Címke: stewardok

  • Verstappen is mehet a versenybírák elé!

    Verstappen is mehet a versenybírák elé!

    Max Verstappen is idézést kapott az interlagosi versenybírákhoz a sportszabályzat állítólagos megsértése miatt. Az izgalmas Brazil Nagydíj hétvégéje újabb fordulatot vett, amikor Max Verstappent helyi idő szerint 22:20-kor beidézték az interlagosi stewardok az FIA Nemzetközi Sportkódex 2.5.1. cikkelyének állítólagos megsértése miatt.

    A szabályok konkrétan leszögezik: „A parc ferme-en belül csak a kijelölt hivatalnokok léphetnek be. Semmilyen művelet, ellenőrzés, tuning vagy javítás nem megengedett, kivéve, ha ugyanezen hivatalos személyek vagy a vonatkozó szabályok azt engedélyezik.”

    A holland szombaton, helyi idő szerint 09:30-kor találkozik a versenybírákkal. Annyit tudni jelenleg, hogy Verstappent azt követően idézték be, hogy állítólag látták, amikor megérinti Lewis Hamilton Mercedesének hátsó szárnyát, amelyet ezt követően a stewardok vizsgálatra hívtak a világbajnok autójának DRS-rendszerével kapcsolatos probléma miatt.

    Az időmérő utáni pillanatokban készült felvételeken, amelyeket a pálya mellől és Fernando Alonso Alpine-jának belsejéből is rögzítettek, valóban úgy tűnik, hogy Verstappen az autója hátsó részéhez sétál, és megérinti a saját hátsó szárnyát, majd odasétál, hogy megfogja Hamilton autójának hátsó szárnyát, miközben a brit kimászik belőle.

    Mindeközben a Red Bull cáfolta azokat az állításokat, miszerint az energiaitalos csapat kezdeményezte volna a vizsgálatot a Mercedes ellen. Ami Hamiltont illeti, helyi idő szerint 21:54-kor a versenybírák bejelentették, hogy utasították a technikai megbízottat, hogy felügyelje a hátsó szárny eltávolítását, és zár alá helyezzék azt.

    Továbbá „a technikai kiküldött felügyelje a 44-es autó éjszakai körülmények közé való leállítását, és csak azokat a műveleteket engedélyezze, amelyek az autó tárolásához szükségesek”.

  • Nem büntetik Alonsót, így megtarthatja ötödik helyét!

    Nem büntetik Alonsót, így megtarthatja ötödik helyét!

    Az időmérő után beidézték a stewardok Fernando Alonsót, ám végül nem kapott büntetést a spanyol.

    Az Alpine versenyzője a hatodik helyet szerzete meg a Török Nagydíj időmérőjén, ám Lewis Hamilton büntetése miatt az ötödik rajtkockából kezdheti majd meg a holnapi futamot. A 40 éves versenyző viszont nem dőlhetett hátra a kvalifikáció után, ugyanis a versenyfelügyelők beidézték őt.

    Alonsót azért vették elő a stewardok, mert szerintük nem lassított le eléggé a dupla sárga zászlós szakasz alatt. Ugyanakkor később megállapították, hogy a spanyol nem követte el a vétségét, így nem szankcionálták.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 14-es rajtszámú autó versenyzőjét és csapata képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket és megvizsgálták a telemetriát. Nyilvánvalóvá vált, hogy a pilóta a kettős sárga zászló megjelenésekor teljesítette az FIA Sportkódexének 2.5.5.b) pontjában foglaltakat és kellőképpen lassított. Ugyanakkor a versenyigazgatói jegyzet 7.1-es cikkelye kimondja, hogy a versenyzők nem futhatnak értelmes köridőt ha az adott jelzés felvillan. A jelzést akkor kapta meg a pilóta, mikor meg akarta kezdeni az első mért körét, így meggyőződött arról, hogy ne érjen el értékelhető köridőt. Mivel a következő köre 3,5 másodperccel volt gyorsabb, a stewardok megállapították, hogy a versenyző betartotta a szabályokat, így további lépésekre nincs szükség.” – áll a hivatalos közleményben.

