Címke: Stájer Nagydíj

  • Verstappen végzett az élen, Bottas a bokszutcában forgott meg

    Verstappen végzett az élen, Bottas a bokszutcában forgott meg

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, mögötte Daniel Ricciardo végzett, míg a harmadik legjobb időt Esteban Ocon autózta.

    A szemerkélő eső szinte azonnal mindenkit kicsalogatott a bokszból. George Russell lágy keverékeken kezdett, míg a többiek inkább a fehér oldalfalú abroncsokra esküdtek. Pierre Gasly azonban csak a pitwallról figyelhette az eseményeket, ugyanis az erőforrásában problémát észlelt a Honda.

    A keménykeverékű abroncsokon Hamilton és Verstappen az élre állt, ám nem tartott sokáig az uralmuk, ugyanis egyre több pilóta tetette fel a lágykeverékű gumikat. Carlos Sainz mindeközben kilátogatott a bukótérbe, amivel a sárga zászlót is előcsalogatta. Az Aston Martin két versenyzője vette át közben a vezetést, majd Esteban Ocon fosztotta meg őket a pozíciótól.

    Nicholas Latifi megirigyelte a Ferrari spanyoljának mozdulatait. Természetesen az eset kapcsán ő is előhívta a sárga zászlót. Őt Nikita Mazepin követte e téren.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen, meglepetésre őt Daniel Ricciardo és Esteban Ocon követte. Mögöttük Hamilton, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Pérez és Giovinazzi végzett az első 10- ben.

    A csapatok megkezdték a gyakorlást a versenyre, így megtankolt autóval közlekedtek tovább.

    Valtteri Bottas mindeközben megpörgött a bokszutcában. A McLaren előtt történt az eset, így a csapat nem volt boldog, mikor meglátta a keresztbe álló W12-est. Az esetet az edzés után vizsgálja meg az FIA. A finn konstrukcióját végül a wokingi csapat állította irányba, majd rögtön panaszt is tettek Michael Masinél.

    A versenyszimulációk miatt a sorrend nem változott, így a második szabadedzésen Max Verstappen bizonyult a legyorsabbnak Ausztriában. Mögötte Ricciardo, Ocon, Hamilton, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Pérez és Giovinazzi lett a sorrend.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:05.412s 37
    2 Daniel Ricciardo McLaren 1:05.748s + 0.336s 35
    3 Esteban Ocon Alpine 1:05.790s + 0.378s 35
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:05.796s + 0.384s 35
    5 Fernando Alonso Alpine 1:05.827s + 0.415s 39
    6 Sebastian Vettel Aston Martin 1:05.934s + 0.522s 38
    7 Lando Norris McLaren 1:05.994s + 0.582s 39
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:06.079s + 0.667s 36
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:06.089s + 0.677s 36
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:06.145s + 0.733s 37
    11 Carlos Sainz Ferrari 1:06.147s + 0.735s 39
    12 Valtteri Bottas Mercedes 1:06.251s + 0.839s 32
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:06.270s + 0.858s 39
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:06.297s + 0.885s 41
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:06.451s + 1.039s 39
    16 George Russell Williams 1:06.628s + 1.216s 39
    17 Mick Schumacher Haas 1:06.886s + 1.474s 29
    18 Nikita Mazepin Haas 1:07.404s + 1.992s 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:07.669s + 2.257s 32
    20 Pierre Gasly AlphaTauri
  • Norris és Gasly elásta a csatabárdot: A pillanat hevében mondunk dolgokat

    Norris és Gasly elásta a csatabárdot: A pillanat hevében mondunk dolgokat

    Franciaországban ugyan nem értette meg teljesen egymást Lando Norris és Pierre Gasly, ám mostanra már minden haragjuk elszállt a másikkal szemben.

    Az elmúlt hétvégén a stratégia és a gumikopás uralta leginkább a futamot. A brit versenyző azok közé a pilóták közé tartozott, akik később látogattak a bokszba, így frissebb abroncsokkal felvértezve kellett áthámoznia magát a mezőnyön. Az AlphaTauri versenyzője azonban nem könnyítette meg ellenfele dolgát, ugyanis keményen küzdött az előnyösebb helyzetben lévő Norrisszal szemben.

