Címke: Stefano Domenicali

  • „Az F1 hitelessége úgy szállt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban”

    „Az F1 hitelessége úgy szállt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban”

    A rakétatámadás után is megtartják a Szaúd-Arábiai Nagydíjat, ám többeknek nem tetszik ez a határozat.

    A második szabadedzés után vette kezdetét a maratoni megbeszélés a versenyzők között. Ezalatt az idő alatt az F1 már kihirdette, hogy a minden marad a terv szerint, megtartják a versenyt. Ám a pilóták kétségei nem halványultak el.

    Több, mint négy órán keresztül üléseztek. Ez idő alatt Stefano Domenicali és Ross Brown is meglátogatta őket, majd a végén a csapatfőnökök is bementek.

    „Azt mondták nekünk, hogy a biztonságunk nincs veszélyben.” – jelentette ki Andreas Seidl, a McLaren vezetője.

    Toto Wolff így folytatta:

    „Minket, csapatfőnököket biztosítottak arról, hogy biztonságban vagyunk.”

    Christian Horner a következőket tette hozzá:

    „Vannak garanciák a szervezők részéről. Így tehát versenyezni fogunk.”

    Ugyanakkor többen felháborodtak a döntés kapcsán. A Forma-1 ugyanis versenyeket törölt a Covid-19 miatt, sőt pár hete az Orosz Nagydíjnak is búcsút intettek a háborús helyzetre hivatkozva. Ám, amikor a konfliktus az ajtójukon kopogtat, azt figyelmen kívül hagyják.

    „A probléma sokkal mélyebb ennél. Az autokratikus országok milliókat utalnak az F1-nek, hogy a sporton keresztül javítsanak a megítélésükön. Állítólag 900 millió dollárt fizet Szaúd-Arábia a 10 éves szerződésért.” – olvashat a német Sport1 elemzésében.

    Damon Hill úgy fogalmazott, hogy szó szerint a „tűzzel játszik a sportág”, míg Valtteri Bottas már a hétvége előtt kifejezte aggályait a versennyel kapcsolatban:

    „Szinte olyan érzés, mintha nem lenne beleszólásunk abba, hol versenyzünk. Ha mi dönthetnék, akkor egy kicsit átalakítanánk a versenynaptárt. A végén talán még is csak odamegyünk ahova akarunk. Bízunk a sportágban.”

    Ezt a bizalmat jelenleg egy szalmaszál tartja. Már a média sem áll be a sorba. Ugyan közlik és ismételgetik az F1 biztonságról szóló jelentését, ám érezni a gúnyt a szavaikban és írásaikban.

    „A Forma-1 hitelessége úgy tűnt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban. A versenyzők pedig a lenyelhetik a saját szavaikat a „No War (ne háborúzz)” kampánnyal kapcsolatban. Az egyértelmű, hogy az Aramco az sportág egyik fő partnere. A vállalat egyik létesítményét érte támadás pénteken. A színfalak mögött keményen húzogatják azokat a szálakat. Hol fogjuk meghúzni a határt? Hova vitt minket az F1 pénz utáni sóvárgása?” – írta Mikko Hyytia, a finn MTV Sport munkatársa.

    A holland De Telegraaf a következőket jegyezte meg:

    „A Forma-1 ismét bebizonyította, hogy a sok pénz nem boldogít.”

    Sebastian Sons, politikai szakértő, a CARPO bonni kutatóintézetének tudósa, kételkedik abban, hogy a pályát megtámadják a lázadó csoportok. Ugyanakkor hozzátette: az F1-et kiszolgáltatták a szaúdi érdekeknek.

    „A Forma-1 politikailag rendkívül fontos Szaúd-Arábiának. A sportágnak el kell gondolkodnia azon, van-e értelme ilyen helyzetben megrendezni a versenyt.”

     

  • Hill: Szaúd-Arábiában a Forma-1 a tűzzel játszik

    Hill: Szaúd-Arábiában a Forma-1 a tűzzel játszik

    Az egykori F1-es bajnok Damon Hill szerint  F1 „a tűzzel játszik” azzal, hogy a közeli olajfinomítót ért terrortámadás után Szaúd-Arábiában próbál tovább versenyezni.

    Az F1 és az FIA a péntek délutáni második edzés előtt találkozott a csapatokkal és a versenyzőkkel, hogy megmagyarázza a közeli Aramco olajraktár elleni terrortámadás után kapott információkat. Az egyeztetést követően az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali csak addig tartott szünetet, hogy elmondja a várakozó média munkatársaknak:

    Biztonságban érezzük magunkat.

