Címke: Suzuka

  • A McLaren csapatfőnöke nagyon berágott Leclerc-re

    A McLaren csapatfőnöke nagyon berágott Leclerc-re

    Andreas Seidl, nagyon mérges volt Charles Leclerc-re, ugyanis a monacói autójáról leszakadó karbondarabok miatt nem tudott jó eredményt elérni Lando Norris a Japán Nagydíjon.

    A Ferrari versenyző a rajt után összeakadt Max Verstappennel, és emiatt megsérült az első szárnya. Az FIA és a Ferrari a második körben szólt Leclerc-nek, hogy menjen ki a bokszba a sérült alkatrész miatt, ám 21 éves fiatal megtagadta a kérést, ugyanis ő úgy érezte, nem veszélyes a sérült elem. Végül a monacóinak nem lett igaza, ugyanis az egyik letört darab Lewis Hamilton tükrét vitte el, míg a McLaren brit pilótája is kapott a törmelékből, ugyanis a karbondarabok a 4-es rajtszámú autó légbeömlő nyílásait tömítették el.

    ,,Természetesen ellene vagyunk annak a személetmódnak, miszerint az ellenfeleink sérült szárnyvéglappal kint hagyják autóikat veszélybe sodorva ezzel a többi résztvevőt. Mikor levált az egyik sérült elem, sajnos az Lando (Norris) első légbeömlőjét tömítette el. A fékek hőmérséklete drasztikusan megemelkedett, ezért a vártnál előbb kellett kihívnunk őt a bokszba, ugyanis a szerelőknek meg kellett tisztítania az említett területet, és ezzel a versenyünknek szinte lőttek.” – mérgelődött Seidl.

    Leclerc végül az ellenkezése miatt 10 másodperces büntetést kapott. A Ferrari pilótájáról a futam után az F1 az Instagram oldalán közzétett egy felvételt, ahol a versenyző az egyik kezével a tükrét tartja, míg a másikkal fogja a kormányt. Később az ifjonc elmondta, ezt azért csinálta, mert nem szerette volna, ha valakinek sérült okoz a lifegő darab. A monacói még hozzátette, azzal viszont nem volt tisztában, hogy első szárnyáról lerepülnek a légterelők.

    ,,Az autóban ülve én csak azt láttam, hogy a tükör lifeg, ezért tartottam egy kézzel egy darabig, nehogy leszakadjon és eltaláljon valakit. A többi elvesztett elemről nem tudtam, éreztem, hogy megsérült az első szárny, de azzal nem voltam tisztában, hogy  véglapok válnak le róla. Hála Istennek senkinek sem esett baja.”

  • Russell: A Williams túltejesített Japánban

    Russell: A Williams túltejesített Japánban

    A Williamsnek Japánban sem volt könnyű hétvégéje, a versenyt a 18-19. helyen zárták George Russell-Robert Kubica sorrendben, a brit szerint azonban így is akadnak pozitívumok.

    Russell ott fejezte be a versenyt, ahonnan elindult, de ő többekkel ellentétben egy kiállással ment végig úgy, hogy a 25. körben cserélt kereket.

    „Az időmérő nagyon nehéz volt, főleg az S-kanyarok” – értékelt a brit. „Kiszámíthatatlan volt, és a gyorskörömkor még nem volt túlságosan felgumizva, de mindent beleadtam, és összességében túlteljesítettünk. Ennek örülök. A versenyünk is nagyon trükkös volt. Fékproblémáink adódtak, ez nehézzé tett mindent. Az egyik legkeményebb versenye volt a szezonnak. Vegyesek az érzéseim, de elégedett lehetek, mert elvégeztem a mai munkát.”

  • Binotto szerint ha nincs az elrontott rajt, nyerhettek volna

    Binotto szerint ha nincs az elrontott rajt, nyerhettek volna

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto érzése szerint ők is megnyerhették volna a Japán Nagydíjat, ha nem rontják el a rajtot.

    A magyar idő szerint vasárnap éjszakai időmérő edzésen – a pénteki nap fényében kisebb meglepetésre – Ferrari első sor született, Sebastian Vettel-Charles Leclerc sorrendben. Az olaszok öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen a pár órával később induló futamon már a rajtnál megpecsételődött a sorsuk.

