Címke: sprintkvalifikáció

  • Gasly tudja, csapata lehet a szombati verseny legnagyobb vesztese

    Gasly tudja, csapata lehet a szombati verseny legnagyobb vesztese

    Hiába a jó időmérős teljesítmény, az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly eddig nem sokszor örülhetett nagy pontszerzésnek. Most az új időmérős rendszerrel pedig még nehezebb hétvégére számít.

    A francia eddig kilencből hétszer jutott el a Q3-as szakaszig, és az elmúlt három versenyen hatodik helyen zárta azt.

    „A szombati teljesítményünk mindig nagyon jó volt. Az új formátum azonban azt is jelenti, a versenytempó nagyobb jelentőséggel bír majd. Ezen a területen még van mit fejlődnünk az időmérős eredményeket látva.”

    „De úgy összességében rendben lesz, mert Ausztriában is más stratégiával csak négy-öt másodpercre voltunk az első öttől. Szóval annak ellenére, hogy kicsit több dolgunk lesz odáig, azért versenyben vagyunk a többiekkel, ami pozitívum.”

    Gasly elárulta, hogy – Räikkönennel ellentétben – a mérnökökkel sokat egyeztetett arról, milyen lehetséges eredményezhet a sprintverseny.

    „Ez egy nagy változás, szóval most még fontosabb lesz felkészülten érkezni. Már az legelejétől jó irányba kell haladnunk a beállításokkal.” – utalt arra, hogy csak egy szabadedzés lesz a pénteki időmérő előtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

  • Különleges ünneplésben lesz része a sprinfutam első három helyezettjének

    Különleges ünneplésben lesz része a sprinfutam első három helyezettjének

    A Forma-1 közzétette, hogyan ünnepelhet a sprintkvalifikációs futam első három helyezettje.

    Az új formátum most hétvégén, Silverstone-ban debütál. A 100 km-es sprintverseny élén záró hármas kap pontokat (3-2-1 felosztásban), azonban nem könyvelnek el nekik dobogós helyezést, ennek megfelelően dobogós ceremónia sem lesz.

    Azonban most kiderült, valamiféle ünneplés azért lesz. Az első három versenyzőt, miután leparkoltak a célegyenesben, elviszik egy tiszteletkörre, és kapnak is egy egyedi tervezésű koszorút.

    „A sprintverseny egy vadonatúj és izgalmas formátum, ezért fontosnak éreztük, hogy a verseny utáni pillanatot is hasonlóan különlegesnek találjuk ki. A szóbanforgó pillanat felidézi a sportág hét évtizedes történetét, és egy modern csavarral ötvözi azt – pont úgy, ahogyan maga a sprintfutam is” – nyilatkozta Alex Molina, az F1-es események látványosságáért felelős igazgató.

  • Russell lehetőségként tekint a szombati sprintversenyre

    Russell lehetőségként tekint a szombati sprintversenyre

    Hamilton szerint vonatozás lesz, de a mezőny másik végén tanyázó Russell teljesen máshogy áll hozzá a szombati „kisfutamhoz”.

    A Brit Nagydíj hétvégéjén új, rendhagyó menetrend mutatkozik be a sprintkvalifikációval. Ugyanis egy szombati 100 km-es futam hivatott eldönteni a vasárnapi verseny rajtsorrendjét.

    Steiner már óvatosságra intette két újonc pilótáját a szombati versennyel kapcsolatban. Russell szerint nem csak ők lesznek vele így, hanem mindenki, akinek veszítenivalója van.

    És valóban, egy szombat délutáni sérülés nehéz helyzet elé állítaná a szerelőket, amellett, hogy egy esetleges kiesés a rajtrács végére űzné az adott versenyzőt. A kockázatokat sokan elkerülnék, Russell pedig kihasználná ezt.

    „Ha mindenki konzervatív, akkor az lehetőséget teremt annak, aki egy picit jobban nyomja.” – fejtette ki az F1 Nation podcastban. – „Persze, ha én lennék Verstappen vagy Lewis a mezőny elején, akkor nem vállalnék be egy merész előzést és kockáztatom, hogy ne fejezzem be a versenyt. Különben, ha benne vagyok a legjobb ötben, akkor simán lehetnék első vagy második vasárnap.”

    „De mi például próbálkozhatunk, ez egy lehetőség, mert mások máshogyan állnak majd hozzá.”

