Címke: szabályok

  • Jelentős motorfejlesztéssel készül a Ferrari

    Jelentős motorfejlesztéssel készül a Ferrari

    A Ferrari felfedte, hogy a terveikben többek között egy jelentős erőforrás fejlesztés is szerepel. Az olasz istálló hajtásláncának második fejlesztési lépcsője a szezon második felében fog bemutatkozni, Mattia Binotto elmondása szerint majd csak az Olasz Nagydíjat követően.

    Ugyan a csapatok kezeit megkötik a szabályok a motorfejlesztés terén, ugyanis 2022-től befagyasztják az erőforrásokra vonatkozó szabályokat és addig a csapatok mindössze egy komolyabb fejlesztést vethetnek be az évad során. A csapatok nagy része ezt már a szezon elején megtette, azonban a Ferrari még nem, mert ők részben a 2020-as komponensüket használják még mindig.

    A maranellói istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig bejelentette, hogy a szeptember elején esedékes Olasz Nagydíj előtt semmiféleképpen nem fogják bevetni az új erőforrásukat. Mindez azt jelenti, hogy Charles Leclerc – akinek a motorját nem tudta megmenteni a Ferrari a Magyar Nagydíjon történt balesetét követően – autójába az olasz istálló által jelenleg is használt erőforrás fog majd bekerülni.

    „A szabályok azt mondják ki, hogy akkor nem fejlesztheted tovább az erőforrásodat, ha amellett az összes motorkomponensedet is fejlesztetted” – meséli a svájci-olasz származású csapatfőnök, aki szerint jelenleg nekik van a legjobb pilótapárosuk az F1-ben.

    „Nekünk ugyan új a hajtóművünk, viszont még nem fejeztük be teljes mértében a motorkomponenseik frissítését. Ezeket fogjuk majd bevetni a szezon második felében és szerintünk ez jelentős javulást fog eredményezni a számunkra.”

    Viszont a Ferrari ezzel döntésével konkrétan aláírta azt, hogy a soron következő belga és olasz hétvégéken szenvedni fognak, mert mindkét pályán kulcsfontosságú szereppel bír a motorerő. Az olasz istálló emiatt akár komoly lépéshátrány is kerülhet a McLarennel szemben a konstruktőri bajnokságban, ahol jelen pillanatban fej-fej mellett áll a két fél 163-163 ponttal.

  • Räikkönen: Régen sokkal tisztábbak voltak a kerék a kerék elleni csaták

    Räikkönen: Régen sokkal tisztábbak voltak a kerék a kerék elleni csaták

    Kimi Räikkönen szerint a pályán folytatott küzdelmek közel sem olyan sportszerűek a Forma-1-ben, mint amikor csatlakozott a mezőnyhöz még 2001-ben.

    Az Alfa Romeo pilótája a jelenlegi F1-es mezőny legidősebb és legtapasztaltabb versenyzője. A Jégember Fernando Alonsoval mutatkozhatott be az autosport királykategóriájában és egy három éves kihagyást és a 2013-as hát műtétjét leszámítva az összes azóta rendezett versenyen elindult.

    Azóta pedig rengeteg minden megváltozott a motorformulától kezdve egészen az autók kinézetéig. A pályán való csaták menete is megváltozott, ugyanis az FIA ezen téma kapcsán is kénytelen volt új regulákat bevezetni.

    Mindezek ellenére gondolja azt 2007 világbajnoka, hogy a mai Forma-1-ben sokkal kevésbé tisztességesek a pályán vívott kerék a kerék elleni csaták.

    „Szerintem a múltban, amikor elkezdtem versenyezni, sokkal sportszerűbb csatákat vívtunk a versenyzőtársaimmal a pályákon,” – emlékezett vissza Räikkönen.

    „Ha előztem, az előttem haladó nem csinált semmi rendkívülit. Nem azt mondom, hogy elengedett, hanem hogy nem tartott fel vagy védekezett volna szabálytalanul.

    „Régebben nem volt szükségünk külön szabályokra ezen dolgok kapcsán. Nyilvánvalóan minden egyes sportág változott az évek múlásával és ezek a szabályok részét képezik a változásnak.