  • Norris egy megrovással megúszta, Stroll viszont időbüntetést kapott

    Norris egy megrovással megúszta, Stroll viszont időbüntetést kapott

    Lando Norris megrovást kapott a stewardoktól, Lance Stroll viszont ennyivel nem úszta meg.

    A brit pilóta az élen autózva hazardírozott az esőben, ugyanis nem akart interekre váltani. Ugyanakkor a csapadék intenzitása nőtt, így a kerékcserét nem lehetett elkerülni. A boxba készülő versenyző viszont nem tudta a fehér vonalon belül tartani autóját, így visszatért a pályára, majd levágva az utat, hogy a csapatához mehessen.

    A szabálytalan megmozdulásért beidézték Norrist a versenyfelügyelők, ám a 21 éves pilóta egy megrovással megúszta a dolgot:

    ,,A stewardok meghallgatták a 4-es rajtszámot viselő versenyzőt (Lando Norris) és csapta képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetést és megvizsgálták a telemetriát is. A szabálysértés megtörtént. Ugyanakkor a helyzet az FIA Nemzetközi Sportkódexének 20. cikkelye alapján nem tekinthető vis majornak. Ám a versenyfelügyelők figyelembe vették azt, hogy a pilóta az előző körben a 17-es kanyaron (a boxutca bejáratánál) nagy sebességgel hajtott át megcsúszás nélkül. Ezt követően a körülmények gyorsan romlottak, és a pálya egyes szakaszain különbözőek voltak. A versenyző jelentősen lelassított a boxutca bejáratánál, a tempója nagyjából a fele volt a megszokottnak. Ám ennek ellenére elvesztette irányítását az autója felett, és visszacsúszott a felfestett területen a pályára. Ugyanakkor a pilóta döntött úgy, hogy előnyét és a versenyben való vezetését megtartva kint marad száraz pályás abroncsokon, holott mások inkább interekre váltott. Ám nem gondoljuk, hogy a felfestett területen való átkelése szándékos avagy megjósolható volt az adott körülmények között.” – áll a hivatalos közleményben.

    Lance Stroll viszont nem úszta meg, bár őt más vétség miatt szankcionálták a stewardok. A kanadai pilóta Pierre Gaslyval találkozott a 8-as kanyarban, amiért végül 10 másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 18-as (Lance Stroll) és a 10-es (Pierre Gasly) autó vezetőit, valamint csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket, így megállapították, hogy a 18-as rajtszámot viselő pilóta felelős az ütközésért. Bár a stewardok figyelembe vették azt is, hogy a versenyző slick gumikon haladt a csúszós aszfalton. Viszont a versenyfelügyelők megjegyezték, hogy ugyanazon körülmények miatt a pilóta felelőssége hogy a pályára való visszatérés után megfelelően vezessen és haladjon a következő kanyarba. Főleg úgy, hogy a közelben két másik autó is tartózkodott.” – olvasható a közleményben.

    A szankció kapcsán az Aston Martin versenyzőjének 8 büntetőpontja lett, így vigyáznia kell, ha nem akar egy futamot kihagyni.

  • Marko szerint Vettel szankciója túl szigorú, Hamiltoné túl enyhe volt

    Marko szerint Vettel szankciója túl szigorú, Hamiltoné túl enyhe volt

    Helmut Marko megkérdőjelezte az elmúlt időszakban kiszabott büntetések mértékét.

    Silverstone-ban, mikor Lewis Hamilton és Max Verstappen egymás ellen harcolt az első helyért, a holland húzta a rövidebbet. A 9-es kanyarban ugyanis a gumifalba csapódott, míg brit ellenfele folytathatta a versenyt. A stewardok a hétszeres világbajnokot találták bűnösnek, ezért 10 másodperces időbüntetéssel sújtották.

