Címke: Stefano Domenicali

  • A McLaren új csapatfőnöke sokat tanult a korábbi Ferraris vezérektől

    A McLaren új csapatfőnöke sokat tanult a korábbi Ferraris vezérektől

    A McLaren újonnan kinevezett csapatfőnöke, Andrea Stella egykor a Ferrari mérnökeként dolgozott, ahol sikerült sok tudást magára szednie.

    Az elmúlt napokra jellemző csapatfőnök-keringőből a McLaren csapata sem maradt ki, ugyanis Andreas Seidl távozott a wokingiaktól, és az ő helyét vette át Stella.

    Az olasz a Ferrarinál dolgozott Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, illetve Fernando Alonso oldalán is. Éppen a spanyollal együtt ment át a McLarenhez 2015-ben, és azóta is ott tevékenykedett, egyre magasabb pozíciókban. A mostani feladata ugyanakkor talán az eddigi legnagyobb kihívás lesz számára, ugyanakkor a Ferrarinál olyanoktól tudott tanulni, mint Jean Todt, vagy Stefano Domenicali.

    „Mindenkitől tanulsz” – szögezte le a McLarennek adott interjújában. „Először is ott volt Jean Todt, az ő hihetetlen elkötelezettsége a csapat és a szerepe iránt az, ami egy kicsit megmutatta, hogy mit jelent elkötelezettnek lenni. Ez egyfajta korai lenyomat az F1-es karrieremről, egy igen sikeres környezetben dolgozhattam a 2000-es évek Ferrarijánál. Stefano határozottan emberközpontú, és habár a Forma-1 a mérnöki műveletekről is szól, de végső soron nagyon is az emberekről. Stefanótól megtanultam azokat a tulajdonságokat, amelyeket csapatfőnökként nagyra becsült, és az emberekkel való bánásmódját, amely a tiszteleten, a meghallgatáson és az egó kezelésén alapul.”

    Az elmúlt években a McLaren versenyigazgatójaként dolgozó Stella természetesen elődjéről is szót ejtett, aki a Sauber vezérigazgatójaként folytatja.

    „Andreasszal még szorosabban dolgoztunk együtt. Azt hiszem, ő is hozott némi mérnöki tapasztalatot, így ez nagyon hasznos volt számomra a versenycsapat kialakításában is annak érdekében, hogy fejlődést érjünk el néhány területen, például a boxkiállásban” – folytatta az olasz. „Amit tehát az Andreasszal való együttműködésből átvettem, az az, hogy mennyire fontos ismerni az üzletet, és mennyire fontos ismerni emellett a műszaki, üzemeltetési és mérnöki szempontokat is, hogy az embereket hatékonyabban tudd edzeni, támogatni, és ily módon tedd hatékonyabbá az előrelépést.”

    A McLaren nem aggódik Seidl távozása miatt

  • További, sprinteken túli újításokat hozna 2023-ra az F1

    További, sprinteken túli újításokat hozna 2023-ra az F1

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megvédte a sprintes hétvégeformátumot, melyből 2023-ban hatot is láthat a közönség.

    Az elmúlt két évben három sprintet rendeztek, ám jövőre ezek számát megduplázzák. Ez a fajta lebonyolítás igen vegyes érzéseket vált ki a rajongókból, és a versenyzőkből egyaránt. A világbajnok Max Verstappen például híresen ellenzi a sprintes lebonyolítást.

    Mindenesetre Domenicali egyszerű és egyértelmű döntésnek tartja a sprintek számának növelését.

    „A szombati futamok 90 százalékos pozitív hatással voltak a televíziós nézettségre, illetve a pénteki időmérő is” – indokolt a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva, majd határozottan tagadta, hogy a Liberty a show-t priorizálná a tiszta sporttal szemben.

    „Mindig igyekszünk a versenyt és sportos részt a középpontban tartani” – folytatta, majd elhintette azt is, hogy ennek ellenére terveznek még más újításokat is. „Már most azon gondolkodunk, hogy mit tehetünk a sprinteken túl, hogy legyen valami tétje minden olyan alkalomnak, amikor a pilóták a pályára hajtanak, tehát még a szabadedzéseknek is.”

