Címke: Stefano Domenicali

  • Hivatalos: Az Audi beszáll a Forma-1-be 2026-tól!

    Hivatalos: Az Audi beszáll a Forma-1-be 2026-tól!

    Az Audi hivatalosan megerősítette, hogy 2026-tól beszállnak motorszállítóként a Forma-1-be.

    A Forma-1 hivatalos sajtótájékoztatót tartott, amin a német gyártó erősítette meg belépési szándékát. Az új motorszabályok ugyanis vonzóbbá varázsolják a manufaktúrák számára a sportot. A V6-os egységet tovább viszik, ám az elektromos teljesítményleadás nagyobb lesz, valamint megjelennek a fenntartható üzemanyagok is az új érában.

    A német cég feltételei így teljesültek, ezért úgy döntöttek szerencsét próbálnak a száguldó cirkuszban. A neuburg-i létesítményükben már tesztelik az F1-es motorjaik első verzióját, amit 6 hónapja kezdtek megálmodni. Jelenleg az infrastruktúra megtervezésén és kiépítésén, valamint a különböző erőforrások beszerzésén munkálkodnak. A projekt ügyvezetője Adam Baker lesz, aki három évig az FIA munkáját is segített.

    A német gyártó azonban csak az év végén árulja el, hogy melyik csapat oldalán kezdik meg a munkát az elkövetkezendő időszakban. Egyelőre több alakulattal is tárgyalnak.

    Stefano Domenicali:

    „Nagy örömmel üdvözölöm a Forma-1-ben az Audit, ami egy ikonikus márka, úttörő és egy igazi technológiai innovátor. Ez egy fontos pillanat a sportágunk történetében, rávilágít ugyanis arra, hogy milyen hatalmas erővel rendelkezünk globális platformként, ami folyamatosan növekszik. Nagy elismerése ez annak, hogy a fenntartható üzemanyaggal működő hibrid motorokra való áttérésünk a jövő megoldása. Mindannyian nagyon várjuk már, hogy az Audi logóját lássuk a rajtrácson.”

    Markus Duesmann, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke:

    „A Motorsport az Audi DNS-ének szerves része. A márkánk számára az F1 egyszerre globális szintér és fejlesztési laboratórium. A nagy teljesítmény és a verseny kombinációja mindig is az innováció és a technológia fejlődésének mozgatórugója volt az iparágunkban. Az új szabályok mentén most jött el a megfelelő idő arra, hogy bekapcsolódjunk. Elvégre a Forma-1 és az Audi egyértelmű fenntarthatósági célokat követ.”

  • Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Stefano Domenicali szerint több jelentkező is lenne az F1-es mezőny bővítésére, hiába az Andretti Global hírverése, nem ők az egyetlen jelöltek.

    Az amerikai alakulat ezen a héten jelentette be, hogy új, hatalmas bázist építenek Indianában, ez azonban nem hatja meg a Forma-1 vezetését.

    „Jelenleg nem azt látjuk, hogy a több csapattal nagyobb értéket képviselnénk.” jelentette ki Domenicali, az F1 vezérigazgatója.

    „Vannak más olyan társaságok, akik diszkrétebben fejezik ki az óhajaikat. Az Andretti nem ezt választotta.

    Van egy egyértelmű folyamat. Bárki, aki szeretne helyet az F1-ben, stabil háttérrel kell rendelkeznie és hosszútávon kell elköteleznie magát.”

    Jelenleg az Audi és a Porsche is fontolja azt, hogy belépjenek a sorozatba, valamint a hírek szerint a Honda is megbánta kivonulását. Az ilyen erős gyári jelentkezők mellett még az olyan nagy csapat, mint az Andretti is eltörpül Domenicali szemében.

    „Az, hogy ennyi gyártó érdeklődik az F1 iránt egy autóipar számára nehéz időszakban, eléggé hitelessé tesz minket. Azt mutatja, hogy jó irányba haladunk az új technológiák és a szórakoztatás terén. Ha esetleg nyolc gyártónk lesz, akkor nem kell attól félni, hogy az egyik fog irányítani mindent.”

    A 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban kiemelte, nagy lépést jelentenek a fenntarthatóság felé, de egy másik útvonalat célozna meg az elektromosság mellett.

    „Egyensúlyt kell találnunk az innováció, a fenntarthatóság, valamint az érzelmek közvetítése és a jó versenyzés között. Ha ez nem sikerül, nem vagyunk már igazi F1.”

