Címke: Stoffel Vandoorne

  • Norris nem fél attól, hogy Vandoorne sorsára jut

    Norris nem fél attól, hogy Vandoorne sorsára jut

    Lando Norris a McLaren újonca elárulta, csapata keményen dolgozik, annak érdekében, hogy fejlődni tudjanak az idei szezonra.

    A legendás brit alakulat ismételten egy gyenge évet produkált tavaly, minek következtében egy teljesen úgy pilóta párossal kell kezdeniük az idei évet, Stoffel Vandoorne menesztése és Fernando Alonso visszavonulása után. Idén Carlos Sainz a Renault-tól csatlakozik a McLarenhez, míg Norris újoncként első évét tölti majd a Formula 1-ben.

    A brit versenyző azonban az Auto Motor und Sportnak elmondta, csapata keményen dolgozik a fejlődés érdekében.

    ,,A gyárban voltam, találkoztam rengeteg emberrel és úgy gondolom, most már az alapok rendben vannak. Mindenki bízik egymásban és tudják, hogyan kell fejleszteni az autót. Tudom, hogy tavaly is ezt mondtuk, ám rengeteg munkát fektettünk abba, hogy megértsük az autót, mióta megtaláltuk a problémák forrásait. Ugyanakkor megoldás nem egy éjszaka alatt fog bekövetkezni, tisztában vagyunk azzal, hogy nem fogunk futamokat nyerni.”

    Norris továbbá elmondta, nem fél attól, hogy arra a sorsra jut, mint amilyenre a csapat korábbi protezsáltja Stoffel Vandoorne, kinek F1-es karrierje véget ért, és jelenleg a Formula E mezőnyét erősíti.

    ,,Nehéz megmondani, hogy mi történt és miért nem tudta magából kihozni a maximumot. Én csak magamra fogok koncentrálni, ha Carlos legyőz az első versenyen, elemezni fogom pontosan melyik szakaszon volt jobb nálam, egy egész szezonom van arra, hogy tanuljak, tehát jelenleg nem aggódom.”

  • Perez mehetett volna akár újra a McLarenbe is, de maradt

    Perez mehetett volna akár újra a McLarenbe is, de maradt

    Sergio Perez elárulta, hogy a Racing Point ígéretesebb jövőt biztosít neki a Forma-1-ben, és ezért is utasította el a McLaren ajánlatát. A mexikói egyike volt azon pilótáknak, akinek a neve felmerült Wokingban is Stoffel Vandoorne helyére, de végül Lando Norris lett a befutó. Zak Brown így beszélt róla tavaly:

    „Azt gondoljuk, hogy Sergio egy remek versenyző, és megérdemli azt, hogy a listánkon legyen.”

    Perez vezetett már a McLarennél 2013-ban, de lecserélték egy nehéz szezont követően, ő pedig csatlakozott 2014-ben a Force Indiához, akiket épp Racing Pointnak hívunk. Tavaly csődeljárás alá kerültek, de megmentette őket Lawrence Stroll egy konzorcium élén, és céljuk az, hogy az egyik legjobbá váljanak a Forma-1-ben. A mclarenes érdeklődés ellenére Perez úgy döntött, hogy marad a Silverstoneban székelő istállóval, és nem mozgatta meg a visszatérés gondolata Wokingba:

    „A McLaren egy remek csapat, még ha kissé hátrányban is vannak. Ami meggyőzött engem, hogy a jövő viszont itt van. Annyi ideje már a csapattal vagyok, hogy jól érzem magam, és remek a jövőképünk is. Nagyon is sok ponton csatlakozom a csapathoz, részt vettem a csődeljárásban is, az új vezetésben, stb. Úgy érzem, hogy még többet kell tennem ezért a csapatért, és nagyon boldog vagyok, hogy egy újabb évre köteleződöm el velük. Készen állok rá, hogy a legjobbamat nyújtsam a csapatnak, és együtt előre lépjünk. Ez a fő célunk.”

