Címke: Stoffel Vandoorne

  • Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Mitch Evans domináns győzelmét hozta a Mexikói ePrix. A Jaguár új-zélandi versenyzőjének ez volt pályafutása második győzelme a sorozatban, és miközben ő kontroll alatt tartotta a versenyt, a fél élmezőny drámáját nézhettük végig a 45 perc +1 körig tartó futamban.

    Evans már a rajtnál megelőzte a Porsche első pole pozícióját megszerződ André Lotterert, aki lesodródott a pályáról, ami miatt további pozíciókat veszített. A mezőny további szakaszaiban mindenki pozícióért harcolt, azonban mindenki figyelt a másikra, ami miatt egy koccanás sem történt.

    Nyck de Vries a második helyen haladva lendületet vesztett és folyamatosan veszítette a pozíciókat. Ezt Nico Müller is ki akarta használni, azonban a GEOX Dragon pilótája túl nagy lendülettel érkezett meg az első kanyarba, és a falban landolt. A DTM-ben is versenyző Müller autója rendkívül rossz helyen állt meg, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A dráma pedig rögtön a biztonsági autós fázis után vette kezdetét: először Lotterer ütközött de Vries-zel, miközben a holland versenyző felvette az első attack mode-ját a háromból. A Porsche német versenyzőjének megsérült az első szárnya, ami hozzáért a bal első kerekéhez, ezzel óriási füstöt generálva. Lotterer ezzel ki is szállt a játékból, ráadásul a súrlódás miatt még az autója még kisebb lángcsóvákat is szórt!

    Ezt követően a Techeetah duója, Antonio Félix da Costa és Jean-Éric Vergne is megkezdte a felzárkózást a nyolcadik és kilencedik helyekről. A portugál az attack mode és a Fan Boost segítségével próbálta megelőzni az előtte haladó de Vriest.

    A Mercedes holland pilótája rendkívül agresszíven védekezett és el is elhasználta a szurkolók által megszavazott boostot. Azonban szinte az egyenes végén használta el, ami miatt nem tudta lefékezni az autóját, és nem csak a saját, hanem az ötödik helyen haladó Robin Frinjsét is, akibe szabályosan belehajtott az egyes kanyarban. A két holland találkozója rossz véget ért, ugyanis az Envision Virgin Racing pilótája visszaesett a középmezőnybe, de Vriesnek pedig félre kellett állnia.

    A sok baleset nagyon jól jött a bajnokság élmenőinek – ideértve Stoffel Vandoornet, Alexander Simset és Lucas di Grassit – akik szinte a mezőny végéről vágtak neki a versenynek. Az előbb felsorolt trió a hatodik hetedik és nyolcadik helyen haladtak és szinte folyamatosan oda-vissza előzték egymást.

    Mindeközben az élen da Costa tovább szedte áldozatait: először a Nissan e.dams svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit érte utol, majd előzte meg, és ezt követően a versenymérnöke arra biztatta, hogy ugyanezzel a lendülettel a második helyen haladó Sam Birdet is utolérheti. Utol is érte a britet, aki kétségbeesésében felvette az utolsó attack mode-ját, mi miatt lesodródott az ívről és szinte egymás mellett érkeztek meg a Peraltada kanyarba.

    Az Envision Virgin Racing brit versenyzője ezt a támadást még vissza tudta verni, azonban túl nagy volt rajta a nyomás, és a következő körben falnak csapat az autóját. A lila Virgin még tovább tudott menni, azonban a stadion rész előtt még egyszer falba állítódott, és onnan már nem volt tovább, Bird is kiesett.

    Akik azt hitték, hogy még nem történt elég dráma a verseny során, azok hatalmasat tévedtek. Az egyéni bajnokság első és második helyezettje a pályán haladtak egymás mögött és az ötödik helyért harcoltak. Azonban Vandorne annyira túlbuzgóan védekezett Sims-szel szemben, hogy összetörte az autóját, pont ugyanott, mint Bird. A belga pilóta egy első szárnnyal lett rövidebb, és le is lassult, ami miatt mindenki megelőzte őt.

    A versenyt végül Evans nyerte meg senkitől sem zavartatva, ugyanis a második helyen érkező da Costa négy másodperccel mögötte ért célba. A dobogó harmadik fokára pedig Buemi állhatott fel, akinek ez volt az idei első pontszerzése.

