Címke: Suzuka

  • Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Fernando Alonso elmondta, „egy milliméternyit” sem hagyott benne „élete egyik legjobb körében”, amivel végül a 18. helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén.

    A McLaren szenvedése folytatódott, csak az időmérő elején falnak ütköző Marcus Ericssont tudta megverni Alonso és Vandoorne. Bár a spanyol szerint az autó jól kezelhető, mégis nagyon lassú, hiszen a Q1-ben 1,8 másodpercre volt a legjobb időtől, csapattársánál pedig 5 tizeddel futott gyorsabb kört.

    „Jó volt az egyensúly és a köröm is” – mondta Alonso. „Amikor átszeltem a célvonalat, meg voltam győződve arról, hogy simán bejutottunk a Q2-be. Valószínűleg életem egyik legjobb suzukai körét futottam. Láttam a belsőkamerás felvételt a mérnöki szobában. Ha van lehetőséged, nézd meg. Azért, mert egy milliméternyit sem vétettem a kanyarokban, se kijáraton, se bejáraton, se rázókövön. Maximum kockázat volt.”

    Igaz, szenvedett a McLaren a szezon nagy részében, mégsem voltak utolsók, hiszen a Williams mindig ott volt mögöttük, ám most még a groveiak is megelőzték őket, így a McLaren a leglassabb autó Japánban.

    „Oroszországban is gyengélkedtünk, de egy jobb stratégiával sikerült a Williams előtt végezni. Most még a tempót sem bírtuk velük tartani. Ez nem meglepő, hiszen ugyanazzal az autóval megyünk, mint Szocsiban. Tisztában voltunk vele, hogy ez fájdalmas hétvége lehet.”

    Alonso véleménye szerint a McLaren keveset fejlesztett, emiatt maradt le ennyire.

    „A többi középcsapat folyamatosan fejleszt, ezt láthatjuk minden hétvégén. Viszont, nekünk a Spanyol Nagydíj óta nem volt komolyabb frissítésünk, emiatt vagyunk ilyen gyengék. Mondjuk talán a pálya karakterisztikája is benne van, nem fekszik nekünk túlságosan.”

  • Ricciardo megérti, Hamilton hibának tartja a Ferrari döntését

    Ricciardo megérti, Hamilton hibának tartja a Ferrari döntését

    Lewis Hamilton azonnal tudta, hogy a Ferrari hibát követett el, mikor meglátta, hogy az intermediate abroncsokat a vörös autókon.

    Az olasz csapat pilótái voltak az egyetlenek, akik köztes esőgumival hajtottak ki a Q3 elején a pályára, ám, mikor tudatosult bennük, hogy nem jó döntést hoztak, azonnal vissza kellett jönniük kereket cserélni. Végül az első rajtkocka Hamiltoné lett, addig riválisa Sebastian Vettel, csak a 9. helyre tudta autóját kvalifikálni. (Később Ocon büntetése miatt egy helyet előre lépett, így holnap a 8. pozícióból várhatja a rajtot.)

    Hamilton szerint nagyon nehéz volt megállapítani a pálya állapotát az edzés utolsó szakaszában.

    ,,Nem mentünk még vizes körülmények között idén ezen a pályán, és úgy tűnt a Q3-ban lehetőségünk lesz rá. Határozottan nem jó érzés úgy kihajtani a boxból, hogy tudod meg van a tempód, hogy az elején legyél, ám jöhet egy hiba ezek között a trükkös körülmények között, főleg ha keményen nyomod. Azonban ma mindannyian ugyanabban a csónakban eveztünk.”

    ,,A garázsban maradtunk és arról beszélgettünk, hogy várnunk kellene, míg valaki kimegy, akkor jöttek a Ferrarik. Ahogy kihajtottak, őszintén arra gondoltam, hogy nem jó döntést hoztak. Mi viszont jól döntöttünk csapatként.”

    Daniel Ricciardo is meg volt lepődve az olasz csapat döntése kapcsán, majd arra a következtetésre jutott, hogy a Ferrarik azért jutottak erre az elhatározásra, mert nem állnak jól a bajnokságban.