    Sebastian Vettel ugyanis hamarabb bemozdult, mint ahogy kialudtak volna a piros lámpák, és igaz, hogy végül nem büntették, de a zseniálisan eljövő Valtteri Bottas így is rögtön kikerülte. A finnt eztán kis túlzással már látni sem lehetett, simán győzött, idén harmadjára, míg Vettel Hamilton késői támadásait kivédekezve második lett. A másik autóval Leclerc pedig az első kanyarban vetett gyakorlatilag véget a versenyének, hiszen kipörgette Verstappent, aminek következtében megsérült az első szárnya, ráadásul utólag még büntették is. Mindezek után a 7. helyre rangsorolták.

    A Scuderia csapatfőnöke, Mattia Binotto így értékelte a suzukai futamot: „A versenytempónk és a gumihasználatunk nem volt a Mercedes szintjén. Azonban hiszem, hogy ha elöl maradunk, meg tudtuk volna védeni a pozíciónkat. Talán nem nagy a különbség, de ha te rajtolsz elölről, akkor ott kell maradnod. A pozitívumokra kell fektetni a hangsúlyt, tehát az első sorra. A rajt aztán mindent tönkretett. Az első pár kör után rájöttünk, hogy Hamiltonnak két kiállással kell mennie. Számítottunk tehát a kiállására, és tudtuk, hogy mögénk fog visszajönni a lágy gumikkal. Az egyenesekben ki kellett védenünk, és meg is tettük. Seb jó volt, a starton kívül jó versenyt futott.”

  • Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Max Verstappen felszólalt a versenyfelügyelők ellen, ugyanis szerinte nem döntöttek jól Charles Leclerc és Sebastian Vettel ügyében a Japán Nagydíjon.

    A holland pilóta a verseny 15. körében kiállni kényszerült, ugyanis autója megsérült miután az 1-es kanyarból a 2-esbe hajtva a monacói versenyző eltalálta a Red Bullját. A Ferrari ifjoncának az első szárnya és az egyik tükre bánta az ütközést, míg Verstappen konstrukciója jobban sérült. A stewardok az elején még csak feljegyezték és  versenybalesetnek minősítették az esetet, amire a holland a rádióban kiakadt, majd pár kör elteltével még is úgy döntöttek a versenybírák, hogy vizsgálni kellene az incidenst. Az idő viszont ment és csak ment, majd jóval az első felirat után jött a következő, miszerint csak a verseny után foglalkoznak majd az esettel.

    Leclerc csapattársa, ugyan nem vétett semmit Verstappen ellen, ám a rajt előtti bemozdulása szemet szúrt többeknek is, főleg annak tekintetében, hogy az előző futamon Kimi Räikkönent hasonló vétség miatt büntették meg (szerk: azóta az FIA elmagyarázta miért nem kapott a német büntetést).

    Verstappen kiesése után bosszúsan elmondta a médiának, nem érti, miért nem vizsgálták  a Leclerc-rel való találkozását:

    ,,Nagyon jól kaptam el a rajtot, a külső íven haladtam, majd érzékeltem, hogy a harmadik pozíció környékén lehetek, azután a 2-es kanyarban Charles belém hajtott. Az én szemszögemből nézve, nem hinném, hogy akármit is másképp kellett volna csinálnom. Mindannyian tudjuk, hogy egy másik autó mögött leszorítóerő veszteség lép fel, ez nem kifogás. Elég tapasztalt már ahhoz, hogy tudja ezt. A legfurcsább dolog az egészben az, hogy a versenyfelügyelők még csak arra sem gondoltak, hogy vizsgálniuk kellene az esetet. Az egész autómnak annyi, az egyik oldala tele van lyukakkal. Aztán úgy döntöttek mégis foglalkoznak az üggyel, de csak a verseny után. Mit kellene még tennie azért, hogy büntetést kapjon? Szeretem a kemény versenyzést, de nem hinném, hogy ez az eset abba a tartományba tartozott, ez egy felelőtlen mozdulat volt. Rosszul kapta el a rajtot, nyilvánvalóan próbált ezen javítani, de ott volt még erre a verseny nagyja.”

    Verstappen miután látta a „Vettel esetet” újfent „dühbe gurult”:

    ,,Megnéztem azokat a felvételeket amik Seb rajtjáról készültek. Bemozdult, aztán megállt, de a szabály kimondja, hogy nem lehet megmozdulni a rajt előtti pillanatokban, de azt mondták azért nem kapott büntetést, mert nem nyert ezzel, inkább hátráltatta saját magát. Tényleg nem értem mi folyik ma itt.”

