Címke: sprintfutam

  • Ecclestone ezúttal a sprintfutam formátumát ítéli el, pedig ő találta ki

    Ecclestone ezúttal a sprintfutam formátumát ítéli el, pedig ő találta ki

    Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 új formátuma egyszerűen nonszensz. Nemrégiben az FIA F1 Bizottsága jóváhagyta a 100 km-es kvalifikációs versenyt, amelyet három alkalommal alkalmaznak majd 2021-ben, és az F1 korábbi ura támogatónak is tűnt ebben a kérdésben korábban, hiszen a Sport1-nek így nyilatkozott:

    „Miért is ne? Nézzük meg, hogy a rajongók miképp fogadják majd a sprintfutamokat.”

    A 90 éves Ecclestone azt is elmondta, hogy fontos dolog az, hogy az új formátummal nem próbálják ki a fordított rajtrácsot, mert az szerinte szembe menne a királykategória DNS-ével:

    „Ez azt jelentené, hogy a leggyorsabbat büntetjük, nem pedig értékeljük.”

    A német Sport Bild magazinnak Mr. E. már homlokegyenest mást nyilatkozott a bevezetendő új formulával kapcsolatban:

    „Amit elfogadtak végül, az teljes képtelenség.”

    A brit üzletember szerint ez a formátum csak erősíti a leggyorsabb autók fölényét, különösen a top három sprintverseny helyezettét, hiszen extra pontokhoz jutnak:

    „Amennyiben a sprintfutam győztese is pontokat kap, és első a rajtrácson is,

    „Ha a sprintfutam győztese is pontokat kap, és a rajtrács első helyezettje lesz, az nem igazán fogja tükrözni, hogy ki is a legjobb pilóta a szezon végén. Az eredeti ötletem az volt, hogy adjunk a kvalifikációs verseny győztesének mondjuk 10 pontot, de akkor a főfutamon indítsuk őt a tizedik helyről, így egyszerűbb lenne látni a valódi képességeit.”

  • Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    A nézőkre hallgatott a Forma-1, amikor az új formátummal való kísérletezés mellett döntött, a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown szerint.

    A rendhagyó kvalifikációt idén három hétvégén alkalmazzák majd, először Silverstone-ban. A közösségi médián keresztül nagy ellenállás zúdult az ötletre, de Brown szerint pont a közvélemény volt az, ami miatt az F1 változtatott a hozzáállásán.

    „Szerintem ilyesmit érdemes kipróbálni és megfontolni. Szerintem az Forma-1 sok jó dolgot tett mostanában, jobban fókuszál a nézőkre, kimennek és megkérdezik a szurkolókat is.”

    „Olyan embereket is megkérdeztek, akik trendből követik az F1-gyet, és csak néha csatlakoznak be egy hétvégébe.”

    „Egy csomó ötlet érkezik tőlük, szerintem ezeket érdemes figyelembe venni a döntések előtt. Így nem tíz ember dönt arról, mit akar néhány millió néző.”

    „Chase [Carey] alatt kezdtek a fogyasztói szokások iránt érdeklődni, hogy új dolgokon gondolkodjanak, ami nagyszerű, pont így kell csinálni. A fordított rajtrács is innen érkezett, egy csomó kérdőív eredményeképp, és komolyan ki is tárgyalták.”

    „Akik nem örülnek ennek, azok – ahogy számítani is lehet rá – a régebbi rajongók, az újakkal szemben. Én úgy vagyok vele, próbáljuk ki. Nem tudom elképzelni, hogy azok, akik kritizálják az ötletet, ne néznék meg. Ők is mindenképp követni fogják.” – mutat rá az amerikai.

    „Nézői szempontból furcsállnám, ha nem működne. Bár megváltoztatja majd a dolgokat, majd meglátjuk, ez olyan, amit gyakrabban kéne csinálnunk, mindig, vagy mondjuk ötször egy évben. Meglátjuk, hogyan alakul majd.”

    „Az emberek érdekelni fogja, hogyan alakul, éppen ezért nézni fogják. Ez már önmagában is egy siker.” – összegezte Brown.

