Címke: Stájer Nagydíj

  • Verstappennek meggyűlt a baja a sok esővel a Q3-ban

    Verstappennek meggyűlt a baja a sok esővel a Q3-ban

    Az eső áztatta időmérőn Max Verstappen megszerezte a második helyet, így ismét az első sorból vághat neki a vasárnapi futamnak.

    A Stájer Nagydíj kvalifikációja kihívások elé állította a versenyzőket. Az erősödő esőben nehéz volt megfelelő kört autózni, ám a 22 éves pilótának sikerült jó pozícióba kvalifikálnia magát. A holland ugyanakkor elmondta, a Q3-ban elég trükkös körülmények fogadták a továbbjutókat.

    ,,Összességében jó volt az időmérőnk. A Q1 egy kissé zsúfolt volt, nem láttunk szinte semmit, így egy kicsivel több helyet kellett hagyni a másik autó mögött. Nem volt egy tiszta köröm sem abban a szakaszban. A körülmények nem voltak olyan rosszak, ám ezek miatt az autók miatt nem igazán látsz semmit akkor, ha valaki előtted halad. A Q2 végén aztán rákapcsolt az eső, Különösen a második szektorban volt nehéz vezetni. Ez folytatódott a Q3-ban is, így az a szakasz nehéz volt. Rengeteg víz állt a pályán, így sok helyen tapadást vesztettem.” -nyilatkozta Verstappen.

    A Red Bull versenyzője azt is elmagyarázta, miért nem sikerült az utolsó körét jól befejeznie:

    ,,Valaki a bokszba hajtott előttem, talán Sebastian (Vettel) lehetett az. Az autó emiatt alkotmányozottá vált, így szélesebben fordultam a rázóra. Ezután elvesztettem az irányítást, és az utolsó kanyarban négy kerékkel hagytam el a pályát miközben drifteltem egyet.”

  • Leclerc 3 rajthelyes büntetést kapott, Räikkönen és Perez megúszták

    Leclerc 3 rajthelyes büntetést kapott, Räikkönen és Perez megúszták

    Charles Leclerc három rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi Stájer Nagydíjra, amiért az időmérő edzésen akadályozta az AlphaTauri versenyzőjét, Danyiil Kvjatot.

    A Ferrari monacói versenyzőjének amúgy sem volt jó napja, mivel csak a 11. helyre kvalifikált, a büntetése miatt azonban csak a 14. helyről rajtolhat majd.

    Vizsgálták más ügyben is, az ellenőrző vonal átlépése miatt, mikor érvénybe lépett a piros zászló, de emiatt nem intették meg, mivel a zászló akkor lépett épp érvénybe, mikor a versenyző kigyorsított a kanyarból. Ezt követően azonban erősen fékezett, mikor észlelte a jelzést. És bár fontolóra vette, hogy azonnal a boxba hajtson a fehér vonalat átlépve, de végül ezt nem ítélte biztonságosnak.

    Reakcióját így megfelelőnek minősítették a bírák.

    Hasonló okból vizsgálták Kimi Räikkönent is, de ő sem kapott emiatt büntetést mert megkísérelt a boxba hajtani, de már ezt nem tudta volna megfelelően kivitelezni.

    Sergio Perezt sárga zászlós incidens miatt vizsgálták, de úgy ítélték, hogy mindent megtett a lassítás érdekében, így ő is megúszta a büntetést.

  • A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    Az időmérő után beidézték a versenyfelügyelők Charles Leclerc-t, Sergio Perezt és Kimi Räikkönent. A monacói pilótánál rögtön két esetet is vizsgálnak.

    Nehéz időmérőn van túl a 22 éves versenyző, mivel nem sikerült bekerülnie az Q3-ba, ugyanakkor a Ferrari is vakarhatja fejét, ugyanis Sebastian Vettel sem tudott jó eredményt elérni az esőben.

    Azonban itt még nem ér véget a történet, ugyanis Leclerc-t két ügy miatt is beidézték a stewardok. Az egyik vizsgálat azért indult ellene, mert Danyiil Kvjatot akadályozta, mikor az orosz a gyors körét teljesítette, míg a másik szerint a Q1-ben a piros zászlós szakasz megkezdése után nem a bokszba hajtott, hanem tovább ment, és átlépte az ellenőrző vonalat.

