Címke: Stefano Domenicali

  • F1-vezér: Nem manipulálunk azért, hogy visszafogjuk a Red Bullt

    F1-vezér: Nem manipulálunk azért, hogy visszafogjuk a Red Bullt

    Stefano Domenicali elítéli ezt a hozzáállást, és bízik a szabályok változatlanul hagyásában rejlő lehetőségekben.

    A Forma-1 vezérigazgatója a Beyond The Grid podcast legfrissebb adásában jelentette ki, hogy a szabályalkotók nem fognak belenyúlni az előírásokba azzal a céllal, hogy az újabb vb-cím felé masírozó istállóhoz mesterségesen felzárkóztassák a többit. „Ez nem lenne tisztességes, mert nem tekinthetnek ránk egy manipuláció szervezőjeként. Ez nem volna helyes és igazságos, nem tudok elképzelni ilyen hozzáállást” – nyilatkozta.

    „Figyelembe kell vennünk, hogy a Red Bull hihetetlen munkát végzett. Való igaz, az előnyük nagynak látszik, de türelmesnek kell lennünk, mert tudjuk, hogy az életben nagyon gyorsan változhatnak a dolgok.”

    A mezőny leggyengébb csapatától vett át egy megoldást a Red Bull

    A Red Bull szinte mindegyik futamot könnyen nyerte idén, a fölénye lassan a 2010-es évek közepi Mercedesét vagy a 2000-es évek eleji Ferrariét idézi. Idővel mindkét csapatot letaszították a trónról, bár a Ferrari vereségéhez jelentős szabályváltozások kellettek. Domenicali ehelyett azt reméli, hogy amint természetes módon szűkül a Red Bull mozgástere a fejlődésre és várhatóan egyre kevésbé tudja gyorsítani az autóját, a riválisok felzárkóznak.

    „Azt gondolom, ez a helyes hozzáállás, mert nem régen változtak meg az előírások. Úgyhogy ez be fog következni. Az F1-ben mindig voltak ciklusok, hogy egyes időszakokban egy-egy csapat kiemelkedett, máskor pedig más istállók is harcba szálltak a győzelemért. Stratégiailag azt kell kitűznünk, hogy ezeket a ciklusokat lerövidítsük” – mondta az F1 vezérigazgatója.

    Ebben szerinte a költségvetési sapka és a szélcsatornás tesztelési idő is fontos szerepet fog játszani, mert a Red Bull így nem tudja növelni az előnyét.

  • Dollármilliárdokért sem lehet F1-es csapatot venni

    Dollármilliárdokért sem lehet F1-es csapatot venni

    A sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali rámutatott, hogy milyen jól prosperál most a sorozat.

    Miközben néhány éve még azért kellett szurkolni, hogy életben maradjon mind a tíz csapat, újabban tucatszámra jelennek meg a médiában a potenciális új csapatalapítók és a terveik. 2026-tól legfeljebb két csapattal bővülhet a mezőny, az FIA most vizsgálja a benyújtott jelentkezéseket.

    A meglévő istállók ugyanakkor nem fogadják tárt karokkal az érdeklődőket, mivel aggódnak, hogy a közös tortából kisebb szeletet tarthatnak meg. Ennek érdekében határozták meg a Concorde Agreement-ben, hogy egy új belépőnek 200 millió dollárt kell kifizetnie, hogy kárpótolja a mezőny régebbi tagjait, de egyre többször felmerül, hogy ezt az összeget a többszörösére kellene módosítani az F1 látványos értéknövekedése miatt.

    Domenicali ennek egyik részletét ragadta meg. „Ez korábban elérhetetlen összegnek tűnt, hiszen régebben előfordult, hogy 1 fontért adtak el csapatot. Most dollármilliárdos ajánlatokat tesznek az istállókért, akik ezt elutasítják. El tudják ezt képzelni?” – közölte a Beyond The Grid podcast legfrissebb adásában. Az említett 1 fontról eszünkbe juthat Ross Brawn, aki a Honda által hátrahagyott csapatot vette meg ennyiért 2009-ben.