    Az előzést végül sikerült végre hajtania a McLaren pilótájának, ám a rádióban rögtön panaszkodni kezdett:

    ,,Leszorított. Mit csinál ez az idióta? Saját magától ment ott el.” – konstatálta a versenyen Norris.

    Természetesen a futam után szembe állították egymással a két fiatalt, akik már akkor sem haragudtak a másikra. A téma azonban Ausztriában is feljött, így a brit versenyző Spielbergben a következőket mondta:

    ,,Nos, a verseny után nem voltam boldogtalan. Előtte (Gasly) végeztem, így igazából nagyon is örültem. Az első szárnyam majdnem oda lett. Az az agresszivitás, amit belevitt, nos, úgy véltem, hogy az nem volt szükséges. Ugyanakkor nincs semmi bajom vele.” – nyilatkozta a 21 éves pilóta a Formula1.com-nak.

    A francia versenyző is lezárta már a történteket, majd hozzátette, nincs semmi gondja ellenfelével:

    ,,A pillanat hevében néha mondasz dolgokat a rádióban. Ez része a versenyzésnek. Remélhetőleg lesz még ilyen harcunk a szezonban, ugyanis én nagyon élveztem ezt. Semmi gond nem volt az akcióval, én különösebben nem bánnám, ha ezen a héten is csatázhatnék vele. Egy szép, de kemény verseny volt. Mindig amiatt panaszkodunk, hogy a Forma-1-ben nincs elég előzés, így mikor van, akkor boldognak kellene lenni, és ennyi.”

  • Verstappen nyerte az első szabadedzést Gasly és Hamilton előtt

    Verstappen nyerte az első szabadedzést Gasly és Hamilton előtt

    A Francia Nagydíj után, szünet nélkül megérkezett Ausztriába, ahol egymás után két versenyt is rendezhetnek az osztrákok, ahogyan azt tavaly is tehették.

    A pilóták néhány megcsúszástól és megingástól eltekintve rendben teljesítették az első gyakorlást, nagyobb incidens, vagy törés nélkül. Carlos Sainznak akadtak problémái a gázpedállal, aki meg is forgott egyszer az egyes kanyarban. Sergio Pérez is megforgott, de ő a hármas kanyarban tette meg ugyanezt.

    Meglepően jól mentek az AlphaTaurik, ugyanis a Gasly-Tsunoda duó a 2-második-ötödik helyen végzett. Ismét elől voltak az Alpine autói, ugyanakkor a Ferrari és a McLaren meglepően hátul végzett.

    Az első szabadedzés alkalmával csupán Kimi Räikkönen nem foglalhatta el ülését, ugyanis az Alfa Romeo lengyel tartalékpilótája Robert Kubica vezette autóját.

    Folytatás délután háromkor, a második szabadedzéssel

    Helyezés Pilóta Köridő Lemaradás
    1
    Max Verstappen
    1’05.910
    2
    Pierre Gasly
    1’06.166 0.256
    3
    Lewis Hamilton
    1’06.332 0.422
    4
    Valtteri Bottas
    1’06.386 0.476
    5
    Yuki Tsunoda
    1’06.397 0.487
    6
    Fernando Alonso
    1’06.519 0.609
    7
    Esteban Ocon
    1’06.551 0.641
    8
    Lance Stroll
    1’06.584 0.674
    9
    Antonio Giovinazzi
    1’06.614 0.704
    10
    Charles Leclerc
    1’06.629 0.719
    11
    Carlos Sainz Jr.
    1’06.630 0.720
    12
    Daniel Ricciardo
    1’06.669 0.759
    13
    Sergio Perez
    1’06.696 0.786
    14
    Sebastian Vettel
    1’06.708 0.798
    15
    George Russell
    1’06.848 0.938
    16
    Lando Norris
    1’06.861 0.951
    17
    Nicholas Latifi
    1’07.180 1.270
    18
    Mick Schumacher
    1’07.473 1.563
    19
    Robert Kubica
    1’07.823 1.913
    20
    Nikita Mazepin
    1’08.081 2.171
  • Íme a Pirelli gumipalettája a két osztrák futamra

    Íme a Pirelli gumipalettája a két osztrák futamra

    A Forma-1 idei szezonjának következő két futamának a Spielbergben található Red Bull Ring fog otthont adni. A két verseny során azonban más keverékek állnak majd a csapatok rendelkezésére a Pirelli kínálatából.