    A versenyzők szakszervezetének egyik elnökeként Russell arról is véleményt adott, szerinte kell-e megbolygatni a hétvége menetrendjét.

    „Megoszlanak a vélemények. Szerintem a három napos verseny nagyszerű. A szurkolók is megérdemlik, és mi is. Ha növeljük a versenynapok számát, az mindenkinek jó, szóval szerintem hozzáad a dolgokhoz.”

    „Ugyanakkor semmi bajom sincs a régi formátummal. Ha személyes irányból nézem, nem volt vele baj. De ha globális szemlélettel, akkor mindenképpen a több szórakoztatás a jó irány.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

  • Räikkönen még nem nézett utána, hogy működik a sprintfutam

    Räikkönen még nem nézett utána, hogy működik a sprintfutam

    Bár már a Brit Nagydíj hetében járunk, ahol először fogják kipróbálni a szombati sprintidőmérőt. A mezőny rangidős pilótája, Kimi Räikkönen elismerte, még nem reagált a változásra.

    „Még nem tudom, hogyan lesz a dolog. Ez megmagyarázza a kérdést, hogyan készültem fel erre. De könnyű, megérkezünk, meglátjuk hogyan alakul, és onnan indulunk ki.” – ismertette hozzáállását szokásos laza stílusában.

    „Nincsenek elvárásaim, a legjobbat hozzuk ki magunkból, bármi is legyen a program, és remélhetőleg jól teljesítünk.”

    Räikkönen egyelőre tartózkodott a véleménynyilvánítástól azzal kapcsolatban, hogy még egy versenyen kell részt vennie.

    „Nekem mindegy, ilyet még nem csináltunk előtte, szóval várok, és meglátom, milyen, jó-e vagy sem.”

    A finn eddig jól teljesített a versenyeken, a szombatokon azonban rendszerint elmaradt csapattársától, Antonio Giovinazzitól.

    „Hogy őszinte legyek, a beállítások nem változtatnak semmin.” – mondta Räikkönen a kérdésre, miszerint azzal leküzdhetné-e a különbséget.

    „Nem különbözik az időmérőn és a versenyen használt beállítás. Csak próbálom egy körön gyorssá tenni, és ha jó az egyensúly egy körön, a versenyen is az lesz. Nem igazán értem, mi áll az ilyen történetek mögött, amióta az F1-ben vagyok, de talán más versenyzők és más csapatok máshogy csinálják, mint én.”

    „Jól akarok teljesíteni, és talán így jobban kvalifikálok, de hogy 15. vagy 18. az ember, az nem jelent valami nagy különbséget. A cél az, hogy minél előbb végezzek, eddig ezt nem igazán sikerült, de újra megpróbáljuk.”

  • Masi: A sprintidőmérőket úgy fogjuk kezelni, mint a normál versenyeket

    Masi: A sprintidőmérőket úgy fogjuk kezelni, mint a normál versenyeket

    Michael Masi elmondta, nem fogják máshogy kezelni a sprintidőmérőket a büntetések tekintetében.

    Jövő héten debütál a Forma-1 legújabb ötletcsomagja, ami merőben felborítja majd a hétvége menetrendjét. A jól megszokott formátumot a Brit az Olasz és a Brazil Nagydíjon kell majd nélkülözni, ugyanis az előzetes megállapodások szerint azon a három hétvégén tesztelik a sprintidőmérő működését.

    Az rövidebb, nagyjából 30 percet felölelő megmérettetésnek nagyon is fontos szerepe lesz, ugyanis ez fogja meghatározni a vasárnapi rajtsorrendet.

    Ugyanakkor a rövid esemény nem jár kedvezőbb feltételekkel a büntetések szempontjából. Az ausztrál versenyigazgató ugyanis elmondta, hogy a rövidített viadalt úgy fogják kezelni a stewardok, mint a rendes versenyeket.

    ,,Ha olyan incidenssel találjuk szembe magunkat, amiben két versenyző is érintett, akkor a következő nagydíjra nézve kaphatnak rajtbüntetést. Így tehát vezetési szabálysértésekért és hasonlókért idő illetve rajtbüntetéseket fogunk alkalmazni.” – nyilatkozta Masi a Motorsport.com-nak.