    A második szabadedzés mindössze 15 perces késéssel, füst és lángok aggasztó háttere mellett zajlott, de a leintés után az F1-es paddock újra összeült, hogy további megbeszéléseket folytassanak. Ezen a második megbeszélésen újra eldőlt, hogy a hétvége Jeddahban folytatódik, Toto Wolff pedig megerősítette, hogy a csapatfőnökök „egyhangúlag” szavaztak e mellett.

    Hill a Twitteren fejezte ki nemtetszését a Forma-1 azon próbálkozásai miatt, hogy a második megbeszélés befejezése előtt megtartsák az eseményt, és kérdőre vont mindenkit:

    „Mennyire is összeférhetetlen egy dolog ez? Nincs ok az aggodalomra. Verseny lesz. Érdekes lesz látni, hogy miképp kezelik ezt. A Forma-1 szó szerint a tűzzel játszik.”

  • Megtiltották tegnap a versenyzőknek, hogy a tévéseknek nyilatkozzanak

    Megtiltották tegnap a versenyzőknek, hogy a tévéseknek nyilatkozzanak

    A Forma-1 megtiltotta a versenyzőknek, hogy nyilatkozzanak, miután a szaúd-arábiai szabadedzésen rakétákkal és drónokkal támadtak egy közeli Aramco olajipari létesítményt.

    A második edzés késve keződött, miután a világbajnok Max Verstappen az első szabadedzésen égett szagot észlelt a pilótafülkéből. Kiderült, nem egy meghibásodott F1-es autót érzett, hanem azt, hogy egy hatalmas robbanás történt a pályától pár kilométerre lévő létesítményben.

    Az F1 rendkívüli ülést hívott össze, végül pedig a Forma-1 megerősítette, hogy a versenyhétvégét nem fújják le, minden a tervek szerint megy tovább, mert a helyi hatóságok azt mondták, garantálják a biztonságot.

    Az FIA új, az Egyesült Arab Emírségekben született elnöke, Mohammed Ben Sulayem kitartott amellett, hogy a támadók „az infrastruktúrát célozzák, nem a civileket, és természetesen nem a pályát.”

    Nyugtalanságról tanúskodik azonban, hogy a megbeszélés valójában több órán keresztül zajlott az éjszaka közepéig, miközben az F1-es pilóták bojkottjáról szóltak a pletykák.

    Nem nyilatkozhattak a versenyzők

    Az Iltalehti című finn lap a helyszínről azt állította, hogy „Stefano Domenicali gondoskodott arról, hogy Hamilton ne kerüljön a mikrofonok elé.”

    Ez a tilalom azonban az összes versenyzőre vonatkozott, akiknek így az ülés utáni tévéinterjúi mind elmaradtak.

    A versenyzői interjúk helyett több csapatfőnök is nyilatkozott, akik az F1 vezérigazgatójához, Domenicalihoz hasonlóan ragaszkodtak ahhoz, hogy a helyzet „biztonságos”.

    „Biztonságban érzem magam” – mondta a Williams főnöke, Jost Capito a német Sky-nak.

    „Ha nem érezném magam biztonságban, akkor az egész csapatot nem érezném biztonságban, mert az egész csapatért én vagyok a felelős.”

    „Nem volt ellentét a versenyzők és a csapatok között. Úgy gondolom, helyes, hogy ezen a hétvégén itt versenyzünk, mert mindannyian itt vagyunk. Ha nem így lenne, akkor ezt előzetesen meg kellett volna beszélni.”

    Mervi Kallio, a finn Viaplay tudósítója némileg gúnyosan reagált is Capito szavaira.

    „Ha egy rakétatámadás után el kell gondolkodni azon, hogy vezethetünk-e vagy sem, és a mantra általában az, hogy a biztonság az első, de most azt mondják, hogy ez teljesen biztonságos, akkor szerintem nincs miről beszélni” – mondta.

    A szintén finn Ilta Sanomat hozzátette: „Az F1 kapott egy dermesztő figyelmeztetést a hanyagságára, de szokás szerint a probléma létezését még csak el sem ismerték”.

  • Domenicali: Garantálták a számunkra, hogy biztonságban leszünk

    Domenicali: Garantálták a számunkra, hogy biztonságban leszünk

    Stefano Domenicali szerint azért döntöttek a Szaúd-Arábiai Nagydíj folytatása mellett a rakétatámadás ellenére, mert a helyi biztonsági szervezetek biztosították őket arról, hogy a versenyhétvégét komolyabb probléma nélkül fogják tudni majd lezavarni.

