Sokak szerint Fernando Alonso Forma-1-es karrierje csupa rossz döntésből és kihagyott lehetőségből állt. Flavio Briatore évekig menedzselte, nem ért egyet ezzel. Szerinte ezen időszak alatt csak egy rossz döntést hozott, és ha azt nem hozza meg, más is lehetett volna a vége. A Corrière della Serának nyilatkozott:
„Ami igazán szar volt, az, hogy a McLarenhez igazolt. Nagyon sajnálatos volt a ferraris igazolása is, ahol két világbajnoki címet vesztett el, önhibáján kívül. Ezt nagyon nehéz volt megélnie, mert előtte soha nem láttam Fernandót sírni.”
Briatore szerint a spanyol további karrierje teljesen másképp alakulhatott volna, ha megnyeri a bajnoki címeket 2010-ben és 2012-ben. Annyira meg van győződve Alonso képességeiről, hogy nála belefér ő minden idők top három Forma-1-es versenyzőinek a rangsorába:
„A Forma-1 történelme megváltozott volna, a következő évben hihetetlenül motiváltan újra nyert volna, és Domenicali és Montezemolo is maradtak volna talán még pár évet. Sennát és Schumachert együtt helyezném fel a képzeletbeli csúcsra annak ellenére, hogy nem láthattuk őket egymás ellen harcolni igazán. Őket azonban Fernando követi. Ha lenne csapatom, őt választanám. Olyan mint egy rottweiler és nagyon keveset hibázik.”
Érdekes lett volna Robert Kubicát megnézni egy Ferrariban, hogy mire lett volna képes Fernando Alonso csapattársaként. Így látja a jelenleg Lamborghininél dolgozó Stefano Domenicali.
A lengyelnek állítólag már sikerült megállapodnia az olasz istállóval és már mg is kötötték az első szerződést a 2012-es szezonra. Azonban Kubica még 2011-ben egy súlyos ralibalesetet szenvedett, ami majdnem az életébe került és emiatt a ferraris álmai is szerte foszlottak.
„Robert a balesete előtt egy top kategóriás versenyzőnek számított,” – árulta el az olasz istálló egykori csapatfőnöke a Sky Italiának. „Vajon Alonso csapattársa is lehetett volna? Érdekes lett volna megnézni, hogy mire mentek volna egymással ők ketten,” – tette hozzá.
Ehelyett, nyolc évvel a balesetét követően, Kubica ugyan visszatért a Forma-1-be egy év erejéig, azonban egyrészt az autó, másrészt a balesete miatt már nem volt képes megidézni a régi önmagát, amikor a 2008-as szezonban sokáig harcban állt a világbajnoki címért.
Alonso helyét pedig Sebastian Vettel vette át a 2015-ös szezonban, azonban a német jövője az olasz istállónál továbbra is bizonytalan és továbbra is találgatni lehet, hogy vajon ajánlott-e már neki a Ferrari szerződést vagy sem.
„Seb fel lesz készülve,” – véli Domenicali. „Tele lesz energiával és az érzelmek sem fognak rajta eluralkodni. Ebben a bizonytalan helyzetben különösen nehéz lehet kézben tartani a dolgokat. Azonban az éles kritikákat és a sikertelen szezonokat követően mindenféleképpen meg szeretné mutatni, hogy ki is ő valójában.
„Sebastian még mindig egy remek bajnok. Binotto már elmondta, hogy már tárgyalnak a szerződésének meghosszabbításról, szóval biztosan ki fogja játszani a kártyáit.”
A korábbi Ferrari csapatfőnök, Stefani Domenicali nem hiszi azt, hogy Lewis Hamilton a közeljövőben Maranellóban bukkanna fel. Akkor indult csak be pedig igazán a pletykagyár, amikor kiderült, hogy a hatszoros világbajnok Hamilton és John Elkann, a Ferrari elnöke találkoztak. Domenicali, aki 2014-ig irányította a Scuderia csapatát így nyilatkozott az olasz Skynak:
„Azt gondolom, hogy normális dolog beszélni arról, hogy Hamilton a Ferrarinál köthet ki. Az a benyomásom azonban, hogy most már mindent Charles Leclercnek rendelnek alá. Így nem hinném, hogy leigazolnának egy olyan top versenyzőt, mint Lewis.”
