Címke: stratégiai hiba

  • Palmer: A Mercedesnek nem a stratégia az erőssége mostanság

    Palmer: A Mercedesnek nem a stratégia az erőssége mostanság

    A Mercedes csapat egy erős hétvégét zárt Mexikóvárosban. A brackley-i istálló pilótái az időmérőn és a versenyen egyaránt jól teljesítettek, aminek köszönhetően Lewis Hamilton a 2. George Russell pedig a 4. helyen látta meg a kockás zászlót. Jolyon Palmer azonban úgy látja, hogy Toto Wolffék egy jobb stratégiával akár még jobb eredményt is elérhettek volna.

    A Pirelli által ajánlott két stratégia közül az Ezüst Nyilak a rosszabbat alkalmazták mindkét autójuk esetében. Russell és Hamilton is a közepes keverékeken kezdték meg a versenyt, majd az egyetlen kiállásuk során a fehér oldalfalú Pirelliket kaptak. Ezzel szemben a Red Bull sokkal jobb járt a lágy-közepes taktikával, aminek köszönhetően Max Verstappen 15 másodperces előnnyel szerezhette meg a rekordot jelentő idei 14. sikerét.

    A hétszeres brit világbajnok egy futammal ezelőtt, Austinban szintén a kemény gumik miatt nem tudott lépést tartani holland riválisával szemben. Ez a két rontás pedig a Ferrari mellett Palmernek is feltűnt, aki manapság az F1TV szakkommentátoraként van jelen az F1-es versenyhétvégéken.

    „Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes nem maximalizálta ki a Mexikóban megszerzett pontmennyiségüket” – mondta a brit ex-F1-es a BBC Chequered Flag podcastjében. – Ebben több lett volna a számukra, de úgy néz ki, hogy a Mercedesnek manapság nem a stratégia az erőssége. Ez egy visszatérő dolog, hogy valami félremegy náluk ezen téren.”

    A Mercedesnek még 2 futama van arra, hogy lefaragja a 40 pontos hátrányát a Ferrarival szemben, akik az egész mexikói hétvége során szenvedtek és vasárnap végig a senki földjén autóztak emiatt.

  • Alonso a Ferrari stratégiáiról: Mindig is őrültek voltak

    Alonso a Ferrari stratégiáiról: Mindig is őrültek voltak

    Kifejezetten eseménydús Belga Nagydíjat tudhatott maga mögött Fernando Alonso. Az Alpine spanyol versenyzője a rajtnál óriásit ütközött Lewis Hamiltonnal, de a sérült autója ellenére képes volt az 5. helyen célba érni, még ha ehhez a végén Charles Leclerc 5 másodperces büntetésére is szüksége volt.

    Alonso végül csak a 6. helyen ért volna célba, de végül profitálni tudott a Ferrari újabb elfuserált taktikáját követően. A Vörösök ugyanis Leclerc-rel megpróbálták elcsenni a bónuszpontot Max Verstappentől és emiatt kihozták őt a 42. körben friss lágy gumikért.

    Azonban a monacói végül nem tudott lila kört futni, ráadásul egy szenzorhiba miatt túl gyorsan hajtott a bokszutcában, ami miatt egy 5 másodperces büntetést is kapott. Így hiába előzte meg a 32-szeres futamgyőztest az utolsó körben, a büntetése miatt végül csak a spanyol mögött lett rangsorolva és a bónuszpont megszerzése helyett 2 egységet eldobtak maguktól.

    A Sky Sports stábja Alonso véleményét is kikérte az esetről a verseny leintését követően és a spanyol kiválóság nem kímélte egykori csapatát és őszintén megmondta, mit gondol az idei taktikáikról.

    „Meglepett, hogy feleslegesen kockáztattak, de a Ferrari mindig belelép ugyanabba a pocsolyába újra és újra. A mostani taktikájuk is egy tökéletes példája volt az előbb említett jelenségnek.”

