Címke: Stefano Domenicali

  • Átalakul a spanyol pálya, így Barcelona is marad a versenynaptárban

    Átalakul a spanyol pálya, így Barcelona is marad a versenynaptárban

    Csak bizonytalan státuszt kapott a Spanyol Nagydíj 2021-re. A szerződés egyéves hosszabbítással sikerült elérni, hogy Barcelona jövőre is versenyt rendezhessen.

    A késlekedést pálya körüli bizonytalanság okozta, ugyanis sokszor változott a vezetőség az elmúlt évben.

    „Az idei versenyen találkoztunk Chase Carey-vel, és bemutatkoztunk neki, ez volt az első kapcsolatfelvételünk.” – meséli Josep Lluis Santamaria, a helyszín új vezetője.

    „Akkor kezdtünk el dolgozni a bővítésen. Türelmet kértek tőlünk, és azt mondták, szeptember-október környékén foglalkoznak majd a jövő évvel. Addigra kidolgoztuk a lényeget, és megállapodtunk, hogy egy újabb évre írunk alá.”

    „Azért akarták ezt, hogy már Stefano (Domenicali) kezelhesse az ügyet.”

    Santamaria azt is felfedte, hogy megváltoztatják a Barcelona melletti pálya 10-es kanyarját. Az F1 és a MotoGP vezetőségével közösen arra jutottak, az eddigi két verzió helyett egy kompromisszumot jelentő köztes kanyarkialakítást alkalmaznak majd.

    Ezenkívül azt is elárulta, hiába az ellenkező hírek, az előző évekhez hasonlóan a szezon előtti tesztnek is ők adhatnak otthont.

    „Bár még arról még alá kell írni a szerződést, az már korábban nyilvánosságra került, hogy márciusban tartják majd nálunk.” – szögezte le Santamaria.

    Sao Paulo nemrég hosszabbított, most Barcelona sorsa is biztossá vált, így már csak a Vietnámi Nagydíjnak fenntartott hétvége „kiadó” a jövő évi menetrendben.

  • A Force India egykori vezetője lesz Domenicali utódja az FIA-nál

    A Force India egykori vezetője lesz Domenicali utódja az FIA-nál

    A Forma-1 élére kinevezett Stefano Domenicali helyét a Force India korábbi helyettes csapatfőnöke Bob Fernley fogja betölteni az FIA együléses sorozatokért felelős bizottságának élén.

    Fernley a 80-as években az Ensign F1-es csapatánál vállalt szerepet, emellett az IndyCarban is tevékenykedett, majd kulcsszereplő volt a 2007-ben a Spykert felvásároló Force Indinál, ahol jó barátja Vijay Mallya csapatfőnök helyettese volt.

    Egészen 2018-ig volt a csapat alkalmazásában, amikor is a Force India Racing Pointtá alakult azon a nyáron. 2019-ben rövid ideig a McLaren Indy500-as programjáért felelt, amely azután ért véget, hogy Fernando Alonso nem tudta kvalifikálni magát a legendás versenyre.

    Emellett együttműködött a Bostoni Egyetemen működő Országos Motorsport Mérnöki Központtal a fiatal, tehetséges mérnökök előre jutásának érdekében.

    „Két remek elődöm, Gerhard és Stefano nyomdokait fogom követni. Rengeteg munka áll előttem, hogy annyi mindent tegyek le az asztalra, mint ők az elmúlt években. Néhány hónapba bele fog telni, mire mindet a saját képemre formálok, de ha már elindultunk az úton, remélhetőleg tudjuk majd folytatni azt, amit ők már elkezdtek, és talán egy kicsit előrelépést is elérhetünk majd.” – fogalmazott a frissen kinevezett Fernley, aki tehát Gerhard Berger, majd az őt követő Stefano Domenicali örökébe is lép.