Karácsony előtt a 22 éves Leclerc az elkövetkezendő öt évre aláírt a Ferrarihoz, erről az olasznak aki ma már a Lambirghini-t irányítja, ez a véleménye:
„A csapat egyértelműen már a fiatal, tehetséges versenyzőre épít. A 2020-as év pedig nagyon érdekes lesz. Nagyon mást várok, mint ami volt tavaly, és szerintem az utolsó versenyen dől majd el minden. Remélem, hogy a Ferrari rajongói ünnepelhetnek majd.”
Stefano Domenicali szerint a Ferrari jövőre fő esélyesként vághat neki a szezonnak.
A 2019-es évad első fele nagy úgy alakult a vörösök számára, ahogy azt eltervezték, a nyári szünet előtt egy futamgyőzelem sem szerepelt a nevük mellett, és lemaradásuk a Mercedeshez képest tetemesre nőtt, sőt még a Red Bull is átugorta őket egy-egy helyszínen. A nyári szünet után viszont fordult a kocka, a Scuderia „begyújtotta a rakétákat” és az egyik legerősebb alakulattá váltak. A szezon második felében, eddig minden időmérőn megszerezték az első rajtkockát, míg győzelmet háromszor arattak (2-öt Leclerc, egyet Vettel).
A maranellói gárda egykori irányítója úgy érzi, idén sokkal kevesebb érdemet tud felmutatni a csapat, mint amennyit kellett volna, ám jövőre nagy esélyük lesz a győzelem megszerzésére.
,,Lenyűgöző fejlődést produkáltak az elmúlt hónapokban, a bahreini hétvége és a többi elrontott futam nélkül máshogy nézne ki most a 2019-es szezon. Ám véleményem szerint 2020-ban nagyon nagy esélyük lehet.”
Domenicali nem csak a csapat fejlődését emelte ki, Mattia Binotto vezetői képességeit is kihangsúlyozta:
,,Nagyon jól menedzseli a két erős versenyzőjét, meglétünk inkább erősíti őket nem hátráltatja. A legfontosabb az, hogy mindig egyértelműen fejezzék ki magukat, és ne bocsátkozzanak végtelen beszélgetésekbe.”
A Lamborghini vezérigazgatója mindemellett a fiatal generáció versenyképességről is szólt pár szót:
,,Egy új szituációba találtuk magunkat, sosem volt még ennyi erős versenyző egyszerre a sportágban. Olyan fiatal pilótáink vannak, mint Charles Leclerc és Max Verstappen, vagy épp Lando Norris és Carlos Sainz. Versenyzők téren tehát nem szűkölködünk. Nehéz sorrendet felállítani, Lewis Hamilton hamarosan még egy bajnoki cím tulajdonosa lesz, ő már gyakorlatilag a Formula 1 Olümposzán áll. Leclerc szinte kétszer olyan idősnek tűnik ha az érettségét nézzük, Verstappen ugyan a kezdetekben még igen ingerlékeny volt, ám az idők során változtatott a hozzáállásán.” -nyilatkozta Domenicali az olasz Rai rádiónak.
