Címke: Stoffel Vandoorne

  • Újra Vandoorne a McLaren tartaléka, di Resta kikerült a képből

    Újra Vandoorne a McLaren tartaléka, di Resta kikerült a képből

    Miután a Formula E szezon csütörtökön véget ért, Vandoorne újra szabad lesz, hogy a Mercedes és a McLaren számára készenlétbe álljon.

    A wokingi csapatnak nincs hivatalosan megnevezett tartalékpilótája. Ám mivel jövőre a Mercedes erőforrásait használják majd, a németek – amennyiben szükséges és nekik nincs szükségük rá – a rendelkezésükre bocsátják saját harmadik pilótáikat.

    A 70. Évforduló Nagydíjára viszont egyikük sem volt elérhető, így a McLaren a Sky Sports riporterét, Paul di Restát kérte fel a szerepre. Vandoorne éppen Berlinben volt, és szerezte meg első Formula E győzelmét. Esteban Gutiérrez pedig az új szuperlicensz szabályok áldozata lett, és nem vezethetett volna F1-es autót.

    A 2010-es évek elején a Force Indiát erősítő Paul di Resta egyedül egy 2017-es beugrásnak köszönheti, hogy idén még vállalhat ilyen feladatot.

    Mindenesetre a McLaren ezen a héten megerősítette, visszatérnek az eredeti felálláshoz. Korábbi versenyzőjük, Stoffel Vandoorne áll majd készen ismét, hogy egy McLarenbe – vagy Mercedesbe – üljön.

    „Jelenleg úgy vagyunk vele, hogy a Mercedesszel van egy megállapodásunk, hogy az ő versenyzőjüket használjuk majd, ha részünkről van erre igény.” – magyarázta Andreas Seidl, a csapat főnöke.

    „Múlt héten speciális eset volt, hiszen Stoffel a Formula E-ben versenyzett. De mivel újra szabad, ő lesz a jelöltünk.”

    Vandoorne annak idején a McLaren junior programjából került ki, és két évig versenyzett a csapatnál. Ezután a Mercedes kötelékébe került, és a Formula E csapatuknál versenyez amellett, hogy a tartalékosi feladatokat is ellátja a németeknél.

  • Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    A Mercedes versenyzője Stoffel Vandoorne nyerte meg a Formula E szezonjának utolsó versenyét Berlinben. A belga pilóta az elektromos szériában aratott első győzelmével pedig megszerezte az egyéni bajnokság második helyét a bajnok António Félix da Costa mögött.

    Vandoorne kétszer veszítette el az első helyet a verseny során, amikor felvette az Attack Modejait. Azonban végül sikerült visszaszereznie a vezető helyét és megszerezni a győzelmet 1.3 másodperccel a csapattárs, Nyck de Vries előtt, ezzel bebiztosítva a sorozatban újonc Mercedes kettős győzelmét.

    A harmadik helyről rajtoló René Rast azonnal megtámadta Sebastien Buemit az első kanyarban és a kettejük csatája lehetővé tette Vandoorne számára, hogy már az első körben ellépjen a mezőnytől 1.6 másodpercre.

    A Mercedes belgája már a hetedik körben ellőtte az első 35 kilowattos gyorsítóját és közvetlen de Vries elé ért vissza, aki már az első körben átugrotta a harmadik helyen haladó Rastot.

    Vandoorne nem teketóriázott és már a következő körben visszavette a vezetést Buemitől, aki az Attack Mode felvétele után a harmadik helyre esett vissza. A Formula E második évének bajnoka az egyes kanyarban vette vissza a helyét de Vriestől a következő körben, azonban addigra Vandoorne már több mint egy másodpercre volt tőle.

    Vandoorne a második Attack Mode után is visszaesett Buemi mögé. Azonban az Oliver Rowland autójáról lerepülő szárnydarab miatt akár füstbe is mehetett volna a Mercedes stratégiája, ugyanis, ha be kellett volna hívni a biztonsági autót, akkor Vandoorne elveszítette volna a második Attack Modeját és azzal együtt az első helyet. Ez végül nem történt meg és Vandoorne ezt követően zavartalanul szelhette át a célvonalat elsőként.

    A belga holland csapattársa a verseny végén vette el a második helyet Buemitől, aki kis híján eltaktikázta magát energia ügyileg. A svájci mögött Rast lett a negyedik, aki számára eseménytelen volt a szezonzáró verseny.