    A két külön gumipalettával az a célja az olasz gumigyártónak, hogy variálja a csapatok versenystratégiáját.

    A soron következő Stájer Nagydíjra a C2-es, a C3-as és C4-es, az Osztrák Nagydíjon pedig a C3-as, C4-es és C5-ös keverékeket használhatják majd a csapatok. Ebből kifolyólag az első osztrák futam nagy valószínűséggel, egy, amíg a második verseny a lágyabb gumik miatt lehetséges, hogy két kiállásos lesz majd.

    A Red Bull Ring egy viszonylag rövid, mindössze 11 kanyart tartalmazó pálya, ahol viszonylag nagy a különbség a pálya legmagasabb és legalacsonyabb pontja között. Mindezek mellett nem egy gumigyilkos pályáról beszélünk, ami miatt Pirelli szerint az is elképzelhető, hogy a leglágyabb keverékek is előkerülhetnek majd a futamok során.

  • A BWT lesz a két osztrák futam névadó támogatója

    A BWT lesz a két osztrák futam névadó támogatója

    A BWT-nek köszönhetően rengeteg rózsaszín molinót fogunk majd látni az idei Forma-1-es Osztrák és Stájer Nagydíjakon, mert ők lesznek majd az előbb említett két esemény legfőbb támogatója.

    A BWT – akiknek a korszerű víztechnológiák a fő profiljuk – Európában piacvezető cégnek számít a saját területén. Az osztrák cég munkássága lehetővé teszi az emberek számára, hogy a csapból ásványi anyagokban (magnézium, szilikátok kalcium) gazdag vizet ihassanak.

    A BWT neve pedig egyáltalán nem ismeretlen a Forma-1-ben. 2017-ben elkezdték támogatni a Force Indiát és a csapat tulajdonos váltását követően 2020-ban a silverstonei istálló névadó szponzorai is volta, ami miatt a Lawrence Stroll áltat vezetett istálló két autója rózsaszín színben pompázott.

    Idén azonban a csapat újabb átalakuláson ment keresztül és Lance Stroll édesapjának köszönhetően az Aston Martin sok évnyi kihagyást követően tért vissza a száguldó cirkuszba. A tradicionális Aston zöld mellett azonban némi rózsaszínt is felfedezhetünk az AMR21-eken, ugyanis a BWT hű maradt a csapathoz. Sebastian Vettel pedig az osztrák cég nagykövete lett és az idei sisakján is többek között emiatt dominál a rózsaszín.

    A Francia Nagydíjat követően 2020-hoz hasonlóan dupla fordulót rendeznek majd a Red Bull Ringen és a két versenyhétvége során majd rengeteg BWT molinót láthatunk majd a spielbergi pályán. Ez pedig azért eshet meg, mert a BWT mindkét verseny névadó támogatója lesz.

    Az osztrák futamokat július 4 után rendezik majd meg, mert az országban ezt követően fognak enyhíteni a COVID-19 miatt meghozott intézkedéseken.

  • A Red Bull Ring kitrükközte: 39.000 nézőt fogadhatnak!

    A Red Bull Ring kitrükközte: 39.000 nézőt fogadhatnak!

    A Red Bull Ring különleges kialakításának köszönhetően Helmut Marko reménykedik benne, hogy Ausztriában tele lesznek a lelátók a Forma-1 rajongóival. Az Osztrák Nagydíj amúgy is szerepelt már a 2021-es versenynaptárban, de a Kanadai Nagydíj törlésre került, ennek a helyettese Törökország szintén kiesett, így megnyílt az út egy újabb osztrák duplaforduló előtt.

