Címke: Stoffel Vandoorne

  • Alonso káoszfutamban reménykedik

    Alonso káoszfutamban reménykedik

    Fernando Alonso „káoszban” reménykedik a Brit Nagydíjon, amely jócskán emelné esélyeit egy jó eredmény elérésére.

    Harminchelyes rajtbüntetésének hála Alonso az utolsó helyről kezdi meg a silverstone-i Brit Nagydíjat, a futam idejére jósolt eső azonban a spanyol kezére játszhat. Az időmérő Q1-es szakaszát is meglocsolták kicsit a felhők, a száradó pályán az utolsó pillanatban pedig Alonso elég erős kört futott a szuperlágyakon ahhoz, hogy a legjobb idővel jusson tovább a Q2-be (fun fact: a 2013-as Indiai Nagydíj óta ez volt az első alkalom, hogy egy McLaren „nyerte” a Q1-et), a slickes tapasztalat pedig kulcsfontosságú lehet a versenyre.

    „Az interekkel is továbbjuthattunk volna, de a slickek mellett döntöttünk, hogy a versenyen esetlegesen hasonló körülmények között legyen viszonyítási alapunk” – magyarázta Alonso. „Majdnem kicsúsztunk az időből, de végig jól sült el a dolog, a köröm pedig hasznosnak bizonyulhat. Változó körülmények között versenyképesek lehetünk, és egy kis káosz sem ártana.”

    Az internet sztárjává váló Q1-es kör végeredményben semmibe nem számít bele, a lelkeknek azonban jót tett.

    „Jó pillanat volt” – mosolygott Alonso. „A szurkolók számára is biztos az volt, elvégre rengeteg McLaren-rajongó van itt, akik legalább annyira az élen szeretnék látni a csapatot, mint mi. Habár csak a Q1-ről volt szó, mindenki nagyon izgatott lett a lelátókon, ezt pedig öröm volt látni.”

    A Q2-ben megakadt a nagy menetelés: Alonso a 13. helyen kiesett, de stratégiailag még jól is jött neki a dolog.

    „Valamilyen szinten be sem akartunk kerülni a Q3-ba” – folytatta. „Mindenféleképpen az utolsó helyről rajtoltam volna, de ha bejutok az első tízbe, akkor a Q2-es használt szetten kellett volna indulnom. A 13. hely tökéletes, mert friss gumikon rajtolhatok és olyan keveréken, amilyenen akarok.”

    A McLarennek így sem volt oka a szomorkodásra, Stoffel Vandoorne ugyanis bejutott a Q3-ba, először megverve Alonsót időmérőn. Vandoorne a kilencedik leggyorsabb kört autózta, Valtteri Bottas büntetése miatt azonban előrelép egy helyet és a nyolcadikról várhatja a piros lámpák kialvását.

  • Vandoorne boldog: először rajtolhat Alonso elől

    Vandoorne boldog: először rajtolhat Alonso elől

    Stoffel Vandoorne, a McLaren újonc versenyzője első alkalommal győzte le időmérő edzésen spanyol csapattársát.

    Vandoorne bemutatkozó éve közel sem alakul rózsásan: lassan a szezon felénél járunk és továbbra sem tudott világbajnoki pontot szerzeni. Persze mindez visszavezehető rendkívül megbízhatatlan és lassú McLaren-Hondájának teljesítményére.

    Vandoorne kilencedikként zárta a Brit Nagydíj időmérő edzését, de Valtteri Bottas öt rajthelyes büntetésének köszönhetően a nyolcadik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását.

    „Silverstone-ban elérni a Q3-at kicsit váratlan volt” – mondta Vandoorne.

    „Az elmúlt néhány hétvégén nagyon jó munkát végeztem és egyértelműen látszott a javulás csapaton belül.”

    „Bakuban, Spielbergben és itt Silverstone-ban is hasonló időket autóztunk Fernandóval. Nyilvánvalóan nagyon jó érzés, hogy kijött ez a plusz lépés.”

    „Mint mindig, most is nagyon szoros a középmezőny és gyakran láthatjuk, hogy a többieknek van valami extrájuk az időmérő edzésekre. Úgy gondolom, a változó körülmények segítettek minket.”

