Címke: Stefano Domenicali

  • Idén már nem lesz térdelés az F1-es futamok előtt

    Idén már nem lesz térdelés az F1-es futamok előtt

    Az elmúlt két évben szinte állandó futam előtti procedúrává vált az F1-ben a rasszizmus elleni tiltakozást szimbolizáló térdelés. Ez viszont 2022-ben nem lesz jelen, nemes egyszerűséggel azért, mert nem fognak rá időt biztosítani.

    A futamok előtti ceremóniákat érintő változtatásról a Forma-1 első embere Stefano Domenicali nyilatkozott a Sky Sportsnak, aki megerősítette, hogy a korábbiaktól eltérően idén már nem lesz külön idő biztosítva a térdelésre, mert szerinte eljött az idő, amikor a gesztusok helyett már tettekre van szükség a sokszínűség érdekében.

    „Szerintem ez a fajta gesztus egy nagyon fontos gesztus volt, mivel nekünk – mint mindig – mindenkit tisztelnünk kell. De most eljött az idő, hogy a gesztusok helyett a tettek mezejére lépjünk.” – jelentette ki az olasz sportvezető.

    „Biztosra kellett mennünk, hogy amit teszünk az fontos, hogy megmutassuk az F1 szándékát a világ számára is fontos dolgokban. Most már a gesztusokat tettekre kell váltani, most a sokszínű közösségért való cselekvés az elsődleges szempont” – folytatta.

    Domenicali ezen kívül az interjúban még azt is bejelentette, hogy a „WeRaceAsOne” kampány nem tűnik el, ennek logói továbbra is feltűnnek majd a versenyhétvégéken, illetve a tavaly elindított F1-es mérnöki ösztöndíj programot 2025-ig meghosszabbították, amelyet évente tíz, alulreprezentált csoportot képviselő fiatal nyerhet el.

    Az olasz végül azt is kijelentette, hogy a térdelés nem lesz tilos, a versenyzők bármikor térdelhetnek, de ennek már nem lesz hivatalos és formális folyamata.

  • Domenicali várja, hogy Mick Schumacher a Ferrarihoz igazoljon

    Domenicali várja, hogy Mick Schumacher a Ferrarihoz igazoljon

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali úgy véli, hogy Mick Schumacher egy nap apja nyomdokaiba léphet, és a Ferrarinál „nagyszerű kilátások” elé nézhet.

    Domenicali a Scuderiánál dolgozott  a hétszeres világbajnok legdominánsabb évei alatt. Mick pedig a Haas versenyzője, és a Ferrari juniorjai közé tartozik.

    A Forma-1-es főnök elmondta, hogy reméli, hogy a Haas idén versenyképesebb autót kínál majd az ifjú Schumachernek, az új szabályok közepette.

    „Mick nagyon jól végzi a dolgát” – idézte a német Sky Domenicali a német Sport1-nek mondott szavait. „2021-ben azonban szenvedett attól, hogy nem volt olyan autója, amellyel bizonyíthatta volna a képességeit.”

    „Nagyon remélem, hogy az új Haas lehetőséget ad majd neki arra, hogy megmutassa a tehetségét.”

    A Ferrari jelenlegi párosát, Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot a rajtrács egyik legerősebb párosának tartják, így aztán nem lesz könnyű Schumachernek az olasz csapathoz igazolni a közeljövőben. Leclerc-t hosszú távú szerződés köti a csapathoz, és a hírek szerint tárgyalások folynak Sainz hosszabbításáról is.

    De ha eljön a lehetőség, Domenicali úgy gondolja, hogy Mick a legjobb helyzetben lesz ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki belőle.

    „Volt szerencsém Michaellel együtt dolgozni a Ferrarinál, és természetesen Mick a Ferrarinál nagyszerű kilátás lenne a jövőre nézve” – mondta.

    „Jelenleg a Ferrarinak két fantasztikus versenyzője van Charles Leclerc és Carlos Sainz személyében, akik szintén fiatalok még. De amikor Mick készen áll, és egy lehetőség kínálkozik majd számára, akkor élni fog vele.”