    Ezt követően jöttek a nagy felzárkózók Sam Bird, Lucas di Grassi és Jean-Éric Vergne. Mindhárman a mezőny végéről zárkóztak fel, miután az időmérő edzésen mindhárman a mezőny végére kvalifikáltak.

    További pontszerzők: Alex Lynn, a szintén mezőny végéről érkező da Costa és Edoardo Mortara.

    A Mercedesnek ez volt az első győzelme az elektromos szériában, amivel végül sikerült megszerezniük a konstruktőri bajnokság harmadik helyét a DS Techeetah és a Nissan e.dams mögött.

  • Sette Camara lett a Red Bull „koronás” tartalékpilótája

    Sette Camara lett a Red Bull „koronás” tartalékpilótája

    A tartalékpilótákért folyó nagy kapkodásban a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko kifejezetten nyugodt. Ez annak ellenére is tény, hogy Sergio Perez egy héttel ezelőtti pozitv koronavírus tesztje után a Racing Point a mexikóit az utolsó utáni pillanatban tudta csak helyettesíteni Nico Hülkenberggel. Fel kellett ismerni, hogy a Mercedesnél Stoffel Vandoorne épp Formula E versenyen van Berlinben, Esteban Gutierrez pedig nem felel meg jelenleg ahhoz, hogy szuperlicenszhez juthasson. A McLaren erre a hétvégére a jelenleg tévésként alkalmazott Paul di Restát kereste meg beugrónak adott esetben.

    Toto Wolff is elárulta, hogy új megoldást kell keresnie tartalékosnak, és ő is Hülkenberget említette meg, mint lehetséges jelölt. A Red Bull nál két tartalékos adott: Sergio Sette Camara és Sebastien Buemi. Mindketten , Vandoornehoz hasonlóan épp Berlinben versenyeznek, a Formula E-ben. Marko azonban nyugodtan felelt a Speed Week érdeklődésére:

    „Elsődleges jelöltünk most Sergio Sette Camara. Amennyiben szükségünk lenne helyettesítésre, akkor dobnia kell a Formula E-t, és azonnal Angliába kell jönnie.”

  • Da Costa ismét nyerni tudott, egyre közelebb a bajnoki címhez

    Da Costa ismét nyerni tudott, egyre közelebb a bajnoki címhez

    António Félix da Costa komolyabb kihívás nélkül aratott egy újabb-rajt cél győzelmet a Formula E szuper szezonzárójának második versenyén Berlinben. Az immáron toronymagasan vezető bajnoki éllovas mellett Sébastien Buemi és Lucas di Grassi ünnepelhetett a pódiumon.

    A DS Techeetah versenyzője – aki tegnap is domináns győzelmet szerzett – a verseny későbbi szakaszában használta el az Attack Mode-jait, ami lehetővé tette számára, hogy tökéletesen kontrollálja az előnyét Buemivel szemben és komolyabb izgalmak nélkül szerezze meg zsinórban harmadik versenyét.

    Nyck de Vries a jó rajtjának köszönhetően azonnal meg is előzte Aley Lynnt a harmadik helyért, ami miatt a Nissan e.dams svájci versenyzőjének is néznie kellett a tükrét, nehogy ő is a holland áldozatául essen.

    Ez lehetővé tette da Costa számára, hogy azonnal meglógjon az üldözői elől. Azonban nagyon nem sikerült ellépnie, ugyanis a különbség itt állandósult, de legalább da Costának egy százalékkel több energiája volt a mögötte autózókhoz képest.

    A kilencedik körben Buemi 235 kilowattra kapcsolt, azonban nem számított a teljes pályás sárga zászlóra, amit Max Günther leszakadó szárnya miatt kellett érvénybe léptetni. Két körrel később Sam Bird is elhagyta az egyik szárnyelemét, amiért Buemi második Attack Mode-ja teljes mértékben kárba veszett.

    A harmadik és egyben utolsó ilyen fázist de Vries egyes kanyarban leparkolt Mercedes okozta. A holland pilóta hiába haladt előkelő helye, a technikai megadta magát alatta, ami miatt ismét pont nélkül maradt.

    A zöld zászlónál a DS Techeetah portugálja is 235 kilowattra kapcsolt és senki nem tudott az útjába állni, mivel volt még egy Attack Mode-ja és még a FanBoost is ott volt a kezében. A portugál végül három másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót és szerezte meg harmadik győzelmét az idei szezonban.

    Buemi lett a második, di Grassi pedig a harmadik, nem sokkal megelőzve a negyedik helyen célba érő Robin Frijnst.

