Címke: Suzuka

  • Michelisz: Makaóban sokkal jobbak lehetünk

    Michelisz: Makaóban sokkal jobbak lehetünk

    Pozitív hangulatban zárta a WTCR japán fordulóját Michelisz Norbert, azonban a soron következő makaói hétvégétől sokkal többet vár.

    A magyar bajnok aspiráns éllovasként érkezett meg Suzukában, a hét végére viszont elvesztette ezen pozícióját, noha a hátránya csupán pár pont Guerrieri mögött. Az első futamon a 17.helyről lett 13., majd a második versenyen rajt-cél győzelmet aratott, az utolsón pedig 9. pozícióban zárt.

    Úgy érzi, hogy a hétvégéből sikerült kihoznia a maximumot.

    „Mind a három futamon pontszerző voltam. Ha a bajnoki címre hajtasz, akkor nem mindig kell arra számítanod, hogy a legjobb csomag lesz alattad az adott hétvégén. Most is ez volt a helyzet, de ebből sikerült kihozni a lehető legtöbbet.” – kezdte Michelisz.

    „Makaóban sokkal erősebb teljesítményre számítok a mi oldalunkról, emiatt pedig nagyon várom már azt a hétvégét. Jelen pillanatban nem igazán számít ki vezeti a bajnokságot. Az egyetlen célom az, hogy lőtávolban maradjak. Természetesen, ha lett volna választásom, akkor szívesen vezetném most a pontversenyt, de még így is pozitív fordulót zártunk.” – folytatta.

    A Hyundai versenyzője az elmúlt négy versenyhévégén tudott futamot nyerni, és bevallotta, hogy szívesen folytatná ezt a sorozatot, viszont ugyanakkor prioritást élvez a stabil pontszerzés.

    „Négy futamot nyerni az igazán remek érzés, de ha a szezon végén lenne választásom, hogy bajnokságot nyerek, vagy sok versenyt, akkor egyértelmű, hogy a bajnoki címet választanám. De senki ne értsen félre, minden alkalommal, amikor lehetőségem van nyerni azt be kell húznom, mert a legnagyobb pontkülönbség pont az első és a második hely között van. Végülis elégedett vagyok a négy sikerrel, de jó lenne még 1-2-t hozzátenni még ehhez, de a legfőbb célom megnyerni a bajnokságot.” – vélekedett.

  • Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Johan Kristoffersson másodszor tudott nyerni a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig egy pillanatra újra vezette a bajnokságot a második futamos győzelme után. A Sebastien Loeb Racing versenyzőjének pedig nem indult jól a harmadik futam, Tiago Monteiro jobban rajtolt, és az élre állt. Kristoffersson azonban odaragadt a portugál lökhárítójára, majd az első kanyarban faképnél hagyta a hondást a Volkswagenével.

    Ugyan korán ki kellett jönnie a biztonsági autónak is, de Kristoffersson már ekkor tudott uralkodni a Hondákon. Csak azért nem nyert 5 másodpercnyivel, mert az utolsó körben újra dolga akadt a biztonsági autónak.

    Esteban Guerrieri nyerte meg a harmadik helyet, miután a második sorból induló Mikel Azcona beragadt. Utóbbi a verseny nagy részét azonban Monteiro mögött töltötte. Csapata azonban nem volt meggyőződve róla, hogy Kristoffersson legálisan előzött az első helyért. A versenybíróság nem is vizsgálta az esetet, Monteiro pedig elengedte a Munnich Motorsport versenyzőjét az utolsó előtti körben. Ezután a portugálnak harmadiknak kellett volna lennie, de jött egy bizarr eset, és csak negyedik lett végül.

    Elsőre nem volt világos, hogy miképp került Kevin Ceccon Alfája mögé, de az ismétlésekből kiderült, hogy Monteiro a biztonsági autó mögött a fűre került, az utolsó kanyarban, és így a pitlane felé kellett vennie az irányt. Thed Björk elé így még befért, de Ceccont előbb leintette a kockás zászló. Björk mögött Tarquini lett a hatodik, Andy Priaulx hetedik, honfitársa, Rob Huff előtt.

    Guerrieri a második helyével visszatért az összetett élére, miután a második versenyes győzelmével Michelisz Norbi egy rövid ideig vezette a bajnokságot újra.

