Címke: Stevenage

  • Hamilton titokban Anglia utcáit járja, olyan autóval, mint Mr. Bean MINI-je volt

    Hamilton titokban Anglia utcáit járja, olyan autóval, mint Mr. Bean MINI-je volt

    Lewis Hamilton elárulta, hogy az Egyesült Királyság utcáin inkább egy szerény autóval közlekedik, mint egy pazar sportkocsival – annak ellenére, hogy Forma-1-es szupersztárnak számít. Konkrétan Sir Lewis egy olyan autóval járja észrevétlenül szülővárosát, mint Mr Bean.

    Hamilton, aki hét Forma-1-es világbajnoki címet nyert a McLarennel és a Mercedesszel, egy használt Mini Cooperrel száguldozik a Hertfordshire-i Stevenage-ben, nem pedig egy pazar sportautóval. A bajnok 2002-ben egy Minivel tette le a vezetői vizsgáját, bevallása szerint pedig nem szeret a helyi utakon vezetni, mert nem tud elég gyorsan menni. A 37 éves versenyző gyakran hagyja a haverjait sofőrködni amikor hazatér az Egyesült Királyságba, mivel utál a dugóban állni. Hamilton így beszélt erről Jimmy Kimmelnek:

    „Amikor hazaérek, van egy Mini Cooperem, olyan, mint a Mr. Bean autója. Visszatérek vele abba a városba, ahol felnőttem, és végigmegyek az emlékek útján, elhaladok az első iskolám és az első házam mellett. Senki se számítana rám ilyen autóban – ez biztos. Nem szeretek vezetni, hacsak nem mehetek gyorsan. Az igazat megvallva, én vagyok a legjobb utas. Az egyetlen alkalom, amikor visszamegyek, az, amikor hazamegyek és a szüleimhez vezetek. Vár inkább a barátaimnak adnám át a kulcsokat. Nem szeretem a forgalmat, az sokkal stresszesebb nekem.”

    Hamilton az amerikai talkshow-műsorvezetőnek elmondta még, hogy hazatéréskor összezavarodik, hogy az út melyik oldalán vezessen:

    „Amikor hazamegyek, nem tudom, hogy az út melyik oldalán kellene mennem. Kezdetben állandóan a rossz oldalon állok, és azt gondolom akkor, hogy ők ezt rosszul tudják.”

    Reszkess, „Hajsza a győzelemért”! Hamilton és csapata minden eddigin túltesz!

  • Szülővárosában is kitüntethetik Lewis Hamiltont

    Szülővárosában is kitüntethetik Lewis Hamiltont

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton nemsokára hivatalosan is átvehet majd egy kitüntetést, amennyiben Stevenage városának tanácsa jóváhagyja ezt az indítványt.

    A Stevenage-i Városi Tanács liberális demokrata csoportja tett javaslatot arra, hogy Hamilton történelmi autósportos eredményeit elismerve és gratulálva hozzá ítéljék oda neki a Freeman of the Borough nevű kitüntetést.

    Az 1972-ben bevezetett Freeman kitüntetés a legmagasabb szintű elismerés Angliában, amit egy helyi tanács kioszthat. Éppen ezért nagyon ritka elismerésnek számít, Stevenage esetében eddig nyolcan kapták meg ezt, és általában olyan embereket díjaznak vele, akik kiemelkedő szolgálatot nyújtottak az adott város vagy városrész számára.

    Stephen Booth a javaslatot benyújtó tanácsos a következőképpen indokolta a jelölést:

    „Lewis eredményei csupán egyetlen egy emberével vetekednek a világon, így a tanács ezzel elismerheti a mérföldkőnek számító eredményt. De nem csak a pályán mutatott utolérhetetlen teljesítménye miatt. A Black Lives Matter mozgalommal elég erősen fellépett a rasszizmus ellen, illetve az elkötelezett karitatív munkája az UNICEF-en és a Hamilton Bizottságon keresztül a motorsport sokszínűbbé tétele érdekében egy olyas valami tett, amire a város igazán büszke lehet.”

  • Miután megsértette városa lakóit, focimeccsre invitálták Hamiltont

    Miután megsértette városa lakóit, focimeccsre invitálták Hamiltont

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton a BBC gáláján rossz szóhasználattal megsértette szülővárosa, Stevenage lakóit, mikor a környéket nyomornegyedhez hasonlította.

    Az eset után az ötszörös világbajnok a közösségi médián keresztül kért elnézést.

