Címke: Stoffel Vandoorne

  • Vandoorne kész a hátára venni a csapatát

    Vandoorne kész a hátára venni a csapatát

    Stoffel Vandoorne elég erősnek érzi magát arra, hogy betöltse a vezető szerepet csapaton belül, ha Alonso egyszer csak úgy dönt, hogy nem marad a briteknél.

    Azzal, hogy a wokingi gárda a Honda motort Renault-ra cserélte, könnyen elérhetik azt, hogy a spanyol világbajnok még legalább egy évig maradjon náluk. Azonban Alonso még továbbra sem írta alá az új kontraktusát, és ha végül úgy dönt, hogy távozik, akkor az elmúlt pár futamon egyre jobb teljesítményt nyújtó csapattársa léphet majd a helyébe, mint a csapat húzóembere.

    „Száz százalékig készen állok rá. Szerintem minden jó irányba halad.” – mondta a belga a Racernek. „A csapat jelentős mértékben számít rám, mert sok időt töltök a gyárban, a szimulátorban és a technikai szakemberekkel is. Tehát abszolút kész vagyok a vezér szerepkörre. Mármint úgy értem, hogy Fernando nem fog az örökké valóságig nálunk maradni, nem tudhatom, hogy meddig lesz még itt. Én csak a saját helyzetemmel foglalkozom, és őszintén szólva nem gondolok túl sokat a csapattársamra. Igyekszem minél jobban felkészülni a jövőre.”

    Az új motorpartner miatt a McLaren elméletileg egy jóval versenyképesebb csomagot is összerakhat 2018-ra, amivel akár a Red Bull szintjére is felnőhetnek. Vandoorne erről is kifejtette a véleményét.

    „Remélem sikerül elkapnunk őket. Nehéz viszont megmondani, hogy teljesítményben mekkorát léphetünk előre. Abban viszont biztos vagyok, hogy jövőre jobbak leszünk. A Red Bull egy tökéletes mérce nekünk, az lehet a célunk, hogy őket elkapjuk, de majd meglátjuk.” – mondta a 25 éves pilóta.

  • Vandoorne: Életem legjobb versenye volt

    Vandoorne: Életem legjobb versenye volt

    A McLaren-Honda pilótája hetedik lett Malajziában.

    Vandoorne már az időmérőn is csapattársa, Fernando Alonso előtt végzett, előkelő pozícióját pedig a futamon is sikerült megtartania.

    „Azt kell, hogy mondjam, ez életem versenye volt!” – fogalmazott a belga pilóta. „Egész hétvégén nagyon erős voltam, és magabiztosnak éreztem magam az autóban. Az időmérő után nem voltunk biztosak abban, hogy sikerül megtartani a hetedik helyet, így ez egy hihetetlen eredmény.”

    „Nagyon jó rajtom volt, de tudtuk, hogy nehéz lesz megküzdeni a Force Indiákkal és a Williamsekkel, végül azonban csak Perez tudott elém kerülni. Ezután aztán nyugodt verseny volt, minden körből próbáltam kihozni a maximumot, és óvni a gumikat.”

    Eric Boullier is nagyon örült versenyzője kimagasló eredményének.

    „Stoffel ismét megmutatta, mennyire elkötelezett és erős versenyző. A rajt előtt tudtuk, hogy nem lesz egyszerű verseny, azonban remek munkát végzett. Úgy gondolom, büszkék lehetünk a hétvégén elért eredményeinkre.”

  • Vandoorne 7. helye a „maximum” volt

    Vandoorne 7. helye a „maximum” volt

    Stoffel Vandoorne a Maláj Nagydíj időmérőjén elért hetedik helyénél a pályakarakterisztikának köszönhetően „nem tudott volna többet” kihozni a McLaren-Hondából.