    Az Alfa Romeo finn világbajnoka Leclerc-hez hasonlóan áthaladt a vonalon, így neki is jelenése van a versenyfelügyelőknél, míg a Racing Point mexikói versenyzője egy sárga zászlós szakaszt hagyott figyelmen kívül a Q1-ben.

  • Hamilton: A szívem a torkomban dobogott

    Hamilton: A szívem a torkomban dobogott

    Lewis Hamiltonnak sikerült a leggyorsabb kört összeraknia a Stájer Nagydíj esős időmérő edzésén, megszerezve ezzel a pole pozíciót holnapra.

    Senki számára nem volt egyszerű azonban ez a kvalifikáció.

    „Ha őszinte akarok lenni… Micsoda nehéz nap!” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. „Az időjárás elég bonyolult volt. Néha azt sem lehetett látni, hogy hová mész. Volt egy necces pillanatom. A szívem a torkomban dobogott. Végül képes voltam jól körbe érni. Imádom az ilyen napokat!”

    „Számunkra jobb lett volna, ha száraz marad az idő, de én mindig örülök az esőnek. Holnap száraz idő lesz De örülök, hogy ez a menet probléma nélküli volt számunka.”

  • Hamilton a pole pozícióban a Stájer Nagydíjon!

    Hamilton a pole pozícióban a Stájer Nagydíjon!

    Az időmérő edzés kezdetekor még mindig esett az eső a Red Bull Ringen, idővel azonban lassan javult a helyzet a pályán, noha továbbra is vizes volt.

    Így végül 15.00-helyett 15.46-kor vette kezdetét, s ekkor azonnal mindenki pályára is hajtott, mivel arra lehetett számítani, hogy hamarosan újra erősebb esőzés várható.

    Sorra jöttek az egyre jobb idők a Q1-ben. Többen meg is csúsztak, de többnyire sérülés nélkül vissza tudtak fordulni menetirányba, kivéve Giovinazzi, aki belecsúszott a falba, Grosjean autóját pedig a boxban javítgatták miután a kavicságyból kimászott.

    A Q1-ben Hamilton, Verstappen és Norris bizonyultak a legjobbnak.
    Akik kiestek: Räikkönen, Perez, Latifi, Giovinazzi és Grosjean.

    A Q2-ben Leclerc, Russell, Stroll, Kvyat és Magnussen estek ki. Russell nagyon próbálkozott a Williamsszel, hátha az esős körülmények lehetővé teszik neki a top 10-et is, de ez nem sikerült. Sebastian Vettel pedig épp csak továbbjutott a 10. helyen.
    A legjobb ismét Hamilton, Verstappen és Norris voltak.

    A Q3-ban végül Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak, így ő indulhat holnap a pole pozícióból! Mellőle Max Verstappen indulhat majd, a második sort pedig Carlos Sainz és Valtteri Bottas foglalhatja majd el.

    Az időmérő végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.273
    2 Max Verstappen Red Bull Racing 1:20.489 1.216
    3 Carlos Sainz jr McLaren 1:20.671 1.398
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.701 1.428
    5 Esteban Ocon Renault 1:20.922 1.649
    6 Lando Norris McLaren 1:20.925 1.652
    7 Alexander Albon Red Bull Racing 1:21.011 1.738
    8 Pierre Gasly Alpha Tauri 1:21.028 1.755
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:21.192 1.919
    10 Sebastian Vettel Ferrari 1:21.652 2.379
    Q2
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:19.628 0.355
    12 George Russell Williams 1:19.636 0.363
    13 Lance Stroll Racing Point 1:19.645 0.372
    14 Daniil Kvyat Alpha Tauri 1:19.717 0.444
    15 Kevin Magnussen Haas F1 1:20.211 0.938
    Q1
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:21.372 2.099
    17 Sergio Perez Racing Point 1:21.607 2.334
    18 Nicholas Latifi Williams 1:21.759 2.486
    19 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:21.831 2.558
    20 Romain Grosjean Haas F1
  • Lando Norrisnak tegnap fájdalmai voltak az autóban

    Lando Norrisnak tegnap fájdalmai voltak az autóban

    Lando Norris arról számolt be, hogy „rejtélyes” fájdalma volt a felsőtestében a Stájer Nagydíj pénteki napján, ami miatt „félt fékezni”.

    Nyolcadik lett a második szabadedzésen, mindössze két tizeddel elmaradva csapattársától, Carlos Sainztól, ám eközben fájdalmai voltak az autóban.