Michael Schumacher akár több mint hét bajnoki címet is nyerhetett volna, ha nem a Ferrari újjáépítését választja, állítja a volt csapattárs, Eddie Irvine. Már kétszeres világbajnok volt a Benettonnal 1994 és 1995-ben, amikor a német legenda úgy döntött, hogy csatlakozik a kínlódó Scuderiához 1996-ban. Akkor már a formálódó álomcsapat irányított, tehát Jean Todt, Ross Brawn és Rory Byrne. Annak ellenére, hogy éppen csak vesztett 1997-ben és 1998-ban, majd a lábát törte 1999-ben Silverstoneban, Schumacher 2000-ben elérte végre a célját. 21 évnyi szünet után megszerezte a Ferrari első versenyzői bajnoki címét. Irvine 1996 és 1999 között volt a csapattársa, és a napokban így nyilatkozott róla az olasz Il Festiva dello Sportnak:
„Schumi nagyon német volt, kivéve az ivást, amiben pokolian rossz volt! Michael nagyon profi volt, olyasvalaki aki keményen dolgozik, rátermett volt. Emlékszem, akkoriban a Ferrarinál mindenkinek meg volt a szerepe, és mindenki tudta, hogy sok a teendő. Amikor pedig megérkezett a Scuderiához nagyon hátul voltunk, de Michael kitűzte a célt: nyerni, a Ferrarival. Elképesztően eltökélt volt, és megismétlem: az összes másik csapat akarta volna őt, de ő csak a Ferrarival akart nyerni. Többet is nyerhetett volna, ha máshova megy, de ő egy nagyon összeszedett ember volt. Végül pedig azon évek után, amikor közel került hozzá, utána öt világbajnoki címet is szerzett a Ferrari, köszönhetően az alázatos munkájának. Egy elképesztő tehetség volt, aki kitartó, eltökélt, egy hihetetlen pilóta.”
Akár tündökölt volna Schumacher mondjuk egy Williamsben vagy McLarennél, akár nem, valaki emlékezik rá, hogy mennyire is motivált volt akkoriban. Stefano Domenicali, a csapat egyik korábbi csapatfőnöke így emlékezik vissza:
„Amikor 15 versenyt nyersz a 17-ből, ahogy volt az 2002-ben, akkor bizonyítod azt, hogy az adott pillanatban te vagy a legjobb. Minden reggel ugyanakkor azon aggódtunk, hogy nem nyerjük meg a futamot. Jean Todt és Schumi mindegyik versenyt meg akarták nyerni, így reggelente arra összpontosítottunk, hogy ebben biztosak lehessünk. Jean Todt és Michael győztes típusok voltak, megszállottjai voltak a részleteknek. Igen, remekül működtek, láthattuk, hogy a tehetségük azt eredményezte, hogy a Ferrari dominálta a világbajnokságot. Szerintem nagyon közel álltak egymáshoz, mert hasonló volt a mentalitásuk. Azt hiszem, hogy a Ferrari sikereinek a legnagyobb titka az ő kapcsolatuk volt.”
Az egykori Williams és Lotus versenyző, Pastor Maldonado azt állítja, hogy közel járt ahhoz, hogy 2014-ben a Ferrarihoz igazoljon, és hitt benne, hogy ez össze is jön. A venezuelai 2012-ben nyerte meg még a Williams pilótájaként a Spanyol Nagydíjat, mindössze 24 F1-es indulással a háta mögött, de azt követően már egyszer sem állhatott dobogóra, majd az ötödik szezonját követően 2015-ben elhagyta a szériát.
A kapcsolata a Williamsszel a csalódást keltő 2013-as szezon végén szakadt meg, amikor Maldonado azt hitte, hogy valaki a csapatból babrálta az autóját az Amerikai Nagydíj előtt. Annak ellenére, hogy szerződésük lett volna 2015-ig, a venezuelai támogatói megoldották, hogy korábban kiszállhassanak, így került a Lotus csapathoz az utolsó két Forma-1-es évére.
