Címke: Super GT

  • Zanardi újra BMW-ben a DTM/Super GT Fuji versenyén!

    Zanardi újra BMW-ben a DTM/Super GT Fuji versenyén!

    Alex Zanardi már biztosan vezetheti újra a BMW-t az egyesített Super GT és DTM versenyhétvégén Fujiban. A legendás olasz pilóta nagyon hálás:

    „Az, hogy egy ilyen álomversenyen vegyek részt, ahol DTM és Super GT autók is indulnak majd, valami csodálatos dolog számomra. Lehet, hogy a „csodálatos” szót túl gyakran használom, de itt nagyon ül. Fantasztikus dolog ez, és kifejezetten hálás vagyok ezért a lehetőségért a BMW Motorsportnak. Tudom, hogy mekkora kihívás a DTM-ben versenyezni, ahogy azt is, hogy a pilóták nagyon profik, és hibátlanul felkészültek. Ráadásul most a Super GT versenyzőivel is megmérkőzünk. Sportszempontból nem nagyok az elvárásaim, csak meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes, és a legjobbat akarom kihozni magamból ezen a rendezvényen. Mindent figyelembe véve, biztos vagyok benne, hogy ez egy újabb remek fejezet lesz a versenyzői karrieremben.”

    Az olasz tavaly már vendégszerepelt a bajorokkal Misanoban, és most az egyik BMW M4 DTM autót vezetheti majd egy olyan mezőnyben, ahol lesznek még gyári Audik, Hondák, Toyoták és Nissanok.

    Zanardi autója ezúttal is kézi vezérlésű fékrendszerrel lesz ellátva, valamint a gázt is a kormánykerékről adja majd, hiszen lábak nélkül versenyez majd újfent.

    A BMW még adós a két másik versenyzője kilétével, akik indulhatnak majd a Fuji International Speedway-en, november 22-24-én.

  • Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között

    Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között

    A DTM és a Super GT szervezői megerősítették, hog 2019-ben két verseny is lesz, ahol a két bajnokság autói egyesülnek majd. Először a DTM szezonzárójára látogat el a Honda a Lexus és a Nissan egy-egy autóval, és indulnak a versenyen.

    Achim Kostron, az ITR szervezésért felelős igazgatója így nyilatkozott:

    „Az európai rajongóknak ez azt jelenti, hogy igazán különleges élményben lesz majd részük. Hat márka a DTM rajtrácsán, ez lenyűgöző. Ezzel meg kívánjuk mutatni azt, hogy hatalmas lehetőség van a Super GT és a DTM szövetségében.”

    A második olyan esemény ahol létrejön a crossover, az majd november 23-24-én lesz Fujiban, Japánban. Erről Masaaki Bandoh, a Super GT promótere nyilatkozott:

    „Végre létrejön a DTM és a Super GT közös versenye. Köszönöm az ITR-nek, és Gerhard Bergernek ezt a remek együttműködést. Továbbá kifejezném hálám a Fuji Speedway vezetői felé is, akik aktívan közreműködtek abban, hogy megvalósulhasson ez a terv. Igazán örülök neki, hogy létrejön ez a közös rendezvény.”

    Fujiban 12-12 autó lesz mindkét bajnokságból, ami 24 autót jelent majd. Két versenyt futnak majd ekkor, versenyzők cseréje nélkül, és a Hankook által szállított gumikkal indul majd ez a különleges harc.

  • Super GT-s autók is rajthoz állnak majd a DTM idei szezonzáróján

    Super GT-s autók is rajthoz állnak majd a DTM idei szezonzáróján

    A Super GT GT500 kategóriájának három autója vehet majd részt a DTM szezonzáróján, október elején, Hockenheimben, szabadkártyás indulóként.

    A DTM fináléja rendre október közepén szokott lenni, most azonban előrébb hozták, hogy ne legyen ütközés a Super GT-vel, és promótálni tudják együtt a Class One szabályokat, melyek a DTM-re és a Super GT-re is érvényesek lesznek 2020-ban.

    Lesz egy promóciós verseny Európában, feltehetően Németországban, bár az Auto Sport Japan jelentése szerint ezt végül elvetették időpont egyeztetési probléma miatt. Biztosan lesz azonban egy közös esemény Fujiban, november 23-24-én, ahol 14 DTM autó szerepel majd a 29 autós mezőnyben. Az esemény várhatóan a DTM versenyhétvégéjének formátuma szerint zajlik majd, sprint versenyekkel, szemben a Super GT endurance formátumával.

    Három GT500-as teszt autó (minden gyártótól – Honda, Nissan, Lexus – egy-egy) pedig a DTM mezőnyéhez csatlakozik majd a szezonzárón.

  • Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Mike Rockenfeller szerint az új Class One szabályoknak megfelelő DTM-autók akár két-három másodperccel is gyorsabbak lehetnek elődjeiknél.

