Címke: stewardok

  • A versenyfelügyelők elárulták miért nem kapott büntetést Vettel a táblacsere miatt

    A versenyfelügyelők elárulták miért nem kapott büntetést Vettel a táblacsere miatt

    A versenyfelügyelők elárulták, közösen döntöttek úgy, hogy nem büntetik Sebastian Vettel futam utáni magánakcióját.

    A német pilóta az első helyen autózott, mikor 3-as kanyarnál a 48. körben fűre hajtotta, megcsúszott az autója, majd ahogy összeszedte járművet pont Lewis Hamilton elé érkezett vissza a pályára, akinek lassítani kellett, hogy elkerülje az ütközést. A stewardok sokáig tanakodtak és vizsgálták a helyzetet, majd úgy döntöttek, megbüntetik a Ferrari versenyzőjét, aki a hír hallatán kiakadt. Vettel a verseny leintése után sem nyugodott meg, nem állt be a neki fenntartott helyre, majd mikor visszatolta autóját a többieké közé, dühösen elment csapata főhadiszállására. Pár perc múlva sikerült rávenni arra, hogy visszajöjjön, és mikor a parc fermé-be érkezett fogta az első helyet jelző táblát és át tette az üres helyre, ahova eredetileg állnia kellett volna az SF90-el.

    Hans-Gerd Ennser elmondta, már a veszélyes pályára való visszatérés esetében is túl engedékenyek voltak a némettel szemben is, ugyanis a szabálytalanságáért kaphatott volna nagyobb büntetést is a pilóta.

    ,,Akár 10 vagy 20 másodperces büntetést is kaphatott volna, de még Stop and Go-t is. Az öt másodperc volt a legkisebb mértékű hátráltatás, amit kiosztani lehetett ebben a szituációban.”

    Ennser továbbá azt is elárulta, azért nem szankcionálták Vettel táblacserés mutatványát, mert tudták, hogy a négyszeres világbajnok csak dühében lépte meg ezt a lépést.

    ,,Informáltak minket az incidensről, ám úgy gondoltuk, hogy Vettel csak felfokozott érzelmi állapota valamit a feszültség levezetése miatt cselekedett akkor, ezért úgy döntöttünk ebben az esetben eltekintünk a büntetéstől.”

    Mathieu Remmerie is kiált a döntésük mellett, és helyesnek tartja azt, hogy megbüntették a négyszeres világbajnokot.

    ,,A szabályok egyértelműek és mi azért vagyunk itt, hogy betartassuk őket. Természetesen arról lehet diskurálni, hogy egy esetleges módosítás szükséges lehet-e. Én, mint motorsport fanatikus szintén szeretem látni a jó versenyeket. Néhány szabály talán túl messzire megy és akadályozza ennek kialakulását? Talán igen. Ha összehasonlítják a motorsport mostani formáját a 10 vagy 20 évvel ezelőtti állapotokhoz, akkor láthatjuk, hogy sok minden fejlődőt, ám sok változtatást a csapatok harcoltak ki.”

    Remmerie végül hozzátette, nagyon meglepte őket a döntésük miatt kialakult túlzott média figyelem, viszont tisztában van azzal, hogy mindig is lesznek elégedetlenséget kiváltó határozatok.

  • Vettelt vizsgálták, de végül nem büntették meg

    Vettelt vizsgálták, de végül nem büntették meg

    Sebastian Vettel ellen vizsgálatot indítottak a stewardok a Bahreini Nagydíj időmérő edzését követően. Azonban a németek négyszeres világbajnokát nem találták vétkesnek, így megtarthatja a második helyét.

    A Ferrari németje a Q1-ben szegett szabályt, ugyanis a levezető körén túl lassan haladt. A szabály szerint a versenyzőknek maximum 1 perc 55 másodperc alatt kell megtenniük a két biztonsági autós vonal közötti távolságot. Vettelnek több kellett az út megtételéhez, ezért indítottak ellene vizsgálatot.

    „A versenyző gyors körön volt, azonban már az első kanyarban kockásra fékezte a kerekeit. Emiatt elvette a gázt és a telemetriai adatok arra engednek következtetni, hogy a fékezés komoly vibrációt okozott. A hibát követően a pilóta túl lassan haladt, ugyanis a két biztonsági autós vonal közötti távolságot lassabban tette meg a kelleténél.”

    A német végül nem kapott büntetést, ami azt jelenti, hogy a két Ferrari fog rajtolni az első sorból. Legutoljára a 2018-as Kínai Nagydíjon volt Ferrari első sor, akkor Vettel mellől a finn Kimi Räikkönen rajtolhatott.

  • Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

    Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

    A DS Techeetah német versenyzője, André Lotterer szerint Sam Bird előzési kísérlete az utolsó előtti körben, teljes mértékben unfair volt. A német azt is elmondta, hogy egyik versenyzőnek sem szabadna ilyen felelőtlenül vezetnie a Formula E-ben.

    Lotterer a tegnap megrendezett Hong Kong-i ePrix korai szakaszában még csak a negyedik helyen haladt. Ezek után kezdte meg a felzárkózást: elsőnek a pole-ból induló Stoffel Vandoornet, majd az elektronikai problémával küzdő Oliver Rowlandet és a hibázó Sam Bird-öt is megelőzte. A DS Techeetah versenyzője pár kör alatt az élen találta magát.

    A verseny hátralevő részében Bird folyamatosan nyomás alatt tartotta Lotterert. Azonban az Envision Virgin Racing versenyzője az utolsó előtti körben nekiment Jean-Éric Vergne csapattársának. Mint ismert, Lotterer defektet kapott és kiesett, Bird pedig csak így tudta megnyerni a futamot. Bird azonban nem úszta meg szárazon, ugyanis egy öt másodperces büntetést kapott az ütközés miatt. Emiatt elvesztette a győzelmét és csak a hatodik helyen rangsorolták.

    Még mielőtt Bird-öt megbüntették, Lotterer elmondta, hogy a stewardoknak mindenféleképpen meg kell vizsgálniuk az esetet. „Az ütközés nem volt nagy, azonban emiatt tönkrement az autóm felfüggesztése, ráadásul még defektet is kaptam,” – nyilatkozta csalódottan Lotterer, aki első futamgyőzelmét szerezhette volna meg a sorozatban.

    „Ez egy nagyon nagy probléma, ugyanis a versenyzők szinte büntetlenül csinálhatnak hasonló manővereket. Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű. Védtem a pozíciómat, de ez akkor is unfair volt. Tönkretette a versenyemet, de remélem, hogy a stewardok nekem adnak majd igazat. Versenyzőként nagyon nehéz volt ezt a pillanatot megélnem.”

    Lotterer hozzátette, hogyha Bird megúszta volna a büntetést, az nagyon rossz hatással lett volna az egész sorozatra. „Ha nem kap büntetést ezért, akkor csomó ilyen őrült manővert fogunk majd látni a sorozatban.”

    A német versenyző azt is elmondta, hogy felesleges lenne megbeszélnie az esetet Bird-del. „Nem, nem érdekel. Ha meg is beszélnénk az egészet, akkor sem kapnám vissza a győzelmemet.”

    A pódiumceremónia során az Envision Virgin Racing britjét is megkérdezték az esettel kapcsolatban. Bird elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. „Ami történt, az sajnálatos. Nagyon sajnálom, hogy André miattam nem tudta befejezni a versenyt. Az esetünk nagyon hasonlított a tavalyi Santiago ePrix-n történtekre,” – véli Bird. „Ott André volt az, aki nekiment Vergne autójának.

    „Becsukta a kaput. Megpróbáltam megelőzni, azonban André rám csukta az ajtót, nem volt hová mennem. Ennek ellenére egy fantasztikus versenyen vagyunk túl.”

    A DS Techeetah csapatfőnöke, Mark Preston teljes mértékben egyetértett Lottererrel. „Mondhatod, hogy ez csak versenyzés, de ez a mai nem igazán volt az,” – véli a csapatfőnök. „A stewardoknak csinálniuk kell valamit ezzel kapcsolatban, ugyanis ha nem tesznek semmit, akkor mindenki hasonló kockázatot fog majd vállalni, mint Bird a mai versenyen.”

  • Horner: Hasznosnak bizonyult Verstappen számára a „közmunka”

    Horner: Hasznosnak bizonyult Verstappen számára a „közmunka”

    Christian Horner úgy véli jó hatást gyakorolt pilótájára, Max Verstappenre a közmunka, amit azért kapott, mert nem megfelelően viselkedett és meglökdöste Esteban Ocont a tavalyi Brazil Nagydíj leintését követően.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint fiatal pilótája tanulságos leckét kapott a büntetése során. Két napot kellett „ledolgoznia” az egyikre a Formula E Marrakeshi ePrix-n került sor, ahol a versenyfelügyelők munkáját segítette a holland versenyző, míg a második alkalom miatt meg kellett jelennie az FIA genfi gyűlésén, ahol is különböző szakágak versenybíráival beszélgethetett el, és ismerhette meg az ő nézőpontjukat egy-egy versenyszituáció kapcsán.

    ,,Nagyszerű lehetőség volt mind a két esemény a számára, hogy megértse mit is csinálnak pontosan a versenyfelügyelők.” –nyilatkozta Horner a motorsport-total.com-nak.