    A technikai kihágásokra némileg más szankciók fognak vonatkozni, ám Masi erre még nem akart részletesen kitérni:

    ,,A szabályozás többi részét, ahová például az erőforrások is beletartoznak, az F1 Bizottságnak és a Motorsport Világtanácsnak a héten még jóvá kell hagynia. Máshogy fogják a regulákat alkalmazni, inkább a vasárnapi versenyre fognak koncentrálni.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Ugyanakkor Masi szerint még a versenyirányítást is megtréfálhatja az új szituáció:

    ,,Az első ilyen hétvégén után boldogan fogjuk átnézni és megvizsgálni azt, hogy mi működött és mi nem. Továbbá min kell még finomítanunk.”

  • Alonso változásokra számít a sprintkvalifkációval kapcsolatban

    Alonso változásokra számít a sprintkvalifkációval kapcsolatban

    Fernando Alonso arra számít, hogy lesznek változtatások a sprintkvalifikációs futam lebonyolításán annak most hétvégi, silverstone-i bemutatkozását követően.

    Lewis Hamilton például nem számít túl izgalmas versenyre, ám Alonso lelkesebb, mégis realista marad.

    „Mindig szeretek új dolgokat kipróbálni, és ez okozhat meglepetéseket” – nyilatkozta a spanyol. „Biztos vagyok benne, hogy változtatni fognak néhány dolgon a következő két eseményre, hiszen még a Forma-1 is mondta, hogy ez egy teszt.”

    „Pénteken lesz a Q1, Q2 és Q3, aztán pedig nagyon nehéz lesz megváltoztatni az ott kialakult sorrendet. A leggyorsabb fog az élről rajtolni szombaton, szóval nagyjából olyan lesz, mint a versenyen, majd vasárnap megint” – jósolt a spanyol. „Szóval lássuk, hogy megy majd Silverstone-ban. De szerintem nem lesz sok újdonság, a leggyorsabb autók lesznek elől.”

    Ami a saját szezonját illeti, Alonso nagyon élvezi a visszatérő évet, még ha nem is indult neki a legjobban. Most már úgy tűnik, belelendült, főleg mióta új szervokormányt kapott.

    „A Renault egy másfajta szervót és első felfüggesztést használ, amihez nem voltam hozzászokva” – árulta el a kétszeres világbajnok.

    „Ricciardo épp ennek ellenkezőjén megy most keresztül” – utalt a Renault-t elhagyó elődjére.

    Csapaton belül az év elején Esteban Ocon diktálta a tempót, ám most úgy tűnik, megfordult a sorrend: „Először nem tudtam elérni, nem éreztem kényelmesen magam, ez kicsit lelassított. Nem tudom, hogy a változtatások csak egybeestek Ocon egy rossz szériájával, vagy ez a természetes fejlődés-e.”

  • Hamilton: Vonatozni fogunk az első sprintfutamon

    Hamilton: Vonatozni fogunk az első sprintfutamon

    Lewis Hamilton nem különösen várja a Brit Nagydíjon bemutatkozó sprintkvalifikációt. A hétszeres világbajnok vonatozásra számít a szombati időmérő helyett megrendezett 100 kilométeres futamon.

    Silverstone-ban be fog mutatkozni a Formula-1 vezetőinek legújabb innovációja, a sprintkvalifikáció. Ez a 100 kilométer hosszú verseny dönt majd a vasárnapi futam rajtsorrendjéről és az erre vonatkozó időmérőt a pénteki első szabadedzést követően kerül majd megrendezésre.

    Ez a formátum a Brit Nagydíjon kívül még Monzában és Interlagosban lesz majd használva a tervek szerint, de a csapatok már kifejezték az aggályaikat emiatt. Mivel már a pénteki napon lesz időmérő, a Parc Fermé szabályok már ekkor érvénybe lépnek és emiatt több csapat is kihagyhatja az első gyakorlást.

    A Liberty Media nagy reményeket fűz a sprintfutamokhoz – ami Silverstone-ban 17 körös lesz – a Mercedes hétszeres világbajnoka erősen kételkedik abban, hogy a várhatóan telt házas közönség jól szórakozna majd a futam alatt.

    „Nincsenek nagy elvárásaim az új formátum kapcsán” – idézi Hamilton szavait a Motorsport.com. „Nagy valószínűséggel vonatozni fogunk. Remélem lesz majd pár előzés, de nem hinném, hogy a szurkolók lerágják majd a körmeiket a verseny közben.”