    „Végig jó köröket tudtam futni, szerintem ez a kilencedik pozíció a maximum, amit elérhettünk.”

    https://www.instagram.com/p/BWkqDs3jRqU/?taken-by=svandoorne

     

  • Senki nem érti Hamiltont

    Senki nem érti Hamiltont

    Lewis Hamilton riválisai is bevallották, meglepődtek a brit döntésén, szerintük nem szabadott volna kihagynia a londoni parádét.

    Amint Hamilton megérkezett Silverstoneba, azzal indított, hogy megmagyarázta, miért hagyta ki azt az utcai parádét, melyen mindenki más részt vett a mezőnyből, és melyet ráadásul szülőhazájában tartottak meg.

    Riválisait azonban nem hatotta meg a magyarázkodás, többen is kifejtették véleményüket a történtekkel kapcsolatban.

    Max Verstappen például egy nemrég Hollandiában tartott eseményt emlegetett fel.

    „Ha én megpróbálok onnan távol maradni, valószínűleg lelőttek volna.” – fogalmazott.

    Stoffel Vandoorne is értetlenül áll a történtek előtt: „Nem is értem, Lewis miért nem volt jelen. Egy háromszoros világbajnok, ráadásul brit. El sem tudom képzelni azt a szituációt, hogy Belgiumban tartanak egy hasonló rendezvényt, én pedig nem vagyok ott. Pláne úgy, hogy a soron következő futam helyszíne is az adott ország.”

    Felipe Massa csak röviden kommentálta az ügyet: „Azt gondolom Lewis veszített a legtöbbet azzal, hogy nem jelent meg.”

  • Alonso védelme alá vette Vandoorne-t

    Alonso védelme alá vette Vandoorne-t

    A McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzője megvédte az eddig nem túl meggyőzően muzsikáló újonc csapattársát.

    Stoffel Vandoorne egy Forma-1-es versennyel a háta mögött idén futja első teljes szezonját a királykategóriában, ám teljesítménye mindezidáig elmaradt az elvártaktól. Főleg úgy, hogy élete első futamán, a tavalyi Bahreini Nagydíjon – Fernando Alonsót kellett helyettesítenie, akinek sérülés miatt kellett kihagynia a hétvégét -, rögtön megverte az időmérő edzésen Jenson Buttont, a versenyen pedig megszerezte a McLaren-Honda első 2016-os világbajnoki pontját.

    Alonso több alkalommal is elmondta, hogy idén élete formájában versenyez, amit csapattársával szembeni előnye is szemléltet.

    Eric Boullier csapatfőnök pedig a nyilvánosan elmondta: Vandoorne-nak gyorsabban fel kellene vennie a Forma-1 ritmusát. Könnyű dolga azonban nincs, mivel az idei McLaren-Honda nem nevezhető versenyképes technikának.

    Alonso a spanyol El Confidencial-nak nyilatkozva elmondta, hogy az idei egy kemény és frusztráló év csapattársa számára.

    „Nem ismeri a pályák többségét, szóval ezeket és a Forma-1-ről is mindent meg kell tanulnia. Az autót nem tesztelheti, az időmérő edzéseken pedig gyakran gyakorlás nélkül kénytelen részt venni.”

    „Ahogy mondtam ez nehéz szezon számára és általánosan elmondható ez a csapatról is – magamat beleértve. Reméljük jövőre versenyképes autónk lesz” – mondta Alonso.

    A hétvégi Osztrák Nagydíjon lesz okuk némi reményre, a Honda ugyanis a tervek szerint beveti új, harmadik specifikációs erőforrását, amelyet Alonso és Vandoorne is megkap.

     

     

     

  • Vandoorne: Baku jót tett az F1-nek

    Vandoorne: Baku jót tett az F1-nek

    Stoffel Vandoorne is a versenyzői álláspontot képviseli a Sebastian Vettel vs. Lewis Hamilton vitában (Jenson Buttonnal, Martin Brundle-lal és Jacques Villeneuve-vel egyetemben), miszerint a bakui események végeredményben csak pozitív hatással lehetnek az F1-re.

    Az Azeri Nagydíjon megtörtént az első igazán kemény összecsapás Vettel és Hamilton között, habár a vártakkal ellentétben ez nem versenykörülmények között zajlott le. Nem sokkal a második safety caros újraindítás előtt Vettel, Hamilton feltételezett féktesztelését sérelmezve, kihúzódott a Mercedes mellé, majd az olaszos gesztikulálások közepette nekiment riválisa autójának. Az FIA a telemetria átvizsgálása után felmentette Hamiltont bármiféle szabálytalanság alól, a Ferrari-pilóta azonban még a versenyen tízmásodperces stop/go-büntetést kapott. Szerdán a testület azt is bejelentette, hogy tovább vizsgálódnak az ügyben, és hétfőn meghozzák a döntést, lesz-e további szankció Vettel – egyes vadabb pletykák szerint akár Hamilton – ellen.