    Ha itt is lenne nap versenyzője cím, akkor Stoffel Vandoorne a mai teljesítménye alapján nagy eséllyel pályázna rá. A Mercedes belga pilótája ugyanis a tizenharmadik helyről zárkózott fel egészen az ötödikig számos szép előzést bemutatva, beleértve egy kettős előzést is a hatos kanyarban.

    További pontszerzők: Sam Bird, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, André Lotterrer és Jean-Éric Vergne.

    Da Costán és Vandoorneon – aki a leggyorsabb körért járó egy pontot is megszerezte – bajnoki aspiránsok csúnyán leszerepeltek ezen a versenyen is. A második helyezett Mitch Evans megint nem tudott pontot szerezni, miután csak a tizenkettedik helyen ért célba. Az összetett harmadik helyén álló Alexander Sims pedig eleve egy húsz rajthelyes büntetéssel vágott neki a versenynek akkumulátor csere miatt. A BMW britje nem is tudott az első tízben végezni. Günther pedig 11 körrel a verseny vége előtt kiesett, így da Costának immáron 67 pont az előnye a legközelebbi riválisához képest.

    Folytatás szombaton és vasárnap, azonban immáron nem a fordított, hanem a normális vonalvezetésen fognak versenyezni a pilóták.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Autó Különbség
    1 Antonio Felix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 19.412 sec
    2 Sébastien Buemi e.dams Nissan 3.090s
    3 Lucas di Grassi Audi Audi 8.296s
    4 Robin Frijns Virgin Audi 9.239s
    5 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 9.695s
    6 Sam Bird Virgin Audi 10.081s
    7 Oliver Rowland e.dams Nissan 13.897s
    8 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 16.367s
    9 Andre Lotterer Porsche Porsche 16.893s
    10 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 20.919s
    11 Alex Lynn Mahindra Mahindra 21.288s
    12 Mitch Evans Jaguar Jaguar 22.157s
    13 Rene Rast Audi Audi 22.631s
    14 Nico Muller Dragon Penske 23.579s
    15 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 23.987s
    16 Neel Jani Porsche Porsche 26.381s
    17 Daniel Abt NIO NIO 35.424s
    18 Sergio Sette Camara Dragon Penske 35.727s
    19 Oliver Turvey NIO NIO 36.356s
    20 Alexander Sims BMW BMW 42.395s
    21 James Calado Jaguar Jaguar 52.828s
    Felipe Massa Venturi Mercedes Nem ért célba
    Maximilian Günther BMW BMW Kiesett
    Nyck de Vries Mercedes Mercedes Kiesett
  • Hivatalos: Pérez második tesztje pozitív lett, nem indul a hétvégén!

    Hivatalos: Pérez második tesztje pozitív lett, nem indul a hétvégén!

    Az FIA hivatalosan bejelentette, hogy Sergio Pérez második koronavírus tesztje pozitív lett, így nem indul a versenyen.

    A mexikói versenyző már a csütörtöki sajtótájékoztatón sem vehetett részt, ugyanis első tesztje nem felelt meg az előírásoknak. A pilóta és a Racing Point pár embere elővigyázatosságból önkéntes karanténba vonult, majd később a második tesztnek is alávetették őket. Pérez eredménye azonban pozitív lett, így ő már biztos nem vehet részt a Brit Nagydíjon.

    A Forma-1 és az FIA a következő közleményt adta ki az eset kapcsán:

    ,,A mai bejelentést követően, mi szerint Sergio Pérez a BWT Racing Point versenyzőjének koronavírus tesztje nem felelt meg, az FIA és az F1 kénytelen megerősíteni azt, hogy a pilóta második tesztje pozitív lett. Pérez az illetékes egészségügyi hatóságok utasításai mentén önkéntes karanténba vonult, és továbbra is a fent említett szerv iránymutatását fogja követni. A Brit Nagydíj szervezői a helyi egészségügy szervezettel és az FIA Covid-19 miatt létrehozott delegációjával együttműködve kontaktkutatást végzett el, és a versenyzővel közeli kapcsolatban lévőket elkülönítette. Az FIA és a Forma-1 által létrehozott eljárás ugyanakkor lehetővé tette az esemény gyors lezárást, így a hétvége további programjaira ez nem lesz nagyobb hatással.”

    A szabályok szerint Pérez nemcsak a hétvégei eseményeiből, hanem a következő futam programjából is kimarad. A Racing Point nem jelentette még be, hogy ki helyettesíti a mexikói pilótát. A korábbi megegyezés szerint erre a Mercedes tartalék versenyzőinek, Stoffel Vandoorne-nak és Esteban Gutiereznek lesz lehetősége.

