Címke: Steffi Halm

  • A Slovakia Ring a kamion Eb következő versenyhelyszíne

    A Slovakia Ring a kamion Eb következő versenyhelyszíne

    Két évnyi szünet után a Goodyear FIA ETRC visszatér a Slovakia Ringre a 2022-es bajnokság harmadik fordulójára.

    A bajnokságot jelenleg vezető Kiss Norbert eddig nyolc futamon öt győzelmet aratott. A verseny igen kiélezett, és legközelebbi riválisai, Sascha Lenz és Jochen Hahn nem adják fel egykönnyen a küzdelmet az első helyért. A trió ebben a szezonban már háromszor állt együtt a pódiumon.

    Adam Lacko három héttel ezelőtt a Hungaroringen szerezte meg első 2022-es elsőségét. A cseh pilóta számára a Slovakia Ringen megrendezett versenyhétvége szinte a második hazai versenye, és itt újabb serlegeket szeretne begyűjteni.

    A spanyol versenyző, Antonio Albacete még 2019-ben győzött a Slovakia Ringen, és a változatos magyar hétvégéje miatt nagyon szeretne újra az élmezőnyhöz csatlakozni.

    Annak ellenére, hogy az első két fordulóban egyenletesen jó tempót diktált, Steffi Halm még nem végzett a pódiumon. A német versenyzőnő a múltban rendszeresen felállt a Slovakia Ring legfelső fokára, és ezen hétvégén szeretné megszerezni első dobogós helyezését a szezonban.

    A Don’t Touch Racing versenyzője, Andre Kursim egy top hármas helyezéssel a háta mögött a Hungaroringen csatlakozott az élmezőnyhöz, és szeretné folytatni a remek teljesítményét.

    A Goodyear Kupában egyre élesedik a csata, hiszen Shane Brereton budapesti kettős győzelmével átvette a vezetést a bajnokság ezen osztályában.

    A brit pilóta a szezon első két fordulójában komoly csatát folytatott Teo Calvet-vel. Calvet mindvégig gyors tempót mutatott, és a francia versenyző egy tiszta futamra számíthat a Hungaroringen eltöltött, kissé vegyes hétvége után, ahol két alkalommal is kiesett.

    Jamie Anderson Budapesten talált némi hátszelet, két győzelmet és egy dobogós helyezéssel zárt. A brit felülmúlta az olaszországi szezonnyitón nyújtott teljesítményét, és a hétvégén is érdemes lesz rá odafigyelni.

    Steffen Faas tiszta versenyhétvégét szeretne majd a Slovakia Ringen, mivel a Magyarországon műszaki problémái voltak. Ezek miatt vasárnap rajthoz sem tudott állni.

    Clemens Hecker is megszerezte első dobogós helyezését az idényben Magyarországon, és szeretne további sikereket elérni Szlovákiában az új Scaniájával.

    Miután kihagyta a Hungaroringet, a portugál versenyző, Jose Rodrigues újra az kamion Európa-bajnoki mezőnnyel tart.

    Egy korábbról ismerős kamionversenyző is rajthoz áll a Slovakia Ringen. A spanyol Luis Recuenco szabadkátyásként csatlakozik a mezőnyhöz ezen a hétvégén.

  • Misano készen áll, kezdődhet a szezon!

    Misano készen áll, kezdődhet a szezon!

    A Goodyear FIA kamion Európa-Bajnokság ezen a hétvégén megkezdi az akciókat a pályán is. Az új szezon május 21-22-én az olaszországi Misanóban veszi kezdetét, ahol a rajongók is visszatérhetnek a pályára.

    Amikor szombat délután zöldre váltanak a lámpák, 16 versenyző újra megküzd az 5 tonnás versenykamionokkal az új idényben, 8 versenyen és 32 futamon át. A nyitó forduló ugyanott lesz ahol a regnáló bajnok Kiss Norbert 2021-ben is megszerezte a bajnoki címét. A magyar pilóta meg akarja védeni a sikerét, Európa legjobb kamionversenyzőinek a folyamatosan versengő mezőnyével szemben.

    Küldetésében kihívó lesz a tavalyi második helyezett, Sascha Lenz, valamint a korábbi ETRC bajnokok, Adam Lacko, Jochen Hahn és Antonio Albacete, akik mindannyian újabb kupákat szeretnének gyűjteni ebben a szezonban.

    A Team Schwabentruck versenyzője, Steffi Halm tavaly erős szezont futott, négy dobogós helyezéssel. A német versenyzőnő az idei szezonban is az első helyekre pályázik.

    Misanóban csatlakozik a mezőnyhöz természetesen André Kursim is. Ő tavaly három győzelmet aratott. Érkezik még René Reinert is az IVECO kamionjaival, továbbá a Lion Truck Racing versenyzője, Anthony Janiec.