    Vandoorne nyíltan nem foglalt állást az ügyben, abban azonban biztos, hogy a nagyközönség pontosan ilyen drámákat és rivalizálásokat szeretne látni.

    „Rengeteg különféle teória és vélemény van arról, mi is történhetett” – kezdte a McLaren belga reménysége. „Ami engem illet, szerintem kizárólag belsőkamerás felvételek alapján nagyon nehéz megfelelő ítéletet hozni, de az tény, hogy Seb kissé furcsán reagált. A pillanat hevében, és különösen ha a győzelemért is harcolsz, megesik, hogy az érzelmeidre hallgatsz. Az összképet és általánosságban az F1-et tekintve úgy vélem, ez az egész felhajtás egy pozitívum, mivel a rajongók és a közönség pontosan ezt a kiélezett bajnoki harcot és rivalizálást akarják látni. Nem mondom, hogy amit Seb tett, az jó vagy rossz, de az ehhez hasonló érzelemnyilvánulások a sport számára csak jók lehetnek.”

    A stop/go ellenére Vettel a negyedik helyen fejezte be a versenyt Hamilton előtt, akinek szintén ki kellett állnia a boxba egy meglazult fejtámasz miatt – ennek köszönhető, hogy a német két ponttal növelni tudta az előnyét a bajnokságban, és nyolc futam után már 14 ponttal vezet a brit előtt.

  • A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének főnöke megkönnyebbülten hagyta el Azerbajdzsánt, miután a McLaren végre megszerezte idei első pontjait.

    Sorra pattannak el a cérnaszálak a McLaren és a Honda között, miután az utóbbi egyelőre nem képes felülkerekedni megbízhatósági és teljesítménybeli problémáin. Bakuban azonban idén először mindkét autó célba ért: Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, míg Fernando Alonso 9. helye révén két pontot is szerzett az alakulat. A Honda emellett pénteken tesztelte a hármas specifikációjú erőforrását, az adatok alapján pedig a fejlesztés két-három tizedet is hozhat – és ami talán még fontosabb, a pályán mért adatok megegyeztek a sakurai próbapad által megjósolt értékekkel, így úgy fest, a Honda korrelációs problémái legalább részben megoldódtak.

    „Nagyon megkönnyebbültem, hogy pontokat tudtunk szerezni” – nyilatkozta Hasegawa. „A pilóták remek munkát végeztek ezen a túlélési versenyen, aminek roppant mód örülünk. Nagyon fontos mérföldkő ez számunkra. Nem voltak aggodalmaink [a megbízhatóságot illetően], még az új motor és MGU-H ellenére sem. Nagyon elégedett vagyok, hogy fejlődő tendenciát mutatunk megbízhatóság terén, ami a pontszerzéshez is nagyban hozzájárul.”

    A Honda előtt azonban még így is hosszú és fáradságos út áll, mire legalább megközelítik riválisaikat.

    „Mindenképpen pozitív, de egy futam birtokában még nem merném kijelenteni, hogy nagyon magabiztosak vagyunk” – folytatta Hasegawa. „Mindössze 13 autó fejezte be a versenyt, így a teljesítmény szemszögéből nézve nem vagyunk valami gyorsak. Az előrelépésünk nem elég nagy ahhoz, hogy utolérjük az élmezőnyt, de jó fejlődésnek számít. A McLaren nem túl izgatott, mivel nem valami hatalmas előrelépésről van szó, de természetesen elégedettek a látottakkal. Fontos megmutatni nekik, hogy előre tudunk lépni, habár a teljes célunkat egyelőre még nem értük el.”

    Kisebb ijedelmet okozott pénteken, hogy Alonso váltómeghibásodása esetleg a Bakuban bevetett hármas specifikációjú motorban is kárt tett. A Honda azonban úgy véli, az erőforrás sértetlenül megúszta az esetet, de biztosra csak a sakurai kivizsgálás után mehetnek. Hasegawa reméli, a következő osztrák futamra két spec-3 motor áll majd a csapat rendelkezésére, tartalékokra azonban inkább nem számít.