    Brawn sem tudja, hány sprintfutam lenne az ideális egy szezonban

  • Domenicali: Nem lesz itt semmilyen Verstappen-éra

    Domenicali: Nem lesz itt semmilyen Verstappen-éra

    A Forma-1 első embere, Stefano Domenicali szerint nem Max Verstappen dominanciájáról fog szólni a sport elkövetkezendő időszaka. Az olasz szakember erről nemrégiben a La Gazzetta dello Sport-nak adott interjújában mesélt bővebben.

    A királykategória idei évada teljes mértékben a Red Bull holland kiválóságáról szólt. Verstappen ugyanis a 22 futamból 15-öt is képes volt megnyerni, aminek köszönhetően már 4 futammal a szezon vége előtt bebiztosította a bajnoki címét Suzukában. Az előbbiekből következik, hogy a csapattársa, Sergio Pérez, de még a Ferrari és a Mercedes versenyzői sem voltak borsot törni az orra alá, ami miatt magabiztosan védte meg a 2021-ben szerzett titulusát.

    A Bikák dominanciája ellenére Domenicali úgy véli, hogy a 35-szörös futamgyőztes holland versenyző nem lesz képes egy Michael Schumacherhez hasonló sikersorozatot írni a száguldó cirkuszban.

    „A Forma-1-ben megszokott jelenségnek számít, ha egy csapat vagy egy versenyző egy hosszabb időszakon keresztül képes dominálni” – fogalmazott a Ferrari egykori csapatfőnöke. – Azonban a jelenlegi szabályrendszernek és a költségsapkának köszönhetően egy szorosabb harcban reménykedem, mert így akár több csapatnak is lehetősége lesz majd felnőni a Red Bull szintjére.”

    Jelen pillanatban elég valószínűtlennek tűnik, hogy jövőre majd 3 csapat is harcolhat majd a vb-címekért. A Mercedes a szezon vége felé már kezdte elkapni a fonalat, de ahhoz, hogy folyamatosan a futamgyőzelmekért harcolhassanak, rengeteget kell még fejlődniük. A Ferrarinál pedig nagy kérdés, hogyan jönnek ki abból a változásból, hogy 2023-tól már Fred Vasseur irányítja majd a csapatot Mattia Binotto helyett.

    Domenicali ugyanakkor hozzátette, hogy „ezek a dolgok semmit nem vesznek el Verstappen érdemeiből”, akit jelen pillanatban „egy olyan kannibálnak tart, aki futamról futamra képes a legjobbját nyújtani a pályán.”

  • Hosszabbított Zandvoort, mégis adót vetne ki az önkormányzat a nézőkre

    Hosszabbított Zandvoort, mégis adót vetne ki az önkormányzat a nézőkre

    A Forma-1-gyel kötött szerződés meghosszabbítása, hogy Zandvoort 2025-ig a versenynaptárban maradjon, valójában „nem volt könnyű döntés”.

    Ezt a Holland Nagydíj pályájának az igazgatója, Robert van Overdijk jelentette ki, annak ellenére, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali örül a hírnek, hogy az egyik legnépszerűbb helyszín, marad. Így fogalmazott:

    „Óriási az igény a Forma-1-es futamok rendezésére, így a csapat munkáját bizonyítja, hogy Zandvoort 2025-ig bebetonozták a naptárba, és alig várjuk, hogy jövő nyáron visszatérhessünk.”

    Van Overdijk a De Telegraafnak hozzátette:

    „Természetesen igen elégedettek és boldogok vagyunk azzal, ahol most tartunk. Azonban ez nem volt könnyű döntés.”

    A probléma, elismerte, pénzügyi jellegű, utalva a szervezési költségekre, de az F1-nek fizetendő magas jogdíjra is:

    „A növekvő költségek és a bizonytalan gazdaság aggodalomra ad okot.”

    2023-ra már minden jegy elkelt, de van Overdijk szerint az a probléma, hogy a verseny szervezői viselik a pénzügyi kockázat nagy részét. Egyetértett ezzel a korábbi F1 pilóta, Jan Lammers is, aki a Holland Nagydíj sportigazgatója:

    „Olyan országokkal kell versenyeznünk, ahol a kormány kész hozzájárulni, és ahol néha közel százmillió dollárt fizetnek évente egy verseny megrendezéséért.”

