.”

    Pereznek nincs is különösebben mit megszoknia. Milton Keynes egyből otthonos lett neki:

    „Persze, egy csapatnál voltam hét évig, így persze kicsit más minden. Olyan ez, mintha találnál magadnak egy új családot. Látni fogom a volt családomat is, de minden megváltozik. Máris otthonosan érzem magam, ez egy remek csapat, egy igazi álmom vált valóra.”

  • Hamilton: Nincs kétségem afelől, hogy a jövő bajnoki aspiránsa lehet

    Hamilton: Nincs kétségem afelől, hogy a jövő bajnoki aspiránsa lehet

    Lewis Hamilton biztos abban, hogy az ő helyére beugró George Russell a jövőben bajnoki címekért harcolhat majd. Az ifjú brit titán már két esztendőt lehúzott a Williamsnél, és annak ellenére, hogy ezalatt szinte végig a leglassabb autóban ült, sokakban mély nyomott hagyott teljesítménye. Hamilton is le van nyűgözve Russell teljesítménye kapcsán.

    Hamilton Fernando Alonso első pár évéhez hasonlította Russellét: „Amit elérhetett ebben a két évben, az nagyjából hasonlít Alonsoéhoz.” – mondta Hamilton a GP Racing-nek.
    A brit véleménye szerint nagyon sok tehetség egy kevésbé versenyképes csapatban kezdi pályafutását, hogy ott fejlődjön, hibákat kövessen el, amikből tanulva aztán vezesse a csapatot.

    Russell jelenleg 38 F1-es versenynél tart, és három világbajnoki pont írható a neve mellé, amelyet a Mercedeses beugrása alkalmával szerzett.
    „Úgy gondolom, hogy tavaly nagyon jól kezelt mindent, és azzal az autóval ilyen rendszeresen bejutott a Q2-be, szóval valóban nagyszerű eredményeket hoz.” – mondta Hamilton.

    A hétszeres világbajnok már 36 éves, szóval a briteknek szükségük van egy új F1-es sztárra. Honfitársa helyébe tud-e majd lépni Russell?
    „Rendkívül lenyűgöz a versenyképessége, és ahogyan fejlődik, tényleg azt gondolom, hogy ő a jövő. Van pár olyan pilóta, akik a jövőjét képezhetik ennek a sportnak, és ő egyike ezeknek a pilótáknak, és nagyon kíváncsi vagyok az útjára. Nincs kétségem afelől, hogy a jövő egyik bajnoka legyen.” – mondta Hamilton.

  • Leclerc a büntetéséről: A versenybíráknak nem volt más választásuk

    Leclerc a büntetéséről: A versenybíráknak nem volt más választásuk

    Charles Leclerc úgy vághat neki a szezonzáró hétvégének, hogy biztosan kvalifikációs eredményéhez jön majd még egy három rajthelyes büntetés, amiért a Szahíri Nagydíjon kilökte Sergio Pérezt. A baleset következtében Max Verstappen is kiesett a versenyből. A monacói pilóta teljesen megérti a versenybírák döntését.

    Leclerc a negyedik helyről kezdhette meg a múlt heti versenyt, azonban a harmadik kanyar féktávján csatába keveredett Bottassal, Pérezzel és Verstappennel. A Ferrari fiatalja azonban elfékezte magát, aki belerohant Pérez autójába. A mexikói megforgott, Verstappen pedig már nem tudta kikerülni úgy a két pilótát, hogy utána a pályára is visszatérhessen. A holland versenye a gumifalban ért véget.

    A verseny után Leclerc még úgy érezte, olyan nagy rosszat nem csinált, de az Abu Dhabiban tartott sajtótájékoztatón még visszatért az esetre: „A versenybíráknak nem volt választásuk, meg kellett büntetniük.”

    Leszámítva a büntetést Leclerc magabiztos maradt a hétvégi futammal kapcsolatban:
    „Most már van egy büntetésem erre a versenyre. Nem mindig sikerülnek jól a dolgok, mint például Ausztriában az év elején. De még ezzel együtt is rengeteg pontot szerezte. Ezúttal semmi jót nem tettem. Jobb lett volna, ha eldöntöm kivel akarok harcolni – Max megelőzése egyébként sem ért volna sokat, hiszen mindenképpen gyorsabb nálunk.” – zárta a monacói.