  • Hány pontot dobhatott el idén magától a Ferrari? – 1. rész

    Hány pontot dobhatott el idén magától a Ferrari? – 1. rész

    A Ferrari 4 év után (2018, SF71-H) ismét egy remekművel állt elő a bahreini szezonnyitón és jól is indították az évadot. Azonban a szezon előrehaladtával az F1-75-nek előbukkantak a megbízhatósági problémái, az olaszok stratégiai csapata sem állt mindig a helyzet magaslatán, valamint még Charles Leclerc és Carlos Sainz is hibázott olykor-olykor. Az előbb említett okok miatt a Scuderia rengeteg pontot veszített és ebben a két részes cikksorozatban most kifejtjük, hogy szerintünk a Magyar Nagydíjig hány pontot veszített el a Ferrari 2022-ben.

    Bahrein – 44 megszerzett pont, 0 elveszített

    A Ferrari azonnal ki tudta használni az üzemanyag pumpa problémákkal küszködő Red Bullok nullázását. Max Verstappen, valamint Sergio Pérez kiesésének köszönhetően kettős győzelmet arattak a bahreini éjszakában, ráadásul még a leggyorsabb versenykörért járó bónuszpontot is bezsebelték. Így az összes létező pontot megszerezték és magabiztosan utazhattak Szaúd-Arábiába.

    Jeddah – 34 megszerzett pont, 0 elveszített

    Ugyan Leclerc egy biztonsági autós fázisnak köszönhetően át tudta ugrani a versenyben vezető Pérezt, azonban a mögötte érkező Verstappen jobb tempót volt képes diktálni nála. Ugyan a monacói hősiesen tartotta egy ideig maga mögött holland riválisát, 2021 világbajnoka végül meg tudta őt előzni és ezzel a győzelmet is megszerezte. A Ferrari azonban semmit nem csinált rosszul, ráadásul Leclerc ismét bezsebelte a bónuszpontot, amíg Carlos Sainz a 3. helyen látta meg a kockás zászlót.

    Melbourne – 26 megszerzett pont, 12 elveszített

    Amíg Leclerc számára minden klappolt az átépített Albert Parkban és megszerezte élete első Grand Slamjét, addig Sainznak semmi nem jött össze. Először az időmérőn nem tudta befejezni az ígéretes gyorskörét egy piros zászló miatt, majd a második nekifutása során hibázott, ami miatt csak a 10. helyről rajtolt. A vasárnapi futamon pedig a kemény gumikon borzalmasan rajtolt a spanyol, aminek köszönhetően vissza is esett. Mivel Sainz még nem üzemmeleg gumikon próbált meg pozíciót fogni, ezért azonnal meg is pördült és el is ásta a Ferrariját a sóderágyban. Ha a 27 éves spanyol nem hibázik és figyelembe vesszük Leclerc tempóját, a 12 pontot érő 4. hely simán elérhető lett volna a számára.

    Imola – 12+8 megszerzett pont, 19 elveszített

    A Ferrari első hazai futamán, az Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypályán rendezték az idei első sprintkvalifikációt. Habár ismét Verstappen és a Red Bull volt a viszonyítási alap többiek számára, a Ferrari egyértelmű második erő volt, ami miatt ismét esélyük volt arra, hogy sok pontot zsebeljenek be. Sainz az időmérőn való balesetével megnehezítette a saját dolgát, ugyanis csak a 10. helyről indulhatott a sprinten. A spanyol végül a 4. helyig tudott felkapaszkodni és Leclerc 2. helyével 12 pontot szereztek a Vörösök a sprintkvalifikáción, ami egyáltalán nem egy rossz eredmény.

    A verseny azonban egy rémálom volt a Tifosi számára: Sainz már az első körben kiesett, miután ütközött Daniel Ricciardóval, Leclerc pedig a verseny vége felé csapta falnak a Ferrariját a Varriante Alta kijáratán, miközben Pérezt üldözte a 2. helyért. Mivel a Ferrari nem volt gyorsabb a Red Bullnál, Sainz számára egy 4. hely simán elérhető lett volna a kiesése nélkül. Ezzel szemben Leclerc a saját hibájának köszönhetően egy biztos dobogós helyezést dobott el magától és így csak a 6. helyen láthatta meg a kockás zászlót.