    „Váltóproblémáink voltak és kissé túlpörgött a motor” – magyarázta a japán szakember. „Nem láttunk semmi meghibásodást, de Sakurában még egyszer megvizsgáljuk a motort. Úgy számolunk, hogy bevethető lesz Ausztriában, így remélhetőleg mindkét autó az új erőforrással versenyezhet majd. Még ha nem is lesz tartalékunk, nincs más választásunk: két spec-3 motort kell futtatnunk.”

  • Vandoorne: Lehetetlen volt, hogy megelőzzem a Saubereket

    Vandoorne: Lehetetlen volt, hogy megelőzzem a Saubereket

    A McLaren-Honda pilótája kiemelte, hogy képtelen volt megelőzni a Sauber párosát, Marcus Ericcsont és Pascal Wehrleint, így továbbra is várnia kell az első idei pontjára.

     A belga versenyző a piros zászlós időszak után egy plusz kerékcserét is teljesített, így a futam végén friss szuperlágy gumikkal mehetett a pontokért, azonban a Sauber versenyző párosán fennakadt és nem tudta őket megelőzni, végül 12. lett, három hellyel lemaradva csapattársától.

    A Saubernél észlelték a Vandoorne jelentette veszélyt, ezért utasították a svédet, aki egyébként sérült autóval körözgetett, hogy engedje el a gyorsabb csapattársát, ezzel elősegítve a későbbi pontszerzést.

    „Az utolsó bokszkiállásom után 1,5 másodperccel voltam gyorsabb körönként mint a két Sauber, de egyszerűen nem tudtam megelőzni őket.” Mondta Vandoorne.

    „Ők tudtak spórolni a verseny végére, én is próbáltam, de még így sem volt meg a sebességem, hogy megelőzzem őket.”

    „Leszámítva a tempónkat elégedettek vagyunk a hétvégével, főleg azért mert sikerült megszereznünk az idei első pontjainkat.”

    „A rajtom jól sikerült, de nagyon hamar sok törmelék volt a pályán és a hármas kanyarig egy pár lassú autót kellett kikerülnöm, de szerencsére sikerült megóvnom az autómat.  A piros zászlóig jó tempóm volt, viszont ekkor egy alternatív stratégiára váltottunk. Mivel mindenki felrakta a lágy gumikat ezért mi szuper lágyakat választottunk, hogy hátha bejön, sajnos nem jött be.” Zárta a belga.

  • Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

    Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

    Marcus Ericsson eleget tett a Sauber csapatutasításának, hogy Pascal Wehrlein révén pontot szerezhessenek az Azeri Nagydíjon.

    A tizedik helyért komoly csata folyt Ericsson, Wehrlein és a Mclarenes Stoffel Vandoorne között, a svédnek azonban törmelék okozta sérülés volt az autóján, így kénytelen volt elengedni csapattársát, hogy megvédjék a pozíciót. Wehrlein végül behozta az utolsó pontot érő helyen a C36-ot, míg Ericsson éppen hogy maga mögött tudta tartani a nemtervezett kiállásából visszaautózó Vandoorne-t a 11. helyért.

    „Az újraindítást követően egész jól vezettem, de összeszedtem egy kis törmeléket, ami tönkretette a padlólemez jobb hátulsó részét” – magyarázta Ericsson. „Problémáim adódtak a balos kanyarokban, és kezdtem tempót veszteni. Pascal mögöttem volt, mögötte pedig Stoffel közeledett, aki gyorsan csökkentette a hátrányát. Megkaptam az utasítást, hogy a pont megvédése végett engedjem el Pascalt, amit meg is tettem. Végeredményben a csapat számára jó eredményt sikerült elérnünk, de természetesen csalódott vagyok, hogy nem nekem sikerült pontot szereznem, különösen figyelembe véve, hogy a verseny nagy részét a 10. helyen töltöttem. Azonban így is fontos szerepem volt a pontszerzésben, mert az utolsó körökben sikerült Stoffelt feltartanom.”

    A pontszerzés Wehrlein szerint nem jelent igazi előrelépést a Saubernek, mivel a mezőny elejét ért sorozatos incidensek nélkül esélyük sem lett volna ilyen eredményre.