    A vasárnap reggeli fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert sikerrel blokkolta a második helyről induló Rob Huff-t az első kanyarban. Még a bokszutca kijáratát is igénybe vették a harcukhoz, annyira abba az irányba húzódtak. A manővert nem értékelte a versenybizottság, így a magyarnak felmutatták a fekete-fehér zászlót, ettől függetlenül Michelisz a verseny első felében stabilan egy másodpercnyi előnnyel ment elöl. Az utolsó körökben ugyan Huff magára talált, és négytizedre megközelítette a Hyundai versenyzőjét. A Volkswagennel ugyanakkor nem tudta felvenni a versenyt Michelissszel, így hazánk fia megszerezte az idei negyedik győzelmét, ami példátlan az eddigi versenykarrierében. Norbi csapattársa, Tarquini ért fel a dobogó harmadik fokára a második versenyen, akit pedig komoly nyomás alá helyezett Kevin Ceccon.

    Ő a verseny nagy részében Tarquinire tapadt, és az utolsó előtti körben volt egy esélye, amikor kívülről befért mellé az első kanyarban. Az autója orrát ugyan be tudta tenni honfitársa mellé, de kollégája szélesen levezette őt a pályáról, és így megtarthatta a helyét a leintésig. Björk ezen a futamon ötödik lett, és ezzel Cyan Racinges csapattársa elé került az összetettben is, így ott Yvan Muller már csak negyedik.

    A bajnokság állása Makaó előtt:
    1. Esteban Guerrieri 288 pont
    2. Michelisz Norbert 281 pont
    3. Thed Björk 243 pont
    4. Yvan Muller 238 pont

  • Guerrieri a Honda hazai pályáján nyert és vezeti a pontversenyt

    Guerrieri a Honda hazai pályáján nyert és vezeti a pontversenyt

    Idei harmadik sikerét aratta a WTCR-ben az argentin Esteban Guerrieri az első japán futamon, a sikerével pedig átvette a vezetést a pontversenyben Michelisz Norbitól.

    A tegnapi nap után rengetegen kaptak rajtrács büntetést, köztük az eredetileg a pole-ból induló Tiago Monteiro is. Így Guerrieri rajtolhatott az élről, míg a közvetlen bajnoki riválisai Michelisz és Müller a mezőny közepéből.

    A lámpák kialvása után a Hondást komoly nyomás alá helyezte két Audi, Langeveld és Vervisch, utóbbi külső íven autózott és a kettes kanyarban és sikerült átvennie a vezetést. A belga azonban az utolsó kanyart szélesen vette, így a második kört már Guerrieri kezdhette vezető helyen.

    A bajnoki éllovas Michelisz a büntetése után a top20-on kívül rajtolhatott, így kemény versenye lett. A verseny elején Azconával és Girolamival volt nagy harcban.

    Yvan Müller viszont valósággal szárnyalt a Lynk & Co-val, és pár kör alatt pontszerző helyen találta magát.

    A verseny hetedik körében pedig pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután a dobogón autózó Frederic Vervisch kapott defektet. Három kör után folytatódhatott a futam, az élen álló kettős, Guerrieri és Langeveld hamar elléptek, ám Monteiro nyakán ott lihegett Thed Björk és Johan Kristoffersson is. A svéd megpróbálkozott a következőkörben egy előzéssel, de nem járt sikerrel.

    Yvan Müller pedig folytatta a felzárkózást, már a 11.helyen haladt, miután a csapattársa és unokaöccse Ehrlahcer elengedte őt.

    Michelisz is igyekezett a francia után, ő is felért a pontszerzők közé. Előtte viszont történt egy kemény incidens, a csapattárs Nicky Catsburg a 22.körben összeütközött Andy Priaulx-lal, és a Hyundai versenyzője a falban kötött ki. A safety car ismét a pályára hajtott.

    A versenyt pedig a biztonsági autó mögött le is intették, így Guerrieri a Honda hazai versenyén tudott diadalmaskodni, Langeveld és egy másik Hondás Tiago Monteiro előtt.

    Thed Björk a negyedik helyen lett a legjobb Lynk & Co-s, majd Kirstoffersson, Vernay, Tarquini, Ceccon, Ma és Huff volt a legjobb tíz sorrendje.