    „Legnagyobb különbség az, hogy manapság mindenre hoznak valami szabályt. Már annyi regula van, hogy egyszerűen néha nem is vagy tisztában azzal, hogy mit csinálhatsz és mit nem,” – zárta a Jégember, aki nagyon reméli, hogy a Monacói Nagydíjon pontot fog majd tudni szerezni.

  • Mazepin újra kereszttűzben, ezúttal a pályán elkövetett tiszteletlensége miatt

    Mazepin újra kereszttűzben, ezúttal a pályán elkövetett tiszteletlensége miatt

    Nikita Mazepin már eddig sem tartozott a szurkolók kedvenc pilótái közé, azonban a fiatal orosz pilóta a tegnapi időmérő folyamán megint olyat tett, ami miatt újra a szurkolók kereszttüzében találta magát.

    Történt ugyanis, hogy Mazepin a Q1 végén a versenyzők közötti etikettre fittyet hányva túl közel került Antonio Giovinazzi Alfa Romeojához, amivel elvette tőle a lehetőséget a további javítástól. Az olasz pilóta emiatt csak a tizennyolcadik helyet szerezte meg, amíg Mazepin ismét utolsó lett.

    „Teljesen egyértelmű,” – mondta Giovinazzi, aki nagyon mérges volt a Haas orosz újoncára az esetet követően. „Tiszteljük egymást és mindig helyet hagyunk egymásnak a gyors körök kezdete előtt, azonban ő ezt nem tette meg. Emiatt nem is tudtam normálisan befejezni a körömet, ami nem kicsit frusztráló.”

    A szabadedzések után nagyon úgy nézett ki, hogy az Alfa Romeo pilótái a középmezőny elejével is felvezetik a versenyt, azonban az időmérőn Giovinazzi mellett Kimi Räikkönen is kiesett a Q1-ben, amivel csúnyán leszerepelt az előzetes elvárásokhoz képest a hinwili istálló.

    Mazepin már Bahreinben is megcsinálta ugyanezt, hogy a gyorskörök megkezdése előtt előzött meg másokat, amit a versenyzők közötti megállapodás miatt nem szabadna. Olyan pilóták panaszkodtak rá többek között, mint az Aston Martinnál versenyző Sebastian Vettel.

    Végül az orosz fiatal megpróbálta megmagyarázni a tettét.

    „Az F1 nehéz, mert húszan vagyunk kint a pályán egyszerre és valakinek úgy sem lesz elég helye. Ráadásul jelen helyzetben még a pálya sem túl nagy ahhoz, hogy mindenki tökéletesen helyezkedjen.

    „Sokszor beszéltünk már erről, a versenyzők között levő íratlan szabályról. Nincs ezzel semmi baj, sőt ez egy kifejezetten jó dolog, azonban, ha kevés idő van hátra, akkor mindenféleképpen át akarod szelni a célvonalat, komolyabb gondolkodás nélkül.”

  • Wolff: nem akarjuk elkövetni az 10 évvel ezelőtti hibát

    Wolff: nem akarjuk elkövetni az 10 évvel ezelőtti hibát

    Toto Wolff figyelmeztet, az F1-nek óvatosnak kell lennie, hogy ne váljon üzemanyag háború helyszínévé.

    Szerinte az új környezetbarát üzemanyagok nagy különbségekhez vezethetnek a gyártók partnerei között.

    „Nyilvánvaló, hogy az akkumulátorok egyre hatékonyabbak lesznek, és az energia visszanyerésnél is ez történik. A fenntartatóbb üzemanyagok – akár szintetikus, akár nem – érdekes lehet.”

    Most tárgyalják a jövőbeli szabályokat, a fenntarthatóság és a költségcsökkentés jegyében. Wolff óvatosan közelíti meg ezt a kérdést.

    „Meg kell néznünk, hogy az olaj- és üzemanyag partnerek között ne alakuljon ki háború. Persze jó lenne itt is a határokat is keresni. Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt.”

    Mattia Binotto, Wolff ferraris kollégája szerint felezni kéne a motorok árát, az osztrák nem mer ilyen konkrétumokat mondani.

    „Nem tudom, de két oldalról kell megközelítenünk ezt a kérdést. Nem akarjuk elkövetni azt a hibát, amit 10-11 évvel ezelőtt. Ezután pedig azt csináltuk, hogy a mérnökök létrehoztak egy fantasztikusan hatékony motort, ami rettentően drága.”