    Mick unokatestvére, David Schumacher, Ralf fia, jelenleg szintén a Forma-1 felé lépdel. Az elmúlt két szezont a Formula 3-ban töltötte, 2021-ben a 11. helyen végzett a sorozatban.

    „Már beszéltem Ralffal Davidről, és örömmel látom, hogy jól fejlődik” – mondta Domenicali a 20 éves fiúról. „Szerintem is jó karrier áll előtte; a német szurkolók számára ez természetesen nagyszerű lenne.”

  • Domenicali: Fontos, hogy Hamilton jól érezze magát a Forma-1-ben

    Domenicali: Fontos, hogy Hamilton jól érezze magát a Forma-1-ben

    Stefano Domenicali reméli, hogy Lewis Hamilton 2022-ben is a rajtrácson lesz.

    A szezonzáró után a hétszeres világbajnok inkább elvonult, hogy megeméssze a történeteket. Ugyanakkor a Mercedes csapatfőnöke jó pár témával felkavarta az álló vizet. Toto Wolff ugyanis elhintette, nem biztos, hogy visszatéri a brit pilóta a száguldó cirkuszba.

    A találgatások elkezdődtek, míg a Red Bull vezetői szerint mindez csupán a színjáték része volt. A 37 éves pilóta egyelőre Los Angelesben folytatja a felkészülést, sőt tegnap a Mercedes videójában is feltűnt.

    Az F1 vezére szeretné, ha Hamilton visszatérne és Max Verstappennel ismét harcolna a bajnoki címért:

    ,,Remélem, hogy a kettőjük közötti küzdelem folytatódik. 2021-ben hatalamas volt az érdeklődés a sport iránt, mindez Maxnek (Verstappen) és Lewisnak (Hamilton) tudható be. Ugyanakkor azt is remélem, hogy más versenyzők is csatlakoznak a bajnoki címért folytatott küzdelembe. Jelenleg nagyon sok fiatal és tehetséges pilótánk van, rendkívül erős a mezőny. Így minden az autók teljesítményén múlik. A hangsúly tehát azon van, hogy az új konstrukciók lehetővé teszik-e azt, hogy többen is harcoljanak a győzelmekért és címért.” –nyilatkozta az olasz vezető az Auto Bildnek.

    Domenicali ugyanakkor hozzátette: az F1-nek nagyon fontos Lewis Hamilton jelenléte.

    ,,Hihetetlen feladat előtt áll – ő lehet az első versenyző, aki 8 világbajnoki címet szerzett. A figyelem erre fog idén összpontosulni. Továbbá a rasszizmus elleni küzdelmére. Fontos, hogy jól érezze magát itt, ez az ő helye. Itt szeretnék látni a rajongók.”

  • Domenicali építő kritikának veszi Vettel aggodalmát

    Domenicali építő kritikának veszi Vettel aggodalmát

    Stefano Domenicali reagált a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel F1-el kapcsolatban kifejezett aggodalmaira.

    A német versenyző megkérdőjelezte a Forma-1 fenntarthatóságát és jövőjét, illetve környezetvédelmi kérdéseket is felvetett.

    „Ezt nem szeretném kritikának venni” – nyilatkozta az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali. „Én ezt inkább egy olyan ember pozitív figyelmeztetésének látom, aki komolyan aggódik a jövőért. Számtalanszor beszéltem vele erről. Számomra ez építő jellegű kritika. Ha valaki nem megalapozottan kritizálja a Forma-1-et, engem nem érdekel. De az építő jellegű kritikát nagyra tartom.”

    Vettel abban is kételkedik, hogy lesz-e még valaha hazai versenye.

    „30 millió dollárt nem áldoz erre az állam, ahogyan más országokban” – mondta el véleményét a FAZ nevű lapnak. „A politikusok fontosabb dolgokra figyelnek. Egy ilyen befektetés jelenleg elképzelhetetlennek tűnik számomra.”

    Úgy gondolja, hogy ez csak akkor változna, ha az F1 előállna az „éghajlatváltozás következményeinek ellensúlyozását segítő intézkedésekkel és technológiákkal”.