Most azonban Maldonado elárulta, hogy 2013-ban tárgyalt a Ferrarival is a 2014-es szezonról, de végül Kimi Räikkönen lett a befutó. A Forma-1 hivatalos podcastjában, a Beyond The Grid-ben beszélt minderről:
„Én voltam akkor az egyetlen, az új srác a Forma-1-ben. Olyasmi voltam, mint most Max Verstappen jelenleg, vagy Robert Kubica egykoron. Akkoriban én voltam ez a srác. Örömmel kerestek az emberek, boldogak voltak, ha beszélhettek velem, és ha beszélhettek rólam. Persze nem volt tiszta nekik, hogy milyen volt a kapcsolatom a szponzoraimmal, a PDVSA-val. Volt konfliktusom velük is, mert más volt az ő érdekük, de erről egyeztettünk. Ők nyitottak lettek volna akár arra is, hogy ne szerepeljenek az autón támogatóként egy másik hasonló támogatóval, és nyitottak voltak megoldásokra a karrierem érdekében. Egy ponton aztán nagyon közel kerültünk a Ferrarihoz. Számítottam arra, hogy oda igazolhatok. Ez volt az én nagy időszakom. Olyan volt ez, mint egy második lehetőség, ami már nem arról szól, hogy megmutassam a képességeimet minden nap, mert amim volt, azzal ez lehetetlen volt.”
Maldonado úgy véli, hogy a lehetőség, hogy csatlakozzon valaha is a Ferrarihoz 2014-ben vált köddé, amikor előbb Stefano Domenicali távozott a csapatfőnöki székből, majd követte őt Luca di Montezemolo:
„Elvesztettük ezt a kapcsolatot, megszűnt a kommunikáció, és már másra koncentráltunk mi is. Soha nem voltam Maranelloban, de volt pár egyeztetés a versenypályán. Többször is találkoztam Domenicalival, és di Montezemoloval.”
A venezuelai elárulta, hogy közel állt a Williams családhoz, de a tragikus 2013-as szezonjuk után nehéz lett volna velük folytatnia:
„Arra számítottunk, hogy a valaha volt legjobb autónk lesz a Williams történelmében. Erre a valaha volt legrosszabb lett.”
A Lotusos igazolása is a lehető legrosszabbkor történt, hiszen drasztikusan megváltozott minden azzal, hogy 2014-ben már V6-os turbóhibrid motorok korszaka jött el. A Lotus motorszállítója a Renault volt, akiknek köszönhetően gyenge lett a teljesítmény és a megbízhatóság is. Ezzel szemben a Williams a rajtrács végéről a dobogós helyezésekért küzdött, köszönhetően a Mercedes erőforrásainak.
Ettől függetlenül Maldonado boldogan tekint vissza a Forma-1-es karrierjére, majd hozzátette:
„Nem csak azért, mert megvolt a lehetőségem, de annak is örülök, amit elértem a karrierem folyamán.”
Amikor rákérdeztek nála, hogy akár többet is elérhetett-e volna, végül így felelt:
„Sokkal többet. Amikor látom a mai Forma-1-es versenyzőket, akkor mondom is magamban, hogy Istenem, ezt sokkal jobban tudnám csinálni. Talán még most is, de talán ez már nem az én pillanatom.”
Korábban a Ferrari Forma-1-es csapatát is irányító Stefano Domenicali szerint Mick Schumachernek még pallérozódnia kellene egy évet a Forma-2-ben.
A most Lamborghini vezérigazgatójaként tevékenykedő olasz korábban Mick édesapjával is együtt dolgozott egyébként a Scuderiánál. Most pedig az ifjabb Schumacher is egyre közeledik a királykategóriához, az F2-ben éppen a Hungaroringen nyerte első versenyét. Hallani mostanában olyan pletykákat is, hogy jövőre bemutatkozhat az F1-ben az Alfa Romeo versenyzőjeként, Giovinazzi helyén. Domenicali nem hiszi, hogy ez jó ötlet.
„Micket kisfiú kora óta ismerem. Most érik felnőtté, de még időt kell neki adnunk” – mondta a Rai Radio 1-nek. „Kell még neki egy Forma-2-es évad, mely során tovább fejlődhet. De természetesen megvan benne a tehetség és az elhivatottság is, hogy sikerrel járjon.”