    Vandoorne és Fernando Alonso kezei között mindkét McLaren jól szerepelt Sepangban, miután bejutottak a Q3-ba és a Renault-val és a Force Indiával harcoltak a hatodiktól tizedik helyekért. Az elmúlt öt alkalomból ez volt a harmadik eset, hogy mindkét McLaren bejutott a Q3-ba (a Hungaroringen és Szingapúrban volt még erre példa). A belga végül a hetedik pozíciót kaparintotta meg Esteban Ocon mögött, míg Alonso a tizedik lett Nico Hülkenberg és Sergio Pérez mögött.

    „A mai egy nagyon jó nap volt” – összegezte Vandoorne. „Az FP3-on és az időmérőn is minden a helyén volt, a hetedik rajtpozíció pedig a legtöbb, amit egy ilyesféle pályán elérhettünk volna. A versenyeken azonban egy kicsit rosszabbul teljesítünk mindig, mint szombaton, így majd kiderül, holnap mire leszünk képesek. Ami pozitívum számunkra, hogy a pénteki napon senki sem tudott optimálisan felkészülni, így szerintem sok üzemanyaggal is jól fogunk teljesíteni. Legalább a hetedik helyről indulunk, innen pedig lehet jó versenyt futni.”

    Alonso kevésbé volt magabiztos, és szerinte a pontszerzéshez mindenképpen esőre van szükség.

    „Nehéz lesz” – válaszolta a spanyol arra a kérdésre, van-e esély a pontszerzésre. „A versenytempónk néha elmarad az időmérős tempónktól, így valószínűleg jobban fogunk szenvedni holnap, de majd kiderül. Talán esni fog egy kicsit, ami valamennyire javítana az esélyeinken.”

  • Vandoorne elégedett szingapúri teljesítményével

    Vandoorne elégedett szingapúri teljesítményével

    Stoffel Vandoorne saját bevallása szerint a maximumot hozta ki a Szingapúri Nagydíjból azáltal, hogy a hetedik helyen hozta be a McLarent.

    Vandoorne kimaradt a többek között a csapattársát is érintő rajtbuliból Szingapúrban, és habár a második boxkiállása kicsit lassabbra sikeredett a kelleténél, a pályán nem vesztett pozíciót. A verseny egy ultrarövidke szakaszában a hatodik helyet is birtokolta Jolyon Palmer megelőzése után, a renault-s pilóta azonban pillanatokkal később visszavette ezt a pozíciót Vandoorne-tól. A belga így sem csalódott, elvégre az itt megkaparintott hetedik hely F1-es karrierjének legjobb helyezését jelenti.

    „Az elején egyáltalán nem volt egyszerű az esőben versenyezni, így leginkább arra koncentráltam, hogy kimaradjak a balhékból” – kezdte Vandoorne. „Ez sikerült is, onnantól kezdve pedig csak a saját versenyemet futottam. Szerintem ez a hetedik hely tényleg a legtöbb volt, amit kihozhattam volna ebből a futamból; talán a hatodik is meglehetett volna, de a második kiállásomnál volt egy kisebb hiba. A verseny végén már csak igyekeztem mindent kihozni az autóból és maximalizálni a teljesítményt.”

    Éric Boullier csapatfőnök elmagyarázta, hogy egy hibás első emelő okozta Vandoorne lassú kerékcseréjét.

    „Úgy véljük, a hatodik hely elérhető lett volna, ha nem lett volna fennakadás a második kiállásnál” – mondta Boullier. „Az első emelő nem kapott be megfelelően, ezért a bal első kerék nem emelkedett fel kellőképpen ahhoz, hogy gyorsan le lehessen szedni. Ennek a késedelemnek köszönhető, hogy lelkes üldözése ellenére Stoffel nem volt képes befogni Palmert.”

  • Vandoorne: 2018-ban dobogós lehet a McLaren

    Vandoorne: 2018-ban dobogós lehet a McLaren

    Stoffel Vandoorne nem kételkedik abban, hogy Renault-motorral a hátuljában a McLaren jövőre dobogókért fog harcolni.