    A pénteki déltán folyamán rakétatámadás ért egy szaúdi olajfinomítót, ami közvetlenül a Jeddah Corniche Circuit közelében helyezkedik el. Az előbbi esemény pedig akár az F1-es verseny is veszélybe kerülhet, ami miatt a csapatok egy sürgősségi megbeszélést tartottak a második szabadedzés előtt és után is.

    A Forma-1 vezetői azt kérték a helyi szervezetektől, hogy derítsék ki, mitől gyulladt ki az Aramco olajfinomítója és hogy hozzanak biztonsági intézkedéseket a pálya környékén.

    A második szabadedzés előtti gyűlést követően a sportág vezérigazgatója, az FIA új elnökével, Mohammed Ben Sulayemmel egyetemben tájékoztatott mindenkit a fejleményekről még a péntek este folyamán.

    „Azt az információt kaptuk, hogy történjék bármi, Szaúd-Arábia számára még ebben a helyzetben is a biztonság az elsődleges, így vélhetően mi is abban leszünk. A helyi szervezetek tagjai a családjaikkal vannak itt a pályán, szóval nekik biztosan van kész tervük arra, hogyan kellene megvédeni a helyszínt szükség esetén. Maximálisan megbízunk a helyi szervekben bés tiszteletben tartjuk a döntéseiket.

    Sulayem Domenicali beszéde végén azt is hozzátette, hogy „a támadók elsődleges célja a gazdaság és az infrastruktúra, nem pedig a versenypálya és az ott található civil emberek.” Az FIA elnöke azt is elmondta, hogy „az ügy kapcsán tárgyaltak a helyi védelmi erőkkel, a csapatvezetőkkel és a pilótákkal is.”

    Helyi beszámolók szerint a versenyzők még helyi idő szerint éjfél után is a lehetséges forgatókönyveket nézték át Domenicalival és Ross Brawnnal együtt, aki később csatlakozott a társasághoz.

  • Las Vegas 2023-ban hálaadáskor érkezik az F1-be

    Las Vegas 2023-ban hálaadáskor érkezik az F1-be

    A Front Office Sport értesülései szerint már jövőre érkezik a harmadik F1-es amerikai nagydíj Las Vegasban, ráadásul novemberben, hálaadáskor lenne az időpont.

    Austin októberi dátuma mellé idén májusban érkezik Miami, a naptárbővülés pedig már jövőre megvalósulhat az Egyesült Államokon belül. Már megerősítést nyert, hogy tárgyalások folynak a királykategória las vegasi visszatéréséről, de a pálya most nem egy parkolóban, hanem a Las Vegas Strip közelében lenne.

    2023 lehetne a harmadik év, amikor egy ország három F1-es versenyt is rendez: először szintén az Egyesült Államok tette ezt meg 1982-ben Watkins Glennel, Detroittal és az eddigi utolsó las vegasi versennyel. Másodjára a világjárvány miatt 2020-ban történt ez meg Olaszországban, akkor Monza, Mugello és Imola voltak versenyhelyszínek.

    A Sky Sportsnak nyilatkozva Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója azt is elárulta, vagy Afrika vagy Kína lesz a következő terjeszkedés helyszíne.

    „Amerikán kívül és Kínán kívül Afrikában lehet hamarosan verseny. Nagy ott az érdeklődés. Az mindenképp még egy régió, ami hiányzik a versenynaptárból.”

    Dél-Afrika nemrég merészkedett vissza nemzetközi motorsport színterére. A rallycross világbajnokság (WRX) szezonzárója mellett 2020-ben WEC fordulót is tartottak volna a felújított Kyalami pályán. A legutóbbi bejelentések szerint pedig a Formula E látogat majd el jövőre Fokvárosba.

    Legutóbb F1-es verseny 1993-ban volt, az idei mezőnyből természetesen senki nem volt még ott a rajtrácson. Lewis Hamilton azonban azt nyilatkozta, örömmel venné, ha végre Afrikát is beleértve újra minden kontinensen lenne verseny.

  • Az F1 a jövő Drive to Survive sorozatában foglalkozni fog a kamu drámával

    Az F1 a jövő Drive to Survive sorozatában foglalkozni fog a kamu drámával

    A Forma-1 közölte, hogy megvitatja, miképp szerkeszti a Netflix a „Drive to Survive” című sikersorozatot, miután a versenyzők és a rajongók panaszkodtak, hogy bizonyos történetszálakat meghamisítottak, vagy drámaibbá tettek a szórakoztatás érdekében.