    ,,Ha meg akarnám védeni őket, akkor azt mondanám, nincs már veszíteni valójuk. A távolság, amit Lewis kiépített elég nagy. Kifizetődött volna nekik, ha az eső intenzíven rákezd, abban az esetben, most ők lennének az élen.” – fejtette ki véleményét az ausztrál versenyző. „Talán ez egy olyan kockázatos döntés volt, amit meg kellett lépniük. Ha nem gondolkodnának azon, hogy agresszívan támadjanak, az furcsa döntés lenne részükről.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Arrivabene dühös a csapatra a hibák miatt

    Arrivabene dühös a csapatra a hibák miatt

    A Ferrari csapatfőnöke Maurizio Arrivabene elfogadhatatlannak és a józan ész hiányának nevezte csapata gumiválasztását a Formula 1-es Japán Nagydíj időmérőedzésén.

    A probléma a Q3 elején keletkezett, ahol is a Ferrari úgy döntött mind a két autójára a köztes esőgumit teszik fel a még lényegesen száraz aszfaltú pályára. A csapat intenzív esőben reménykedett, mikor meghozták a döntést, ám rövid időben belül rá kellett jönniük, hibát követtek el. Mire száraz pályára alkalmas abroncsokra váltottak, az eső végül is megérkezett, mind a két pilóta hibázott a csúszós pályán, a gyors körükön.

    Míg Räikkönen 4. helyre tudta magát kvalifikálni, addig Vettelnek a 9. hellyel kellett beérnie – Ocon büntetése miatt, a 8. helyre lépett elő -, miután többször is belehibázott a körébe.

    Míg Vettel nem hibáztat senkit a rossz taktika miatt, főnöke Arrivabene már nem bizonyult ilyen nagylelkűnek.

    ,,Ahogy a dolgok alakultak, nem hiszem, hogy esélyünk lett volna megszerezni a pole-t, de ma ami történt, az elfogadhatatlan.” – nyilatkozta az olasz csapatfőnök az Autosportnak. – „Nagyon mérges vagyok. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen hibák történnek. Nem érzem úgy, hogy bárkire is ujjal kellene mutogatnom, de nagyon csalódott vagyok.”

    Arrivabene szerint nem elég jó az, ahogy a döntéseket hozzák a boxfalon és azt javasolta, hogy a csapatnak egy tapasztalt szakembertől kellene útmutatást kérnie.

    ,,A többi alkalmakkal ellentétben, ma könnyebb volt megérteni mi is történt a pályán, hiszen minden ellenfelünk száraz pályára alkalmas gumikon hajtott ki. Néha hasznosabb lenne levenni a szemünket a monitorról és a pályát nézni, valamint használni a józan eszünket. Igaz, hogy fiatal csapat vagyunk ebben az összetételben, és valószínűleg hiányzik egy tapasztalt személy, aki képes gyorsan olvasni a helyzetet és helyesen dönteni.”

    Míg a csapat arra koncentrál, hogy kiküszöbölje az időmérőn vétett hibát, addig Arrivabene nem zárja ki annak az esélyét, hogy változások fognak következni a csapat szervezettsége terén, a tél folyamán.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Japán Nagydíj: Hamiltoné a pole pozíció, Vettel csak a kilencedik

    Japán Nagydíj: Hamiltoné a pole pozíció, Vettel csak a kilencedik

    A címvédő és az ötödik világbajnoki győzelmére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

    A 33 éves Hamiltonnak ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 80. pole pozíciója.

    Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat, míg a harmadik pozícióból Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője vág majd neki a futamnak.

    Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája csak kilencedik lett az időmérőn.

    A kvalifikáció harmadik szakaszában elkezdett esni az eső Szuzukában, és bár a Ferrari előbb a félig nedves, félig száraz pályára alkalmas, úgynevezett átmeneti esőgumikat tette fel Vettel autójára, a német versenyző azonnal visszament a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért, mert nem érezte megfelelőnek az átmeneti abroncsokat.

    echjére, mire visszaért a pályára, újfent eleredt az eső, ezért nem tudott igazán gyors kört teljesíteni.