    A holland szervezők másik nagy gondja az a hír, hogy a helyi önkormányzat úgynevezett „szórakoztató adót” tervez kivetni az eseményhez kapcsolódóan, a jegyárak ezért emelkedhetnek, ezért így folytatta Lammers:

    „A látogatókat „szórakoztató adóval” akarják megterhelni, és ezt természetesen nem akarjuk. Olyan érzés ez, mintha az önkormányzat nyerészkedni akarna a sikerünk miatt. Miközben Zandvoort jobb állapotban van, mint valaha, a zandvoorti vállalkozók és lakosok nagy jelentőséget tulajdonítanak a Forma-1 itteni folytatásának, nem hiszem, hogy így kellene bánnunk egymással. Remélem, hogy a józan eszükre hallgatnak. Én itt születtem és cseperedtem fel, és remélem, hogy észhez térnek, és megértik, hogy ez nem jó ötlet.”

    Micsoda látvány! 40 000 rajongó biciklivel érkezett Zandvoortba!

  • Hivatalosan is kiderült melyik helyszíneken rendeznek sprintversenyeket jövőre

    Hivatalosan is kiderült melyik helyszíneken rendeznek sprintversenyeket jövőre

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, melyik nagydíjhétvégéken kerül sor a sprintversenyek megrendezésére.

    2021-ben mutatkozott be először a formátum, amit a versenyzők egy része támogat, míg a többiek nem igazán vannak oda érte. Idén három helyszínen lehetett plusz pontokat gyűjteni (Emilia Romagna Nagydíj, Osztrák Nagydíj és Brazil Nagydíj), ám 2023-ban már növekedni fog a sprintfutamok száma.

    Hivatalosan tehát a következő versenyeken lesz lehetősége a pilótáknak és a csaptoknak extra pontokat gyűjteni jövőre:

        • Azerbajdzsáni Nagydíj (Baku City Circuit)
        • Osztrák Nagydíj (Red Bull Ring)
        • Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps)
        • Katari Nagydíj (Lusail International Circuit)
        • Egyesült Államok Nagydíja (Circuit of the Americas – COTA)
        • Saõ Pauló-i Nagydíj (Autódromo José Carlos Pace) 3–5 November
    Stefano Domenicali:

    „A sprintversenyek első két évében rengeteg pozitív visszajelzést tapasztaltunk. Alig várjuk, hogy jövőre még több akciót szolgáltassunk a rajongóknak a hat rendezvénnyel, köztük az első amerikai sprintversennyel. A sprintfutam bevezetésével egy olyan formátumot hoztunk létre, ami három versenynapot foglal magában. Még több szórakozást tudunk így nyújtani a rajongóknak, míg a versenyzőknek, a csapatoknak, a műsorszolgáltatóknak, a partnereknek és a fogadó helyszíneknek nagyobb érétket biztosít a sprintverseny.”

    A Forma-1 bejelentette jövőbeli sprintversenyes terveit

  • Karácsonyig megnevezi a Ferrari Binotto utódját

    Karácsonyig megnevezi a Ferrari Binotto utódját

    A Ferrari állítólag karácsonyig szeretné felfedni Mattia Binotto utódjának a kilétét a csapatfőnöki poszton.

    Olasz szaklapok arról számolnak be, hogy a maranellói alakulat már meghozta a döntést, és a jelenlegi Alfa Romeo csapatfőnök, Frederic Vasseur lenne a befutó. Korábban a McLaren irányítóját, Andreas Seidlt is kapcsolatba hozták a szerepkörrel. Zak Brown, a McLaren nagyfőnök rövidre is zárta a kérdést:

    „Nem tudom, hogy igazak-e a pletykák, de azt tudom, hogy sehova sem megy. Nem ismerem a Ferrari belső működését, de nekem úgy tűnt, hogy Mattia viszonylag jó munkát végzett.”

