Címke: Stefano Domenicali

  • Domenicali: 2022 remek lehetőség az F1-nek az újrakezdésre

    Domenicali: 2022 remek lehetőség az F1-nek az újrakezdésre

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali biztos benne, hogy az új, 2022-es szabályok „hihetetlen lehetőséget kínálnak a sportág újraindítására”.

    A teljesen új aerodinamikai szabályok bevezetése azt jelenti, hogy a csapatok szinte teljesen tiszta lappal indulnak és fejlesztik a jövő évi gépeket, csak az erőforrás specifikációját viszik át.

    „Hihetetlen lehetőség lesz ez az újrakezdésre” – mondta Domenicali a GQ magazinnak.

    „Van esély arra, hogy közelebb kerüljenenk egymáshoz (a csapatok), ez következik. Vajon már az első futamtól kezdve így lesz? Nem hiszem, de ez is a játék része – a dolgok fejlődni fognak, és ez a szokásosnál rövidebb idő alatt fog megtörténni.”

    „A nagy csapatoknak változtatniuk kell a kultúrájukon és a gondolkodásmódjukon.”

    „Most el kell majd dönteniük, hogy mely területeken akarnak fejlődni.”

    Az F1 a Brit Nagydíj előtt bemutatta az új szabályokat, a csapatok pedig később egy fiktív autót is láthattak, az új szabályoknak megfelelően.

    Az előírások ellenére azonban Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója biztos benne, hogy azok nem eredményeznek majd azonos tervezésű autókat.

    „A definíció szerint ezek a szabályok, még ha szigorúbbak is, még mindig nyitottak a fejlődésre, így egyelőre messze vagyunk az egymárkás formulától” – magyarázta.

    „Ugyanígy, az FIA és a Forma-1 egyik célja, amikor ezeket a szabályokat kitalálták, az volt, hogy szigorúbbá tegyék őket, mert szorosabb versenyzést akarnak látni, vagyis kisebb különbségeket, kevesebb lehetőséget, ha úgy tetszik, a csapatok közötti differenciálódásra.”

    Alábbi videókban Fernando Alonso is elmondja, szerinte mennyire lesznek majd egyformák az autók jövőre:

  • Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Stefano Domenicali elmondta, hogy a következő hetekben jelenthetik be a 2022-es versenynaptár előzetes tervezetét.

    Még az idei szezon helyszínei felett is lebegnek kérdőjelek, mivel a Covid-19 árnyékként vetül Zandvoortra, Törökországra, Japánra, Mexikóra és Brazíliára. Az F1 viszont már gőzverővel koncentrál a következő esztendőre, így hamarosan nyilvánosságra is hozza hogyan képzeli el a korszakváltó 2022-es évet.

    ,,A 2021-es szezon felén vagyunk csak túl, ám a következő év tervezése már egy ideje folyik a háttérben. Remélhetjük, hogy szeptemberben vagy akár októberben már prezentálhatjuk az előzetes versenynaptárt.” – nyilatkozta Domenicali a Speedweeknek.

    Jövőre Miami is csatlakozik a körforgásba, így Amerikai két versenyt is rendezhet. Az F1 vezetője elmondta, mikorra ütemezhetik az új pálya bemutatkozását:

    ,,Megerősíthetjük, hogy a várva várt Miami GP május első felében kerül majd megrendezésre. A jegyek iránt már most nagy a kereslet, ám hivatalosan az értékesítés még nem kezdődött meg.”

  • Hivatalos: 2037-ig lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen!

    Hivatalos: 2037-ig lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen!

    Nemrég vált hivatalossá, hogy rekordhosszúságú szerződéshosszabbítást sikerült elérnie a Hungaroringnek, így már biztos, hogy több, mint 50 Magyar Nagydíj helyszíne lesz a mogyoródi aszfaltcsík.

    Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az MTVA-nak nyilatkozott arról, miről egyeztettek Stefano Domenicalival, az F1 vezérigazgatójával:

    „Beszélgetésünk jelentős része publikus, Domenicali úrral a Hungaroring, a Magyar Nagydíj jövőjéről beszéltünk, és megállapodtunk. Megállapodtunk abban, hogy miképp néz ki az elkövetkezendő 10 év finanszírozása 2032-ig, és hát megállapodtunk abban is, hogy a következő öt évet, tehát ’32 és ’37 között kifejeztem azon szándékunkat, hogy szeretnénk versenyt rendezni. Ő pedig ezzel egyetértett és azt mondta, hogy akkor megállapodtunk. Tehát ez azt jelenti, hogy 2037-ig Magyarországon legalább Forma-1-es versenyt fogunk rendezni.”