    Michelisz Norbi a pontszerző 13.helyen ért célba, ez pedig azt is jelenti, hogy Guerrieri 13 pontos előnnyel vezeti a tabellát a magyar versenyző előtt.

    Folytatás vasárnap, magyar idő szerint éjjel 2 órakor.

  • Michelisz, Farfus, Tarquini, Girolami, és Haglöf is túl lassan ment

    Michelisz, Farfus, Tarquini, Girolami, és Haglöf is túl lassan ment

    Augusto Farfus, Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini, Néstor Girolami és Daniel Haglöf is büntetést kapott amiért indokolatlanul lassan mentek a suzukai második szabadedzésen. Mind az öt versenyző három rajthelyes büntetést kapott az első WTCR futamon a hétvégén, egy büntetőpontot a nevük mellé, valamint 500 eurós pénzbírságot. A versenybizottság közleményében ennyi áll:

    „Indokolatlanul lassan vezetett a hármas szektorban az 1, 5, 8, 29 és 38-es autó pilótája. Sebességük 26-30 km/óra között volt, ami potenciális veszélyforrás volt.”

    A büntetéseket követően Girolami a harmadikról a hatodikra esett vissza, Tarquini hatról kilencre, Michelisz 14-ről 17-re, Farfus 23-ról 26-ra, míg Haglöf marad a 29. helyen, hiszen utolsóként indulhat az első versenyen.

  • Volt Honda alkalmazott emlékezik az 1989-es Senna/Prost ütközésre

    Volt Honda alkalmazott emlékezik az 1989-es Senna/Prost ütközésre

    Alain Prost és Ayrton Senna ütköztek 30 éve a Japán Nagydíjon, és a Honda akkori sajtósa, Eric Silbermann most újra felelevenítette az akkor történteket. Az eset egyike lett a Forma-1 legismertebb pillanatának.

    Senna és Prost ekkoriban csapattársak voltak a McLaren-Hondánál. Uralták a mezőnyt a híres MP4/4-es modellel, amellyel a brazil megszerezte 1988-ban az első világbajnoki címét. Második közös évükben annyira megromlott közöttük a viszony, hogy már nem is beszéltek egymással, mire a Japán Nagydíjhoz értek abban az évben. Silbermann a Honda weboldalán emlékezett vissza:

    „Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy a Honda Sennát favorizálta akkor, Prost háttérbe szorult. A tapasztalt pilóta pedig szembenézett egy feltörekvő fiatallal. Ez a helyzet ismerős volt már Prostnak amikor Niki Lauda volt a csapattársa, és most is láthatjuk, ahogy Charles Leclerc nő Sebastian Vettel fejére. Ez egy evidencia az autósportban, amikor a csúcson vagy, akkor jön egy fiatal pilóta, aki gyorsabb és lelkesebb.”

    Prost vezette a bajnokságot Suzuka előtt, Sennának pedig nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa a világbajnoki reményeit. Annak ellenére, hogy pole pozícióból indult, Prost átvette a vezetést a rajtot követően, miután a brazil gyenge rajtot vett. Senna a nyomába is eredt, végül a 46. kör előtt megelőzte volna az első helyért a csapattársát, ahogy azt előre leszögezte, de Prost rácsukta az ajtót, és nekiütközött Sennának. Prost kiesett. Senna jelezte a pályaszemélyzetnek, hogy tolják vissza, és a sikánt levágva visszatért a pályára. A Honda korábbi sajtósa így folytatta:

    „Akkoriban nem hinném, hogy az emberek arra gondoltak volna, hogy valami illegálisat csinált volna, miután visszatért, és megtolták a sikánban. Csak annyi járhatott a fejükben, hogy: Ez állati, még így is megnyeri! Ayrtont aztán nem láthatták már a dobogón. Emlékszem, hogy mindenki nagyon elégedett volt Nanninival, mert egy igazán karakteres fickó volt, és jól dolgozott, ez volt az első győzelme. Aztán jött a vádaskodás.”

    Sennát kizárták amiért segítséget vett igénybe a pályára visszatérésért, Prost pedig eléggé ellentmondásos módon így bajnok lett. A japán rajongók elégedetlenek voltak, mert mindannyian a fiatal pilóta oldalán álltak, már csak azért is, mert a márka poszterfiúja is ő volt:

    „Akkoriban kicsit Istenként tisztelték Ayrtont Japánban. Más korszak volt, és emlékszem rá, hogy mé személyesen Soichiro Honda is ott volt személyesen Suzukában, és beszélt a versenyzőkkel.”