    Ráadásul, a Ferrari-ügyfél Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint Binotto egyik utolsó cselekedete a Ferrari élén az volt, hogy közölte vele, hogy a 2023-as motor bombaerős.

    A francia Vasseur eközben egyből ellenszélbe kerülhet, mivel az állítólagos kinevezése felbőszítette a Charles Leclerc-tábort, amelyet Vasseur korábbi üzlettársa, Nicholas Todt vezet. A La Gazzetta dello Sportnak a korábbi Ferrari-győztes és F1-es legenda, Mario Andretti igazán meglepően nyilatkozott:

    „Tényleg szükség volt arra, hogy lecseréljék a csúcson lévő embert? Többet kellene tudnom ahhoz, mielőtt megalapozott ítéletet hozzak. Ami számomra egyértelmű, hogy változtatni kell a stratégián, de amikor ennyire gyors autód van, nem kell drasztikusan cselekedni. Az is igaz, hogy láttunk bizonyos buta lépéseket, és nem tudom, ki volt ezért a felelős. Ha arra gondolok, hogy Leclerc-et Brazíliában intermediate-ekkel küldték a pályára – te jó ég!”

    Amennyiben Binotto utódjává nevezik ki Vasseurt, a Ferrari megtöri az utóbbi idők hagyományát, miszerint olyan olasz főnököket neveznek ki, akiket végül leváltanak – lásd Maurizio Arrivabene, Marco Mattiacci és Stefano Domenicali eseteit. A Ferrari korábbi főnöke, Cesare Fiorio az olasz Autosprintnek ezért így nyilatkozott:

    „Pozitív a véleményem Binottóról, és szerintem maradnia kellett volna. Az F1-75-össel egy versenyképes és fejlett versenygépet tett az aszfaltra. Igazán remek mérnök, de csapatfőnökként még szüksége volt némi tapasztalatra. De azt hiszem, hogy idővel egyre jobban és jobban csinálta. Én megtaláltam volna a módját, hogy Binotto maradjon a csapatnál. Technikai értelemben valóban elérte a kitűzött célokat.”

    A Red Bull főnöke, Christian Horner a héten elutasította azokat a feltételezéseket, hogy Binotto utódja akart volna lenni. Fiorio benne ezt látta:

    „Nemet mondott a lapok szerint, de nem hiszem, hogy a dolog melós részét utasította volna el. Ő olyasvalaki, aki jól el tudta volna ellátni ezt a feladatot.”

    Vasseurre visszatérve pedig Fiorio megállapította:

    „Más osztályokban sikereket ért el, így legalább az önéletrajza jó.”

    Binotto már az FIA-gálára sem mehet el

  • Sulayem: Az FIA és az F1 kapcsolata sosem volt még ilyen jó

    Sulayem: Az FIA és az F1 kapcsolata sosem volt még ilyen jó

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke szerint az irányító testület és a Liberty Media tulajdonában és irányítása alatt álló Formula One Management közötti kapcsolat soha nem volt még ennyire jó.

    Ezzel reagált azokra a pletykákra és színfalak mögötti híresztelésekre, melyek szerint az elmúlt hónapokban feszültségek és egyre nagyobb szakadékok alakultak ki a két fél között, miközben a Forma-1 igyekszik kihasználni a közelmúltbeli sikereket, és világszerte növelni profilját. Magát az FIA-t is számos támadás érte azóta, hogy Ben Sulayem az év elején átvette az irányítást elődjétől, Jean Todt-tól. Kritika érte azt, ahogyan az FIA a Red Bull költségsapka-túllépését kezelte, és a csapatok sem voltak elégedettek azzal, hogy az FIA blokkolta a sprintversenyek számának hatra emelésére vonatkozó javaslatokat a következő szezonra.

    Ben Sulayem azonban tagadta, hogy bármilyen ellentét lenne közte és FOM-os kollégája, Stefano Domenicali között. Ragaszkodott ahhoz, hogy az év során folyamatosan egyeztettek egymással. Még Abu Dhabiban mondta mindezt a médiának:

    „Kétnaponta beszélek Stefanóval, ha pedig nem, akkor ő hív fel. Ez a módja, bármely találkozónk vagy döntésünk előtt. Olyan ez, mint egy házasság, amely örökké fog tartani. Hallgatok rá, ő is hallgat rám, és mindketten tudjuk, hogy ennek a frigynek fenntarthatónak kell lennie és tovább kell mennie.”

