Címke: Stefano Domenicali

  • Vadonatúj pályán hozna össze egyedülálló hétvégét az F1 vezére

    Vadonatúj pályán hozna össze egyedülálló hétvégét az F1 vezére

    Carmelo Ezpeleta, a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója elárulta, az F1-et irányító Stefano Domenicalival együtt tető alá hoznának egy közös nagydíjhétvégét a két sorozatnak. Már a pályát is kiszemelték, de a megvalósításhoz számos felmerülő problémát meg kellene oldani.

    Ami a Forma-1 az autósportnak, az a MotoGP a motorsportnak, avagy egyik a négy-, másik a kétkerekűek csúcskategóriája. A két sorozat eddig nem nagyon érintkezett egymással, olyannyira, hogy azt is igyekeznek elkerülni, hogy egy hétvégén mindkét széria versenygépei pályára menjenek. Mindez logikus, hiszen így lehet maximalizálni a nézőközönséget, illetve az ebből származó bevételt.

    A két vezér azonban azonban azon dolgozik, hogy egy szenzációs esemény keretében tető alá hozzon egy hétvégét, amelyen mind a Forma-1, mind a MotoGP mezőnye szerepet kap. Erről Carmelo Ezpeleta, a kétkerekű sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója beszélt. Az ötlet akkor merült fel, amikor Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója ellátogatott Portimãóba, a MotoGP szezonnyitójának helyszínére.

    „Beszéltem Stefano Domenicalival arról, hogy ugyanazon a hétvégén, ugyanazon a pályán rendezzünk [futamot] az F1-es és a gyorsaságimotoros-világbajnokságban – nyilatkozta a spanyol COPE rádiónak. – Gondolkodunk rajta. Ez Stefano és az én fejemben is megfordult, bár jelenleg ez nem kivitelezhető. Ugyanakkor tanulmányozzuk a lehetőséget.”

    MotoGP, Argentin Nagydíj 2023
    A két vezér egy hétvégére összehozná az F1-et a MotoGP-vel (Fotó: MotoGP Media)

    Hogy miért nem kivitelezhető? Nos, ennek számos oka van. Többek között azzal is kezdeni kell valamit, hogy a két sorozat eseményeit hasonló időpontokban rendezik, ám ezt talán még át lehetne hidalni. A betétszériák helyzete szintén kérdéses, bár abból a szempontból viszonylag egyértelmű, hogy a Forma-2, a Forma-3, illetve a Porsche Szuperkupa nem mindig versenyez az F1-es hétvégéken, míg a Moto2 és a Moto3 versenynaptára megegyezik a MotoGP-ével. Azonban más területeken már sokkal bonyolultabb a helyzet.

    „Tanulmányozzuk majd, mert ez nem valami egyszerű dolog – folytatta a spanyol szakember, majd rátért a megoldandó konkrét gondokra. – Vannak problémák a biztonsággal kapcsolatban, mert a mi [ilyen jellegű] intézkedéseink bizonyos esetekben nem egyeznek meg az övékkel. Szponzori téren is vannak gondok, de tovább gondolkozunk.”

    A spanyol szakember hozzátette, 2027-ig biztosan nem kivitelezhető az ötlet, ugyanis addig van szerződésük a versenyek promótereivel. Az is kiderült, hogy egy olyan pályán valósulhat meg ez a hétvége, amelyet egyik sorozat sem használ. Domenicali nemrég beszélt arról, hogy 2026 után az F1 esetleg Barcelonából Madridba költözhet, ám utcai helyszínről lévén szó, ez további kérdéseket vethet fel.

    „Fontolgatjuk mindezt – szögezte le Ezpeleta a spanyol fővárosban épülő lehetséges új helyszín kapcsán. – Stefano beszélt nekem egy madridi pályáról, én pedig beszéltem a madridi polgármesterrel. Meg kell néznünk, hogy lehetséges-e. Nagyon széles bukóterekre van szükségünk, és ezt nem könnyű [megvalósítani] egy nem épített pályán.”

    A biztonságot, illetve a szponzori megállapodásokat illető aggályok mellett még számos probléma megoldásra vár ahhoz, hogy az ötletből valóság legyen. Ott van például a bokszutca kialakítása, valamint a paddock befogadóképessége, hiszen két csúcskategória mezőnyét is el kellene látnia, ami a vendéglátóegységről is elmondható. Arról pedig nem is beszélve, hogy a motorosok mit kezdenének a Forma-1-es autók által előidézett felgumizódással.