  • Schumacher bátran kérdez majd Todttól, Domenicalitól és Brawntól

    Schumacher bátran kérdez majd Todttól, Domenicalitól és Brawntól

    A Haas 2021-re leigazolta Mick Schumachert, így már biztosan láthatjuk jövőre a Forma-1-ben versenyezni a hétszeres világbajnok Michael Schumachee fiát.

    Mick pedig elmondása szerint nem fél majd tanácsokat kérni az F1 és az FIA embereitől, Jean Todttól, Ross Brawntól, vagy épp Stefano Domenicalitól, akik mindhárman dolgoztak korábban Michaellel.

    „Mindhárman nagy szerepet játszottak apám karrierjében és az enyémben is” – mondta a 21 éves versenyző. „Szóval nyilván jó látni, hogy ők mind sikeresek lettek a sportban és csapatfőnöki posztok, vagy csapatoknál való munkán túl is.”

    „Ez segít nekem abban, hogy más oldalról is megértsem a sportot, hogy az ő szemükkel is lássak és a tapasztalataik csak segítenek nekem a jövőben.”

    „Úgy értem ezt, hogy látom, mennyi energiát tettek ebbe, mennyit dolgoztak apámmal azon, hogy megnyerjék, zsinórban azokat a bajnoki címeket.”

    „Azóta mind váltottak, Jean az FIA elnöke, Ross és Stefano pedig az F1-nek dolgoznak most” – mondta Mick.

    „Szóval nagyszerű megérteni, hogy ők miként látják a sportot, szerintük merre tart, és mivé kell fejlődnie.”

    „Egyszerűen jó számomra, hogy megérthetem mindezt, mielőtt bekerülök a sportba, és mindig vissza is fogok térni hozzájuk, ha lesz kérdésem, vagy bármi.”

  • Még hosszabb lehet a versenynaptár a jövőben, cserélődő helyszínekkel

    Még hosszabb lehet a versenynaptár a jövőben, cserélődő helyszínekkel

    A jövőre 23 versenyes naptár az elkövetkezendő években még hosszabb lehet, erősítette meg Chase Carey.

    Sőt az F1 éléről év végén távozó amerikai azt is elhintette, komoly változások lehetnek az egymást követő évek naptáraiban is a későbbiekben. Elmondta, jó a kapcsolatuk a jelenlegi és jövőbeli versenyek promótereivel.

    „Sok helyszín, ahová idén ellátogattunk, érdeklődését fejezte ki új versenyekkel kapcsolatban, és más országok is vannak, akik jobban érdeklődnek, mint valaha” – kezdte nyilatkozatát Carey. „Szeretnénk megvalósítani egy 24 versenyes naptárat az elkövetkezendő években, és valószínűleg cserélgetni fogunk néhány versenyt, hogy új partnereinkhez is igazodhassunk. De korlátozott számú lesz ilyenből, hiszen elkötelezettek vagyunk hosszútávú megállapodásaink iránt.”

    Az üzletember még hozzátette, reméli, jövőre újra megtelhetnek a lelátók: „Az eseményeket rajongókkal tervezzük 2021-ben, hogy a normálishoz közeli élményt nyújthassunk.”

  • Ecclestone szerint a Liberty arra készül, hogy eladja a Forma-1-et!

    Ecclestone szerint a Liberty arra készül, hogy eladja a Forma-1-et!

    Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy a Liberty Media arra készülhet, hogy eladja a Forma-1-et. Az amerikai cég 2017-ben vette át az irányítást a királykategória felett, 4.6 milliárd dollárért. A nemrég 90 éves lett Ecclestone-t pedig menesztették a vezetésből. Jelenleg Chase Carey irányít, de 2021-től Stefano Domenicali veszi át a szerepét. Az F1 példátlanul hosszú, 23 futamos versenynaptár tervezetet mutatott be a héten, miután hatalmas pénzügyi veszteség érte őket a koronavírus járványnak köszönhetően. Mr. E. így magyarázta a dolgot az Auto Motor und Sportnak:

    „A 23 verseny azt akarja mutatni, hogy az üzletmenet újra rendben megy. Én is ugyanígy tennék, ha el akarnám adni a szériát.”