  • Ecclestone: „Ez eléggé ellentétes lett volna a Forma-1 DNS-ével”

    Ecclestone: „Ez eléggé ellentétes lett volna a Forma-1 DNS-ével”

    Bernie Ecclestone időszakában szó sem lehetett volna sprintfutamokról, noha a Forma-1 korábbi ura nem feltétlenül ellenezte volna azt. 2021-ben a királykategória kipróbálja ezen formátumot szombatonként, három versenyhétvégén is.

    Silverstoneban, Monzában, és egy további pályán lesz idén sprintverseny, és kipróbálják azt, miképp is működik ez egy versenyhétvégén. Ez azt jelenti, hogy pénteken lesz egy szabadedzés és egy időmérő, szombaton újabb szabadedzés, majd jönne a sprintfutam. Vasárnap pedig már egy megszokott hosszúságú verseny lenne. Ecclestone mindezt persze a partvonalon kívül nézi, de elemzett a német sport1.de-nek:

    „Egyértelmű, hogy a Forma-1 urai nem elégedettek a jelenlegi formátummal, különben nem próbálkoznának meg valami újjal. Miért is ne? Lássuk, hogy elfogadják-e a rajongók a sprintversenyeket.”

    Ecclestone azonban elégedett azzal, hogy a fordított rajtrácsos formátumot nem fogják kipróbálni egy Forma-1-es szezonban:

    „A legfontosabb az, hogy elvetették a fordított rajtrács ötletét. Ez eléggé ellentétes lett volna a Forma-1 DNS-ével. Végsősoron arról van szó, hogy a gyorsabb autókat értékeljük, nem pedig büntetjük.”

  • Nem lesz költségvetési limit-emelés a sprintfutamok miatt

    Nem lesz költségvetési limit-emelés a sprintfutamok miatt

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy több csapat is aggódik a tervezett sprintversenyek anyagi vonzata miatt. A szombati sprintversenyek növelik a költségeiket, miközben az idei évtől költségvetési korlátot vezettek be.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azonban igyekszik eloszlatni ezeket a kételyeket.

    „Még zajlik a véglegesítése a szombati rövid futamok részleteinek” – mondta Domenicali az olasz Rai rádió Anch’io Sport című műsorában. „Április közepére szeretnénk ezt véglegesíteni.”

    „Első alkalommal Silverstone-ban alkalmazzuk majd ezt a formátumot.”

    Több csapatfőnök szerint , például Toto Wolff és Christian Horner a Mercedes és a Red Bull részéről, a sprintfutamok 300-400 ezer dollárral növelnék a költségeiket.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint azonban ez az összeg kevesebb, ha a versenyző nem töri össze az autót szombaton.

    „A különbség (a sprintfutamos, és sprintfutam nélküli versenyhétvégék között) nem akkora, mint amekkorának vázolták” – mondta Domenicali.

    Véleménye szerint a sprintversenyek nem jelentenek akkora többletkiadást, hogy emelni kellene miatta a 145 millió dolláros költségvetési plafonon.

    „Ha mindenért kompenzációt akarunk, amit ki akarunk próbálni, akkor sosem jutunk el odáig” – véli Domenicali. „Nem szabadna figyelmen kívül hagynunk az összképet.”

  • Még mindig nem tisztázták a sprintversenyek részleteit

    Még mindig nem tisztázták a sprintversenyek részleteit

    A rekordhosszúságúra (23 futam) tervezett idei szezon egyik újdonsága, hogy lesz néhány versenyhétvége, mely során új formátum kerül tesztelésre. E szerint a szokásos vasárnapi versenyt egy szombati sprintfutam előzné meg.

    Ennek részletei azonban még nem forrottak ki teljesen. Erről az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali beszélt a Ziggo Sportnak.

    „Beszélünk róla és reméljük, hogy a következő napokban véglegesíteni tudjuk” – mondta. „Megbeszéléseket folytatunk róla a csapatokkal. Az is világos számunkra, hogy ha valamit csinálni akarunk, akkor azt tökéletesen kell csinálni.”

    Sok csapat azonban amiatt aggódik, hogy a sprintversenyek többletköltséget jelentenek nekik, miközben bevezették a költségvetési korlátot.

    A koronavírus járvány miatt azonban ma még azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy mind a 23 versenyhétvégét meg tudják majd rendezni idén.