    A Német Nagydíjjal kapcsolatban Domenicalinak is vannak kétségei, de egyeztetni fog az országbeli promóterekkel és más fontos szervezetekkel: „Nyílt vitát kellene folytatni arról, hogyan térhetne vissza a Forma-1 Németországba.”

    Fontos azonban megjegyezni, hogy a versenynaptár lassan így is telítettnek tűnik, idén már 23 versenyünk lesz, sőt hamarosan érkezhet akár Las Vegas is.

    „A másik régió, amelyet nem szabad alábecsülnünk, a Távol-Kelet” – tette hozzá az olasz. „Kínából egyre nagyobb az érdeklődés, ezért ez a régió is a fókuszunkba kerül. Szintén szóba jöhet egy esetleges visszatérés Afrikába, akár az északi, akár a déli részén, de hogy ez milyen gyorsan fog menni, az a covid körül kialakult helyzettől is függ.”

  • Hivatalos: Szingapúr 2028-ig hosszabbított

    Hivatalos: Szingapúr 2028-ig hosszabbított

    A Forma-1 egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy 2028-ig biztosan a Marina Bay Street Circuiten fogják megrendezni a Szingapúri Nagydíjat. A döntés értelmében Szingapúr hosszú távon biztosította a helyét a száguldó cirkusz versenynaptárában.

    A koronavírus járvány miatt ugyan 2020-ban és 2021-ben sem tudtak futamot rendezni a távol keleti országban, ami egyébként a Forma-1 történetének egyik, hanem a legnehezebb utcai pályája. Azonban a két év szünetet követően atervek szerint az F1 mezőnye idén visszatér a Marina Baybe, hogy a versenyzők újra összemérhessék a tudásukat a szingapúri éjszakában.

    Szingapúr 2008-ban csatlakozott a száguldó cirkusz versenynaptárhoz és ezen idő alatt Sebastian Vettel szerezte a legtöbb győzelmet ezen a pályán. A négyszeres német világbajnok nagyon érzi ezt az utcai pályát, ugyanis már öt alkalommal láthatta meg elsőként a kockás zászlót a 61 körös verseny végén.

    „Örülök, hogy legalább még hét évig biztosan el fogunk látogatni Szingapúrba” – nyilatkozta a bejelentést követően a Forma-1 vezére, Stefano Domenicali. „A Marina Bayben rendezték a száguldó cirkusz első villanyfényes futamát 2008-ban, a csapatok és a szurkolók lelkesedése pedig azóta is változatlanul nagy.”
    „Szingapúr hosszabbítása nagyon fontos a számunkra, ugyanis szeretnénk Ázsiában is tovább népszerűsíteni a sportot. Ráadásul a Szingapúri Nagydíj szervezői is törekedni fognak a zöldebb megoldásokra a jövőben, ami kitűnő öröm a számunkra, mert 2030-ra mi is szeretnénk a létező legkisebbre csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat.”

     

  • Kolumbia is bejelentkezett F1 futam rendezésre

    Kolumbia is bejelentkezett F1 futam rendezésre

    Kolumbia elnöke, Ivan Duque elárulta, hogy az országa fontolgatja egy Forma-1-es nagydíj megrendezését.

    Duque elnök elárulta, hogy a Kolumbia északi partvidékén fekvő Baranquilla kikötővárosban egy félvárosi pálya épülhetne, és a város polgármestere, Jaime Pumarejo is felajánlotta támogatását a Kolumbiai Nagydíj ötletéhez. Elismerte, hogy a városnak változtatásokat kellene eszközölnie ahhoz, hogy a jövőben könnyebben lehessen futamot rendezni, és elmondta, hogy már folytak tárgyalások a Forma-1-gyel. Az El Tiempo idézett a kolumbiai „országépítő workshopon” elhangzottakból, Duque elnöktől:

    „Az álmokat, csapatként, képesek vagyunk megvalósítani. Pumarejo polgármester arról tájékoztatott, hogy van lehetőség egy Forma-1-es pálya projektjének bemutatására. Ez távolinak tűnik jelenleg, de a polgármester már tárgyalt a Forma-1 illetékeseivel. Fejlesztéseket kell végrehajtani, de ez egy félvárosi pályának lehet olyan elrendezése, amelyet a szervezők megvizsgálhatnának. Tekintettel arra, hogy ez egy sportcélú fejlesztés, a polgármester a támogatásunkat élvezi.”