    Vergne árnyékként követte csapattársát, azonban Buemin már nem tudta átrágni magát, így be kellett érnie a negyedik hellyel. Sims nagyot ment a BMW-vel: a tizennyolcadik helyről egészen az ötödik helyig zárkózott fel.

    További pontszerzők: Lucas di Grassi, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, Pascal Wehrlein. és az utolsó helyről induló Jerome D’Ambrosio.

    A két kimaradó kieső, Felipe Massa és Daniel Abt két különböző ok miatt kényszerültek idő előtt kiszállni az autójukból. Massa a biztonsági autós újraindítást követően találkozott a fallal az első kanyarban, amíg Abt – aki már az első szabadedzésen is hatalmasat bukott – megpörgött az egyes kanyarban, és pár kör múlva a boxba hajtott, és közben az autó vezethetőségére panaszkodott.

  • Majdnem visszatérés: Vandoorne lesz a Mercedes tesztpilótája

    Majdnem visszatérés: Vandoorne lesz a Mercedes tesztpilótája

    Ma mutatta be a Mercedes az éles idei versenyautóját Silverstoneban, amellyel Lewis Hamilton újra a bajnoki címért hajt majd. Belga hírforrások szerint azonban egy informátor elárulta nekik, hogy honfitársuk, Stoffel Vandoorne lesz a csapat tartalékpilótája. Gyakorlatilag ugyanaz lesz a feladata, mint 2016-ban a McLarennél, akkor pedig helyettesítenie is kellett Fernando Alonso-t amikor hirtelen a Forma-1-be csöppent.

    Persze tesztpilótaként Vandoornenak nem garantált az, hogy újra teljes értékű Forma-1-es versenyzővé váljon, de legalább ez a pozíció is növeli ennek az esélyét. Történt is ilyen nemrég: tavaly Esteban Ocon volt a Mercedes tartalékja, és a franciát Toto Wolff is sokra tartotta. Mégis Ocon elment a Renault-hoz, így gyakorlatilag Vandoorne került a helyére.

    Az egyelőre nem tisztázott, hogy kap-e privát teszten is majd lehetőséget a belga pilóta. Ami biztos, hogy idén akár helyettesítheti Bottast vagy Hamiltont, amennyiben történne velük valami, és képtelenek lennének a versenyzésre. Helyzetén az is javít, hogy jelenleg vezeti a Formula E bajnokságát a Mercedes elektromos versenyautójával. Decemberben még így nyilatkozott erről az érintett:

    „Ha azt akarom, hogy csak egy kicsi esélyem is legyen arra, hogy újra versenyezzek a Forma-1-ben, akkor a legjobb hely ahol ücsöröghetek, az a Mercedes.”

  • Wolffot lenyűgözi de Vries elképesztő érettsége

    Wolffot lenyűgözi de Vries elképesztő érettsége

    A Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke a gyártó új Formula E-s versenyzőjét, Nyck de Vriest dicsérte nemrég egy interjúban.

    A 24 éves holland a Forma-2 tavalyi bajnoka, ám mivel az F1-ben nem jutott neki ülés, elfogadta a Formula E-ben első évét futó gyári Mercedes ajánlatát. És az első három futam után igen meggyőző, csapattársával, egy másik F2-es (akkor még GP2-es) bajnokkal, Stoffel Vandoorne-al karöltve a másodikak a csapatbajnokságban, közvetlenül a BMW mögött. Igazság szerint belga csapattársa jelenleg vezeti az egyéni bajnokságot, de Vries pedig a 11. De Wolff így is rendkívül meg van elégedve vele.

    „Nyck már most nagymértékben hozzájárult a csapat teljesítményéhez” – mondta az osztrák a Crash.net hasábjain. „Rendkívül érett, és ahogy képes volt beilleszkedni – mind versenyzőként, mind a pályán kívül – a csapatba Stoffel mellé, nagyszerű. Az céljainkat realisztikusan határoztuk meg, ám ezeket már túlteljesítettük, és ehhez mindkét pilóta hozzátett.”

  • Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    A BMW versenyzője, Maximillian Günther pályafutása első győzelmét szerezte meg a Formula E-ben a Santiago ePrix-n. A fiatal német versenyző parázs csatát vívott a parádés formában versenyző Antonio Felix da Costával szemben és az utolsó körben sikerült visszavennie a vezető helyet portugál riválisától.

    Günther – aki azért veszítette el az első dobogós helyezését Szaúd-Arábiában, mert a biztonsági autós fázis alatt előzött – az első győzelmét szerezte az elektromos szériában, miután neki és da Costának is sikerült átrágnia magát a poleból rajtoló Mitch Evansen.

