Címke: Stefano Domenicali

  • Domenicali: Nem lesz ‘zöld Mercedes’ saga 2021-ben

    Domenicali: Nem lesz ‘zöld Mercedes’ saga 2021-ben

    Stefano Domenicali úgy véli, idén nem fog visszatérni a ‘rózsaszín Mercedes’ története a Forma-1-be.

    Az elkövetkezendő szezon módosított aero szabályainak tükrében, Toto Wolff szerint nem zárható ki az, hogy a Red Bull vagy az Aston Martin a mezőny elejére kerüljön. Tavaly ugyanis a Racing Point megalapozta konstrukciójának jó alapjait, miután állításuk szerint saját készítésű fényképek segítségével másolták le a Mercedest.

    Természetesen ezt az ellenfelek nem nyelték le, így ment a szezon elején az adok-kapok a Renault és ‘rózsaszín Mercedes’ gúnynevet viselő alakulat között. Végül elvették a kanadai-brit csapat azon pontjait, amit a Stájer Nagydíjon szerzetek meg, továbbá 400 ezer euró befizetésére kötelezték őket.

    Idén azonban Aston Martinként és Sebastian Vettellel a volán mögött jó páran már számítanak a ‘zöld Mercedes’ megjelenésére, ám Domenicali szerint nem fog megismétlődni a tavalyi ügy:

    ,,Nem. Ez a probléma nem fog további következményekkel járni. Minden elég egyértelműen lett kezelve.” -nyilatkozta az F1 új vezetője az olasz Corriere dell Serának.

    Ugyanakkor Domenicali szerint nem volt olyan komoly történés a ‘rózsaszín Mercedes’ története:

    ,,Az ilyen viták a Forma-1 történelmének a részét képezik. Biztos vagyok abban, hogy minden ezzel kapcsolatos nézeteltérés és gyanú már a múlté, mivel az összes szürkezónás területet tisztáztuk.”

    Az olasz vezető ezen felül megvédte azt a döntést is, miszerint 2022-től befagyasztják a motorfejlesztéseket, és elutasította azokat a nézeteket, amik szerint ez ellentmond az F1 állandó fejlődésének és DNS-ének.

    ,,Nem, ilyen technológiai szinten működő erőforrások a világon máshol nem léteznek. Gondolnunk kell így a stabilitásra. Egyetlen vállalat sem vághat bele úgy egy projektbe, hogy nem érti teljesen annak költségeit és előnyeit. Azt mondtuk magunknak: hozzunk létre egy másodlagos lehetőséget, ami során a csapatok létezhetnek, és más alakulatok kockázat nélkül beléphetnek.”

    Végül arról kérdezték a Ferrari egykori csapatfőnökét, hogy mit tanácsolna egykori kollégájának, Mattia Binottónak. Domenicali a következőket mondta:

    ,,Egy olyan céget látok, ami a stabilitást és az ezzel járó versenyképességet keresi. Nem tudok mit tanácsolni barátomnak, Mattia Binottónak. A Ferrarinak a prioritásokra kell fókuszálnia, anélkül, hogy a csapatnál jelenlévő nyomás, elvonná a figyelmüket.”

  • Nyárig szinte biztosan nem lehetnek nézők a versenyeken

    Nyárig szinte biztosan nem lehetnek nézők a versenyeken

    Stefano Domenicalo, a Forma-1 vezérigazgatója arról számolt be, hogy nyárig biztosan nem lehetnek jelen nézők a versenyhétvégéken.

    Korábban már volt szó róla, hogy majd a koronavírus elleni oltások hozhatnak változást. Így gondolja a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is.

    „Azt gondolom, hogy a vakcinának köszönhetően a helyzet enyhül majd a legtöbb európai országban” – mondta Wolff a Speed Weeknek.

    „Ezért gondolom azt, hogy a következő 2-3 hónapban sokkal jobb lesz a helyzet, mint tavaly volt.”

    Abban azonban már kevésbé hisz, hogy a 23 tervezett versenyhétvége mindegyike meg is lesz rendezve.

    „Nem biztos még, hogy minden tervezett pálya meg tudja majd rendezni a versenyét. Portugália és Brazília jelenleg tiltólistán van.”

    Domenicali pedig azt reméli, hogy nem lesz minden verseny üres lelátós, erre azonban nyárig biztosan várni kell.

    „A pandémia ellenére, a célunk az, hogy mind a 23 tervezett futamot megrendezzük” – mondta a Corriere della Serának. „De szerintem nyárig nem tudunk majd nézőket fogadni a lelátókon.”