    „A helyzet folyamatosan alakul” – mondta Domenicali. „Lehetetlen megjósolni, mi történik holnap, mert senkinek sincs varázsgömbje. Amit megoszthatok, az az, hogy továbbra is 23 verseny a célunk és minden szervező meg akarja rendezni a versenyt. Azonban a helyzet minden helyen más és más, függően a vakcinázási programtól, de reméljük, hogy javulni fognak a dolgok. Tiszteletben kell tartanunk az egyes országok iránymutatásait is.”

  • A sprintfutamok költségei ellentétesek a költségvetési korláttal?

    A sprintfutamok költségei ellentétesek a költségvetési korláttal?

    Mint az már ismert, idén lesz pár verseny, melyen új formátumot próbálnak majd ki a Forma-1-ben, mi szerint a szombati napon egy sprintfutamot rendeznek majd a vasárnapi, megszokott futam mellett.

    A csapatok pedig szeretnék, ha ezért az extra, szombati versenyért extra pénzt kapnának, vagy magasabb lehetne a büdzséjük, mert így nehezebb lesz tartani magukat a 145 dolláros költségvetési kerethez.

    „A sprint kvalifikációk több költséget jelentenek és jelentősen több költséget okozhat, ha baleset miatt kár keletkezik” – mondta a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a top csapatok már így is küszködnek azzal, hogy beleférjenek a 145 dolláros keretbe.

    „Úgy gondolom, hogy érdemes ezt kipróbálni, de egyszerűen nem rendelkezünk elég mozgástérrel, hogy megkeressük és megtaláljuk, hogy hol találhatunk plusz félmillió fontot vagy többet, ezen a költségvetési felső határon belül” – mondta Wolff.

    „Ez azt jelentheti, hogy újra szemügyre kell vennem (elbocsátani) az embereket, de ez nem az, amit újra meg akarok tenni – egyáltalán nem.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner sem biztos benne, hogy a sprintversenyek extra kiadásai összhangban vannak a költségvetési korláttal.

    „Valójában ez a csapatok befektetése a FOM részére, hogy ‘oké, támogatjuk ezt, abban a reményben, hogy ha működik, akkor a jövőbeni bevételt, hasznot hozhat”- mondta.

    „De csak ésszerű juttatásról lehet szó, amely ezt (a többletköltséget) is figyelembe veszi.”

  • Verstappen: A sprintfutamok célja a pénzszerzés, semmi más

    Verstappen: A sprintfutamok célja a pénzszerzés, semmi más

    Idén három helyszínen próbálja majd ki a Forma-1 a sprintfutamokat. Ezen 100 km-es versenyek hivatottak majd dönteni a vasárnapi főverseny rajtsorrendjéről, amiért világbajnoki pontok járnak majd.

    Ezen rövid futamok eléggé megosztják a pilótákat, voltak már pro és kontra érvek, utóbbiba csatlakozik a hollandok versenyője Max Verstappen is.

    „A leggyorsabb autók úgyis az elején lesznek, így ez nem sok mindenen változtat. Nem számít, hogy hány versenyt szerveznek egy hétvégére. Én sokkal jobban szeretem az egy, hosszú versenyt.” – kezdte. „Ha jó autót készítesz, amivel könnyű követni az előtted haladót, és tudsz is vele előzni, akkor ilyenre nincs szükség. Úgy vélem, hogy ebben az ötletben több van annál, mint csupán a versenyzés jobbá tétele. Több akciót szeretnének egy hétvégén, mert a péntek és a szombat a kvalifikációig eléggé unalmas. Több nézőt akarnak a pályára kicsalogatni, amivel több pénzt tudnak keresni. Erről van szó csupán, és ezt meg tudom érteni.”

  • Brawn elmagyarázta, miért kísérleteznek a sprintversenyekkel

    Brawn elmagyarázta, miért kísérleteznek a sprintversenyekkel

    Az F1 sportigazgatójaként Ross Brawn felelős a versenyhétvégék megváltoztatásáért, most el is mondta, miért próbálják ki idén a szombati rövidebb futamokat.

    Már több megoldást is megfontoltak, és végül fordított rajtrács nélkül, idén kipróbálják a kvalifikációs sprintverseny koncepcióját.

    A rövidebb futamon is kap pár pontot az első három helyezett, de a dobogóra majd csak vasárnap állhat majd fel a nagydíj top 3-as triója.