  • Suzuka halasztja a jegyértékesítést, Spa fogadhat közönséget

    Suzuka halasztja a jegyértékesítést, Spa fogadhat közönséget

    Suzuka és az októberi Japán Nagydíjjal kapcsolatos félelmek megalapozottaknak tűnnek. Hétfőn, hetek óta tartó találgatások után az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elismerte:

    Nem titkolom, hogy a japán helyzetet figyeljük.

    Ezzel természetesen arra utal, hogy a Forma-1 versenynaptárát a koronavírus miatt folyamatosan módosítani kell, illetve Japán jelenleg az olimpiai játékoknak ad otthont, komoly félelmek és szigorú közösségi korlátozások közepette. Ráadásul, a Honda- tulajdonában lévő Japán Nagydíjnak is otthont adó Suzuka és a promóter Mobilityland most elismerte, hogy az október 8-10-i F1-es versenyre a jegyértékesítést egyelőre elhalasztották. A japán média így idézi a szóvivőjüket:

    „Ami a július végi előzetes és általános értékesítési menetrendet illeti, a jelenlegi közösségi helyzet alapján elhalasztjuk azt, amíg nem rendelkezünk megbízhatóbb információkkal.”

    Jobb hírek érkeztek azonban Spa-Francorchamps-ból, ahol a Belga Nagydíj szervezői szerint igen pozitívan fogadják a nézőket az augusztus végi futamra. A nézőknek oltással kell rendelkezniük, vagy érvényes és friss covid-teszttel kell majd rendelkezniük. Stijn de Boever, a pálya igazgatója a holland Grand Prix Radio-nak nyilatkozott erről:

    „Megtarthatjuk a rendezvényünket, tribün- és állójegyekkel. Naponta összesen 75 ezer nézőt engedhetünk majd be.”

  • Domenicali örül a növekvő feszültségnek

    Domenicali örül a növekvő feszültségnek

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nem aggódik amiatt, hogy a 2021-es szezon veszélyes és ellentmondásos összecsapássá válhat a bajnoki címért folyó harc által.

    Ezt az után véleményezte, hogy az F1 versenyigazgatója, Michael Masi megtiltotta a csapatfőnököknek, hogy személyesen fellebbezzenek a stewardoknál a versenyek alatt – ahogyan azt Toto Wolff és Christian Horner tette Silverstone-ban.

    A Red Bull-os Horner azt mondta, hogy ezt csak a mercedeses kollégája, Wolff miatt tette.

    „Az alatt a tizenhat és fél szezon alatt, amióta csapatfőnök vagyok, soha nem mentem be a versenybírák szobájába egy futam vagy edzés közepén” – mondta.

    Horner elmondta, hogy a tévéközvetítésben látta, ahogy Wolff a bírákhoz tart, amit ahhoz hasonlított, mintha „megpróbálna lobbizni egy esküdtszéknél, miközben ők meghozzák a végső ítéletet”.

    „Szóval odamentem, hogy elmondjam, hogy egyikünknek sem kellene ott lennie, és nem helyénvaló, hogy bárki is beavatkozzon, miközben a döntéshozatali folyamat zajlik” – magyarázta.

    „A sportkódexben is részletesen szerepel, hogy ez nem elfogadható, és most örömmel látom, hogy az FIA tisztázta, hogy a jövőben nem tolerálják az ilyen jellegű lobbizást.”

    A vizsgált az az incidens volt, mely során Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközött, majd bajnoki éllovas 51 G-s becsapódása egy rövid kórházi kezeléséhez vezetett. Az esetben Hamiltont találták vétkesnek, a kapott büntetést azonban sokan kevésnek ítélték, mivel a hétszeres világbajnok még így is megnyerte a versenyt.

    Domenicali szerint megbocsátható, ha idegesnek érzik magukat a résztvevők a 2021-es csata kapcsán.

    „Épp ellenkezőleg” – mondta az olasz a La Gazzetta dello Sportnak – „Örülök, hogy egy olyan bajnokságot látok, ahol a főszereplők meg akarják mutatni a fölényüket.”

    „Az, hogy van egy ilyen fajta sportszakmai feszültség, a játék része” – mondta Domenicali. „Olyan csapatokról és versenyzőkről beszélünk, akik képesek megbirkózni még az erősen érzelmes pillanatokkal is.”

    „Természetesen remélem, hogy lesznek keményen megvívott csaták az utolsó kanyarig, de ilyen esetek nem fordulnak elő többé.”