  • Teljesen felborítaná a futamhétvégék szokott menetrendjét az F1 vezére

    Teljesen felborítaná a futamhétvégék szokott menetrendjét az F1 vezére

    Stefano Domenicali felvetette, hogy esetleg teljesen eltörölnék a szabadedzéseket az F1-es hétvégékről. Egybehangzó sajtóértesülések szerint azonban valójában nem ez a célja, hanem az, hogy a gyakorlásoknak is legyen valamilyen tétje.

    A Forma-1-es szabadedzésekről nagyon különböző véleményen vannak a sportág közvetlen szereplői, valamint a szurkolók. Előbbiek számára elengedhetetlen az a három gyakorlás, amelyre normál, vagyis nem sprintfutamos hétvégén lehetőségük van, hiszen ilyenkor tudják finomhangolni a beállításokat. A legtöbb rajongó azonban unalmasnak tartja, hiszen nincsen semmilyen tétje, és a baleseteket leszámítva ritkán történik említésre méltó esemény.

    Az F1 vezetése az elmúlt években csökkentette a szabadedzésekre szánt időt. 2021 óta már nemcsak a harmadik, hanem az első két tréning is csupán egyórás a korábbi másfél helyett, és a 2020-as Emilia Romagna Nagydíj hétvégén kísérleti jelleggel a kétnapos hétvégét is kipróbálták. A sprintfutamok bevezetésével, illetve a számuk növelésével pedig szintén csökkent a gyakorlások száma.

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója már korábban is kifejtette, hogy valamit kezdeni kellene a szabadedzésekkel. Hétvégén pedig drasztikus megjegyzést ejtett el a témával kapcsolatban. „Támogatom a mérnökök számára nagy hasznot hozó, de a közönségnek nem tetsző edzések eltörlését – hallható a portugál Sport TV adásában.

    Forma-1, F1, Stefano Domenicali
    Domenicali átalakítaná a szabadedzéseket (Fotó: Clive Mason – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

    Mindez már csak azért sem tűnik reálisnak, mert a csapatok aligha mennének bele ebbe a megoldásba, máskülönben vakon kezdenék a hétvége érdemi részét. Emellett a futamok promóterei sem örülnének, hiszen egy hétvége menetrendje évek óta három napból áll, nem számítva a csütörtöki sajtónapot. Felmerül a kérdés, hogy mivel töltenék fel a kieső három órát.

    Azonban Domenicali egyértelműnek hangzó szavai ellenére egybehangzó sajtóértesülések szerint valójában nem a szabadedzések eltörléséről van szó, hanem azok átalakításáról. Mindez illeszkedik az olasz szakember tavalyi kijelentéséhez. „A szabadedzések nagyon értékesek a mérnökök vagy a pilóták számára, de a sportban végső soron harcolni kell valamiért – fogalmazott akkor. – Minden alkalommal, amikor a pályán vagyunk, kell hogy legyen miért küzdeni a pontok, illetve díjak tekintetében. [Mindezt úgy, hogy] a vasárnapi futamot tiszteletben kell tartani, mindig az legyen a legfontosabb. Ez az én véleményem.”

    Mindez azonban felvet némi problémát. Már annak a megállapítása is gondot okozhat, hogy milyen pontozási rendszer lehet igazságos egy szabadedzésen, ráadásul így fennáll annak a veszélye, hogy nem a futamon dől el a bajnoki cím, legyen az sprint- vagy normál verseny. Aligha festene jól, ha valaki egy szabadedzésen biztosítaná be a végső győzelmét.

    Domenicali megjegyzésének egyébként az volt az apropója, hogy ellátogatott a MotoGP portimãói szezonnyitójára, és ő intette le a futamot. A kétkerekűek királykategóriájában már korábban is volt tétje az egyik szabadedzésnek, hiszen ott automatikusan tovább lehetett jutni az időmérő második, azaz utolsó szakaszába. Idén ott is bevezették a sprintfutamokat, így most már a pénteki szabadedzéseken futott legjobb körök határozzák meg, hogy kik kvalifikálják magukat azonnal a Q2-be. Ez akár jó példa is lehet az F1 számára, de ahhoz, hogy bármennyire is átültethető legyen, nagyon bele kellene nyúlni a menetrendbe.

  • Történelmi helyszínnek inthet búcsút az F1

    Történelmi helyszínnek inthet búcsút az F1

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója elárulta, Madrid városa érdeklődik a Forma-1-es rendezés iránt. Ennek következtében Barcelona helye 2026 után veszélybe kerülhet a versenynaptárban.