    A sprintkvalifikáció hossza a normál versenyek harmadának felel majd meg és majd helyi idő szerint 16:30-kor startol majd el a mezőny. Az új beosztás miatt a pénteki időmérő rendkívül későn, 18:00-kor veszi majd csak kezdetét. A 100 kilométer hosszú versenyen aratott győzelem pedig pole-pozíciót fog érni. Erről az F1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn nyilatkozott hosszabban nemrégiben.

    Amíg Hamilton lemondóan nyilatkozott a sprintfutamok kapcsán, addig Pierre Gasly szerint rendkívül izgalmas lehet az új formátum, ugyanis a csapatoknak mindössze egyetlen szabadedzése lesz arra, hogy megtalálják az optimális beállításokat.

    „Meg kell várni mindhárom ilyen hétvégét, hogy véleményt nyilváníthassunk róla” –véli az egyszeres futamgyőztes AlphaTauri pilóta. „Ha jó lesz, akkor akár meg is tarthatjuk, és még többször elővehetjük majd a következő szezonok során. Ha viszont nem válik be, akkor ragaszkodnunk kell a jelenlegi rendszerhez, mert szerintem ez is tökéletes, semmi probléma nincsen vele. Élvezem azt, hogy egy versenyhétvége során mindössze egy darab kvalifikáció és egy darab verseny van.”

  • Brawn: A fiatalok nem szívesen néznek meg egy kétórás versenyt vasárnap délután

    Brawn: A fiatalok nem szívesen néznek meg egy kétórás versenyt vasárnap délután

    A Forma-1 idén új lebonyolítási formát próbálgat, egész pontosan sprintkvalifikációs futamokat terveznek három helyszínen is. Ross Brawn az ilyen változtatások szükségessége mellett érvelt egy élő interjúban.

    Az első sprintversenyre a július 18-i hétvégére tervezett Brit Nagydíjon kerül sor. Brawn úgy véli, hogy ez remek adalék a jelenlegi Forma-1-es hétvégékhez.

    „Évek óta dolgozunk azon, hogy kipróbálhassuk a sprintverseny formátumot, és most már a hétvége része lesz” – nyilatkozta.

    Brawn azt gyanítja, hogy az új formátum különösen jól fog működni a fiatalok körében.

    „A fiatalok nem feltétlenül akarnak egy kétórás versenyt nézni vasárnap délután, lehet, hogy egy rövid versenyformátum vonzóbb lesz számukra. De nem akarjuk elbizonytalanítani a hűséges rajongóinkat, akik valójában a sportágunk magját alkotják.”

    Brawn számára tehát ideálisnak tűnik, hogy minden korosztálynak megfelelő kombinációt találjon: „És ez az, amit tesztelünk. Szóval idén három ilyen futamot teljesítünk, értékelünk, aztán eldöntjük, mi a következő lépés a jövőre nézve.”

  • Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    A nézőkre hallgatott a Forma-1, amikor az új formátummal való kísérletezés mellett döntött, a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown szerint.

    A rendhagyó kvalifikációt idén három hétvégén alkalmazzák majd, először Silverstone-ban. A közösségi médián keresztül nagy ellenállás zúdult az ötletre, de Brown szerint pont a közvélemény volt az, ami miatt az F1 változtatott a hozzáállásán.

    „Szerintem ilyesmit érdemes kipróbálni és megfontolni. Szerintem az Forma-1 sok jó dolgot tett mostanában, jobban fókuszál a nézőkre, kimennek és megkérdezik a szurkolókat is.”

    „Olyan embereket is megkérdeztek, akik trendből követik az F1-gyet, és csak néha csatlakoznak be egy hétvégébe.”

    „Egy csomó ötlet érkezik tőlük, szerintem ezeket érdemes figyelembe venni a döntések előtt. Így nem tíz ember dönt arról, mit akar néhány millió néző.”

    „Chase [Carey] alatt kezdtek a fogyasztói szokások iránt érdeklődni, hogy új dolgokon gondolkodjanak, ami nagyszerű, pont így kell csinálni. A fordított rajtrács is innen érkezett, egy csomó kérdőív eredményeképp, és komolyan ki is tárgyalták.”

    „Akik nem örülnek ennek, azok – ahogy számítani is lehet rá – a régebbi rajongók, az újakkal szemben. Én úgy vagyok vele, próbáljuk ki. Nem tudom elképzelni, hogy azok, akik kritizálják az ötletet, ne néznék meg. Ők is mindenképp követni fogják.” – mutat rá az amerikai.