    A 2021-es Promoter’s Cup koronájáért folytatott küzdelem az utolsó fordulóban dőlt el. Akkor a brit Shane Brereton legyőzte a Buggyra ZM Racer Téo Calvet-t az elsőségért. Harcuk az idei szezonban is folytatódik, mivel a francia idén már határozottan a a bajnoki címért menne.

    Steffen Faas, tavaly 13 dobogós helyezéssel a harmadik helyen végzett, az idei szezonban győzelemre lesz éhes. Jamie Anderson tavaly két kategóriagyőzelmet és elképesztő 10 dobogós helyezést szerzett, és nem lesz könnyű őt megelőzni az első hely felé vezető úton. Clemens Hecker az idei szezonban egy vadiúj SCANIA versenykamionnal érkezik, és szeretne az élmezőnyhöz csatlakozni.

    Egy ismerős arc újabb teljes szezonra visszatér az ETRC rajtrácsára. José Rodrigues, tavaly Jaramában egy versenyes beugróként egy győzelemmel mutatkozott be, idén csatlakozik a mezőnyhöz, hogy újabb győzelmeket szerezzen.

    A francia Thomas Robineau Olaszországban csatlakozik a mezőnyhöz, mint szabadkártyás induló.

    A fenntartható versenyzés felé vezető út részeként az ETRA, a bajnokság promótere továbbra is kihasználja a platformját a változás megsegítésére. Idei újdonság a paddockban az Innovációs Tábor, amelyet a helyi rendezvényszervezőkkel és az International Truck of Year (ITOY) szervezésében szerveznek, hogy elősegítsék a fenntartható fejlesztéseket és növeljék az alternatív technológiák elfogadottságát az iparágban és a teherautó-sofőrök körében.

    Ez a tér platformot biztosít a gyártóknak, hogy bemutassák a fenntartható fejlesztéseiket és az alternatív hajtású teherautókat az iparág, a kamionosok és a versenyekre látogató rajongóknak.

    Névadóként a Goodyear részvétele is hozzájárul az ETRC fenntarthatósági törekvéseinek felgyorsításához, mivel a bajnokság tökéletes tesztlaboratóriumot biztosít az innovációihoz. A gumik kulcsszerepet játszanak a nagyobb hatékonyság elérésében, amelyet a Goodyear haszongépjármű-abroncsok kínálatában alkalmaznak.

    Idén újdonságként a Goodyear a használt versenyabroncsokból származó köpenyeket használja fel az utcai újrahasznosításhoz, így további lépéseket téve a nettó zéró emisszió felé. A fejlett újrafutózási technológia a vállalat körkörös gazdasági modelljét a megbízható minőség és a bizonyított teljesítmény veszélyeztetése nélkül fejleszti. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Az elmúlt néhány évben már tudtunk tesztfelületként működni a Goodyear és a közút szempontjából releváns fejlesztéseiknek. Az újrafutózási programjuk bevezetése a következő lépés egy fenntartható jövő felé. Büszkék vagyunk arra, hogy a Goodyear közúti gumiabroncsai egy kicsit a kamionversenyzés izgalmait is magukban hordozzák.”

    Az FIA Kamionverseny Bizottságának elnöke, Manuel Vidal egyetért ezzel, és elismeri, hogy az FIA megközelítése az, hogy az autósport a fenntartható mobilitás laboratóriumaként működjön:

    „A kamionversenyzés szélsőséges korlátai miatt a gumiabroncsok a sportág egyik kulcsfontosságú eleme, és a közúti áruszállítással kapcsolatos relevanciájuk bizonyítja, hogy a motorsport nagyobb célt is szolgálhat.”

  • Publikus a 2022-es nevezési lista – Kiss Norbi a #1

    Publikus a 2022-es nevezési lista – Kiss Norbi a #1

    A 2022-es Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság szezonja három hét múlva kezdődik Misanóban. 15 teljes szezonra szóló nevezéssel indul a nyolc versenyhétvégéből álló, 32 futamból álló idény.

    A regnáló bajnok, Kiss Norbert az 1-es rajtszámmal áll rajthoz tűzpiros MAN versenykamionjával. A háromszoros Goodyear FIA ETRC bajnok tavaly hihetetlen tempót diktáló szezont tudhat magáénak. A 12 lehetséges pole pozícióból 10-et szerzett meg, és 11 győzelmet aratott.

    A tavalyi második helyezett Sascha Lenz, az utolsó futamot győzelemmel zárta. Összesen négy győzelmet aratott. Arra törekszik majd, hogy Kiss ellen felpörgesse a harcot, és megszerezze az elsőséget.