    A DTM és a japán Super GT-sorozat közös Class One szabályrendszere 2019-ben lép életbe, aminek következményeképpen a német bajnokság négyhengeres, kétliteres, és – talán legfontosabbként – 100 lóerővel erősebb turbómotorokra vált. Az autók aerodinamikáját is jelentős változások érik (beleértve a hátsó szárnyat, a padlólemezt és a diffúzorokat), ezek összessége pedig másodpercekben mérhető köridőjavulást eredményezhet.

    „A pálya függvényében a köridők két-három másodpercet is gyorsulhatnak” – szolgáltatott véleményt Rockenfeller az Audi és a BMW közös tesztjén. „Gyorsabban érkezel meg a kanyarokba, a féktávok picit meghosszabbodnak, de az egyenesekben gyorsabban megyünk át, talán először túllépjük a 300 km/h-t is. Ez fantasztikus teljesítmény lenne és a DRS és szélárnyékozás miatt teljességgel megvalósítható.”

    A DTM turbóra váltásával búcsút intenek a V8-as szívómotoroknak, a 2013-as bajnok pedig röviden összefoglalta a különbségeket.

    „A szívómotor sokkal egyenletesebben adta le a teljesítményt, ami körülbelül 500 lóerőben volt limitálva” – folytatta Rockenfeller. „A turbóban négy hengerrel kevesebb van, de vagy 100 lóerővel többre képes, amit nyilván megérez az ember. Amint beindul a turbó, hatalmas erők szabadulnak fel, még négyes-ötös-hatos fokozatokban is csodálatos a gyorsulás. Az autón belül a hang annyira nem tér el az eddigiektől, ám az alacsonyabb fokozatokban egyfajta morajlás hallatszik a kipufogó környékéről. A motorok kissé halkabbak lettek ugyan, de mivel ígyis érezhető a többletteljesítmény, szerintem a versenyzők és a rajongók is elégedettek lesznek.”

  • Akár F1-es hétvégén is demózhat a Roborace

    Akár F1-es hétvégén is demózhat a Roborace

    A Roborace autonóm, vagyis versenyző nélküli versenysorozat lehetséges, hogy a Forma-1 és egyéb versenyhétvégéken is bemutatózni fog.

    A Roborace első szezonja, a „Season Alpha”, vagyis „Alfa szezon” tavasszal kezdődik majd, többnyire betétverseny lesz a Formula E hétvégéken. A Roborace vezérigazgatója, a 2016/17-es szezon FE bajnoka, Lucas di Grassi azonban elmondta, hogy a Roborace FE-s szerződése nem kizárólagos, tehát más versenyeken hétvégin is megjelenhet.

    „Nem lesz ott minden FE eseményen.” – mondta di Grassi. „Pár versenyen a Formula E-vel lesz, és lesznek önálló versenyek is. Nincsenek megkötések azzal kapcsolatban, hogy más bajnokságokkal kapcsolatba kerülünk-e.”

    „Ha a Forma-1 szeretnél általunk szemléltetni a mesterséges intelligenciát, megtehetjük. Vagy a WEC, csinálhatunk egy olyan szériát, ahol 24 órán át lehet versenyezni egy versenyezni a jövőben egy versenyzővel és mesterséges intelligenciával. Nem vagyunk az FE-hez kötve. Más kategóriákban is terjeszkedhetünk.”

    „Olyanok vagyunk, mint az FE, mert mi is arra törekszünk, hogy a jövő teljesen elektromos legyen. De olyan szériákkal tárgyalunk, mint az Egyesült Államokban az IMSA, és Japánban a Super GT.”

    A Roborace első körben a DevBot nevű autóival rajtol majd el, melybe még beleülhet ember és ember is irányíthatja, de emellett önjáró módban is tud működni. Később terveznek majd áttérni a Robocar alkalmazására, aminek már egyáltalán nincs is pilótafülkéje. Ez utóbbit terv szerint 2021-től vetik majd be.

  • F1-es lehetőséget adna a Honda Button csapattársának

    F1-es lehetőséget adna a Honda Button csapattársának

    A Honda F1-es szabadedzésen szeretne lehetőséget adni Jenson Button Super GT-s csapattársának, Naoki Yamamotonak, aki idén megnyerte a Super GT és a Super Formula bajnokságot is, előbbit Buttonnal karöltve.

    A Honda többször hangoztatta már, hogy nagyon örülnének neki, ha lenne japán versenyzőjük a Forma-1-ben, most pedig úgy tűnik, hogy a 30 éves Yamamoto személyében erre alkalmas versenyzőt találhattak.

    „Ha (Naoki) vezethetne egy F1-es autót FP1-en, talán tovább tudna fejlődni.” – mondta Masashi Yamamoto, a Honda motorsport részlegének vezérigazgatója.