    A Hungaroringen Sebastian Vettel konstrukciójában a légpumpa meghibásodása miatt nem maradt a mintavételhez elegendő üzemanyag. A német versenyzőt ezért diszkvalifikálták, így a második helyének búcsút inthetett.

    A Red Bull tanácsadója még mindig fel van háborodva amiatt, hogy a büntetés ellenére Hamilton nyerni tudott a Brit Nagydíjon. A 78 éves vezető szerint felül kell vizsgálni a szankciók mértékét, ugyanis egyes esetekben túl enyhék a büntetések, míg máskor túl szigorúak.

    ,,Vettelt azért zárták ki, mert nem maradt elegendő üzemanyag a tankjában. Beszélnünk kellene a büntetések arányairól…Teljesen világos miért fogyott ki az üzemanyag az Aston Martinból. Normál futamra kalkuláltak, majd az Ocon elleni harc kapcsán többet használtak a kelleténél. Egy versenyző sem spórolna egy ilyen helyzetben. Hol van ez, Hamilton szabálytalanságához képest? Aztán ott van még Hamilton nyilatkozta, mikor Alonsót veszélyes vezetéssel vádolta. Alonso szenzációsan ment, kiválóan védte a pozícióját, majd jön egy ilyen kijelentés attól a pilótától, aki az előző futamon kilökte az ellenfelét.” – nyilatkozta Marko a Speedweeknek.

  • Az Aston Martin felülvizsgálati kérelmét elutasították, de itt még nincs vége

    Az Aston Martin felülvizsgálati kérelmét elutasították, de itt még nincs vége

    A Magyar Nagydíjon tevékenykedő stewardok elutasították az Aston Martin felülvizsgálati kérelmét!

    A magyar futam már egy ideje véget ért, viszont a végeredmény még mindig nem jogerős. Sebastian Vettelt másodikként intette le a kockás zászló, ám a mozzanat után csapata arra kérte a német versenyzőt, hogy állítsa le autóját. A versenyfelügyelők beidézték a négyszeres világbajnokot és alakulata képviselőjét, az ügy kapcsán. Mivel az 5-ös rajtszámmal ellátott AMR21 csak 0,3 liter üzemanyagot tudott produkálni az egy 1 liter helyett, a versenyzőt kizárták.

    Az Aston Martin azonban nem értett egyet az ítélettel, így fellebbezett, valamint új bizonyítékokra hivatkozva hivatalosan is megkérte a stewardokat, hogy vizsgálják felül a döntésüket. A kanadai-brit istálló szerint versenygépükben 1,44 liter üzemanyag még maradt, ám a pumpa meghibásodása miatt nem tudták a kívánt mintát kinyerni a tankból.

    Új bizonyítékokra hivatkozva járultak a stewardok elé, akik a mai napon meghallgatták a sértett csapatot.

    Az Aston Martin beszámolója:

    A „zöld” istálló szerint az üzemanyagcellában lévő légpumpa nyomásvesztés következtében a maximális teljesítményét aktiválta. Így a cellán keresztül jelentős mennyiségű üzemanyag került ki. Emiatt lehetett, csak 0,3 litert kinyerni a tankból. Az elsődleges gyanú szerint a szelep tömítetlensége okozhatta a hibát.

    Beszélhetünk-e új bizonyítékról:

    Ez attól függ, hogy a stewardok elé terjesztett telemetriai adatra, vagy a számadatok lehetséges értelmezésére és elemzésére reflektál-e a csapat. Az Aston Martin ugyanis elismerte, hogy az adatok elemzése és értelmezése csak jóval a verseny után állt rendelkezésükre, a mennyiségük és összetettségük miatt. A kanadai-brit csapat ugyanakkor új információkat tárt a versenyfelügyelők elé azzal, hogy kiderítette, meghibásodás történt az 5-ös rajtszámú autónál. Viszont ez releváns és jelentős bizonyíték?