  • Akár állandóvá is válhat a sprintkvalifikáció az F1-ben

    Akár állandóvá is válhat a sprintkvalifikáció az F1-ben

    A Forma-1-ben a sprintfutamokat állandóvá lehetne tenni a versenyhétvégék menetrendjében, ismerte el Stefano Domenicali vezérigazgató.

    A formátum Silverstone-ban debütált, a 2021-es három próba sprintkvalifikációs forduló egyikeként. Nem kapott túl sok kritikát, így a szeptemberi Olasz Nagydíjra már a második sprintes hétvége is megerősítést nyert.

    „Tudjátok, mi a legjobb dolog? Hogy pénteken Magyarországon az emberek azt fogják mondani, hogy ‘milyen unalmas’” – mondta Domenicali a La Gazzetta dello Sportnak.

    Egyes F1-es személyek szerint a formátum módosítására van szükség, de az olasz szerint a sprintkvalifikáció általános reakciója pozitív volt.

    „Az Egyesült Államokban lelkesednek érte. Tudjuk, hogy az amerikaiak szeretik a show-t és a versenyt is” – mondta Domenicali.

    Ami a csapatfőnököket illeti, állítása szerint „100 százalékban támogatják”.

    „Végre volt bátorságunk valami mást csinálni, és ezt a hozzáállást nagyra értékelték azok, akiket potenciális újoncoknak gondolunk az F1-ben” – mondta Domenicali.

    „Különböző tartalmakat adni azoknak, akik minden nap a pályára jönnek, az valami rendkívüli dolog” – tette hozzá. „Az, hogy minden nap van valami fontos történés, egy extra elem.”

    „Most elemezni fogjuk a részleteket és a szakértői közösségtől, a rajongóktól, a kommentátoroktól és természetesen a versenyzőktől kapott visszajelzéseket, hogy rögzítsük, mit kell Monzára kijavítani, majd a harmadik kísérleti futam végén levonjuk a következtetéseket, és meglátjuk, mit kell tenni 2022-ben.”

    Széles körben elterjedt nézet, hogy a sprint kvalifikációs formátum legnagyobb hibája a jelenlegi formájában az, hogy a pénteki kvalifikáció megnyerését hivatalosan nem tekintik pole-nak.

    Domenicali így nyilatkozott: „Az egy gyorskörből adódó pole pozíció koncepciója az F1 történetének része, de a dolgok változhatnak.”

    „Gondoljunk csak a halóra, és arra, hogy hányan voltak ellene – de ma már senki sem meri megkérdőjelezni. De ez egy értékelés, amit mi végzünk.”

    „Az is jó látni, hogy a versenyzők hogyan álltak hozzá, ami számomra nem meglepetés – tudom, hogy jobban szeretnek versenyezni, mint péntekenként hosszú etapokat teljesíteni.”

    Az F1 illetékesei eddig azt mondták, hogy a formátum nem fogja tartósan helyettesíteni a kvalifikációt. Ross Brawn ügyvezető igazgató szerint valószínűbb, hogy a jövőben csak néhány futam kap „Grand Slam”-szerű formátumot.

    Domenicali azonban azt mondta: „A fejemben ott van a vágy, hogy különleges eseményeket támogassunk, amelyeket a kvalifikációs futammal lehet feldobni.”

    „De ha az lenne a meggyőződés, hogy ezt a formátumot mindig alkalmazni kell, akkor semmi kifogásom ellene. Az év végén értékelni fogjuk” – hangsúlyozta.

    „Nem kell sietni.”

  • Domenicali cáfolja a Katari Nagydíjjal kapcsolatos pletykákat

    Domenicali cáfolja a Katari Nagydíjjal kapcsolatos pletykákat

    Stefano Domenicali elutasítja azokat a pletykákat, melyek szerint Katar lehetne egy lehetséges helyettes helyszín a 2021-ben elmaradó valamelyik nagydíj helyett. Mivel több korábban tervezett futamot már elhalasztottak vagy lefújtak a világméretű koronavírus-krízis miatt, az F1 vezérigazgatója elismerte, hogy az idei 23 napos versenynaptár már nincs kőbe vésve. Domenicali a GQ-nak nyilatkozott:

    „Tudunk-e 23 versenyt tartani? Nem vagyok benne biztos, de ez a cél. Biztosíthatunk mindenkit, hogy jó kapcsolatot ápolunk a promóterekkel, és készen állunk különféle megoldásokkal. Rengeteg dolgot kell még átgondolnunk és összehangolnunk.”