    A legnagyobb változás azonban a versenyhétvégék lebonyolítását érintené.

    „A mérnököknek és a pilótáknak tetszik így, de a nézők többet akarnak. Nagyon elszánt vagyok ezzel kapcsolatban. Az első – pénteki – kör után azt szeretném, hogy minden nap legyen pont vagy díj, amit kiosztunk, minden pályára gurulás után. Miközben a vasárnapi futam szentségét tiszteletben tartjuk.”

    A másik nagy újítást, a sprintfutamokat nemrég a MotoGP is átvette, Domenicali pedig üdvözölte, hogy a motorosok követték az F1 példáját.

    „Jó, hogy a MotoGP is felfedez egy újfajta módot, mi pedig már hat sprintversenyért dolgozunk 2023-ra, bár a lebonyolítás részletei változhatnak a mostanihoz képest.”

  • Az oroszok kiakadtak az F1-re: Domenicali mégis kicsoda?

    Az oroszok kiakadtak az F1-re: Domenicali mégis kicsoda?

    Egy orosz politikus gúnyolódott azon, hogy a Forma-1 soha nem tér vissza az országba.

    Az orosz-ukrán háború kirobbanását követően a sportág kijelentette, hogy felbontja a szerződését a Szocsiban található létesítménnyel és a futam promóterével. Stefano Domenicali a napokban ismét elmondta, hogy nem terveznek Oroszországba látogatni, így a Forma-1-nek búcsút kell vennie Szentpétervártól és Szocsitól is.

    Dmitrij Szviscsev szerint az olasz vezető elhamarkodott kijelentést tett:

    „Szeretném megjegyezni, hogy Domenicali azt mondta: ‘soha nem lesz Forma-1-es verseny Oroszországban.’ Ugyanakkor át kellett volna olvasnia előbb a szerződést. Hány évre is írtak alá vele, kettő vagy három? Ő is csak egy alkalmazott, így csak a szerződése időtartamáig tehet ilyen kijelentéseket.”

    Az orosz politikus szerint a Forma-1-még a promóter által kifizetett előleget sem akarja visszaadni:

    „Ha már törlik az eseményt, akkor jó lenne ha visszaadnák az előre teljesített kifizetéseket. Nem akarnak versenyezni, akkor adják vissza a pénzt, amit a promóter az elkövetkezendő futamokra fizetett. Nagyon hasonlít az ügy a 90-es években történő átverésekhez. Nekem úgy tűnik, hogy ez semmilyen sportelven sem alapul.”

    Ennél fogva Szviscsev kételkedik Domenicali kinyilatkoztatásában:

    „Domenicalinak alaposan meg kellene fontolnia, hogy miket mond, mi pedig megfontoljuk a pénzügyi és erkölcsi kár megtérítésének lehetőségét. Legalábbis én ezt javaslom a rendezvény szervezőinek.”

    Az orosz politikus mellett Vitaly Petrov is kiállt:

    „Mégis ki az a Domenicali? Ma még ott van, holnap talán már nem lesz ott. Így tehát legyetek türelmesek. Szerintem visszafog jönni a Forma-1, talán már jövőre is itt versenyeznek.”

  • Spa szerint jól haladnak a tárgyalásaik a 2023-as F1-ről

    Spa szerint jól haladnak a tárgyalásaik a 2023-as F1-ről

    A Forma-1 ezen a hétvégén ébred fel augusztusi álmából, hogy teltházas közönség várja a száguldó cirkuszt a legendás belga Spa-Francorchamps pályán.

    A helyi média jelentése szerint az összes jegy elkelt – de ez még mindig nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy segítse a promóter tárgyalásait a 2022 utáni új szerződésről. Vanassa Maes, a verseny főnöke a De Telegraaf című lapnak nyilatkozott:

    „Az egyeztetések a FOM-mal jól haladnak. Csak 25 hely van a naptárban, és mindenki mindent megtesz azért, hogy jövőre nagydíjat rendezhessen. Spa-Francorchamps egy történelmi és mitikus pálya, és meg akarjuk mutatni, hogy támogatjuk a jövőbeni esemény megrendezését.”

    Mivel Spa jövője azonban ennyire kétséges, az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kénytelen volt megvédeni magát azokkal a vádakkal szemben, hogy „eladja a Forma-1 lelkét”. A Sport Bildnek ennyit mondott:

    Nem adom el a lelkét a Forma-1-nek, ez csak egy természetes változás.”