    Három év kínkeserv és szenvedés után a McLaren és a Honda útjai végérvényesen különválnak: míg a wokingi istálló ezentúl a Renault erőforrásait fogja használni, a Honda lényegében gyári kapcsolatra lépett a Toro Rossóval, amit 2019-ben akár egy Red Bull-os szerződés is követhet. Vandoorne bizakodva tekint a jövőbe, és úgy véli, a McLaren sorsa innentől kezdve pozitívra fordulhat és „képes lesz” a dobogóért küzdeni.

    „Nagy bizakodásra ad okot, ahogyan az idei évben fejlesztettük az autónkat” – dicsérte a kasztnit a belga. „Persze amikor folyamatosan problémákba ütközöl, nem tudod kiaknázni a maximumot és ez negatív kihatással van a többi elemre is. Ami a fejlesztéseket illeti, beszélgettem egy kicsit az aerós srácokkal a gyárban és minden a legjobb irányba halad. A változások általában segítenek, ez pedig különösen igaz a mi jelenlegi szituációnkra. Vissza kell térnünk az élmezőnybe; remélhetőleg már a közeljövőben pozitív változásoknak lehetünk szemtanúi.”

    A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén a legnagyobb érdeklődés a McLaren motorstratégiáját övezte, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szűk, kanyargós pálya a csapat egyik legnagyobb pontszerzési lehetőségét biztosítja a 2017-es szezonban. A Mercedes/Ferrari/Red Bull trió elérhetetlen, de Vandoorne szerint a McLaren felérhet a negyedik helyre.

    „Budapestet követően itt is a negyedik pozíciót kell megcéloznunk” – folytatta. „Utcai pályáról beszélünk, sok kanyarral, a motorerő pedig nem olyan hangsúlyos. Realisztikus lenne, ha a negyedik helyen végeznénk – normál körülmények között a két Mercedes, Ferrari és Red Bull előttünk fog végezni, de remélhetőleg utánuk mi következünk.”

    A McLaren már futamok óta Szingapúrra készült, és a Honda teljesítménybeli hiányosságait pozitívra fordítva Spában és Monzában taktikai motorcseréket hajtottak végre mindkét autón, hogy az utcai versenyre a lehető legjobb formában érkezhessenek. A legutóbbi versenyen Monzában a belga pilóta MGU-K-ja megadta magát (ezt utólag büntetés nélkül cserélni tudták), de az ott látottak optimizmusra sarkallták.

    „A pálya karakterisztikáját figyelembe véve nagyon is jó tempót diktáltunk” – utalt vissza az Olasz Nagydíjra Vandoorne. „Tényleg nagyon jó volt; kár, hogy büntetést kaptunk [az időmérőt követően, amikoris Vandoorne a nyolcadikról a 18.-ra esett vissza]. Akár a pontokért is harcolhattunk volna, de ez már a múlt. Örültem, hogy viszonylag versenyképesek tudtunk lenni, ezt a teljesítményt pedig remélhetőleg a mostani hétvégére is át tudjuk ültetni.”

  • Kvyat szerint riasztó volt a McLaren hétvégi formája

    Kvyat szerint riasztó volt a McLaren hétvégi formája

    A fiatal pilóta nem örül, hogy a McLaren és a Toro Rosso szoros csatát vívott az Olasz Nagydíjon.

    Kvyat komoly csatába keveredett Stoffel Vandoorne-nal a monzai futamon, mielőtt a belga kiállni kényszerült. Az orosz végül a tizenkettedik helyen ért célba a Toro Rosso idei egyik legrosszabb versenyén.

    „Még a McLaren is gyorsabb volt nálunk.” – fogalmazott Kvyat a futam után. „Nagyon erősek voltak. A kanyarokban különösen. Nem volt könnyű csata Vandoorne-nal, és egy kicsit aggasztó, hogy a McLarennel voltunk egy szinten. Sokat kell dolgoznunk, és fejleszteni az autó bizonyos pontjain.”