    A Buggyra ZM Racing pilótája, Adam Lacko kijelölte célját az előttünk álló szezonra: a 2017-es bajnok a címért akar újra harcolni. A cseh versenyző, aki 2021-ben 10 dobogós helyezést és egy győzelmet szerzett, tudja, hogy ez nem lesz könnyű feladat:

    „Egyre több versenyző van az élmezőnyében. Az időmérőkön három-négyen vagyunk egy tizedmásodpercen belül. Ez lenyűgöző egy 5,3 tonnás monstrummal, és egyértelmű, hogy ezek a versenyek újra nagyszerű színvonalat képviselnek.”

    Kiss, Lenz és Lacko mellett két további Goodyear FIA Kamion Európa-bajnok áll majd rajthoz: A német Jochen Hahn és a spanyol Antonio Albacete is újabb győzelmekkel szeretné gazdagítani lenyűgöző életútját.

    A Team Schwabentruck versenyzője, Steffi Halm tavaly egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. Öt dobogós helyezést ért el. 2022-ben újra a dobogó legfelső fokára szeretne felállni.

    A Don’t Touch Racing pilótája, André Kursim 2021-ben három győzelmet aratva stabil szezont futott. Idén arra törekszik majd, hogy a tavalyi erős teljesítményét kamatoztatni tudja.

    René Reinert, tavaly Misanóban egy második hellyel zárta az idényt, kétségkívül újra a dobogóra szeretne felállni.

    A Lion Truck Racing versenyzője, Anthony Janiec a 2022-es rajtrácsra teljes szezont teljesítő indulóként tér vissza. A francia tavaly néhány futamon indult. Mostban az akkori  legjobb helyezése egy negyedik hely volt.

    A Promoter’s Cup címvédője Shane Brereton. Ő a 2021-es szezon utolsó fordulóján szerezte meg az elsőségét, az erős konkurencia ellenében védené meg a címét.

    Legközelebbi tavalyi riválisa, a francia Buggyra ZM Racer Téo Calvet második szezonjára készül a sorozatban. Célja, hogy megnyerje a Promoter’s Cupot, miközben az összesített értékelésben is közelít az élcsoporthoz.

    Steffen Faas a 2021-es idényt két dobogós helyezéssel zárta Misanóban, és a tabella harmadik helyén végzett. A Tankpool24 csapata keményen dolgozott a versenykamionon a holtszezonban, hogy a legjobb pozícióba kerüljön ahhoz, hogy versenyben legyen az első helyért.

    A brit versenyző, Jamie Anderson tavaly egy teljesen új kamionnal versenyzett. Ez bevallottan némi megszokást igényelt, mivel jobbkormányos volt. Két győzelmet és 6 dobogós helyezést szerzett a Promoter’s Cupban, és az idén a dobogó legfelső fokára szeretne állni.

    Clemens Hecker tiszta lappal vág neki a 2022-es szezonnak: a német versenyző az MAN versenykamionról egy vadonatúj Scaniára vált, és idén is dobogóra szeretne állni.

    Egy ismerős név is visszatér a rajtrácsra egy teljes szezonra: José Rodrigues. A portugál a tavalyi szezonban egy versenyen indult Spanyolországban, a Circuito del Jaramán egy győzelmet és két dobogós helyezést szerzett a Promoter’s Cupban, és újabb győzelmeket szeretne a nevéhez fűzni.

    2022 GOODYEAR FIA KAMION EURÓPA-BAJNOJKSÁG TELJES SZEZONOS NEVEZŐK

    RAJTSZÁM     CSAPAT GYÁRTMÁNY VERSENYZŐ NEMZETISÉG
    1 Révész Racing MAN Kiss Norbert magyar
    2 SL Trucksport 30 MAN Sascha Lenz német
    4 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    11 Don’t Touch Racing IVECO André Kursim német
    14 Reboconorte Racing Truck Team MAN José Rodrigues portugál
    17 Apollo Tyres Tor Truck Racing MAN Shane Brereton brit
    20 Buggyra ZM Racing FREIGHTLINER Téo Calvet francia
    23 T Sport Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    24 Tankpool24 Racing SCANIA Steffen Faas német
    25 Hecker Racing SCANIA Clemens Hecker német
    33 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    44 Team Schwabentruck IVECO Steffi Halm német
    55 Buggyra ZM Racing FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    66 Lion Truck Racing MAN Anthony Janiec francia
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német


    2022 CSAPATBAJNOKSÁG NEVEZŐI

    RAJTSZÁMOK            CSAPAT GYÁRTMÁNY VERSENYZŐK
    1 / 23 T Sport & Révész MAN Kiss Norbert / Antonio Albacete
    2 / 17 LÖWEN POWER MAN Sascha Lenz / Shane Brereton
    4 / 44 DIE BULLEN VON IVECO IVECO Jochen Hahn / Steffi Halm
    20 / 55 BUGGYRA Racing FREIGHTLINER Téo Calvet / Adam Lacko
  • Emma Mäkinen kamionversenyzőként is bemutatkozik

    Emma Mäkinen kamionversenyzőként is bemutatkozik

    A Finn Nemzeti Jégversenybajnokság újdonsült kategóriagyőztese, Emma Mäkinen csatlakozik a Schwabentruck csapathoz a 28-as kamionnal az FIA Kamion Európa-bajnokság nürburgringi versenyhétvégéjén.

