Címke: sprintfutam

  • Brown a baseballhoz hasonlította a sprintversenyek körüli vitát

    Brown a baseballhoz hasonlította a sprintversenyek körüli vitát

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown egy új dimenziót adott a sprint hétvége „pole győztes” körüli vitáknak azzal, hogy az egy baseball-statisztikához hasonlította.

    1892 óta többnyire 154 mérkőzéses baseball szezonok voltak az Egyesült Államokban, majd 1962-ben ez 162 mérkőzésesre bővült.

    Miután a Brit Nagydíj pole pozícióját hivatalosan a sprintfutam – vagy sprintkvalifikáció – győztese, Max Verstappen szerezte meg, és nem az időmérő edzése, egy körön leggyorsabb versenyző, Lewis Hamilton, Brown a baseballhoz hasonlította az esetet. Egészen pontosan ahhoz, hogy kié a legtöbb hazafutást egy szezon alatt.

    „Hogy a pole-nak azé kell-e lennie, aki nyer (a sprintversenyen), vagy azé, aki a leggyorsabb időt futotta pénteken (az időmérő edzésen), azt hiszem, az nézőpont kérdése.” – mondta. „De minden más sportág is változott már az idők során.”

    „A baseball, amelynek nagy rajongója vagyok, 154 meccsről 162 meccsre váltott, aztán amikor megvan, hogy kié a legtöbb hazafutás egy szezonban, mindig vita van arról, hogy ez a 162 meccsből vagy a 154 meccses szezonban történt-e.”

    „Szerintem ilyen a sport, és soha nem fogsz egyhangú véleményt kapni arról, hogy mi a helyes megoldás.”

    „Eddig tetszik amit láttam, mert beszélgetést váltott ki.”

    Az F1-ben a formátumváltás mögött álló gondolatmenet része volt, hogy a három nap mindegyikének legyen egy-egy kiemelt eseménye, legyen az a kvalifikáció, a sprint vagy maga a verseny.

    Az első kísérlet után Brown szerint ennek sikeréhez nem férhet kétség.

    „Azt hiszem, ami jól működött, az az, hogy az emberek beszéltek a hétvégéről és a formátumról. Végső soron ez növeli az érdeklődést.”

    „Függetlenül attól, hogy az emberek profik-e vagy sem, amit láttak, az beszélgetést váltott ki. Okot adott az embereknek arra, hogy már pénteken bekapcsolódjanak, amikor talán még nem tették volna.”

  • Ricciardo háromnapos időmérőt rendezne az egyik helyszínen

    Ricciardo háromnapos időmérőt rendezne az egyik helyszínen

    Az új időmérős formátum kipróbálása elindította Daniel Ricciardo fantáziáját. Az ausztrál a versenynaptár egyik unalmasabb versenyét reformálná meg.

    A kétnaposra bővített kvalifikáció Silverstone-ban debütált, és Monzában is alkalmazni fogják majd. Van egy helyszín, ahol az időmérő talán fontosabb is, mint maga a verseny: Monacóban.

    A hercegség hétvégéjén általában a szombati nap jelenti a legnagyobb látványosságot a futamon gyakran tapasztalható vonatozás miatt.

    Bár a verseny a szűk utcák miatt a legunalmasabb, a monacói időmérő az egyik legizgalmasabb a versenynaptárban.

    „Egyre nagyobb pályákon kell versenyeznünk. Monacóban csak időmérőnek kéne lennie. Csak háromnapnyi időmérő, a végén pedig a legjobb kör jelenti a győzelmet.”

    „Szétlövés három napig.” – összegezte Ricciardo.

  • Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Fernando Alonso élvezte a Forma-1 történetének első sprintfutamát, melynek során nem mellesleg ő volt az, aki a legtöbb pozíciót nyerte a pénteki időmérőhöz képest. A spanyolnak azonban van egy ötlete, hogyan lehetne feldobni az ilyen lebonyolítású hétvégéket.

    Alonso alapvetően a sprintfutam rajtsorrendjét eldöntő időmérő edzést variálná.

    „Amikor otthon néztem a versenyeket, a péntek semmit sem jelentett. A hosszú etapok nagyon fontosak a csapatok számára, de a nézőknek nem” – nyilatkozta az Alpine versenyzője a The-Race-nek. „Remélem, meg tudjuk tartani ezt a formátumot, és ha valamit, akkor azt javaslom, hogy a pénteki napok lehetnének pikánsabbak. Az időmérőn legyen egy szett gumiabroncs és egy gyors kör mindenkinek. Ez mindenkinek ugyanolyan esélyt ad – nem igazságtalan, mint a fordított sorrend, vagy bármi ilyesmi. De ha csak egy esélyt kapunk, az mindenkinek ugyanaz, és talán ez változtat valamit. Mert láttuk, hogy hat próbálkozással, hat szett gumival, az autóink teljesítménysorrendjében végeztünk, mint minden kvalifikáción. Talán ezen tudunk változtatni.”