    A rajtnál az új-zélandi Jaguar pilótának még sikerült megtartania az első helyet, amíg Günther leszorította Pascal Wehrleint apályáról a kettes kanyarban, amit a mezőny előszeretettel vágott át a verseny során.

    Az verseny elején történő események zöme a mezőny hátsó traktusában zajlottak, miközben Evans folyamatosan növelte az előnyét, majd a negyven körös verseny nyolcadik körében az első attack mode-ját is aktiválta. Az új-zélandi a második attack mode-ját meglepően korán, öt körrel később elhasználta annak ellenére, hogy nagy előnnyel rendelkezett a mögötte haladó Wehrlein előtt. Evans emiatt sebezhetővé vált, ugyanis a mögötte autózók később mentek át az aktiválási zónán, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb teljesítményen használhassák az akkumulátort.

    Így tett Günther is: 235 kilowattra kapcsolt és először Wehrleint, majd a tizenkilencedik körben Evanst is maga mögé utasította. A BMW németje a kilences kanyar külső ívén ment el a Jaguar új-zélandi versenyzője mellett.

    Eközben az élen haladók mögött a DS Techeetah duója – da Costa és a sorozat regnáló bajnoka Jean-Eric Vergne – elkezdték a felzárkózást a tíz és tizenegyedik helyről. A kínai istálló duója folyamatosan rágta át magát az előttük autózó pilótákon: először a két Mercedest, Stoffel Vandoornet és Nyck de Vriest, majd a két Venturit, Felipe Massát és Edoardo Mortarát kapták el.

    A francia bajnok ezt követően Wehrleint vette üldözőbe, majd egy pár kör múlva őt is maga mögé utasította. Azonban a regnáló bajnok balszerencse sorozata tovább folytatódott: a verseny elején összeszedett első szárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével. Vergne eleinte csak pozíciókat veszített, de mivel a kerék az éles felület miatt lapos lett, a bajnok kénytelen volt boxba hajtani és feladni a versenyt.

    Da Costa – miután villámgyorsan átrágta magát Wehrleinon és Evansen – célba vette Günthert, aki pont a portugál helyére érkezett a BMW-hez. A DS Techeetahnál versenyző da Costa egy rendkívüli manőverrel vetődött be Günther mellé a pálya hátsó részén található sikánban. Azonban da Costa óriási bajba került az előzést követően, ugyanis a nagy felzárkózás miatt őrült tempót kellett diktálnia szinte az egész verseny során, ami miatt az akkumulátora túlmelegedett.

    Ennek eredményeképpen az utolsó körben lassítania kellett, ugyanis, ha az akkumulátor elérte volna a kritikus hőmérsékletet, akkor da Costa akár ki is eshetett volna a versenyből. Günther ezt kihasználva tudta visszaelőzni a portugált a tizenegyes kanyarban, akinek már nem volt esélye visszatámadni. Günther ezzel első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában, és ez volt a BMW második sikere az idei szezonban. Günther és da Costa mellett a poleból rajtoló, Mitch Evans állhatott fel a dobogóra.

    A Mahindránál versenyző Wehrlein lett a negyedik, amíg a Mercedes duója az erős szaúdi kezdést követően újra fontos pontokat tudtak szerezni a megszerezett ötödik és hatodik helyükkel, de Vries, Vandoorne sorrendben, aki ezzel az eredményével át is vette a vezetést az egyéni pontversenyben.

    Lucas di Grassi hatalmasat mentett, ugyanis az időmérőn zűrbe keveredő brazil az utolsó helyről tudott felkapaszkodni egészen a hetedik helyig. További pontszerzők: James Calado, Felipe Massa és Sam Bird.

    Kilencen nem tudták befejezni a versenyt. Az előbb említett Vergne mellett Brendon Hartley és Edoardo Mortara verseny fejeződött be a boxutcában, igaz, utóbbi a da Costával történt kakaskodásban szerzett sérülései miatt kellett kiállnia. André Lotterer 12 kör hátrányban versenyzett, miután a verseny elején összetűzésbe keveredett a bajnoki éllovas Alexander Simsszel, aki a lökdösődés következtében ki is esett a versenyből. Lotterer csapattársa, Neel Jani sem tudta befejezni a versenyt.

    A következő versenyhétvégét Mexikóban rendezik majd egy hónap múlva, február 15-én.

