Címke: Suzuka

  • Verstappen: Nehéz lesz legyőzni a Mercedest

    Verstappen: Nehéz lesz legyőzni a Mercedest

    Max Verstappen örül annak, hogy a második szabadedzésen fejlődni tudtak, és ezzel felzárkózhatott a Mercedes versenyzői mögé. A holland a javulás ellenére  úgy érzi, nagyon nehéz dolguk lesz, ha el akarják kapni a csillagosokat.

    Az Ezüst Nyilak mindkét edzésen az élen végeztek, Valtteri Bottas-Lewis Hamilton sorrendben. Az első gyakorlás alkalmával 1.3 másodpercet adott a finn a Red Bull versenyzőjének, míg a másodikon a differencia már csak 0.28 tizedet mutatott.

    ,,Úgy vélem az első edzésen nem voltunk jók, míg a másodikon sikerült sokat fejlődnünk. Ez most már ígéretesebbnek tűnik, de még mindig a Mercedes a leggyorsabb, és nekünk van még min dolgoznunk. Mindezek ellenére elmondható, hogy sikerült igazán sokat javulnunk.” -foglalta össze a történteket a 22 éves pilóta.

    Verstappen emellett elmondta, egyáltalán nem zavarja az, hogy vasárnap kell az időmérőedzést teljesíteniük a tájfun miatt, sőt az se hatja meg igazán, hogy eltörölték a harmadik szabadedzést:

    ,,Nem igazán zavar. Lesz egy szabadnapunk, és majd vasárnap reggel ismét kezdődik minden. Ez nem a világvége, nem történt semmi drámai ezzel, csak át tették a kvalifikációt egy másik napra és törölték a harmadik edzést, de igazából én nem is bánom ezt, úgy vélem az ha kevesebbet megyünk még jól is jön nekem.”

    A holland már a csütörtöki napon viccelődött azzal, mit fog csinálni szombaton, és úgy látszik terveit megvalósíthatja és rendezhet egy FIFA bajnokságot versenyzőtársaival.

  • Leclerc-t a lemaradásuk egy kicsit meglepte

    Leclerc-t a lemaradásuk egy kicsit meglepte

    Charles Leclerc elmondta, egy kicsit meglepődött, mikor szembesült a Ferrari lemaradásával a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein.

    A Scuderia mindkét versenyzője közel egy másodpercet kapott Suzukában a Mercedesektől az első szabadedzésen, míg a másodikon a monacói négy tizedre csökkentett hátrányát, ám legjobb idejével csak a negyedik helyig tudott felérni, ugyanis az Ezüst Nyilak és az ifjonc közé Max Verstappen is beékelődött.

    A 21 éves versenyzőt a gyakorlás után arról kérdezték, sikerült-e a teljes programot teljesíteniük, Leclerc a következőket felelte:

    ,,Nem mindent, de úgy vélem kihoztuk a legtöbbet ebből a napból, és ez most a legfontosabb. Úgy tűnik, ezen a hétvégén egy kicsit le vagyunk maradva a tempó tekintetében, ami meglep, hiszen az elmúlt négy versenyen erősek voltunk. Arra számítottunk, hogy jók leszünk itt is. Innentől arra fogunk koncentrálni, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a vasárnapi időmérőre. Az egyensúly nem rossz, csak a sebesség hiányzik. Úgy vélem ezen a héten nagyon nehéz lesz elkapni a Mercedest.” – osztotta meg gondolatati Leclerc.

  • Verstappen már tudja mit fog csinálni szombaton

    Verstappen már tudja mit fog csinálni szombaton

    Max Verstappen a csütörtöki sajtótájékoztatón többek között beszélt az ExxonMobil továbbfejlesztett üzemanyagáról, a lehetséges esélyeikről, sőt már azt is elárulta, mit fog csinálni akkor, ha a tájfun miatt törlik a szombati programokat.

    A Honda már Oroszországban új motort tetetett be a Red Bull és a Toro Rosso konstrukcióiba, ugyanis így akarták elkerülni a rajtbüntetést a Japán Nagydíjon. Ám az erőforrások mellett az osztrák csapat versenyzői a héten, Suzukában az új üzemanyaggal is megismerkedhetnek. A holland versenyző azt reméli, hogy a fent említett újítások segítenek nekik majd abban, hogy közelebb kerüljenek a Ferrarihoz és Mercedeshez.

    ,,Ahogy a többiek, mi is mindig fejlődni akarunk, és ez (üzemanyag) segíteni fog nekünk az előrelépésben. Nehéz megmondani, mennyit hoz majd, de természetesen az a célunk, hogy előre lépjünk és ezáltal felvegyük a versenyt a Ferrarival és Mercedesszel. Egy kicsit le voltunk maradva tőlük az utóbbi időkben, de nézzük meg most mi lesz. Megint egy új hétvége fog kezdődni, egy különböző hétvége, ahol talán még az időjárás is bekavarhat, de összességében úgy vélem a lehetőségeink meg vannak a jó szereplésre. Remélhetőleg vasárnap egy jó eredménnyel a zsebünkben, boldogan utazhatunk haza.”