    A Team Schwabentruck elárulta, hogy az FIA ETRC nürburgringi fordulóján egy teljesen női felállással indul. A finn versenyzőnő Emma Mäkinen Steffi Halm mellett áll majd rajthoz, hogy az Iveco kamionos duóját vezesse. Mäkinen szerepeltetése nem csak a női jelenlétet erősíti a motorsportban, és több nőt hoz be az összes versenyágba, hanem egy másik belépési lehetőséget is megmutat a fiatalabb versenyzőknek. Willy Schmid, a Schwabentruck csapatkoordinátora így nyilatkozott:

    „Tudjuk, hogy a hölgyek még mindig alulreprezentáltak a motorsportban, és célunk, hogy egyre inkább ez az állapot legyen normális. Úgy, ahogyan a Schwabentruck és a Hahn Racing mindennapjaiban is, ahol nők és férfiak együtt dolgoznak a csapatban, és megvan a maguk felelősségi köre.”

    Schmidnek a vendégversenyzők szerződtetése kulcsfontosságú pont a fiatal tehetségek nevelésénél:

    „Amennyiben aktívan biztosítani akarjuk a jövőt a kamionversenyzésben, akkor a fiatal tehetségeket kell támogatnunk. Teret kell teremtenünk nekik, és lehetőséget kell adnunk, hogy megismerjék és kipróbálják a sportágat.”

    A 24 éves Emma Mika Mäkinen lánya, aki jó ideje kamionversenyző, és több évig az Európa-bajnokságon is versenyzett. A fiatal finn versenyző 15 éves kora óta vezet gyors járműveket, túraautókkal versenyzett, és megnyerte a nemzeti Endurance Kupát. A fiatal finn két kemorai futamon ismerkedett meg először versenykamionnal. Mäkinen, építőmérnöknek tanul, de több éve rendelkezik rendes kamionos vezetői engedéllyel is:

    „20 évesen, teherautó-vezetéssel kerestem némi pluszpénzt. Nagyon várom, hogy Mostban sok kört tegyek a szezon előtti teszten Steffivel, Jochennel és Lukasszal, hogy megismerkedjek a versenykamionnal.”

    A finn versenyzőnő az idei bajnokság németországi fordulóján a 28-as rajtszámú kamiont fogja vezetni. Ezzel átveszi a Team Schwabentruck második kamionjának hagyományos rajtszámát. Ezt a számot a vendégpilóták számára tartják fenn, valamint a csapat azon programjának részeként, amellyel a fiatal versenyzőket segítik bejutni a bajnokságba.

    A következő hetekben Mäkinen megismerkedik az Iveco S-WAY R versenykamionnal az Iveco saját tesztpályáján, Ulm-Donautalban tartott első bejárása során, és a szezon előtti teszten is vezetheti azt.

  • Végső visszaszámlálás: Kiss, Lenz vagy Lacko?

    Végső visszaszámlálás: Kiss, Lenz vagy Lacko?

    A 2021-es FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén az olaszországi Misano Circuit pályán véget ér, és várhatóan a szezonzáró nagy finálé még látványosabb versenyakciókkal zárul. A bajnoki címért folytatott küzdelem a végsőkig kiélezett lesz, három versenyző még mindig matematikailag esélyes, hogy megszerezze a bajnoki trófeát.

    Kiss Norbert, jelenleg a tabella élén áll, 45 pont előnnyel vezet a második helyen álló Sascha Lenz előtt. A harmadik helyen áll Adam Lacko 49 ponttal van lemaradva Kiss mögött.

    Mivel Olaszországban összesen 60 pont érhető el, a magyar versenyzőnek már csak 14 pontra van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a harmadik bajnoki címet. Kiss eddig 10 futamot nyert idén. Ugyan nem lenne lehetetlen, de nagy feladat lesz akár Lenznek, akár Lackónak, hogy utolérje őt.

    A pontversenyben az első három helyezett mögött Jochen Hahn és Antonio Albacete állnak. A párost 16 pont választja el egymástól a szezonzáró előtt. A spanyol, aki az elmúlt három versenyen öt dobogós helyezéssel felfelé ívelő tendenciát mutat, minden bizonnyal szeretné megtartani a negyedik helyet, amikor a zászló utoljára leinti majd.