    Bezárta a kapukat az FIA, már nem lehet jelentkezni a Forma-1-be

    „Ez mutatja, milyen ökoszisztémát építünk. Fontos tartópilléreket fektetünk le, olyan mechanizmusokat, amiktől minél jobban gyarapodnak a tagok, annál erősebb lesz a közös üzleti platform.”

    A legutóbbi csapatvásárlásáról szóló hírekben a Red Bull kisebbik alakulata, az AlphaTauri volt érintett, amelyért állítólag 800 millió dolláros ajánlatot tettek. A bikások azonban végül úgy döntöttek, megtartják az utánpótlás nevelésére szolgáló istállót.

    Domenicali a mezőny bővítéséhez sem ragaszkodik feltétlenül, mert szerinte tíz csapattal is megfelelő látványosságot lehet szolgáltatni a nézőknek.

    Hamilton szerint jó irányba megy az F1, de Afrikában azért versenyezne

    „A feladatom részeként úgy vélem, hogy a sportág csak akkor gyarapodhat, ha a csapatok többsége gyarapodik – szögezte le. – Minél versenyképesebb a mezőny, minél több az izgalmas futam, annál nagyobb érdeklődést generál a sport, és ez nagyon fontos. Időnként a meglévő csapatok érdeke fontosabb, mert sokat fektettek be. Ezért fontos, hogy megfelelő pénzügyi stabilitásuk legyen, és biztosítsuk, hogy mindegyik fejlődhet.”

    Ha valakire nemet mondok, az nem ellene szól, ezt tisztáznom kell, különben tévesen protekcionizmussal vádolnak meg. A megfelelő érkezőt akarom, és tisztelni kell azokat a csapatokat is, akik hosszú ideig sokat invesztáltak az F1-be. Hajlamosan vagyunk gyorsan megfeledkezni a tiszteletről. Most mindenki fel akar ugrani a gyorsan száguldó kocsira, de türelmesnek kell lennünk, a megfelelő döntést hozva.

    Kiemelte, amit korábban többször is: egy új istállónak új értéket kell teremtenie.

  • Hallgat a kritikákra az F1, csökkentenék az autók tömegét

    Hallgat a kritikákra az F1, csökkentenék az autók tömegét

    „Nem mindegy, hogy egy busznak vagy egy Smartnak ütközünk” – hívja fel a figyelmet George Russell a Forma-1-es autók évek óta tapasztalható súlygyarapodásának veszélyeire. A pilóták panaszait az F1 és az FIA vezetői is meghallották, változtatásra készülnek.

    A Forma-1-es autók minimumtömege az ezredforduló környékén hosszú időn át 600 kg körül mozgott, jól dokumentált azonban, hogy az elmúlt tizenöt évben hogyan kúszott felfelé ez az érték szinte szezonról szezonra, ahogy az egyre összetettebb erőforrások és a szigorodó biztonsági előírások újabb „ballasztokat” helyeztek az autókra.

    Még 2009-ben is elég volt 605 kg-ot nyomnia az autónak versenyzővel együtt a mérlegeléskor, ám ez a szám a 2023-as szezonban már 798 kg, vagyis tizenöt év alatt harmadával nehezebbé váltak az autók. A növekedés számos tényező, szabályváltozás együttes hatásával állt össze: 2014-ben az összetett hibrid rendszer, 2017-ben a 180-ról 200 mm-re növelt szélesség, 2018-ben a halo érkezése, tavaly pedig a 18 colos abroncsok bevezetése voltak ennek a folyamatnak a legfőbb serkentői. Ha egymás mellé teszünk egy mai és egy húsz évvel ezelőtti F1-es versenyautót, látványos a méretnövekedés.

