Címke: Stefano Domenicali

  • Hivatalos: Domenicali lesz a Forma-1 új vezérigazgatója!

    Hivatalos: Domenicali lesz a Forma-1 új vezérigazgatója!

    Bebizonyosodott amiről amúgy is mindenki beszélt, és Stefano Domenicali, a Ferrari egykori csapatfőnöke lesz hamarosan a Forma-1 új vezérigazgatója.

    Miután a Liberty Media átvette a Forma-1 irányítását, a sport vezérigazgatója Chase Carey lett. Ma azonban hivatalosan is bejelentették, hogy ő a 2020-as szezon végeztével távozik ebből a pozícióból, helyét pedig 2021 január 1-jével az 55 éves Domenicali veszi majd át. Carey a sport nem ügyvezető igazgatója (az igazgatótanács olyan tagja, aki nem tölt be vezetői szerepet) marad.

    Az olasz 2008-tól 2014 áprilisáig volt a Ferrari csapatfőnöke, ő az utolsó, akinek irányítása mellett a vörösök konstruktőri bajnoki címet tudtak szerezni, 2008-ban. Ferraritól való távozása után a Lamborghini vezérigazgatója lett, ezenkívül ő az FIA együléses bizottságának elnöke.

    „Nagy örömmel csatlakozom a Forma-1 szervezetéhez, egy sportéhoz, mely mindig is az életem része volt” – mondta Domenicali. „Imolában születtem és Monzában éltem. Kapcsolatban maradtam a sporttal azáltal, hogy az FIA Együléses Bizottságával dolgoztam és várom, hogy kapcsolatban lehessek a csapatokkal, promóterekkel, szponzorokkal és a Forma-1-ben lévő megannyi partnerrel, miközben visszük előre az üzletet.”

    „Az elmúlt hat év az Audinál és a Lamborghini vezetése szélesebb  perspektívát és tapasztalatot nyújtott számomra, melyet a Forma-1-ben fogok kamatoztatni” – tette hozzá Domenicali

    A Liberty szerint Carey remek munkát végzett

    „Chase fenomenális munkát végzett a Forma-1 élén” – mondta a Liberty Media elnöke és vezérigazgatója, Greg Maffei. „Összeállított egy első osztályú kereskedelmi- és sportszervezetet, amely eredmények hosszú listáját produkálta, beleértve a sport vonzerejének bővítését, a digitális jelenlét növelését, új technikai előírások megállapítását, az első alkalommal történő költségvetési korlát biztosítását és egy újabb méltányos Concorde megállapodást a csapatokkal.”

    „Cselekedetei megerősítették az F1-et, mint az autósport csúcsát. Ahogy mindig, ő nagyszerű partner volt, és továbbra is várom tanácsait új, nem ügyvezető elnökként betöltött szerepében.”

    „Örömmel üdvözölhetjük Stefano Domenicalit a Forma-1 elnök-vezérigazgatójaként” – tette hozzá. „Stefano gazdag sikertörténetet mutatott be az F1-ben a Ferrarinál, és a szélesebb autóiparban az Audinál és a Lamborghininél.”

    Chase Carey pedig a következő szavakkal adja át a stafétát:

    „Büszke vagyok a csapatra, mely nem csak hogy átvészelt egy rendkívüli kihívásokkal teli 2020-at, de újabb célokkal és elszántsággaé tért vissza a fenntarthatóság, a diverzitás és az elfogadás jegyében.”

    „Bízom benne, hogy erős alapot hoztunk létre a hosszútávú növekedéshez. Ez egy kaland volt és élveztem a munkát a csapatokkal, az FIA-val és minden partnerünkkel. Alig várom, hogy továbbra is részese lehessek, illetve támogassam Stefanót, aki átveszi a kormánykereket.”

  • Stefano Domenicali lehet a Forma-1 új vezérigazgatója?

    Stefano Domenicali lehet a Forma-1 új vezérigazgatója?