    A Netflix nemrégiben tette közzé az F1-es szezont követő doku-sorozata negyedik évadát. Ebben is nagyobb betekintést nyújt a kulisszák mögé és a pályán kívül történtekbe, valamint a pályán zajló drámákról is beszámol. Ugyanakkor néhány versenyző, köztük a világbajnok Max Verstappen kritikusan nyilatkozott arról, hogy egyes drámákat a szórakoztatás érdekében felfokoznak. Verstappen még azt is elutasította, hogy részt vegyen a további sorozatokban.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint a Netflix főnökeivel közösen fognak foglalkozni a „hamis drámával”. Kiemelte viszont azt, hogy a sorozat milyen sikeresen növelte az F1 népszerűségét, hiszen több tízmillió új rajongó nézi minden hétvégén, miután a Netflixen keresztül felfedezték a sportágat. Az olasz a Motorsportnak nyilatkozott:

    „Nem is kérdés az, hogy a Netflix-projektnek nagyon sikeres hatása volt. Az új közönség érdeklődésének felkeltése érdekében olyan hangnemet használtak, amely bizonyos szempontból a történet dramatizálására összpontosított. Ez egyfajta lehetőség, de úgy gondolom, hogy ezt meg kell érteni. Erről egyeztettünk ezen a hétvégén Bahreinben a csapatokkal tartott megbeszélésen is. A Netflixszel is fogunk beszélni, mert szükséges, hogy a történet ne távolodjon el a valóságtól, különben már nem illik bele.”

    Domenicali ugyanakkor nem ért egyet Verstappen döntésével, hogy nem vesz részt. Ragaszkodik ahhoz, hogy nyílt párbeszédre van szükség az F1, a csapatok, a versenyzők és a Netflix között, hogy a tartalmat jobban, minden félnek tetsző módon alakítsák ki:

    „Az a pilóta, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon jelenítik meg, nem konstruktív. Párbeszédre van szükség, hogy megértsük, hogyan lehet őt olyan formában bevonni, amit ő is helyesnek érez. Ez egy olyan téma, amelyet a versenyzőkkel együtt fogunk kezelni. Biztosítanunk kell, hogy egy olyan projektnek, amely ilyen páratlan vonzerőt generált, olyan nyelvezete legyen, amely továbbra is vonzó. Azonban anélkül, hogy eltorzítaná a sportról alkotott képet és a sport jelentését, amellyel nap mint nap együtt élünk.”

  • A Ferrari sikere nagyot dobhat a jegyeladásokon is

    A Ferrari sikere nagyot dobhat a jegyeladásokon is

    Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója és a Ferrari egykori csapatfőnöke úgy látja, hogy a Ferrari idei formába lendülése, és a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon aratott kettős győzelem lendületet ad a Forma-1-nek is és segít a jegyeladások növelésében.

    A maranellói székhelyű csapat a sportág legrégebbi és legnépszerűbb csapata, amely számos nagy bajnokot is avatott Juan Manuel Fangiotóls Michael Schumacherig. Charles Leclerc sakhiri győzelme azonban 2019 óta az első volt számukra.

    A Ferrari-rajongók évek óta csalódottak voltak, mert a csapat nem volt formában.

    A vasárnapi volt a csapat első szezonnyitós kettős győzelme 2010 óta, és véget vetett egy 45 futam óta tartó nyeretlenségi sorozatnak, ami valódi optimizmust kelt azzal kapcsolatban, hogy a Ferrari talán tényleg jól ráérzett a sportág radikális szabálymódosításaira.

    „Az, hogy a Ferrari újra versenyképes, mindenkinek nagyon jó” – mondta Domenicali.

    „Biztos vagyok benne, hogy ez hatással lesz a promóterek által értékesített jegyek számára. Nagy tömegre számítok Imolában, mint a régi időkben.”

    Az olasz pálya, amely a Ferrari alapítójáról, Enzóról és fiáról, Dinóról kapta a nevét, a naptár negyedik futamának és a Ferrari két hazai nagydíja közül az elsőnek ad majd otthont.

    A futamra teltház várható, különösen akkor, ha a Ferrari a szaúd-arábiai és ausztráliai versenyeken is megtartja versenyképes formáját.