  • Leclerc két büntetést is bezsebelt, végül hetedik lett

    Leclerc két büntetést is bezsebelt, végül hetedik lett

    Charles Leclerc rögtön két büntetéssel is sújtották a Japán Nagydíj leintése után, így végül a hetedik helyre csúszott vissza.

    Az első szankcionálás egy 10 másodperces időbüntetés lett, amit azért kapott mert veszélyes körülményeket teremtett, mikor sérült első szárnyával versenyzett (Lewis Hamilton tükrét le is törte a leszakadó darab), míg a Max Verstappennel való ütközés miatt egy 5 másodperces büntetés járt neki.

    ,,A 16-os és a 33-as rajtszámú autó egymás mellett haladt az első kör első kanyarjában, majd fordultak a másodikba, a 16-os autó a belső íven haladt. Mikor a kanyarcsúcsponthoz értek, a 33-as autó előrébb volt egy kicsivel, a külső íven haladt, elegendő helyet hagyva a másik autónak, ám a 16-os rajtszámú autó tapadást veszített majd ennek következtében megcsúszott és kiforgatta a 33-as konstrukciót.” -hangzik el az FIA hivatalos közleményében.

    A stewardok a monacóit ítélték bűnösnek, ám ezért az incidensért kapta az enyhébb büntetést.

    Ugyanakkor ahogy már korábban megírtuk a Ferrarit megkérte az FIA, hogy hozzák ki a 21 éves fiatalt első szárny cserére, mert veszélyes a sérült elem az autóján, ám a Scuderia ennek nem tett eleget ami miatt vizsgálat indult ellenük. Ezt az esetet szankcionálta az FIA a nagyobb büntetéssel:

    ,,A 16-os rajtszámú autó első szárnya megsérült az első körös incidens kapcsán. Ám a konstrukcióval versenyző pilóta ezután is a pályán maradt. A második körben megkérte a  versenyigazgató a csapatot, hogy hozzák be az autót még abban a körben, ám ők ennek nem tettek eleget. Később a 14-es kanyar után egy nagyobb darab vált le az említett elemről, ami kárt tett a 44-es autóban, ami a 16-os rajtszámú konstrukció mögött haladt. A letört elem a cockpit környékén megsértette az említett autó jobboldali visszapillantóját. Miután egy másik darab is letört a szárnyról az istálló úgy vélte, most már nem jelent veszélyt konstrukciójuk, amit közöltek a versenyigazgatóval. Döntésük alapján kint maradtak a pályán. A harmadik körben a versenyigazgató felhívta a csapat figyelmét arra, hogy most már hívják ki versenyzőjüket, aminek végül eleget is tettek. Ám mivel nem hozták be azonnal a sérült autót az első körben, holott a kár látható volt, továbbá nem tettek eleget a versenyigazgató kérésének, a csapat nem biztonságos kondíciót teremtett a versenypályán, és épphogy elkerültek egy komolyabb balesetet.”

     

  • A versenyfelügyelők elmagyarázták miért nem kapott büntetést Vettel

    A versenyfelügyelők elmagyarázták miért nem kapott büntetést Vettel

    A stewardok a futam után elmagyarázták miért nem járt büntetés Sebastian Vettelnek a rajt előtt történt bemozdulása miatt.

    A német versenyző nagyon rosszul kapta el a rajtot, a piros lámpák kialvása előtti pillanatban a rajtkockájában megmozdult, majd gyorsan „visszafogta” autóját. Ennek a játéknak azonban az lett az ára, hogy Valtteri Bottas megelőzte, és a második helyre utasította vissza a Ferrari rangidős pilótáját.

    A verseny első felében vizsgálat is indult Vettel ellen a bemozdulás miatt, ám hosszas várakozás után a versenyfelügyelők úgy döntöttek, a 32 éves versenyező nem érdemel büntetést.

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a bizonyítékul szolgáló felvételeket, továbbá az FIA ellenőrizte azokat a jeladókat, amik minden versenyautóra fel vannak szerelve. A videofelvételen némi mozgás látszik ugyan, ám a Formula 1 Sportszabályzatának 36.13(a) cikkelye szerint, a bemozdulás még az F1 kiugrást jelző rendszerének hibahatárán belül volt.”

