Címke: Stoffel Vandoorne

  • Alonso nem ért egyet Vandoorne-nal, szerinte fejlődött a McLaren

    Alonso nem ért egyet Vandoorne-nal, szerinte fejlődött a McLaren

    Fernando Alonsót a McLaren szokásos csütörtöki délutáni sajtótájékoztatóján kérdeztük, hogy egyetért-e csapattársa véleményével, miszerint a csapat idei autója a szezon kezdete óta alig fejlődött.

    Alonso a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon azt nyilatkozta, hogy valószínűleg a melbourne-i hétvége lesz számukra a legkeményebb hétvége a 2018-as év során. Azóta kiderült, hogy ez nem így van, Alonso ötödikként fejezte be az ausztrál futamot, és azóta sem tudott ilyen előkelő pozícióban végezni.

    „Az autó egyértelműen fejlődött a fejlesztéseinknek köszönhetően. A riválisaink közül többen is nagyobbat léptek előre” – mondta a kétszeres világbajnok versenyző.

    „Melbourne-höz képest tiszta tempó terén kevésbé vagyunk versenyképesek a körülöttünk lévőkhöz képest, de a hátralévő néhány versenyen megpróbáljunk visszatérni arra a szintre, ahol korábban voltunk” – tette hozzá.

    Alonso azt is elmondta, hogy Spához hasonlóan Monzában is nehéz hétvégére számít, ami a teljesítményt illeti, így örömmel fogadna egy kis esőt a folytatásban.

  • Sauber: Nincs képben nálunk Vandoorne

    Sauber: Nincs képben nálunk Vandoorne

    Minden jel arra utal, hogy Stoffel Vandoorne nincs és nem is volt képben a Saubernél 2019-re. Valószínűleg a csapat hosszabbít majd Marcus Ericssonnal, akinek a javuló formája is sokat lendíthet ezen.

    A korábbi hírek szerint a Sauber jelenthet alternatívát abban az esetben, ha a McLaren nem tart igényt a továbbiakban a belga pilóta szolgálataira.

    Vandoorne 2015-ben megnyerte a GP2-es bajnokságot azzal az ART Grand Prix-vel, amelynek tulajdonosa a Sauber jelenlegi csapatfőnöke Frederic Vasseur. A menedzsere Alessandro Alunni Bravi pedig vezető pozíciót tölt be az egyik Saubert támogató vállalatnál.

    Vasseur most azonban tagadta, hogy Vandoorne opciót jelent a számukra.

    „Ő nem szerepel a terveink között.” – jelentette ki egyértelműen Vasseur.

    A francia csapatvezető ahhoz viszont ragaszkodik, hogy nem akarja el sietni a végső döntést a jövő évi pilótapárost illetően.

    „Még a szezon közepénél tartunk. Még ha mindenki egy kicsit izgatott és ideges is a pilóta piacon szemben a korábbi évekkel, mi továbbra is nyugodtak maradunk.” – mondta.

    A Sauber egyik ülését a Ferrari „foglalja le”. Ha Cahrles Leclerc egy másik partner csapathoz vagy a gyári istállóhoz távozik, akkor jó eséllyel a vörösök másik pártfogoltja Antonio Giovinazzi kaphatja meg a szabadon maradt ülést. Marcus Ericsson mögött pedig a csapat tulajdonosi körében is érdekelt svéd befektetési csoport áll. Utóbbi viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy a svéd helye beton biztos, hiszen a tulajdonosok Vasseur-re bízzák a pilóta kérdés eldöntését.

    Ericsson azonban Belgiumban a harmadik pontszerző helyét szerezte az elmúlt öt futamon, amivel javítja az esélyeit.

    „Ő remek munkát végez. Egy tizeddel volt Charles mögött az időmérőn, úgy, hogy volt egy kis motor problémája. A versenyen pedig már az elejétől kezdve erős tempót diktált, a stratégia az előttünk lévők ellentéte volt. Marcus pedig remekül megcsinálta.”

    „A legjobb módja annak, hogy ha valaki meg akarja tartani a jelenlegi helyzetét az az, hogy remek munkát végez, és ő remek munkát végzett.” – tette hozzá Vasseur.

    Ericsson maga is elismerte, hogy fent kell tartania ezt a formát, hogy továbbra is magán tartsa főnöke figyelmét.

    „Egy nagyon fontos és kritikus időszaka következik az évnek. Az elmúlt öt versenyen háromszor is pontot szereztem. Ez az a fajta statisztika, ami fontos nekem, hogy megmutassam Fred-nek, hogy már másképpen teljesítek. Folytatnom kell ezt a formát, mert ez sorsdöntő abban, hogy megkapjam a jövő évre szóló szerződésemet is. A csapat már egyre jobb és jobb, és azzal is tisztában vagyok, hogy ezért az ülésért vívott verseny sokkal komolyabb, mint az elmúlt két évben.” – mondta a svéd.