    Az elmúlt években jó néhány tradicionálisnak számító pálya került ki a Forma-1-es versenynaptárból, más helyszíneket pedig ez a veszély fenyeget. Néhány esztendővel ezelőtt Barcelona is közel volt ahhoz, hogy többé ne rendezhessen F1-es nagydíjat, ám azóta 2026-ig meghosszabbították a szerződését. Azt követően viszont egyáltalán nem biztos, hogy Katalóniában lesz a Spanyol Nagydíj.

    Madrid ugyanis bejelentkezett a futamrendezésre. 1968 és 1981 között a spanyol fővároshoz közeli Jarama összesen kilenc alkalommal fogadta a mezőnyt, de nem ennek a helyszínnek a visszatéréséről, hanem egy teljesen új versenypályáról van szó. Stefano Domenicali megerősítette az érdeklődést, és elégedettségének adott hangot a hírre reagálva.

    „Azon dolgoznak, hogy legyen versenyük, és az F1 örül, hogy ennyi jelentkező van – utalt Madridra az F1 elnök-vezérigazgatója a Forma-1-es kiállítás megnyitóján. – A Forma-1 világszerte egyre népszerűbb, és tudjuk, hogy Spanyolországban mekkora a szenvedély. Együtt dolgoztam Fernando [Alonsóval], és jól ismerem őt. Öröm látni, hogy egyre nő az érdeklődés Spanyolországban, ami Carlos [Sainznak] is köszönhető. Tudjuk, hogy van érdeklődés Madridból, nyilvánvalóan Barcelonából is, és ez nagyszerű hír számunkra.”

    Barcelona, Spanyol Nagydíj
    Barcelonának 2026-ig van szerződése az F1-gyel (Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool)

    Ennek tudatában könnyen lehet, hogy pár év múlva Madrid veszi át Barcelona helyét. Persze Spanyolország azon kevés országok közé tartozik, ahol előfordult, hogy egy évben két versenyt rendeztek, hiszen a Circuit de Catalunya mellett 1994-ben és 1997-ben Jerezben, míg 2008 és 2012 között Valenciában rendeztek Európa Nagydíjat. Domenicali ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy most is hasonló megoldáshoz nyúljanak.

    „Az életben persze soha nem lehet azt mondani, hogy soha, de Spanyolországban nagyon bonyolult [lenne összehozni] két versenyt – szögezte le az olasz szakember, aki hozzátette, hogy egyelőre egyik pályát sem favorizálják a másikkal szemben. – Elégedettek vagyunk Barcelonával, és az is igaz, hogy Madrid is akar egy futamot. Szóval majd meglátjuk, de mindez jót tesz az F1-nek.”

    Ami az idei évet illeti, a barcelonai pályával kapcsolatos legfontosabb hír, hogy változtattak a vonalvezetésen. 2007 és 2022 között az utolsó kanyart megelőzte egy sikán, amit sokan nem szerettek. Erre az idényre eltávolították ezt a szakaszt, így 2023-ban már a 2006-ig használt kialakításra tér vissza a mezőny. Alonso mindenképpen örül a döntésnek, ugyanis előnyben lesz a többiekhez képest.

    „Igen, ez jó a tapasztalat miatt, azt hiszem, én vagyok az egyetlen [aki versenyzett ezen a kialakításon] – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre a kétszeres F1-es világbajnok, aki 2001-ben, valamint 2003-tól 2006-ig versenyzett a régi-új vonalvezetésen. – Néhány évig versenyeztem ezen a pályán, de nem tudom, hogy ezekkel az autókkal milyen érzés lesz. Néhány srác vélhetően tesztelt ott a régi autókkal, szóval ők talán tudnak mondani valami újat.”

  • Újabb mérföldkőhöz érkezett az F1, de egy csapat nem volt hajlandó együttműködni

    Újabb mérföldkőhöz érkezett az F1, de egy csapat nem volt hajlandó együttműködni

    Madridban megnyílt az első Forma-1-es kiállítás, ahol a szurkolók egyedi betekintést nyerhetnek a sportág világába. A tízből kilenc csapat együttműködött a projektben, egyedül az Aston Martin nem.

    A héten felavatták, majd pénteken meg is nyitották az első hivatalos Forma-1-es kiállítást Madridban. A sportág ezzel újabb eszközzel próbálja bevonzani a szurkolókat. A kiállításon – ahova már jegyet is lehet vásárolni – látható lesz többek között Romain Grosjean rommá tört autója, ahonnan csodával határos módon menekült ki a 2020-as Bahreini Nagydíjon, valamint Pierre Gasly AlphaTaurija, amellyel nagy meglepetésre megnyerte a 2020-as Olasz Nagydíjat. Emellett először mutatnak be nyilvánosan egy Ferrari-motort.

    Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    A kiállítás során az oda ellátogatók öt termen keresztül kapnak egyedi betekintést a Forma-1 múltjába, valamint jövőjébe. Mindegyik helységnek van neve, az elsőnek az „Egyszer volt, hol nem volt a Forma-1-ben” fantázianevet adták. Itt eddig nem látott fotókat lehet megtekinteni a sportág több mint 70 éves múltából. Ezt követően a „Tervezési labor” jön, ahol a szurkolók megnézhetik, hogyan zajlik a tervezés, a tesztelés és a gyártás egy F1-es gyárban, és a Pirelli révén exkluzív betekintést nyerhetnek a folyamatokba.

    Ezután következik a „Pilóták és csaták” elnevezésű helyszín, ahol az F1 történetének legendás versenyzőivel lehet találkozni, és újraélhetjük a legnagyszerűbb futamokat. A negyedik terem a „Tervezés forradalma” nevet viseli, itt a múlt innovációit, valamint a jövő technológiáit mutatják be. A kiállítás „A bokszfal” elnevezésű teremben zárul, ahol a rajongók egy filmszerű élmény formájában újraélhetik az F1 legnagyobb pillanatait.

    A kiállítás létrehozásában majdnem mindegyik csapat közreműködött, egyedül az Aston Martin nem. Mindezt a kiállítás igazgatója mondta el, aki hozzátette, hogy a silverstone-iak teljes mértékben az idei autójukra akarnak koncentrálni. A döntés már csak azért is furcsa, mert Fernando Alonso személyében spanyol pilótát foglalkoztatnak, igaz, a kétszeres F1-es világbajnoknak van egy saját múzeuma…

    „Nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek Madridban, hogy hivatalosan is megnyissam ezt a látványos kiállítást – jelentette ki Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója az avató ünnepségen. – Különösen izgatott vagyok amiatt, hogy a szenvedélyes spanyol rajongóinknak lesz lehetőségük először megtapasztalni ezt a lélegzetelállító kiállítást. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített megragadni a mindannyiunk által szeretett sportág szívét és lelkét ebben a kiállításban, amely innovatív és magával ragadó módon ünnepli a Forma-1 történetét. Tudom, hogy a rajongók világszerte imádni fogják.”

    „Annyira örülök, hogy végre eljött ez a nap – fogalmazott Timothy Harvey, a kiállítás vezető kurátora és egyben producere. – Először 2017-ben beszéltünk ennek a kiállításnak a koncepciójáról, így hosszú, de hihetetlen út áll mögöttünk. Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy feltérképezhettem az általam szeretett sportág történetét. Egy ilyet felépíteni hatalmas vállalkozás, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki keményen dolgozott, és az idejével hozzájárult ahhoz, hogy ennyire hihetetlenül jó legyen ez a kiállítás, amilyen most. Remélem, hogy az emberek ugyanannyira fogják élvezni, mint amennyire mi élveztük a létrehozását.”

  • Újabb népszerű F1-es helyszín jövője vált biztossá

    Újabb népszerű F1-es helyszín jövője vált biztossá

    A mai napon hivatalossá vált, hogy 2027-ig biztosan lesz Forma-1-es Osztrák Nagydíj. A száguldó cirkusz vezetői egy 4 éves szerződést kötöttek a verseny promóterével, a Projekt Spielberg GmbH & Co KG-val.

    Nyugati szomszédunk 2014-ben tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe. A versenyt a Spielbergben található Red Bull Ringen rendezik meg évről évre, ami több, mint 600 méter magasan fekszik. Az Osztrák Nagydíj rendkívül népszerű a szurkolók körében, amit az a tény is jól mutat, hogy a 2022-es versenyt 303.000 néző tekintette meg a helyszínen.

    Az idei futamot 2023. június 30. – 2023. július 01. között rendezik meg a tervek szerint, és az idei verseny lesz a 10. a helyszín visszatérése óta. A tavalyi évhez hasonlóan az idei versenyhétvége is a sprintkvalifikációs formátum alapján kerül majd megrendezésre.

    „Az Osztrák Nagydíj egy nagyszerű helyszín, ami tele van kihívásokkal és gyors kanyarokkal, ráadásul még a kilátás is nagyszerű” – nyilatkozta a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali bejelentést követően.

    „Az új szerződés értelmében pedig 2027-ig biztosan lesz futam a Red Bull Ringen. Ez lesz a 10. futam a helyszín visszatérése óra, és itt szeretném megragadni az alkalmat, aki valamilyen formában, de részt vett a szerződés tető alá hozásában. A hosszabbítással Dietrich Mateschitz előtti tisztelgünk, aki rendkívül odaadó volt e sport iránt.”