    Tavaly ez a formátum már működött, hiszen az Osztrák Nagydíjjal kezdődött végül a szezon, amelyet rögtön az ezt követő hétvégén követett a Stájer Nagydíj, szintén a Red Bull Ringen. 2020-ban a rajongókat nem engedték be a szigorú koronavírus korlátozások miatt, de még a lazább szabályzás mellett is Ausztria 3000 szurkolóra korlátozza a szabadtéri rendezvények nézőszámát. A Red Bull Ring kialakítása miatt azonban van egy kiskapu. Marko, a Red Bull versenyzői programjának irányítójaként így nyilatkozott a Formel1.de-nek:

    „A lelátóknak mind saját be- és kijárata van. Ez azt jelenti, hogy minden egyes tribün különálló egység, így a nézők nem érintkeznek egymással. A Red Bull megmutatta már, hogy milyen szuper szervező, és nagyon hatékonyak vagyunk, tesztbizonylatokkal, felmérésekkel, vagy amit előírnak a hatóságok vagy a kormány. Ebből kiindulva úgy vélem, hogy elfogadható számú nézőnk lesz.”

    Amennyiben a szabályok értelmében tehát minden egyes lelátó technikailag saját eseménynek számít, akkor ez azt jelenti, hogy a Red Bull Ring 13 lelátóján naponta akár 39 000 szurkoló is részt vehet az Stájer Nagydíjon júniusban. Mivel az Osztrák Nagydíj utána már júliusban lesz, még nem tudni, hogy abban a hónapban milyen korlátozások lennének érvényben.

    Ami azonban továbbra is veszélyeztetheti mindkét versenyt, az az, hogy Ausztria betiltotta a közvetlen repülőjáratokat az Egyesült Királyságból. Marko azonban arra számít, hogy a probléma „addigra megoldódik”, hozzátéve, hogy „még van egy kis időnk a versenyekig”.

  • Ausztria legújabb döntése miatt veszélyben lehet az Osztrák Nagydíj?

    Ausztria legújabb döntése miatt veszélyben lehet az Osztrák Nagydíj?

    Ausztria legújabb döntése akár a Stájer és az Osztrák Nagydíj elmaradását is eredményezheti.

    Tavaly Spielberg két futammal nyitotta a táncot, ugyanis elsőként ők vállalták be azt, hogy meg tudják rendezni a soron következő versenyt. A szigorú szabályok és protokollok kialakítása mentén sikeresen lezajlott a Red Bull Ringen mindkét esemény, ami miatt dicséret illette a pályát.

    Idén azonban más szelek fújhatnak, ugyanis Ausztria nemrég bejelentette, hogy július 1-jétől megszűnteti a közvetlen járatokat az Egyesült Királyság felé. A szomszédos ország azért szánta el magát erre a lépésre, mert félnek attól, hogy az indiai variáns megjelenik és elterjed náluk.

    Ez a szabályozás nagyban érintheti a június 25-27-ig tartó Stájer, továbbá a július 2-4 között megrendezendő Osztrák Nagydíjat. Mivel a csapatok és az F1-es stáb nagy része a szigetországból érkezik, könnyen lehet, hogy e két versenyhétvége is a Török Nagydíj sorsára jut és törlésre kerül. Ugyanakkor megoldásként szolgálhat az, hogyha az Egyesült Királyságból érkezők először Franciaországba utaznak, és onnan közelítik meg Ausztriát.

    A Forma-1 egyelőre nem reagált a hírre.

  • Igencsak elégedetlen Lewis Hamilton az újabb naptárváltozással

    Igencsak elégedetlen Lewis Hamilton az újabb naptárváltozással

    Meglepő reakciót váltott ki a címvédő Lewis Hamiltonból az újabb versenynaptár-változás híre. A hétszeres világbajnok egy Instagram komment alapján tűnik csalódottnak.

    Mint ismert, az idén is beugró Török Nagydíj végül a brit beutazási korlátozás miatt nem kerül idén megrendezésre, helyette duplázni fog a Forma-1 Ausztriában.