    Az olasz szakember azonban elhessegeti azokat a pletykákat, melyek szerint a katari Losail pálya hirtelen elsőszámú jelölt lett a nemrég elmaradt Ausztrál Nagydíj helyére. Erről már a La Gazzetta dello Sport-nak beszélt:

    „Valójában inkább egy újabb bahreini futamról lenne szó. Remélem, hogy augusztus közepére mindent megerősíthetünk. Azt sem titkolom, hogy Japánban is figyeljük a helyzetet.”

  • Domenicali szerint most színvonalasabbak a versenyzők

    Domenicali szerint most színvonalasabbak a versenyzők

    A Forma-1-be visszatérve, immáron a sport vezérigazgatójaként, Stefano Domenicali azt vette észre, hogy több a mezőnyben a magas színvonalú versenyző, mint korábban.

    Domenicali korábban 2007-2014 között dolgozott a Forma-1-ben, a Ferrari csapatfőnökeként. 2021-ben az F1 új elnök-vezérigazgatójaként tért vissza, Chase Carey helyére.

    Domenicali három olyan területet emelt ki a sportágban, melyeken jelentős változásokat lát visszatérése után.

    „Azt mondanám, hogy a csapatok, a kereskedelmi jogtulajdonosok és az FIA közötti kapcsolat biztosan más. Most már nagyobb a részvétel (az általános folyamatokban)” – mondta a RaceFans.net-nek.

    „A második pont az, hogy több olyan versenyző van, akik hihetetlenül erősek, és a jövő számára értéket jelentenek. A múltban is volt néhány, de a mennyiség és a minőség tekintetében tényleg sokkal több most.”

    „A harmadik, hogy látható, hogy a csapatok másképp gondolkodnak, főleg a nagy csapatok. Amikor elhagytam a Forma-1-et, a topcsapatoknak alapvetően nem volt korlátja a költségvetés tekintetében, sem a hozzáállás tekintetében.”

    „Most azt látom, hogy ezek a csapatok másképp gondolkodnak a Forma-1-ről, és a kisebb csapatok most már látják, hogy a jövő Forma-1-e egy olyan eszköz lesz, amire valódi üzletet tudnak építeni.”

    A Forma-1-nek a 2022-re tervezett új autókkal, az a célja, hogy több előzési lehetőséget teremtsenek, és szorosabbá tegyék a versenyeket, hogy a versenyzői képességek nagyobb jelentőséggel bírjanak.

    „Úgy gondolom, hogy a teljesítményt illetően az egyik dolog, amit az autóváltás során megvitattunk, hogy a technikai kihívások tekintetében minden jó pilóta megfelelő módon megmutathassa, ki is ő” – magyarázta.

    „A cél az, hogy az utolsó és az első csapat között kisebb legyen a különbség.”

    „Lehet, hogy az elején nehéz lesz, mert az átmenet folyamatában vagyunk, de az új szabályok lehetővé teszik ezt, – és ez is a szándék -, hogy a csapatok közelebb kerüljenek egymáshoz, és biztosítsuk, hogy ha van különbség, akkor a különbség csökkenjen. Ezáltal azt fogjuk elérni, hogy a versenyzők megmutathatják a képességeiket.”

  • Hivatalos: Az Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-ra költözne!

    Hivatalos: Az Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-ra költözne!

    Az Igora Drive bejelentette, hogy 2023-tól az Orosz Nagydíjnak adnak otthont, miután elvi megállapodást kötöttek a Forma-1-gyel. Az F1 2014-ben rendezte első világbajnoki futamát Oroszországban, a Sochi Autodromban. Ugyanakkor közismert volt, hogy fontolgatják a költözést a Fekete-tengeri üdülőhelyről.

    A Szentpétervár külvárosában található Igora Drive pálya tavaly kapta meg az F1 megrendezéséhez szükséges FIA Grade 1 licencet, miután 2019-ben megnyitott. A pálya 4,086 km hosszú és 15 kanyarral rendelkezik.

    A szombaton kiadott közleményből kiderült, hogy a pálya megállapodást kötött az F1 fogadására. Ugyanazzal a promóterrel működik majd, amely a már meglévő futamot is rendezi Szocsiban. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója és elnöke a pálya által kiadott közleményben nyilatkozott, miután a hét elején meglátogatta a pályát:

    „Örömmel erősítem meg, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-on kerül megrendezésre. Ez az orosz partnereinkkel folytatott intenzív munka és ennek a csodálatos pályának a részletes tanulmányozása eredményeként született meg. Szentpétervár lenyűgözött, és biztos vagyok benne, hogy az Igora Drive-on megrendezésre kerülő Orosz Nagydíj csodálatos esemény lesz.”