  • Ricciardo: Alonso versenyez a legjobban idén

    Ricciardo: Alonso versenyez a legjobban idén

    Daniel Ricciardo úgy gondolja, a két év után visszatérő Fernando Alonso versenyzési képességei a legjobbak a mezőnyben idén. Alonso a Forma-1 történetének első sprintversenyén bizonyította igazán ezt az ausztrál számára, amikor is zseniálisan rajtolt, majd mindent bevetve próbálta maga mögött tartani a McLareneket. A spanyol olykor még kígyózott is az egyenesben Norris és Ricciardo előtt.

    „Igazából gratulálok neki, hogy ilyen izgalmassá tette” – méltatta Ricciardo versenytársát a Sky Sportsnak nyilatkozva. „A startja fenomenális volt, és aztán maga mögött tartott minket. Jó volt látni. Mindig felmerül a kérdés – minden sportban – vajon számít a kor?”

    „Szerintem a versenyzői képességei talán a legjobbak voltak idén, legalábbis időnként biztosan. Jó látni, hogy még mindig megvan benne az igazi szenvedély és a lendület, és hogy továbbra is nagyon magas szinten képes minderre.”

    Alonso a McLareneken kívül Sebastian Vettel előtt is kígyózott, aki szükségtelennek tartotta, de a spanyolt elsőként megelőző Norrisnak sem volt vele semmilyen gondja.

    „Nyilvánvalóan ott volt a kígyózás, de amikor ezt csinálta, sosem voltam elég közel ahhoz, hogy veszélyes legyen. Szóval szerintem nem csinált semmi rosszat, egyesek szerint igen, de szerintem nem, minden rendben volt. Egyszerűen csak ismeri a határait annak, hogy mire képes. Ez jó, ez izgalmasabbá teszi az egészet neki, nekem és mindenkinek, aki nézi, szóval jó csata volt” – zárta gondolatát a fiatal brit.

  • Verstappen a sprint futam után: Vicces azt hallani, hogy tiéd a pole

    Verstappen a sprint futam után: Vicces azt hallani, hogy tiéd a pole

    Max Verstappen örül a három pontnak, ám egy kicsit még furcsa számára az, hogy így szerezte meg a pole pozíciót.

    A Brit Nagydíjon debütáló formátum leginkább a holland versenyzőnek és Fernando Alonsónak kedvezett. A Red Bull pilótája ugyanis a rajtot követően megelőzte Lewis Hamiltont, majd miután kivédekezte a brit támadását, magabiztosan haladt a győzelem felé.

    Jutalmul 3 pontot, egy koszorút, és az első rajthelyet kapta meg Verstappen. A sprintidőmérő után azonban még számára is furcsa volt, hogy úgy köszöntötték: tiéd a pole pozíció:

    ,,Nehéz itt előzni, de jól sikerült a rajtunk, és volt egy jó csatám Lewisszal (Hamilton) az első körben. Azután megpróbáltuk a saját tempónkat futni, de láthattad mennyire keményen nyomtuk, ugyanis a végén az abroncsok hólyagosodni kezdtek, amit kezelnünk kellett. Természetesen boldog vagyok amiatt, hogy megszereztem ezt a három pontot. Kicsit furcsán hangzik az, hogy tiéd a pole pozíció, de elfogadjuk. Holnap (vasárnap) viszont úgy vélem, hogy egy igazán izgalmas csatának nézünk elébe.” – nyilatkozta Verstappen a Racingnews365.com előtt.

  • Russell: Először voltunk az első 10-ben, de nem kaptunk érte pontot

    Russell: Először voltunk az első 10-ben, de nem kaptunk érte pontot

    George Russell ugyan örült annak, hogy a sprintkvalifikáción a 9. helyen ért célba, ám boldogsága nem volt teljesen felhőtlen.

    A tegnap debütáló formátum mentén dőlt el, hogy melyik pozícióból indulhatnak végül a pilóták a vasárnapi viadalon. Max Verstappen a rajt után elorozta az első pozíciót Lewis Hamiltontól, aki ugyan próbált visszatámadni, de nem igazán tudott mit tenni a holland ellen.