    A BBC információi szerint a Ferrari egykori csapatfőnöke, Stefano Domenicali lehet a Forma-1 új főnöke, a következő évtől, ő veheti át Chase Carey helyét ebben a pozícióban.

    Az olasz 2008-tól 2014 áprilisáig volt a Ferrari csapatfőnöke, ő az utolsó, akinek irányítása mellett a vörösök konstruktőri bajnoki címet tudtak szerezni, 2008-ban. Ferraritól való távozása után a Lamborghini vezérigazgatója lett, ezenkívül ő az FIA együléses bizottságának elnöke.

    A BBC jelentése szerint Domenicali „kinevezését még nem jelentette be az F1, de a BBC-nek hiteles források megerősítették”.

    Chase Carey az F1 elnöke és vezérigazgatója, 2017 óta, mióta a Liberty Media 2017-ben átvette a sport irányítását. 2021-től távozik a vezérigazgatói posztról, azonban mindne bizonnyal elnök marad.

    A Domenicali érkezéséről szóló hírt eddig egyik fél sem erősítette meg.

  • Hamilton: Nem bánom, hogy nem írtam alá a Ferrarihoz!

    Hamilton: Nem bánom, hogy nem írtam alá a Ferrarihoz!

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy egyáltalán nem baj, hogy soha nem versenyzett eddig Ferrarival. A hatszoros világbajnok, ahogy a legtöbb F1-es versenyző arról álmodik, hogy Ferrari pilóta lesz, de nála eddig ez nem következett be. A Scuderia korábbi csapatfőnöke, akit 2014-ben elbocsátottak, Stefano Domenicali, elárulta, hogy egyeztetett Hamiltonnal arról, hogy a brit pilóta a maranellóiakhoz igazoljon. Az olasz Resto del Carlino lapnak ennyit árult el erről:

    „Akkoriban nem voltak megfelelőek a feltételeink ahhoz, hogy megszerezzük őt a Ferrarinak. Általánosságban beszélgettünk, nem volt ez konkrét tárgyalás. Útjaink azonban nem keresztezték egymást. Visszatekintve erre a korszakomra, büszke vagyok, hogy benne voltam Räikkönen 2007-es csapatában amellyel bajnokok lettünk, amikor pont Hamiltont győztük le egy ponttal.”

    A múlt héten faggatták erről a Domenicali-diskurzusról Lewist is. A Sky Italia megkérdezte tőle, hogy bánja-e, hogy soha nem versenyzett Ferrarival. A 44-es rajtszámú pilóta roppant lényegre törően ennyit felelt:

    „Nem.”

    Azt még azért hozzátette a Mercedes versenyzője, hogy vannak neki, és szereti is a Ferrari utcai autóit:

    „Ez soha nem volt titok. Mindig is nagy Ferrari rajongó voltam, akad is pár a garázsomban. Remélem, hogy harcolhatok velük újra, mielőtt befejezem majd a versenyzői karrieremet.”

  • Az FIA felülvizsgálja a szuperlicensz-pontokat, a vírushelyzet miatt

    Az FIA felülvizsgálja a szuperlicensz-pontokat, a vírushelyzet miatt

    Az FIA felülvizsgálja a szuperlicensz-pontok rendszerét annak érdekében, hogy biztosan senkinek ne okozzon hátrányt a koronavírus miatt kialakult furcsa helyzet.

    Az FIA Super Licence Working Group (szuperlicensz munkacsoport) együttműködve számos pályaautós csapattal, promóterekkel és versenyzőkkel olyanná szeretnék alakítani a pontrendszert, hogy az ne sodorjon veszélybe bajnokságokat, inkább ösztönözze a részvételt azokban is.