  • Indianapolis is visszatérhet a Forma-1-be

    Indianapolis is visszatérhet a Forma-1-be

    Mióta a Liberty Media átvette a Forma-1-et, nagyon szeretnének még egy versenyt az Amerikai Egyesült Államokban. Mostanság az egyetlen amerikai verseny helyszíne Austin, viszont évek óta téma egy esetleges nagydíj Miamiban, de ezt máig sem sikerült tető alá hozni.

    „Az Amerikában való versenyzés egy jelenlévő probléma, remélem hamarosan választ tudok adni ezzel kapcsolatban” – nyilatkozott erről Stefano Domenicali, az F1 újdonsült vezérigazgatója. „A cél, hogy legyen két versenyünk Amerikában, de most nem tudom megmondani, hogy Vegas jobb lenne-e helyszínként, vagy rosszabb. Keményen dolgozunk rajta és Indianapolis is egy jelölt.”

    Az Autoweek hasábjain ezt tette még hozzá: „Meg kell győződnünk róla, hogy Amerikában többet tudnak az F1-ről. Több információ kellene elterjedjen a pilótákról és a csapatokról. Ezen keményen fogunk dolgozni idén.”

  • Domenicali a lehető leghamarabb szeretne nézőket látni a pályák mellett

    Domenicali a lehető leghamarabb szeretne nézőket látni a pályák mellett

    Stefano Domenicali reménykedik benne, hogy a Forma-1 versenyei 2021-ben már közönség előtt futhatnak. 2020-ban a szezon nézők nélküli futamokkal indult, köszönhetően a világjárványnak, és most is sajnos a virulensebb törzsek miatt új korlátozások vannak érvényben. Az F1 új vezérigazgatóját ugyanakkor megkérdezte az olasz Il Giornale, hogy a lehetséges-e a soron következő világbajnokság két olasz fordulóját majd nézők előtt rendezni:

    „Két alapvető futamáról beszélünk a 2021-es versenynaptárnak. Látnunk kell azonban, hogy miképp alakul az elkövetkezendő hónapokban a pandémia. Ugyanakkor reménykedünk benne, hogy mihamarább láthatunk nézőket a lelátókon. A Forma-1-es versenyek iránti vágy továbbra is nagy.”

    Az olasz Domenicalit természetesen kérdezték az általa korábban irányított Ferrariról is, akik 2020-ban jelentősen visszaestek:

    „Az F1-nek szüksége van a Ferrarira, és a Ferrarinak is szüksége van a Forma-1-re. Úgy vélem, hogy a csapat némileg nehezebb helyzetből indul, mint tavaly, de meggyőződésem, hogy Maranellóban van akarat és felismerés, hogy mit kell tenniük.”

  • Az Audi cáfolja a vad pletykákat a Red Bull kapcsán

    Az Audi cáfolja a vad pletykákat a Red Bull kapcsán

    Az Audi kategorikusan tagadja azt, hogy beszállnának a Forma-1-be. Azzal pedig, hogy a Red Bull átmatricázhatja a Honda motorokat 2022-től kezdve, a rövidtávú jövője biztosított lesz a sportágban. Hosszútávon ugyanakkor szükségük lesz majd egy olyan partnerre, akik képesek versenyképes motort biztosítani nekik, és azt tovább is fejlesztik majd. Az emlegetett német gyártó azonban határozottan elutasítja ezen pletykákat.

    A Red Bull lehet, hogy megoldotta az erőforrással kapcsolatos gondjait 2025-ig, köszönhetően a motorbefagyasztásnak, amelyre rábólintott az összes csapat. Ugyanakkor az osztrák csapatnak szüksége lesz egy újabb beszállítóra, és így jött szóra az Audi, akiket velük kapcsolatban már nem először hoznak szóra. Helmut Marko erről az Auto Motor Sportnak nyilatkozott:

    „Nyitottak vagyunk új partnerekre.”

    Valójában a japán gyártó a Red Bull és a Honda új viszonyában attól tartott, hogy a bonyolult technikai megoldásaikat esetlegesen megosztják rivális gyártókkal. Ugyanakkor Ingolstadtból is hajthatatlanul van olyan hang, amely azt mondja, hogy a gyártónak csatlakoznia kellene a Forma-1 mezőnyéhez. A gyár szóvivője a német RTL-nek azonban cáfol:

    „A Forma-1-es szerepvállalás tagadása már tíz éve a fiókom részét képezi. Jelenleg nem foglalkozunk a királykategóriával.”

    A szóvivő azt is kategorikusan elutasította, hogy a német autógyártó tervei között szerepelne a száguldó cirkuszban való részvétel, hiszen született már döntés a motorsport programjukról az elkövetkezendő 10 év viszonylatában.

