Címke: szabályrendszer

  • Hülkenberg: A versenyhétvégék lebonyolításának változnia kell

    Hülkenberg: A versenyhétvégék lebonyolításának változnia kell

    Nico Hülkenberg továbbra is a helyét keresi a Forma-1-ben a 2021-re. A legjobb esélyei a Red Bullnál, illetve a Haas csapatánál lehet. Mindenesetre, ha visszatérne szeretné, hogy a Forma-1-es versenyhétvégék megváltoznának.

    A jelenlegi szabályok szerint a versenyzőknek és a csapatoknak összesen négy órányi gyakorlás áll rendelkezésére, ami a német szerint rengeteg: „Ez a formátum rendkívül monoton.” – mondta Hülkenberg a GQ – Nice Am Still podcastjében, ahol Forma-1-es napjairól beszélt, beleértve a megbeszéléseket, minden szabadedzés előtt és után:

     „Amikor már éveken keresztül ugyan azt csinálod, akkor nincs más ritmusa. Mindig ugyan az, másolás, beillesztés. Egy kicsit álmos is leszek tőle.”

    Hülkenberg jó érzéssel tekint vissza a junior bajnokságaira. A Formula 2-ben és a Formula 3-ra, ahol csupán egy 45 perces edzéslehetőségük van, a többi szériában, pedig egy fél órás edzéslehetőségnek is elégnek kell lennie:

    „Mindig is szerettem ezeket a junior szériákban. Rövid szabadedzés, majd azonnal a kvalifikáció kezdődik, ahol valahogyan a legjobbadat kell nyújtanod.” – zárta Hülkenberg.

  • Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    A jövőben az LMDh osztály képviseli majd azt a kategóriát, ami mind a WEC mind pedig az IMSA sportautóinak az indulását is biztosítja egy közös szabályrendszer alatt.

    Az IMSA és a WEC promótere, illetve a Le Mans-i 24 órás verseny verseny szervezője az ACO pénteken ismertették nagy vonalakban az elképzeléseit a két sportautó sorozat ötvözéséről.

    Az LMDh autók alapját a következő generációs LMP2-es gépek fogják adni, amelyek a WEC-ben a 2021\22-es idénytől az IMSA-ban pedig 2022-től fognak megjelenni. Mindkét szervezet hossztávú célja, hogy a két kategória egyesüljön. Ez a tervek szerint leghamarabb 2025-ben valósulhat meg, miután az idén kezdődő hiperautós korszak öt éves szerződése lejár.

    „Az álom az, hogy legyen egyetlen egy olyan sorozat, ahol ugyanolyan tervezésű és teljesítményű autók vannak. A cél, hogy csak ez az egy osztály legyen, a hidrogén autók mellet. Amik 2024-ben érkeznek majd Le Mans-ba.” – mondta Peter Fillon az ACO elnöke.

    Az IMSA első embere is felszólalt a daytonai bejelentésen.

    „Szerintem minden itt lévő azt reméli, hogy a végeredmény egy egységes, közös formula lesz. Természetesen vannak olyan emberek, akik a hiperautók iránt elkötelezettek és vannak olyanok is, akik az itt leírtak mellett voksolnak. De a következő években összeférést fogunk tapasztalni, ez pedig egy valóra vált álom.” – örömködött John Doonan.

    A tervezett közös kategóriában is lehetnek majd hibrid és nem hibrid autók, és a közötti lévő teljesítményt majd a jól ismert BoP-val igyekeznek majd kiegyensúlyozni. Ezen fúzió lehetővé tenné a Le Mans-i autók idnulását olyan versenyeken is, mint a daytonai 24 órás, vagy a Petit Le Mans-nak nevezett 10 órás viadal a Road Atlanta-n.

  • Carey szerint a rajongók nem tudják követni a szabályokat

    Carey szerint a rajongók nem tudják követni a szabályokat

    Az F1 vezérigazgatója,Chase Carey úgy véli, hogy a rajongók nem tudják követni a sport túl komplex szabályait.

    Az új technikai és sportszabályoktól már megállapodás született, azonban a kereskedelmi egyezmény még tárgyalás alatt áll.

    „Túl sok komplikált büntetésünk és szabályunk van.” – idézte Carey-t az Independent című lap. „100 oldalas szabálykönyvünk van. Olyan helyzetbe kell vinnünk az üzletet, melyben könnyebb azt követni és kevesebb komplexitás legyen, melyeket a rajongók nem igazán tudnak követni.”

    Hozzátette azonban, hogy a Forma-1 jellegéből adódóan mindig összetett lesz valamennyire.

  • A Ferrarit komolyan érdekli a WEC új szabályrendszere

    A Ferrarit komolyan érdekli a WEC új szabályrendszere

    A Ferrari az egyike annak a számos nagynevű autógyárnak, akik komoly érdeklődést mutatnak az LMP1 iránt a 2020\21-es szezonban bevezetendő „hypercar” szabályrendszer miatt.

    Számos forrás is alátámasztja a dailysportscar.com értesüléseit, miszerint az olasz autógyár – akik részt vesznek a technikai munkacsoportban a szabályok kidolgozásában – komolyan tervezi, hogy az új szabályok második évében, vagyis a 2021\22-es szezonban elindítja az LMP1-es programját. A Ferrari viszont még kivárja a szabályok végleges formáját, hogy eldöntsék-e, hogy gazdaságilag megvalósítható lesz-e.

    Az új szabályok jelen állás szerint sokkal barátibb költségeket fognak tartalmazni, emiatt lehet a Ferrari gyári csapatként jelen, nem pedig egy partner csapat közreműködésével.

    A Ferrari mellett a Toyota, a McLaren, az Aston Martin, a Glickenhaus és még egy nagynevű gyártó is részt vesz a szabályok kidolgozásában. Ők mindnyájan komoly érdeklődői az új érának.

    Az idő rövidsége miatt az új szabályok első évében még lesz lehetőség a jelenlegi, nem-hibrid privát LMP1-es autók indítására, amely lehetőséget a Ferrarinál erősen fontolóra vesznek.