    Hamarosan még jobban retteghetnek a riválisok a Red Bulltól

  • Ebből óriási balhé lenne – Ecclestone elmondta, kit látna szívesen az F1 élén

    Ebből óriási balhé lenne – Ecclestone elmondta, kit látna szívesen az F1 élén

    Bernie Ecclestone elárulta, mit gondol Stefano Domenicaliról, az F1 jelenlegi elnök-vezérigazgatójáról, és ezt is elmondta, hogy kit látna szívesen a helyén. A 92 éves üzletember a pilóták szólásszabadságával kapcsolatban is kifejtette a véleményét.

    Bernie Ecclestone már több mint hat éve leköszönt a Forma-1 éléről, de időről időre megosztja a véleményét a sportág aktualitásaival kapcsolatban. A sportág egykori vezérigazgatója nem riad vissza a megbotránkoztató véleményektől sem: véleménye ezúttal nem keltett különösebb felháborodást a közvéleményben, de az biztos, hogy hatalmas botrány lenne belőle, ha megvalósulna.

    christian horner, bernie ecclestone
    Ecclestone Hornert látná szívesen az F1 élén (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Ecclestone közvetlen utódja Chase Carey volt, aki immáron elnök-vezérigazgatóként irányította a Forma-1-et közel négy esztendőn keresztül. 2020 végén leköszönt a posztjáról, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pedig Stefano Domenicalit nevezte ki a helyére, aki jelenleg is irányítja a Forma-1-et. A brit üzletember nem tartja nagyra a Ferrari egykori csapatfőnökét, akinek tevékenykedését anno közelről is megfigyelhette.

    „Stefano soha nem volt közel a tűzhöz azon túl, hogy egykor a Ferrarinál dolgozott, ezt leszámítva nem tudta, mi történik a színfalak mögött – nyilatkozta Ecclestone a The Telegraph-nak adott interjújában, majd arra is kitért, hogy mi a legnagyobb különbség köztük. – Mellettem soha senki nem volt. Nem voltam tanár, és nem is állt szándékomban annak lenni.”

    Persze adódik a kérdés, hogy ki az, akivel Ecclestone is meg lenne elégedve. A 93. évében járó üzletember meg is nevezte az illetőt Christian Horner személyében, aki abból a szempontból hasonlít Domenicalira, hogy ő is csapatfőnöki múlttal érkezne, hiszen 2005 óta a Red Bullt irányítja. „Ha ma kellene választanom, és bárkit lehetne, azt mondanám, hogy ő lenne a legjobb – jelentette ki. – Jól figyel, és el tudja különíteni az ostobaságot attól, ami nem az.”

    Fontos leszögezni, hogy ez a közeljövőben biztosan nem fog megtörténni, és később sem lesz túl nagy a valószínűsége. Domenicali esetében is több mint hat év telt el a Ferraritól való távozása és a hivatalba lépése között, és még így is voltak olyan hangok, amelyek megkérdőjelezték pártatlanságát. A brit szakembernek ráadásul sokkal több konfliktusa volt más istállókkal és csapatfőnökökkel, mint egykori kollégájának, gondoljunk csak a Toto Wolff-fal és a Mercedesszel folytatott csörtékre. Így szinte biztos, hogy nem váltana ki osztatlan tetszést, ha egyszer komolyan felmerülne a neve, ami eddig persze nem történt meg.

    Ecclestone egy másik, igencsak kényes témában is megszólalt. Az FIA télen hozott egy szabályt, miszerint a pilótáknak engedélyt kell kérniük ahhoz, hogy a nagydíjhétvégéhez kapcsolódó eseményeken „politikai, vallási és egyéb személyes kérdésekben” megnyilvánulhassanak. Az F1 korábbi vezérének szavaiból arra lehet következtetni, hogy egyetért az intézkedéssel.

    Lewis Hamilton, Sebastian Vetttel, Lando Norris, Pierre Gasly, Romain Grosjean, versenyzők, mezőny, racingline
    Ecclestone-nak nem tetszik, hogy a pilóták a pályán fejezik ki véleményüket (Fotó: Mercedes: LAT Images/Mercedes AMG Petronas)

    „Az emberek nem azért mennek ki egy Forma-1-es futamra, hogy előadáson legyenek – jelentette ki. – A pilótáknak kell hogy legyen joguk a szabad véleménynyilvánításhoz, a kérdés az, hogy mikor és hogyan élnek vele. [Ami most van] az nem helyes, teljes egészében rossz, száz százalékban ellenzem.” Utóbbi mondatával Ecclestone arra utalt, hogy a versenyzők, elsősorban Lewis Hamilton és korábban Sebastian Vettel a futamhétvégéken is rendszeresen kiálltak különböző ügyekben.