    Bár a folyamatos technikai fejlődés hatására a jelenkor F1-es autói a valaha volt leggyorsabbak, a túl nagy tömegüket mégis évek óta kritizálják a versenyzők, hiszen az hátrányokkal is jár a vezethetőség és a biztonság szempontjából: a lassú kanyarokban kifejezetten lomhának, lassú reagálásúnak érződnek, ráadásul balesetveszélyesebbek is.

    „Az autók tömege mindig is vita tárgyát képezte. Mint tudjuk, a hibrid motorok és az akkumulátorok érkezése nagyban hozzájárult a tömeg növekedéséhez, ami szembemegy az F1 természetével” – idézi a Motorsport az F1 vezérigazgatóját, Stefano Domenicalit, aki megerősítette, a sport dolgozik azon, hogy a 2026-os új szabályrendszer érkezésével valamelyest orvosolni tudják a súlyproblémákat.

    A Mercedes versenyzője, George Russell részletesebben is kifejtette, hogyan teheti akár az is egyre veszélyesebbé az autókat, ha egyre több elemet aggatnak fel rájuk a biztonságosság érdekében.

    „Jelenleg az autók teljesítménye a lassú kanyarokban nem valami ragyogó. Folyamatosan egyre biztonságosabbá tesszük az autókat, de eközben egyre nehezebbé is válnak, így egy becsapódáskor már nem azt érezzük, mintha egy Smartnak, hanem mintha egy busznak ütköznénk” – fogalmazott Russell.

    „Azonos sebességnél ugyanis nagyobb erővel csapódunk be akkor, ha egy 800 kg-os autóban ülünk, ami ráadásul a verseny elején a 900 kg-t is meghaladja, szemben a 15 évvel ezelőtti állapotokkal, amikor még csak 650 kg-osak voltak.”

    „Biztos vagyok benne, hogy folynak elemzések a helyes arány megtalálásáról, mert valahol meg kell húznunk a határvonalat. Ugyanis ha csak egyre nehezebbé és ellenállóbbá tesszük az autókat, akkor egyszer eljutunk arra a pontra, amikor a nagyobb tömeg miatt már kevésbé biztonságossá válnak.”

  • Önzőséggel vádolja a pilótákat az F1 vezére, Verstappenről külön is beszélt

    Önzőséggel vádolja a pilótákat az F1 vezére, Verstappenről külön is beszélt

    Stefano Domenicali úgy véli, a Forma-1 versenyzőinek nem kellene önzőnek lenniük a sprintfutamok kapcsán, mert ők a nagy egész részei. A sorozat elnök-vezérigazgatója nem fél attól, hogy a mostanában sok kritikát megfogalmazó Max Verstappen hamar otthagyja a sportágat.

    Az elmúlt években jelentős változásokon ment át a Forma-1, ami a hétvége formátumát illeti. 2021-ben debütált a sprintfutam, amely tavaly pontban már többet ért, mint az első évében. Idén pedig már nem három, hanem hat ilyen hétvégét rendeznek, és a korábbiakhoz képest más a program. Mindez három héttel ezelőtt debütált Bakuban.

    Akár magáról a sprintről, akár a legújabb formátumról beszélünk, a változás nem aratott osztatlan sikert a pilóták körében. Sokak szerint a szombati futam elveszi a fókuszt a vasárnapi eseményekről, másnak pedig az nem tetszik, hogy egy hétvége alatt két időmérőt kell teljesíteniük. Stefano Domenicali azonban úgy véli, a mezőny tagjainak nem csak magukra kellene gondolniuk ilyenkor.