  • A Ferrari egy új hátsó részre fogja elhasználni a fejlesztési zsetonjait

    A Ferrari egy új hátsó részre fogja elhasználni a fejlesztési zsetonjait

    A Ferrari az SF1000 hátsó traktusának átszabására fogja elkölteni a maradék fejlesztési zsetonjukat. Az olasz istálló annak érdekében teszi ezt, hogy feljebb lépjenek az erősorrendben.

    A Vörösök soha nem látott mélységbe került a 2020-as szezonra, miután az SF1000-nek túl nagy a légellenállása, ráadásul még a motorerejük is drasztikusan visszaesett a tavalyi szezonhoz képest.

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto már megerősítette, hogy a következő szezonra egy vadonatúj motort fognak építeni és emellett a csapat főtervezője, Simone Resta is azon dolgozik, hogy továbbfejlessze az autó kasztniját.

    „Újra fogjuk szabni az autó hátulját,” – nyilatkozta Resta az Autosprint olasz kiadásának. „Úgy gondoljuk, hogy ez az a része az autónak, ahol a legtöbbet lennénk képesek fejlődni a következő szezonra.

    „A következő szezonra mindenki jelentős leszorító erőtől fog elesni, szóval nagyon fontos lesz jó munkát végezni a tél folyamán. Ezzel a lehetőséggel pedig lehetőségünk nyílik jelentős javulást elérni az autó aerodinamikájával a következő szezonra. Ezért is fogjuk elhasználni erre a megmaradt fejlesztési zsetonjainkat.”

    Ezen rendelkezés – miszerint a csapatok csak minimális változtatásokat eszközölhetnek az idei autóikon 2021-re – a koronavírus járvány miatt bevezetett költségcsökkentő intézkedése közé tartozik.

    Erre vezették be a zseton rendszer, ahol a csapatok egy zseton felhasználásával egy nagyobb vagy két kisebb elemet tervezhetnek át jelentősebben.

    Charles Leclerc az Orosz és Eifel Nagydíjakon nyújtott pozitív teljesítménye ellenére Resta úgy látja, hogy nagyon nehéz lesz a Ferrarinak kikerülnie a gödörből 2021-re.

    „Nagyon úgy néz ki, hogy szabadon lehet fejleszteni, de közben ez nem így van. Ugyan a motort szabadon lehet fejleszteni 2021-re, azonban onnantól fogva be lesznek fagyasztva a motorszabályok. Ebből következik, hogy azt követően hozzájuk sem lehet majd nyúlni.

    „Az aerodinamikai fejlesztéseket ugyan nem fagyasztják be, azonban azok is korlátozottak lesznek. Azokat úgy kell elképzelni, mint egy ruhát: a ruhát ugye emberek hordják és az emberek alakja nagy részben befolyásolja az összképet.

    „Ezen korlátozások miatt pedig nem tartom valószínűleg, hogy egy téli szünet alatt képesek lennénk visszatérni az élmezőnybe,” – zárta Resta, akit az Alfa Romeotól hívott vissza a Ferrari, miután kölcsön adták őt a hinwilieknek.

  • Leclerc reméli, hogy az új szabályok kedvezni fognak a Ferrarinak

    Leclerc reméli, hogy az új szabályok kedvezni fognak a Ferrarinak

    Charles Leclerc örül annak, hogy valószínűleg az új szabályok a Ferrari előnyére fognak válni aerodinamikai szabályváltozások. A következő szezonban, a csapat, amely hátrébb fog végezni a konstruktőri bajnokságban, többet fog dolgozni az aerodinamikán.

    A Ferrari a hatodik helyen áll jelenleg a csapatok pontversenyében, és nem úgy néz ki, hogy nagy javulást fognak mutatni a szezon hátralévő részében. Ez azt is jelenti, hogy a csapatnak több időt kell majd szánniuk az aeródinamikára, mint fő ellenfeleiknek, a Red Bullnak és a Mercedesnek:

    „Úgy gondolom, hogy ennek a szabálynak az volna a lényege, hogy a küszködő csapatoknak segítsen megtalálni azokat a dolgokat, ami miatt küszködnek. Az pedig tény, hogy most mi is küszködünk, szóval talán ez a segítségünkre is lehet.” – mondta Leclerc a RaceFans.net-nek.