    Juan Pablo Montoya egyike azon három kolumbiai pilótának, aki már versenyzett a Forma-1-ben: Roberto Guerrero 1982-ben és 1983-ban az Ensign és a Theodore alakulatoknál versenyzett, míg Ricardo Londono az 1981-es Brazil Nagydíj versenyhétvégéjén vett részt.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali lelkesen nyilatkozott a világ minden tájáról érkező érdeklődésről a jövőbeni versenyek megrendezése iránt, és azt mondta, hogy a sportág „holnapra” akár 30 futamból álló versenynaptárt is összerakhatna, annyira vonzó egy nagydíj megrendezése globálisan.

    A 2022-es idényben rekordszámú, 23 futamból álló versenynaptár áll rendelkezésre – és a csapatok, valamint az FIA között jelenleg érvényben lévő Concorde egyezményben szerepel, hogy évente akár 25 futamot is tervezhetnek.

    A 2021-es bemutatkozása után Katar 2023-ban kerül be az éves versenynaptárba, míg Szaúd-Arábia a tavalyi szezonban debütált, Miami pedig 2022 májusában szerepel majd először a versenynaptárban.

  • Kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást a Forma-1 is

    Kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást a Forma-1 is

    A Forma-1 úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a oltást a sportágban szereplőknek.

    Novak Djokovic drámája miatt a száguldó cirkusz is a tettek mezejére lépett, ugyanis nem szeretnének hasonló helyzetet előidézni. A szerb teniszező az Ausztrál Openen játszott volna, ám oltás hiányában ezt az ország nem tette lehetővé.

    Ausztrália már hónapokkal ezelőtt közzétette, hogy aki nem vette fel a vakcinákat, az nem utazhat be az országba. Legyen szó Forma-1-es versenyzőről, vagy más sportolóról, senki sem kivétel.

    A helyzet monitorozása mellett az F1 is elgondolkodott a lehetőségen, majd a Motorsport Világtanács jóváhagyta a törekvéseket.

    ,,Az egyik dolog, amit a Motorsport Világtanács ülésén jóváhagytak, az az volt, hogy elővigyázatosságból a paddockban dolgozó összes F1-es munkatársat be kell oltatni.” – idézi Stefano Domenicalit a spanyol Marca.

    Számításaik szerint így átvészelik az előírt korlátozásokat, és elkerülik az olyan helyzeteket, amikbe Djokovic is került.

    ,,A vakcinák és a következő körös oltások biztosítják a kiutat ebből a helyzetből. Mindenkit biztonságban kell tartanunk, és együtt kell haladnunk előre. Én is beoltattam magam, és mindenkit arra kérek, hogy tegyen ugyanígy. A Forma-1 így haladhat előre, így mindenkit arra kérünk, hogy vegyek ki a saját részét ebből.” – tette hozzá az olasz vezető.

     

  • Nem teljesen ördögtől való gondolat a Maserati Forma-1-es visszatérése

    Nem teljesen ördögtől való gondolat a Maserati Forma-1-es visszatérése

    A Maserati vezérigazgatója, Davide Grasso szerint a jövőbeni visszatérés a Forma-1-be, korántsem irreális lehetőség.

    Megerősítést nyert, hogy a Maserati a 2022-2023-as szezontól kezdve új gyártóként csatlakozik a Formula E mezőnyéhez, amelyet az utcai sportkocsijaik elektromos hajtásláncainak és szoftverének fejlesztési terepeként kívánnak majd használni. A Stellantis csoport leányvállalata, a Maserati azonban nem biztos, hogy csak ennyivel befejezettnek tudja az együléses versenyzésbe való visszatérésükkel.