    A német versenyzők, André Kursim és Steffi Halm megosztott hatodik helyen állnak. Kursim újabb győzelmet szerzett Jaramában, amivel háromra növelte idei összesített győzelmét, míg Steffi Halm arra fog törekedni, hogy megszerezze első győzelmét 2021-ben, miután idén négyszer állhatott fel a dobogó második fokára.

    A német versenyzők, André Kursim és Steffi Halm megosztott hatodik helyen állnak jelenleg. Kursim újabb győzelmet szerzett Jaramában, amivel háromra növelte az idei összes győzelmét, míg Steffi Halm arra fog törekedni, hogy megszerezze elsőt 2021-ben, miután idén négyszer állhatott fel a dobogó második fokára.

    A 2021-es szezon utolsó versenyhétvégéjére két ismerős arc is csatlakozik a FIA ETRC rajtrácsához. Miután az idény korábbi részében két Goodyear-kupa dobogós helyezést szerzett a Mostban, Lukas Hahn Olaszországban tér vissza a mezőnybe. Az ötszörös brit kamionversenybajnok Ryan Smith ül majd a #81-es MV Commercial Truck Racing Team MAN volánja mögött.

    A kamion Eb utolsó fordulójában, Misanóban is sorsdöntő lesz a Goodyear Kupa dicsőségéért folytatott küzdelem. A kategóriát jelenleg vezető Shane Brereton és a második helyezett Téo Calvet is megnyerheti még a bajnoki címet.

    A brit Shane Brereton 35 pontos előnnyel indult a spanyolországi hétvégére a Buggyra versenyzője Téo Calvet ellen. Bár Breretonnak kissé vegyes hétvégéje volt, csak egy pontot veszített, és még mindig 34 ponttal vezet a francia pilóta előtt. Calvet-nek keményen kell dolgoznia, hogy felzárkózzon és elkapja Breretont.

    Mivel az utolsó fordulóban 60 pontot lehet szerezni, a harmadik helyezett Steffen Faasnak már csak elméleti esélye van a címszerzésre. Faas azonban komoly pontokat szerzett Jaramában, kétszer is a dobogón végzett, és a szezon végéig további kipákat szeretne szerezni.

  • Jarama fieszta hangulatban: Egyre élesebb lesz a bajnoki csata!

    Jarama fieszta hangulatban: Egyre élesebb lesz a bajnoki csata!

    Már Jaramában a mezőny, de két győzelemmel és egy dobogós helyezéssel Le Mans-ban Kiss Norbert megduplázta bajnoki előnyét a franciaországi hétvége után. Azonban még mindig bármi lehetséges, hiszen az első három helyezettet mindössze 29 pont választja el egymástól.

    A magyar kamionversenyző két legközelebbi riválisa, Sascha Lenz és Adam Lacko helyet cseréltek az összesített tabellán. A párost már csak 3 pont választja el egymástól.

    A hazai hős, Antonio Albacete a múlt hétvégén további ezüstöt gyűjtött be, mivel szombaton remekül versenyzett. A második helyen ért célba az őt rohamozó Kiss ellen. Kétségtelen, hogy a hétvégén földijei előtt szeretne egy nagyszerű show-t nyújtani, és a dobogó legfelső fokára állni.

    A spanyol pálya a múltban nagyon remek terep volt Jochen Hahn számára, hiszen 2018-ban és 2019-ben is győzelmet aratott Jaramában. A Le Mans-i erős teljesítménye után, ahol az idei szezon második győzelmét is megszerezte, Hahn még többet akar majd.

    Steffi Halm is szeretne javítani a Le Mans-i teljesítményén, ahol a vasárnapi futamokon csak pontszerző helyen végzett. Összetettben a hatodik helyen áll, elég nagy, 41 pontos hátránnyal a másik Iveco-pilótához, Jochen Hahnhoz képest.

    André Kursim az elmúlt hétvégén pezsgőzhetett, hiszen újabb győzelemmel gazdagította a nevét. A német már csak egy ponttal van lemaradva Steffi Halm mögött az összesített tabellán a nyolcadik helyén.

    René Reinert a vasárnapi Le Mans-i időmérőn mutatott remek teljesítményére szeretne építeni, amikor a negyedik helyről vághatott neki a főfutamnak. Bár nem tudta megvédeni a helyét a mögötte jövő bajnokaspiránsoktól, Reinert értékes pontokat szerzett a hétvégén, amelyekkel összességében a tizenegyedik helyen áll a tabellán.

    A Lion Truck Racing versenyzője, Anthony Janiec ezen a hétvégén visszatér a mezőnybe Jaramában, akárcsak a Reboconorte Racing csapat portugál versenyzője, José Rodrigues.

    Téo Calvet, miután a múlt hétvégén megszerezte a francia kamionos bajnoki címet, visszatér a Goodyear-kupa spanyolországi csatározásába. A brit versenyző, Shane Brereton időközben átvette a vezetést az összesített tabellán, miután Le Mans-ban 3 győzelmet és egy dobogót szerzett, és most 35 ponttal előzi meg a francia versenyzőt.