    Stevenage futballcsapatának tunéziai edzője, Dino Maamria azonban Hamilton pártjára állt.

    „Szerintem ezek csak rosszul megválogatott szavak voltak.” – mondta.

    „Elnézést kért érte. Büszke rá, hogy honnan származik és az útra amit bejárt, alázatos családból származik, és egészen a csúcsra ért. Büszkének kellene lennünk rá.”

    „Ha el tudna jönni a Lamex Stadionba az egyik meccsre, az fantasztikus lenne. Ha igazán elnézést szeretne kérni, el kellene jönnie szurkolni nekünk az egyik meccsen, én személyesen meghívom.”

    Maarmia mindemellett úgy érzi, érti, hogy Hamilton mit is akart mondani valójában a félrefogalmazott szavaival.

    „Azt akarta elmondani, hogy semmi sem lehetetlen. Stevenage-ből jött és a csúcsra ért. A ‘nyomornegyed’ szót megbánta és bocsánatot kért érte. Mint város, mi messze vagyunk ettől, mi büszke város vagyunk, büszkék a futball klubra. Ebből a városból sok jó ember származik, előadók, pop sztárok, Premier League focisták. Erre van lehetőségük a stevenage-i embereknek.”

  • Hamilton elismerte, hogy rosszul válogatta meg szavait

    Hamilton elismerte, hogy rosszul válogatta meg szavait

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a hétvégén Lewis Hamilton sikerrel megsértette szülővárosa, Stevenage lakóit, mikor nyomornegyedként utalt a városra.

    A brit versenyző kapott ezért hideget-meleget a megszólalásért, ő pedig elismerte, hogy rosszul válogatta meg szavait. Ezt egy videó formájában közölte közel 9 millió Instagram követőjével, és elmondta, hogy „szuper büszke” a szülővárosára.

    „Szuper büszke vagyok arra, ahonnan jöttem és remélem, hogy tudjátok, hogy a tőlem telhető legjobb módon képviselem mindig, és senki sem tökéletes.” – mondta Hamilton. „Gyakran hibázok, és főleg mikor az ember tömeg előtt áll, próbálja megtalálni a megfelelő szavakat, hogy kifejezze a hosszú utat, amit megtett az élete során. Rossz szavakat választottam. De nem így értettem, és akik ismernek engem, tudják, hogy mindig szeretettel (gondolok a szülővárosomra), szóval Isten áldjon titeket. Legyen csodás napotok.”

    Korábban is fogalmazott már rosszul Hamilton a szülővárosa kapcsán. 2014-ben „nem túl jó” helyként jellemezte Stevenage-t, mikor összehasonlította azt azzal, hogy Nico Rosberg Monte-Carloban nőtt fel.

    https://www.instagram.com/p/BrisBPGhuTS/

  • Hamilton megsértette szülővárosának lakosait

    Hamilton megsértette szülővárosának lakosait

    Lewis Hamilton ismét úgy fogalmazott, hogy aztán kritikák áldozata lett. Azt sikerült ugyanis mondania a BBC sportgáláján, hogy az volt az álma, hogy kikerülhessen a nyomornegyedből.

    Miután kimondta, próbált szépíteni a helyzeten, de Stevenage városi tanácsa nagyon csalódott Hamilton megnyilvánulása során, a helyiek pedig zokon vették a kijelentést.

    A közösségi médiában két kommentelő tábor alakult ki: akik kritizálják Hamiltont, és akik megvédik.

    „Az volt az álmunk, mint család, hogy másként csináljuk a dolgokat. Hogy kikerüljünk a nyomornegyedből.” – mondta Hamilton. „Jobban mondva nem a nyomornegyedből, de kikerülni onnan, és tenni valamit. Mind nagyon magasan jelöltük ki céljainkat, de csapatként tettük azt.”

    Stevenage városi tanácsának vezetője, Sharon Taylor így reagált: „Csalódást keltő, ahogy Lewis Hamilton Stevenage-re úgy utalt, mint nyomornegyedre, egy ilyen komoly eseményen. Aztán rájött, hogy mit mondott és próbált helyesbíteni, de sajnos városunk emberei, akik csodálják és támogatják őt, nagyon sértve érzik magukat.”

    Twitteren a szintén stevenage-i, para-badminton játékos Gobi Ranganathan így kommentálta Hamilton esetét: „Én büszke vagyok Stevenage zászlajára. Ez tett azzá, aki ma vagyok. Nem ez a tökéletes otthon, de otthon. És nagyon sokat tud nyújtani, ha az emberek kinyitják a szemeiket.”