    A technikai szabályzat világosan kimondja, hogy a verseny után 1 liter üzemanyagot kell produkálni a mintavételhez. Az augusztus 1-jén megejtett vizsgálaton az említett versenygépből csak 0,3 litert tudtak a szakemberek kinyerni. A vasárnap esti meghallgatáson az Aston Martin azt állította, hogy az átfolyásmérőn alapuló számításaik azt mutatják, hogy a tankban még 1,44 liter üzemanyagnak lennie kell. Ugyanakkor a most benyújtott információk mentén a csapat elismerte azt, hogy akkor még egy tisztázatlan technikai meghibásodás miatt egy liternél kevesebb üzemanyag volt a cellában.

    A regulák értelmében nem bizonyul enyhítő körülménynek a meghibásodás. A stewardok így nem tudják elfogadni az Aston Martin referenciáit, ezért elutasították a fellebbezési kérelmüket.

    A brit istálló a nemrég kiadott közleményében elmondta, mérlegeli a függőben lévő óvását.

  • Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    George Russell elégedetlen volt a stewardokkal ahogy a Brit Nagydíj hétvégéjén kiosztották a büntetéseket. A Williams versenyzője szerint ez a pilótákra úgy hat, hogy „óvatossá” válnak, és kevésbé lesz szoros a verseny. Russell maga is büntetést kapott a sprintfutamon a Carlos Sainznak okozott problémáért. Ezért a brit három rajthelyes büntetést kapott. Russell beszélt a stewardokkal a büntetésről, majd később az Autosport.com-nak is erről:

    „Ezen vitatkoztunk. Összeértünk, de nem ütköztünk, ahogy azt állították. Szerintem mindig jót tesz a szurkolóknak és a versenyzőknek is, ha szoros, kemény versenyeket láthatnak.”

    A sprintfutam alatt Russell a hatos kanyarban belül volt, amikor Sainz kívülről elé akart vágni. Russell nem tudta kikerülni a Ferrari pilótáját, és nekiment, aminek következtében Sainz a mezőny végére esett vissza. Így zárta a mondandóját:

    „Szóval azt hiszem, amikor ennyi büntetést osztanak ki, az egy kicsit megváltoztatja a pilóták szemléletét, hogy hogyan közelítik meg a dolgot. Senki sem akar csak ott ülni, és mindent elóvatoskodni, mert az senkinek sem lesz szórakoztató.”

  • Most már nem lehet csak úgy bemenni a stewardok irodájába

    Most már nem lehet csak úgy bemenni a stewardok irodájába

    Michael Masi állítólag közölte a résztvevőkkel, hogy innentől csak előzetes engedéllyel mehetnek be a stewardok irodájába.

    A Brit Nagydíjon már az első körben ment az adok-kapok Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A csörte vége azonban balesettel végződött, ugyanis a Copse-ban a holland a gumifalnak csapódott. Az eset után behívták a Safety Cart, majd az ausztrál versenyigazgató inkább megszakította a futamot.

    Eközben a Mercedes és a Red Bull felváltva bombázta Masit az üzeneteivel. Természetesen mindkét csapat az igazát fújta. Toto Wolff azon felül, hogy e-mailt küldött az irányítónak, még meg is látogatta a stewardokat.

    A versenyfelügyelők akkor épp a két versenyző esetét vitatták meg, ám Masi örömmel fogadta az osztrák vezető kezdeményezését.

    ,,A baleset után azt mondták nekem, hogy Christian (Horner) elég heves beszélgetésbe elegyedett a versenyigazgatóval. Így felvettem Masivel a kapcsolatot, aki azt tanácsolta, hogy beszéljek közvetlenül a stewardokkal, amit én meg is tettem.” – idézi a Motorsport.com a Mercedes csapatfőnökét.