    Egy anonim csapatfőnök nemrégiben annyit mondott, hogy több csapat is megszűnhet, ha a Forma-1 kénytelen lesz egy újabb kompromisszumokkal teli szezont elkönyvelni jövőre. A McLaren részéről Andreas Seidl pedig ennyit nyilatkozott:

    „Kevesebbet értünk el, de nagy költségmegtakarítást sikerült realizálni. Feltehetően túl lehet élni még egy olyan szezont mint az idei, de csak akkor, ha a megtakarításokat is ugyanezen szinten tudjuk tartani. A költségvetési korlát is segít ebben.”

    A wokingiak csapatfőnöke szerint a 2022-re tervezett drasztikusan új autókkal is együtt lehet élni:

    „A költségvetési korlát mellett mindegy, hogy új autót építesz vagy a jelenlegit alakítod tovább, nem lesz nagy különbség.”

  • Horner nem aggódik amiatt, hogy volt Ferrari főnökök lesznek az F1 élén

    Horner nem aggódik amiatt, hogy volt Ferrari főnökök lesznek az F1 élén

    Christian Horner elmondta, nem esett kétsége azt illetően, hogy rengeteg korábbi Ferrari csapatfőnök van az F1 élén.

    Egyébként a maranelloi csapat az egyetlen az F1-ben, amely rendelkezik vétójoggal, amit állítólag használtak is amikor arról volt szó, hogy Toto Wolff legyen az F1 első embere.

    Mindenképpen figyelemre méltó, hogy az F1 legfelsőbb tisztviselői: Jean Todt, az FIA elnöke, Ross Brawn az F1 sportigazgatója, és 2021-től Stefano Domenicali lesz a vezérigazgató.

    Mind a hárman ott voltak a Ferrari ultra sikeres Michael Schumacher korszakában, de a Red Bull csapatfőnöke határozottan kijelentette, nem aggódik emiatt:

    „Ha megnézzük, hogy a Forma-1 jelenlegi vezetői ott voltak az 1990-es évek közepén, vagy a 2000-es évek elején.” –  fejtette ki.

    „Azonban azt gondolom, hogy nem lesz semmilyen szeretetből fakadó elfogultság a Ferrari felé. Biztos vagyok benne, hogy Stefano a pártatlanság híve lesz.” – mondta Horner.

    Ezek a hírek, miszerint Domenicali fogja váltani Chase Careyt 2021 január 1.-től a múlt héten, Szocsiban láttak napvilágot.

    „Azt gondolom, hogy ez remek a sportnak.” – folytatta Horner. „Ő a jó srácok egyike.”

    „Versenyeztünk ellene, amikor a Ferrari csapatfőnöke volt, és azt tudom mondani, hogy rendkívül intelligens ember. Volt versenyző és versenytárs is, szóval érti ezt a fajta bizniszt.”

    „Igazából, az életét a Forma-1-en kívül az üzleti világban töltötte, és az elmúlt években nagyszerű munkát végzett a Lamborghininél, és azt hiszem, hogy a Forma-1 csak profitálhat vele.” – zárta Horner.

  • Carey nem akar majd Domenicali útjában lenni

    Carey nem akar majd Domenicali útjában lenni

    A Forma-1 leköszönő vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy el szeretné kerülni azt, hogy „útjában legyen” utódjának, Stefano Domenicalinak.

    Domenicali 2021 január 1-jén veszi át a pozíciót, Carey pedig megmarad „csak” elnöknek.

    „Reálisan nézve segíteni szeretnék, de nem akarok útban lenni, szóval majd kitaláljuk, hogyan legyen” – mondta Carey a Sky Sportsnak. „Marad szerepem, nem távozom teljesen, segíteni fogok, de végül Stefani a maga döntéseit fogja meghozni.”