    A tavalyi évhez is hasonlóan az Osztrák mellett a Stájer Nagydíjat is Spielbergben rendezik majd meg, és ez még magával is hozta azt, hogy a Francia Nagydíj egy héttel előbbre kerül, ezzel pedig idén ismételten lesz egy tripla hétvége, vagyis három egymást követő héten is rendeznek futamot, amely eddig egyszer fordult elő, akkor is komoly ellenállást váltott ki.

    A Forma-1 a hivatalos Instagram oldalára is feltöltötte az új triplázást. E poszt alatt pedig a hétszeres világbajnok is kinyilvánította a véleményét, egy fejét fogó emojival. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy a brit igencsak ellenzi ezt a változást, azt viszont mindenki maga döntse el, hogy a három egymás utáni versenyt és/vagy a török pálya elvesztését sajnálja. (Utóbbi aszfaltcsíkon biztosította be tavaly, egy emlékezetes győzelem után a hetedim világbajnoki címét.)

    Hamilton kommentje kapta a legtöbb kedvelést, így az alábbi posztra kattintva a kommentszekcióban legfelül látható a véleménye.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, duplázik Ausztria

    Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, duplázik Ausztria

    A Forma-1 számára az új Török koronavírus elleni intézkedések lehetetlenné tették, hogy idén is Isztambulba látogathasson a mezőny.

    Alapjáraton június 11-13 között rendezték volna a nagydíjat, de így az a hétvége üresen fog maradni. A Francia Nagydíjat egy héttel előbb fogják megrendezni június 18 és 20.-a között, a pluszban bekerülő ausztriai verseny pedig, – a tavalyi mintához hasonlóan a Stájer Nagydíj nevet kapva – június 25. és 27.-e között kerül majd megrendezésre. Az eddig is a naptárban lévő Osztrák Nagydíj pedig maradt az eredeti pozíciójában.

    Ez azt is jelenti, hogy továbbra is 23 versenyhétvége szerepel a 2021-es versenynaptárban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Mercedes: Az első pénteki napon nagy bajban voltunk

    Mercedes: Az első pénteki napon nagy bajban voltunk

    A Mercedes csapata szerencsésnek mondhatja magát, mivel mindkét autója túlélte a szezonnyitó Osztrák Nagydíjat a szenzorjuk meghibásodásával, mondta James Allison.

    Annak ellenére, hogy végül Valtteri Bottas megnyerte a szezonnyitót, a Fekete Nyilak egész hétvégén a pályán található rázókövek okozta vibrációtól szenvedtek.

    „A szenzormeghibásodás, amit az első versenyhétvégén tapasztaltunk, az egy igazán ijesztő helyzet volt.” – mondta Allison a Mercedes Youtube csatornáján egy kérdések és válaszok videóban. „Nem volt komfortos, amit tapasztaltunk, főleg azért sem, mert pénteken igen nagy bajban voltunk.

    „Szóval ott voltunk pénteken, és már így is nagy munka folyt a gyárban, hogy megvizsgáljuk, hogy mi volt az, ami ilyen vibrációt váltott ki a sebességváltó környékén. Rengeteg munka kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy hol vibrált a kábel, és végül miért volt megtörve az a kábel, amely ezt a rezgést okozta.”

    „Ez borzasztó sok munkát jelentet az elektronikus tervezőknek, azoknak, akik ezután tesztelték a sebességváltóinkat, és azoknak is, akik legyártották az új alkatrészeket ahhoz, hogy biztonsággal vissza tudjunk menni a pályára, megoldva a problémákat.”

    „Ez a munka pénteken kezdődött Ausztriában, az első versenyhétvégén. A tervezők nagyjából hétfőre végeztek a munkával, kedden legyártottuk az alkatrészeket, szerdán átvettük őket, csütörtökön le lettek tesztelve, de továbbra is volt egy kisebb aggodalom a második versenyhétvége előtt. Nagyon ijesztő volt, és rengeteg embernek okozott álmatlan éjszakát ez a probléma.”

    Azonban a munka kifizetődött. A Mercedes kettős győzelemmel zárta a Stájer Nagydíjat, majd a Hungaroringen is győzni tudtak egy hétre rá, így magabiztosan vezetik a konstruktőrök bajnokságát a maguk 121 pontjával. (A második helyezett Red Bull 55 ponttal rendelkezik.)