  • Hamilton nem kért engedélyt szivárványos sisakjához – máris szabályt szegett?

    Hamilton nem kért engedélyt szivárványos sisakjához – máris szabályt szegett?

    Lewis Hamilton az LMBTQ-közösség melletti kiállás jeleként szivárványos sisakban versenyez Bahreinben. A hétszeres világbajnok állítólag nem kért engedélyt ehhez az FIA-tól, de az új szabályok ellenére aligha fogják megbüntetni.

    Pénteken elindult a Forma-1-es Bahreini Nagydíj hétvégéje, Lewis Hamilton pedig szivárványos sisakot visel az autóban. A hétszeres világbajnok ezt már korábban is megtette a közel-keleti országokban, ahol az LMBTQ-közösség jogait meglehetősen korlátozzák, ennélfogva a gesztusnak igencsak erős üzenete van mind az érintett országok, mind a nagyvilág felé.

    Mindez normál esetben lassan már nem is bírna hírértékkel, ám a holtszezonban változott a pilóták véleménynyilvánítására vonatkozó szabály. Az FIA ugyanis megtiltotta, hogy a versenyzők a nagydíj eseményeinek keretében „politikai, vallási vagy egyéb személyes kérdésekben” véleményt nyilvánítsanak, amit sokan a szólásszabadság korlátozásaként értékeltek. A szövetség azóta pontosított a részleteken, de a bukósisak amolyan szürke zóna maradt.

    Az FIA részletezte a politikai tilalomra vonatkozó szabályt

    Az Autosport értesülései szerint Hamilton nem kért engedélyt az FIA-tól, hogy viselhesse a szivárványos fejvédőt, így felmerül a kérdés, hogy számíthat-e büntetésre. A szaklap azonban hangsúlyozta, hogy mivel a szervezet maga is működtet a sokszínűség céljából létrejött programot, támogatja az LMBTQ-közösség jelképét. Csupán akkor indítanának esetleg vizsgálatot, ha egy másik érdekelt, például a futam promótere aggályosnak titulálja a brit versenyző akcióját. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója a lap kérdésére elmondta, hogy neki tetszik Hamilton sisakja.

    Ami az FIA új szabályát illeti, az eddig megszólaló pilóták többsége felháborodott a döntésen, vagy legalábbis értetlenül fogadta a bejelentést. Mindez Hamiltont érintheti a legjobban, hiszen a 38 éves pilóta rendszeresen felszólal különböző társadalmi kérdésekben. Nemrég kijelentette, hogy inkább visszavonul, mint hogy elhallgattassák, most pedig kifejezte nemtetszését az előírással kapcsolatban.

    „Amikor az ember ezt olvassa a hírekben, az természetesen azt mondja nekem, hogy rossz irányba haladunk – nyilatkozta pénteken. – Ez ellenkezik azzal, amit például a csapattal próbáltam tenni, amit a sportágunkban érdekelt felekkel folytatott beszélgetések során próbáltam tenni. Ugyanakkor számítok a visszaesésre, még mindig vannak olyanok, akik nem értik a befogadó környezet fontosságát, vagy nem hisznek benne. Úgy gondolom, hogy az én és a mi feladatunk az, hogy továbbra is hangsúlyozzuk ezt, a lehetséges pozitívumait és a jelentőségét.”

    Hamilton évek óta hangsúlyozza, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy az autó- és motorsport sokszínűbb legyen a jelenlegi állapotnál. Nemrég elárulta, hogy a Brad Pitt-tel készülő filmjében is ezt szeretné megmutatni, korábban pedig Mission 44 néven egy alapítványt is létrehozott, amely ezt a célt hivatott szolgálni. A Mercedes pilótája elégedett saját kezdeményezésével.

    Forma-1, Lewis Hamilton, sisak, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    Hamilton sisakja a bahreini hétvégén (Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes)

    „Lehet, hogy úgy hangzik, mintha megakadt volna a lemez, de továbbra is ezt fogom tenni – utalt arra, hogy mindig kiáll a sokszínűség és az elfogadás mellett. – Ez egy harc, amit folytatni fogok. Nagyon örülök, hogy a Mission 44 teljes gőzzel működik, és én a csapattal együtt tevékenykedem a sokszínűség [növelésén]. Most már az összes érintett istállóval dolgozom.”