    „Beszélgettünk róla, hogy mik a kihívások, mik a lehetőséget, minek kellene a prioritásnak lennie.”

    „Megosztottuk egymással a nézeteinket, és hogy mit gondolunk, hogyan tud és kellene haladnia a Forma-1-nek.”

    „Van pár izgalmas dolog a láthatáron. Nyilvánvaló,az új autók 2022-ben, és a számos új kezdeményezés, mint a költségvetési korlát és a kiegyensúlyozottabb bevétel-elosztás jövőre.”

    „De úgy gondolom, hogy ő olyan döntéseket hoz majd, melyeket helyesnek tart és ennek így is kell lennie.”

    Miután a Libery media átvette a Forma-1 irányítását, három kulcsember állt a sport élén. Carey, valamint a kereskedelmi vezető Sean Bratches, valamint az új ügyvezető, Ross Brawn. Bratches azonban már idén januárban távozott pozíciójából, így az eredeti hármasból hamarosan már csak Brawn marad meg.

    „Nagyszerű volt” – mondta Carey az elmúlt időszakról. „Teljesen másmilyen volt, mint bármi más, aminek korábban a részese voltam életem során.”

    „Nagyszerű karrierem volt a média világában, ez pedig rendkívüli volt. Szerintem ez egy rendkívüli sport, hihetetlen sportolókkal, akik hihetetlen dolgokat csinálnak, ez egy nagyszerű történet. Nagyszerű a részesének lenni és azt gondolom, hogy ez egy nagyszerű hely.”

    „Nyilvánvaló, hogy egy kihívást jelentő éven leszünk túl, de úgy gondolom, hogy nagyszerű jövő áll előttünk és Stefano érkezésével ez rendkívül izgalmas.”

    „Ő olyasvalaki, aki a földön jár, ismeri a sportot, ismeri a résztvevőket és valóban tovább fogja építeni azokat a dolgokat, amiket elkezdtünk.”

  • Mick Schumacher hasznára válik majd a Forma-1-nek

    Mick Schumacher hasznára válik majd a Forma-1-nek

    A soron következő Eifel Nagydíj első szabadedzése különlegesebb lesz a megszokottnál. Első ízben kap ugyanis lehetőséget a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick, hogy a Forma-1-es mezőnnyel együtt, F1-es autóval körözzön. Mick Schumacher az Alfa Romeo Racing egyik autójával gyakorolhat majd.

    Nem  lesz azonban az egyetlen újonc, Ferrari akadémista, aki bemutatkozhat majd a szabadedzésen: a Haas színeiben Callum Ilott vezethet majd.

    Schumacher jelenleg vezeti a Formula 2-es bajnokság pontversenyét, és nagyon várja már a közönség az F1-be. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Mick bajnok alapanyag, de Ross Brawn is nagyon bizakodó a fiatal versenyző karrierjét illetően.

    A mostani F1-es gyakorlás pedig rendkívül fontos lesz a fiatalok számára, mivel manapság nem sok lehetőségük van a fiataloknak F1-es autóval tesztelni.

    „Tíz évvel ezelőtt a versenyzőknek volt, mondhatjuk, hogy 19 (szezon előtti) tesztnapjuk, de 2021-ben ez már csak másfél lesz” – mondta Vasseur a Championatnak.

    „Olyan pályákon is fogjuk kezdeni a szezont, melyeken a fiatal versenyzők még nem vezettek. Időbe telik egy újoncnak belerázódnia a Forma-1-be; gumik, miegymás. Öt, vagy hat versenyt adnék nekik erre.”

    Norbert Haug, a Mercedes egykori főnöke pedig arról számolt be, hogy a Forma-1 új vezérigazgatója (2021-től), Stefano Domenicali véleménye szerint nem kérdéses, hogy Mick Schumacher F1-es szereplése, esetleg későbbi leigazolása, jó hatással lesz a sportra.