    „A COVID-19 krízis nagy hatással volt a sporttevékenységekre és ez alól a motorsport sem kivétel” – mondta Stefano Domenicali, az FIA együléses bizottságának elnöke. „Számos pályaautós sorozat küzd gazdasági nehézségekkel, a versenyzőket pedig természetesen aggasztják a bajnokságok szezonok esetleges elmaradása, miközben elkötelezettek a versenyzés újraindítása mellett a bizonytalanság közepette is – ez (a helyzet) pedig negatív hatással lehet az FIA együléses programjaira is. Az FIA tudatában van ezen aggodalmaknak és szeretnék megnyugtatni a bajnokságokat, csapatokat és versenyzőket, hogy a Super Licence Working Group olyan megoldásokon dolgozik. amelyek méltányosságot biztosítanak a versenytársak számára, ösztönzik a részvételt és segítenek a sorozatoknak bizonyos mértékű stabilitást fenntartani ebben a nehéz időszakban.”

    „Méltányoljuk, hogy van némi nyugtalanság a versenyzők között az állandóan változó versenynaptárak miatt és hogy a szuperlicensz pontok esetleges egyensúlyhiánya negatívan befolyásolhatja az előrelépést az FIA verseny-létráján” mondta Tom Kristensen, az FIA versenyzői bizottságának elnöke. „A munkacsoport konzultációt folytat az együléses bajnokságok érdekelt feleivel annak érdekében, hogy egyensúlyba hozza a pontrendszert úgy, hogy egyetlen versenyző se kerüljön hátrányos helyzetbe a 2020-ban megváltozott motorsportban.”

  • Olasz sajtó: A Ferrari már udvarol a Mercedes motorgurujának

    Olasz sajtó: A Ferrari már udvarol a Mercedes motorgurujának

    A Mercedes motorguru Andy Cowell a Ferrarihoz igazolhat, állítja egy elismert olasz újságíró. Mielőtt 2013-ban kinevezték volna a csillagos márkánál, Cowell flörtölt a maranellóiakkal. A Corriere dello Sportnál Daniele Sparisci ezt állítja:

    „Akkor változtatta meg Andy Cowell a véleményét, amikor lemondatták Stefano Domenicalit. Most már újra szabad, és feltehetően újra indul az udvarlási fázis, még akkor is, ha a mai hihetetlenül összetett Forma-1-ben egy név nem változtat sok mindenen. A Ferrarinak azonban szüksége van új módszerekre, új ötletekre, és sokkal fejlettebb eszközökre ahhoz, hogy visszatérhessenek a csúcsra. Hosszú út vezet ki a jelenlegi pokoli helyzetből. Meg kell teremteni annak a feltételeit ilyen zűrzavaros évek, és némi tisztogatás és szerkezetátalakítás után, hogy már ne mondjanak külföldi szakemberek nemet a Ferrarinak.”

    Egy másik olasz újság, a Tuttosport egyetért ezzel, és Spa után így írtak:

    „Ez már nem a krízisükről szól. Az egész rendszert újra kell gondolni.”

  • Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

    Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

    A korábbi Ferraris csapatfőnök, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel korrektül fog viselkedni a 2020-as szezonban.

    Sokan, többek között 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve is, hatalmas csatát vár a németek négyszeres világbajnoka és a Ferrari új első számú pilótája Charles Leclerc között.

    „A feszültség nem segít senkinek – még Leclercnek sem.” – mondta Villeneuve a La Gazzetta dello Sportnak.

    „Leclerc tudja, hogy most már ő az első számú csapaton belül, de még mindig egy négyszeres világbajnokkal áll szemben. Charles rendelkezik azzal a potenciállal, hogy kezelje ezt a helyzetet, szóval meglátjuk hogyan jár majd el.”

    Domenicali, aki 2014-ig volt a Ferrari csapatfőnöke, támogatja a maranelloi istálló döntését, miszerint Leclercet állítják a hierarchia élére:

    „Igen, mivel egy hatalmas tehetség.” – mondta az olasz az Il Resto del Carlino nevű újságnak. „Fejlődése is megerősíti azt az elképzelést, ahogyan az akadémiát indítottuk a fiatal pilóták számára.”

    Domenicali úgy véli, hogy az olyan pilóták, mint Leclerc és Verstappen „az új generáció szimbólumai.”