    Annak ellenére, hogy 2018-ban a Force India az összes addigi pontját elvesztette a tulajdonoscsere miatt a Magyar Nagydíjat követően, az új csapat is hetedik tudott lenni a konstruktőrök bajnokságában, csak 10 ponttal lemaradva a McLarentől. Perez maga is csodálkozik azon, hogy a problémáik ellenére a csapat képes volt harcolni a középmezőnyben, és figyelmeztette a riválisaikat, hogy kezdhetnek aggódni:

    „Meglepett a dolog. Ismerem a teljesítményünket, tudom, hogy milyen közel vagyunk, figyelembe véve a gondokat. Sehol sem kellett volna lennünk. Mégis ott voltunk ahol, ami lenyűgöző, és azt hiszem, idén mindenki félhet tőlünk. Itt az ideje annak, hogy mindannyian szintet lépjünk. Szabadjára kell engednünk a teljes potenciálunkat, ami nagy dolog lesz nekünk. Készen kell állnunk csapatként is megtenni ezt a lépést.”

  • Vandoorne hosszú távra tervez a Formula E-ben

    Vandoorne hosszú távra tervez a Formula E-ben

    Stoffel Vandoorne elmondta, hogy még sokáig szeretne a Formula E-ben versenyezni a HWA, illetve a Mercedes színeiben.

    A korábban McLarennél versenyző F1-es pilótát tavaly nyáron kérte fel Toto Wolff, hogy legyen a Mercedes Formula E projektjének egyik vezéralakja.

    Vandoorne el is fogadta az ajánlatot, így most a HWA-nál versenyez. Ám nem csak a belga, a csapata is első szezonját futja, a Venturi hajtásláncot használó HWA tulajdonképpen a Mercedesnek készíti elő a terepet, ez csak egy tesztszezon technikai szempontból. Viszont a 2019-2020-as szezontól a csapat már teljes gyári istállóként, Mercedes EQ Formula E Team néven fut majd.

    Vandoornet várhatóan a következő hónapokban bejelentik, mint a Mercedes EQ első hivatalos pilótaigazolása. A belga abban bízik, hogy a hosszú távú elköteleződése a Formula E iránt gyümölcsöző lesz.

    „Egyértelműen hosszú távú projektként tekintek erre, és örülök, hogy itt lehetek a HWA-nál” – mondta Vandoorne az e-racing365-nek. „Biztosan részese akarok lenni ennek a projektnek. Ez viszont még a jövő. Tudom az irányt, a csapat céljai is egyértelműek.”

    Vandoorne elmondta, 2019 fontos év a HWA-nak, illetve abban bízik, hogy a tapasztalt korábbi F1-es mérnökkel, Tony Ross-szal együtt dolgozni hasznos lesz neki a jövőben.

    „Mindig szerettem az autó technikai hátterét és szerettem részt venni a kocsi fejlesztésében. Fontos év ez számunkra tehát, a lehető legtöbb információt kell összegyűjtenünk, hogy legyen miből építkeznie a Mercedesnek a következő szezonban. Tudjuk, milyen profi a Mercedes, és bárhova mennek, a legjobbak lesznek, és nyernek. Az egyértelmű cél, hogy megadjuk számukra az irányt. A közös munka Tonyval eddig nagyon pozitív. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a Formula E neki is új, mégis rengeteg előnye van, hogy vele dolgozhatok.”

  • Norris kap időt a bizonyításra

    Norris kap időt a bizonyításra

    A McLaren csapatfőnöke, Zak Brown elmondta, az újonc pilótájuknak, Lando Norrisnak lesz majd ideje bizonyítani.

    A szebb napokat is látott istálló ugye megvált attól a Stoffel Vandoorne-tól, akit tavaly és tavalyelőtt alkalmaztak. Ő még 2016-ban debütált regnáló F2-es bajnokként, és egyből pontot tudott szerezni a sérült Alonsót helyettesítve, Bahreinben. Azonban hiába a jó kezdés, mégsem jött el az áttörés, így pedig Lando Norrisnak nyílt lehetősége beülni a McLarenbe. Az F2 tavalyi ezüstérmese Zak Brown elmondása szerint kap időt a bizonyításra.

