Címke: Sven Smeets

  • A Volkswagen ID R-rel megdöntenék az F1-es autó rekordját!

    A Volkswagen ID R-rel megdöntenék az F1-es autó rekordját!

    A Volkswagen már dolgozik az új 2020-as modelljén, amellyel visszatérnek Goodwoodba, valamint Sonomába is, rekordot dönteni. Ott lesz tehát az ID R hegymenetre felkészítve a Festival of Speeden, ahol megdöntené a pályarekordot, és ugyanez a tervük Kaliforniában is, a Sonoma Raceway-en, ahol az F1-es Mercedes csapat ideje a legjobb jelenleg.

    A 671 lóerős elektromos versenyautó már felállított pár rekordot, például Pikes Peaken, a Nürburgringen, Goodwoodban, vagy Kínában a Tianmen-hegységben. A Volkswagen főnök, Sven Smeets pedig elárulta, hogy a második generációs verzió már fejlesztés alatt áll, amely az első tapasztalatain alapul. Az új autó érkezése előtt a VW már elkötelezte magát számos eseményre még a régivel, így visszatérnek a Festival of Speedre is. Smeets erről így nyilatkozott:

    „Tavaly új rekordot állítottunk fel szombaton, de Richmond hercege azt mondta nekünk, hogy remek lenne, ha visszatérnénk, és megismételnénk ezt vasárnap is.”

    A másik nagy projekt, ami Kaliforniában lesz majd, május 28-31 között, a Sonoma Speed Festival. Itt is reklámozhatja majd a Volkswagen az elektromos technológiáját az erre amúgy is fogékony kaliforniai piacnak, egyben megdönthetik a Mercedes F1-es csapatának a nem hivatalos körrekordját is, a kb. 4 km hosszú pályán. Tavaly a mexikói Esteban Gutiérrez ért el 1:15.430-as körrekordot a 2016-os Mercedes F1 W07 Hybrid-del. Ezzel kapcsolatban Smeets ennyit tett hozzá:

    ” Kalifornia a megfelelő hely nekünk egy elektromos autóval. Új körrekordot akarunk elérni, a Forma-1-es Mercedes csapat pedig magasra rakta a lécet. Az, hogy Sonomába megyünk, és a célunk az, hogy megdöntsük egy F1-es autó idejét, mutatja, hogy a technológia határait feszegetjük.”

    Az ID R nem versenyzési jelleggel ott lesz júniusban a Rodeo Drive Concours d’Eleganceon is, és a csapat egy további eseményről is egyeztet.

  • A Volkswagen megdöntötte a McLaren 20 évig tartó rekordját Goodwoodban

    A Volkswagen megdöntötte a McLaren 20 évig tartó rekordját Goodwoodban

    A Volkswagen ID.R elektromos prototípusa egy 20 éves rekordot adott ma át a múltnak a Goodwoodi Sebességfesztiválon. Az elektromos autóval a McLaren által körrekordot állították be a hegyekkel körbevett goodwoodi pályán.

    Az ID.R, amit a Le Mans győztes Romain Dumas vezetett, tavaly már megdöntötte az elektromos autó által futott körrekordot, azonban az idei évben még Nick Heidfeld abszolút körrekordját is sikerült túlszárnyalnia.

    A csapat technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison szerinta rekord érdekében időmérős beállításokat alkalmaztak, alacsonyabb töltöttségi szinten mentek és a Bridgestone lágy abroncsait használták.  Ennek köszönhetően a francia pilóta több mint fél másodpercet vert a német körrekordjára, amit még 1999-ben autózott a McLaren MP4/13-sal.

    A Volkswagen leggyorsabb köre egy 41.16 másodperces idő volt. Heidfeld egy 41.6-os köridővel tartotta a rekordot 20 éven keresztül. A Volkswagen motorsport igazgatója, Sven Smeets elmondta, hogy jobb volt, hogy a pénteki napon állították be a rekordot. „Nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar meglesz,” – nyilatkozta Smeets.