  • Alonso cáfolja Vandoorne korábbi kritikáját

    Alonso cáfolja Vandoorne korábbi kritikáját

    Fernando Alonso mindig megoldotta, hogy aktuális csapatát maga mellé állítsa. Ezt hangsúlyozta egykori mclarenes csapattársa, Stoffel Vandoorne is.

    „Mindig volt két vagy három ember a csapatban, aki megbizonyosodott arról, hogy minden úgy történik, ahogy Fernando akarja.”  mondta Vandoorne.

    Alonso azonban hallani sem akar ezekről a vádakról és igyekszik is megcáfolni azokat.

    Példának hozta azt is, hogy a Forma-1 után kipróbálta magát a WEC-ben is, ahol két másik versenyzővel kellett osztoznia az autón és az információkon.

    „Számomra nem okozott gondot az információcsere ezekkel a srácokkal, hiszen sok tapasztalattal rendelkeztek, amivel én nem.” – mondta a spanyol. „Sokat tanultam tőlük az első tesztnaptól kezdve. Ők ismerték az autót, a pályát, és az endurance versenyzést. Én voltam az, aki hibázott, és aki kérdéseket tett fel.”

    Végül sikeresnek bizonyult az Alonso-Buemi-Nakajima trió, hiszen kétszer megnyerték a LeMans-i 24 órás versenyt és megnyerték a WEC 2018/19-es szezonját.

    Alonso pedig tovább érvel.

    „Mikor azt látod, hogy csapattársak egymás autóinak mennek…” – utal Alonso a Ferrari interlagosi esetére. „Vagy más dolgokat hasonlítanak össze, és azokat azokkal a felvételekkel hasonlítják össze, melyek rólam készültek az én időmben, akkor látható, hogy én szélárnyékot adtam Monzában és Spában.”

    „Tudom, hogy ez hogy működik. Szóval mikor tiszteletről beszél az ember, előbb meg kéne nézni a tényeket.”

  • Lotterer: a kevesebb energia taktikusabb versenyekhez vezet

    Lotterer: a kevesebb energia taktikusabb versenyekhez vezet

    André Lotterer és Stoffel Vandoorne is úgy véli, az új szabály, miszerint a safety car alatt nem lehet energiát spórolni, nagyobb stratégiai változatosságot eredményez.

    A szaudi idénynyitó előtt lépett érvénybe, hogy ezentúl lassított tempónál (mint például a biztonsági autó vagy az egész pályás sárga zászló) minden percben 1 kWh energiát levonnak a felhasználható mennyiségből, hogy ne lehessen így spórolni a futamok alatt.

    Az új rendszert Valenciában tesztversennyel szimulálták azért, hogy minden zökkenőmentesen haladjon, amikor élesben vetik majd be az új szabályokat.

    Erre már az legelső futamon sor került, ugyanis Daniel Abt és António Félix da Costa a verseny késői szakaszában ütközött, előbbi a falban kötött ki.

    André Lotterer, aki másodikként zárt aznap, úgy nyilatkozott, szerinte ez civilizáltabb versenyeket eredményez majd.

    „Eddig mindig számoltunk valami incidenssel, és végig keményen nyomtuk, de most ezt már nem lehet megtenni. Jó, hogy lehet végre egy picit jobban taktikázni, így jobb.”

    Stoffel Vandoorne harmadik lett, és amikor arról kérdezték, mit gondol, hogyan vált be a módosítás, megerősítette a stratégia jelentőségét.

    „Hozzáad egy stratégiai szempontot is a versenyekhez, ez biztos. Most így az elején nyugodtabbnak tűnt minden, mert mindenki mást próbált ki. Összességében jót tesz szerintem.”

    A második verseny már jóval kaotikusabb volt. Az oka azonban az Attack Mode aktiválási pontja volt. Jobban mondva, annak elhelyezése volt felelős az incidensekért.

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Felipe Massával ellentétben Stoffel Vandoorne szerint a Formula E a motorsport jövőjét testesíti meg, nem pedig a Forma-1 árnyéka.

    Két F1-gyes szezon után váltott sorozatot, miután Alonso mögött háttérbe szorult. A belga versenyző el is mondta, sok mindenben spanyol csapattársának kedvezett a McLaren, miután a spanyol jobban ismerte a paddock politikai játszmáit.

    Jelenleg Vandoorne nem kacsintgat vissza a királykategória felé, hanem kritizálja a sorozat pályán és azon kívüli aspektusait.