    A sprintversenyek helyzete még mindig megoldásra vár, mert az FIA azon az állásponton van, hogy nagyobb részesedést kellene kapniuk a bevételekből, hogy kompenzálják az ezzel járó megnövekedett munkaterheket. Ezért így folytatta:

    „Április 25-én volt az F1 Bizottsági ülés, amikor hirtelen azzal élltak elő: „Oké, szükségünk van még három sprintfutamra.” Nagyjából hat telefonhívást kaptam, hogy „Mi folyik itt?” és „Hol van a sprint javaslat?” Elfogadtuk a szavazást. Tanulmányoztuk. Visszamentem, és a teljes csapatommal átbeszéltem. Az emberek ugyanakkor nem értik, hogy az FIA munkatársai vagy tisztviselői milyen nyomás alatt vannak. Vissza kell mennem a csapatomhoz, és most egy plusz terhelésről kell beszélnünk, majd hirtelen mindenki azt mondta, hogy megosztottság van. Ott kezdődött ez az egész. Az emberek azt feltételezték, hogy amikor a három extra sprintversenyről beszéltem, akkor volt némi véleménykülönbség az FIA és a FOM között.”

    Ben Sulayem elárulta, hogy az FIA és a FOM messze nem állt távol egymástól a véleményükkel. Egységesen törekedtek arra, hogy az F1 sport és kereskedelmi oldalának javítását célzó kezdeményezésekkel haladjanak előre, állítja:

    „Az F1 Bizottságban egyetértünk, és olyan dolgokat szorgalmazunk, amelyek jobbak a sportágnak. Persze, vannak vitás kérdések, de a kapcsolatunk soha nem volt még ilyen jó, ezt határozottan állíthatom, és egyre erősebbé válik. Nagyon jó szakmai és személyes kapcsolatom van a FOM-mal. Erős az érdeklődésem is a sportág iránt.”

    Az FIA a héten jelentette be, hogy a motorsportért felelős ideiglenes főtitkára, Shaila-Ann Rao – a Mercedes F1 korábbi főkonzulja – mindössze hat hónapos megbízatás után távozik a szövetségből.

    Nyerj az FIA-val egy F1 paddock jegyet, illetve meghívót a díjátadó gálájukra!

  • Még 8 évig a Forma-1-gyel marad a Porsche Szuperkupa!

    Még 8 évig a Forma-1-gyel marad a Porsche Szuperkupa!

    A Forma-1 és a Porsche bejelentette együttműködésük nyolcéves meghosszabbítását, amelynek értelmében a Porsche-sorozat 2030-ig marad az FIA Forma-1-es világbajnokság naptárában.

    A betétsorozat 1993-as megjelenése óta állandó szereplője az F1-es versenynaptárnak, és a hosszabbítás azt is jelenti, hogy a sorozat közel négy évtizeden át támogatja az F1-es hétvégéket.

    A 2023-as Porsche Mobil 1 Supercup-szezon nyolc európai Forma-1-es hétvége részét képezi majd. A 31. Supercup-szezon májusban indul az Emilia Romagna Nagydíj hétvégéjén, a fináléra pedig a szeptemberi Olasz Nagydíjon kerül sor. Emellett a Porsche Carrera Cup Japan és a Porsche Carrera Cup Asia egyes fordulói is folytatódnak a Forma-1-es program részeként.

    A 2023-as szezonban a nemzetközi márkakupa-versenyein 28 állandó hely áll majd rendelkezésre a regisztrált versenyzők számára, akik a 375 kW (510 LE) teljesítményű Porsche 911 GT3 Cup autókkal versenyeznek. A versenypályák kapacitásától függően további vendégversenyzők is jelentkezhetnek.