    Természetesen a szóba került a sajtótájékoztatón a táfjun is. Az előrejelzések szerint az F1 tekintetében a szombati napot érintheti leginkább, ezért a szervezők és az F1 úgy dönthetnek, hogy az időmérőt áthelyezik vasárnapra. (szerk: hajnalban megtörtént a hivatalos bejelentés, a futam napjára tették át a kvalifikációt.) Ha ez megtörténne a pilótáknak lenne egy kis szabadideje, amit Sainz és a Red Bull 22 éves pilótája egy kis FIFA-zással töltene el.

    Verstappan: „Lenne egy kis szabadidőnk szombaton és egy kicsit korábban kellene felkelünk vasárnap. Volt már ilyenben részünk. Én személy szerint eddig egyszer éltem ezt át, 2015-ben, azt hiszem Austinban. Tehát lesz ami lesz, annyira nincs ez rám nagy hatással.”

    Sainz: ,,Még több FIFA!”

    Verstappen: ,,Igen, el is hozta magammal, ha gondolod játszhatunk egy kicsit szombaton.”

    Sainz: ,,Bármikor.”

    Verstappan: ,,Hát, ha veszíteni akarsz…”

    Sainz: ,,Hm… majd meglátjuk.”

  • KVÍZ: Japán Nagydíj

    KVÍZ: Japán Nagydíj

    Japánba, Suzukába érkezett a Forma-1-es mezőny. Sokan kedvelik ezt a versenypályát, versenyzők és rajongók egyaránt. Most pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek a Japán Nagydíjat?

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

     

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • A versenyzők pénteken döntést akarnak arról, hogy lesz-e időmérő

    A versenyzők pénteken döntést akarnak arról, hogy lesz-e időmérő

    A Forma-1-es versenyzők pénteken határozott információt szeretnének kapni arról, hogy változik-e a Japán Nagydíj időpontja – és ha igen, miként – a Hagibis tájfun miatt.

    A tájfun Japán felé közelít, és várhatóan szombat délután (helyi idő szerint) érheti el Suzukát, mikor épp az időmérő edzés ideje lenne. A várható extrém erős szél és esőzés veszélyessé teheti a pályán való jelenlétet a versenyzők és a nézők tekintetében is. Az F1 és az FIA folyamatosan vizsgálja, milyen időjárás várható.

    „Azt mondják 120 km/h-s szél várható szombaton, és ha ez a helyzet, akkor nem tartom biztonságosnak a pályán, vagy a lelátókon, vagy bárhol máshol tartózkodást.” – mondta a versenyzők szövetségének (GPDA=Grand Prix Drivers Association) vezetője, Romain Grosjean. „Nem hiszem, hogy akkor van ezen bármit is megvitatni. Hiszem, hogy a legjobb döntés hozzák majd meg.”

    „Persze egy tájfun irányt is változtathat, meg ilyesmi, de jelenleg úgy fest, hogy egyre közeledik.”

    „Sokat kitesurfözök, szóval nézem az alkalmazásaimat és látom a szelet, és hogy merre tart.”

    „Péntek éjjel döntést kell hozni, az érkező nézőkért is.”

    Daniel Ricciardo egyetért.

    „Pénteken egy adott ponton döntést kell hozni. Nem várhatunk szombatig.” – mondta az ausztrál.

    „Ha így lesz, akkor jöhet a szaké bomba péntek éjjel és lehet aludni szombaton… de nem szeretem a szakét!”

    Sebastian Vettel is úgy gondolja, hogy még szombat előtt el kell dönteni, hogy mi legyen. A legfontosabb szerinte is a versenyzők és a nézők biztonsága.

    „A szervezők felelőssége, hogy megfelelő időben döntsenek.” – mondta Vettel. „Másrészt változhat is az előrejelzés. Így a túl korai döntés is lehet rossz.”

    „Ha úgy fog esni, ahogy jósolják, hogy esni fog, akkor szerintem egyértelműen nem lesz kvalifikáció.” – vélekedik Kimi Räikkönen, bár hozzátette, hogy ennek senki nem örülne.

    „Voltam már itt úgy, hogy törölni kellett egy napot, de aztán végül teljesen napsütéses volt az a nap amit töröltek. Nehéz jó döntést hozni.” – folytatta a finn.

    „Egyértelmű, hogy ha jön a tájfun, akkor esélytelen, hogy vezessünk szombaton.” – mondta Charles Leclerc.