    Vettel a futam után elismerte hibáját:

    ,,Túl sokáig égtek a piros lámpák, de az én hibám volt. Egy pillanatra elvesztem, és elég rossz rajtot produkáltam. A Mercedes nagyon gyors volt a versenyen, Valtteri (Bottas) szinte szárnyalt a futam első szakaszának végén, míg Lewis (Hamilton) megpróbálkozott az egy kiállással, ám végül ez nem jött be nekik. Próbáltam a kigyorsításokra figyelni, ugyanis ott nagy veszélyt jelentett rám, összességében tehát nehéz volt ma délután tartani a második helyet. Nem volt meg a tempónk, ez a pozíció volt számunka a maximum, amit elérhettünk, de én nem vagyok boldog a rajt miatt.” -nyilatkozta a német világbajnok.

     

  • Valtteri Bottas nyerte a Japán Nagydíjat, bajnok a Mercedes

    Valtteri Bottas nyerte a Japán Nagydíjat, bajnok a Mercedes

    Valtteri Bottas jól kapta el a rajtot, ellentétben a két Ferrarival. A finn átvette a vezetést, a két Ferrarira pedig még Max Verstappen veszélyt jelentett, ennek azonban az lett az eredménye, hogy Charles Leclerc összeütközött vele, mire a holland át is szánkázott a füvön. A két versenyző a 16. és 17. helyre esett vissza.

    Albon és Norris is összeütköztek, utóbbi vissza is esett az utolsó előtti helyre.

    Az élen Bottas-Vettel-Hamilton sorrend alakult ki.

    Vettel rajtját vizsgálták a versenybírák, mert úgy tűnt, hogy kiugrott a rajtnál, aztán állt meg és ez okozta a rossz rajtját is. Végül nem kapott érte büntetést, mert bár a felvételekből egyértelműen látszott, hogy bemozdult, még időben megállt és az érzékelési pontot nem érte el. Ráadásul végül pórul is járt, hiszen a rajttal el is bukta első helyét.

    16 kör telt el a versenyből, mikor Max Verstappen végül feladni kényszerült és visszagurult a boxba. Leclerckel való incidensét a futam után vizsgálják ki a versenyfelügyelők.

    Leclerc a verseny végén a hatodik helyen még megejtett egy boxkiállást, hogy plusz egy pontért meg tudja utána futni a verseny leggyorsabb körét. Ez azonban végül nem jött össze neki, Hamiltoné lett a leggyorsabb kör.

    Eközben – három körrel a vége előtt – Hamilton támadni kezdte Vettelt a második helyért. Kis híján sikerült is neki az előzés, mikor mindketten az egyik Toro Rossót körözték le, de végül nem sikerült a pozíciócsere.

    Az utolsó körben Sergio Perez összetörte autóját, miután összeért az autója Pierre Gasly Toro Rossójával. Ennek ellenére a 17. helyen rangsorolták végül a mexikói versenyzőt

    A futamot végül Bottas nyerte, Vettel és Hamilton előtt.

    Ezzel a Mercedes meg is szerezte a 2019-es konstruktőri bajnoki címet.

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Valtteri Bottas Mercedes
    2 Sebastian Vettel Ferrari 11.376
    3 Lewis Hamilton Mercedes 11.786
    4 Alexander Albon Red Bull Racing 61.152
    5 Carlos Sainz jr McLaren 69.081
    6 Charles Leclerc Ferrari 1 kör
    7 Daniel Ricciardo Renault 1 kör
    8 Pierre Gasly Toro Rosso 1 kör
    9 Nico Hülkenberg Renault 1 kör
    10 Lance Stroll Racing Point 1 kör
    11 Daniil Kvyat Toro Rosso 1 kör
    12 Lando Norris McLaren 1 kör
    13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1 kör
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1 kör
    15 Romain Grosjean Haas F1 1 kör
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1 kör
    17 Sergio Perez Racing Point kiesett
    18 George Russell Williams 2 kör
    19 Robert Kubica Williams 2 kör
    20 Max Verstappen Red Bull Racing kiesett
  • Suzukai tanulság: A pilótáknak tetszik a kétnapos hétvége

    Suzukai tanulság: A pilótáknak tetszik a kétnapos hétvége

    A Hagibis tájfun érkezése miatt valamennyi szombati programot töröltek a suzukai Japán Nagydíjon. Így a hétvége érdemi része két nap lett csupán, a versenyzők többsége szerint pedig ez egy jó irány lehetne a Forma-1 számára.

    Az időmérő edzést tehát vasárnap, pár órával a futam előtt rendezik meg, míg a harmadik szabadedzést nem pótolják. Így gyakorlatilag két edzést állt a csapatok rendelkezésére a felkészülésre. Ennek apropóján néhány versenyző meg is szólalt ezen formátum kapcsán.