    2023-as Porsche Mobil 1 Supercup versenynaptár*:

    1. május 19-21. Imola (Olaszország)
    2. május 25-28. Monte Carlo (Monaco)
    3. június 30 – július 2. Spielberg (Ausztria)
    4. július 7-9. Silverstone (Egyesült Királyság)
    5. július 21-23. Mogyoród (Magyarország)
    6. július 28-30. Spa-Francorchamps (Belgium)
    7. augusztus 25-27. Zandvoort (Hollandia)
    8. szeptember 1. – 3. Monza (Olaszország)

    * Változás lehetséges

    [poll id=”265″]

    „A Porsche több mint 30 éve fontos része a Forma-1-es hétvégéknek.” – mondta Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója. „Alig várom a hosszú ideje fennálló kapcsolatunk folytatását, amely az európai szezonban valami különlegeset nyújt a rajongóinknak”

    „A Porsche Supercup 1993 óta rendszeres szereplője a kiválasztott Forma-1-es hétvégéknek” – mondta Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke.

    „Mindkét fél megállapodott egy nyolcéves szerződéshosszabbításról. Ez azt a nagyfokú bizalmat hangsúlyozza, amelyet a Forma-1 a koncepciónkba és a csapatunkba fektetett, ma is ugyanúgy, mint az elmúlt 30 évben.”

    „A Forma-1 ideális platform a Porsche Mobil 1 Supercup versenyzői és csapatai számára, hogy megmutassák rátermettségüket a legmagasabb nemzetközi szinten” – tette hozzá Michael Dreiser, a Porsche Motorsport értékesítési igazgatója.

    „A Porsche nemzeti márkakupáinak legjobbjai találkoznak a Supercupban. Büszke vagyok arra is, hogy a megfelelő nemzeti Porsche Carrera Kupák továbbra is részei lesznek a támogatásnak.”

  • Feltehetően már megint elmarad a Kínai Nagydíj

    Feltehetően már megint elmarad a Kínai Nagydíj

    A koronavírus miatt immár negyedik éve hiányzik a Kínai Nagydíj a Forma-1-es versenynaptárból.

    Több más versenyhez hasonlóan a sanghaji eseményt 2020-ban és 2021-ben is törölték a világjárványhoz köthető korlátozások miatt. Tavaly még reménykedtek abban, hogy 2022-ben újra megrendezik a futamot, de a kínai „Zero Covid” bezárkózó politikának nem sikerült megfékeznie az járványt, ami újabb törléshez vezetett. A versenyt az Imolában megrendezett Emila Romagna Nagydíjjal helyettesítették.

    Tavaly szeptemberben tehát Kína újra felkerült a sportág napirendjére, április közepi dátummal. Kína azonban megint az esetek megugrásával néz szembe, mivel az ország közel hat hónap óta először jelentett Covid-betegek halálát. A világ utolsó gazdaságaként, amely szigorú intézkedéseket léptetett életbe, Kína határkorlátozásokkal, kiterjedt karanténokkal és egész városok vagy városrészek véget nem érő lezárásával igyekszik megfékezni a fertőzés terjedését.

    A BBC Sport szerint az F1 most úgy döntött, hogy törli a versenyt a naptárából, mivel nem akarja kockáztatni, hogy a paddock tagjai elkapják a koronavírust, és aztán napokig elszigetelve tartják őket fogva, mivel Kína betartatja a szabályokat. A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali ugyanakkor hivatalosan még nem közölte a sportág döntését.

    Az Alfa Romeo sztár, Guanyu Zhou, az első kínai pilóta, aki F1-es versenyzőként indulhatott, és alig várta, hogy hazájában szerepelhessen. Ám a múlt hétvégén Abu Dhabiban, országa helyzetére való tekintettel Zhou aggodalmának adott hangot az áprilisi verseny megrendezésével kapcsolatban:

    „Semmi kétség, tudtam mindig is, hogy kockázatos lesz, abban a pillanatban, amikor megláttam, hogy áprilisra van kiírva. Mindig is arra számítottam, hogy a nagydíjunk a szezon második felében lesz. Tehát amikor megláttam, hogy áprilisról van szó, tudtam, hogy nagy rohanás lesz, hogy minden rendben legyen, mert a Covid-korlátozások miatt Kínában még mindig karanténba kell zárni – magyarán ez még bonyolultabbá teszi a dolgokat.”