    „Nem akarok olyan társadalmat, amelyben az emberek nem mondhatják el, amit akarnak – nyilatkozta a Daily Mailnek az F1 elnök-vezérigazgatója. – A pilótáknak azonban néha nem szabad elfelejteniük, hogy ők részei egy nagyobb képnek. Nem kell önzőnek lennünk. Ők részei ennek a sportágnak és ennek az üzletnek, és ez azért növekszik, mert nagyban gondolkodunk. Néha nem könnyű kilépni a komfortzónánkból, de nem lehetünk lusták vagy önelégültek. A szezon végén felülvizsgálhatjuk a sprintformátum néhány sajátosságát, miután a tervezett hat alkalommal kipróbáltuk. Sprintverseny sem lesz minden hétvégén. Ugyanakkor vannak új nézőink, és minden alkalommal értéket kell nyújtani, és nem hagyni, hogy mindenki körbe-körbe körözzön kizárólag a mérnökök és a versenyzők érdekében.”

    Verstappen unatkozott az új sprintformátum közepette

    A kritikusok közül is kiemelkedik Max Verstappen, aki az utóbbi időszakban többször is bírálta azt az irányt, amelyet a Forma-1 képvisel. A címvédő évek óta hangoztatja, hogy egyáltalán nem rajong a sprintfutamokért, a legújabb formátumról pedig azt mondta, hogy el kellene engedni. Nemrég belengette, hogy ha túl sok lesz a változás, akkor elhagyja a sportágat, ám Domenicali nem aggódik emiatt.

    „Megbeszéltem a problémákat Maxszal – árulta el az olasz szakember, aki még a Miami Nagydíj előtt cserélt eszmét erről Verstappennel. – Azt mondta, hogy szereti a sportágat és azt, amit csinál. Ő a világbajnok, és a harmadik vb-címéért küzd. Ő autóban született, és azt mondanám, hogy valószínűleg tovább marad [a Forma-1-ben], mint én. Ez nem probléma.”

    Verstappennek a formátum mellett az sem tetszik igazán, hogy a versenynaptár évről évre egyre több futamot tartalmaz, legalábbis az eredeti tervek szerint. Jelenlegi, a Red Bull-lal kötött szerződése 2028-ban jár le, és tavaly belengette, hogy nem tartja kizártnak, hogy ennek az évnek a végén távozik a Forma-1-ből. Ezt a lehetőséget egyébként édesapja, Jos Verstappen, valamint Helmut Marko, a bikások tanácsadója is felvetette már.

  • Az F1 is követte a Ferrari példáját és segített Olaszországnak

    Az F1 is követte a Ferrari példáját és segített Olaszországnak

    A Ferrarihoz hasonlóan a Forma-1 is milliós összeggel segíti a bajba jutott Emilia-Romagna régiót.

    Az esőzések intenzitása miatt több folyó kilépett a medréből a héten az olaszországi tartományban. Településeket és főutakat öntött el a víz, és halálos áldozatokat is követelt a természeti katasztrófa. Ezen a héten a Forma-1 is a térségben tartózkodott volna, hiszen vasárnap rendezték volna meg az Emilia Romagna Nagydíjat.

    Ám a víz az imolai pálya bizonyos területeire is betőrt. Az F2-es és F3-as paddockban a víz uralkodott, míg az F1 felszerelései sem voltak biztonságban. Mivel a hétvégén még több eső várható, így a sportág törölte a rendezvényt.

    A Ferrari tegnap elmondta, 1 millió eurót adakozik a tartománynak, és így segíti a hatóságok munkáját. Nemrég a Forma-1 is bejelentette, hogy szintén 1 millió eurót kínál fel a bajba jutott térségnek.

    „Emilia-Romagna csodálatos vidékén születtem és nőttem fel, egy olyan helyen, ami történelme egyik legszomorúbb pillanatait éli. A régió helyzete szörnyű, de tudom, hogy a lakosság rugalmassága és szenvedélye – egész Olaszországhoz hasonlóan – győzni fog és felülkerekedik ezen a válságon. Mindent meg kell tennünk, hogy támogassuk őket ebben a nehéz időszakban. Azért adományozunk, hogy a helyi hatóságok és segélyszervezetek munkáját segítsük. Az egész F1-es közösség nevében kijelenthetem, hogy a gondolataink az érintetekkel vannak. Ezen felül szeretnék megköszönni a mentőszolgálat fáradhatatlan munkáját” – nyilatkozta Stefano Domenicali.