    „(Nobuharu) Matsushita az egyetlen japán versenyző, akinek van tapasztalata egy jelenlegi F1-es autóval (tavaly tesztelt a Hungaroringen a Sauberrel). Teljesítményét pedig nagyra értékelte a csapat, jó visszajelzéseket adott.

    Yamamoto idei teljesítményével 40 pontot szerzett az F1-es szuperlicenszhez.

    „Engedni fogom neki, hogy megszerezze a szuperlicenszet, mivel több lehetőséget is szeretnénk megvizsgálni. Soha nem zárunk ki egy opciót sem.”

    Naoki Yamamotot azonban nem feltétlenül tartja mindenki alkalmasnak az F1-re, mivel már 30 éves, és nem régiben lett édesapa.

    „Szerintem nem nulla.” – felelte Masashi Yamamoto arra a kérdésre, hogy mennyi esélye lehet a Super GT bajnoknak arra, hogy bekerüljön az F1-es mezőnybe.

    „Tavaly nősült meg, megszületett a gyereke, megváltoztak az életkörülményei. Az életkora is tényező lehet. De jelenleg ő a Honda elsőszámú versenyzője. Konkrétan erről még nem beszéltünk, de szeretnék vele beszélni róla.”

  • Brittny úgy örült Button bajnoki címének, hogy ölbe kapta a csapattársát

    Brittny úgy örült Button bajnoki címének, hogy ölbe kapta a csapattársát

    Mint arról már beszámoltunk, az elmúlt hétvégén Super GT bajnok lett Jenson Button és csapattársa, Naoki Yamamoto.

    Az ünneplésben persze Jenson menyasszonya, Brittny is részt vett, olyannyira, hogy még ölve is kapta Yamamotot. 😀

    https://www.instagram.com/p/BqGV5ujA_1w/

    https://www.instagram.com/p/BqGWDLSAePs/

     

  • Jenson Button Super GT bajnok lett!

    Jenson Button Super GT bajnok lett!

    A Forma-1-es világbajnok, Jenson Button ellenállni tudott a rá nehezedő nyomásnak a Super GT bajnoki címért folyó harcában, és meg is szerezte a végső győzelmet csapattársával, Naoki Yamamotoval.

    Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a hétvégi versenyen, a párosnak a #1 TOM’S Lexus LC500 kellett végezniük. Ugyan csak a harmadik helyen értek célba, 1,5 másodperccel riválisaik előtt voltak, így övék lett a bajnoki cím. Ezzel megszerezték a Honda első Super GT bajnoki címét 2010 óta, Button pedig az első újonc a szériában, aki azonnal bajnok lett, 2005 óta.

    „Ez a bajnokság az egyik legkeményebb a világon. Mondja ezt egy olyan, aki sok éven át az F1-ben versenyzett.” – mondta Button a győzelem után. „Kicsit látogatónak érzem magam a csapatnál, hiszen ezek a srácok már olyan régóta küzdenek. Nem is lehetnék boldogabb.”

    „Kilenc éve volt utoljára, hogy megnyertem egy bajnokságot (F1). Az elég komoly volt és jelenleg ezt (Suprt GT) ugyanolyan komolynak érzem. Ez nagyon fontos.”

    „Számos ex-F1-es versenyző van itt (a mezőnyben), de a te elkötelezettséged és odaadásod mesés volt.” – mondta a csapatfőnök Kunimitsu Takahashi Buttonnak. „Itt vagyok a versenyzésben több, mint 20 éve, és sosem szereztem meg ezt a címet, szóval nagyon büszke vagyok, hogy itt lehetek veletek és nagyra becsülöm ezt a fantasztikus csatát a bajnoki címért.”

  • Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Az Audi elnöke, Dieter Gass szerint a 16 fős rajtrács lenne a legjobb a DTM számára a Mercedes nélkül, ugyanis a Mercedes már nem lesz tagja a DTM jövő évi mezőnyének.

    A Mercedes távozásával csak a BMW és az Audi autói fognak szerepelni a sorozatban 2019-től. Ugyanakkor lehetséges, hogy lesz egy harmadik gyártó az Aston Martin személyében, ugyanis az angol gyártó lehet, hogy tagja lesz a mezőnynek 2020-tól.

    A mezőny már régóta 18 főből áll, ugyanis mind a három gyártó (Mercedes, Audi, BMW) hat autóval képviselteti magát minden egyes versenyhétvégén. A csapatok elutasították a 24 fős rajtrácsot, a költségek csökkentése érdekében. Ha elfogadták volna a javaslatot, akkor mindegyik gyártónak 8 autót kellett volna építenie, ami nem egy olcsó mulattság.

    Gass jelezte, hogy az Audi-nak is és a BMW-nek is nyolc autót kellene működtetnie a következő szezontól a 16 fős rajtrács érdekében.