    „Stefano nagyon jól tudja majd, hogy Mick annyira megérdemli ezt az előléptetést, mint amennyire ez a Forma-1 hasznára lesz” – mondta Haug.

  • A Ferrari vétózta meg, hogy Toto Wolff legyen az F1 igazgatója!

    A Ferrari vétózta meg, hogy Toto Wolff legyen az F1 igazgatója!

    Mint kiderült, Chase Carey helyére nem Domenicali volt az egyetlen jelölt, ahogy pletykálták, Toto Wolff is lehetett volna az F1 első embere.

    A Mercedes csapatfőnöke Vettellel egyetemben jó véleménnyel van a frissen kinevezett elnökről, de elárulta, akár ő is lehetne most az olasz helyében.

    „Mindenki tudja, hogy volt néhány megbeszélésem Greg Maffei-vel, a Liberty vezérigazgatójával, de nem jutottunk tovább ennél. Nem mehetett volna tovább az ügy, a Ferrari nem örült volna neki.”

    Az említett csapat vezére, Mattia Binotto nem is tagadta, hogy megvétózták Wolff kinevezését.

    „A Ferrari egyik fontos vétójoga ebben az esetben is érvényes.” – erősítette meg az olasz.

    „A Totót illető döntésünk nem személyes volt, szerintem ugyanolyan jól be tudta volna tölteni a szerepet, mint Stefano.”

    „Nem tartottuk jónak, hogy olyan ember kerüljön ebbe a pozícióba, aki a mai F1-ben is tevékenyen részt vesz. Stefano egy semlegesebb személy, aki éveket töltött távol ettől a környezettől.”

    „Christian Horner, de még Mattia Binotto sem lett volna jó jelölt.” – jegyezte meg nevetve.

    Még Wolff is elismeri, hogy az éveket Lamborghininél töltő olasz szakember megfelelő választás volt.

    „Egy profinak kell vezetnie a sportot, és Domenicali az. Jól ismeri az F1-et, a sport kerül majd előtérbe.”

    Idén sok ötlet merült fel, hogyan lehetne feldobni a versenyeket, legutóbbi a fordított rajtrácsos versenyeké, de Hamilton szerint a Toszkán Nagydíj „sprintversenyei” is egy ilyen kísérletezés eredményei voltak.

    „Szerintem ő majd megpróbálja visszaszorítani ezeket a mesterséges intézkedéseket, mert egyik részről megérti a nézői igényeket, másrészt meg tisztelője a tiszta sportnak.” – nyilatkozta az osztrák.

    „Az egyensúlyt megtalálni nem egyszerű, de képes rá. Megpróbál majd minket lelassítani, de ez a játék része.”

  • Vettel szerint Domenicali képes lesz irányítani a Forma-1-et

    Vettel szerint Domenicali képes lesz irányítani a Forma-1-et

    Stefano Domenicali több mint jó jelölt az Forma-1 igazgatói posztjára, a sorozat négyszeres bajnoka, Sebastian Vettel szerint.

    A héten jelentették be, hogy az olasz váltja majd Chase Carey-t a királykategória elnöki székében. Vettel már Szocsiban nyilatkozott a korábbi Lamborghini főnök kinevezéséről.

    “Szerintem ismeri a sportot, a Ferrarival sok időt töltött itt. Ő több is, mint képes ellátni ezt a feladatot. Persze ezt csak az idő mondja majd meg, de mindenesetre jó viszont látni.”

    Amikor arról kérdezték, szerinte más lesz-e a Forma-1 Domenicali uralma alatt, így válaszolt:

    “Megvan erről a véleményem, de abból sok van. Könnyű azt mondani, hogy ezen meg azon kell javítani, de arra kell hagyatkoznunk majd, amit a sportág vezetői döntenek. Az meg a tulajdonos feladata, hogy olyan embert rakjon a vezetőségbe, aki jól végzi majd a dolgát.”