  • Így mentette meg Lawrence Stroll magángépe a Racing Pointot Szahírban

    Így mentette meg Lawrence Stroll magángépe a Racing Pointot Szahírban

    A Racing Pointnak Lawrence Stroll magángépét kellett bevetnie a pótalkatrészek szállításához.

    Eredményes versenyen van túl a kanadai-brit istálló, ugyanis a Szahíri Nagydíjon megszerezték az első illetve a harmadik helyet. Ugyanakkor a versenyhétvége előtt komoly gond ütötte fel a fejét a csapatnál. Az első bahreini futam alkalmával Sergio Pérez motorja lángra kapott, míg Lance Stroll fejre állt az újraindítás után. A rózsaszíneknek így mindkét konstrukción volt mit javítaniuk, viszont nem állt elegendő pótalkatrész a rendelkezésükre.

    Így jött a képbe a csapatulajdonos magángépe, ugyanis azt visszaküldték az Egyesült Királyságba, hogy el tudja hozni a kívánt elemeket.

    ,,Volt egy nagy borulásunk múlt héten, emellett a másik autónk kigyulladt. Kevés tartalék alkatrészt hoztunk… nem tudtuk belőlük mindkét autót összerakni. Viszont mindenki éjt nappallá téve dolgozott a gyárban. Visszaküldtük így Lawrence (Stroll) gépét. Ott várt csütörtökig, majd visszarepült az alkatrészekkel, így összetudtuk állítani a két autót. Ezt történt hát, így erre utalunk, mikor azt mondjuk, hogy ez a győzelem nemcsak egy ember érdeme.” -nyilatkozta Otmar Szafnauer a Motorsport.com-nak.

  • Wolff: Egy új csillag született, akinek határ a csillagos ég

    Wolff: Egy új csillag született, akinek határ a csillagos ég

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff tovább dicsérte a koronavírusos Lewis Hamilton helyére beugró George Russellt. Az osztrák csapatfőnök kiemelte, nem ez volt Russell utolsó lehetősége futamot nyerni.

    Egy hihetetlen történet is kerekedhetett volna a Mercedes junior beugrásából, mivel végig vezette a versenyt, és nem tűnt úgy, mint aki ezen pozíciót ki fogja engedni a kezéből. Azonban a 63. körben Russell autójára Valtteri Bottas első kerekeit tették fel, ami szabálytalan. Így a fiatal brit versenyzőnek vissza kellett jönnie egy újabb kiállásért, de még így sem volt minden veszve, hiszen gyorsabb volt ellenfeleinél. Azonban még kapott egy defektet is, ami végleg elvette Russelltől a győzelem esélyét.

    A Sky Sports-nak a verseny után Wolff elmondta, ez egy csalódást keltő eredmény volt, de Russell bebizonyította, hogy sokra hivatott:

    „Rendkívül érzelemdús volt. Ha az első versenyedet teszed meg a Mercedesszel, és megnyerhetted volna, mivel elképesztően vezettél, arra tényleg nem lehet mit mondani.” – mondta Wolff.

    „Nem ez volt az utolsó lehetősége, hogy futamot nyerjen. Ez csak a kezdete annak a varázslatos dolognak, ami sajnos nem működött vasárnap. Azt kell mondja, egy új csillag született.”

    Megkérdezték, hogy Russell lehet-e az a pilóta, aki Hamilton nyomdokaiba léphet majd, amire ezt válaszolta a csapatfőnök: „Lewis teljes mértékben a viszonyítási alap. Senki sincs hozzá jelenleg közel hozzá, de láthattunk egy versenyzőt az új generációból, aki fel tud nőni a feladathoz, és nagyon erős lehet. A határ a csillagos ég.” – zárta Wolff

  • Bottas: Egy idiótának nézhettem ki azok előtt, akik nem ismerik az F1-et

    Bottas: Egy idiótának nézhettem ki azok előtt, akik nem ismerik az F1-et

    Valtteri Bottas úgy érzi, hogy a vasárnapi verseny után, talán idiótának nézték azok, akik nem ismerik annyira az F1-et.

    Miután kiderült, hogy Lewis Hamilton elkapta a koronavírust, és így nem versenyezhet a Szahíri Nagydíjon, a Mercedes George Russellt ültette a hétszeres világbajnok helyére. A pénteki szabadedzések során a fiatal brit pilóta gyorsabb volt, mint a nastolai, ám az időmérőn végül a 31 éves versenyző örülhetett. Mosolya azonban nem volt őszinte, ugyanis mindösszesen 26 ezreddel sikerült megvernie Russellt. A rajt után a 22 éves pilóta meg is előzte csapattársát, majd addig a bizonyos bokszkiállásig tartotta első helyét.