    Leclerc azt is elárulta, hogy természetesen szívesebben küzdene a győzelmekért, mint ahogyan azt a tavalyi esztendőben tette:

    „Persze jobban örülnék neki, ha előkelőbb helyekért tudnék harcolni. De jelenleg ez van. Szóval most talán egy kis előnyt tudunk kovácsolni abból, hogy megpróbáljuk megoldani azt, amiért jelenleg szenvedünk.” – zárta a monacói.

  • A Renault hajlandó motort adni a Red Bullnak 2022-től

    A Renault hajlandó motort adni a Red Bullnak 2022-től

    A Renault jelezte, hogy motort akarnak adni a Red Bullnak és az AlphaTaurinak a 2022-es szezontól kezdődően. A milton keynesi és a faenzai istálló ugyanis erőforrás nélkül fog maradni, miután a Honda úgy döntött, hogy a 2021-es szezon végén szedik a sátorfájukat és újra kivonulnak a Forma-1-ből.

    Emiatt a Bikáknak és a „kis Bikáknak” is sürgősen egy új motorbeszállító után kell nézniük, mert motor nélkül komoly veszélybe kerülhet a két csapat jövője az F1-ben. Azonban Dr. Helmut Marko nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Red Bull továbbra is elkötelezett az F1 iránt a jelenlegi helyzetük ellenére.

    Mindkét csapat számára a Renault nyújthat mentőövet, akiknek a következő szezontól nem lesz partnercsapatuk, miután a McLarenekben is Mercedes erőforrás fog dolgozni a 2021-es szezontól. Az energiaitalosok autóiban 2007-től egészen 2018-ig dolgoztak a francia márka által gyártott hajtásláncok és ezen időszak alatt négy világbajnoki címet ünnepelhettek zsinórban 2010 és 2013 között.

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy egésze na Honda bejelentéséig nem halott szinte semmit a Red Bullról, azonban a haragos elválásuk ellenére hajlandóak motort adni a Red Bullnak és az AlphaTaurinak.

    Ezt többek között az FIA sportszabályzata is előírja. A szabálykönyv ugyanis azt írja, hogy a legkevesebb partnerrel rendelkező gyártó köteles motort adni azon csapatok számára, akiknek nincsen más alternatívája.

    „Megerősíthetem, hogy eddig semmiféle tárgyalás nem volt a két fél között,” – nyilatkozta a francia a Motorsport.com-nak. „Mindannyian tisztában vagyunk a szabályokkal és készek vagyunk eleget tenni azoknak.

    „Nyilvánvalóan, ez nem egyszerű ügy. Először is értesítést kell kapnunk ugye, amit még nem kaptunk meg, másodszor pedig olyan különleges körülmények is közrejátszhatnak, mint az időzítés.

    „Tudjuk, hogy a Forma-1-ben bármi megtörténhet és 2021 tavasza még nagyon messze van. Azonban már elmondta, ha ezen körülmények megkövetelik majd, akkor hajlandóak leszünk eleget tenni ennek, hogy motort adjunk a Red Bullnak és az AlphaTaurinak.

    „Biztos vagyok abban, hogy Christian Horner és Dr. Helmut Marko már keresi a megoldást, azonban nem hiszem azt, hogy mi lennénk az A tervük!”

  • Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

    Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

    A Forma-1-es versenyzők ezentúl nem viselhetnek nem hivatalos ruhákat a pódium ceremóniákon. Az FIA ezt a döntést a Toszkán Nagydíj után hozta meg, ahol Lewis Hamilton egy olyan pólóban jelent meg a pódiumon, aminek az volt az üzenete, hogy tartóztassák le azon rendőröket, akik meggyilkolták Breonna Taylor.

    A Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség kiállt a rasszizmus elleni harcban a #WeRaceAsOne (egyként versenyzünk) és #EndRacism (vessünk véget a rasszizmusnak) üzenetekkel. Az idei szezontól kezdődően a versenyzők minden egyes futam előtt fekete, End Racism feliratú pólóban állhatnak vagy akár le is térdelhetnek, ezzel is jelezve a rasszizmus és diszkrimináció elleni harcot.