    „Ez így egy sokkal jobb péntek volt.” – kezdte Hamilton. „Normál esetben csak két szett gumit használunk egy edzésen, de mivel a szombati nap kimarad így azokat a szetteket is pénteken kellett elhasználnunk. Ez egy érdekes lecke, talán az kellene, hogy több gumit használhassunk el egy hétvégén, és így minden edzésen akár három garnitúrát is elhasználhatnánk. Sokkal többet köröznénk, ez sokkal jobb lenne a rajongóknak is, mert így folyamatosan lenne autó a pályán, nem pedig 20 perc várakozás után hajtana ki az első.”

    „Szerintem ez egy igazán jó formátum.” – vélekedik Grosjean. „Ha csak a szombat és a vasárnap lenne, úgy, hogy szombat délelőtt az első, délután a második szabadedzés, míg vasárnap délelőtt időmérő majd pedig a futam, az remek lenne. Az edzéseken így nyomni kell, és van elég mennyiségű gumid is, de még így is lenne elég idő arra, hogy finomhangolni lehessen az autót, az esti tiltás miatt pedig időben ágyba is jutnak a csapattagok.”

    „A verseny és az időmérő között még lehetne változtatni a beállításokon, így mindkét etapra be lehetne lőni az optimumot. Ha meg kellene változtatni a menetrendet, akkor nem bánnám, ha ezt látnám. Másfél óra délelőtt, ahol van elég abroncsod és időd is. Délután pedig lehetne a hosszú etapokra koncentrálni, ami jóval reprezentatívabb időpont, de még itt is lehetne néhány gyors kört futni. Nagyon sok akció lenne így a pályán, szóval látom értelmét a két napos hétvégének.” – folytatta.

    Az ausztrál Daniel Ricciardo is csatlakozott a versenytársaihoz:

    „Elegendő dolgot lehet elvégezni a két napban és a rövidebb hétvégékben. Jövőre 22 versenyünk lesz, így jó lenne ha az öt napos hétvégék  – szerdán megérezünk és vasárnap vagy hétfőn megyünk el – rövidebbek lennének. Ha ez megvalósulna, akkor az ilyen hosszú szezonok is jobban átvészelhetőbbek lennének. Túl sok a szabadedzés az F1-ben, nem hiszem hogy szükség lenne négy órára. A sok idő miatta gumi használat is korlátozódik, örülnék neki ha kevesebb időnk lehetne a pályán.” – fogalmazott a Renault versenyzője.

  • Marko: A Ferrari nem olyan gyors, mint vártuk

    Marko: A Ferrari nem olyan gyors, mint vártuk

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko egyelőre megdöbbenve látja, hogy a Ferrari nem hozza azt a tempót eddig Suzukában, mint amit vártak tőlük.

    A Japán Nagydíj két pénteki szabadedzésén sem Sebastian Vettel, sem pedig Charles Leclerc sem volt képes egyszer sem megverni. Az olaszok a nyári szünet minden kvalifikációt megnyertek Charles Leclerc jóvoltából. Éppen ezért volt meglepő a Ferrarik hátránya az edzéseken, sőt még Max Verstappen a Red Bullal is be tudott eléjük férkőzni a harmadik edzésen. Az időmérőig pedig már nem gurulhatnak a pályára a csapatok.

    „A Mercedeseknek még mindig van valami extra, főleg hozzánk képest, elsősorban a hosszú etapokon. Ki kell találnunk valamit, hogy áthidaljuk ezt a különbséget. A Ferrari pedig nem olyan gyors, mint amire számítottunk.” – nyilatkozta Marko az osztrák ORF-nek.

  • Így fest a helyzet Suzuka környékén

    Így fest a helyzet Suzuka környékén

    A Japán Nagydíj szombati programját teljes egészében törölték a Hagibis tájfun érkezése miatt. Az alábbi felvételek Suzuka környékén készültek, a második videó 46 km-re a pályától.

    A környéken élők teljesen kifosztották a boltokat is, hogy ne kelljen kimozdulniuk otthonról, míg tart az ítélet idő.

    Kérdés, hogy a tájfun mennyire tépázza majd meg a suzukai versenypályát. A tervek szerint az időmérőt magyar idő szerint vasárnap, hajnali 3-kor rendezik majd.

    https://www.instagram.com/p/B3gjphPguVq/

    https://www.instagram.com/p/B3gUqzOh9qx/

    https://www.instagram.com/p/B3ghqt7gKqh/