    „Tudom, hogy Seb egy profi és bárhogyan fog alakulni a jövője, korrektül fog viselkedni.”

    Villeneuve még hozzátette: „Sainz nem Verstappen, de egy erős pilóta.”

    „Nem fogja érdekelni a másik pilóta, Sainznak nagyobb neve, és imázsa van annál, minthogy beleálljon egy Schumacher-Barrichello szituációba.”

  • Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Stefano Domenicali úgy véli, a korábbi Ferrari-versenyző Fernando Alonso sokat segíthet Carlos Sainz-nak, hogy beilleszkedjen az olasz csapatba, ahová 2021-ben igazol Vettel helyére.

    „Carlosnak fontos lesz, hogy jól felkészüljön a ránehezedő nyomásra, mely azzal jár, hogy az ember a Ferrari pilótája” – magyarázta Domenicali, aki egyébként Alonso korábbi főnöke is volt, épp a Ferrarinál. „És szerintem itt jön a képbe Alonso, aki sokat segíthet az ehhez való hozzászokáshoz. Fernando és Carlos nagyon közeli barátok, és szerintem Alonso és Carlos édesapja képesek lesznek közösen átadni a tapasztalatukat. Már Lando Norris mellett is sokat fejlődött tavaly, azonban még van egy évad 2021-ig, szóval fókuszáltnak kell maradnia.”

    Néhányan úgy gondolják, Sainz azért érkezik a Ferrarihoz, hogy Leclerc mögé beállva másodszámú legyen.

    „A legfontosabb dolog, hogy garantálják a stabilitást és egyensúlyt” – tette hozzá. „Mindketten nagyon tehetségesek, fiatalok és muszáj a Ferrarinak dolgozniuk. A csapat a legfontosabb. Természetesen a Ferrari Charles-t nyomja, de ez nem jelenti azt, hogy Carlos nem tudja megmutatni, hogy arra született, hogy egy Ferrarit vezessen.”

    Domenicalit arról is kérdezték, mit gondol az elvileg Ausztriában rajtoló, furcsa szezonról.

    „Ami jelenleg zajlik, nem tűnik valóságosnak, pedig az” – mondta. „Remélem, hogy jövőre az F1 újra tud olyan show-t produkálni, amire csak ő képes. A cél idénre, hogy elérjék, hogy kevesebbet kelljen költeni, ezzel pedig egy kiegyenlítettebb mezőnyt és hosszútávon fenntartható csapatokat garantálnának. Remélhetőleg a tárgyalások gyümölcsözőek lesznek, mert ez nagyon fontos az F1-nek.”

  • Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz lapértesülések szerint a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo is azon jelöltek között van, akik átvehetik  Jean Todt helyét és az FIA élére állhatnak.

    Pino Allievi, az Autosprint szakírója írta meg a lap hasábjain, hogy az olasz üzletember is lehetséges jelöltek között van, akik átvehetik a francia pozícióját. Todt mandátuma jövőre lejár, és a szabályok szerint újraválasztani már nem lehet, ezért 2022-től egy új vezetőt köszönthet majd a Szövetség. A francia még nem nevezte meg lehetséges utódját, ám sejtések szerint a korábbi rally versenyző Mohammed Ben Sulayem sejk a legesélyesebb a posztra.

    A választást szavazásos úton ejtik majd meg, amin a nemzeti automobil szövetségek képviselői voksolhatnak. A szavatok egyenlőek, így nem fordulhat elő az, hogy egy olyan ország szava, ahol nagyobb jelentősége van a motorsportnak többet nyom a latba.

    Az olasz lap viszont úgy tudja, Todt nem Montezemolot fogja támogatni, a Ferrari egykori elnöke mellett Bernie Ecclestone áll, aki jelenleg brazil birtokán tölti napjait.