    „A paddock egy kamu világ, ahol látszólag mindenki jól kijön egymással, de közben a saját érdek mindig fontosabb. A Formula E vagy a WEC nem ilyen, ott pusztán a versenyzésről szól minden. Nem szól közbe semmi politika.”

    A belga versenyző jól kezdte második elektromos szezonját, mindkét szaudi versenyen a dobogón zárt, jelenleg pedig második a bajnokságban.

    „Az egyik legszorosabb bajnokság, amiben versenyeztem. Itt sokak már mentek az F1-ben, de sokan vannak olyanok is, akik ilyen eredménylistával simán eljuthattak volna oda.”

    „Ez a jövő, ezért csatlakozik egyre több gyártó.” – tette hozzá.

  • Vandoorne: Alonso mindig megkapta azt, amit akart

    Vandoorne: Alonso mindig megkapta azt, amit akart

    A McLaren korábbi versenyzője Stoffel Vandoorne remekül kijött egykori bajnok társával, ám azt elismerte, hogy a csapat mindig kiemelten törődött Alonso érdekeivel.

    Vandoorne hatalmas reménységként érkezett a McLaren istállóhoz 2017-ben, ám a kétéves Forma-1-es időszaka alatt nem tudott kilépni a kétszeres világbajnok árnyékából.

    Azokban az években nehéz lett volna mindkét pilóta részéről stabil és erős teljesítményt várni, ám a belga összességében a vártakhoz képest igencsak alulteljesített, tavaly pedig egyszer sem tudta legyőzni csapattársát az időmérőkön, ez pedig megpecsételte a sorsát. Év végén el is hagyta a McLarent és a Forma-1-et és a Formula E-ben kötött ki.

    A kettejük kapcsolata mindig is kiváló volt, ám Vandoorne nem tagadja, hogy a csapat mindig megadta azt, amit Alonso akart.

    „Sosem volt problémám vele, de ő mindig megkapta azt, amit akart.” – kezdte a belga. „Volt két-három, jó pozícióban lévő ember a csapatnál, akik biztosították, hogy minden úgy menjen, ahogy Fernando szerette volna.”

    „Az istálló minden támogatást megadott neki. Minden versenyzőnek előnyére vált volna egy ekkora támogatottság a csapattársával szembeni párharcban. Papíron sosem végeztem Alonso előtt, de a lehető legközelebb voltam hozzá. A McLaren sosem mondta nekem, hogy nem végezhetek előtte, de mindig rám szóltak, hogy engedjem el őt. Majdnem mindig ezt tették.” – tette hozzá.

  • Frijns betegen is a leggyorsabb, de Vandoorne „nyer” tesztet Valenciában

    Frijns betegen is a leggyorsabb, de Vandoorne „nyer” tesztet Valenciában

    A második nap végén Robin Frijns rendelkezik a legjobb idővel a Formula E valenciai tesztjén, míg Stoffel Vandoorne nyerte a szimulált versenyt.

    Az utolsó edzést a DS Techeetah pilótája, Antonio Felix da Costa zárta az élen egy utolsó percekben összerakott körrel. Ezzel elhappolta az elsőséget az idén Jaguarral bemutatkozó James Calado elől. Igaz, a portugál pilóta két tizeddel így is elmaradt a lázzal küszködő Frijns idejétől, aki a teszt legjobb idejét futotta.

    A délutáni akciót 20 perc után egy 31 körös edzőversennyel szakították meg, ami közben az egész pályás sárga zászló, illetve a safety car új szabályait is kipróbálták „élesben”.

    Sokáig Pascal Wehrlein vezetett, de mind ő, mind a címvédő Jean-Éric Vergne visszaesett a verseny közepén. Utána Mortara került az élre, de nem sokáig. Őt előzte meg Vandoorne, aki az ötödik helyről rajtolva nyert 1,7 másodperccel da Costa előtt, míg a bajnokok di Grassi-Buemi-Vergne sorrendben végeztek mögöttük.

    Rajtuk kívül Wehrlein, Günther, Rowland és az újonc, DTM-ből érkező Nico Müller zárt az első tízben. Egyedül a porschés Lotterer hagyta ki a „versenyt”, míg Turvey, de Vries és Massa nem fejezték be azt.

    Egy hónap múlva már élesben is megmérettetnek a versenyzők a hatodik szezon első hétvégéjén Szaúd-Arábiában, ráadásul rögtön dupla fordulóval.