    A Red Bull brit vezetője, azonban meghallotta, hogy Wolff lobbizni akar a versenyfelügyelőknél, így követte ellenfelét.

    ,,Azért mentem a stewardokhoz, mert megtudtam, hogy Toto (Wolff) is ott van, és épp előadja az ügyüket. Ha azt akarjuk, hogy ez igazságos és egyenlő legyen mindenki számára, akkor nem hinném, hogy bárkinek is meg lehet ezt engedni. El kellene zárni a versenybírákat, hogy ne tudják őket befolyásolni. Számomra ugyanis elfogadhatatlan volt az, hogy Toto felment oda, hogy lobbizzon.” – magyarázta álláspontját Horner.

    Kezdetben tehát maga Masi javasolta azt, hogy a dühöngő csapatfőnökök látogassák meg a versenyfelügyelőket, ám a Motorsport.com információi szerint az ausztrál azóta megváltoztatta az álláspontját.

    Állítóleg egy feljegyzés formájában értesítette a résztvevőket, hogy innentől csak is előzetes engedéllyel, vagy beidézéssel lehet meglátogatni a döntéshozókat a csapatok munkatársainak. Masi arra is figyelmeztette az istállókat, hogy az új irányelv megsértésével a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1 i cikkelye ellen vétenek. A szankciók a megrovástól a kizárásig terjedhetnek.

  • Berger megvédte a Forma-1 új versenyirányításának döntéseit

    Berger megvédte a Forma-1 új versenyirányításának döntéseit

    A Toro Rosso egykori csapatfőnöke, Gerhard Berger ismét a Forma-1 „szurkolójává” vált az idei izgalmakat követően.

    „Ez a legjobb F1-es szezon, amit egy jó ideje láttunk. Lassan én is újra szurkoló leszek.”

    Míg jelenleg a DTM ügyeit igazgatja, Berger azért fél szemét a Forma-1-en tartja, és az új bajnokesélyesen, Max Verstappenen.

    „Készen áll az első bajnoki címére. Végre van egy párharcunk egy fiatal srác – mint Verstappen- és egy tapasztalt pilóta – mint Hamilton – között. Persze, ez régen teljesen mindennapi volt.”

    „Ma a Red Bull megy a Mercedes ellen, de régen a Williams győzte le a Ferrarit, vagy a McLaren a Williamset.”

    Sokan kritizálják a sportágat, és az őket irányítókat, főleg a versenyigazgatást, Michael Masi irányítása alatt. Az év korábbi részében a pálya határai voltak terítéken, most pedig technikai direktívák juttottak erre a sorsra.

    „Hozzá kell tennünk, hogy Charlie Whiting helyébe kellett lépnie. Mindenesetre én szeretem azt a higgadt megközelítést, amit ő [Masi] alkalmaz, ez ideális a munkájához.”

    „A büntetések nagy részének láttam értelmét. Egy egész jó egyensúlyt tartanak fent.”

  • Hamilton megúszta, Latifi nem: a csapat hibáját a pilótán büntették

    Hamilton megúszta, Latifi nem: a csapat hibáját a pilótán büntették

    Nicholas Latifi csapata téves utasítására nem ment be a boxba Verstappen balesetét követően, hanem a célegyenesen keresztül autózott, és nyert két pozíciót is.

    Az újraindításnál visszasorolták eredeti helyére, és kapott egy 10 másodperces stop-and-go büntetést is.

    Latifi nem töltötte le ezt az utolsó előtti körben, így 30 másodperces visszasorolást kapott. Amivel nemcsak két Haas, hanem a mezőny végére visszacsúszó Hamilton is elé került. Végül ez egyúttal azt is jelentette, a Williams utolsó helyre került a csapatbajnokságban.