    A német pilóta, Steffen Faas is szeretne beleszólni a kupa bajnoki harcába, mivel mindössze csak 20 ponttal van lemaradva Calvet mögött a harmadik helyen.

    A spanyol menetrend a megszokott módon szombati kvalifikációval veszi kezdetét, amit két futam követ szombaton és vasárnap.

  • Le Mans: Ki állítja meg Kiss Norbit?

    Le Mans: Ki állítja meg Kiss Norbit?

    A 2021-es FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén Le Mans-ba érkezik, ahol folytatódik a bajnoki címért zajló harc. Kiss Norbert a folytonosság mintaképe az idei szezonban, eddig hat futamot nyert és vezeti a bajnokságot. Legközelebbi riválisa a bajnoki harcban a cseh versenyző, Adam Lacko. Ő az utolsó fordulóban, Zolderben szerezte meg az idei első győzelmét. Lacko ebben a szezonban már nyolcszor állt a dobogón, és nyilván szeretne további győzelmeket szerezni.

    18 ponttal lemaradva a harmadik helyen Sascha Lenz áll, akinek kissé felemás hétvégéje volt Belgiumban. A németnek egy erős hétvégére van szüksége Le Mans-ban, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit.

    A T Sport Racing versenyzője, Antonio Albacete az elmúlt néhány versenyen nagyon feljött. Zolderben kétszer is dobogóra állt, és a spanyol nagyon szeretne megszerezni idei első győzelmét.

    Le Mans különösen szép emlék a német pilóta, Jochen Hahn számára, aki 2019-ben itt szerezte meg rekordot jelentő hatodik FIA ETRC bajnoki címét. Hahn Zolderben visszatért a dobogó legfelső fokára, és a Bugatti pályáján is ez a terve.

    Steffi Halm és a Team Schwabentruck IVECO S-Way erős teljesítményt nyújtva ismét a dobogóra állhatott Zolderben. Két évvel ezelőtt Le Mans-ban is a pódiumon végzett, és szeretné megismételni a sikerét.

    André Kursim is kiegyensúlyozott futamot teljesített Zolderben, az ötödik legtöbb pontot szerezte a hétvégén. Nagyon szeretne újra dobogóra állni a Bugatti pályán, ahol legutóbb 2019-ben nyert futamot.

    René Reinert a második zolderi futamon meglepően erős versenyzést mutatott be. A dobogóért folytatott harcának a spanyol versenyző, Antonio Albacete vetett véget, majd mindketten visszaestek, miután a páros bajba került a nedves pályán.

    Téo Calvet távollétében, – aki ezen a hétvégén a francia bajnokságban versenyez -, legközelebbi Goodyear Kupa bajnoki riválisa, Shane Brereton igyekszik majd behozni a lemaradást a francia pilótával szemben, és csökkenteni a 23 pontos hátrányát az élen.

    Az első versenyhétvégéken néhány technikai probléma értékes pontjaiba került Jamie Andersonnak, de az utóbbi néhány futamon felfelé ívelő tendencia mutatkozik, és a brit pilóta ismét a dobogóra állhatott. Anderson jelenleg a harmadik helyen áll az összesítésben, 62 ponttal Calvet és 39 ponttal Brereton mögött.

    Steffen Faasnak ellentmondásos hétvégéje volt Zolderben, de megfordította a szerencséjét, amikor az utolsó futamon dobogón végzett.

    Egy műszaki problémákkal tarkított hétvége után, amelyen Clemens Hecker csak egyszer ért célba az értékelésben, a német pilóta Le Mans-ban szeretne tiszta vizet önteni a pohárba.

    A brit Luke Garrett a legutóbbi, zolderi futamon szerezte meg első Goodyear-kupa dobogós helyezését a kamion EB-n, és ezen a hétvégén a francia pályán szeretne még többet elérni.

    Luis Recuenco Le Mans-ban visszatér a rajtrácsra, egy alkalmas indulóként. A spanyol pilóta eredményekre törekszik, miután a legutóbbi versenyen műszaki problémákkal küszködött.

     

  • Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    A 2020-as kényszerű szünet után a FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén visszatér Belgiumba, Zolder pályájára, a 2021-es szezon ötödik fordulójára. Idén eddig rengeteg akciót és szoros versenyt láthattunk a szériában.

    Az eddig 4 győzelmet arató magyar pilóta, Kiss Norbert jelenleg a bajnoki tabella élén áll, minimális, hárompontos előnnyel a második helyen álló Sascha Lenz előtt. Ő a 4. futamon a Mostban szerezte meg a győzelmet.