    „Egy kicsit küszködtem fizikailag, nem tudom mi volt, de eléggé fájdalmas volt” – mesélte Norris pénteken. „Kevesebb kört mentünk a tervezettnél, hogy jó állapotban legyek holnap. Nem volt ez így ideális.”

    „Most jól vagyok, járkáltam, de mikor vezetek, valami sok fájdalmat okoz, különösen nagysebességű kanyarokban és mikor fékezek.”

    „Ez elég frusztráló volt, nem éreztem biztosnak magam az autóban, hogy nyomjam neki. Remélhetőleg rendbe jövök és készen állok majd.”

    „Ez valami, nem is tudom hol, valahol a mellkasomban, vagy ilyesmi.”

    „Mikor fékeztem, masszív nyomást éreztem, ami miatt mindenhol féltem fékezni, ami itt nagyon nem ideális.”

    Eddig tehát nem alakul olyan jól ez a hétvége, mint a múlt hétvége, hiszen a fájdalmán túl még rajtbüntetést is kapott, sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt.

  • Binotto: Vettel és Leclerc jobban fog figyelni az előírásokra

    Binotto: Vettel és Leclerc jobban fog figyelni az előírásokra

    Mattia Binotto biztosított mindenkit arról, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc jobban oda fog figyelni arra, hogy ne szegje meg a Covid-19 miatt bevezetett előírásokat.

    A Ferrari az elmúlt két hétben két figyelmeztető levelet kapott az FIA-tól, ugyanis mindkét versenyzőjük megszegte a koronavírus miatt bevezetett protokollt. A német pilóta múlt héten maszk nélkül merészkedett a Red Bull területére, és úgy beszélgetett Christian Hornerrel és Helmut Markóval, míg a monacói a futam után hazautazott és elhagyta a „buborékot” azáltal, hogy barátaival találkozott.

    A Ferrarit a következő kihágás után akár a stewardoknak is jelentheti a Covid-19 miatt létrejött delegáció, így a folytonos szabályszegéssel még akár egy büntetést is összeszedhetnek.

    Mattia Binotto azonban leszögezte, pilótái megértették a figyelmeztetéseket.

    ,,Azt az utasítást kapta Charles (Leclerc) és Seb (Vettel), továbbá az egész csapat, hogy jobban figyeljen oda. Fel kell ismernünk azt, hogy milyen fontos, hogy itt lehetünk és versenyezhetünk, ezért a protokoll megszegése nem egy szép dolog. Szigorúan be kell tartanunk ezeket az előírásokat, ezért figyelmesebben kell eljárnunk. Úgy vélem mind két versenyző megértette azt, hogy rosszat csinált, ezért biztos vagyok abban, hogy jobban oda fognak figyelni erre a jövőben.”

  • Seidl: A ‘tavalyi Mercedes’ végre megmutatta, hogy mire képes igazán

    Seidl: A ‘tavalyi Mercedes’ végre megmutatta, hogy mire képes igazán

    Andreas Seidl szerint a Racing Point ‘tavalyi Mercedese’ végre megmutatta azt, hogy mire is képes igazán.

    Sergio Perez harmadikként végzett a második szabadedzésen, legjobb köre pedig megegyezett azzal az idővel, amit egy héttel ezelőtt az Osztrák Nagydíj időmérőjén teljesített. Lance Stroll ugyan fél másodperccel le maradt csapattárs mögött, ám a mexikói tempója aggódással töltött el a McLaren csapatfőnökét, aki szerint a hétvégén a rózsaszín csapat még ennél is jobb lehet.

    ,,Láthattuk azt, hogy mire vagyunk képesek az edzésen, és nagyon elégedett vagyok, mert ismét bebizonyítottuk az ötödik (Carlos Sainz) és a nyolcadik (Lando Norris) pozíció megszerzésével, hogy egy körön ott vagyunk. Amit szintén jó volt látni, hogy ismét a Ferrarival, a Renault-val, valamint az egyik Racing Pointtal harcolhattunk. Ha megnézzük az előttünk lévő autókat, akkor megállapíthatjuk, hogy a Racing Point végre megmutatta, hogy milyen potenciállal is rendelkezik a Mercedes tavalyi autója. Egy olyan köridőt futottak, amit mi nem tudunk teljesíteni, ám ugyanakkor egy jó gyakorlást zártunk.” -nyilatkozta Seidl a Sky Sportsnak.