    Eközben Nico Hülkenberg mindenkit türelemre int.

    „Meg kell próbálnunk, hogy működjön ez a hétvége, de nyilvánvalóan látnunk kell, hogy mi történik, hogy megkegyelmez-e az időjárás.”

    A pletykák szerint ha a szombati napot törölni kell, akkor eltekintenek a harmadik szabadedzéstől, az időmérőt pedig vasárnap, helyi idő szerint délelőtt 9-kor rendeznék meg (magyar idő szerint hajnali 2-kor). De ez egyelőre csak feltételezés.

  • Yamamoto nagyon várja, hogy hazai közönség előtt F1-es autót vezessen

    Yamamoto nagyon várja, hogy hazai közönség előtt F1-es autót vezessen

    Naoki Yamamoto a hétvégi Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén lehetőséget kap majd a Toro Rossótól, hogy autóba üljön. A japán versenyző már nagyon várja, hogy hazai közönség előtt F1-es autóval körözhessen.

    „Először is szeretnék köszönetet mondani a Scuderia Toro Rossónak, a Red Bullnak és a persze a Hondának, hogy ilyen nagyszerű lehetőséget adnak nekem.” – mondta Yamamoto. „Nagyon örülök, hogy Forma-1-es autót vezethetek majd ezen a hétvégén, ez olyasvalami, amiről gyerekkorom óta álmodom. Hogy ezt a lehetőséget Suzukában kapom, egy olyan pályán, mely nagyon fontos minden japán versenyző számára, japán rajongók nagy tömege előtt, ez még különlegesebbé teszi majd az élményt.”

    „A lehető legjobban felkészültem erre, ott voltam pár versenyhétvégén a Toro Rossóval és dolgoztam a Red Bull szimulátorán is. A célom az FP1-en, hogy jó munkát végezzek a csapat számára, adatokat és információt gyűjtsek, ami hasznos lehet számukra a hétvége folyamán.”

    „Személyes oldalról minél jobban élvezni szeretném az élményt, hogy F1-es autót vezetek és mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle. Különleges pillanat lesz és boldog vagyok, hogy megoszthatom ezt a rajongókkal ezen a csodálatos versenypályán, ahol először láttam Forma-1-es autókat 27 évvel ezelőtt.”

    Yamamoto 2013-ban, 2018-ban megnyerte a Super Formula bajnokságot, tavaly ezen kívül Super GT-ben is bajnok lett, Jenson Button oldalán.

  • Hamilton a három nagycsapat küzdelmére számít Japánban

    Hamilton a három nagycsapat küzdelmére számít Japánban

    A hétvégén a Japán Nagydíj helyszínére, Suzukába utazik a száguldó cirkusz mezőnye, Lewis Hamilton pedig az esélyeket latolgatta a futam előtt.

    A brit arra számít, hogy az ő csapata, a Mercedes mellett a nyári szünet után felerősödő Ferrari, és a Suzukában általában jó eredményeket elérő Red Bull is harcban lehet a győzelemért.

    „Klassz lesz” – mondta az Autosportnak. „Suzuka elképesztő pálya, az év egyik legizgalmasabb része. És most tényleg van három nagyon gyors csapat, akik egymást hajtják, és meg van bennük a potenciál a futamgyőzelemre. Ötletem sincs, ki lesz itt a leggyorsabb. Jelenleg a Ferrari elég domináns, de talán ez a pálya a mi autónknak egy kicsit jobban kedvez majd, ki tudja? Vagy esetleg a Red Bull. Izgalmas idejönni, mert egy versenyzőtől függő pálya. Van itt fű, kavicságy és fal, szóval egy nagy teszt az autó és versenyző számára egyaránt.”

  • Felboríthatja a Japán Nagydíj menetrendjét az egyre erősödő tájfun

    Felboríthatja a Japán Nagydíj menetrendjét az egyre erősödő tájfun

    Egyre nagyobb veszélyt jelent a Forma-1-es Japán Nagydíjra a szupertájfunná alakult Hagibis, így lehet, hogy a hétvége menetrendjét is át kell majd alakítani.

    A japán meteorológiai ügynökség közlése szerint a szuper tájfun szombaton és vasárnap csaphat le a szigetországra, erős szelet és komoly mennyiségű esőt hozva magával.

    A Japán Nagydíj helyszínén, Suzuka és környékén a legrosszabb idő szombaton várható, noha sem a pontos helyét, sem pedig a pontos idejét nem tudni, hogy mikor és hol éri el Japán partjait.

    Korábban 100 mérföld per órás széllökést jósoltak, ám a mostani jelentések szerint ez már a 140-et is elérheti. Az ilyen időjárási körülmények között pedig nem lehet versenyt rendezni, emiatt pedig átalakulhat a hétvége programja.