    Mattia Binotto csapatfőnök szerint a Ferrarinak, amely 2008 óta nem nyert bajnoki címet, annak ellenére, hogy 2017-ben és 2018-ban is szezonnyitós győzelmet aratott, mérsékelnie kell az elvárásokat.

    Elmondta, hogy a Red Bull, amelynek világbajnoka, Max Verstappen – aki kerék a kerék ellen csatázott Leclerc ellen, és a második helyen végzett volna, ha nem hibásodik meg az autója -, még mindig favorit.

    „Jeddah egy hét múlva teljesen más képet mutathat” – mondta.

    A Hungaroring ettől függetlenül is jól áll a jegyeladásokkal.

    Megteltek a lelátók! Újabb tribünt épít a Hungaroring!

  • Hamilton célja, hogy ne csak versenyzőként emlékezzenek rá

    Hamilton célja, hogy ne csak versenyzőként emlékezzenek rá

    Lewis Hamilton nemcsak versenyzőként szeretne megmaradni a köztudatban.

    A hétszeres világbajnok rengeteg rekordot megdöntött már a Forma-1-ben. Évekig a királykategória csúcsán ülhetett, ám nem szeretné, ha csak a munkájával azonosítanák.

    Az elmúlt időszakban többször is felszólalt a rasszizmus, az állatkínzás vagy épp más társadalmi problémák ellen. Stefano Domenicalival közösen szeretné, ha az F1 nyitottabb és elfogadóbb lenne, így az első versenyhétvégén is beszélt erről az olasz vezetővel:

    „Úgy vélem a resztorom az, hogy tovább folytassam ezeket a beszélgetéseket Stefanóval (Domenicali). Megkérdezem, hogy épp most min munkálkodik, és hogyan tudnék segíteni. Inkább be kell vonnunk az embereket ebbe az utazásba, nem leszólni kell őket. Ehhez sok fecsegés szükséges, de az emberek részesei akarnak lenni ennek, jobban átérzik a helyzetet, és azt mondják, igen, tudnánk jobb munkát végezni.” – nyilatkozta a brit versenyző a Sky Sportsnak.

    Hamilton kihangsúlyozta, megvannak az eszközei arra, hogy a változások mellett érveljen:

    „Itt van ez a platform, és néha kényelmetlen módon kell nyomást gyakorolnom az egészre. Viszont ez egy valódi lehetőséget kínál arra, hogy elérjük a változást. Ez számomra kifizetődőbb, mint megnyerni bármilyen bajnokságot. A célom az, hogy  5-10 év múlva, ha a TV-ben erre a sportra kapcsolok, remélhetőleg a gyermekeimmel, akkor több fiatal női mérnököt és szerelőt lássak. Tudniuk kell, hogy van lehetőségük.”

    Hamilton és a közösségi média:

    A hétszeres világbajnok arról is beszélt, miért fontos neki, hogy aktív legyen a közösségi médiás platformokon:

    „Mikor fiatalon elkezdtem használni ezeket a platformokat, a cél az volt, hogy felépítsék egy közösséget. Minél többen követnek, annál több befolyásod van. Ám ahogy idősebb lettem, rájöttem arra, hogyha kiteszek valamit, akkor az, az emberek telefonján is megjelenik. Így nagyon is fontos lett az, hogy mit akarok képviselni és mondani. Úgy éreztem, hogy hátra akarok egyet lépni, és át akarom értékelni az életemet. Újra akartam értékelni a pozíciómat, így rájöttem arra, nem akarom, hogy ez határozzon meg (a Forma-1). Ez az egész csak egy pillanat, és lesznek az életben még nagyszerűbb dolgok is. Ahogy elhaladtak mellettem az évszámok, és megnyertem azokat a bajnokságokat, felmerült bennem a kérdés: mit jelent ez valójában? Számomra nagyon kifizetődőek voltak, viszont semmilyen változást nem hoztak a világban.”

    Épp ezért vonult el az év végén, és gondolta újra a helyzetét a Mercedes pilótája:

    „Csak egy újabb elismerés a neved mellett, viszont ez nem változtatja meg a világot. Nem változtat azon, hogy még mindig vannak háborúk, megkülönböztetések, még mindig bántalmaznak embereket. Így mire tudjuk használni ezt a közeget? Úgy érzem felfedeztem a valódi célomat. Nemcsak autóversenyző vagyok.” – zárta Hamilton.

