Címke: Sylvain Filippi

  • Így vinné be 2027-ben a kegyelemdöfést az F1-nek a Formula E

    Így vinné be 2027-ben a kegyelemdöfést az F1-nek a Formula E

    A Formula E tavalyi bajnokcsapatának vezetője szerint ha az elektromos széria autói is a Forma-1-esekhez hasonló aerodinamikával és gumikkal lennének felszerelve, a két sorozat autói ugyanolyan gyorsak lennének.

    Az idén fennállása 10. szezonját futó Formula E még ma is gyakran kap kritikákat, lesajnáló megjegyzéseket a nézők – és a nemnézők – részéről az autók hangja és sebessége miatt. Van egy pálya, amely mindkét széria naptárában ugyanazzal a vonalvezetéssel szerepel, ez pedig Monaco: s az egyetlen közvetlen összehasonlítási terep azt mutatja, hogy míg a leggyorsabb F1-es köridő 2023-ban a hercegség utcáin 1:12,3 volt, addig az FE-ben ez az idő 1:29,2.

    Sylvain Filippi, a tavalyi csapatbajnoki címet megnyerő Envision első embere szerint azonban ez a 17 másodperces, tetemesnek tűnő különbség nem árulkodik a valóságról a két sorozat technológiájának hatékonysága kapcsán.

    „Az egész a leszorítóerőn múlik. Már képesek vagyunk olyan elektromotort építeni, ami túlszárnyalja a Forma-1-et gyorsulásban, és ugyanolyan csúcssebesség elérésére is képes. A köridők jelentős része azonban a leszorítóerőből származik. A Formula E emellett ráadásul olyan gumikat használ, amelyek félig a versenyzésre, félig a közúti közlekedésre lettek gyártva” – idézi a csapatvezetőt a Forbes.

    Fontos különbség, hogy az FE-ben nem engedélyezett a karosszéria egyéni fejlesztése, azt a Spark gyártja és szállítja le minden csapatnak, így ezen a téren egyáltalán nincs fegyverkezési verseny. Az abroncsokon pedig – az ezredforduló körüli F1-es gumikhoz hasonlóan – barázdák találhatók, amelyek célja, hogy vizes pályán is hatékonyan működjenek, ugyanis nincsenek külön esőgumik.

    Csak egy versenyautót tart magánál gyorsabbnak Usain Bolt – miután kipróbálta

    Ha ezek a tényezők nem hátráltatnák az FE-mezőnyt, az autóik már most is sokkal gyorsabbak lennének Filippi szerint. Az autók új, Gen4-es generációja pedig 2027-ben érkezik, amitől a csapatfőnök fordulópontot vár a két csúcsszéria jelképes versenyében – szerinte az FE végérvényesen átveheti a hatalmat a technológia fejlettségében.

    „A két autó tömege már nagyjából hasonló, ugyanolyan aerodinamikával és tapadással pedig már mi is tudnánk olyan gyorsak lenni, mint ők. A Gen4-es autókkal azonban véget ér a játék. A következő korszak beszállítóit már kiválasztottunk, és hamarosan meg is kezdjük velük a munkát. Újabb nagy ugrás érkezik a teljesítményben, valószínűleg az eddigi legnagyobb. A tesztelést 2026-ban kezdjük, 2027-től pedig versenyezni is fogunk velük” – mondta Filippi.

    A három év múlva érkező új autónak még nem sok paramétere látott nyilvánosságot, viszont az már tudható, hogy az autók jelenlegi 350 kW-os teljesítménye legalább 600 kW-ra nő majd. Az idén bevezetésre váró gyorstöltés pedig jelenleg még beláthatatlan távlatokat nyithat majd meg.

  • Kezdi kinőni az utcai pályákat a Formula E?

    Kezdi kinőni az utcai pályákat a Formula E?

    Az egyik alapvetése volt a Formula E-nek, hogy utcai helyszíneken tervezték népszerűsíteni az elektromos meghajtású autókat, most azonban úgy tűnik egy újabb állandó versenypálya is a naptár része lesz.

    A mexikóvárosi pálya mellett van az idei – és egyben a jövő évi – naptárban is egy olyan helyszín, amit nem használnak utcaként az év további részében, hanem pályaként funkcionál. A legutóbbi versenyt Portlandben rendezték meg, azon a pályán, amit az IndyCar és a NASCAR másodlagos szériája (Xfinity Series) is használ.