    Kína törlésével 23 futamra csökkenhet az F1 versenynaptára. Egyelőre bizonytalan, hogy a sportág megpróbálja-e pótolni a Kínai Nagydíjat, de a csapatok biztosan örülni fognak, ha nem.

    Zhou tudja, hogy ő Kína egyetlen F1-es reménye

  • Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

    Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

    Úgy tűnik, hogy a Mercedesnél való szerepvállalás feltehetően a következő lépése a Haastól elbocsátott Mick Schumacher számára.

    Günther Steiner csapatfőnök szerint a Haasnak szüksége van Schumacher 2023-as utódjának, Nico Hülkenbergnek a tapasztalatára, miután Daniel Ricciardo iránt is érdeklődött korábban, de ez elmúlt. Így fogalmazott nevetve Steiner Abu Dhabiban:

    „Soha nem beszélt velem Ricciardo, továbbra sem. Aztán Brazíliában nekiütközött az autónknak. Most már nem is válaszolok a hívásaira! Az igazat megvallva Daniel nem teljesített jól, különben még mindig a McLarennél versenyezne. Nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni, nincs a karrierje csúcsán.”

    Steiner arról is tájékoztatta a csapat technikai partnerét, a Ferrarit, hogy a Haas nem választja a maranellói istálló újabb junior pilótáját.

    „Állandó kapcsolatban állunk a Ferrarival. Jó a kapcsolatunk, szorosan együttműködünk. Engedjük a fiatal pilótáikat vezetni a szabadedzéseken, és megpróbálunk így segíteni. De ők profik és látják, hogy mi a helyzet. Elmagyaráztuk nekik, hogy mit akarunk csinálni és miért. Látják, hogy jó okból tesszük ezt – mert jobbak akarunk lenni. Senki sem engedheti meg magának, hogy egy pilótát egy évre betegyen azért, hogy tapasztalatot szerezzen. Nem akarok neveket mondani, de ez a helyzet.”

    Emiatt a 23 éves Schumacher 2023-ra versenyülés nélkül maradt. Kizárta, hogy egy másik szériába, például a DTM-be váltson, árulta el Abu Dhabiban:

    „Most ezt nem akarom, mert ebben a paddockban akarok maradni. Bármilyen lehetőség is adódna, meg kell vizsgálnom, de a DTM már nem az, ami korábban volt. Ez jelenleg nem alternatíva.”

    Úgy tűnik, hogy Schumachernek a legjobb lehetőség egy tartalékosi szerep a Mercedesnél. Toto Wolff Abu Dhabiban ennyit fűzött hozzá:

    „Nos, a Schumacher család szoros kötelékben áll a Mercedesszel. David Schumacher Mercedest hajt a DTM-ben, és az édesapja, Ralf is sok éven át egy Mercedest vezetett. Mick német, és hihetetlenül jól illik a csillagos márkához. Szerintem érdemelne egy helyet a Forma-1-ben. Most meg kell nézni, hogy ez sikerülhet-e.”

    Mick nagybátyja, Ralf örömmel fogadta a hírt:

    „Ez egy remek megoldás lenne Micknek. Nagyon sokat tanulhatna egy ilyen csapatnál. Az olyan versenyzők, mint Alex Albon megmutatták, hogy egy év kihagyás után új szemlélettel és több tapasztalattal vissza lehet térni a Forma-1-be.”

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a 2022-es szezonzárón így fogalmazott:

    „Biztos vagyok abban, hogy Micknek megtalálják a megfelelő megoldást. Várjuk ki a végét, hiszen még mindig van egy futam hátra. Történhet még sok minden.”

    A Haas következő lépése azonban az, hogy a vasárnapi kockás zászló után egyből átadja Schumacher pilótafülkéjét a 35 éves Hülkenbergnek. Steiner így zárt:

    „Kedden már Nico fogja vezetni az autót. Vasárnapra tervezzük egy üléspróbát. Ez remek alkalom arra, hogy Nico megismerje az autónkat és a telemetriával foglalkozzon.”

    Ezt ajánlja Ralf Schumacher Steinernek, miután kirúgta Micket