    Miami – 33 megszerzett pont, 0 elveszített

    Leclerc és Sainz hiába sajátította ki az első sort az időmérő edzésen, Verstappen ismét gyorsabb volt náluk a futamon és mindkét vörös autót maga mögé tudta utasítani. Az olaszok ismét nem tehettek semmit a holland ellen, azonban Pérezt legalább maguk mögött tudták tartani és a megszerzett 2. és 3. helyezésükkel maximalizálták az előttük adódó lehetőségeket a legújabb tengerentúli helyszínen.

    Barcelona – 12 megszerzett pont, 26 elveszített

    Az F1-75 sebezhetőségére először a Circuit de Catalunyán derült fény. Leclerc ugyanis hiába szerezte meg a pole-t és vezette a versenyt több, mint 10 másodperccel George Russell előtt, a 27. körben egy MGU-K hiba miatt a Ferrarija erőt veszített és emiatt rövid időn belül fel is kellett adnia a versenyt. Eközben Sainz úgy ért célba 4.-ként, hogy a verseny elején megpördült a 4-es kanyarban és majdnem elásta magát a sóderben. Leclerc a tempóelőnyének köszönhetően simán kiautózhatott volna egy bokszkiállásnyi előnyt, amivel a futam végén a győzelemért járó 25 pont mellett az egy bónusz egységet is bezsebelhette volna.

    Monaco – 30 megszerzett pont – 13 elveszített

    Akinek bármennyi köze is van a Forma-1-hez, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy a mostani generációs autókkal lehetetlen előzni Monte Carlo utcáin és ha megszerzed a pole-pozíciót, akkor már majdnem meg is nyerted a versenyt. Ehhez képest a Ferrari pilótái ismét az első sorból rajtolhattak, azonban a változó körülmények rendesen összezavarták a Vörösök mérnökeit.

    A gyorsan száradó pálya miatt a Ferrari pitwallján annyira kitört a pánik, hogy Leclerc-t a második kiállására úgy hívta ki a versenymérnöke, hogy pár másodperc múlva már a „maradj kint” üzenetet hallhatta a rádióján. A monacói rengeteg időt bukott, miközben a Ferrari szerelői Sainzot szervizelték, így Pérez után Verstappen is át tudta ugrani őt. Így eshetett meg az a Ferrarival újfent 2008 után, hogy hiába szerezték meg az első két helyet Monacóban az időmérőn, a futamgyőzelmet még így sem voltak képesek megszerezni. Az egyetlen elfogadható eredmény a kettős győzelem lett volna, mivel Leclerc egész hétvégén briliáns teljesítményt nyújtott a pályán Sainzcal egyetemben, azonban a rossz stratégiának köszönhetően az kettős siker helyett egy 2. és egy 4. hely lett a vége.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, Spanyol Nagydíj
    Hiába versenyképes az F1-75, a Ferrari már az első 6 versenyen sok pontot veszített Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

     

    Az első hét verseny tanulsága a Ferrari szemszögéből

    Hiába épített a Ferrari egy ígéretes autót és abszolválták jól a szezon első versenyeit, Imolában már elkezdett omladozni az általuk épített kártyavár. Ugyan a Red Bull sem volt tökéletes, de az első futamokon tapasztalt technikai hibák kijavítása után Verstappen ellenállhatatlan formában versenyzett. Az olaszoknál pedig Miami után soha nem akart összejönni egy tökéletes hétvége sem. Amikor a pilóták mentek jól, akkor vagy az autó romlott el vagy pedig a stratégiai csapat hibázott, amikor meg az autó működött és a taktikában sem volt semmi kivetni való, akkor pedig a versenyzők hibáztak. Ezen tényeket pedig az első hat versenyen elveszített 70 pont tökéletesen igazolja. És ez a trend Kanadától fogva egyre csak rosszabb lett, de mindez majd a holnapi 2. részből fog kiderülni.