  • Perez újra a McLaren pilótája lehet?

    Perez újra a McLaren pilótája lehet?

    Eddig úgy tűnt, Sergio Perez szinte biztosan folytatja a Force Indiával, most azonban bekerült a neve azon névsorba, akik Carlos Sainz csapattársai lehetnek jövőre a McLarennél.

    Múlt hétvégén, Spában a mexikói is magabiztosan nyilatkozott: „Már tudom, hol leszek jövőre, de még nem mondhatom el, de nem hiszem, hogy nem közölnénk hamarosan.”

    Sokan már készpénzként vették, hogy Perez meghosszabbítja a szerződését a Force Indiánál, de szerdán a Sky Sports úgy értesült, hogy tárgyal a McLarennel. A wokingiaknak még be kell jelenteniük, ki lesz Carlos Sainz csapattársa 2019-ben. A legvalószínűbb jelöltek között szerepel a jelenlegi pilóta, Stoffel Vandoorne, a McLaren junior Lando Norris, Esteban Ocon és most már Sergio Perez is.

    A mexikóinak afféle visszatérés lenne, ha őt választanák, hiszen 2013-ban már versenyzett a csapatnál Jenson Button csapattársaként. Viszont nem bizonyult sikeresnek az együttműködésük, 1 év után távoznia kellett a mexikóinak.

    A pletykák szerint a hétvégi Olasz Nagydíj után elkezdődhet a pilótakeringő, ha Lance Stroll beindítja a kavarodást azzal, hogy a Force Indiához igazol a Williamstől. Ha ezt a lépést bejelentik, szezonközi versenyzőcserék sorozata várható. Várhatóan a kanadai Ocon helyére érkezne, aki így a McLarennél találna menedéket Stoffel Vandoorne helyén. A franciát már látták Spában a McLarennél üléspróbán is, de azt mondják a paddockban, hogy nem fért bele az autóba a maga 186 centiméterével.

    Valószínűleg Monzában is várható temérdek mennyiségű pletyka, spekuláció és talán néhány bejelentés is.

  • Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Egy pocséknál is pocsékabb Belga Nagydíjat követően Stoffel Vandoorne végre kimondta, amit sokan már gyanítottak: a McLaren semmit nem lépett előre 2018 elejéhez képest.

    Vandoorne hazai futamát az utolsó célbaérőként fejezte be a 15. helyen, a McLaren pedig mindkét autóval kiesett még az időmérő Q1-es szakaszában. Miután az elmúlt nyolc futamon csak háromszor tudtak pontot szerezni, a konstruktőri tabellán a McLaren közelebb találja magát a Toro Rosso-Hondához, mint az év elején prognosztizált negyedik helyért csatázó Haas—Renault pároshoz.

    „Nehéz lenne ennél rosszabb hétvégét összehoznunk” – mondta a csalódott belga. „A teljesítményünk nagyon messze van attól, hogy jónak nevezhessük, de magyarázatot nem tudunk rá találni. A valóság az, hogy év eleje óta semmit nem fejlődtünk, a többiekhez képest egy tapodtat sem mozdultunk előre.”

    Vandoorne kritikáját Fernando Alonso is pedzegette már, amikor kijelentette, hogy idén egyedül a Barcelonában látottak illethetők a fejlesztéscsomag névvel, azelőtt és azóta semmi. A 2018-as McLarennek egyértelmű aerodinamikai hiányosságai vannak, Spában viszont ezt még tetézte a motorerőbeli hátrány is; míg tavaly a Honda-motorral a wokingi istálló csak egy tizeddel csúszott le a Q3-ról, idén héttizedes elmaradásban voltak még a Q2-t érő időtől is. További nehézség, hogy a McLaren a hírek szerint félreszámolta az év elején kötelezően rögzítendő váltóáttételeket, így Spa hosszú egyeneseiben túl hamar dobta őket vissza a sebességkorlátoló.

    „Muszáj elismernünk, hogy nehéz szezonunk van eddig” – próbálta finomítani a helyzetet Gil de Ferran. „Nehéz autóról beszélünk, és különösen ez a hétvége rengeteg hiányosságunkra rámutatott. A legnagyobb problémát az egyenesbeli tempóhiány jelenti, de emellett vannak egyéb bajok is az autóval.”

    Hétvégén következik az Olasz Nagydíj, Monza hosszú-hosszú egyenesei pedig nem kecsegtetnek sok jóval McLaren-szempontból.

    „Monza ismét nagyon nehéz lesz, megint egy egyenesekkel teli pálya” – vallotta be Vandoorne. „Majd meglátjuk, mi lesz, de talán a szezon későbbi felében, például Szingapúrban több esélyünk lesz a pontszerzésre.”