    „Erről a dologról tárgyalunk a BMW-vel jelen pillanatban,” – mondta Gass. Gass azt is felvetette, hogy a bónusz két autót az Audi helyett egyes ügyfél csapatok versenyzői is vezethetnék. Az autókat természetesen a legjobb technikával látná el az Audi.

    „Jelenleg azt tervezem, hogy megfelelő autókat kapjak a vevőim számára, ugyanis Gerhardnak az a célja, hogy minél több gyártó szerepeljen a sorozatban,” – mondta Gass.

    „Nagy lesz a különbség, ugyanis az előző években az ügyfélcsapatok autói mindig is régebbi modellek voltak. A következő évtől kezdve viszont az ügyfélcsapatok versenyzői is az adott év autójával versenyezhetnek.”
    A következő évtől fog érvénybe lépni a DTM új szabálykönyve, amelyben a szabályok szinte teljesen megegyeznek a japán Super GT sorozat szabályaival.

    A szabályok között fellelhető az, hogy a jövőben V4-es turbófeltöltős motorok fogják működtetni az autókat a klasszikus V8-as motorok helyett. A V4-es motorok bevezetését már 2017-ben meg akarták valósítani, azonban ezt a döntést a Mercedes megvétózta.

    „Minden a tervek szerint halad,” – mondta Gass a felkészüléssel kapcsolatban.
    „Nyilvánvalóan már évek óta dolgozunk ezen a projektem, ugyanis az újfajta V4-es motorok használatát már 2017-ben felvetették. Azonban a Mercedeses barátaink keresztbe tettek nekünk, ugyanis ők mondták azt, hogy „ez nagyon drága lenne és mi ezt képtelenek vagyunk megcsinálni”.

    „Így későbbre halasztottuk az új motorok bevezetését a Mercedes miatt. Ezek után pedig kijelentik, hogy távoznak a szériából, ami egy kicsit kiábrándító. Azonban a munka megy tovább és mi nem állunk le,” – tette hozzá a német elnök.

  • Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Az R-Motorsport lehet az a svájci cég, akik az Aston Martin csapatát már amúgy is üzemeltetik a Blancpain GT Endurance szériában, akik felvehetik a versenyt a DTM-ben az Audival és a BMW-vel. Érdekesség, hogy a buliban benne van még az Arden International és a Jota Sport is, sőt a paddock pletykák szerint az egész projektet megtámogatja a Red Bull, illetve a HWA, akiknek biztos lesz is kapacitásuk erre az autóépítésre, miután a Mercedes lelép a német szériából.

    A csapatot feltehetően majd az Arden irányítaná, amelynek az igazgatója az a Garry Horner, akinek a fia Christian Horner irányítja a Red Bull F1-es csapatát, valamint formaautózásban a Red Bull juniorokat is istápolják.

    A Red Bull által támogatott Formula E sztár Sebastien Buemi, a Toro Rosso jelenlegi versenyzője Brendon Hartley és a jelenlegi R-Motorsport Arden gyári pilóták, tehát Nicki Thiim és Maxime Martin azok, akikre alapoznák a programot. Utóbbinak ráadásul DTM-es tapasztalatai is vannak, a BMW-vel.

    Ugyan a DTM új négyhengeres 2 literes szabályzása nem illik az Aston Martin filozófiájába, már megy a spekuláció arról, hogy az autókat esetlegesen azon Honda erőforrásokkal látnák el, amiket a japánok a Super GT-ben használnak, és már most megfelelnek majd a DTM-ben is bevezetendő reguláknak.

    Az R-Motorsport csapatvezetője, Florian Kamelger ennyit árult el az Autosportnak:

    „Mi egy olyan motorsportos márka vagyunk, akik gyorsan fejlődnek, és valóban keresünk más szériákat, ahol új lehetőségek után kutatunk. A DTM is egyértelműen érdekel minket. Nagy potenciált látunk benne, de még nincs semmi konkrétum.”

    Az R-Motorsport folytatja a tevékenységét tehát jövőre is a Blancpain GT-ben, azonban már azzal az új V8-as motorral, amit a Vantage GT3-asban mutattak be az ide 24 órás versenyen Le Mansban. Az R-Motorsport anyacége, az AF Racing pedig komoly szerepet vállalt az Aston Martin Valkyrie hipergyors autójának a tervezésében és megalapozásában. Az is biztos, hogy amennyiben érkezne egy harmadik gyártó 2020-ra a DTM-be, az Audi és a BMW is nagyobb kedvvel maradna hosszabb távon is.

    További gyártókról is pletykálnak még egyébként akik a német sorozatba tartanak, ezek közül aki még erősen tartja magát, az a Ferrari testvér márkája, a Maserati, akiknek az érkezését várják.