  • 30 futamos F1-es szezon? Ez is megoldható lenne

    30 futamos F1-es szezon? Ez is megoldható lenne

    A Forma-1 idei versenynaptára már most is rekordot döntöget 23 futammal, de a sportág iránti jelenlegi érdeklődés mellett ez a szám könnyen 30 futamra bővülhet az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint.

    Az F1 naptára folyamatosan bővül, mivel a sportág igyekszik kihasználni növekvő népszerűségét, de a további versenyek mind anyagilag, mind fizikailag és mentálisan is megterhelik a csapatokat, ezért a jelenlegi Concorde-megállapodás értelmében a versenynaptár határát maximum 24 versenyben határozták meg.

    Ez azt jelenti, hogy a versenynaptár valószínűleg nem bővülhet ezen a határon túl, hacsak az érdekelt felek, köztük a csapatok, bele nem egyeznek a limit felemelésébe.

    Domenicali szerint azonban a világ minden tájáról érdeklődnek, és ha a szabályok lehetővé tennék, akár 30 futamot is rendezhetnének egy szezonban.

    Las Vegas és az afrikai kontinensre való visszatérés is szóba jöhetne

    „Úgy gondolom, van lehetőség arra, hogy 24-re (versenyre) menjünk” – mondta a Sky Sportsnak. „Én azt mondanám, hogy van lehetőség 30-ra is! Az érdeklődést tekintve, amit a világ minden tájáról látunk.”

    „Rajtunk múlik, hogy megpróbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt, figyelembe véve, hogy melyek azok a helyszínek, amelyek szeretnének az F1-ben lenni, és melyek azok a történelmi értékek, amelyeket látni szeretnénk a naptárban.”

    Arra a kérdésre, hogy honnan jön ez az érdeklődés, Domenicali így fogalmazott: „Nem csak Las Vegas, vannak más városok is, amelyek érdeklődnek a Forma-1 iránt.”

    „Amerikán, Kínán kívül szerintem van lehetőség arra is, hogy hamarosan Afrikában is ott legyünk. Ott is nagy az érdeklődés. Az biztos, hogy ez egy másik terület, ami eddig hiányzott a naptárunk földrajzi adottságaiból.”

    Van, akinek mennie kell

    Domenicali elmondta, hogy néhány hagyományos helyszín ezért valószínűleg elveszíti a helyét a naptárban, de meg kell találni az egyensúlyt a történelmi és az új versenyek között.

    „Vannak olyan promóterek, akiknek lejáró szerződéseik vannak, és valószínűleg néhány jelenlegi nagydíj már nem lesz része a naptárnak.”

    „Kiegyensúlyozottnak kell lennünk, meg kell néznünk, milyen más lehetőségek vannak, és nagyon hamarosan mindenkinek elmondjuk, mi a stratégiánk az (új) piacok fejlesztésére.”

    A magyar rajongóknak egyelőre azonban nem kell aggódniuk, ugyanis tavaly napvilágot látott a hír, hogy a Magyar Nagydíj 2037-ig szerződést hosszabbított a Forma-1-gyel.

  • Domenicali a Volkswagentől hamarosan híreket vár

    Domenicali a Volkswagentől hamarosan híreket vár

    Stefano Domenicali hamarosan újabb híreket vár a Volkswagen 2026-os Forma-1-es beszállásával kapcsolatban. A Forma-1 vezérigazgatója akkor beszélt röviden erről, amikor Oliver Hoffman, az Audi igazgatótanácsának tagja az Automobilwoche lapnak elmondta, hogy a VW tulajdonában lévő német luxusautógyártó aktívan fontolgatja az F1-es belépést:

    „Az FIA-val és a Forma-1-gyel is kapcsolatban állunk. Ahhoz, hogy döntés születhessen, az FIA-nak jóvá kell hagynia és be kell jelentenie a 2026-tól érvényes, a jövőbeni erőforrásra vonatkozó új szabályrendszert. Ez még nem történt meg.”

    Az F1 irányító testülete azonban tavaly decemberben felvázolta a 2026-os szabálytervezetet, Hoffman pedig elismerte, hogy az Audi „alaposan megvizsgálja, hogy hová akarjuk pozícionálni az Audi márkát a motorsportban, és hol látjuk a megfelelő kihívást.”

    Amikor a VW-csoport egyértelmű érdeklődéséről kérdezték a Forma-1 iránt, a Porsche márkát is a Red Bull-lal összekapcsolva, az F1 vezérigazgatóját, Domenicalit idézte a Bild újság:

    „Várjanak még egy kicsit, és hamarosan többet fognak megtudni.”