  • Szinte biztosan marad az F1-ben Vandoorne

    Szinte biztosan marad az F1-ben Vandoorne

    A belga Stoffel Vandoorne menedzsere száz százalékig biztos abban, hogy pártfogoltja jövőre is tagja lesz a száguldó cirkusz mezőnyének.

    A McLaren pilóta jövőjével foglalkozó pletykák már nem csak arról szólnak, hogy év végén távozik Wokingból, hanem már arról is, hogy akár már a következő monzai vagy az azutáni hétvégén is megtörténhet ez.

    Vandoorne nagyon nehéz hétvégén van túl hazai környezetben, rendszeresen a mezőny hátsó régiójában tartózkodott, ami tovább erősítette a találgatásokat.

    „Nagyon sok pletyka kering, de túl sok minden volt ezen a hétvégén, ami nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Stoffel a McLaren pilótája 2018-ban és a szezon végéig az is lesz, ez biztos.” – kezdte a menedzsere, Alessandro Alunni Bravi.

    „Számos pilóta tárgyal sok csapattal, hogy felmérje a lehetőségeit. Ez ránk is igaz. Egy jó autót szeretnénk adni Stoffelnek, neki most csak a munkájára kell koncentrálnia. Én minden lehetőséget megvizsgálok, de a McLaren élvez prioritást számunkra.”

    „De ha a csapat nem lesz egy megfelelő opció a jövő évre, akkor más lehetőség felé megyünk. Ő egy nagyon profi srác, aki képes kezelni a nyomást. Nyugodt, de ez nem jelenti azt, hogy nem agresszív. Száz százalékos esélyt adok neki arra, hogy jövőre is az F1-ben lesz. Nincs erre garanciám, de még mindig ő az egyik legfiatalabb pilóta a paddockban és ez olyan valami, ami vonzó a McLaren meg más csapat számára is.” – tette hozzá.

  • Norris Monzában is beül a McLarenbe

    Norris Monzában is beül a McLarenbe

    Lando Norris az Olasz Nagydíj első szabadedzésén is lehetőséget kap, további információforrást nyújtva a jövő évi pilótafelállását mérlegelő McLarennek.

    Norris először vett részt élesben F1-es hétvégén, amikor Fernando Alonso helyére beülhetett a McLarenbe a Belga Nagydíj első pénteki szabadedzésén. A fiatal brit harcban van a második ülésért Stoffel Vandoorne-nal, a szabadedzés pedig remek alkalmat kínált a vezetőségnek a két pilóta összehasonlítására.

    „Remek munkát végzett” – dicsérte Norrist Gil de Ferran. „Az egyik nagy erőssége az új szituációkhoz való gyors alkalmazkodása, amit már a tesztek alatt megfigyeltem. Ez a lehetőség részét képezte a fejlődési programjának, ahol tapasztalatot szerezhetett egy alacsonyabb leszorítóerejű autóval, miközben rajta kívül egyszerre többen is voltak egy folyamatosan felgumizódó pályán. Gyorsan felvette a ritmust, szépen dolgozott, nem hibázott. Monzában is beül majd az autóba, hogy tovább fejleszthesse ezen képességeit.”

    De mennyi és leginkább milyen minőségű információt képes a McLaren kiszűrni az ilyen ad hoc lehetőségekből?

    „Nagyon nehéz egy versenyzőt mindössze egyetlen szabadedzés vagy időmérő alapján kiértékelni” – magyarázta de Ferran. „El kell vonatkoztatnod és az összképre kell tekintened. Ezek az alkalmak inkább azért vannak, hogy Lando minél több különféle körülménynek legyen kitéve, ezzel segítve a fejlődését.”

    Vandoorne-hoz képest Norris 86 ezreddel gyorsabb volt Spában, ám a belga műszaki problémák miatt feleannyi kört tudott megtenni, mint a brit.

  • Nincs tervben Vandoorne szezon közbeni leváltása

    Nincs tervben Vandoorne szezon közbeni leváltása

    Stoffel Vandoorne biztonságban érezheti magát – legalábbis, ami a 2018-as évet érinti.

    Felröppentek a pletykák, miszerint Esteban Ocon a múlt hét folyamán a McLaren főhadiszállásán, Wokingban járt üléspróbán, és már az Olasz Nagydíjon leváltaná Stoffel Vandoornet. Ocon azonban 186 centijével a mezőny legmagasabb versenyzője, ami megnehezítette a dolgát: egyszerűen nem fér be az MCL33-ba.

    Gil de Ferrant, a McLaren versenyigazgatóját is megkérdezték az Ocon pletykákról, ám a wokingiak brazil-francia főnöke diplomatikusan annyit válaszolt, hogy nem beszél olyan versenyzőről, aki nem tagja a McLaren csapatának.