    Az orosz csapattársa, Carlos Sainz sem élete versenyén van túl, tizennegyedik lett.

    „Egyszerűen nem volt jó csomagunk Monzában, és ebből tanulnunk kell. Megnézzük, mi a hibánk, és Szingapúrra orvosoljuk. El kell kezdenünk jobb eredményeket gyűjteni, hiszen így nem tudunk feljebb lépni.” – nyilatkozta a spanyol.

  • Vandoorne is rajtbüntetést kap

    Vandoorne is rajtbüntetést kap

    Stoffel Vandoorne ma délelőtti motorcseréjét követően csatlakozik a mezőny végéhez, ahol hat, hasonló balszerencsével sújtott sorstársával együtt várhatja az Olasz Nagydíj rajtját.

    A belga pilótának jó időmérője volt: habár a Q3-ban kisebb motormegakadások miatt nem tudott érdemleges kört menni és a 10. helyen végzett, a két Red Bull-versenyző hátrasorolása miatt a nyolcadikról rajtolhatott volna. A „kisebb motormegakadások” azonban olyannyira komollyá váltak vasárnapra, hogy a Honda inkább a majdnem komplett erőforrás cseréje mellett döntött. Probléma csak az MGU-K tengelyével volt, amit elméletileg büntetés nélkül is ki lehetett volna cserélni, a japánok viszont úgy vélték, erre már nincsen idő a kettőkor rajtoló verseny előtt, így inkább vadonatúj, 3.7-es specifikációjú belsőégésű motort, MGU-K-t, MGU-H-t és turbófeltöltőt szereltek Vandoorne McLarenjébe.

    A kozmetikázás 25-helyes rajtbüntetésnek és a már nem olyan előkelő 18. rajtpozíciónak felel meg, csapattársa Fernando Alonso és a haasos Romain Grosjean előtt. Érdekesség, hogy a csoportos hátrasorolás következményeképp a Q1-ben kieső Kevin Magnussen végül a 10. helyről rajtolhat, közvetlenül a szintén lassacskán körbeközlekedő két Sauber elől.

  • Alonso belga motorja még használható

    Alonso belga motorja még használható

    Fernando Alonso múlt heti kiállását követően a Honda a rakoncátlankodó motor megvizsgálása után úgy találta, az erőforrás nem szenvedett semmilyen problémát.

    A Belga Nagydíj rajtját követően Alonso a hetedik helyen találta magát, onnan azonban folyamatosan csúszott lefele, egészen a 12. pozícióig. A verseny közben egyszer csak megkérdezte a McLarent, van-e esély egy kis esőzésre, majd a nemleges választ követően nem sokkal „motorproblémára” panaszkodva kiállt a versenyből. A Honda már a helyszínen azt nyilatkozta, hogy a telemetrián semmilyen anomáliát nem észleltek, ezt pedig a japán gyártó Milton Keynes-i bázisán elvégzett vizsgálatok is alátámasztották – az erőforrás így visszakerült Alonso talonjába.

    Élesben azonban nem valószínű, hogy látni fogjuk, a Honda ugyanis újabb fejlesztésekkel érkezik Monzába, amelyeket majd a pénteki szabadedzés során próbálnak ki a spanyol autóján. Ez – a megszokott módon – rajtbüntetést jelent majd Alonsónak, jelen esetben egy 35-helyest. Stoffel Vandoorne a Belgiumban megkapott motorjával versenyez majd a hétvégén, a két McLaren-pilóta így friss reményekkel várhatja a két hét múlva rendezendő Szingapúri Nagydíjat, ahol a wokingi istállónak jelentősen nagyobb esélye lesz a pontszerzésre, mint Spában volt vagy Monzában lesz.