    Hamilton közben már az első körén a leggyorsabb volt, s mivel az esőben már egyik ellenfelének sem volt esélye az övénél jobb időt elérni, percekkel az időmérő edzés leintése előtt biztossá vált, hogy a brit pilótáé lesz a pole pozíció.

    A vb-pontversenyben Vettel előtt 50 ponttal vezető Hamiltonnak így hatalmas esélye van arra, hogy Japánban jelentős lépést tegyen az ötödik világbajnoki címének megnyerése felé.

    Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 7.10 órakor kezdődik.

    A teljes rajtsorrend:

    1. sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    2. sor:
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
    4. sor:
    Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    5. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    6. sor:
    Charles Leclerc (monacói, Sauber)
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    7. sor:
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    8. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    9. sor:
    Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    10.sor:
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

  • Korán kell kelni hétvégén, sűrűek lesznek a délelőttök

    Korán kell kelni hétvégén, sűrűek lesznek a délelőttök

    Újabb mozgalmas hétvége áll előttünk autósport szempontjából. A Forma-1 mezőnye Japában, a WTCR-esek pedig Kínában versenyeznek. Ezek szombat-vasárnapi közvetítési idejeit gyűjtöttük össze alább.

    Ezen kívül a Kamion Eb szezonzáró hétvégéje is most van. Sajnos ehhez nem várható semmilyen közvetítés, de ha mégis találnánk valami streamet, azt Facebook oldalunkon megosztjuk majd.

    október 6., szombat:

    M4 Sport
    4.45: Forma-1, Japán Nagydíj, 3. szabadedzés
    7.45: Forma-1, Japán Nagydíj, időmérő
    9.45: Autósport, WTCR, Kína, 1. futam

    Eurosport 1
    9.45: Autósport, WTCR, Kína, 1. futam

     

    október 7., vasárnap:

    M4 Sport
    6.45: Forma-1, Japán Nagydíj
    9.30: Autósport, WTCR, Kína, 2. futam
    10.45: Autósport, WTCR, Kína, 3. futam

    Eurosport 1
    9.30: Autósport, WTCR, Kína, 2. futam
    10.45: Autósport, WTCR, Kína, 3. futam

  • Vettel szamurájos sisakban vezet a hétvégén

    Vettel szamurájos sisakban vezet a hétvégén

    A JMD, vagyis a Jens Munser Designs új sisakfestést készített Sebastian Vettelnek a Japán Nagydíjra. A német zászló színeit origami figurák alkotják, felkerült a „Mission Winnow”, illetve egy kis piros szamuráj figura is a fejvédőre.

    https://www.instagram.com/p/BoicDBHCyEK/?taken-by=jmd_helmets

    https://www.instagram.com/p/BoicHcZitH0/?taken-by=jmd_helmets

    https://www.instagram.com/p/BoicQTNisSj/?taken-by=jmd_helmets

     

  • Gasly már a második figyelmeztetést kapta

    Gasly már a második figyelmeztetést kapta

    Pierre Gasly megrovást kapott amiért feltartotta Lewis Hamiltont a suzukai első szabadedzésen.

    A francia versenyző idén már másodjára kapott figyelmeztetést ilyen esetért. A következő megrovása már 10 rajthelyes büntetést von majd maga után.

    A versenybírák szerint Gasly nem próbálta letagadni Hamilton feltartását.

    Gasly korábbi esete Esteban Ocon feltartása volt, még a Francia Nagydíj hétvégéjén.

  • Hamilton volt a leggyorsabb mindkét pénteki szabadedzésen

    Hamilton volt a leggyorsabb mindkét pénteki szabadedzésen

    Az éllovas Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnoki sorozat Japán Nagydíjának pénteki első szabadedzésén.

    A brit pilóta kiemelkedett a mezőnyből, második helyen végzett csapattársát, a finn Valtteri Bottast is közel fél másodperccel utasította maga mögé.
    A harmadik helyen Daniel Ricciardo (Red Bull) zárt, míg a pontversenyben második német Sebastian Vettel (Ferrari) az ötödik időt autózta.

    1. szabadedzés, top 6:
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28.691 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:29.137
    3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:29.373
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:29.627
    5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:29.685
    6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29.841

    Az elsőhöz hasonlóan a pénteki második szabadedzésen is a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíjon.