    „Gondolom szerencsétlen, hogy azt tettem, amit a fülemre mondtak. Remélem nem kapok érte büntetőpontot is, mert az nevetséges lenne. Nem biztos, hogy fogok, és szerintem nem is kéne.”

    Végül kapott, rögtön a legsúlyosabbat, egyszerre három egység is került Latifi neve mellé. Mindezt csapata hibájából.

    A stewardok közleménye szerint a boxbejárat előtt fényjelzés adta tudtára a versenyzőknek a helyes haladási irányt. Arra is hivatkoznak, hogy minden csapat megkapta időben az információt, és ennek megfelelően tájékoztatták a pilótáikat.

    A Latifi és a versenymérnöke közötti kommunikációból azonban pont ennek az ellentéte derül ki.

    Tavaly az Orosz Nagydíjon „elkövetett” próbarajt miatt Hamilton eredetileg két büntetőpontot kapott. Később azonban ezt – pont a rádiós beszélgetésre hivatkozva – visszavonták, és a csapatra szabtak ki egy 25 ezer eurós pénzbüntetést.

    „Nem tudtam volna mit tenni.” ­– erősíti meg a Latifi. – „Azt az üzenetet kaptam, hogy maradjak kint, szóval rossz volt a kommunikáció. Így megy ez.”

  • Michael Masi válaszolt Sebastian Vettel legutóbbi kritikájára

    Michael Masi válaszolt Sebastian Vettel legutóbbi kritikájára

    Michael Masi válaszolt Sebastian Vettel azon kritikájára, miszerint az FIA nem volt túl professzionális a büntetések kiosztását tekintve.

    A négyszeres világbajnok már a futam megkezdése előtt fékhűtési problémákkal küszködött, csakúgy, mint csapattársa Lance Stroll. A kanadai autóján időben orvosolni tudta az istálló a gondot, míg a német konstrukcióján már nem. Így Vettelt visszatolták és bokszutcai rajttal kívánták elindítani a viadalra.

    A szabályok szerint az 5 perces figyelmeztetésnél a versenygépeken már fent kell lenni a gumiknak, ám a kanadai-brit csapat még javában szerelte az 5-ös rajtszámú autót. Így várható volt, hogy büntetést fognak kapni a futam alatt.

    A stewardok azonban nem siették el a dolgot, a 22. körig vártak azzal, hogy kiszabják a szankciót a 33 éves versenyzőre. Vettel 10 másodperces stop and go büntetést kapott, ami jócskán felülírta akkori taktikáját.

    A futam után a német meg is jegyezte, hogy nem igazán értette, miért olyan későn született meg az ítélet.

    ,,Talán megtelt a kávéfőző szűrője és azzal foglalatoskodtak.” -morfondírozott a heppenheimi, majd hozzátette, hogy ez nem volt valami professzionális az FIA-tól.

    Masi azonban úgy véli, hogy az eljárás során nem történt semmi szokatlan:

    ,,Nem tudom, hogy tovább tartott-e, mint kellett volna. Egyértelműen lejelentette a dolgot a technikai delegáció. Meg kell néznem a jelentést, de amint erről számot adnak, a papíralapú beszámolónak meg kell jelennie a dokumentumkezelő rendszerben. Ezután tudják a versenyfelügyelők megvizsgálni a szabályokat, a bizonyítékot konfirmálni és meghozni az ítéletet.” – magyarázta az ausztrál versenyigazgató.

    Az Aston Martin viszont nem tudja miért is fordult elő ilyen hiba a németnél:

    ,,Az történt, hogy a hátsó fékek túlmelegedtek és a rajtrácsra vezető köröt nem a szokásos tempóban tudtuk megejteni, így nem volt légáramlás. Ezzel tisztában voltunk, de még ezen felül is, a beállításaink okán azok nem gyulladhattak volna ki. Túlmelegedtek, de nem tudjuk, hogy miért és hogyan.” – ecsetelte Otmar Szafnauer.