    A Forma-1 a pálya hivatalos bejelentését követően úgy fogalmazott, hogy „örömmel erősíti meg, hogy az Orosz Nagydíj 2023-tól a szentpétervári Autodrom Igora Drive-ra költözik”.

    „Nagyon várjuk, hogy ezen a rendkívül izgalmas helyszínen versenyezhessünk, amely 10 profi versenypályát és tesztpályát foglal magában, mintegy 100 hektáron. Szentpétervártól 54 km-re található, Hermann Tilke német építész tervezte, és 2020-ban kapta meg az FIA Grade 1-es szintű engedélyét. Az elkövetkező hónapokban további részleteket fogunk közölni a futamról. Még azonban nagyon várjuk, hogy a következő két évben Szocsiban versenyezhessünk.” – áll az F1 közleményében.

    Az Igora Drive építése 2017-ben kezdődött, majd két évvel később fejeződött be. Az elismert F1-es pályatervező, Hermann Tilke dolgozott a projekten.

    A pálya eddig főként orosz nemzeti szériáknak adott eddig otthont, de tavaly első nemzetközi rendezvényként a DTM-et, a W Series-t és a World Rallycross-t is kellett volna fogadnia, de a COVID-19 járvány miatt ezeket végül le kellett mondani.

    A Szentpétervárra költözés valószínűleg elérhetőbbé tenné az Orosz Nagydíjat, és illeszkedne az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azon törekvésébe, hogy több nagyváros szerepeljen a versenynaptárban. Szocsi nem tudta megnyerni helyét az F1-esek és a szurkolók szívében, de a Mercedes számára sikeres pályának bizonyult, hiszen mind a hat ott rendezett futamot megnyerték.

    Az idei Orosz Nagydíjat szeptember 26-án rendezik meg.

     

  • Hivatalos: A Török Nagydíj visszakerült a versenynaptárba!

    Hivatalos: A Török Nagydíj visszakerült a versenynaptárba!

    A Forma-1 bejelentette, hogy a Török Nagydíj visszatér a versenynaptárba az idei szezonban is. A futamot az Isztambul Parkban rendezik majd meg október elején, azon a hétvégén, amikor eredetileg a Szingapúri Nagydíjat rendezték volna.

    Miután kiderült, hogy a szingapúri pályán október 3-án még nem lehet majd versenyt tartani, így az F1 visszanyúlt, egy korábban már elvetett ötlethez. Ezen a napon ugyanis Törökország a tavalyi káoszfutam után idén is helyet kap a versenynaptárban. Tavaly Lewis Hamilton itt ünnepelhette hetedik világbajnoki címét.

    Az F1 közleményében a következő áll:
    „A promóterekkel történt hosszas megbeszélést követően, nagy biztonsággal mondhatjuk azt, hogy a szigorú biztonsági protokollunk mellett is el tudunk utazni a szóban forgó helyszínre.”

    „A Forma-1 közössége ebben a szezonban eddig, és ezután is csak szigorú biztonsági intézkedések mellett fog utazni, amely lehetővé teszi számunkra a világbajnokság biztonságos lebonyolítását. Eddig több mint 44.000 tesztet végeztünk el, amelyekből csupán 27 volt a pozitív eset, ami 0,06%-os arányt jelent.”

    „Ezzel párhuzamosan az F1 dolgozóinak jelentős része már megkapta az oltást, és bízunk benne, hogy a nyár végéig erre mindenkinek lesz lehetősége. Továbbra is úgy fogunk működni, hogy megvédjük a személyzetünk és az általunk látogatott közösségek biztonságát.”

    Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója is kifejtette véleményét:

    „Örülünk annak, hogy visszatérhetünk Törökországba, az Istanbul Parkba. Reméljük, hogy ismét egy fantasztikus versenyt láthatunk a világ egyik legjobb pályáján.”

    „Szeretnénk köszönetet mondani az Intercity Istanbul Park vezetőségének és Vural Ak úrnak a személyes erőfeszítéseiért, hogy ez az esemény létrejöhetett. Megmutattuk, hogy továbbra is képesek vagyunk alkalmazkodni, és hatalmas az érdeklődés a sportágunk iránt, illetve sok helyen reménykednek, hogy tudjanak egy nagydíjat rendezni.”

    „Az év eleje óta nagyon jó megbeszéléseket folytattunk az összes többi szervezővel, és ebben az időszakban továbbra is szorosan együttműködünk velük.” – zárta az F1 vezérigazgatója.