    Adam Lacko, két hete a hazai versenyén, Mostban két dobogós helyezést ért el, szeretne az első helyre kerülni, és csökkenteni a Kiss és Lenz közötti különbséget.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albaceténel jó eredményei vannak Zolderben, hiszen a múltban kétszer is tudott nyerni itt. Mostban dobogós helyezést ért el, és még többet akar.

    Jochen Hahn, ötödik helyen áll a tabellán, és nehéz vasárnapja volt Mostban, ahol a 4. futamban kiesett. Neki azonban komoly tapasztalata van Zolderben, hiszen az elmúlt években több győzelmet is aratott itt.

    IVECO-s versenyzőtársának, Steffi Halmnak, aki csak két ponttal van Hahn mögött, vegyes hétvégéje volt Mostban, ahol vasárnap kiesett. Steffi 2018-ban győzött Zolderben, a magyarországi szezonnyitón is remek teljesítményt nyújtott, így a dobogóért szeretne majd harcba szállni.

    André Kursimnak nagyon szép emlékei vannak Zolderről, miután 2017-ben itt szerezte meg élete első FIA ETRC győzelmét. A Don’t Touch Racing pilótája legutóbb Mostban szerzett győzelmet, és ezen a hétvégén megpróbálja megismételni ezen sikerét. Zolder remek terep a német René Reinert számára is, aki 2019-ben nyert itt.

    A Goodyear Kupáért is folyik a küzdelem, több versenyző is hajt a bajnoki címre.

    A Buggyra Racing fiatal titánja, Téo Calvet vezeti a tabellát, miután három győzelmet aratott csapata hazai pályáján, Mostban. A brit versenyző, Shane Brereton szintén három futamgyőzelmet aratott az idei szezonban, és a második helyen áll, mindössze hat ponttal lemaradva a franciától.

    A szintén brit Jamie Anderson győzelmet aratott a Hungaroringen rendezett nyitó futamon, de azóta nehezen találja a helyét az új kamionjával. Anderson Mostban már biztatóbb tempót mutatott, dobogós helyezést ért el, és jelenleg a Goodyear Kupa tabelláján a harmadik helyen áll.

    A Tankpool24 pilótája, Steffen Faas a magyarországi erős szezonkezdet után, ahol három dobogós helyezést szerzett, kissé vegyes hétvégét zárt Mostban, és szeretne újra az élmezőnybe kerülni. Aliyyah Koloc 22 pontot gyűjtött a csapat hazai versenyhétvégéjén Mostban, és jelenleg az ötödik helyen áll a Goodyear-kupában. Clemens Hecker mind a négy futamon pontot szerzett Mostban, és az összesített tabellán a hatodik helyen áll.

    Tom O’Rourke Zolderben ismét az MV Commercial MAN volánja mögé ül majd. A brit pilóta Mostban debütált az ETRC-ben, ahol 15 pontot szerzett a hétvégén. Egy régi ismerős is rajthoz áll majd Zolderben, hiszen a spanyol Luis Recuenco is csatlakozik a mezőnyhöz ezen a hétvégén. Recuenco legutóbb 2019-ben versenyzett az ETRC-ben, akkor a Promoters Cup harmadik helyén végzett.

  • Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Hosszabb szünet után, ezen a hétvégén a csehországi Autodrom Most pályája ad otthont a FIA Kamion Európa-bajnokság folytatásának. A cseh pálya a kezdete a szezon sűrű második felének, amely öt futamot foglal magában a következő hét hétben, a bajnoki döntő pedig október 16-17-én lesz az olaszországi Misanóban.

    17 kamionversenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután kialszanak a lámpák. A helyi hős Adam Lacko tavaly győzelmet aratott itt, és a hazai közönsége előtt szeretne ismét a dobogó legfelső fokára állni.

    Sascha Lenz, aki vezeti a bajnokságot, valamint Kiss Norbert, aki jelenleg Lacko mögött a harmadik helyen áll, egyaránt arra törekszik, hogy hazai pályán legyőzze a cseh pilótát. A hatszoros ETRC-bajnok Jochen Hahn a nyitófutamról egy dobogós helyezéssel a tarsolyában távozott, de Mostban is versenyben lesz egy újabb első helyezésért.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albacete folyamatosan jó tempót tolt a Hungaroringen, és két negyedik helyet szerzett. A spanyol minden kétséget kizáróan szeretne legalább egy helyet javítani a hétvégén.

    További német versenyzők, René Reinert és Steffi Halm is erős teljesítményt nyújtottak a szezonnyitón, és szeretnének az élmezőnyhöz csatlakozni. Lukas Hahn egy futamos indulóként csatlakozik a csehországi helyszínen a rajtrácshoz. Tavaly dobogós helyezést ért el a Goodyear Kupában.