    Fernando Alonso nyerte a legnagyobbat, hiszen a pénteki időmérős pozíciójához képest több helyet is javítani tudott. A legrosszabbul Sergio Pérez járt, aki megforgatta saját magát, így pedig a mezőny végére került, majd végül be se fejezte a sprintidőmérőt.

    A Williams brit versenyzője ugyan a 8. helyről indult, ám miután találkozott Carlos Sainzcal a 10. pozícióba esett vissza. A Red Bull mexikói versenyzője révén nyert még egy helyet, de a büntetése miatt azt nem tarthatta meg.

    Közvetlen a sprintidőmérő után azonban így látta az eseményeket:

    ,,Őszintén szólva ez elég jó móka volt. Nem kellett az abroncsokat menedzselni, így nyomhattam végig ami megkönnyítette a védekezést a srácok ellen. A holnapi nap (vasárnap) nehezebb lesz, ugyanis az utolsó 10 kör fogja a különbséget jelenteni. Tipikus, először végzünk az első 10-be, de nem kapunk érte pontot. Alonsonak lesz új lágykeveréke, ugyanis ő kiesett a Q3-ból. Mi ezt nem tudjuk megtenni, ugyanis nekünk csak használt piros oldalfalú abroncsaink vannak.” – nyilatkozta Russell.

    A büntetése előtt arról is beszélt, hogy szerinte ki volt a felelős a spanyollal történt incidense kapcsán:

    ,,Carlos (Sainz) elég szélesen érkezett és bevágott elém. Láttam őt, ám abban a pozícióban, amiben voltam, nem tudtam mit tenni. Egyre jobban közeledett felém, de szerintem ez egy szimpla első körös baleset volt.”

    A stewardok azonban nem így látták a dolgot, és végül 3 rajthelyes büntetéssel és 1 büntetőponttal ajándékozták meg Russellt. A brit fiatal így a 12. helyről rajtolhat délután.

    Kövessetek minket Instagramon is! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Russell rajtbüntetést kapott, Sainz, Vettel és Mazepin pedig figyelmeztetést

    Russell rajtbüntetést kapott, Sainz, Vettel és Mazepin pedig figyelmeztetést

    A stewardok határozata alapján rajtbüntetést kapott a Carlos Sainzcal találkozó George Russell.

    A sprintkvalifikáció volt akiknek „szerencsét hozott”, ám a 17 kör mentén akadtak olyanok is akik még rosszabbul jártak. A rajt után például összeakadt egymással a Williams versenyzője és a Ferrari spanyolja. A pályán a rövidebbet a 26 éves pilóta húzta, ugyanis jócskán visszaesett, így kapaszkodhatott fel a jobb rajhely megszerzésének érdekében. Végül a 11. helyig egerészte fel magát.

    A versenyfelügyelők beidézték a két delikvenst, végül pedig Russellt találták bűnösnek. A hazai közönség előtt versenyző brit pilóta ennek értelmében 3 rajthelyes büntetéssel, és 1 büntetőponttal (összesen így 7 van neki) lett gazdagabb.

    A stewardok így indokolták meg a döntésüket:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 63-as (George Russell) és az 55-ös (Carlos Sainz) rajtszámú autó versenyzőjét, valamint csapatuk képviselőjét. Ezen felül visszanézték a felvételeket is.

    A 63-as és az 55-ös számmal ellátott pilóta a 6-os kanyart közelítette meg. Az előbbi a kanyar közepén, a belső oldalon haladt, míg az utóbbi kívül. A 63-as autó első fékei rövid ideig blokkoltak, így a kanyarkijáratnál a konstrukció alulkormányzottá vált. A külső íven találta így magát, aminek következtében az 55-ös rajtszámmal ellátott autó a fűre került. Emiatt a 63-as számú versenygép vezetője vonható felelősségre. A stewardok megjegyzik, hogy ezt egy sima futamon időbüntetéssel szankcionálták volna, amit a normál nagydíj hosszához igazítanak. Mivel a sprintkvalifikáció rövidebb volt, és különben is a rajtrács kialakításáért felelt, a versenyfelügyelők a rajtbüntetést találták a legkézenfekvőbbnek.” – áll a hivatalos közleményben.

    Így George Russell a 12. helyről várhatja majd a vasárnapi futamot.

    Mindeközben a Ferrari versenyzőjét külön azért is vizsgálták, mert nem megfelelően tért vissza a pályára. Ám a versenyfelügyelők a pilótát meghallgatva és a felvételeket visszanézve úgy döntöttek, nem történt szabályszegés.