    „A Forma-1 olykor nagyon kegyetlen lehet” – mondta a Sunnak. „Sportról lévén szó, gyakran gyorsan ítélkezünk, de nem három verseny után kellene. Mindenféleképpen kapni fog időt a fejlődésre. Nagy a nyomás a pilótákon itt az F1-ben, és mindenki egyből a csapattársaddal mér össze.”

    Norris kollégája Carlos Sainz lesz, akit Brown rendkívül gyorsnak és tapasztaltnak tart.

    „Azt várjuk, hogy kemény, de tiszta verseny lesz köztük, időnként azonban meg kell nézni, mit tudnak egymáshoz képest.”

  • 13 év után megszűnik a Formula Renault NEC

    13 év után megszűnik a Formula Renault NEC

    A Formula Renault Northern European Cup szervezői úgy döntöttek, hogy 2019-ben már nem indítják el a versenyszériát. A fő ok természetesen az, hogy elmaradt a fiatal versenyzők érdeklődése.A csapatok szenvednek azzal, hogy feltöltsék a helyeiket, annak ellenére, hogy számos új tehetség ebből a szériából ment magasabb kategóriákba az elmúlt három évben is. A NEC eredetileg folytatódott volna jövőre is, a már bizonyított Formula Renault 2.0-s motorral és a Tatuus által épített autókkal, azonban 13 év után most lehúzzák a rolót.

    A széria 2005-ben alakult, gyakorlatilag a német és a holland Formula Renault nemzeti szériák egyesülésével. Egy rendesen felfejlesztett széria lett belőle, és egy költséghatékony megoldás a formula autókkal versenyző fiataloknak. Egy igazán fejlődőképes, olcsó és versenyzésre kihegyezett csomag állt össze. Top formaautós csapatok és pilóták versenyeztek a NEC-ben az elmúlt években. Olyanok, mint: Valtteri Bottas, Stoffel Vandoorne, Lando Norris, Carlos Sainz jr., Danyiil Kvjat, Sebastien Buemi és Antonio Felix da Costa.

    Mick de Haas, a széria szervezője és promótere így nyilatkozott:

    „Nagyon sajnáljuk, de ezen a ponton meg kell, hogy álljunk. A FIA rosszul megtervezett formaautós jövője miatt azt láthattuk, hogy az elmúlt három évben komolyan csökkent a fiatal versenyzők érdeklődése. A költségek nagyon megnőttek egyeseknek, és emiatt ez a versenyzői piac igen töredezett lett. Nincs már hely hatékony és versenyképes együléses versenyszéria koncepciónak, mint amilyen v olt a Formula Renault 2.0. Igen sok fiatal versenyzőnek segített az években, hogy a csúcsra kerülhessenek. Köszönettel tartozom a Renaultnak, a beszállítóinak, azon csapatoknak, akik versenyeztek a NEC-ben is, a pályáknak, és mindazoknak, akik együtt dolgoztak velünk az elmúlt 13 évben.”

  • Hatalmas eső borította fel a Formula E programját Riádban!

    Hatalmas eső borította fel a Formula E programját Riádban!

    A Formula E idénynyitó versenyének reggelén hatalmas sivatagi eső köszöntött be, ezzel felborítva a szombati nap programját.

    Az első és második szabadedzést törölték, ugyanis a rengeteg állóvizet nem bírták eltávolítani a pályáról. Főleg a 9-es, 10-es és 17-es kanyarban volt ilyen probléma. Ehelyett egy 35 perces gyakorlást tűztek ki az időmérő előttre, így viszont nyilván a kvalifikáció csúszott, aminek a programját is meg kellett változtatni.

    Eredetileg négy csoportra elkülönítve szálltak volna harcba a poleért a versenyzők. Most viszont úgy határoztak, két csoportra bontják a 22 fős mezőnyt, értelemszerűen két 11-esre. Mindkettő csoport 15 percet tölthet a pályán. Az ekkor futott időkből pedig már ki is alakul a rajtrács, nem lesz superpole. A csoportba sorolást az előző szezon végeredménye alapján ejtik meg, az újoncokat pedig rajtszámuk alapján veszik számításba.