    A Goodyear Kupában a hétvégén újabb izgalmas harc várható a pontokért. Jelenleg az ETRC ezen osztályában Shane Brereton áll az élen. Ő vasárnap Magyarországon mindkét futamot megnyerte, és ezzel vezeti a bajnokságot. Honfitársa, Jamie Anderson, aki győzelmet aratott a Hungaroringen, műszaki problémák miatt nem tudott elindulni a negyedik futamon. A brit Mostban igyekszik majd pótolni az elmaradt pontokat.

    Újabb német pilóták, Steffen Faas és Clemens Hecker, akik mindketten pontokat szereztek Magyarországon, a hétvégén már a dobogóra pályáznak. A Buggyra versenyzői, Aliyyah Koloc és Téo Calvet szintén pontokra fognak vadászni az alakulat hazai versenyén.

    A program a péntek délutáni szabadedzésekkel veszi kezdetét. A mindent eldöntő kvalifikáció pedig szombat délelőtt kezdődik, majd szombaton és vasárnap délután két versenyt rendeznek.

  • Újabb Pole és két futamgyőzelem – Kiss Norbert hazai környezetben győzött!

    Újabb Pole és két futamgyőzelem – Kiss Norbert hazai környezetben győzött!

    Vasárnap újabb két futamot rendeztek a kamion EB Hungaroringen rendezett első fordulója során. Az időmérő edzésen ezúttal is a Révész Racing magyar versenyzője, Kiss Norbert volt a leggyorsabb, megelőzve Sascha Lenz-et. A második sorba Albacete és Lacko kvalifikálta magát. Ezúttal az első három helyezett egy másodpercen belül volt.

    • Szoros volt az időmérő, örülök, hogy ismét a pole-ból indulhatok. Fontos lenne egy jó rajt, a versenytempónk úgy érzem jobb a többiekénél – értékelt az időmérő után a magyar pilóta.

    Erős szél is nehezítette a versenyzők dolgát a hétvége harmadik futamán. A rajt jól sikerült Kiss Norbert számára, az első kanyar után az élre állt, mögötte Lenz, Lacko, Albacete volt a sorrend, ők négyen gyorsan elléptek a mezőny többi tagjától.  A Révész Racing versenygépe remekül működött, Norbi négy kör után már több mint három másodperces előnnyel vezetett. Nagy csata a 8-10. hely környékén zajlott, a magyar pilótát senki nem tudta megközelíteni.  Végül Kiss Norbert magabiztos versenyzéssel győzött, megszerezve első 2021-es sikerét.  A második Lenz, a harmadik Lacko lett.

    • Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk! Nem volt könnyű, mert Lenz nagyon gyors. A rajtnál közel voltunk egymáshoz, de sikerült megtartanom az első helyet, majd előnyt szerezni. Arra kellett figyelnem, hogy ne hibázzak. Nagyon örülök, hogy megnyertük a futamot hazai környezetben, megmutattuk az erőnket. Hatalmas köszönet jár a csapat minden tagjának, és a szurkolóknak is, fantasztikusak voltak, sok erőt adnak mindig – mondta Kiss Norbert a futam után.

    A negyedik, fordított rajtrácsos verseny során a 8. helyről startolhatott a magyar pilóta, ahol az elsődleges célja az összetettben vezető Lenz megelőzése volt. Halm állt az élre a második kanyar után, Kiss Norbert pedig két autót is megelőzött, Lenz mellett Albacete mellett is elment. A második körben már az ötödik helyen haladt „Balu”-val, majd Calvet mellé zseniálisan bújt be, megszerezve a negyedik helyet. Brereton volt a következő áldozata Norbinak, a sikánban újra bravúrosan előzött a magyar versenyző a negyedik körben, és már a harmadik volt.  Az élen Halm és Lacko haladt, a rivális Lenz csak a 7. helyen állt. Egy másodpercen belül volt az első három, Kiss Norbert türelmesen várta a kínálkozó lehetőséget. A 8. körben egy jó kigyorsítás után a célegyenes végén bement Lacko mellé, és feljött a második helyre, és támadta Halmot, akit szintén kifékezett később az egyes kanyarban, ezzel átvette a vezetést három körrel a vége előtt. A folytatásban Norbi megőrizte pozícióját, és a 8. helyről rajtolva megnyerte a Hungaroringen rendezett 4. futamot Halm és Lacko előtt.

    • Óriási volt! Az volt a legfontosabb, hogy Sascha Lenz előtt zárjak. Aztán láttam, hogy gyorsabb vagyok mint a többiek, de tudtam, hogy türelmesnek kellett maradnom. Vártam a kínálkozó lehetőségre, és örülök, hogy minden összejött.  Boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült a vasárnap  – mondta Kiss Norbert, akit éltetett a szép számú hazai közönség.

    Összetettben Sascha Lenz vezet, de csak tíz pont a hátránya a magyar versenyzőnek.  A kamion EB júliusban a Nürburgringen folytatódik.