    A Maserati ott volt a Forma-1-es világbajnokság hajnalán, 1950-1958 között versenyeztek a sorozatban, és 1957-ben Juan Manuel Fangiót segítették újabb a versenyzői világbajnoki címhez. Egészen 1969-ig motorszállítóként is jelen voltak. Most, hogy a Maserati újra az együléses versenyzés vizein evezget, természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon a Forma-1 újra a radarjukon lehet-e? Ugyan jelenleg erről szó sincs, de Grasso nem zárta ki, hogy a jövőben akár ez is szóba jöhet. Újságírói kérdésére, mely szerint a Maserati további versenysorozatokba is beszállhat-e, Grasso így felelt:

    „A másik bajnokságra gondol, amelyet a barátom, Stefano Domenicali (Forma-1 elnök) irányít? Az idő majd eldönti ezt. A Forma-1 a királykategória, a versenyautók legfontosabb bajnoksága, ahol nagyszerű a versengés. A Maserati volt már ott, Juan Manuel Fangióval megnyerte a világbajnokságot. Szóval a kérdés nem avitt, de jelenleg nem időszerű.”

    A Forma-1 hatalmas átalakulásokon megy keresztül, a 2022-es szezonban radikálisan átdolgozott autókkal, amelyek a középpontba helyezik a mezőnybeni távolságok csökkentését, és lehetővé teszik a versenyzők számára, hogy szorosabban kövessék egymást, ami több előzési lehetőséget teremthet. A 2022-es idényre a költségvetési keret is csökken 145 millió dollárról 140 millió dollárra.

    Ezen felül a Forma-1 2026-tól új erőforrásokat vezet be, amelyek jobban támaszkodnak az elektromos hajtásra, miközben az égésoldalon fenntartható üzemanyaggal működnek. A motorok költségei is jóval alacsonyabbak lesznek a jelenlegiekénél.

    A Volkswagen-csoport érdekelt lehet ebben, konkrétan az Audi és a Porsche márkák, míg az új motorok filozófiája a Maserati elektromos motortechnológia iránti érdeklődésével is egyezik.

  • A PETA „véres” üzenetet küldött a Forma-1 vezérigazgatójának

    A PETA „véres” üzenetet küldött a Forma-1 vezérigazgatójának

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali bizarr „ajándékot” kapott a PETA állatjogi szervezettől. Méghozzá „döglött kutyát” imitáló, „véres” plüss kutyát.

    A PETA közölte, hogy a művérrel összekent plüssállatot az alaszkai „Iditarod” nevű kutyaszánverseny elleni tiltakozás részeként küldte, amely állításuk szerint több mint 150 kutyát ölt már meg. A versenyt történetesen a helyi székhelyű GCI távközlési vállalat, a Liberty Broadband Corporation leányvállalata szponzorálja.

    A PETA („People for the Ethical Treatment of Animals”) a „döglött kutya” elküldését bejelentő sajtóközleményében és a Domenicalinak írt levelében kitér arra, hogy bíznak benne, hogy az olasz talán felszólítja a GCI-t, hogy szüntesse be az Iditarod támogatását.

    „Reméljük, hogy a döglött kutya kellék és a levél átadása arra ösztönzi Domenicalit, hogy a Liberty Media lépjen a fékre az Iditarod támogatása kapcsán” – írja a PETA.

    A Formula One Group, beleértve magát az F1-et is, a Liberty Media Corporation része.

    Az F1 és a kutyafuttatás közötti kapcsolat azonban meglehetősen távoli.

    Bár Greg Maffei, a Liberty Media elnök-vezérigazgatója a Liberty Broadbandnél is ugyanezeket a pozíciókat tölti be, a kettő valójában különálló, külön jegyzett vállalat.

    A Liberty Media Corporation 2014 novemberében vált ki a Liberty Broadband Corporationből, bár a legutóbbi éves jelentése szerint továbbra is fenntart egy átmeneti szolgáltatási megállapodást.

    Az F1 megvásárlásáról szóló megállapodás csak 2016 szeptemberében született meg, és a felvásárlás 2017 januárjában fejeződött be.

    A PETA közleménye ezzel szemben azt állítja: „A Forma-1 (F1) testvérvállalata, a GCI (amely szintén a Liberty Media anyavállalat tulajdonában van) azonban még mindig szponzorálja a halálos versenyt, évente több mint 180 000 font értékben”.