    A Gen3-es autónak egy körön nem okozott akadályt, hogy egy magasabb átlagsebességű helyszínen kellett mennie, és pont az erőssége, a megnövekedett teljesítmény látszódott a szabadedzésen és az időmérőn.

    Sebességrekorddal debütált az új pálya a Formula E-ben

    A versenyen azonban mindenki spórolásra kényszerült, és egyes időszakban lassan tempót diktáltak, mint egy TCR-autó ugyanazon a pályán. Ez korántsem olyan látványos, mint a szűk falak között, de a Formula E a Gen3 megnövekedett tempó miatt az utcai helyszíneket is átalakítja, vagy lassabbakat elhagyja, amennyiben ez nem lehetséges.

    A pilóták is inkébb a városi pályákat szeretnék, hiszen az egyéni teljesítmény és a bátorság jelenti a különbséget, nem a taktikázás.

    „Jelenleg a Formula E Gen3-as autóinak változniuk kéne, hogy alkalmasak legyenek állandó pályákon versenyezni: több tapadás, kéne és még néhány technikai változtatás, főleg a gumik környékén.” – fejezte ki álláspontját Sacha Fenestraz, a Nissan pilótája.

    Ahogy a fenti példából is látszik, a gyorsabb pályák mindig is részei voltak a Formula E-nek a The Race újságírója, Sam Smith Mexikóváros mellett Marrákes, a berlini Tempelhof és a londoni Battersea Park példáját is felhozza, amik már az első szezontól kezdve részei voltak bajnokságnak.

    A Formula E üzenete is jobban megvalósul, ha meglévő rendezvényhelyszíneket – nem feltétlenül versenypályát – és a körülöttük lévő utakat használják, hiszen nem kell pár napra létrehozni az infrastruktúrát egy-egy versenyhez. Szöulban és Fokvárosban egy stadion, Londonban pedig egy kiállítótér környéke lett átalakítva versenypályává.

    „Igen nehéz 15-16 igazán jó városi pályát találni minden évben, létrehozni őket pedig nagy munka. Szerintem az a fő kérdés, hogy továbbra is azt akarjuk, hogy a városi helyszínek határozzák-e meg a sorozatot, avagy csak ilyen pályákat akarunk-e.” – tette fel a jogos kérdést, Sylvain Filippi, az Envision Racing csapatfőnöke.

    A Formula E legközelebb 2026-ban áll elő új konstrukcióval, ami már akár megfelelhet, az gyorsabb pályák követelményeinek is.

    „Amint kifejlesztjük a Gen4-et, remélhetőleg több energia és sebesség áll majd rendelkezésünkre. Így nekünk is szélesebb és hosszabb pályákra kell majd mennünk, ott lesz jobb a versenyzés is.” – emelte ki Filippi.

    „De ugyanakkor például Rómát és Londont szeretjük, úgyhogy szerintem lehetne fele-fele arányban városközpontok a látványos háttérrel és pályák, amik nincsenek messze egy-egy nagyvárostól.”

    A McLaren Formula E csapatának vezetője, Ian James a kedvezőbb költségeket emelte ki a már meglévő helyszínekkel kapcsolatban, és megjegyezte, hogy például az IndyCar is hasonló versenynaptárat állít össze minden évben.

    Az egykori IndyCar-helyszín így feszegette a Formula E határait

  • Az Envision szeretné tisztázni a szabályokat Buemi büntetése után

    Az Envision szeretné tisztázni a szabályokat Buemi büntetése után

    Az Envision csapatvezetője, Sylvain Filippi, zavart és mérges a Hyderabady-i E-Prix után, kiosztott büntetés miatt, amit Buemi-re osztott ki az FIA.

    Buemi a harmadik helyen ért célba Jean-Éric Vergne és a csapattársa Nick Cassidy mögött, ami azt jelentette, hogy az elmúlt négy verseny alatt ez már a második pódiuma volt. Viszont nem sokáig örülhetett az eredménynek, ugyanis a felügyelők egy áthajtásos büntetést osztottak ki rá, ami a verseny vége miatt egy 30 másodperces büntetéssel tettek egyenlővé. Az ok az „energia túlhasználtsága” volt. Ezzel a harmadik helyről a 15. helyre esett vissza.

    Az Envision hosszas vitát folytatott a felügyelőkkel, miután megkapták a szankciót, amely a szabályos használatban megengedett 300 kW-os teljesítményt meghaladó túlteljesítményt jelentett, és óvást nyújtottak be ellene.

