Címke: Super GT

  • Lexus és Nissan bemutató a DTM-ben, érik az egyesülés!

    Lexus és Nissan bemutató a DTM-ben, érik az egyesülés!

    Két japán márka, a Lexus és a Nissan is elküldi az autóit „előőrsként” a DTM szezonzárójára, Hockenheimbe, ami október 13-15 között lesz majd. Mindhárom nap tesztelhetnek majd a 620 lóerős Lexus LC500-assal, illetve a Nissan GT-R-rel. Péntekre egy 30 perces tesztlehetőséget terveztek be, szombaton és vasárnap 15 perces demo körök alatt láthatja majd a közönség a japán autókat. Az, hogy kik vezethetik majd ezeket, még nem tisztázott. A DTM főnök Gerhard Berger, érthetően elégedett:
    „Ez egy megtiszteltetés számunkra. Örülök, hogy először tűnnek fel Super-GT autój a DTM versenyhétvégéjén. Ez nem csak egy különlegesség lesz a rajongóinknak, hanem ez egy erős jel a DTM jövőjét illetően, amiből már látható, hogy mennyire is komoly kooperáció várható a japán GTA szervezettel, és az ott résztvevő három gyártóval.”

    A dolog hátterét persze az adja, hogy a DTM és a Super-GT továbbra is közös szabályzáson dolgozik, ami lehetővé tenné, hogy mindkét szériában a gyártók olyan autókat készíthessenek, amelyekkel rajthoz állhatnak akár itt is, vagy ott is. Ezek az első tesztek Hockenheimben lehetnek az első mérföldkövek, egy esetleges közösen elfogadott BoP rendszernek, ami kiegyenlítené a különbségeket kezdetekkor.

    Az autókat komoly delegáció kíséri majd a Felkelő Nap országából, amelyet a GTA elnök, Masaaki Bandoh vezet majd. „Örülök, hogy Hockenheimben ilyen formán szerepet kaphatunk. Ezzel is már kifejezzük a Super GT és a DTM közötti kapcsolatot, mely szériákban neves autómárkák szerepelnek.”

    A dolog ráadásul máris nem csak egyirányú: a DTM autói is szerepet kapnak majd a Super-GT bajnokság fináléjában Motegiben, amely majd november 11-12-n lesz, és ott a német autókkal fognak demo köröket teljesíteni, és teszteket végrehajtani.

  • A DTM-nek lépnie kell, ha új gyártókat akar

    A DTM-nek lépnie kell, ha új gyártókat akar

    A DTM-nek valami ösztönző ötlettel kell előállnia, ha új gyártókat szeretnének a szériába csábítani, miután a Mercedes bejelentette, hogy kiszáll a sorozatból. Legalábbis ez a meglátása a BMW motorsport főnökének, Jens Marquardtnak.

    „A cél, hogy maximum erőbedobással működjünk, hogy az esetleges új érkezőket jobban bevonzzuk.” – mondta Marquardt. „Kell pár ösztönző dolog, ezen dolgozunk majd. Van már három gyártó a Super GT-ben, akik elég hasonló szabályzás szerint mennek, így eléggé olyasmik az autóik, mint a mieink. Szóval egyre közelebb vagyunk (az A tervhez), és aztán meglátjuk, hogy mi lehet B terv.”

    Arra a kérdésre, hogy a Mercedes kiszállása eredményezheti-e azt, hogy a DTM és a Super GT szabályzása jobban összhangban lesz a jövőben, Marquardt így felelt: „Ez az, amit még ki kell találnunk, és minden érintettel meg kell vitatni. Mi 2010-től már részesei voltunk a megbeszéléseknek, és 2012-ben csatlakoztunk. Ki kell most használnunk a széria minden potenciálját, és meglátjuk, mennyire tudunk meggyőzőek lenn. Ebben a tekintetben a DTM-nek valószínűleg alkalmazkodnia kell.”

    „Mindenre nyitottnak kell lennünk. Szélesíteni kell a látókörünket, hogy meglássuk, miről is lehet beszélgetni. Minél több gyártó érintett a sorozatban, annál stabilabbak vagyunk.”

    Marquardt szerint azonban ha a DTM nem kezd el dolgozni az ügyön, a gyártóknak nem lesz érdekük jelen lenni a szériában.

    „Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy túl magasan van a léc. Változások kellenek, különben nem hiszem, hogy bárkit is ide csábítunk. Az összképet kell nézni, talán más versenyzési koncepciókat is meg kellene vizsgálnunk, hogy lássuk, összeillenek-e. A japánok már négyhengeres turbókkal mennek, míg mi nyolchengeres motorokkal. Viszont van rá mód, hogy ezeket az autókat összehozzuk egymással, mint a múltban.”

  • Button: Sok mindent kell észben tartani a Super GT-ben

    Button: Sok mindent kell észben tartani a Super GT-ben

    Jenson Button rajthoz áll a japán Super GT htaodik fordulóján, Suzukában, a 16-os rajtszámú Motul Mugen NSX-GT-vel.

    Button már tesztelt, és  nyilatkozott is tapasztalatairól.

    https://www.facebook.com/mugen1973/photos/a.611010778986879.1073741827.110723739015588/1408472312574051/?type=3&theater

    „A forgalom nem okozott gondot, de meglepő, hogy pár GT3000-es autót milyen nehéz megelőzni, főleg a Nissan GT-R-t. Nem csak gyors az egyenesekben, de később is tud fékezni. A Super GT-ben más a helyzet, mint Le Mans-ban GT autót előzni. Itt sokkal nehezebb előzni, mert sokkal több kockázatot kell vállalni egy előzéshez. De ez jó, ettől jobb a verseny. Igazán izgalmas versenynek találom a Super GT-t.” – mondta Button.

    „A boxkiállások egyszerűbbek a Super GT-ben, mint az F1-ben. A Forma-1-ben egy ‘nyalóka’ mutatja hova állj, és azt mát nem érheted el, míg a Super GT-ben egy tábla mutatja a helyedet, de akár el is ütheted a táblát, ebből nincs probléma.”

    „Gyakoroltam a versenyző cserét is, ami nem jelentett gondot alapvetően. De ki kell szedned az autóból az innivalódat és a rádiódat is ki kell húznod, ki kell venni a biztonsági övedet, nagyon sok mindent kell csinálni, és nem egyszerű mindent észben tartani.”

    „Sok mindent kell még rendbe tenni a valós versenyig, de minden megfelelően halad. Jó a hangulat a csapatnál. A csapattársaim már tapasztaltak, szóval tudom hozzájuk viszonyítani a köreimet.”

    https://www.facebook.com/mugen1973/photos/a.611010778986879.1073741827.110723739015588/1407199549367994/?type=3&theater

     

  • Heikki Kovalainen is Amerikába menne

    Heikki Kovalainen is Amerikába menne

    Heikki Kovalainen új színt vinne karrierjébe és szíveset átevezne amerikai vizekre, illetve versenypályákra.

    A 35 éves finn versenyző hat szezont töltött a Forma-1-ben, majd a japán Super GT sorozatba igazolt, ahol tavaly bajnok is lett.
    Kovalainen azonban arról álmodik, hogy Észak-Amerikában is próbára tegye magát.

    „Jó lenne egyszer az Egyesült Államokba menni versenyezni.” – mondta Kovalainen a finn MTV3-nak. „A NASCAR például érdekelne.”