    Hamilton Domenicalit is méltatta, aki korábban leszögezte, hogy az F1 nem szándékozik elhallgattatni azokat a pilótákat, akik társadalmi üzeneteket akarnak közvetíteni. „Szerintem Stefano egy igazán nagyszerű vezető, nagyon családcentrikus és rendkívül megértő – fogalmazott. – Ő már kiállt, és mondhatni, szembement azzal, amit [az FIA] mondott. Szóval továbbra is együtt fogunk dolgozni azon, hogy a jó irányba menjünk.”

  • Wolff felesége vezető pozíciót kapott az F1-ben

    Wolff felesége vezető pozíciót kapott az F1-ben

    Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének felesége, Susie Wolff lesz az újonnan létrehozott női sorozat, az F1 Academy ügyvezető igazgatója, jelentette be a Forma-1. A Williams egykori fejlesztőpilótája a női tehetségek előmenetelét fogja felügyelni.

    Novemberben látott napvilágot, hogy az idei évtől kezdve a Forma-1 elindít egy kizárólag női pilótákból álló sorozatot F1 Academy néven. Az öt csapatot, tizenöt pilótát, hét hétvégét és 21 futamot magába foglaló széria lényegében a csődbe ment W Series helyét veszi át, és néhány istálló, illetve pilóta részvétele már hivatalossá vált.

    Ezeken az F1-es versenyhétvégéken állnak majd rajthoz a csajok!

    Szerdán délután az F1 bejelentette, hogy Susie Wolff lesz a sorozat ügyvezető igazgatója, akit a legtöbben a Williams egykori fejlesztőpilótájaként, illetve Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök férjeként ismernek. A 40 éves exversenyző neve nem olyan régen felvetődött már egy vezető szerepre, akkor a Williams csapatfőnöki széke kapcsán hozták szóba, de végül James Vowles, a brackley-iek korábbi főstratégája lett a befutó.

    Wolffnak mind versenyzői, mind vezetői szinten megvan a kellő tapasztalata. 2014-ben és 2015-ben két-két szabadedzésen vehetett részt az F1-ben, korábban pedig hét idényt teljesített a német túraautó-bajnokságban, azaz a DTM-ben. Később a Formula E-ben szereplő Venturi Racing csapatfőnöke, majd vezérigazgatója lett, ahonnan tavaly augusztusban köszönt le.

    Wolff már korábban is próbálta segíteni a női pilótákat: 2016-ban kiadott egy felhívást ’Dare To Be Different’, azaz ’Merj más lenni’ címmel, hogy ösztönözze a női tehetségeket, és ezáltal minden kategóriában növelje a női pilóták arányát. Új szerepkörében közvetlenül Stefano Domenicalinak, az F1 elnök-vezérigazgatójának fog jelenteni, és a női tehetségek fejlesztésének élére áll. Az operatív ügyeket Bruno Michel vezérigazgató intézi, aki a Forma-2-ben és a Forma-3-ban is hasonló szerepet tölt be.

    „Fantasztikus hír, hogy Susie Wolff ügyvezető igazgatóként csatlakozik az F1 Academyhez – nyilatkozta Domenicali. – Susie egy hihetetlen személy, aki érti, mi kell a motorsport legmagasabb szintjének eléréséhez mind versenyzőként, mind csapatfőnökként. Rengeteg tapasztalattal és első kézből származó tudással rendelkezik, amely nagy előnyt jelent nekünk és a pilótáknak, akik haladnak előre a piramison. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy maximalizáljuk a sportágunkban lévő lehetőségeket, hogy bárki elérhesse valódi potenciálját és megvalósíthassa álmait. Úgy gondoljuk, hogy az F1 Academy nagyon fontos része a terveinknek, hogy egy sokszínűbb és befogadóbb sportág legyünk.”

    Embed from Getty Images

    Toto és Susie Wolff

    „Az F1 Academy lehetőséget kínál arra, hogy valódi változást idézzünk elő az iparágunkban azáltal, hogy a lehető legjobb szervezetet építjük fel a női tehetségek felkutatásának és a motorsport legmagasabb szintjére vezető úton való támogatásának céljából, a versenypályán és azon kívül is – ezek már Wolff szavai. – Rengeteg munka vár még ránk, de egyértelmű az elszántság, hogy ezt jól csináljuk. Hiszem, hogy az F1 Academy a versenyzésen túl is képviselhet valamit. Arra ösztönözheti a nőket világszerte, hogy kövessék álmaikat, és ráébredjenek, hogy tehetséggel, szenvedéllyel és eltökéltséggel határtalanul sok mindent elérhetnek. Ez egyben egy fontos új fejezet kezdete is a karrieremben. Az eddig megszerzett tapasztalataim a sokszínűség és a fejlődés iránti szenvedélyemmel egyesül. Szeretném megköszönni Stefanónak, hogy rám bízott egy olyan szerepkört, amely a személyes életemben és szakmailag is sokat jelent számomra.”