    Mielőtt az óvás benyújtották, Filippi elmondása szerint nem léptek ki a határon.

    „Soha sem léptük túl a 300kW-ot. Volt egy abnormálisan viselkedő cellánk az egyik akkumulátorban, ami azt jelentette, hogy az akkumulátor által leadható teljesítmény jóval alatta volt. A rendszer mindent megtett, hogy a 300 kW alatti teljesítmény körül maradjon, de ez nyilvánvalóan teljesen abnormális viselkedés, ilyet még sosem láttunk.”

    Ebben a szezonban ez csak a második alkalom, hogy ilyen forgatókönyv történt, miután Dan Ticktumot megbüntették egy hasonló incidensért a mexikóvárosi futamon.

    Filippi fenntartotta, hogy nem volt még ehhez hasonló eset, ezért ez az egyik ilyen új Gen3-as dolog, amit még soha senki nem látott.

    „Nem vagyunk nagyon boldogok, mert a büntetés olyan volt, mintha előnyre tettünk volna szert, miközben hátrányban voltunk.”

    „Ami egyértelműen nem helyes, amit szerintem bárki megérthet, az az, hogy ez egy kemény sportbüntetés. Úgy büntettek meg minket, mintha nagy előnyre tettünk volna szert, miközben soha nem tettünk szert semmiféle előnyre, épp ellenkezőleg, masszívan alulteljesítettünk, mégis megkaptuk a büntetést.”

    A felügyelők döntése alapján, a büntetést azért szabták ki, mert megsértették a 2022/2023-as Formula E sportszabályzat 27.10-es cikkelyét, ami az „általános autós és személyzeti követelményekre” vonatkozó tágabb cikkelyt érinti.

    „A rendelkezésre álló teljesítmény szintje fokozatosan csökken, ahogy a RESS max cellahőmérséklet eléri [sic] a maximumát, ahogyan azt az FIA Supplier Battery Software Implementation Guide (FIA Beszállítói akkumulátor szoftver implementációs útmutatója) leírja.”

    Buemi korábban elmondta, hogy szerinte az utolsó három-négy körben hiányzott egy kis erő a kanyarokból kijövet.

    „Nem volt nagy, de úgy éreztem, hogy nincs meg a teljes erőm. Nyilvánvalóan az akkumulátor lemerült, ami egyértelműen egy probléma. Semmit sem tudtunk tenni ellene.”

    „Túlzásba vitték az áthajtást, amikor alapvetően az elmúlt három-négy kört kevesebb erővel vezettem.

    „Csak a végére akarok járni a dolognak, de igazságtalanságnak tartom, ha sportbüntetést kapok azért, mert kevesebb volt a teljesítményem. Úgy gondolom, talán különbséget kellene tenni, ha előnyre teszel szert, vagy ha nem. Ha nem szereztél előnyt, akkor szerintem a büntetés nem lehet sportbüntetés.”

    Míg Cassidy a második Hyderabady-i E-Prix-en, addig Buemit megbüntették

  • Jövő: Nagyobb utcai relevanciával legyőzi a Formula E az F1-et

    Jövő: Nagyobb utcai relevanciával legyőzi a Formula E az F1-et

    Elég komoly népszerűség növekedést könyvelhet el idén a Forma-1, szinte minden egyes hétvégén több százezres tömeg látogat ki a, hogy élőben lássa a világ legerősebb forma autóit.

    A Forma-1 a belső égésű motorok és a hibrid meghajtás úttörője, annyira, mint a saját műfajában az elektromos Formula E. A két sorozat népszerűsége egyelőre összehasonlíthatatlan, noha más és más a törekvéseik. A Formula E elsősorban a gyártókra és a szponzorokra koncentrál, olyanokra, amelyek komolyan érdekelte, hogy az utcai autózásban is az elektromos meghajtás – és ezzel együtt a környezetvédelem – felé orientálódjanak.

    Az Envision Racing csapatfőnöke Sylvain Filippi volt a Reuters IMPACT konferencia egyik vendége Londonban. Beszédében elmondta, hogy a Forma-1-hez hasonló, belső égésű motorokra épülő szériák előbb vagy utóbb problémába ütközhetnek, vagyis egyre kisebb relevanciájuk lesz az utcai autókkal, mivel egyre szélesebb körben fognak elterjedni az elektromos meghajtású járművek.