  • Kritizálják a törölt versenyt: Imolát eleve csak a politikai tőke tartja az F1-ben?

    Kritizálják a törölt versenyt: Imolát eleve csak a politikai tőke tartja az F1-ben?

    A rangidős újságíró bizonyos szempontból örül, hogy itt nem lesz verseny idén.

    A Forma-1 lefújta a hétvégi versenyt a természeti katasztrófa sújtotta olaszországi Emilia Romagna régióban. Imolában idén szinte biztosan elmarad a futam, mert bár a 2023-as törlés nem hivatalos, aligha találnak neki helyet a naptárban.

    A Racingnews365.com-nál dolgozó rangidős újságíró, Dieter Rencken ugyanakkor egy jegyzetben megemlítette, hogy a tradicionális helyszín helye alapvetően is megkérdőjelezhető a versenynaptárban, ahová 2020-ban váratlanul, a járvány miatti átszervezések eredményeként került be ismét, és bent is ragadt.

    Vészhelyzet hiúsítja meg az F1-es futamot, de volt már ennél is extrémebb törlés

    A körülményekre általában nagy hangsúlyt fektető Rencken emlékeztetett rá, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Imolában született, bankárként dolgozó édesapja befolyásos politikusokkal is kapcsolatban állt. Ő maga az itteni versenypályán sportbíróként kezdett dolgozni az autósportban, mielőtt a Ferrarihoz került és egyre feljebb lépkedve a ranglétrán eljutott mostani pozíciójába.

    „Ezek az okok magyarázhatják, hogy Imolának elnézik az alacsony színvonalú létesítményeket? Csak Domenicali tudja a választ, de jusson eszünkbe: tavaly az F1-ben dolgozók autóját traktorral kellett kihúzni a mocsaras parkolóhelyekről. A közlekedés szervezése szörnyen rossz” – írta Rencken.

    „A VIP vendégeknek sáron és szurkolói területeken keresztül kell elbotorkálni a nekik fenntartott helyre. A létesítmények nem érik el az F1-es világbajnoksághoz szükséges szintet, a fejlesztésre vonatkozó felhívásokra csak bocsánatkéréssel reagálnak.”

    Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    „A sajtóközpont a bokszutca felett helyezkedik el, így könnyen le lehet jutni onnan a paddockba. Idén azonban az F1 vendéglátó területként használja a VIP vendégeknek, miközben a médiának egy kisebb sátorban kellett volna dolgoznia a pálya mellett, ahonnan aluljáróval közelíthető meg a paddock. A helyi sajtóban megjelentek panaszok is, hogy elutasították az akkreditációjukat a helyhiánya hivatkozva, és az volt a fontos, hogy a fontos embereket elégedetté tegyék.”

    „Ebből a szempontból szerencsés, hogy törölték a versenyt, mert nem tudjuk, milyen zajártalom ért volna bennünket. A lényeg, hogy Imolában képtelenség egyszerre fogadni a VIP személyeket és a médiát. A szálláskínálat olyan szerény, hogy az F1-ben dolgozók és a rajongók közül sokan a 90 kilométerre lévő Riminiből jöttek volna a pályára. Mégis, az F1 inkább arról beszél, hogy a gumimennyiség csökkentésével csökkentse a karbonlábnyomot…”

    Hozzá kell tenni, hogy Rencken dél-afrikai származású, és a bejegyzésének végén kitér rá, hogy Imolának a rossz infrastruktúra miatt nem lenne helye a bajnokságban, és ha kitennék, tavaszra hozhatnák a Belga Nagydíjat, aminek eddigi időpontjában a Dél-afrikai Nagydíj is visszatérhetne.

  • Az Orosz Nagydíj szervezői az F1 orrára koppintottak és pénzt követelnek

    Az Orosz Nagydíj szervezői az F1 orrára koppintottak és pénzt követelnek

    Az Orosz Nagydíj promótere úgy véli, a Forma-1 még mindig tartozik nekik a tavalyi verseny eltörlése miatt.