    Pérez nemcsak az idei évre pecsételheti meg sorsát, ugyanis holnap jár le a kilépési záradéka. A Racing Point ugyanis az események tükrében könnyebben dönthet Sebastian Vettel mellett, és engedheti el a 30 éves versenyzőt.

  • Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Sergio Perez jelenleg mindenkitől elkülönítette magát, és vár az újabb koronavírus teszt lebonyolítására, miután a Brit Nagydíjon elsőre nem volt meggyőző az eredménye, Silverstoneban. A Racing Point versenyzőkének ráadásul jelenése lett volna a csütörtök délutáni FIA sajtótájékoztatón, de a csapatot csak Lance Stroll képviselte. Itt jelentették be azt is, hogy a nem megfelelő COVID-19 teszteredménye miatt Perez önizolálta magát, amíg meg nem lesz a második teszt eredménye. A FIA közleményén kívül a Racing Point szóvivője nem kívánt több információt adni, csak ennyit erősített meg:

    „Checo ma nincs a pályán, mivel a teszteredménye nem volt megfelelő. Elszeparálta magát addig, amíg nincs meg az ismételt tesztnek az eredménye.”

    A teljes paddock személyzetnek legalább öt naponta át kell esnie a koronavírus teszten, hiszen ezt előírta a FIA mint protokoll, minden nagydíjra vonatkozóan a szezonban.

    A Racing Point kénytelen lesz a Mercedes tesztpilótái közül kölcsönkérni valakit arra a hétvégére az esetre, ha Perez tesztje pozitívnak bizonyulna, de van ilyen szerződés a két csapat között. Ezzel adott esetben megnyílna az út a Forma-1-es visszatéréshez Stoffel Vandoornenak vagy Esteban Gutierreznek, hiszen mindketten a Mercedes tesztpilótái. Vandoorne utoljára 2018-ban indult a McLaren színeiben, Gutierrez 2016 óta nem versenyzett a királykategóriában.

  • Vandoorne: legyen meglepetés, mi vár ránk Berlinben!

    Vandoorne: legyen meglepetés, mi vár ránk Berlinben!

    A Mercedes FE pilótája, Stoffel Vandoorne nem szeretné látni a berlini pálya új vonalvezetéseit, és reméli, ez majd még kiszámíthatatlanabbá teszi a végjátékot.

    A Formula E nemrég jelentette be, hogy egy nagy fináléval, kilenc nap alatt hat futammal fogja zárni az idei szezont a berlini Tempelhof repülőtéren. Ezt három dupla versenyre osztják majd le, és mind más vonalvezetésen fog lezajlani.

    Ha ezeket csak az első verseny előtt, augusztus 5-én hozzák nyilvánosságra, megelőzik, hogy a csapatok szimulátoron készülhessenek elő a viadalokra. Nemcsak a pályaismeret miatt fontos ez, hanem így azt sem tudják majd előre kitapasztalni, hol lehet könnyen energiát spórolni.

    A sorozat virtuális bajnoka, Vandoorne egyetért ezzel, és örül, mert ez hozzátesz majd a Formula E kiszámíthatatlan jellegéhez a bajnoki hajrában.

    „Nem tudom, nekünk elmondják-e majd, mit csinálnak a pályával. Remélem nem, mert akkor még nehezebb lesz felkészülni a versenyekre.”

    „Akkor tényleg azon múlik, ki milyen jól fogadja a különböző helyzeteket az adott pillanatban. Remélem, visszatartanak majd minden infót, csak későn adják ki őket, mert ez eléggé felrázná a mezőnyt.” – jelentette ki a belga.

    A 28 éves versenyző jelenleg hatodik a bajnokságban, 29 ponttal lemaradva az éllovas, Antonio Félix da Costa mögött.

  • Stoffel Vandoorne bajnok lett a Formula E virtuális sorozatában

    Stoffel Vandoorne bajnok lett a Formula E virtuális sorozatában

    Formula E e-bajnoksága, a Race at Home Challenge tegnap bajnokot avatott, méghozzá az ex-Forma-1-es pilóta, Stoffel Vandoorne személyében.

    A sorozatban mind a 20 hivatalos Formula E pilóta szerepel (néhányszor ugyan helyettesíteni kellett őket), és az UNICEF számára gyűjtenek a koronavírus elleni védekezésre.