    Nehéz lesz majd együtt élni egy olyan megvalósítással, ami abszolút nem illeszkedik az utcai autóknál tapasztalható változásokba. Szerintem bizonyos ponton nagyon kettősé vállhat az utcai relevancia kérdése. Releváns vagy az utcai autók szempontjából vagy sem? 2030 után már nem lehet a két kérdés között átmenet, vagy az egyik, vagy a másik. Minden pénz a Formula E-be fog ömleni, mert egyedül ez lesz az elfogadható, rengeteg szponzor, nagy cég nem fog belső égésű motoros szériákat támogatni.” – vázolta fel jövőbe mutatóan Filippi.

  • Máris megvan a visszatérő Formula E csapat egyik pilótája

    Máris megvan a visszatérő Formula E csapat egyik pilótája

    Az Audi korábbi Formula E partnere, az Abt Sportsline már közel áll ahhoz, hogy bejelentse az első pilótáját, aki már korábban is versenyzett velük.

    Nem másról, mint Robin Frijnsről van szó, aki három éven keresztül a DTM-ben erősítette a németek csapatát. A holland 2020-ban bajnoki harmadik lett, tehát a sebessége megvan.

    Amellett pedig Formula E-s tapasztalattal is rendelkezik már, hiszen négy éve a Virgin/Envision pilótája, de előtte is volt már egy kétéves etapja a sorozatban. 2019-ben kétszer is nyerni tudott, azóta pedig további hat második hellyel került ennek közelébe.

    Eredetileg nem látszott semmi, ami Frijns és csapata közé állt volna a hosszabbítást illetően, azoban a The Race információi szerint nem jött létre egyezség.

    Frijns & Cassidy, Envision, Formula E, FE, racingline.hu
    Az Envision jelenlegi párosa, akik jelenleg az Audi tavalyi erőforrásait használják – Fotó: Simon Galloway/FIA Formula E

    „Az a helyzet, hogy még mi sen tudjuk [mi lesz a 2023-as pilótákkal], mert nincs még tervünk erre.” – ismerte el Sylvain Filippi, az Envision csapatfőnöke.

    „Robint össze fogják kötni az Abttal mint egykori csapatával. Az én fókuszom ugyanaz marad, a csapat alapköveire koncentrálok. Versenyzők, csapat, autó, fejlesztés, szóval jóformán bármi, ami a teljesítményt befolyásolja.

    Ami a pilótákat illeti, még van egy kis időnk. A végén úgyis a teljesítmény lehetőségein múlik minden. Nem tudom, az Abt hogyan áll, a versenyzők pedig sokféle szempont alapján döntenek.

    De ott vannak más, pályán kívüli tényezők is: a pénzügyek, elhelyezkedés, hogyan jössz ki a csapattal és a további lehetőségek, szóval ez egy igen bonyolult helyzet. Láttunk már furcsa döntéseket más sorozatokban is, most ezt még túl korai lenne megállapítani.

    Én nem aggódom, mert sok tehetséges pilóta kopogtat az ajtónkon. Ezzel nincs gond, a Formula E egy vonzó bajnokság, és szerencsés vagyok, hogy egy stabil csapatot vezethetek itt. Nagyon sok van bennünk az elkövetkező négy évre. Emiatt, és az eddigi eredményeink miatt akarnak hozzánk jönni a versenyzők.

    Szinte bármilyen autóval ott tudtunk lenni, és remélhetőleg jövőre is szoros technikai együttműködéseink lesznek, ez vonzza a pilótákat.”

    A The Race szerint az Abt a Mahindra erőforrásait fogja használni, Frijns már szóban meg is egyezett velük, a másik pilóta pedig a szintén Formula E-s és DTM-es múlttal rendelkező Nico Müller lehet. A páros jövőre is kettős programot teljesíthet majd az WEC LMP2-es mezőnyével.

    Az Envision eközben már leszűkítette a lehetséges pilóták körét, hogy ki lesz majd Nick Cassidy jövő évi csapattársa.

  • Megindult a Formula E hajtáslánc-keringője

    Megindult a Formula E hajtáslánc-keringője

    Mivel a Gen3 korszakra kevesebb gyártó marad a Formula E-ben, sok csapatnak új hajtáslánc beszállító után kell nézni. Az első puzzle már a helyére került.