    Az orosz versenynek 2025-ig volt aktív szerződése a sportággal. Tavaly még Szocsi adott volna otthont a Forma-1-es fordulónak, míg idén átkerült volna a rendezvény a Szentpétervár közelében található  Igora Drive Autodrome-ra. Ám tavaly februárban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, így a sportág megszakította kapcsolatait az illetékesekkel.

    A verseny törlése mellett Stefano Domenicali kijelentette, hogy a száguldó cirkusz nem fog visszatérni orosz földre, sőt az FIA az orosz sportolókat is szankciókkal illette (csakúgy, mint a többi szervezet). Ugyan versenyezhetnek, de nem orosz zászló alatt. Vagy másik állampolgárságot is felvesznek és azt használják a nemzetközi eseményeken (Daniil Kvyat és Robert Shwartzman így cselekedett), vagy a szövetség semleges zászlója alatt állnak rajthoz.

    Nikita Mazepin, Haas
    Nikita Mazepin – Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    Emellett a Haas megszakította minden kapcsolatát Nikita Mazepinnel és az Uralkalival, bár az orosz versenyző kártérítést követel az amerikai csapattól. Csakúgy, mint az Orosz Nagydíj szervezői, ám ők a Forma-1-et kérik számon.

    Alekszej Titov szerint a sportág továbbra is tartozik nekik amiatt, hogy törölte a tavalyi futamot a versenynaptárból.

    „Még mindig tartoznak nekünk pénzzel. Arra kértük a Forma-1-et, hogy rendezzék ezt, hiszen nem tartották meg a versenyt. Ezt mindannyian elismertük, így e téren nem volt probléma, viszont a kifizetések nem történtek meg. Reménykedünk-e még abban, hogy visszakapjuk a pénzünket? Igen, természetesen. Ez az országunk pénze, így én nem félek attól, hogy visszaköveteljem” – nyilatkozta a Titov a Tassnak.

    Mindaddig Mazepin 2024-ben már ismét a Forma-1-ben versenyezne, így most Kanadával és az Egyesült Királysággal áll „hadban”. Az említett országokban ugyanis a szankciós listákon szerepel az orosz versenyző neve is. Mindkét esetben válaszokat követelt, ám az érintett országok nem vették fel a kapcsolatot Mazepinnel, így a versenyző a bírósághoz fordult.

    Bíróságon követeli a kirúgott F1-es pilóta, hogy vegyék le a szankciós listáról

  • Hamilton szerint jó irányba megy az F1, de Afrikában azért versenyezne

    Hamilton szerint jó irányba megy az F1, de Afrikában azért versenyezne

    Lewis Hamilton nem aggódik amiatt, hogy egyre több új pálya bérel magának helyet a versenynaptárban.

    Tavaly mutatkozott be Miami, míg idén már Las Vegas is fogadja a száguldó cirkuszt. Az austini futammal így már három versenyt rendeznek az Egyesült Államokban 2023-ban. Ugyanakkor Katar és Szaúd-Arábia is állandó helyet követel magának. Míg az olyan ikonikus pályáknak, mint Monza és Spa-Francorchamps hamarosan lejár a szerződésük, és nem biztos, hogy újra feltűnhetnek a telített versenynaptárban.