  • Horner kiáll az ikonikus versenypályák mellett

    Horner kiáll az ikonikus versenypályák mellett

    Christian Horner azt követeli az F1-től, hogy védje meg az ikonikus és nagy múltú versenyhelyszíneket.

    Jövőre ismét bővül a versenynaptár, hiszen Las Vegas is csatlakozik a versenyrendező helyszínek közé. Ugyanakkor az érvényes szerződéssel rendelkező Katar is szeretne követelni egy hétvégét magának. Ám bejelentkezett Dél-Afrikai is, sőt Kína is visszatérne a kalendáriumba.

    Helyhiány miatt az európai létesítmények kerülhetnek ki a körforgásból. A francia, monacói, belga futamok vannak veszélybe, hiszen idén jár le a szerződésük a sportággal.

    Ám a csapatok és a versenyzők keményen harcolnak azért, hogy az ikonikus helyszínek továbbra is a versenynaptár részei legyenek.

    „Kell lennie néhány versenynek – Monaco, Silverstone, Spa, Monza, Monaco – nagy, történelmi versenyeknek, amiket elkerítünk és megóvunk. Nagyszerű, hogy új helyszínek is csatlakoznak és van érdeklődés, de szükség van az ikonikus és történelmi pályákra is. Olyan lenne, mintha az ATP-ből kikerülne Wimbledon. Ezek a helyszínek részei a történelmünknek és a DNS-ünknek. Mindenképpen hangot fogok adni a véleményünknek, de bíznunk kell azokban az emberekben, akik irányítják ezt az üzletet.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    A Netflix által készített Drive to Survive növelte a sportág népszerűségét az Egyesült Államokban. Így jövőre már az „új közönségnek” három futamon lesz lehetősége szurkolni. Ugyanakkor emiatt  Spa-Francorchamps húzhatja a rövidebbet.

    „Stefano (Domenicali) tudja mit csinál, ő fogja irányítani a befektetőket. Nyilvánvalóan őket az eredmények vezérlik. Az, hogy hol van nagy érdeklődés a sport iránt, továbbá honnan jönnek a bevételek. Egy plusz futam az Egyesült Államokban, vagy a spa-i verseny? Ezt kell mérlegelnünk.” – tette hozzá Horner.

  • Domenicali: Nem adom el a Forma-1 lelkét

    Domenicali: Nem adom el a Forma-1 lelkét

    Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója, megvédte a sportág versenynaptárát érintő változtatásokat.

    A naptár az elmúlt években folyamatosan fejlődött, új pályák – mint például a 2023-ra tervezett Las Vegas-i pálya – kerültek be, míg néhány régebbi helyszínt az a veszély fenyeget, hogy elveszítik a helyüket.

    A jövőjüket illetően bizonytalan helyszínek közé került a franciaországi Circuit Paul Ricard, valamint a belga történelmi Spa-Francorchamps is. A sportágat az olyan országok meglátogatása miatt is vizsgálják, ahol az emberi jogok megkérdőjeleződnek, és Lewis Hamilton korábban már beszélt ezen aggodalmairól. A naptárváltozásokkal kapcsolatos kritikákra válaszolva a Bildnek Domenicali tagadta, hogy a fejlemények ártanának a sportnak:

    „Nem adom el a Forma-1 lelkét, ez egy természetes változás. Nyitunk a teljes világ felé.”

    A Forma-1-es vezér elismerte, hogy a pénz fontos szempont a döntések meghozatalakor, de hangsúlyozza, hogy nem ez az egyetlen tényező, amit figyelembe vesznek:

    „A pénz mindenütt fontos, így nekünk is. Ugyanakkor nem csak ezt nézzük, az egész csomagnak stimmelnie kell. Amennyiben csak a bankszámlát néznénk, a versenynaptár biztosan máshogy nézne ki.”

    A Forma-1 az utóbbi időben új helyszínekkel bővült, például a 2022-es idény elején megrendezett Miami Nagydíjjal.

    Az egyik ország, amely 2020 óta hiányzik a versenynaptárból, az Németország, és Domenicali utalt rá, hogy a 2023-as visszatérési kilátásai nem túl biztatóak:

    „Amennyiben nem hívom őket, akkor keveset látok és hallok felőlük.”

