Címke: Supercar

  • Bottas brutálisan meghajtotta a V8-as Supercart (videó)

    Bottas brutálisan meghajtotta a V8-as Supercart (videó)

    Valtteri Bottas egy Alfa Romeót és egy V8-as Supercart is meghajtott az Adelaide-i Motorsportfesztiválon, egy héttel az F1-es Ausztrál Nagydíj előtt.

    A hétvégén 2018 óta először rendezték meg az Adelaide-i Motorsportfesztivált, amelynek lényege hasonló, mint az ebben a kategóriában a legismertebb goodwoodi esemény, vagyis történelmi autókat vittek pályára. Az esemény kapóra jött Valtteri Bottasnak, hiszen ezen a héten lesz a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj, így könnyen be tudta iktatni a szereplést.

    A finn pilóta először a csapatának megfelelően egy Alfa Romeót, egészen pontosan egy A-csoportos GTV túraautót hajtott meg, és nem különösebben zavartatta magát az esős időjárás miatt. Miután kiszállt, találkozott az egykor szintén a Forma-1-ben versenyző Stefan Johanssonnal, majd a nagyszínpadon volt jelenése, ahol Mark Gallagher F1-es médiaszemélyiség kérdésire válaszolt, hogy aztán találkozzon a szurkolókkal és adjon néhány autogramot.

    Ezt követően egy V8-as Supercarra váltott, egészen a 2016-os Bathursti 1000 kilométeres verseny győztes csapatának, a Tekno Autosportsnak a Holden Commodore-ját hajtotta meg. A finn versenyző az Adelaide Parklands Circuit rövidített változatán tett meg egy kört, majd az utolsó kanyarban „fánkozott” is, a jelen lévő nézők legnagyobb örömére.

    Mielőtt pályára gurult, a 33 esztendős versenyzőt az említett 2016-os futam egyik nyertese, Jonathon Webb, valamint a hétszeres bathursti győztes, Craig Lowndes látta el tanácsokkal. Utóbbi vele együtt körözött a Paul Morris Motorsport 2009-ben használt Holdenjével. Rajtuk kívül jó néhány más egykori Supercar-pilóta is szerepelt a fesztiválon.

    Bár Bottas volt az egyetlen jelenlegi F1-es pilóta, a csúcskategória számos korábbi autóját felvonultatták. Többek között ott volt a Brabham BT19-es is, amellyel Jack Brabham máig egyedülálló bravúrt hajtott végre azzal, hogy saját tervezésű autóval nyert világbajnokságot. Az istálló 1989-es, valamint utolsó, 1992-es versenygépét szintén bemutatták.

    Parádés képsorok – pályán az egyedülálló volt F1-es csapat autói (videó, képek)

  • Richard Hammond vizet tankolt egy McLarenbe!

    Richard Hammond vizet tankolt egy McLarenbe!

    A The Grand Tour triója vélhetően mindenki által jól ismert, ha másként nem, akkor úgy, mint a korábbi Top Gear házigazdái. Ők Richard Hammond, Jeremy Clarkson, és James May.

    A The Grand Tour legutóbbi epizódjában Hammond megnyerte a „Megtölteni egy szuperautó tankját vízzel” díjat.

    Hammond mondhatni szereti a szélsőségeket, és szeret kísérletezni. Nem régiben egy Rimac Concept One volánja mögött szenvedett balesetet; csoda, hogy megúszta. És hány hasonló esete volt már…!

    Most azonban másként tett tönkre egy szuperautót. Egy McLaren 720S-t…

    Elmondása szerint mikor alacsonnyá vált az üzemanyag szint, nem akart elmenni a legközelebbi benzinkúthoz, mivel az mérföldekre volt, inkább egy marmonkannához folyamodott. Amiben víz volt, ám ő ezt nem vette észre.

    Mikor Clarkson megkérdezte, hogy mégis mikor tűnt fel neki, hogy talán nem üzemanyagot töltött az autóba, Hammond így felelt: „Mikor a motor mondhatni bedöglött.”

    https://www.facebook.com/thegrandtour/videos/720063338192210/

     

  • A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

    A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

    Nem is kerítünk nagy feneket a dolognak, nemes egyszerűséggel lefordítjuk hazánk fiának az értékelését, leírjuk, hogy kiket győzött le ezen szubjektív listán, és azt is, hogy az elmúlt években kik nyerték el az első számú túraautós magazin eddigi év végi értékeléseit, évekre bontva.