    Stefano Domenicali nemrég azonban bejelentette, hogy voltak olyan érdeklődő gyártók, akik beszállnának a Forma-1-be. Tekintettel arra, hogy volt a Lamborghini vezérigazgatója is, amely márka a Volkswagen csoport része, talán meg tudja győzni őket arról, hogy csatlakozzanak a mezőnyhöz 2025 után.

  • Az új javaslat szerint az F1 a sprintversenyeken is pontot adna

    Az új javaslat szerint az F1 a sprintversenyeken is pontot adna

    Az F1 vezetői csütörtökön (február 11-én) vitatják meg a tervezetet, ami a szombati sprintversenyeket is magába foglalja.

    A pénteki időmérő a második szabadedzés helyén lenne, a rövid verseny végeredménye pedig a vasárnapi nagydíj rajtrácsa is lenne egyben. Ezzel a pénteki nap is nagyobb jelentőséghez jutna, eddig csak jegyeladások miatt volt nagyobb szerepe.

    A bizottság a 10 csapatból, a Liberty Mediából és az FIA-ból áll. Utóbbi kettő 10, a csapatok 1-1 szavazattal rendelkeznek. A javaslat elfogadásához pedig 28 igen szükséges.

    Ami a részleteket illeti, körülbelül 100 km lenne a kis futam hossza, és az első nyolc helyezett kapna nagyjából feleannyi pontot, mint vasárnap.

    Terv szerint egyelőre csak néhány hétvégén, próbaképp alkalmaznák ezt a megoldást. A három potenciális helyszín pedig Kanada, Olaszország és Brazília.

    Minden a csapatokon múlik, akik 75 ezer dollárt kapnának az F1-től versenyenként, hogy az új ötlet költségeit fedezzék. Ez azonban nem lenne elég az esetleges javításokra, hiszen már csak egy első szárny is 200 ezer körül mozog.

    Egyrészt kérdéses, elég érdeklődés övezné-e a „kis versenyt”, másrészt a pilóták óvatosabbak lehetnek, hiszen egy hiba vagy kiesés a több pontot érő nagydíjra is kihatással lenne.

    Bár csendes szezonnak indult a 2021-es év, a végén még nagy változások is lehetnek az F1 háza-táján…

  • Ecclestone felfogását kellene követnie Domenicalinak

    Ecclestone felfogását kellene követnie Domenicalinak

    Stefano Domenicali személyében egy olyan ember lett a Forma-1 vezetője, akit az autosportos múltja miatt sokkal inkább elfogad a közvélemény.

    Nem véletlenül esett az olaszra a Liberty Media választása, hiszen korábban a Ferrari csapatfőnökeként, illetve a Lamborghini márka első embereként is sikeres volt, személyében pedig biztosítottnak látták a Forma-1 szép jövőjét. Ross Brawn-nal az oldalán, aki a sorozat technikai vezetője, két, a Forma-1-ben edzett és mindent átélt ember kezében van a száguldó cirkusz.

    Ő azonban már a legelején egy komoly feladat előtt áll. Fokoznia kell az izgalmakat, annak érdelében, hogy a királykategória továbbra is vonzó maradjon, vagyis csapatok, nézők, befektetők továbbra is lássanak potenciált a szériában.

    A gpblog.com holland kiadásának újságírója, Pelle Gerritsen szerint az új vezetésnek az ecclestone-i utat kellene követnie. Vagyis a nézői igényeket kellene az előtérbe helyezniük, az autóipar igényeivel szemben. El kell hagyniuk azt, hogy a Forma-1 arra törekedjen, hogy a technológia szempontjából releváns legyen az autóipar számára. Noha Domenicali és Brawn mérnöki beállítottsága révén ezt szeretné, de a sport hosszabb távon nem profitálna ebből, mivel az autógyártók nem a legjobbat akarják a sportnak, hanem hogy megmutassák a technikai fölényüket a Forma-1-en keresztül, majd mihelyst azt érzik, hogy nincs szükségük a sorozatra, távoznak onnan. Ráadásul az elektromos irány sem nyeri el egyelőre a rajongók tetszését.

    Jó példa erre a drámai technológiai újításra a hibrid motorok bevezetése, hiszen emiatt a Mercedes 2014 óta verhetetlen és domináns, ami pedig nagyban csökkenti a sorozat értékét és presztízsét. Bernie Ecclestone pedig már 2016-ban azt is kijelentette, hogy a Forma-1 érdekében kevesebb hatalmas kellene adnia a mérnökök kezébe. A brit pedig azt is nehezményezte, hogy az FIA-nak, a csapatoknak és a kereskedelmi jog birtokosainak egyhangúlag meg kell mindig egyezniük egy nagyobb módosításban.