    Az olasz végül nem zárta ki, hogy a jövőben Hockenheim vagy a Nürburgring visszatérjen, ezért így fejezte be:

    „Szeretném, ha visszatérhetnénk.”

  • Button dühbe jön, amennyiben kimarad Spa

    Button dühbe jön, amennyiben kimarad Spa

    Jenson Button szerint a Forma-1-nek izgalmas versenyeket és boldog pilótákat kell (meg)tartania, olyan klasszikus versenyhelyszíneken, mint Spa-Francorchamps. A Belga Nagydíj szerződése a Forma-1-gyel a jövő heti verseny után lejár, és Spa jövője felett bizonytalanság lebeg. Monaco és a Paul Ricardon rendezett Francia Nagydíj mellett a legendás Spa-i belga futam is egyike azon helyszíneknek, amelyek kikerülhetnek a sportág 2023-as versenynaptárából.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemrégiben jelentette be, hogy a jövő évi naptár 24 futamot tartalmaz. Katar, valamint az újonc Las Vegas is szerepel majd a Forma-1 programjában. Ezek a hozzáadott pályák azonban elkerülhetetlenül kiszorítanak más helyszíneket. Button a WTF1 egyik nem oly régi podcastjában így beszélt erről:

    „Amennyiben Spa nem lesz ott, igen mérges leszek. Monaco már érdekesebb kérdés, hiszen sok minden történik a színfalak mögött. Ugyanakkor ha Spa-t kiveszik, annak más okai vannak, nem azért, mert nem jó pálya. Ez az egyik legjobb a világon, a verseny ott lenyűgöző, a versenyzők imádják, és a csapatok is szeretnek oda járni.”

    A Forma-1 egészséges növekedése, amelyet részben a népszerű Netflix-sorozat, a „Drive to Survive” sikere is okozott, arra késztette a sportág kereskedelmi jogtulajdonosát, hogy olyan városokat részesítsen előnyben, mint Miami vagy Las Vegas, és olyan jövedelmező helyszíneket, mint Katar.

    Bár megérti a sportág szórakoztató voltát, Button ragaszkodik ahhoz, hogy az F1-nek a versenyzést is izgalmassá kell tennie, a rajongók, de a versenyzők számára is:

    „Egy kicsit óvatosnak kell lenni. Tudjuk, hogy a Forma-1 szórakoztat, és egy ismert műsor nagyon híressé tette Amerikában, ami remek a sportágnak. Viszont biztosítanunk kell azt, hogy a versenyzés izgalmas maradjon. Olyan pályákra kell mennünk, amelyek nagyszerű lehetőséget biztosítanak erre, mert boldog versenyzőket fogsz akkor látni. Sokkal többet tudsz kihozni belőlük, ha jó helyen vannak, és nem az jár a fejükben, hogy „miért vagyunk ezen a pályán? Nem muris, nem tudunk előzni, túl szűk”. Szeretem az utcai pályák és az klasszikus, régi pályák keverékét, de nem mehetünk minden városközpontba, és nem mehetünk oda csak a helyszín miatt. Magáért a pályáért és az országért is kell, hogy oda menjünk, mert így szerzünk rajongókat. És az is fontos, hogy egy szórakoztató versenyt nézhessünk a televízióban, sok harccal.”

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.

  • Domenicali: Itt nincs helyük az idiótáknak!

    Domenicali: Itt nincs helyük az idiótáknak!

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megerősítette, hogy „nincs helyük” a versenyeken azoknak az embereknek, akik nem megfelelően viselkednek, és arra kéri a rajongókat, hogy jelentsenek minden rendellenességet.

    A Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti tavalyi párharcok óta a közösségi médiában sok dühöt és agressziót váltott ki mindkét versenyző rajongótáborából. Ez magában foglalta a más rajongók elleni személyes támadásokat, valamint a versenyzők, az újságírók és a csapattagok ellen irányuló online gyűlöletet is.

    A Brit Nagydíjon egyes csoportok Verstappent fújolták ki, majd a rajongói viselkedés tovább romlott, és már kultikus szintre jutott.

    Az Osztrák Nagydíjon több részeg szurkoló diszkriminatív megjegyzéseket tett, valamint szexuális zaklatást is elkövetett, míg a hírek szerint rasszista megjegyzésekkel illették Hamiltont.

    A korábbi versenyigazgató, Michael Masi elárulta, hogy halálos fenyegetéseket kapott a rajongóktól a tavalyi szezon vitatott szezonzárója után.