    Lehet, hogy viselkedésért büntetést kapott, ám a brit szakember nem akarja, hogy Verstappen stílusa megváltozzon az elkövetkezendő szezonban.

    ,,Pontosan ez az ami megkülönbözteti meg őt a többiektől, és ezáltal lesz ő az a különleges versenyző, akit ismerünk. A karakteréhez tartozik az, hogy nincs benne félelem és maximálisan elkötelezett, ha ezek megváltoznának, akkor már kevésbé lenne olyan népszerű.”

  • Todt szerint Verstappenből akár versenyfelügyelő is lehet a két napos közmunka miatt

    Todt szerint Verstappenből akár versenyfelügyelő is lehet a két napos közmunka miatt

    Max Verstappen közösségi munka gyanánt, a versenyfelügyelők segítségére is lehet.

    A Red Bull versenyzője elmondta a múlt hónapban, két nap közmunkára ítélték, amit az FIA-nál kell teljesítenie. A szövetség elnöke, Jean Todt nem rég úgy nyilatkozott a Skynak, a versenyzőknek tiszteletteljesen kell viselkedniük.

    ,,Mikor egyfajta hírnévnek vagy kitéve, az felelősséggel is jár. Ez azt jelenit bármit is érzel, tudnod kell kontrollálni azt. Tisztelned kell a szurkolóidat, a világot. Ha nem így jársz el, az következményeket von maga után, amiről azt kell mondanom, hogy elég csekélyek, ami rendben is van”

    ,,Meg látjuk mi lesz, még nem döntöttük el, de annyi bizonyos, hogy valami olyat keresünk, ami Formula 1-es és a verseny világ hasznára válik. Talán szorosabban együtt fog dolgozni néhány versenyfelügyelővel, néhány hivatalos személlyel pár edzés alatt, esetleg az oktatócsoportok munkáját is segítheti. Különböző dolgok közül válogathatunk, ami a következő évben fog érvénybe lépni.”

    ,,Egy másik kategóriába részese lehetne a versenyfelügyelők csoportjának, hogy megtapasztalja az ellenkező oldalt is, és hogy megértse nem mindig könnyű nekik sem.”

    Verstappen még Abu Dhabiban úgy nyilatkozott, túl szigorúnak találja a büntetést, amit kiróttak rá.

    ,,Nos, megbeszéltük a csapattal és az FIA-val, hogy mit fogunk tenni. Ha beleegyezek is, számít az valamit? Mit tehetnék? Egy kicsit szigorúnak érzem, de meg fogjuk találni a megoldást.”

  • Yann Ehrlacher nem lesz többé „jófiú” a szuzukai hétvége után

    Yann Ehrlacher nem lesz többé „jófiú” a szuzukai hétvége után

    Yann Ehrlacher elmondta, hogy ezentúl „senkinek sem akar a barátja” lenni, miután a francia pilótát megbüntették a második futamon a Robb Huffal való ütközéséért. Ugyanakkor a francia pilóta Frédéric Vervisch-sel is szinte ugyanúgy ütközött össze, mint Huffal, azonban az Audinál versenyző, Vervischt a stewardok nem találták bűnösnek.

    Ehrlachernek egyelőre borzalmasan alakul a szezon második fele. A francia pilóta a zandvoorti hétvége után még vezette a bajnokságot, azonban jelen pillanatban csak a tizenegyedik helyen áll és már semmi esély sincs a bajnoki címre, aminek a sorsa a szezonzáró Makaói Nagydíjon fog majd eldőlni.

    „Az első verseny az ütközések miatt ment el,” – mondta Ehrlacher. „ A legfontosabb dolog, hogy soha többé nem leszek jófiú.

    „A bajnokságban rengeteg rossz döntést hoznak meg a stewardok. Megbüntettek, amiért ütköztem Robbal. Rob nyilván ragaszkodott a pozíciójához, azonban amit a stewardoknak mondott az eset kapcsán, nem volt igaz, ugyanis ez csak egy versenybaleset volt. A büntetés rá is nyomta a bélyegét a versenyemre, ugyanis a büntetés miatt az eredetinél tíz pozícióval kerültem hátrébb.

    „Elfogadom a stewardok döntését, azonban három körrel azelőtt Vervisch pont ugyanezt csinálta velem szemben és ő nem kapott büntetést. Át kellett hajtanom a kavicságyon, ami miatt visszaestem. Ha ez nem történt volna meg, akkor Rob nem lett volna előttem. Ningboban más volt a helyzet, ott is Vervisch hajtott belém és végül ott sem kapott büntetést.”