    „Megerősíthetem, hogy nincsenek más terveink” – felelte de Ferran arra a kérdésre, hogy terítéken van-e a GP2-es sorozat 2015-ös bajnokának szezon közbeni leváltása.

    „Egyelőre nem hoztunk döntést a jelenleg szabad ülésünket illetően 2019-re” – tette hozzá.

    Vandoorne ezzel egy időben egyáltalán nem boldog az MCL33 kezelhetőségével, hazai versenyhétvégéje is pocsékul alakult.

    „Minden egyes edzésen utolsóként végeztem, nagyon sok problémám volt ezen a hétvégén. Szégyen, hogy nem rendelkezem olyan autóval, amivel visszaadhatok valamit a rajongóknak” – mondta a hazai versenyhétvégéjét teljesítő belga versenyző.

  • Bottas megrovásban részesült a harmadik szabadedzést követően

    Bottas megrovásban részesült a harmadik szabadedzést követően

    Valtteri Bottas figyelmeztetést kapott az FIA-tól a harmadik szabadedzés után, ugyanis a Mercedes finn pilótája nem hagyott helyet a hazai pályáján versenyző, Stoffel Vandoorne-nak.

    A versenybírák szerint Bottas vállalta a felelősséget az eset kapcsán.

    „A 77-es rajtszámú autó versenyzője elismerte, hogy ő okozta a balesetet a Kemmel egyenesben. Nem látta a mögötte érkező Stoffel Vanddorne autóját annak ellenére, hogy nézte a visszapillantó tükrét és még a csapat figyelmeztette őt.

    „A versenybírák nem feltételeztek szándékosságot a baleset kapcsán, így a 77-es rajtszámú autó versenyzőjét csak egy megrovásban részesítették.”

    Bottasnak idén ez az első megrovása. Az a versenyző, akit harmadjára részesítenek megrovásban, az automatikusan egy 10 rajthelyes büntetést kap.

  • Vandoorne helye inog?

    Vandoorne helye inog?

    A McLaren arra utalt, hogy Stoffel Vandoorne már nem biztos, hogy sokáig marad a csapatnál.

    Igazából, azt pletykálják, hogy a belga pilóta áldozatul eshet a hamarosan bekövetkező pilótakeringőnek.

    Úgy tűnik, Lance Stroll heteken belül csatlakozik édesapjához a Racing Point Force Indiánál – vagy az is lehet, már pár nap múlva, Monzában, de valószínűleg Szingapúrban.

    Ez pedig azt jelentené, Robert Kubica érkezik a kanadai helyére a Williamshez.

    „Ha nem hinnék abban, hogy újra versenyezhetek, alá sem írtam volna és a Williams sem szerződtetett volna le” – mondta lengyel Spában.

    Stroll pedig Ocon helyére érkezne a Force Indiához, a francia így a McLarennél találna menedéket. Így pedig Vandoorne lesz az áldozata az ügynek, ráadásul utolsó lett mindhárom szabadedzésen a hazai közönsége előtt.

    Azonban Vandoorne szerint meg sem kapja az esélyt, hogy megmutassa, mit tud.

    „Nagyon frusztrált vagyok” – mondta az edzés után.

    „Egész nap [pénteken] problémáim voltak. Először a fékekkel, majd a motorral, végül a padlólemezzel. A DRS-em nem működött. Őszintén szólva, ez nem egy ideális felkészülés.”

    „Tudom, hogy sokat vár el tőlem a csapat, de az rajtuk múlik, hogy adjanak egy olyan kocsit, amelyik nem robban le. Hogy akarják így, hogy rendesen felkészüljek a versenyre?”

    „Szimplán nem tudom, hogy miért csak az én autómmal történik ez” – tette hozzá.

    A 26 éves belga ígéretes fiatalként érkezett meg az F1-be, de úgy tűnik, a McLaren türelme elfogyott.

    „Stoffel egy tehetséges pilóta kiváló csapatszellemmel és még nem választottuk ki a második pilótánkat” – mondta a csapat sportigazgatója, Gil de Ferran az RTBF-nek.

    „Stoffelnek minden versenyhétvégén koncentrálnia kell, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse a csapatnak. Agresszívabbnak kéne lennie? Nem hiszem, hiszen minden versenyző más. Próbálunk segíteni neki, de gyakoriak az ilyen szituációk az autósportban. Az F1-ben csak 20 hely van és ez is része a játéknak. Nem is elmélkednék azon, mi fog történni.”

  • Bikiniben pózol Vandoorne barátnője

    Bikiniben pózol Vandoorne barátnője

    Stoffel Vandoorne barátnője, Gil de Ferran lánya, Anna megmutatta alakját, bikiniben pózol Costa Smeraldán. Így mondjuk ki lehet bírni a hőséget…

    https://www.instagram.com/p/Bmp6vO6gi62/