    Bár nem kifejezetten az állatkínzással kapcsolatos ügyekhez kapcsolódik, az F1 jelenleg nagyszabású környezetvédelmi kampányt folytat, amelynek része az a kötelezettségvállalás is, hogy a sport 2030-ra „nettó nulla” karbonkibocsátású lesz.

  • Hollywood sem tudna jobbat: Rendkívül népszerű volt idén a Forma-1

    Hollywood sem tudna jobbat: Rendkívül népszerű volt idén a Forma-1

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, egy „hollywoodi forgatókönyvíró” sem tudott volna olyan látványos, izgalmas történetet kitalálni, mint amilyen a 2021-es Forma-1-es szezon volt.

    Az F1-ben idén a Red Bull és a Mercedes csatájának lehettünk szemtanúi, hiszen Max Verstappen és Lewis Hamilton fej-fej mellett haladt a pilóták bajnoki címéért, az egész szezon során. Végül a két versenyző pontegyenlőséggel érkezett az utolsó futamra, és a bajnoki cím a szezon utolsó körében dőlt el, egy vitatott újraindítást követően, miután Verstappen megelőzte Hamiltont, és ezzel megszerezte nem csak a futamgyőzelmet, de a bajnoki címet is.

    De nem csak a szezonzáró volt drámai, és nem is csak a pályán zajlottak az izgalmak. Hamilton és Verstappen Silverstone-ban és Monzában is kiütötték egymást, és más komoly csatáik is voltak, például Brazíliában és Szaúd-Arábiában.

    A nézettség szempontjából az F1 erős évet tudhatott maga mögött, és a rajongók nagy számban látogattak ki a versenyek többségére – ahova már engedélyezték, így a koronavírus járvány ezen szakaszában -, beleértve az Egyesült Államok Nagydíját is, ahol három nap alatt 400 000 néző látogatott ki a Circuit of The Americas pályára.

    Domenicali jól kezdett

    Ez volt az F1 első éve Stefano Domenicali irányítása alatt, aki a téli szünetben vette át a sorozat vezérigazgatói és elnöki posztját, Chase Carey-től.

    Horner azzal viccelődött, hogy szerinte Domenicalinak „egy hatalmas karácsonyi kosarat kellene vennie a Red Bullnak az izgalmakért, a versenyzésért és a drámáért, amit idén az irányítása alatt átélhetett”.

    „Azt hiszem, 47 évvel ezelőtt volt utoljára olyan futam, ahol a versenyzők pontegyenlőséget értek el ebben a bajnokságban” – mondta Horner.

    „Szerintem még egy hollywoodi forgatókönyvíró sem tudta volna kitalálni az idei év minden csínját-bínját. A Forma-1 népszerűsége pedig, mint láttuk, az egekbe szökött.”

    „Valószínűleg a világ legnagyobb sporteseményét kapta idén finálénak.”

    „És az új rajongók száma, akiket a sportágban üdvözölhettünk, elképesztő, fenomenális volt.”

    A Ferrari csapatfőnöke is egyetért

    A Ferrari F1-es főnöke, Mattia Binotto is elismerően nyilatkozott arról a munkáról, amelyet Domenicali – korábbi ferraris kollégája – és az F1 tulajdonosa, a Liberty Media végzett a sorozat népszerűsítése érdekében.

    „Nagyon jól csinálja” – mondta Binotto.

    „Úgy gondolom, hogy a Liberty Media is nagyon jól csinálja. Amióta a Liberty Media elkezdte ezt, sokat javítottak a sorozaton és azon, ahogyan a rajongóknak bemutathassuk a sorozatot, nemcsak a közvetítés, hanem a közösségi média és mindezek tekintetében is.”

    „Természetesen fokoztuk a kommunikáció szintjét és azt, a szurkolókkal való kapcsolatteremtés módjait is.”

    „Úgy gondolom, hogy Stefano egyszerűen egy év után nagyon jól teljesít. Nem könnyű neki Chase után tartani a szintet, mert Chase is fantasztikus munkát végzett.”

    „De ismerem Stefanót, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is nagyon-nagyon jól fog teljesíteni.”