    Ugyanakkor Nikita Mazepin, Sebastian Vettel és Sainz a második szabadedzésen nem a versenyigazgatói jegyzeteknek megfelelően hajtották végre a rajtgyakorlatot. Külön őket is meghallgatták, ám figyelmeztessél megúszták a dolgot.

  • Verstappen nyerte az F1 történetének első sprintfutamát!

    Verstappen nyerte az F1 történetének első sprintfutamát!

    A szokatlan Forma-1-es versenyhétvége Silverstone-ban azt eredményezte, hogy ma már láthattuk a második szabadedzést, amit azonban még tegnap este megelőzött egy időmérő edzés. A tegnapi időmérő edzés pedig a mai sprintverseny rajtsorrendjét határozta meg.

    Így aztán a Forma-1 történetének első sprintversenyén, a Brit Nagydíj hétvégéjén Lewis Hamilton indulhatott a pole-ból, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Lando Norris, Daniel Ricciardo, George Russell, Carlos Sainz és Sebastian Vettel elől, csak hogy az első 10-et említsük.

    Előzetesen a legtöbben vonatozásra számítottak, mivel feltételezhetően a 17 körös rövid verseny alatt – melyen csak az első 3 helyezett kap pontokat – senki nem szeretné összetörni az autóját, a vasárnapi, „hagyományos” verseny előtt.

    Lássuk hát, hogy ennek függvényében mi történt a valóságban!

    Az élmezőnyből egyedül Bottas indult (használt) lágy gumikon, a többiek közepes keverékeken indultak.

    Hamilton rajtja gyengén sikerült, Verstappen átvette a vezetést – annak ellenére is sikerült neki, hogy a rajtrácson állva nem csak füstölt, konkrétan égett is a bal első fékje!
    A harmadik helyen Bottas maradt, míg Pérez lecsúszott a 7. helyre. Alonso mindeközben hat helyet javított az első körben és mindjárt az 5. helyen találta magát.

    Russell és Sainz össze is értek, ez után előbbi a 10. helyen haladt, a spanyol pedig a 16. helyre esett vissza. Esetüket a leintés után vizsgálják meg a versenybírák.

    Schumacher és Mazepin a mezőny végén ütközött, az orosz meg is forgott, de versenyben tudott maradni.

    Az 5. körben Pérez hibázott és kicsúszott a Maggotts-Beckettsben, ám szerencséjére a falig épp nem ért el, így nem törte meg autóját, azonban visszaesett a 19. helyre.
    Mindeközben Norris átvette az 5. helyet Alonsótól, majd a 9. körben így tett Ricciardo is.

    Ezt követően lassan nagyjából mindenki beletörődni látszott aktuális pozíciójába, nem kockáztattak tovább.

    Egy körrel a vége előtt Pérezt kiintette a versenyből a csapata, hogy ha már ennyire hátul van, legalább módosíthassanak még az autón a holnapi verseny előtt.

    A 17 körös sprintet végül Verstappen nyerte, Hamilton és Bottas előtt. A holland ezzel pole-t szerzett a holnapi Brit Nagydíjra, és további egy ponttal növelte előnyét a pontversenyben.

    A sprintkvalifikáció végeredménye:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1.430
    3 Valtteri Bottas Mercedes 7.502
    4 Charles Leclerc Ferrari 11.278
    5 Lando Norris McLaren 24.111
    6 Daniel Ricciardo McLaren 30.959
    7 Fernando Alonso Alpine 43.527
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 44.439
    9 George Russell Williams 46.652
    10 Esteban Ocon Alpine 47.395
    11 Carlos Sainz Jr. Ferrari 47.798
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 48.763
    13 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 50.677
    14 Lance Stroll Aston Martin 52.179
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 53.225
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 53.567
    17 Nicholas Latifi Williams 55.162
    18 Mick Schumacher Haas 1:08.213
    19 Nikita Mazepin Haas 1:17.648
    20 Sergio Perez Red Bull
  • Verschoor rajt-cél győzelmét hozta a második sprintfutam

    Verschoor rajt-cél győzelmét hozta a második sprintfutam

    Az MP Motorsport versenyzőjét, Richard Verschoort intették le elsőnek a Formula 2 második sprintversenyén Silverstone-ban. A holland Makaói Nagydíj nyerte pilóta mellett még Marcus Armstrong és Dan Ticktum ünnepelhetett még a dobogón.