  • Az F1 nem használja a gyorsítósávot az oltások miatt

    Az F1 nem használja a gyorsítósávot az oltások miatt

    Stefano Domenicali visszautasítja azon vádakat, mely szerint az F1 megpróbálja majd gyorsított eljárásban érvényesíteni az oltási tervét, a továbbra is tartó koronavírus-járvány alatt.

    A pandémia még mindig zajlik, így akadályozza sportág megszokott működését, és jönnek is az olyan híradások, mely szerint a sor elejére ugrana a száguldó cirkusz az oltási tervekben. A Forma-1 vezérigazgatója azonban cáfol:

    „Ez egy nagyon fontos fordulópont. A legkiszolgáltatottabbaké az elsőbbség. Nem akarunk előrébb ugrani az oltási sorrendben. Óvatosnak kell lennünk, látni kell és tiszteletben tartanunk azt, hogy mi a helyzet a legveszélyeztetettebb emberekkel. Nem akarjuk, hogy úgy tekintsenek ránk, mint akik bármit is elvesznek, az már egyszer biztos.”

    Melbourneben, ahol az azóta már elhalasztott Ausztrál Nagydíjjal kezdődött volna a szezon, azóta elkezdődőtt az Australian Open tenisztorna, szinte kísértetiesen üres lelátók mellett. Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy a már megerősített 2021-es F1 helyszínek szervezői között is akadnak, akik idegesek. Erről már Michael Ranzmaier-Hausleitner beszélt a Klein Zeitungnak, aki a spielbergi turisztikai ügynökség felelőseként érintett az Osztrák Nagydíj promóciójában:

    „Jobb lesz, mint 2020, de messze nem olyan, mint a korábbi években. A rajongók érdeklődnek ugyan és jönnének, de mindig úgy, hogy a foglalásuk szabadon törölhető legyen. Érzékelünk emiatt némi vonakodást. Nem érzékelhető idén a nagy felhajtás. Sajnos, nem tudjuk jelenleg felmérni azt, hogy mi várható, mi is csak várunk és reménykedünk.”

  • Érkezhet egy újabb csapat: a Monaco F1 Racing Team!

    Érkezhet egy újabb csapat: a Monaco F1 Racing Team!

    Hamarosan az F1 már nem tíz, hanem tizenegy csapattal rendelkezhet, hiszen a Monaco Increase Management vezérigazgatója, Salvatore Gandolfo továbbra is érdeklődik a sportág iránt. Stefano Domenicali érkezésével a királykategória élére, Gandolfo új lehetőséget lát erre.

    A Monaco F1 Racing Team projektnek már volt terve arra nézve, hogy új istállóként csatlakozzon a mezőnyhöz 2021-re. A koronavírus-járvány, valamint az új szabályzás 2022-re tolódása miatt azonban ez elmaradt. Gandolfo most azonban nyilatkozott a monacoincrease.com-nak:

    „Hisszük, hogy az F1 új vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinek a friss kijelentése, melyben arra utal, hogy elengednék az új csapatok 200 milliós nevezési díját, valóban előrelépést jelenthet. Nagyra értékeljük, hogy Stefano és az FIA mindketten nyitottak, és készek vagyunk megtenni a szükséges lépéseket a végleges nevezésünkhöz.”

    Többek között a korábbi F1 pilóta, Pascal Wehrleint máris hírbe hozták a leendő új csapat egyik versenyülésével.

  • Idéntől szombati sprintversenyek lehetnek a Forma-1-ben

    Idéntől szombati sprintversenyek lehetnek a Forma-1-ben

    A Forma-1 2021-ben kipróbálhatja az eddig csak Formula 3-ban és Formula 2-ben használt formátumot: a sprintfutamokat.

    A száguldó cirkusz csapatai korábban elvetették a Liberty Media azon ötletét, amivel kicsit még jobban meg szerették volna fűszerezni a versenyhétvégét. A Forma-1 újdonsült vezetője Stefano Domenicali pedig el is vetette a fordított rajtrácsos versenyek ötletét.

    „Ezt az ötletet elvetettük,” – mondta Domenicali a fordított rajtrácsról. „Ez egy olyan dolog, amit már elárulhatok.

    „Fontos, hogy figyelembe vegyük az új ötleteket is, hogy izgalmassá és vonzóbbá tegyük a sportot, azonban ugyanakkor tilos elszakadnunk a versenyzés eredeti megközelítésétől. Ezt azt hiszem megtanultuk akkor, amikor az időmérő formátumát változtattuk meg még 2016-ban.

    „Amiknek a lehetőségét a jelen pillanatban is vizsgáljuk, azok a szombati sprintversenyek. Azt gondoljuk, hogy ezt akár már az idei szezonban is kipróbálhatjuk,” – mondta az olasz szakember.

    „Erről már el is kezdtük az egyeztetést a csapatokkal.”