    Az A csoport az eredeti 1-esből és 3-asból tevődik össze: Jean-Eric Vergne, Lucas di Grassi, Sebastien Buemi, Daniel Abt, Edoardo Mortara, Jerome D’Ambrosio, Antonio Felix da Costa, Jose Maria Lopez, Tom Dillmann és Robin Frijns alkotják. A B csoport pedig így néz ki: Felix Rosenqvist, Mitch Evans, Andre Lotterer, Nelson Piquet Jr, Oliver Turvey, Stoffel Vandoorne, Maximilian Gunther, Gary Paffett, Felipe Massa, Oliver Rowland, Alexander Sims.

    Az időmérő 9.25-kor startol, a futam eltolásáról viszont egyelőre nincs hír, így úgy tűnik, ott marad a 13.05-ös kezdés.

    Egyébként ami a már említett 35 perces gyakorlást illeti: Stoffel Vandoorne zárt az élen, megelőzve olyan rutinos pilótákat, mint a 2. Sam Bird, vagy a 3. Sebastien Buemi.

  • Ulrich Fritz: A Formula E-re váltás olyan, mint egy új barátnő

    Ulrich Fritz: A Formula E-re váltás olyan, mint egy új barátnő

    A HWA csapatfőnöke, Ulrich Fritz szerint a német autógyár csatlakozása az elektromos szériához olyan, mint egy újonnan szerzett barátnő.

    A Mercedes vezetősége úgy döntött, hogy 18 év versenyzés után kiszállnak a DTM-ből és csapatot indítanak a Formula E-ben. Az elektromos széria ötödik szezonja ezen a hétvégén veszi majd kezdetét Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.

    A csapat egyik pilótája az a Gary Paffett lesz majd, aki megnyerte az idei szezont a DTM-ben. A brit pilóta csapattársa pedig a McLaren Forma-1-es csapatából érkező Stoffel Vandoorne lesz majd.

    „Ugrás az ismeretlenbe,” – nyilatkozta Fritz az Autosportnak arra a kérdésre, hogy mire számítanak az első szezonjukban. „Ha már régóta versenyzel egy szériában, mint ahogy mi is versenyeztünk a DTM-ben az elmúlt két évtizedben, akkor szinte mindenre fel vagy készülve, nem érhet semmi meglepetés.

    „A mostani helyzetünket pedig ahhoz hasonlítanám, mint amikor egy új barátnője lesz az embernek. Szinte még alig tud róla valamit. Csak most kezded megismerni, például, hogy miket szeret csinálni, szóval ez egy elég érdekes szituáció.

    „Rengeteg új embert ismerünk majd meg. Minden egyes apró részletet meg kell majd figyelnünk, hogy a többiek hogyan miként csinálják. Nagy kihívás ez a számunkra, azonban mi tudjuk, hogy mire vállalkoztunk. Szeretnénk majd a győzelemért csatázni a többi csapattal.”

    A HWA a Venturi hajtásláncait fogja majd használni az ötödik szezonban. Azonban a hatodik szezontól már a saját fejlesztésű motorjukat fogják használni. Fritz elmondta, hogy a HWA és a Venturi emberei szoros munkakapcsolatban állnak egymással az esélyeik növelése érdekében.

    „Majdnem mindent megosztunk egymással, mert szeretnénk minél jobb eredményeket elérni az idei szezonban. A két csapat versenyzői is jól kijönnek egymással, ami szintén egy pozitív jel.

    „Mérnökeink közösen dolgoznak, ugyanis nem csak a mi két autónk adatait megszerezni. A Venturi autóinak adatait is meg fogjuk kapni, így sokkal nagyobb rálátásunk lesz majd a dolgokra. Meg kellett tennünk ezt a lépést, ugyanis olyan autómárkákkal szeretnénk felvenni a versenyt, mint az Audi vagy a BMW.”