    Arra a kérdésre, hogy realisztikusabb-e mostani a különbség, amit köztük és a vezető Racing Point között van, a német így felelt:

    ,,Határozottan azt mondanám, hogy igen. Ahogy mindig is mondtuk, ha megszerzed a tavalyi Mercedest és kidanázod a benne lévő potenciált… mi nem tudtuk megugrani ezt a fejlesztési lépcsőfokot az autónkkal télen, így hát normális az amit most láthattunk. Ugyanakkor legalább az egyik autójukkal harcolhatunk, és hát tudjuk, a versenyen bármi megtörténhet. Múlt héten nem voltunk olyan gyorsak pénteken, mégis harcolhattunk velük vasárnap. Ezt ezen a héten is megpróbáljuk véghez vinni.”

  • Váltót cseréltek Max Verstappen autójában

    Váltót cseréltek Max Verstappen autójában

    A Red Bull úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért inkább kicserélik a váltót Max Verstappen autójában.

    Múlthéten a holland versenyző jól állt vasárnap, ám egy technikai hiba miatt a verseny elején kénytelen volt kiszállni a küzdelemből. Az osztrák csapat a Hondával karöltve dolgozott azon, hogy kiküszöböljék a problémát, sőt, hogy biztosra menjenek, még egy váltócserét is eszközöltek a Verstappen autójában. Ugyan az említett elem nem teljesített öt futam, ám mivel a 22 éves versenyző technikai okok miatt nem fejezte be az előző futamot, büntetlenül kaphatott egy új verziót.

    Ugyanakkor nem csak a Red Bull élt a csere lehetőségével. Lance Stroll és Danyiil Kvjat autójában is váltót cseréltek, és csakúgy, mint Verstappen esetében a kanadai és az orosz versenyzőnek sem jár a büntetés, mert nem teljesítették végig az előzőleg megrendezett Osztrák Nagydíjat

  • A Red Bull és a Racing Point nemet mondott Vettelre

    A Red Bull és a Racing Point nemet mondott Vettelre

    A Red Bull is és a Racing Point is nemleges választ adott Sebastian Vettel 2021-es szerződtetésével kapcsolatban.

    Tegnap a német versenyző burkoltan elmondta, nem mondana nemet sem az osztrák, sem a kanadai-brit csapatnak, ha kontraktust ajánlanának neki jövőre. Természetesen másnap az érintett csapatvezetőket is megkeresték, akik nemleges válasszal szolgáltak.

    A Bikák kapcsán felmerült az a pletyka, hogy maga Dietrich Mateschitz ragaszkodik ahhoz, hogy a négyszeres világbajnok visszakerüljön hozzájuk, így azt a feladatot adta Helmut Markónak, hogy hozza haza a „tékozló fiút”. Az érintettek viszont tagadták ezt, sőt Christian Horner kijelentette, 2021-re biztosan nem tudják befogadni Vettelt. 2022 azonban már más kérdés.

    ,, A témát természetesen felkapták, viszont mi elkötelezettek vagyunk a versenyzőink iránt. Úgy gondoljuk, hogy Max (Verstappen) és Alex (Albon) remek párost alkotnak, és nagyszerű potenciállal is rendelkeznek a jövőre nézve. Ezzel Sebastian (Vettel) is tisztában van, sőt biztosan tudom, hogy ez így van. Szokatlan az, hogy egy négyszeres világbajnoknak az év ezen szakaszán nincs helye jövőre. Úgy gondolom van egy-pár választási lehetősége. A Racing Point opció lehet, vagy ki is hagyhat egy évet, és utána megvizsgálhatja, milyen lehetőségei adódnak.”

    Természetesen a Racing Pointhoz is eljutottak a hírek. Otmar Szafnauer ugyan régóta ismeri a 33 éves versenyzőt, és jó barátságot is ápol vele, ám befogadni őt sem tudják, ugyanis nincs szabad hely a rózsaszín csapatnál.

    ,,Nagyon hízelgő az, hogy mindenki úgy gondolja, hogy egy négyszeres világbajnoknak csatlakoznia kellen a csapatunkhoz. Talán ez azért van, mert az autónk most már gyorsabb. Ám mindkét versenyzők esetében egy hosszútávú szerződés van érvényben, így logikusan nézve nincs nálunk szabad hely.”