Címke: Stéphane Peterhansel

  • Sainz újabb szakaszgyőzelmet szerzett, Alonso közelít a TOP-10 felé

    Sainz újabb szakaszgyőzelmet szerzett, Alonso közelít a TOP-10 felé

    A Minit terelgető Carlos Sainz a harmadik szakaszgyőzelmét szerezte a 2020-as Dakar Rally 7. versenynapján, ezzel megerősítve összetettbeli vezető helyét.

    A napot sajnos beárnyékolta a 2015-ben másodikként végző motoros, Paulo Goncalves elvesztése.

    A tegnapi szünnap után ma a leghosszabb szakasz következett, Rijád és Wadi ad-Dawasir között 546 kilométert kellett megtenni.

    A nap első felében még a Toyotás Nasser Al-Attiyah és a hazai versenyző, Yasir Seaidan diktálták a tempót, ám féltávnál Sainz az élre állt, és már nem is engedte ki a kezéből ezt a helyet. Végül két percet vert rá Al-Attiyah-ra ezzel az összetettben már 10 perc az előnye hozzá képest az élen.

    A ma elsőként elrajtoló Stephane Peterhansel lett a harmadik a másik Minivel, még úgy is, hogy Sainz felért mögé. Szerencséjére azonban sikerült minimalizálni a veszteséget, és szűk 3 perc hátrányban zárt, ezzel pedig 19 perccel van lemaradva a vezető spanyol mögött az összetettben. Peterhansel mögött mindössze öt másodperc hátrányban következik egy újabb Toyota, Bernhard ten Brinkével a volán mögött. Utána a magabiztos összetett 4. helyet tartó Yazeed Al-Rajhi végzett az Overdrive Toyotával.

    A mai nap nagy vesztese Mathieu Serradori volt, aki az első néhány kilométer után elakadt egy dűnében, és két pozíciót is vesztett az összesítésben. Két Toyota előzte meg, név szerint de Villiers és ten Brinke.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso hatodik lett, kevesebb, mint 8 perc hátránnyal ért célt Carlos Sainz mögött. A mai eredménye közelebb repítette a TOP 10-hez, jelenleg 15., 3 óra 26 perc hátránnyal, a 10. helytől pedig 18 percre van.

  • Peterhansel nyerte a hatodik szakaszt, de Sainz vezet továbbra is

    Peterhansel nyerte a hatodik szakaszt, de Sainz vezet továbbra is

    Stephane Peterhansel nyerte a pénteki szakaszt a Dakar Rally-n, de a spanyol Carlos Sainz továbbra is majdnem nyolc perc előnnyel vezet a versenyben. Holnap pihenőnap lesz Rijádban.

    A kétszeres Dakar nyertes Sainz akinek a fia a McLarennél versenyez a Forma-1-ben a toyotás Nasser Al-Attiyah előtt áll hét perc 48 másodperccel a mai 477 km-es szakaszt követően. A MINI-k ma is nagyon mentek a szaúd-arábiai dűnék közt, de Sainz 33 másodperccel lassabb volt, mint csapattársa, a tizenháromszoros „Mr. Dakar” Peterhansel, a katari Al-Attiyah pedig harmadik lett. Így nyilatkozott az idősebb Sainz:

    „Ma elsőként haladva az úton nem volt egyszerű a dolgom, így örülök hogy sikerült beérnem ezen pozíciómban. Egyes szakaszok nagyon gyorsak voltak, gyorsan mozgó homokdűnékkel, néha én is a pályán kívül közlekedtem, aztán nagyon homokos volt minden. Nehéz volt, így jó lesz a holnapi pihenőnap.”

    A francia veterán Peterhansel továbbra is harmadik az összetettben, 16 perccel és 20 másodperccel lemaradva az éltől, a negyedik Toyotával a helyi versenyző, Yazeed al-Rajhi.

    Al-Attiyah elárulta, hogy ő nyomta neki ahogy csak lehet, de ilyen körülmények között egyszerűen a MINI-k jobbak. Peterhansel szakaszgyőzelme immáron a negyedik a márkának egyhuzamban. Ki is fakadt a katari pilóta:

    „Mit is tehetnénk? Ez egy új Dakar, és azt hiszem, hogy igazán jól kell dolgoznunk. Végeztünk az első héttel, különösebb probléma nélkül, így igen elégedett vagyok. Meglátjuk, hogy mi lesz a jövő héten.”

    A teljes rali Szaúd-Arábiában van megtartva, és első alkalommal jött a széria a Közel-Keletre, miután egy bő évtizedet Dél-Amerikában voltak, és eltávolodtak az eredeti Párizs-Dakar útvonaltól. A kétszeres F1 világbajnok Fernando Alonso szintén Toyotával ma a hatodik lett, összetettben a 16.

    Vasárnap folytatódik a harc, egy 546 km-es speciális szakasszal, Wadi ad-Dawasriba.

  • Carlos Sainz előnye megfeleződött, jön fel Peterhansel!