Mick Schumacher biztosan bejárja a maga útját a Forma-1-ig. Ezt állítja Jean Alesi, aki volt versenytársa és barátja is Mick híres apjának, Michael Schumachernek. A 20 éves Mick és a korábban a Ferrarinál is versenyzett Alesi 19 éves fia, Giuliano is jelenleg a Formula 2-ben versenyeznek. Schumacher viszont Magyarországon áttörést ért el, hiszen megnyerte az első F2-es futamát.
A Corriere della Serának előbb Stefano Domenicali nyilatkozott, ő dolgozott is a Scuderiánál a hétszeres világbajnokkal:
„Azt hiszem, hogy eltartott egy kis ideig az, hogy Michael szenvedélyét kifejezze, de Mick ezt már a maga módján mutatja meg.”
Jean Alesi a család barátjaként egyetért ezzel:
„Egyértelmű, hogy el fog jutni a Forma-1-be. Nincs egyszerű dolga, hiszen tudjuk mit nyújtott az apja a királykategóriában, de ettől ő csak érettebb lett.”
Az ifjabb Schumacher már benne van a Ferrari junior programjában, sőt tesztelhette a 2019-es autójukat is már. Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke sem ment el szó nélkül a Magyarországon aratott fontos győzelme mellett:
„Amikor körbenéztem a dobogó alatt, láttam Corinnát, és sok régi kollégát, olyan volt, mintha visszamentünk volna az időben. Az, hogy van egy ennyire vitális ifjú az iskolánkban örömmel tölt el, és köszönhetően az elhivatottságának és szenvedélyének, már jól beépült a csoportunkba is. Erős karakter, de ugyanakkor csapatjátékos is.”
Stefano Domenicali a Ferrari egykori csapatfőnöke Nico Rosberg podcast műsorának vendégeként felidézte a Scuderia 2000-es évek elején zajló sikersorozatát. Az olasz szakember elárulta, azokban az időkben sem volt minden tökéletes a vörösöknél, ahogy most sem az.
Michael Schumacher 5 világbajnoki címet szerzett a patinás csapat pilótájaként, Domanicali szerint a német rekorder vezetői képessége minden versenyző felett állt, ám nem csak ebben jeleskedett a legenda, magatartása és viselkedése a csapat felé is példaértékű volt.
,,Sosem hibáztatta a csapatot a felmerülő problémák miatt, pedig meg lett volna rá az oka, hogy ezt tegye. 1999-ben Silverstone-ban balesetet szenvedett minek következtében eltörte a lábát, a későbbi vizsgálatok során kiderült a fékrendszerben az egyik csavar nem volt kellőképpen megszorítva, ám egy rossz szó sem hagyta el a száját, sosem lehetett hallani semmi negatívat tőle, nem mondta azt egyszer sem, hogy a csapat hibázott. Michael ugyanakkor sosem volt elégedett, ő mindig nyerni akart. Képes volt verseny közben szinte lassítva képkockánként kielemezni a dolgokat.” – mesélte el Domenicali Rosberg Beyond Victory műsorában.
Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.
Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.
Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
– a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
– a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
– az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
– a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
– a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
– Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
– Jean Todt, a FIA elnöke
– a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
– a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
– Karl Schranz, sílegenda
– a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
– Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
– az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
– Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
– a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
– Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
– Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
– a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
– a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
– Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
– Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
– az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
– a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
– a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
– a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
– Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
– Andreas Gabalier énekes
– Valtteri Bottas Mercedes pilóta
– a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
– a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
– Flavio Briatore egykori csapatfőnök
– Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
– Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
– Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
– Claire Williams csapatfőnök
– George Russell, a Williams pilótája
– Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
– Boris Becker, teniszlegenda
A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”
Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
„A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”
Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”
A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.
Faber tovább méltatta:
„Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”
Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
„Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”
Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
„Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”
Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
„Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”
Gerhard Berger ennyit mondott:
„Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”
A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
„Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”
A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.
Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.