    Ám a hétszeres világbajnok nem aggódik amiatt, hogy a tradicionális pályák eltűnnek. A brit versenyző szerint Stefano Domenicali és az F1 jól kezeli a helyzetet.

    lewis hamilton
    Lewis Hamilton – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas

    „Nekem személy szerint tetszik az az irány, amerre haladunk. Tetszenek a változások. Izgalmas, hogy a világ különböző részein és pályáin versenyezhetünk. Természetesen szeretem a régi pályákat, és mindig azokat fogom előnyben részesíteni. Talán 20-30 év múlva a mostani kölyök is történelmi helyszínként tekintenek majd Miamira. Míg számunkra most ez egy új környezet. Ám az olyan régi klasszikusok, mint Magyaroroszág (Hungaroring), Silverstone, Zandvoort és Monza mindig különlegesek lesznek. Fontos, hogy ezek a helyszínek továbbra is a Forma-1 DNS-be tartozzanak. Ammenyire én tudom, Stefano (Domenicali) nem akar megszabadulni ezektől a helyszínektől. A kettőt egyensúlyban kell tartani” – nyilatkozta a Racefans.net-nek Hamilton.

    Ugyanakkor a 38 éves versenyző egy dolgot még hiányol a versenynaptárból. A Mercedes pilótája nagyon szeretné, ha Afrika is visszatérne a Forma-1 világába. Dél-Afrika már 1934-ben rendezett Grand Prix versenyeket. 1966-ig az East Londonban lévő Prince George Circuit adott otthont az autóverseny fellegvárának, majd 1967-1993-ig Kyalami fogadta a száguldó cirkusz tagjait.

    Hamilton reméli, hogy még az aktív karrierje során visszatérhetnek Dél-Afrikába, hogy megismertethessék a pályát és a kultúrát az F1-es közösséggel.

    „Az összes többi kontinensen jártunk már, remélem hamarosan Afrikába is visszatérünk. Egy csodálatos élmény lenne az egész mezőny számára, hiszen megismerhetnénk az ottani kultúrákat. Mérnöki és versenyzői szempontból is nagy kihívást jeletene eljutni ilyen helyekre.”

     

  • A Red Bull szerint 6 csapat büntetésre számíthat idén

    A Red Bull szerint 6 csapat büntetésre számíthat idén

    Stefano Domenicali elismerte, nagyon izgul amiatt, hogy minden rendben legyen a 2022-es költségvetéssel. Addig a Red Bull 6 csapat túlköltekezésére gyanakodik.

    Március 31-ig kellett leadni a alakulatoknak a 2022-es évre szóló dokumentumaikat. A költségvetési korlátot ellenőrző osztály már neki is látott a papírok átvizsgálásának, így az elkövetkezendő időszakban kiderül, hogy átlépte-e valaki azt a bizonyos határt.

    Tavaly a Red Bull kapott büntetés, mivel a 2021-es évben 2,2 millió dollárral meghaladták a keretösszeget. Emiatt 7 millió dollárt kellett fizetniük az FIA-nak, továbbá a szélcsatornában eltölthető idejüket is lecsökkentették.

    Ám az ellenfelek szerint túl enyhe volt a Bikák büntetése. Legutóbb Frédéric Vasseur elégedetlenkedett emiatt, hiszen semennyire sem vetette vissza a szankció az osztrák csapatot.

    „Az nem kifejezés, mennyire izgulok. Biztos vagyok abban, hogy most már mindenki megérti, milyen hatásai vannak annak, ha jogsértés merül fel. Első sorban a hitelesség miatt kell ezt kiemelt figyelemmel követni, ellenőriznünk kell azt, hogy mindenki betartja-e a szabályokat. Ezt minél korábban meg kell állapítanunk. Az FIA is azon az állásponton van, hogy minél előbb végezni kell az ellenőrzési folyamattal. Ha néhány csapat túllépi az összeget, akkor a hitelesség miatt, a lehető legrövidebb időben belül, a megfelelő módon kell szankcionálni őket. Más sportágakban a pénzügyi szabályozások betartását hosszú időbe telik ellenőrizni, és ez nem jó. ” – magyarázta az F1 vezére.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
    A Red Bull szerint 6 istálló nem tudta betartani a szabályokat:

    Az osztrák alakulat korábban azt nyilatkozta, hogy 6 istálló is átléphette tavaly a költségvetési korlát összegét. Christian Horner és Helmut Marko mindezt a példátlan inflációhoz társítja. Az F1 Bizottság ülésén ugyanis többen utaltak arra, hogy a megemelkedett árak miatt kénytelenek tovább nyújtózkodni a takarójuk végénél.