  • Alonso: Egy-kettőben lehetnénk, ha…

    Alonso: Egy-kettőben lehetnénk, ha…

    Fernando Alonso szerint a McLaren könnyedén az első sorba kvalifikálhatott volna a Belga Nagydíjon, ha a Hondának jobb lenne a teljesítménye.

    Az Q2 vége felé úgy festett, a pálya karakterisztikája ellenére is lesz McLaren a Q3-ban, Alonso utolsó mért körén azonban hirtelen felmondta a szolgálatot a Honda-motor energiavisszanyerő-rendszere, így Nico Hülkenberg ellenállás nélkül ki tudta pöccinteni a spanyolt a 11. helyre. Az időmérő végeztével Alonso gyorsan végzett egy kis fejszámolást, majd arra a kissé meglepő eredményre jutott, hogy jobb motorral övé lett volna a pole.

    „Szerettünk volna előrébb keveredni, de összességében pozitív napunk volt” – kezdte az összegzést. „A Q2-ben egészen az utolsó körökig másfél másodperces lemaradásban voltunk, mindezt egy olyan pályán, ahol rengeteget veszítünk a motor miatt – könnyed első és második hely lehetett volna. [Az utolsó mért körömön] az akkumulátor megadta magát; a 11-es és a 12-es kanyar között hat tizedet hagytam ott. Addigra két tizeddel voltam gyorsabb az előző körömnél, az utolsó szektorban is lehetett volna még egy-kéttizedes javulás, ami sima Q3-at eredményezett volna. A 11. hely azonban nem rossz, az új gumikon való rajtolás plusz lehetőségeket nyit meg előttünk – igyekszünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést holnap.”

    Stoffel Vandoorne is jól muzsikált a másik McLarenben, ám mivel a belga a 65-helyes rajtbüntetésének köszönhetően úgyis az utolsó helyről indul, inkább Alonso esélyeit próbálta segíteni egy kis szélárnyékozással.

    „Előre kiterveltük” – nyújtott bepillantást a wokingi stratégiába Alonso. „Jövő héten visszaadom neki a szívességet, akkor lesz az én köröm. Megpróbáltuk kihasználni a büntetéseket; muszáj a pozitívumot meglátnunk a helyzetben és a maximumot nyújtani a csapat számára. De ahogy mondtam, ha bejutottam volna a Q3-ba, akkor is csak egy szett abroncsom maradt volna, amivel maximum a kilencedik helyig jöhettem volna előre – ilyen szempontból nem is olyan rossz az a 11. hely és az új gumik.”

    Vandoorne végül a 15. helyen zárt – de ezt csak a tisztesség kedvéért tesszük hozzá.

    „Meglehetősen jó nap volt” – foglalta össze élményeit a belga. „Egész hétvégén csak a futamra készültem, mivel tudtam, hogy úgyis a legvégéről rajtolok. A mai napom csak Fernando segítéséről szólt: mindkét autóval bejutni a Q2-be, majd onnantól szélárnyékozni. A terv sikerült, de sajnos éppen hogy lecsúsztunk a Q3-ról.”

  • Röviden: Újabb büntetés Vandoorne-nak

    Röviden: Újabb büntetés Vandoorne-nak

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Stoffel Vandoorne autójában több erőforrás egységet kicseréltek, ráadásul tegnap a sebességváltót is egy tejesen újra cserélték, így a belga versenyző már 40 rajthelyes büntetésnél tartott.

    Nos, a pénteki szabadedzések után a Honda lehetséges meghibásodásoktól tartva beszerelte Vandoorne autójába idén már kilencedik MGU-H-ját és turbóját, valamint hatodik V6-os motorját és MGU-K-ját.

    A cseréknek köszönhetően Vandoorne 40 helyes rajtbüntetés 65-re nőtt.

    Vandoorne így mégsem használja a Honda továbbfejlesztett erőforrását, az időmérő edzést már a 3.5-ös specifikációval kezdi meg, ugyanazzal mint csapattársa, Fernando Alonso.