  • Steiner, a Haas képviseletében az Orlennél járt Varsóban!

    Steiner, a Haas képviseletében az Orlennél járt Varsóban!

    A lengyel TVP televízió szellőztette meg, hogy a héten Günther Steiner Varsóban járt. A riport szerint a Haas csapatfőnöke a városba Robert Kubica fő támogatójához, a PKN Orlenhez érkezett, a lengyel olajvállalathoz. Kubica az év végén elhagyja a Williams istállót, a pletykák szerint így az Orlen csatlakozhat akár az amerikai csapathoz is, annak a szponzoraként. Az üzlet része lenne az is, hogy teszt- és tartalékpilótai szerepkört kaphatna Robert a Haasnál, miközben versenyezne is valami más szériában. Suzukában ennyit mondott erről:

    „Sok múlik a lehetőségeken, ez alapvetően határozza meg azt, hogy mit csinálok majd jövőre. Amint biztos, hogy mi lesz a fő tevékenységem, milyen sportprogramom lesz, meglátom majd azt, hogy mi lesz összeegyeztethető, és mi nem.”

    Adam Burak, az Orlen kommunikációs igazgatójaként megerősítette, hogy több Forma-1-es csapattal is tárgyalnak jelenleg. Kubicára kitérve meg ennyit mondott:

    „Nincs olyan nap, hogy ne látnánk egymást, vagy beszélnénk telefonon, vagy épp számos F1-es csapat képviselőjével egyeztetnénk.”

  • Vettel és az olasz sajtó dicséri a szinte tökéletes Mercedest

    Vettel és az olasz sajtó dicséri a szinte tökéletes Mercedest

    A Mercedes Suzukában elhódította a konstruktőri bajnoki címet, immár hatodjára, ezért a fő riválist képviselő Sebastian Vettel és az olasz sajtó dicsérettel adózott a német csapat sikerének.

    A hibrid-éra egyértelműen sikertörténetet írt a csillagosoknak, ugyanis 2014 óta nem találtak legyőzőre, habár egy-egy évben (2017-2018) a Ferrari közel volt ahhoz, hogy megdöntse az Ezüst Nyilak egyeduralmát. Egyes vélemények szerint a korszak amit képviselnek, már-már Michael Schumacher ferraris korszakát is túlragyogja.

    Vettel közel tökéletesnek nevezte az istállót Suzukában, ehhez a kijelentéshez csatlakozott az olasz sajtó is, ugyanakkor a média képviselői a Ferrari legújabb fiaskója mellett sem mentek el szó nélkül.

    ,,Meg kell tapsolnunk ezt az igazán különleges csapatot, amit Toto Wolff vezet. Vettel elvesztegette a pole pozícióját, a Mercedes nagyon erős volt, de a Ferrari is „segített” nekik és megkönnyítette az életüket.” -írta a La Gazzetta dello Sport.

    A Scuderia tempója sokat javult az elmúlt időszakban, amit leginkább a szingapúri fejlesztési csomagnak köszönhetnek.

    ,,A Ferrari mérnökei csodát tettek, egy felejthető konstrukcióból veszélyes fegyvert csináltak, egy olyan eszközt, amivel könnyedén meg lehet szerezni a pole pozíciót.” -jelent meg a Corriere dello Sport oldalán.

    A négyszeres világbajnok természetesen megvédte csapatát az olasz sajtótól, akik ismét „krízist” kiáltottak ki, mindemellett nem feledkezett meg riválisuk sikeréről sem, és gratulált a bajnok Mercedesnek.

    ,,Nem hinném, hogy bármiben is hiányt szenvednénk, úgy vélem csak ennél is jobban kell dolgoznunk. A Mercedes megmutatta, hogy lehet ezt igazán jól csinálni és nekik sikerült is megtartani a jó formájukat. Természetesen nem látjuk innen kívülről, mi folyik náluk ott csapaton belül, de azt hiszem, mondhatom azt, hogy közel tökéletes munkát végeznek minden alkalommal, mikor kihajtanak a pályára. Nagyon konzisztensek, és alig hibáznak, gratulálok nekik.”