    Jelenleg úgy néz ki, hat gyártó (Mahindra, Jaguar, DS, Nissan, Porsche és NIO) és hat privát csapat (Envision, Venturi, Andretti, Dragon, Techeetah és a korábbi Mercedes) lesz a Gen3-éra első évének rajtrácsán.

    Ha minden egyenletesen oszlik majd el, akkor mindegyik gyártónak egy gyári – a DS esetében a Maserati – és egy partnercsapata lesz. Ha bármelyik márka több csapatot vállalna be, a több elfoglaltság hátrányt is jelenthet a riválisokkal szemben.

    Éppen ezért megindult a verseny a legjobb hajtásláncokért.

    Elsőként az Envision kötött egyezséget a Jaguarral 2026-ig, tehát a Gen3-éra végéig. Az együttműködés keretein belül az elektromos motort, az invertert, a váltót, a hűtőrendszert, a burkolatot és a felfüggesztést osztja majd meg egymással a két csapat.

    „A Jaguar és a gyári csapatuk az egyik legkeményebb ellenfél a Formula E-ben, mióta 2016 csatlakoztak a sorozathoz.” jelentette ki Sylvain Filippi az Envision Racing igazgatója.

    Robin Frijns, Envision Racing, Formula E, racingline.hu
    Fotó: Courtesy of Formula E

    „Nagyon komoly hajtásláncuk van, és a hamar elkötelezték magukat a Formula E mellett, ezért lettek számunkra a legvonzóbb lehetőség. Ez az egyik leggyorsabban növekvő sport a világon, és a szurkolók egy új generációját inspirálja.

    Sok az együttműködés a paddockban, mert mindenki elismeri, mekkora szerepünk van az egyik legnagyobb probléma megoldásában. Ez pedig a verseny a klímaváltozás ellen.”

    James Barclay a Jaguar részéről kiemelte, mivel minden csapat saját szoftvert használ majd, megmarad a rivalizálás a két csapat között.

  • A Super Formula címvédője Formula E pilóta lesz jövőre!

    A Super Formula címvédője Formula E pilóta lesz jövőre!

    Az új-zélandi Nick Cassidy, a Super Formula regnáló bajnoka 2021-től a Virgin versenyzőjeként már a Formula E mezőnyének tagjaként állhat majd rajthoz.

    Sam Bird nemrég jelentette be, hogy távozik az Audi hajtásláncot használó csapattól, és már a helyettesére is fény derült.

    Cassidy 2016 óta Japánban versenyez a Toyota kötelékében, ott Super GT és Super Formula bajnoki címet is nyert, utóbbit tavaly.

    Elektromos autót először idén vezetett Marrakeshben, az újoncok tesztjén. Aznap fél másodperccel volt gyorsabb mindenkinél, és megdöntötte az FE pilóták által felállított pályacsúcsot.

    „Ez egy remek lehetőség számomra, hogy csatlakozhatom a Virginhez és a Formula E-hez.” – jelentette ki Cassidy.

    „Ez a sorozat egyik legsikeresebb csapata, remek létesítményekkel. Folyamatosan lenyűgöznek, amióta csak együtt dolgoztam velük a márciusi teszten.”

    „Mindenki tudja, a Formula E mezőnye milyen minőséget képvisel, így jól esik hozzáadni a nevem a listához.”

    „Japánban versenyezni nagyszerű tapasztalat volt, szerencsésnek mondhatom magam, hogy rövid idő alatt elérhettem ilyen sok mindent.”

    „Most azonban úgy érzem, ideje egy új kihívás után néznem, és nagyon örülök, hogy ezt a FE-ben, a Virgin színeiben tehetem majd meg.”

    Az Envision Virgin Racing igazgatója, Sylvain Filippi a következőként kommentálta a fejleményeket:

    „Nick személyében egy törekvő, tehetséges versenyzőt találtunk, aki gyors és a korához képest kiváló eredményekkel rendelkezik. Rövid közös munkánk alapján elmondhatjuk, hogy – Robin Frijnsszel egyetemben – olyan pilóta, akik a mezőny elején képesek lesznek majd bajnokságokért küzdeni.”

    Cassidy jelenleg kettős programot fut Japánban, a Button által is megjárt Super GT, illetve a Forma-1-hez legközelebb álló Super Formula sorozatban. A tárgyalások még folynak arról, hogy jövőre is folytassa-e szerepvállalását a Toyotánál.