    Könnyen megeshet tehát, hogy a szombati időmérőt vasárnap rendezik meg, ami nem újkeletű dolog lenne Suzukában, ugyanis 2004-ben hasonló indok miatt kellett eltolni az időmérőt.

    Az FIA elmondta, hogy folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzéseket, és folyamatosan konzultálnak a Japán Nagydíj szervezőivel, a japán autosport szövetséggel, hogy ha kell akkor tudjanak változtatni a menetrenden.

    A hét eleji állapothoz képest, most úgy néz ki, hogy a tájfun egy nappal hamarabb ér ide tehát, vagyis a futam jelen állás szerint nincs veszélyben.

  • Leclerc Suzukával kapcsolatban csak Bianchi balesetére tud gondolni

    Leclerc Suzukával kapcsolatban csak Bianchi balesetére tud gondolni

    Charles Leclerc vegyes érzelmekkel várja a hétvégét, ugyanis a mezőny Japánba látogat el, arra a helyszínre, ahol a monacói keresztapja, Jules Bianchi végzetes balesetet szenvedett 2014-ben.

    Öt évvel ezelőtt a francia pilóta a futam utolsó szakaszában elvesztette az uralmát az autója felett a vizes aszfalton, és az alá a munkagép alá szorult, ami Adrian Sutil konstrukcióját hivatott kiemelni a pályáról. Bianchi súlyos fejsérüléseket szenvedett, egy ideig Japánban ápolták, majd Nizzaba szállítottak, ahol 2015 nyarán végleg megpihent.

    Ezért Leclerc mentora és barátja emlékért egy olyan eredményt szeretne elérni a Ferrarival vasárnap, amire maga Bianchi is büszke lehetne.

    ,,Mikor életemben először a pályára hajtottam tavaly, nos, az nagyon nehéz volt. Számomra ez a hely mindig is Jules szörnyű balesetével fog összekapcsolódni.”

    A tragédia ellenére a monacói szereti ezt a pályát, és reméli egy újabb kupával a kezében köszönhet majd el az aszfaltcsíktól:

    ,,Nagyon nehéz és nagyon technikás pálya, és ebben a tekintetben a versenynaptár egyik legjobbja. A gyors kanyaroktól a hajtűig, szinte minden megtalálható ezen a helyszínen, ezért is annyira ikonikus és csodálatos maga a pálya.”

  • Verstappen: Japánban is sokkal gyorsabb lesz a Ferrari

    Verstappen: Japánban is sokkal gyorsabb lesz a Ferrari

    Max Verstappen nem érzi azt, hogy a Red Bull képes lesz nyerni a Honda hazai pályáján, mert szerinte ott is a Ferrari lesz az esélyes.

    Nagy reményekkel érkezik Japánba a Honda, ugyanis a visszatérésük óta egyetlen egy pontot sem tudtak szerezni az aktuális csapatukkal Japánban.

    A Red Bullal karöltve viszont sokkal vérmesebb reményeik is lehetnek Suzukában. Ennek érdekében pedig Szocsiban egy újabb rajtbüntetés fejében hoztak egy újabb motorfejlesztést.

    Max Verstappen nagyon érzi a japán aszfaltcsíkot, hiszen eddig minden Red Bullos évében dobogóra tudott állni, most viszont nem érzi azt, hogy a nyári szünet óta szárnyaló Ferrarit meg lehetne verni.

    „Sok jó eredményem van már Japánból, második és harmadik helyekkel, de győznöm még sosem sikerült. Így nyilván jó lenne egy lépést feljebb lépni.” – kezdte. „Nagyon élvezetes ott vezetni, de alapvetően is imádom Suzukát. Ez egy történelmi pálya, amely rendkívül szűk és gyors is egyben. Fontos, hogy a pálya egészét kihasználd.”

    „Meg kell találnod a megfelelő egyensúlyt, jó ritmusban kell átmenned a 3,4,5 és 6-os kanyarokon, mert, ha hibázol az egyikben, akkor a következőben rossz íven leszel. A Ferrari nagyon gyors lesz az egyenesekben, mivel jelentős motorerő fölényben vannak, de a mi autónk a kanyarokban működik remekül. Remélhetőleg ott tudunk majd egy ki előnyt szerezni.” – folytatta.

    „A japán rajongók nagyon szenvedélyesek a sport iránt, mindig nagyszerű látni, hogy mennyi rajongó van a pálya szélén. Az idei Japán Nagydíj viszont más lesz, így, hogy a Hondával vagyunk már. Már idén voltak remek eredményeink, de Suzuka nem lesz könnyű. Természetesen igyekszünk majd a lehető legjobb eredményt felmutatni a japán rajongóknak.” – zárta.