    Az első tehát Michelisz Norbert lett 2017-ben, aki idén 3 győzelmet szerzett gyári Hondásként. Ezekkel a szavakkal méltatja a TouringCarTimes a magyar pilótát:
    „2017-es listánk élén nem más áll, mint a magyar szupersztár, Michelisz Norbert. Szoros volt a meccs a Honda versenyzője és a Supercars csillaga McLaughin között, de a hihetetlen kihívások miatt, amiket idén megélt és keresztül verekedte rajtuk magát végül Michelisz felé billentette a mérlegünket. Akkor lett az első számú pilóta, amikor csapattársát egy horrorba illő baleset érte, de ekkor Michelisz már építgette a saját bajnokságát és az esélyeit a Volvósok ellen versenyről-versenyre, miután nem kezdte annyira jól az évet. Annak ellenére, hogy a világbajnoki címet végül Thed Björk hódította el, Michelisz is bajnokká válhatott volna, ha nem hibázik a csapata a szezon folyamán, ennek ellenére három pole pozíciót, és három győzelmet szerzett.”

    A 2017-es TCT TOP 30 túraautós lista

    1 – Michelisz Norbert
    2 – Scott McLaughlin
    3 – Jamie Whincup
    4 – Thed Björk
    5 – Esteban Guerrieri
    6 – Colin Turkington
    7 – Ash Sutton
    8 – René Rast
    9 – Nicky Catsburg
    10 – Jean-Karl Vernay

    Tiago Monteiro – beleférhetne a top10-be, de nem értékelhető a szezonja a balesete miatt a TCT szerint.

    11 – Fabian Coulthard
    12 – Shane van Gisbergen
    13 – Jamie Green
    14 – Tom Ingram
    15 – Chaz Mostert
    16 – David Reynolds
    17 – Tom Chilton
    18 – Jack Goff
    19 – Mehdi Bennani
    20 – Mike Rockenfeller

    21 – Mattias Ekström
    22 – Rob Collard
    23 – Tassi Attila
    24 – Gordon Shedden
    25 – Stefano Comini
    26 – Rob Huff
    27 – Robert Dahlgren
    28 – Mark Winterbottom
    29 – Marco Wittmann
    30 – Pepe Oriola

    TouringCarTimes az év versenyzője – Hall of fame

    2007 – Mattias Ekström
    2008 – Yvan Muller
    2009 – Colin Turkington
    2010 – Jason Plato
    2011 – Rob Huff
    2012 – Gordon Shedden
    2013 – Jamie Whincup
    2014 – José María López
    2015 – José María López/Mark Winterbottom
    2016 – Shane van Gisbergen
    2017 – Michelisz Norbert​

  • Nyilvános a lettországi Rallycross nevezési lista

    Nyilvános a lettországi Rallycross nevezési lista

    Megjelent a 2017. szeptember 15.-17. között Lettországban megrendezendő Monster Energy – Neste Rallycross Világbajnokság 10. fordulójának nevezési listája.

    A 18 állandó nevezővel együtt – köztük az egyéni világbajnokságban Johan Kristoffersson áll az élen – induló brit Alister McRae második alkalommal áll rajthoz a múlt hétvégi franciaországi debütálását követően (saját elmondása szerint a bajnokság utolsó négy versenyén vesz részt – a szerk.).

    A DTM versenyző, Nico Mueller-nek szintén a második alkalma lesz, és az EKS csapat negyedik Audi S1 quattro-ját fogja vezetni, míg a finn Joni-Pekka Rajala egy Mitsubishi Mirage Supercar-al indul. A francia legenda, Herve Knapick – várhatóan az utolsó világbajnoki eseményén – minden tőle telhetőt meg fog tenni egy, a saját csapata által futtatott Citroen DS3 volánja mögött.

    Az Európa bajnokság ötödik fordulója, a Supercar és Super1600 kategóriák futamai is lebonyolításra kerülnek Lettországban. A Supercar Európa bajnokság itt megrendezendő utolsó fordulójában – amelyet a svéd Anton Marklund vezet – 32 versenyző fog rajthoz állni.

    A TouringCar kategória versenyzője, Philip Gehrman idei második Supercar rajtja következik az Eklund Motorsport Volkswagen Beetle-jében és a norvég Henning Solberg újra csatlakozik egy olyan testvérautóban, amely kihagyta az utolsó fordulóját Franciaországban. Lesz még egy a sorozathoz Lettországban visszatérő versenyző a lengyel Martin Kaczmarski személyében.

    A Super1600-ban a norvég sztár, Espen Isaksaetre versenyez a Peugeot 208-al, a német Sven Seeliger pedig egy Ford Fiesta-val. A magyar Mózer Attila (Skoda Fabia) és a lengyel Martins Lapins (Renault Twingo) itt mutatkoznak be, míg Arnis Odins és Juris Spikis a Traubergs Motorsport Renault Twingoit hajtja. Edijs Oss (VW Polo) az öt hazai versenyző egyike a Super1600-ban.