    „Most már nyugodtan készülhetünk a szombati és a vasárnapi napra. Kétségtelenül, vannak olyan dolgok, amikben jobbak lehetnénk. Ha minden összeáll, akkor akár 41 másodperc alá is bemehetünk majd. A hegymenet nem olyan vészes, ugyanis az út egyáltalán nem hepehupás.

    „Romaintól nem kaptunk üzenetet, ugyanis amikor megtudta, hogy megvan a rekord, akkor rögtön eldobta a fülesét. Ő ezzel el is végezte a munkáját. Az autó sokkal fejlettebb tavalyhoz képest, szóval nagyon örülünk, hogy a kemény munkánk kifizetődött.

    „Mókás volt. Egy kicsit izgultunk is, ugyanis az időjárás előrejelzés nem volt valami jó a mostani hétvégére. Ezért már a mai napon elkezdtük nyomni, azonban nagyon remélem, hogy a holnapi napon még gyorsabbak leszünk majd.”

    Dumas a rekord beállítása után elmondta, hogy most már semmi nyomás nincs rajta. „Goodwood egy nagyon trükkös helyszín, soha nem tudhatod előre, hogy mi fog történni. Az ideális ív akár poros is lehet, ha valaki meg előtted és még sorolhatnám. A holnapi nap folyamán remélhetőleg már be fogok tudni menni 41 másodperc alá. Nem tudom, hogy meglesz-e, azonban azt garantálhatom, hogy mindent meg fogok tenni a 40-es köridőért.”

  • Hivatalos: Johan Kristoffersson a WTCR-ben folytatja

    Hivatalos: Johan Kristoffersson a WTCR-ben folytatja

    Nemrégiben még feltételes módban számoltunk be róla, de most már kijelenthetjük: Johan Kristoffersson 2019-ben a WTCR mezőnyét fogja erősíteni.

    A kétszeres ralikrossz világbajnok és STCC bajnok Kristoffersson a Sebastian Loeb Racing színeiben fog bemutatkozni a világkupában Rob Huff és Mehdi Bennani csapattársaként.

    „Elképesztően várom már a WTCR-t. Négy év ralikrossz után 2019 lesz az első teljes, nemzetközi túraautós szezonom. A legtöbb pálya új lesz a számomra emiatt nagy kihívást is fognak jelenteni. Szintén várom már a közös munkát az új csapattársaimmal, különösen a túraautó világbajnokkal, Rob Huffal. A Sebastian Loeb Racing egy rendkívül tapasztalt istálló, és örülök, hogy továbbra is a Volkswagen család részese lehetek.” – nyilatkozta a svéd.

    Az SLR négy Volkswagen Golf GTI TCR-t fog indítani jövőre, Huff, Bennani és Kirstoffersson helye immár biztos, viszont a negyedik versenyzőt később jelentik majd be.

    „A Túraautó Világkupa egy tökéletes platform arra, hogy a Golf GTI-k megmutassák a bennük rejlő potenciált a globális nézőközönségnek. Ráadásul a verseny rendkívül szoros és ez éppen elég a Volkswagennek arra, hogy növelje a jelenlétét a sorozatban. Örülök, hogy Rob Huff és Mehdi Bennani jövőre is velünk lesz, kiegészülve a ralikrossz bajnokunkkal, Kristofferssonnal egy nagyon erős pilóta felállást fognak alkotni.” – mondta a Volkswagen Motorsport igazgatója Sven Smeets.

    A svéd versenyző még nem erősítette meg, hogy harcba száll-e megvédeni a skandináv túraautós bajnoki címét, de lehetősége lesz rá, mert a WTCR és az STCC versenynaptára egy helyen sem ütközik. Nem úgy mint a WRX naptárral, ami hat helyen is ütközik, így a ralikrosszos címvédéséről le kell mondania.