    Carlos Sainz előnye megfeleződött, jön fel Peterhansel!

    Stephane Peterhansel lett a negyedik szakasz győztese a 2020-as Dakaron, Carlos Sainz előnye pedig csökken, mert Nasser Al-Attiyah már megfelezte az eddig kiautózott előnyét.

    Szerdán a Neom-‘Ula szakasz várt a mezőnyre, az eddigi leghosszabb, 453 km. Peterhanselnel elég volt ennek a teljesítéséhez alig több mint 4 óra. A tizenháromszoros Dakar győztes hatodikként indult, de a MINI-je a harmadikként ért a célba, időben pedig az abszolút legjobbnak bizonyult. Márkatársa Sainz is mimimalizálni akarta a veszteségét, de az utolsó 100 km-en 4 percet vesztett.

    A toyotás Al-Attiyah ezzel a nap végére Sainz legközelebbi riválisává vált, és Peterhansel után a második leggyorsabbnak bizonyult. Csak három perc választja el egymástól őket az összetettben. Ő egyébként kapott egy három perces büntetést is, mert a keddi nap alapján úgy ítélték meg, hogy akadályozta Sainzékat.

    A kétszeres F1 világbajnok Fernando Alonsonak ma se ment nagyon, csak a 32. az összetettben, 26 perccel lemaradva az élmenőkhöz képest.

  • Újra a MINI dominált, Carlos Sainz vezeti már a Dakart!

    Újra a MINI dominált, Carlos Sainz vezeti már a Dakart!

    Az X-raid MINI versenyzője, Carlos Sainz átvette a vezetést a 2020-as Dakaron, miután a harmadik etapot kedden ő teljesítette a legjobban. Ezzel ő már a harmadik MINI-s, aki szakaszgyőzelmet ért el Szaúd-Arábiában, ahol ma 427 km-t tettek meg Neom városa körül. 3 perc 31 másodpercet vert rá Nasser Al-Attiyahra, ős összetettben is a toyotás előtt áll 5 perc előnnyel.

    Stephane Peterhansel a másik X-raid-es autóban a versenynap nagy részében hozta Sainz sebességét, csak 10 percnyivel maradt le végül. A kétszeres F1 világbajnok Fernando Alonso hétfőn még bő két órát vesztett, ma azonban már ötödik lett, és hat percet kapott a honfitársától.

    A nap nagy vesztese egyértelműen Vladimir Vasilyev, aki úgy nézett ki, hogy tudja tartani a top 10 tempóját, de az ő MINI-je kigyulladt.

  • Alonso a 11. helyen nyitott a Dakar Rally-n, a MINI-k nagyon mennek!

    Alonso a 11. helyen nyitott a Dakar Rally-n, a MINI-k nagyon mennek!

    Fernando Alonso az első szakasz után a 11. helyen áll a 2020-as Dakar Rally-n. A spanyol először vesz részt ezen a rangos versenyen, amely már Szaúd-Arábiában zajlik, de jelentősen lemaradt a versenyt vezető Mini-k mögött az első napon.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok azzal tölti most az életét, hogy mindenféle szériában megméretteti magát, itt pedig a világszinten elismert ralis Toyota csapattal indult el, még ha most 15 perccel le is maradt már. Ma Jeddah és Al Wajh között a litván Vaidotas Zala volt a legjobb, őt követi Stephane Peterhansel, majd idősebb Carlos Sainz, a Forma-1-es McLaren pilóta édesapja.

    Hétfőn Al Wajhból Neomba tartanak majd, ez egy 365 km-es szakasz lesz. Alonso mindenesetre pozitívan értékelheti az első napját, hiszen számos sokkal tapasztaltabb versenyzőnél gyorsabbnak bizonyult.

  • Sainz, Despres és Peterhansel is a MINI színeiben gurul fel a 2019-es Dakar Rali rajtrácsára

    Sainz, Despres és Peterhansel is a MINI színeiben gurul fel a 2019-es Dakar Rali rajtrácsára

    Mindhárom legenda a MINI John Cooper Works Buggy versenyautó volánja mögött száll versenybe az újabb győzelemért.

    A MINI Motorsport és elsőszámú versenypartnere, az X-raid istálló 2018. október 2-án bejelentette, hogy a 2019-es Dakar Ralira három legendával bővítik a brit prémiumgyártó színeiben versenyző pilóták névsorát. A spanyol Carlos Sainz, a francia Cyril Despres és az ugyancsak francia Stéphane Peterhansel hármasa együtt nem kevesebb, mint húsz abszolút Dakar-győzelemmel a háta mögött ül be az X-raid MINI JCW csapat színeiben induló MINI John Cooper Works Buggy versenyautók volánja mögé, hogy a 2019. január 6-17. között megrendezendő Dakaron újabb fényes trófeával gyarapítsák gyűjteményüket.