  • Szaúd-Arábia Forma-1-es csapatot és versenyzőt akar

    Szaúd-Arábia Forma-1-es csapatot és versenyzőt akar

    Szaúd-arábiai Forma-1-es csapat tervei vannak készülőben.

    A gazdag királyság nemrégiben nagy port kavart, amikor azt pletykálták, hogy a szaúdi nemzeti befektetési alap 20 milliárd dollárért megvásárolná az F1 kereskedelmi jogait. A száguldó cirkusz vezérigazgatója, Stefano Domenicali cáfolta ezt, de mivel Szaúd-Arábia kereskedelmi érdekeltségei egyre nőnek a Forma-1-ben, és egy nagydíjuk is van már, egy nemzeti csapat lehet a következő lépés. Khalid bin Sultan bin Abdullah Al-Faisal Al-Saud herceg, a szaúd-arábiai autós szövetség főnöke így nyilatkozott:

    „A kapcsolatunk a Forma-1-gyel sikeresen fejlődött az elmúlt 40 évben.

    „Ez a sporttörténelmi örökség vezetett először az autóversenyzéshez, ami egy nap talán saját F1-es csapatunk létrehozásához vezethet. Szeretnénk saját versenyzőt is látni a Forma-1-ben, aki a legmagasabb szinten versenyezhet. Komoly szenvedéllyel rajongunk a motorsportért, és szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy nagy szerepet játsszunk a sportág jövőjében.”

    Marko nem örvendene, ha a szaúdiak kezében lenne a Forma-1

  • Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

    Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

    Michael és Mario Andretti már „bennfentesek„, akiket vissza kellene fogadni a száguldó cirkuszba. Ez Mario Andretti – az 1978-as világbajnok – véleménye.

    Fia, Michael, aki 1993-ban Ayrton Senna mellett versenyzett a McLarennél, most arra pályázik, hogy Andretti Autosport-ot bevezesse az F1-be – és az FIA megnyitotta a jelentkezési folyamatot. Az F1 Bizottság hamarosan tárgyalja a 200 millió dolláros új csapatok nevezési díjának esetleges emelését. Az első lépés azonban Andrettiéknek egy 300 000 dolláros átvilágítási díj megfizetése. Az FIA azt is tisztázta, hogy a Formula One Management – a Liberty Media tulajdonában lévő vállalat – beleszólhat az új belépők „kiválasztási procedúrájába”. Az Andretti ajánlata sok meglévő csapat vonakodása miatt keltett nagy feltűnést, az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali pedig utalt rá, hogy az amerikai alakulat „nem volt okos”, amikor „mohónak” nevezte ezen istállókat. Mario Andretti most válaszolt erre is:

    „Meg kellene érteni, hogy honnan jövünk. Ők versenyeznek, a motorsport részei. Azonban mi sem vagyunk újak a Forma-1-ben, bennfentesek vagyunk. Tudjuk, hogy mennyire szeretik a sportágat, de mi is ennek a része vagyunk.”

    Papíron az Andretti-pályázat erősnek tűnik – erős működő alapokkal az Indycarban, a Formula E-ben és máshol, valamint egy új F1-es együttműködéssel a General Motors-szal és a Cadillac-kel.

    A Renault tulajdonában álló Alpine azt is megerősítette, hogy megállapodás született arról, hogy amennyiben a Forma-1 zöld utat ad, a 2025-ös évre az Andretti csapatot motorokkal látják majd el. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója ennyit mondott erről:

    „Az a feladatuk, hogy a szükséges bizonyítékokat szolgáltassák, amelyeket a Forma-1 értékelni fog. Ha jönnek a királykategóriába, boldogok leszünk. Amennyiben nem, akkor sem történik semmi”.

    A 82 éves Mario Andretti türelmetlenül várja az F1 döntését. Ugyanakkor az új csapatok jelentkezési határideje csak április végén jár le:

    „Hozunk valamit a buliba, van General Motorsunk és Cadillacünk, és hatalmas befektetésünk a motorsportba. Dan Gurney All American Racers csapata óta nem láttunk érett amerikai csapatot a Forma-1-ben, szóval miért ne vehetnének fel minket? Amerikának hatalmas rajongótábora van.”

    Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?