    Két héttel ezelőtt Mugelloban azonban Hamilton már messze túllőtt a célon. A hatszoros világbajnok brit pilóta ugyanis a verseny előtt és a pódiumceremónián is egy olyan pólót viselt, ami az Amerikai Egyesült Államokban sürgősségi orvosként dolgozó Taylor megölésére utalt. A fekete színű póló elején pedig az állt, hogy tartóztassák le azon rendőröket, akik megölték őt. A hátulján pedig Taylor arcképe és „Say her name” (mondd ki a nevét) felirat volt megtalálható.

    Az FIA által összeállított szabálykönyvben nincs olyan pont, ami azt taglalná, hogy a versenyzők mit csinálhatnak és mit nem ilyen körülmények között. Egy kitétel azonban van: semelyik autón nem szerepelhet politikai témájú üzenet.

    Azonban mivel Hamilton pólójának részben politikai üzenete is volt, ezért az FIA kikötötte, hogy a pilóták semmi ilyen nem hivatalos ruhát nem viselhetnek a dobogón, csakis kizárólag a versenyzői overálban vagy a csapat egyen felszerelésében lehetnek. Ez a szabály pedig a verseny utáni interjúk idejére is vonatkozik.

  • Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    A pénteki szabadedzéseket követően az FIA minden egyes alkalommal nyilvánosságra hozza, hogy kellett-e valamelyik autóban alkatrészt cserélni vagy sem. A jelentések alapján pedig rengeteg csapat folyamodott a sebességváltó kicseréléséhez az Orosz Nagydíjra.

    Ez pedig a Mugelloban történő tömeges kieséseknek az eredménye. A szabály ugyanis azt mondja ki, hogy ha nem fejezel be egy versenyt, akkor a következő futamon büntetlenül cserélhetsz sebességváltót. Ebből következik, hogy akik nem tudták befejezni az első Toszkán Nagydíjat, azok éltek is ezzel a lehetőséggel.

    Az egyik ilyen versenyző Max Verstappen volt, aki már az első körben elásta magát a sóderágyban az előző futamon. Rajta kívül még Kevin Magnussen, Lance Stroll és Carlos Sainz Jr autójában kellett kicserélni ezen egységet.

    Pierre Gasly AlphaTaurijába is új váltó került, azonban nála más a helyzet. A francia ugyanis teljesítette az előírt hat versenyt, amit egy sebességváltóval ki kell bírni, így ő is büntetlenül kaphatott újat.

  • Közölte a 2020-as módosítási határidőket az FIA

    Közölte a 2020-as módosítási határidőket az FIA

    Az FIA frissítette az információkat a befagyasztott elemek kapcsán (melyeken a szezon során nem lehet módosítani), a 2020-as szezonra vonatkozóan.

    A csapatok költségeinek csökkentését célzó intézkedések részeként az új-koronavírus világjárvány okán a csapatok 2021-ben is használhatják majd 2020-as autóikat. A további műszaki szabályváltozásokat 2022-re halasztották.

    Az egyes elemek fejlesztését azonban limitálni kell 2020-ban, költségcsökkentési okokból. A csapatok zsetonjaik felhasználásával módosíthatnak autójuk egyes elemein.

    A rendeletek 22. melléklete részletezi, mely komponenseket fagyasztotják be a szezon első versenyekor – „R1-2020” -, és mely elemeket fagyasztják be későbbi időpontban, „2020 közepén”. „2020 közepének” a versenyszezon tekintetében szeptember 30-át tekintik.

    Döntöttek azon határidőkről is, ameddig a csapatoknak informálniuk kell az FIA-t arról, hogy a homologizált elemek változtatására felhasználnák két zsetonjukat. Ez az előzetes dátum július 22.

    Augusztus 5-ig a csapatoknak az FIA rendelkezésére kell bocsátaniuk a homologizált elemek tervezett módosításainak és az érintett elemek teljes specifikációját.

    A végső határidő szeptember 21, ameddig a tervezett változtatások részletes tervét át kell adni az FIA-nak.

    A szabályok eddig megengedték, hogy zsetonfelhasználással módosítottak egy homologizált elemen, de az nem vált be, visszatérjenek az eredeti verzióhoz. Most azonban erre csak 5 futam áll majd rendelkezésre, később már nem térhetnek vissza az eredeti verzióhoz.

    A 2020-as szezon július 5-én indul majd, az Osztrák Nagydíjjal.