    A Dakar Rali 10 etapból és összesen 5 000 versenykilométerből álló, jövő évi felvonásának kizárólag Peru homokdűnéi adnak otthont, az X-raid istálló által kidolgozott és megépített, 2018-ban bemutatott MINI John Cooper Works Buggy versenyautókat pedig Carlos Sainz, Cyril Despres és Stéphane Peterhansel érkezésére részletekbe menően tovább fejlesztették.

    Cyril Despres öt alkalommal hódította el motorkerékpáron a Dakar Rali abszolút győzelmét (2005-ben, 2007-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban), mígnem 2015-ben négy kerékre váltott. Az elmúlt három esztendőben a francia kiválóság autóban is számos ralisikert könyvelhetett el, amelyek közül a legkiemelkedőbb a masszív megpróbáltatásokkal tűzdelt Silk Way Rally 2016-os és 2017-es aranyérme. A három legenda közül Despres és Carlos Sainz 2018. október 3-9. között, a 2018-as FIA Cross Country Világkupa tizedik felvonásaként megrendezett Rallye Oilibya du Maroc futamon versenykörülmények között is megízlelheti az X-raid MINI JCW csapat színeiben induló MINI John Cooper Works Buggy versenyautókat.

    Stéphane Peterhansel nem véletlenül kapta a „Mr Dakar” becenevet, hiszen a francia pilóta már tizenhárom alkalommal diadalmaskodott a világ legkeményebb terepraliján. Mint a legtöbb legenda, Dakar-pályafutását Peterhansel is két keréken kezdte, amelyen hat győzelmet aratott. Versenyautóval jelenleg hét abszolút Dakar-győzelemnél jár, ráadásul a brit prémiumgyártó technológiája sem ismeretlen számára: Peterhansel 2012-ben és 2013-ban is a MINI ALL4 Racing versenyautó volánjánál ünnepelte első helyezését a Dakaron.

    Carlos Sainz a Dakar aktuális bajnokaként érkezett meg a MINI családjába: a spanyol pilóta abszolút győzelmét követő ünneplés 2018 januárjában legalább annyira fantasztikusra sikerült, mint első alkalommal, 2010-ben. Az 56 éves klasszis Cyril Despres-hez hasonlóan, Marokkóban kezdi meg a 2019-es Dakar Rali előtti felkészülést a MINI John Cooper Works Buggy volánjánál.

    „Új az autó, új a csapat és új a navigátor is, de a szenvedélyem és a motivációm a régi. Nagyon várom már, hogy megismerkedjünk a MINI John Cooper Works Buggy versenyautóval. 2019-ben jóformán csak homokban versenyzünk majd, amely nem hagy teret a hibázásnak. Peru dűnéi rengeteg alkalmat biztosítanak majd nekünk arra, hogy megakadjunk vagy elássuk az autót, a következő Dakar így minden bizonnyal extrém intenzív próbatétel lesz” – nyilatkozta Cyril Despres.

    „Két győzelmem már van a Dakaron az X-raid istálló színeiben, mindkettőt szép emlékként őrzöm. Boldog vagyok, amiért visszatérhetek a csapathoz Carlos és Cyril oldalán. Roppant izgatott voltam, amikor először beültem a MINI John Cooper Works Buggy versenyautó volánja mögé: hatalmas élmény és nagyon egyszerű vezetni. A következő Dakarnak egyetlen ország ad otthont: Peru egy nagyon érdekes, csodálatosan szép ország, hatalmas dűnéi és nyitott sivatagai azonban felettébb izgalmassá teszik majd a futamokat” – mondta Stéphane Peterhansel.

    „Az új csapat színeiben és az új autó volánja mögött új kihívással is nézek szembe, de optimista vagyok a tekintetben, hogy kiválóan leküzdjük majd. Tökéletesen felkészültünk. Imádom az új autó körüli munkálatokat, mert minden tekintetben a legjobbat hozzuk ki a technikából, és ez mindig izgalmas feladat. Örülök a MINI John Cooper Works Buggy versenyautónak, és még bőven van időnk finomítani rajta” – így Carlos Sainz.

    „Carlos, Cyril és Stéphane triója minden kétséget kizáróan egy álomszerű mesterhármas, hatalmas versenytapasztalattal. Carlos Sainz rengeteget segít nekünk a MINI John Cooper Works Buggy versenyautó fejlesztési munkálataiban, amely minden korábbinál előbbre visz minket. Stéphane egy régi barát, akit meleg szívvel és nagy örömmel köszöntünk ismét a csapatban. Cyril megmutatta, hogy mi mindenre képes, izgatottan várom hát, hogy az X-raid istálló színeiben mennyire tudja mindezt átültetni a gyakorlatba” – fogalmazott Sven Quandt, az X-raid istálló igazgatója. „Az elmúlt hónapokban a MINI John Cooper Works Buggy kielégítő eredménnyel abszolválta a számtalan tesztkilométert, így izgatottan várjuk Cyril és Carlos marokkói bemutatkozását” – tette hozzá.

    A 2019-es Dakar Ralival kapcsolatos bővebb információkért kérjük, látogasson el a verseny hivatalos weboldalára: www.dakar.com.BMA