    Bottas azonban úgy érzi, hogy akik nincsenek tisztában a sportággal és nem értik a versenyen zajló eseményeket, azok teljesen félreérthették a történéseket:

    ,,Ha nem ismeritek a dolgokat, akkor talán a szemetekben komplett idiótának tűnhettem, ami nem valami kellemes. Ám, azok az emberek, akiket ismerek, tudják, hogy milyen volt a teljesítményem és hogyan alakult ki végül ez az eredmény. A részemről ez egy nagyon rossz verseny volt, így nagyon könnyű azt mondani, hogy megérkezett az új srác és máris megverte azt, aki pár éve már a csapatnál van. Nem volt ez ideális. Tudtam, hogy a közepes keveréken az első etap nagyon fontos lesz, így sajnálatos, hogy ott vesztettem. Ám a második szakaszon elég nagy sebességgel közeledtem rá. Tudtam, hogy még minden nyitott, és azt gondoltam, hogy nagy csatát fogunk vívni. Nyilvánvalóan ő egy hibamentes versenyt teljesített, ám én tisztában voltam azzal, hogy van még miért játszani.”

    ,,Magabiztos voltam annak alapján, amit a kemény keverékű gumik miatt éreztem. Az autó egyensúlya sokkal jobb lett. Tudtam, hogy lesznek más lehetőségeim, a tervem az volt, hogy elkapjam őt, és közel is kerültem ennek megvalósításához. Kicsit tovább tudtam kint maradni az első etapban a közepeseken, és ez lehetőségeket nyitott meg előttem. Közeledtem rá. Ám a versenynek még nem volt vége akkor, mikor megtörtén az a dolog a kerékcserélnél. Az mindent megváltoztatott.” – nyilatkozta Bottas.

    A 63. körben  jött a Mercedes kálváriája, ugyanis egy hiba miatt nem kapták meg Russell szerelői a kiállásra vonatkozó üzenetet. Ők így később jöttek ki, mint a finn emberei, így véletlenül Bottas abroncsai kerültek fel a brit autójának elejére. A nastolai egy hosszú kiállás keretein belül visszakapta az addig használt kemény keverékeket. Ám azzal már nem tudta tartani a friss gumikon haladó riválisokat, így a 8. helyen megakadva fejezte be a versenyt.

    ,,Nehéz leírni azt az érzést, mikor bejössz a bokszba, majd ugyanazokon a keverékeken kell távoznod, és ráadásul még pozíciókat is veszítesz. Nyilvánvalóan nagy hiba volt ez a csapat részéről, ki fogjuk ezt elemezni és tanulni fogunk belőle. Egy rémálom volt a régi gumikon menni, amik ráadásul még vissza is hűltek. Könnyű célpont lett végül belőlem.” -tette hozzá Bottas.

  • Russell: Ezt kétszer vették el tőlünk

    Russell: Ezt kétszer vették el tőlünk

    Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy George Russell meg fogja szerezni élete első Forma-1-es győzelmét. Ezen a hétvégén, az alapból Williamst vezető pilóta a koronavírusos Lewis Hamilton helyére ült be, és egyáltalán nem vallott kudarcot.

    „Srácok… nem tudok mit mondani. Ez kétszer lett elvéve tőlünk.” – mondta Russell csalódottan a csapatrádión.

    „A kezdetekben kontrolláltam a versenyt. Komfortosan éreztem magam az első körökben, és tudtam menedzselni a távolságot köztem és Valtteri között. Aztán volt egy kis felfordulás a kiállásunknál, ami kicsit hátrébb vetett minket, és meg kellett előznöm őt.” – mondta a brit pilóta a Sky Sports-nak.

    „Azt gondoltam, még mindig elkaphatom Sergiot, hiszen az autó nagyon gyors volt. Csalódott vagyok, ugyanakkor eszméletlen büszke is arra, amit elértünk. Ilyen a versenyzés. Ez egy csapatsport. Tanulunk ezekből a dolgokból, és eszméletlen későn hívtak minket a boxba. Másodperceken múlt, hogy kijött a biztonsági autó, és az abroncsaink összekeveredtek. De legalább megszereztem az első pontjaimat a Forma-1-ben.” – zárta Russell.