    „A versenyképet számos félbeszakítás jellemezte, így realisztikusan nézve nem szabad túl nagy elvárásokkal érkeznünk a következő versenyekre” – mondta a német. „Még van hova fejlődnünk, és normál körülmények között nem tudtunk volna pontot szerezni.”

  • Alonso: Nyerhettünk volna…

    Alonso: Nyerhettünk volna…

    Fernando Alonso szerint „normál körülmények között” jó pozícióban lett volna ahhoz, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat.

    A spanyol 40-helyes rajtbüntetésének köszönhetően az utolsó helyről indult a Bakuban rendezett futamon, ám az előtte fel-fellobbanó káoszt kihasználva féltávnál már az ötödik pozícióban haladt. Később azonban képtelen volt feltartani a hátulról sorozatosan érkező pilótákat, ám még így is a kilencedik helyen intette le a kockás zászló, amellyel megszerezte saját és a McLaren első idei pontjait. Miután lényegében senkinek nem volt problémamentes délutánja, az éllovasokat is beleszámítva, Alonso szerint a McLarennek nyernie kellett volna.

    „Ez egy olyan futam volt, amelyet normál körülmények között meg kellett volna nyernünk” – mondta a spanyol. „[A későbbi futamgyőztes Daniel] Ricciardóval együtt autóztam az első safety car előtt. Ezután Hamilton elvesztette a fejtámaszát, Vettelt megbüntették, mindkét Force India kiesett és Kimi is… automatikusan második vagy harmadik helyen vagy ekkorra, vagyis a győzelemért harcoltunk volna, de sajnos nem vagyunk olyan helyzetben jelenleg.”

    A pálya karakterisztikáját látván Alonso nem számított rá, hogy itt valaha is pontot szereznek, ám a sok incidens ellensúlyozta a Honda egyenesbeli lóerőhátrányát.

    „A mi esetünkben minden a kezünkre játszott” – folytatta. „Ez egyike volt azoknak a napoknak, amikor a kieséseknek hála ingyen nyersz pozíciókat, de az pedig szégyen, hogy ezeket a pozíciókat a jelenlegi hátrányunk miatt képtelenek vagyunk megtartani. Mielőtt Bakuba jöttünk volna, lehetetlennek tartottam a két pontot, így természetesen örömmel fogadom el.”

    Alonso csapattársa, Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, 32 másodperccel lemaradva a spanyoltól.

  • Alonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!

    Alonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!

    Fernando Alonso szerint a McLaren-Honda tempóhátránya akkora, hogy hiába vannak gyorskörön, a riválisoknak úgy tűnik, mintha levezető körön lennének.

    A McLaren-Honda sebességbeli hiányosságának hangsúlyozása az elmúlt három évben Alonso egyik kedvenc beszédtémájává nőtte ki magát, akinek minden egyes alkalommal sikerül újabb és újabb pejoratív hasonlatokkal előrukkolnia. Az Azeri Nagydíj időmérőjének Q1-es szakaszában Alonso Daniel Ricciardóval találkozott a pályán, az ausztrál pedig, hogy ideálisabb körülmények között kezdhesse meg saját gyorskörét, megelőzte a spanyolt, aki szintén akkor vágott neki mért körének. A kettes kanyarba érve Alonso visszaelőzte Ricciardót, ezzel azonban mindketten időt vesztettek; a McLaren-pilóta végül egy 16. helyet érő időt autózott, amely a 40-helyes rajtbüntetés tudatában egy tulajdonképpen lényegtelen információ.

    „A kör elején valószínűleg kissé összezavarodnak, mert olyan kicsi a tempónk, hogy azt hihetik, lassú körön vagyunk és a boxutcába tartunk” – mondta Alonso. „De nem, mi ennyit tudunk, mi is mért kört kezdünk – ez a helyzet, és azt hiszem, ez kissé meglepő lehet számukra. Megelőznek az első kanyarban, én megelőzöm őket a következőben, mindkettőnk körének annyi, habár nem sok jelentősége volt, mert a Q1 elején történt, amikor még hidegek a gumik. Mindketten [Ricciardóval] az etapunk végén futottuk a legjobb körünk, szóval semmi probléma. Sajnálom, ha zavart keltünk a sebességünkkel, de sajnos nem tudunk mit tenni.”

    Alonso az utolsó helyről várhatja majd az Azeri Nagydíjat a csapattárs Stoffel Vandoorne mögül, aki szintén összeharácsolt egy 35-helyes büntetést.