  • Új bizonyítékokat találtak Masiék, azért vizsgálták a Verstappen-Leclerc esetet

    Új bizonyítékokat találtak Masiék, azért vizsgálták a Verstappen-Leclerc esetet

    Michael Masi elárulta, új videóbizonyítékok kerültek a birtokukba, azért gondolták meg magukat a Japán Nagydíj alatt és kezdték el vizsgálni mégis Charles Leclerc és Max Verstappen ütközését.

    Nem sikerült jól a monacói rajtja Suzukában, így pozíciókat bukott, majd a második kanyarban már a remekül startoló holland volt mellette. A Red Bull pilótája a külső íven haladt, míg a 21 éves ifjonc maradt belül, majd a kakaskodás közepette a Ferrari versenyzője „kipöckölte” ellenfelét a pályáról. Verstappen autójának oldala elmondása szerint „lyukas” lett, míg Leclerc tükre és első szárnya bánta az akciót.

    A 15. körig próbálkozott a holland, az utolsó helyek egyikén, azután a Red Bull úgy döntött, értelmetlen tovább folytatniuk a küzdelmet, így kihívták pilótájukat. A monacói a 4. körben hajtott ki szárny cserére, és egy eltolt taktikával egészen a hatodik helyig ért fel, ám a büntetések amik rázúdultak, egy hellyel hátrébb „lökték”, így a hivatalos eredmény szerint hetedik lett.

    A verseny alatt először az esetet a versenyfelügyelők csak feljegyezte, ugyanis nem érezték úgy, hogy foglalkozniuk kellene az üggyel, majd pár körrel később jött az újabb felirat, amivel azt közölték, mégis figyelmet fordítanak az incidensre. A futam leintését követően kezdték meg a munkát, majd két büntetéssel is sújtották Leclerc-t. Az egyiket veszélyes autóval való közlekedésért kapta (nem jött ki a bokszba szárnycserére akkor, amikor az FIA és a Ferrari megkérte), míg a másikat magért az ütközésért.

    Masi elmagyarázta, miért gondolták meg magukat  stewardok:

    ,,Bizonyos bizonyítékok akkor még nem álltak a rendelkezésükre csak később váltak elérhetővé, ezért döntöttek úgy, hogy mégis vizsgálni fogják az esetet. Az akkor elérhető adatok birtokában mi úgy határoztunk, hogy nem szükséges a vizsgálat, ám ők kaptak pár új felvételt. Az új bizonyítékok miatt tehát úgy döntöttek, újra előveszik az esetet és megvizsgálják mi történt pontosan.”

  • Villeneuve szerint mindkét Ferraris pilótát büntetni kellett volna

    Villeneuve szerint mindkét Ferraris pilótát büntetni kellett volna

    Jacques Villeneuve szerint nemcsak Charles Leclerc-t kellett volna megbüntetni Suzukában, hanem Sebastian Vettelt is.

    A német versenyző még azelőtt bemozdult, mielőtt kialudtak volna a piros lámpák, majd gyorsan „megfogta” autóját, és csak akkor indult el újra, mikor már nem világítottak a rajtot jelző eszközök. A négyszeres világbajnok ezzel a mozdulatsorral pozíciót veszített, ugyanis Valtteri Bottas meg tudta előzni és át vette az első helyet.

    Vettelt ugyan vizsgálták a futamon a kiugrás miatt, ám végül nem kapott büntetést, ugyanis még pont hibahatáron belül volt. Oroszországban Kimi Räikkönent pont emiatt büntették, ám az FIA szerint a finn bemozdulása sokkal nagyobb volt, mint a németé. Villeneuve úgy véli, a rajtra vonatkozó szabályokat át kellene nézni és módosítani is kellene rajtuk.

    ,,Vannak ugyan szenzorok az autón és létezi kegy bizonyos toleranciaszint is, de szerintem át kellene ezeket vizsgálniuk. Egyértelmű volt, hogy bemozdult a rajt előtt, meg kellett volna büntetni őt (Vettel), úgy ahogy Räikkönnent. Leclerc is hibát követett el, Verstappen előtte volt már, és ráadásul a külső íven is haladt, ezért semmit sem tehetett. Leclerc-nek el kellett volna kerülnie az ütközést, legalábbis meg kellett volna próbálnia.” -osztotta meg véleményét az egykori versenyző a Sky Italia adásában.