    „A 2022-es évben hat csapat is átléphette a keretösszeget. Az energiaárak exponenciálisan növekedtek, ám szerencsére ettől megóvtak minket. Meg van az esélye annak, hogy több csapat is túlszaladt, hiszen az F1 Bizottság ülésén beszéltek erről.”

    Helmut Marko a következőkkel egészítette ki Horner gondolatmenetét:

    „Hat alakulat átléphette a költségvetési korlát összegét. Ugyanis, nem számoltunk ilyen mértékű inflációval, különösen az energiaárak kapcsán.”

    A Red Bull ismét a túlköltekezők táborát erősíti? Horner szerint nem lehet biztosan kizárni ezt sem:

    „Soha nem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy nem léptük túl az összeget. Ne feledjük, hogy egy nagyon bonyolult szabályrendszer első éveit éljük. 2021-ben nem voltunk a keretösszegen belül, de 2022-ben kényelmesen a meghatározott összeg alatt kell lennünk. 2022-ben lényegesen kevesebb kárunk adódott ütközésekből, mint a két riválisunknak. Ám amíg nincs a kezünkben az elismervény, addig semmi sem biztos. Nagyon meglepődnék azon, ha ismét meghaladtuk volna az összeget.”

    A csapatfőnök szerint júliusban már kiderülhet, hogy kik vétettek a szabályok ellen, és kiknek sikerült a keretösszegen belül maradniuk.

  • Csak a megszállott F1-rajongókat zavarja a Red Bull fölénye

    Csak a megszállott F1-rajongókat zavarja a Red Bull fölénye

    Ezt Stefano Domenicali jelentette ki, és szerinte ez nem gátló tényező abban, hogy új nézők kezdjék el követni a sportágat.

    Az F1 vezérigazgatójánál egy befektetőkkel folytatott beszélgetés során kérdeztek rá arra Las Vegasban, hogy szerinte az FIA-nak el kellene-e gondolkodnia néhány intézkedéseken, amiért Max Verstappenék újabban kioltják az izgalmakat a mezőny elején. Tavaly július közepe óta ugyanis egy kivételével az összes futamot a holland vagy a csapattársa, Sergio Pérez nyerte meg.

    Domenicali azonban nem gondolja, hogy mindez árt a sportág nézettségének. „Érdekes látni, hogy az új piacokon az új közönségnek ez nem számít. Inkább a megszállott rajongók veszik észre, ha egy autó kiemelkedik, az ő esetükben lanyhul az érdeklődés ilyenkor. De az új piacokon ez nem fontos tényező” – idézte az Autosport.

    „Gratulálunk, ha egy csapat gyorsabb a többinél, mert jobb munkát végzett a többinél. Az FIA-nak az egyik felelőssége az, hogy biztosítsák, hogy az autó megfelel az előírásoknak. Az első három versenyen nagyon erős volt a Red Bull, de arra számítok, hogy a többiek felzárkóznak hozzá.”

    Háborog a Ferrari: Ennyit jelentett a Red Bull büntetése

    „Meglátjuk, milyen hatása lesz a büntetésüknek a szélcsatornában tölthető idő csökkentésével. A bajnokság nagyon hosszú, és ideális esetben kellemes meglepetésekben lesz részünk.”

    A Liberty vezérigazgatója, Greg Maffei rámutatott, hogy más csapatoknak is voltak elnyúló sikerkorszakai, és inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az előzések száma nőtt, továbbá a mezőny maradék része sűrűbbé és izgalmasabbá vált.

    A Forma-1 valóban szép időszakot él a nézettséget tekintve, többek között a Magyar Nagydíj is teltházas lesz. A legutóbbi versenyen, Ausztráliában új csúcsot állítottak fel a helyszíni nézőszámmal.