    A brit vb-címvédő mindkét gyakorláson nagy fölénnyel végzett az élen. Az ezúttal harmadik Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját közel egy másodperccel előzte meg.

    2. szabadedzés, top 6:
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28.217 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:28.678
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:29.050
    4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29.257
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:29.498
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:29.513

  • Legyen-e DRS zóna a 130R-ben?

    Legyen-e DRS zóna a 130R-ben?

    A Forma-1-es versenyzők azt szeretnék, ha Suzukában DRS zóna lenne a 130R-ben, hogy ezzel segítsék az előzést. Bár korábban Charlie Whiting versenyigazgató elutasította, hogy a pálya nagy tempójú bal kanyarjában DRS zóna legyen.

    „Sajnos ez az egyetlen pálya, ahol nem tudunk változtatni (a DRS zónák kijelölésén).” – mondta Whiting. „Az egyetlen (plusz) lehetőség az lenne, ha a 130R-ben lehetne nyitni a DRS-t, de nem hiszem, hogy ezt akarnák.”

    Azonban többek között Sergio Perez is úgy véli, hogy a jelenlegi autók meg tudnának birkózni a DRS használattal a 130R-ben, így jó lenne, ha lenne rá lehetőség.

    „Szerintem az autóban ülve, mindenki maga dönti el, hogy akarja-e használni.” – mondta Perez.

    „Lesznek versenyzők, akik több kockázatot vállalnak másoknál, de ez abszolút a versenyzőkön múlik. Elég jók vagyunk hozzá.”

    Csapattársa, Esteban Ocon szerint komoly kihívást jelentene ott a DRS használat.

    Lance Stroll azonban szintén szimpatizál a 130R-es DRS használattal.

    „Szerintem ez csak segítené az előzést.” – mondta a kanadai. „Ez egy olyan pálya, melyen nagyon nehéz követni a másikat, a nagy tempójú kanyarok miatt. Ha ezt segít előzni, az segíti a show-t, és az jó lesz.”

    Sebastian Vettel a DRS használatot a Mario Kart „power-up”-jaihoz hasonlítja, és ő inkább mellőzné ezeket.

    „Én nem vagyok nagy rajongója a DRS-nek. Japánban vagyunk, és a Mario Kart jut eszembe, ha emlékeznek rá, talán mókásabb lenne banánhéjakat kidobálni a pilótafülkéből, mint DRS-t használni. Én nem szeretem, szerintem mesterséges. Szerintem más módot kellene találnunk arra, hogy az autók követni tudják egymást közelről is, és ne kelljen DRS.”

  • Hivatalos: Szlovák versenyhétvége lesz a nyár közepén!

    Hivatalos: Szlovák versenyhétvége lesz a nyár közepén!

    A FIA hivatalosan is megerősítette, hogy Argentínában idén nem lesz túraautó világkupa futam. Már múlt héten jöttek a hírek arról, hogy dobni fogják a versenynaptárból a Terman de Rio Hondo-t, és hogy Európa gazdagodhat így egy újabb futammal.

    A Motorsport Világtanács a mai ülésén végül rábólintott a magyar rajongókat már napok óta lázban tartó kérdésre, így július közepén a Slovakia Ring ad otthont a WTCR-nek.

    Az argentin versenyhétvége augusztus elején lett volna, de a változás miatt egy brutálisan hosszú nyári szünet vár Michelisz Norbira, aki feltehetően nem fog panaszkodni, hiszen apai teendőire koncentrálhat. A komoly változás a 6-7. versenyhétvége között lesz, mert a széria csak szeptember végén száguld újra, majd Kínában.

    A megváltozott 2018-as WTCR versenynaptár hátralévő hétvégéi:

    Június 22-24 – Vila Real, Portugália
    Július 13-15 – Slovakia Ring, Szlovákia
    Szeptember 28-30 – Ningbo, Kína
    Október 5-7 – Wuhan, Kína
    Október 26-28 – Suzuka, Japán
    November 15-18 – Makaó, Kína

    És akkor a kép a Michelisz babákról! 🙂

    https://www.facebook.com/michelisz.norbert/photos/a.10151904301492039.1073741827.338941907038/10155562874622039/?type=3&theater