    „Nézői szempontból furcsállnám, ha nem működne. Bár megváltoztatja majd a dolgokat, majd meglátjuk, ez olyan, amit gyakrabban kéne csinálnunk, mindig, vagy mondjuk ötször egy évben. Meglátjuk, hogyan alakul majd.”

    „Az emberek érdekelni fogja, hogyan alakul, éppen ezért nézni fogják. Ez már önmagában is egy siker.” – összegezte Brown.

  • Így fogja felborítani a sprintidőmérő három nagydíj menetrendjét!

    Így fogja felborítani a sprintidőmérő három nagydíj menetrendjét!

    Az FIA és az F1 a Bizottság ülésén elektronikus módon szavazta meg a sprintidőmérő megalakulását és kipróbálását.

    Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Forma-1 kísérletezésbe fog és három helyszínen is kipróbálja a rövid távú „versenyzés” formátumát.

    Két európai versenyhelyszín (Silverstone és Monza) valamint egy kontinensen túli viadalra (Interlagos) esett így a választás. Ma viszont eldöntötte a sport azt is, hogy milyen metodika mentén fognak zajlani az események, amit egy hivatalos közlemény keretein belül elérhetővé is tettek.

    A formátumot úgy álmodták meg, hogy azzal fokozzák a pályán történő akciókat. Ezen felül a további nézők bevonzását is remélik az újításoktól. Emellett több csapatnak és versenyzőnek is lehetősége nyílik arra, hogy szombaton átverekedjék magukat a mezőnyön és így növeljék az esélyeiket a vasárnapi megmérettetésen.

    Szabályok:

    A szombati sprintkvalifikáció fogja meghatározni a másnapi sorrendet a rajtrácson. Továbbá az első három helyezett pontot is kap. Így tehát aki a leggyorsabbnak bizonyul az három egységgel lesz gazdagabb, a második kettővel míg a harmadik eggyel.

    Menetrend:

    Péntek: 
        • 60 perces első szabadedzés reggel, amin a csapatok két szett abroncsot választhatnak szabadon.
        • Normál időmérő a délután folyamán, ahol 5 szett lágy keverékű gumi áll csak a versenyzők rendelkezésére.
    Szombat:
        • 60 perces második szabadedzés reggel, ahol két szett abroncsot lehet választani.
        • 100 km-es sprintidőmérő lesz délután, amint két szabadon válaszható szett áll a csapatok rendelkezésére.
    Vasárnap:
        • Teljes verseny, ahol szintén két válaszható szett áll mindenki rendelkezésére.
    Eső esetén:
        • Három szett esőgumi és négy intermediate lesz elérhető az esemény kezdetén.
        • Ha az első szabadedzés vagy a kvalifikáció vizes körülmények mentén zajlik, akkor kapni fognak a csapatok plusz intermediate abroncsokat, viszont azokat a sprintkvalifikációig vissza kell szolgáltatni.
        • Ha a sprintkvalifikációt esős szekciónak nyilvánítják, akkor a csapatok visszaadhatnak egy használt esőgumi vagy intermediate szettet  – cserébe kapnak egy új intermediate garnitúrát.
        • Összesen 9 szett eső illetve intermediate abroncs állhat a rendelkezésükre.

    Parc Fermé szabályok:

    A pénteki időmérőt követően lesznek érvényben a Parc Fermé szabályok és a főbb alkatrészek cseréjét az alábbi három pontban foglaltak miatt tiltják meg:

        1. Speciális, a sprintidőmérőre történő autó építésének megakadályozása
        2. Az autók felkészítéséhez szükséges órák korlátozása
        3. Elég időt biztosítani ahhoz, hogy a konstrukciókat át lehessen alakítani a szombati napra

    A sprintidőmérő után az autók a Parc Fermében lesznek. Így csak a felsorolt elemek módosítására lesz lehetőség:

        • A súlyelosztás változtatható.
        • Az erőforrás és a váltó hűtése a motorburkolat kivezető nyílásainak vagy lamelláinak módosításai által. Viszont ehhez szükséges az is, hogy az FIA által kijelölt meteorológiai szolgáltató egy órával a kvalifikáció valamint a sprintidőmérő előtt 10 Celsius fokos változást észleljen