    Válaszul a Forma-1 a Magyar Nagydíjon elindította a „Drive It Out” elnevezésű kezdeményezést, amely arra ösztönzi a szurkolókat, hogy jelentsék a rendezvényeken tapasztalt vagy látott bántalmazásokat. Az ilyet elkövetőket egy életre eltilthatják a versenyek látogatásától. Az új kampány egybeesett azzal, hogy néhány rajongó hamiltonos relikviákat égetett a Magyar Nagydíj hétvégéjén.

    A Forma-1 közleményében azt írta, hogy „felismeri, hogy bár a szenvedély és a versenyzés nagyon fontos része a sportágnak, túl is lehet lőni a célon.

    „Mindannyian egyértelmű üzenetet küldünk, hogy ez elfogadhatatlan, és véget kell vetni ennek. És azok, akik továbbra is bántalmazást és sértő megjegyzéseket terjesztenek, azokat nem látjuk szívesen a sportágunkban.”

    Zéró tolerancia

    A magyarországi futam előtt az LMBTQ+ közösség tagjainak üldözése kapcsán, Domenicali figyelmeztetett, hogy nincs helye semmiféle abúzusnak, és azt sugallta, hogy a sport keményen leszámol azokkal, akik ilyet követnek el.

    „Erről nincs vita, nincs kompromisszum” – mondta a Sky Sportsnak.

    „Szerintem ez egy olyan üzenet, amit jó volt látni, hogy mindenki azonnal magáévá tett.”

    „Azt kell mondanom, hogy a sportágunk szépsége, hogy tudjuk irányítani, ahogy azt újra láthatjátok a lelátón, sok a gyerek és sok a család, és jó látni, hogy a különböző táborok keverednek.”

    „Szóval ez az igazi Forma-1, amit látni szeretnénk.”

    Az olasz hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés célja a zaklatás minden formájának felszámolása.

    „Természetesen, ha valaki [rosszul] viselkedik, [a válaszlépés] nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon erős lesz.”

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke arra is felszólította a rajongókat, hogy legyenek tisztelettudóak egymással szemben, miközben továbbra is támogassák kedvenc versenyzőiket és csapataikat.

    „Nincs hely az idiótáknak a világban” – erősítette meg.

  • Várhatóan ekkor rendezik majd meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Várhatóan ekkor rendezik majd meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Az első Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat november 16-18 között fogják megtartani. Ez azt jelenti, hogy a harmadik amerikai verseny mindössze egy héttel a jövő évi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt egy héttel lesz lebonyolítva.

    Nem volt egyszerű, de az F1 vezetőinek sikerült elérniük azt, hogy a Forma-1-es mezőny legálisa és problémamentesen száguldozzanak majd a Las Vegas-i éjszakában a híres „The Strip” kaszinói körül.

    Azt eddig is tudni lehetett, hogy Las Vegas csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához, azonban az még nem volt egyértelmű, hogy meddig lesz érvényes a kontraktusuk. Azonban nemrégiben napvilágot látott egy ezzel kapcsolatos dokumentum, amit az érintett felek is megerősítettek, így rengeteg új dolgot tudhattunk meg a leendő villanyfényes versenyről.

    A 17 oldalas dokumentumban az áll, hogy a verseny időpontja 2023. november 16-18 lesz és a felek 2027-ig állapodtak meg egymással a versenyrendezés jogairól. Mindez azt jelenti, hogy az első Las Vegas-i Nagydíjon akár a jövő évi világbajnoki cím sorsa is eldőlhet és mindössze egy héttel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt kerül majd megrendezésre.

    Stefano Domenicali és a Liberty Media azon lesznek, hogy Las Vegasnak ez a novemberi időpont maradhasson a fix helye a Forma-1 versenynaptárában. Az viszont már biztos, hogy a bokszutcát és az ahhoz tartozó infrastruktúrát egy 240 millió dollárért vásárolt területen fogják majd felépíteni. Erről maga a Liberty Media elnöke, Greg Maffei beszélt még egy korábbi interjújában.

    2023 lesz az első olyan év 1982 után, ahol egy Forma-1-es szezonon belül 3 különböző, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszínre látogat el a mezőny. A királykategória már 40 évvel ezelőtt is versenyzett a Nevada államban található szerencsejáték paradicsomban, csak akkor mellette nem Miami-ban és Austinban, hanem Long Beach-en és Detroit-ban mérték össze a tudásukat a versenypályán.