    „Ki akarjuk tölteni az időt.” – tért rögtön a lényegre Brawn. – „A kritikus dolog, hogy megőrizzük a nagydíj különlegességét. Hiszen a nagydíj győztesének így is a legerősebbnek versenyzőnek kell lennie.”

    „De közben szeretnénk valami jelentős dolgot adni a szurkolóknak, amit követhetnek már pénteken, és szombaton is. Ezért a pénteki normál időmérő mellett szombaton lesz a sprint kvalifikáció.”

    „Ezzel jobban kitöltjük az időt, ezzel akarunk kísérletezni. Háromszor próbáljuk majd ki idén. Ha nem működik, akkor széttárjuk a kezünket, és visszamegyünk gondolkozni. Én optimista vagyok. Ha az egész hétvégét nézzünk, sokat hozzátesz.”

    Bár előzetesen Kanada, Olaszország és Brazília lett volna a három ország, ahol kipróbálják, nemrég Stefano Domenicali arról beszélt, Silverstone lesz az első helyszín, ahol bemutatkozik ez az új kvalifikációs formátum.

  • Silverstone-ban próbálják ki először a sprintversenyt, 100 ezer néző előtt

    Silverstone-ban próbálják ki először a sprintversenyt, 100 ezer néző előtt

    A Forma-1 vezérigazgatója Stefano Domenicali elmondta, hogy a Brit Nagydíj szombatján debütálhat először a széria történetében a félórás sprintfutam.

    Az olasz szakember a Daily Mail sport kiadásának nyilatkozott a formátumról és a tervekről. A brit helyszín lehet egyike a három azon pályának, ahol láthatunk majd szombaton versengést.

    A tervek szerint pedig a július 17.-i történelmi pillanaton 100 ezer néző is jelen lehet, amennyiben a korlátozások ezt lehetővé teszik majd.  Ezen a hétvégén a hagyományos időmérő átkerül péntekre, ami majd a szombati sprintverseny rajtsorrendjét határozza meg. E futam távja a vasárnapi verseny harmada lesz, és a végeredménye fogja meghatározni a főfutam rajtfelállását.

    A pontosabb részleteket majd Bahreinben, a tesztet megelőzően fogják megbeszélni.

    Hamarosan véglegesítjük ezen tervek bonyolultabb részleteit is. Ami biztos, hogy nem akarjuk elvenni egy-egy Nagydíj presztízsét, a hétvége csúcspontja megmarad. A kvalifikáció pénteken lesz, az időmérős sprintfutam pedig szombaton. Így a verseny előtti napon is tartalmas akciókat tudunk biztosítani. Több tartalmat nyújt majd a nézőknek, a médiának és a közvetítőknek is. Nagyjából fél órás lesz, ami után nem lesz pódium. Arra vasárnapig kell várni. De pontokat adunk érte, hogy mennyit, az még nincs eldöntve, illetve a verseny rajtsorrendjét is megfogja határozni. Azt el tudom mondani, hogy Silverstone-ban lesz ilyen sprintverseny.” – jelentette ki Domenicali.

    A brit aszfaltcsík mellett Monza, Brazília valamint Kanada is esélyes lehet még a másik két sprintfutam megrendezésére.

  • Verstappen nem rajong a szombati sprintversenyek ötletéért

    Verstappen nem rajong a szombati sprintversenyek ötletéért

    Max Verstappen nem tartja túl jó ötletnek a szombati sprintversenyeket 2021-ben. Az F1 terve ugyanis az, hogy három hétvégén kipróbálnának egy pénteki időmérős és egy szombati sprintversenyes lebonyolítást. Utóbbiért járhatnának pontok és meghatároznák a másnapi rajtsorrendet is.

    „A több versenyzés nem mindig jó dolog” – érvelt a holland. „Kedvelem a jelenlegi, másfél órás futamot. A legfontosabb dolog az, hogy jó autók legyenek, melyekkel lehet harcolni a pályán, és hogy sok csapat legyen, aki a győzelemért megy. Ehhez nem kellenek sprintversenyek. Nem hiszem, hogy mindent feje tetejére kell állítani egy kicsivel több látványért.”

    Verstappen csapattársa, Sergio Pérez is egyetért: „Vékony vonalon húzódik az egyensúly. Figyelnünk kell arra, hogy ne térjünk el túlságosan a normális lebonyolítástól. A legfontosabb számomra, hogy ne vesszen el a Forma-1 DNS-e.”