    Miután napvilágot látott az elmélet, az itáliai sajtó kíváncsian várja, hogyan reagál az érintett a feltételezésekre. Kevésbé hiteles források szerint egy másik olasz is közbeszólhat és elorozhatja a hőn áhított posztot. Egyes pletykák szerint tehát Flavio Briatore is a jelöltek között van, sőt Alejandor Agag, David Richards és Stefano Domanicali neve is bekerült a „kalapba”

  • Domenicali cáfolja, hogy visszatérni készül a Ferrarihoz

    Domenicali cáfolja, hogy visszatérni készül a Ferrarihoz

    Stefano Domenicali cáfolja azon feltevéseket, melyek szerint a Ferrarihoz való visszatérésre készül.

    Miután 2008 óta nem sikerült a Ferrarinak bajnoki címet nyernie, 2014-ben Domenicali távozott a csapatfőnöki posztról, és úgy egyáltalán a Ferraritól. Más kérdés, hogy azóta sem szerzett a csapat bajnoki címet pedig azóta már a harmadik csapatfőnököt fogyasztják Mattia Binotto személyében.

    Domenicali pedig jelenleg a Lamborghini vezérigazgatója.

    A legfrissebb hírek szerint pedig a Ferrari elnöke, John Elkann őt nézte ki Binotto helyére. Binottót még az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is úgy jellemezte, hogy ő inkább mérnök, mintsem vezető.

    „Kell valaki olyan, aki az emberekkel meg is tudja értetni, ha mond valamit és úgy is lesz. Nem csak talán, vagy megvitatva.” – mondta Ecclestone.

    Domenicali azonban cáfolja, hogy visszatérne a Ferrarihoz.

    „Amint a Ferrari szóba kerül, nem lehet kontrollálni a pletykákat.” – mondta Domenicalo a Corriere della Serának. „Ismerem Elkannt évek óta, a Ferrarit pedig mióta élek, szóval természetesen beszélünk egymással.”

    „De a feltételezés, hogy visszatérek Maranellóba, továbbra is megalapozatlan pletyka marad.”

    Azt is cáfolta, hogy a Liberty Mediánál, vagy az FIA-nál pályázna vezető szerepre.

    „Az igaz, hogy az FIA együléses bizottságának elnöke vagyok és továbbra is rajongok az F1-ért, de maradok, ahol vagyok.” – mondta.

    Binotto kapcsán pedig elmondta: „Meggyőződésem, hogy jó munkát végzett műszaki vezetőként és csapatfőnökként is, egy olyan szerepben, ahol gyorsan tanult és demonstrálta képességeit és egyensúlyát.”

    „Tavaly sok energia ment el a versenyzők irányítására, de most a csapatnak csak egy versenyképes autóra van szüksége. A többi probléma nem annyira fontos.”

  • Domenicali: Igazán furcsák a vasárnapok Forma-1 nélkül

    Domenicali: Igazán furcsák a vasárnapok Forma-1 nélkül

    A „morál” és a „gazdaság” érdekében, a Ferrari volt főnöke, Stefano Domenicali azt reméli, hogy a Forma-1-es versenyek hamarosan visszatérnek a világ vérkeringésébe. A ma már Lamborghininél vezérigazgató szakember a  L’Equipe-nek nyilatkozott:

    „A vasárnapok a Forma-1 nélkül igazán furcsák. Remélem, hogy a versenyek és összességében minden sport hamarosan újraindulhat. Ez nem csak morális kérdés, hiszen meg kell teremteni az alapjait az ilyen szórakoztató show-knak, hanem gazdasági is.”

    2020-ban eddig 9 futam maradt el vagy került törlésre a 22-ből a koronavírus járvány miatt. Domenicali elárulta azt is, hogy hiányzik neki az is, hogy láthassa a Ferrari fiatal sztárjának, Charles Leclercnek a fejlődését:

    „Türelmet is tanult a Ferrarinál, ugyanakkor gyorsan fejlődött is. A vérét adná a Ferrariért. Mindamellett, hogy tiszteletben tartják a monacói származását, Olaszországban sokan olaszként kezelik.”