    Vasárnap rendezték az e-bajnokság Nagy Fináléját, melynek a belga 14 pont hátrányból vághatott neki bajnoki riválisa, Pascal Wehrlein mögött. A berlini pályán megrendezett futamon ráadásul dupla pontokat osztottak, így még nagyobb esély nyílt a fordításra.

    A versenyt Oliver Rowland nyerte, míg Wehrleint az első körben megforgatták, amivel 21- helyre esett vissza. Hiába kapaszkodott vissza a 9. helyre, Vandoorne második helye ezzel bőségesen elégnek bizonyult a bajnoki címhez.

    „Jó bajnokság volt, élveztem. Már várom, hogy a valóságban is visszatérhessünk és folytatni tudjuk a szezont. Jó lenne átmenteni a formámat oda is.” – nyilatkozta a győztes.

    Hogy erre mikor kerülhet sor, még nem tudni. A márciusi leállást követően az FE nem tett közzé új versenynaptárat, hanem egyszerűen felfüggesztették a szezont.

  • A Mercedes a partnercsapataival fog közösködni a tesztpilótáin

    A Mercedes a partnercsapataival fog közösködni a tesztpilótáin

    A Mercedes az idei szezonban a Racing Point és a McLaren rendelkezésére fogja bocsájtani tesztpilótáikat, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutiérrez személyében. A brackleyi istálló a csütörtöki nap folyamán jelentette be a hírt.

    A belga és a mexikói versenyző is megfordult már a Forma-1-ben. Vandoorne a McLarennél húzott le két teljes szezon 2017-ben és 2018-ban, amíg Gutiérrez 2013-ban és 2014-ben a Sauber, 2016-ban pedig a Haas csapatát erősítette.

    A wokingi istálló ugyan az idei szezonban még a Renault erőforrásaival fog versenyezni, azonban a következő szezontól kezdődően a Mercedes hajtásláncait fogják használni.

    A Racing Point – amit Lance Stroll édesapja, a kanadai multimilliárdos Lawrence Stroll irányít – már jó ideje működik együtt a bajnoki címvédő istállóval, csakúgy, mint Sergio Pérezzel, aki már a 2014-es szezon óta náluk versenyez.

    A teszt és tartalékpilótáknak minden egyes versenyhétvégén tettre kész állapotban kell lenniük, ha a csapat egyik versenyzője esetleg nem tudna autóba ülni egy esetleges sérülés vagy egészségügyi probléma miatt.

    Az együttműködés pedig lehetőséget adhatna Vandoornenak és Gutiérrzenek, hogy ha csak egy pénteki első szabadedzés erejéig is, de visszatérhessenek a Forma-1-be.

  • 72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt sikerült gyűjteniük a Race for the Word szereplőinek.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a pilóták egy csoportja mini-bajnokságot szervezett a Twitch-en, aminek célja a koronavírus elleni küzdelem segítése volt. A három napos rendezvényen minden forduló két futamot ölelt magába, és a versenyzők csak 15 perccel a versenyek előtt tudták meg, melyik helyszíneken kell aznap virtuálisan száguldozniuk. Az első napon Abu Dhabiba és Silverstone-ba látogatott el a csapat. A Yas Marina-szigeten Alexander Albon diadalmaskodott, míg az Egyesült Királyságban Arthur Leclerc. Kedden rendezték a második fordulót Spa-ban és Bakuban. Az első viadalt Charles Leclerc nyerte, míg a másodikat ismételten a Red Bull versenyzője húzta be. Az utolsó fordulót tegnap játszották le Barcelonában és a Red Bull Ringen. Az első futamon Stoffel Vandoorne ünnepelhetett, míg az utolsó eseményen ugyan Albon haladt át elsőként a célvonalon, ám büntetést kapott, így a Ferrari pilótája kaparintotta meg a győzelmet.

    A három napos eseményt az összesített ponttáblázat alapján Charles Leclerc nyerte, a tabella második helyére Luca Albon, míg a harmadikra Arthur Leclerc ért fel. A negyedik helyet Alex Albon szerezte meg, mögötte Christian Lungaard és Stoffel Vandoorne következett. A hetedik helyen holtverseny alakult ki Louis Deletraz és Nicholas Latifi között. A kilencedik Lando Norris lett, akinek a háromnapos esemény során többszörös is meggyűlt a baja a játékkal, míg a tizedik pozícióban Thibaut Courtois és Luca Salvadori végzett.

    Egyelőre a versenyzők még nem érték el a kívánt összeget (100 ezer dollár), ám még lehet adakozni. Jelenleg a pontos összeg 72660 dollár.