  • Vandoorne-nak nem lesz hosszú téli szünete

    Vandoorne-nak nem lesz hosszú téli szünete

    Stoffel Vandoorne, a McLaren ex-versenyzője hamarosan ismét versenyautóba ül, így nem lesz lehetősége kipihennie a 2018-as Forma-1 szezont.

    A belga versenyző a Formula E-ben, mercedeses színekben folytatja pályafutását, miután menesztette őt a McLaren.

    A 2018/2019-es Formula E szezon jövő hétvégén, Szaúd-Arábiában veszi kezdetét.

    „Rövid téli pihenő van mögöttem” – mondta Vandoorne nevetve a Sporzanak.

    „A tesztek alatt már kaptam egy képet az autóról, de Valencia nem hasonlítható a versenynaptárban hasonló pályákhoz. Remélem, hogy pozitív sztori lesz, de realistának kell lennünk. Ez nagy váltás lesz számomra és a csapat számára is.”

    Vandoorne nem tartja visszalépésnek a Formula E-t, nagy potenciált lát az elektromos sorozatban.

    „Az utolsó F1-es versenyem után felszabadult voltam, hogy vége ennek az időszaknak és valami teljesen újba vághatok bele. Két szép évet töltöttem a McLarennél, de sajnos ezek voltak a legrosszabb évek a csapat történelmében, ezen pedig én sem tudtam sokat változtatni” – tette hozzá.

  • Norris sokat tanult Alonsótól

    Norris sokat tanult Alonsótól

    Lando Norris elmondta, sokat tanult Fernando Alonsótól és az is segített neki, hogy testközelből figyelhette a McLaren két idei pilótáját.

    Norrist pontosan arról kérdezték, mit tanult Alonsótól.

    „Jó pilótának tartom. Versenyeztem vele Daytonában és nyilván minden F1-es versenyen láttam. Sok dolgot csináltunk együtt, jól kijövünk egymással. Nagyszerű srác, szerintem jó látni, hogy mennyit dolgozik minden egyes versenyhétvégén, mennyire máshogy csinálja a dolgokat, mint Stoffel és Stoffel mennyire máshogy csinálja a dolgokat, mint ő. Szóval sokat tanultam Fernandótól. Mindenki másnál előbb ismertem meg őt. Láttam, miket csinál, hogy éli az életét. Ő az első az F1-ből, akire felnéztem, főleg azért, mert csatlakoztam a McLarenhez és ezáltal kicsit jobban megismertem.”

  • Vandoorne-nak a belső politika miatt kellett távoznia

    Vandoorne-nak a belső politika miatt kellett távoznia

    Stoffel Vandoorne úgy véli, a csapatpolitika és a McLaren támogatásának hiánya jelentősen hozzájárult idei gyenge teljesítményéhez és az ezt követő F1-es búcsúhoz.

    Az egyik legnagyobb tehetségnek kikiáltott Vandoorne nagy reményekkel érkezett az F1-be 2017-ben, ám két meglehetősen csalódást keltő szezon után távoznia kellett az FE-be. Teljesítményének és önbizalmának nem segített, hogy a McLaren történetének legrosszabb szezonjain van túl, csapattársa pedig a kíméletlen Fernando Alonso volt, ám még így is meglepetés volt a belga versenyző leszereplése. Amíg még benne volt a buliban, természetesen nem beszélhetett erről, de Vandoorne most megszellőztette, hogy nem feltétlen az ő sara minden.

    „Nem láttatok mindent, ami a falak mögött zajlott, a sok politikát” – mondta Vandoorne a belga La Dernière Heure napilapnak. „Nem árulhatok el mindent, de el tudjátok képzelni. Személy szerint én nem bántam meg semmit, mindig a lehető legtöbbet hoztam ki magamból.”

    A belső csatározásokból fakadó instabilitás mellett a McLaren egyénileg sem sok támogatást nyújtott a belgának.

    „Amire a leginkább hiányzott néhányszor, az a csapat bizalma volt” – folytatta. „Nem mindig egyszerű úgy teljesítened és a legtöbbet nyújtanod, hogy tudod, a csapat más versenyzőkkel is tárgyal már. De nem adtam fel és néhány jó futammal zártam az évet.”