    A pole-pozícióból rajtoló Richard Verschoor zseniálisan rajtolt és mögüle rajtoló Marcus Armstrongnak esélye sem volt megtámadni őt az Abbey-ben. Oscar Piastri és Liam Lawson folytatták az első versenyen elkezdett harcukat, azonban nem sokáig, mert Alessio Deledda és Ralph Boschung óriási balesete miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A sportbíróknak három kör kellett a két összetört autó és a törmelékek eltakarításához. Emiatt a 4. körben vehette kezdetét újfent a száguldás. Piastri azonnal megelőzte a Goodwood-i Sebesség fesztivált is megjárt Lawsont a negyedik helyért és Dan Ticktum, valamint Armstrong is próbálkozott megelőzni az élen autózó holland MP Motorsport pilótát.

    Bent Viscaal a 6. körben megpróbálta maga mögé utasítani Jehan Daurvalát a Hangár egyenes végén, azonban az indiai pilóta elveszítette uralmát az autója felett és összeütközött a holland pilótával, aki a sóderágyban ragadt az esetet követően. Daruvalának egy új orrkúpra volt szüksége, de a bokszkiállással nem veszített sokat, mivel a baleset következtében másodjára, a Formula 2-es hétvége során már ötödik alkalommal kellett behívni Bernd Maylender Aston Martinját a pályaára. Később a Red Bull juniort egy 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt.

    A 10. kör végén indult el újra a verseny és rögtön megindult a helyezkedés. Az állítható hátsó szárny segítsége nélkül nagyon nehéz volt előzni, de amint újra lehetett használni, Roy Nissany rögtön meg is tudta előzni Matteo Nanninit a Stowe-ban a 13. helyért.

    A bajnokság éllovas Piastri pedig üldözőbe vette Lawsont. Az Alpine junior ausztrál egyre közelebb került az új-zélandihoz, de sokáig nem tudott előzni. Azonban Piastri a 18. körben egy jó kigyorsítást követően el tudta venni a 4. helyet Lawsontól a Hangár egyenes végén. Hasonló helyzetben találta magát a „botrányhős” Ticktum annyi különbséggel, hogy ő nem tudott mit kezdeni a Ferrari junior Armstronggal.

    Jüri Vips hibját követően az utolsó körökre rendkívül nagy harc bontakozott ki a fiatalok között az utolsó pontszerző helyekért. Felipe Drugovich próbálta megelőzni az észtet, de nem járt sikerrel. Robert Shwartzman túlságosan lelkesen próbálta megszerezni az utolsó pontszerző helyet és az utolsóelőtti kanyarban megforgatta a Premáját, ami miatt semmi esélye nem maradt a pontszerzésre.

    Verschoor zavartalanul arathatott rajt-cél győzelmet Armstrong és Ticktum előtt. További pontszerzők: a leggyorsabb kört megfutó Piastri, Lawson, Vips, Drugovich és Beckmann.

    A Formula 2 hétvégége holnap reggel fejeződik majd a be a főfutammal, ahol Piastri rajtolhat majd az első rajtkockából.

  • Hamilton tudja, van még dolga: Szabadjára kell engednem az oroszlánt

    Hamilton tudja, van még dolga: Szabadjára kell engednem az oroszlánt

    Lewis Hamilton két hónap után tudott leggyorsabb lenni egy időmérő edzésen, ám ez sem ért most pole pozíciót neki, hiszen a tegnap esti edzés csak a szombati sprintverseny rajtsorrendjét dönti el. A bajnoki címvédő Q3 vége utáni interjúján érződött, mennyire kellett neki a siker.

    „Annyira lenyűgöző. Rengeteget dolgoztunk, itt a pályán, a gyárban, a szimulátoron. Tényleg próbáltunk a középpontban maradni, hogy mindent kihozzunk ebből az autóból, amit csak tudunk” – kezdte a Sky Sports-nak adott interjúját.

    Az első szabadedzést Max Verstappen majdnem nyolc tizedes előnnyel nyerte, ezért is nagyon lelkes Hamilton: „Olyan gyorsak voltak ma reggel, hogy nem aggasztó, hanem kiábrándító volt látni, hogy ekkora a különbség. De én csak reménykedtem, változtattam néhány dolgon, és az autó remeknek érződött a kvalifikáción. Tudtam, hogy jó, de még így is négy tizeddel gyorsabb volt a Q1-ben.”

    A sprintfutam szombat késő délután rajtol, és ez fog dönteni a vasárnapi rajtsorrendről, tehát Hamiltonnak még bőven lesz dolga a hétvégén: „Holnap rengeteg munkánk lesz. Felemelt fejjel és minden fegyverrel harcolunk. Szabadjára kell engednem az oroszlánt. Holnap lesznek a versenyszimulációk a második szabadedzésen.”