    A kanadai pilóta viszont meglepődött azon, hogy a Ferrari tempója eltűnt a versenyen:

    ,,Vettelnek jó futama volt, bár nem értem hova lett hirtelen a tempója, az időmérőn a Ferrari volt a leggyorsabb, de ahol igazán számítanak a dolgok, a versenyen, már a Mercedes volt az erősebb. Nem tudom mi lett volna akkor, ha Hamilton, Leclerc és Verstappen mögött marad, nem biztos, hogy meg tudta volna őket előzni, ugyanis nagyon gyorsak voltak az egyenesekben. Hamilton azért volt mérges annyira a versenyen, mert ezen pályán a pilóta számít, és itt volt nála sokkal gyorsabb Bottas, mind az időmérőn és mind a versenyen.”

    Villeneuve kritika után egy kis dicséretet is kiosztott, a „szerencsés” ezúttal Max Verstappen lett. 1997 világbajnoka szerint a kiesés után nagyon éretten viselkedett a holland pilóta. Manapság a Red Bull versenyzője elég érdekes kijelentéseket tesz a médiában, ám ez alkalommal visszafogta magát, amit értékelt a kanadai szakértő:

    ,,Véleményem szerint Verstappen nagyon éretten és nyugodtan viselkedett. Ez igazán jó jel, ugyanis épp akkor, önhibáján kívül esett ki. Leclerc előtt volna, nem tudott volna már hova menni. Ha ebben a szituációban ilyen nyugodt tudott maradni, akkor az azt jelenti, hogy az eddigi kisfiúból felnőtt férfi lett.”

  • Vettel: Használják újra a tradicionális kockás zászlót

    Vettel: Használják újra a tradicionális kockás zászlót

    A Japán Nagydíjon történt malőr után Sebastian Vettel azt javasolja, használják újra a tradicionális kockás zászlót az elektronikus rendszert helyett.

    Suzukában egy körrel előbb ért véget a futam, ugyanis az említett rendszer fals jelet küldött ki, így az 53. kör helyett, az 52.-ben „érkezett” az ikonikus darab. A csapatok és a pilóták értetlenül álltak a történtek előtt, ugyanis a kormányokon valamint a pitwallon is számlálják a köröket, és az ott kapott adatok nem egyeztek a rendszerben szereplő értékekkel. Az eset után az FIA elmondta, vizsgálatot indítanak és utána néznek mi romlott el.

    ,,Úgy vélem mi mindannyian (versenyzők) tisztában voltunk azzal, hogy még nem inthették volna le akkor a futamot. A bokszutca faláról kilógatott táblákon fel van tüntetve melyik körben járunk, ugyanakkor látjuk azt a kormány kijelzőjén is, sőt az is megjelenik mennyi van még hátra. Láttam, hogy egy kör még vissza van, és a rádión keresztül is ezt az információt kaptam, hiába kaptuk meg a fényjelzést.” -osztotta meg a véleményét az üggyel kapcsolatban a Ferrari német versenyzője.

    Korábban az F1 a hagyományos kockás zászlót használta, ám emberi mulasztás miatt (tavaly a Kanadai Nagydíjon Whinnie Harlow korábban intett le a futamot) végül áttértek egy elektronikus rendszerre, ami ezt a hibát hivatott kiküszöbölni. Ám a négyszeres világbajnok szerint ez nem a „helyes út” és inkább vissza kellene térni az eredeti koncepcióhoz.

    ,,Tavaly volt ebből egy kis problémánk Kanadában, ahol is a kockás zászló szintén előbb érkezett meg a kelleténél. Értem én, hogy azért vezették be ezt a rendszert, mert megbízhatóbb, de szerintem lennie kellene a fényjelzés mellett egy hagyományos kockás zászlónak is, ami nagyobb súllyal bír, így ha elrontják valamelyiket a kettő közül, nem számítana már melyiket. Nekünk versenyzőknek az a lényeg, ha meglátjuk a zászlót, akkor ne folytatódjon tovább a verseny. Nem tudom mi történt, nyilvánvalóan valaki egy kicsit sietősre vette a dolgot, tehát nem én voltam az egyetlen aki kapkodósra vette figurát.” – viccelődött Vettel a korai rajtjával.