Címke: sprintfutam

  • Agresszív énjét veszi elő Alonso a sprintfutamon

    Agresszív énjét veszi elő Alonso a sprintfutamon

    Agresszív versenyzést láthatunk majd egy jól szórakozó Fernando Alonso jóvoltából a ma esti brazil sprintfutamon.

    Fernando Alonso a top 10-be még éppen befért a tegnapi interlagosi időmérőn. Bár az eredmény nem az igazi, a spanyol hozzáállása ettől még nem fog változni. „A felkészülés az edzésre jól alakult. Maga az edzés is jól kezdődött a Q2-be történő kényelmes továbbjutással, a vége viszont nagyon szoros volt. Az egész mezőny nagyon hasonló időket produkált és ezen körülmények között meg tudtuk találni a határainkat” – foglalta össze a pénteket az Alpine kétszeres világbajnok veteránja a soymotor.comnak.

    Alonso számára fekszik a sprintfutam lebonyolítása. Silverstone-ban a tizenegyedik helyről indulva hetedikként intették le, és bár Monzában nem kapaszkodott fel annyit, az egész hétvége egyik legélvezetesebb csatáját vívta Sebastian Vettellel. Valami hasonló a cél a hozzáállást illetően a mai alkalommal is.

    „Jó lett volna előrébbről indulni, vagy legalább a pálya tisztábbik oldalára kvalifikálni. Meglátjuk, mire leszünk képesek, eddig jók voltunk ezeken. Én mindenesetre szórakozni akarok kicsit és így agresszív leszek majd.”

  • Wolff szerint 2 kör elég egy sprintversenyből

    Wolff szerint 2 kör elég egy sprintversenyből

    Nem titok, hogy Toto Wolff nem rajong az új sprintverseny-formátumért. A Mercedes csapatfőnöke úgy véli, hogy ez kevés pluszt ad, mivel a pilóták nem fognak mindent beleadni néhány pontért.

    Ugyanakkor úgy gondolja, hogy van kereskedelmi előnye.

    „Kereskedelmi szempontból a sprintfutamok előnyt jelentenek, mert van egy teljes péntek, egy minifutam szombaton és a nagydíj vasárnap” – mondta a Sky Sportsnak.

    Wolff változtatna a sprintversenyek formátumán.

    „Nem tetszik a szombati sprintversenyes formátum. Túl alacsony a tét, ugyanakkor túl sok is a tét, mert nem akarsz a rajtrács végén lenni. Talán egy kicsit változtatni kellene a pontok mennyiségén, vagy a verseny hosszán.”

    Utóbbival kapcsolatban Wolffnak van is egy érdekes – nem túl komoly – javaslata.
    „Ha a rajt számít, akkor menjünk csak két kört” – mondja tréfásan a Mercedes csapatfőnöke.

    Wolff pechjére azonban nincs esély arra, hogy az FIA elfogadja az ötletét, sőt. Korábban bejelentették, hogy több hétvégén is használni akarja a formátumot jövőre. A jelenlegi formátumon azonban még lehet módosítani.

  • Egy harmadik bajnoki értékelés is lehet jövőre a Forma-1-ben

    Egy harmadik bajnoki értékelés is lehet jövőre a Forma-1-ben

    A Forma-1 vezetése váratlan lépésre készül, a terveik szerint ugyanis 2022-től egy harmadik bajnokságot is kiírnának.

    Jelenleg két bajnoki címet osztanak ki a száguldó cirkuszban, az egyéni értékelés mellett külön díjazzák a legtöbb pontot összegyűjtő konstruktőrt is.

    Idén három helyszínen jelentősen átalakul a versenyhétvége formátuma. A 100 km-es sprintkvalifikáció miatt egy hétvégén már két versenyt is tartanak, próba jelleggel. Stefano Domenicali a Forma-1 ura elismerte, hogy szeretnék megtartani, sőt a lehető legtöbb hétvégén alkalmazni ezt a fajta lebonyolítást. Ám felhasználva az eddigi véleményeket, tapasztalatokat, merőben eltérő díjazása lehet ezen versenyeknek. Itt jön képbe egy esetleges harmadik pontverseny kiírása.

    A terveik szerint legalább hét sprintfutamot is rendeznének 2022-ben és ezzel oda tudnák adni a Forma-1 Grand Slam bajnoki címét az ezen a versenyeken a legtöbb pontot gyűjtő versenyzőnek.

    „A reakciók, az izgalom mind jók voltak eddig. Jelen pillanatban újragondoljuk az egész formátumot, de elképzelhető, hogy jövőre akár hét sprintfutamunk is lehet.” – kezdte az olasz szakember. „Egy fajta Grand Slamen gondolkozunk, mint bajnoki értékelés, a teniszhez hasonlóan.”

    „Aki megnyeri a sprintversenyek bajnoki címét és az egyéni címet, akkor övé lehet a Grand Slam cím. A Forma-1-nek szüksége van a változásra és érdekesebbé kell tennünk a fiatalabb nézők számára.” – tette hozzá.

  • Alonso szerint a pénteken kéne változtatni a sprintfutamos hétvégéken

    Alonso szerint a pénteken kéne változtatni a sprintfutamos hétvégéken

    A Forma-1 második, monzai sprintfutama után már nem tűnt akkora sikernek, mint a Silverstone-ban rendezett első, most voltak elégedetlenkedő hangok, Sergio Pérezé volt például az egyik leghangosabb.

    Fernando Alonso már Silverstone után is megjegyezte, hogy lenne ötlete, hogyan lehetne feldobni ezt a formátumot, és most újra kifejtette ezt a gondolatot.

    „Még mindig azt gondolom, hogy a pénteken kellene javítanunk” – szögezte le. „Ha a kvalifikációra még mindig hat szett gumit kapunk, végül a szokásos sorrendben végeznek az autók. Ilyen formában kezdjük a sprintversenyt szombaton, és így is fejezzük be. Viszont ha a pénteki időmérő lebonyolítása egy kicsit más lenne, ha csak egy körünk lenne, vagy ilyesmi… Például a Q2-ben elfékeztem a gumikat az egyes kanyarba érkezve, azzal a körrel pedig utolsóként rajtoltam volna a hibám miatt. Megfizetném az árát, utolsó helyről indulnék, és talán keményebb munka várna rám. Pikánsabb lenne. Ugyanazt gondolom, mint Silverstone után. Pénteken kell valahogy megkavarni az autók sorrendjét.”

    Természetesen a sprintkvalifikáció csak néhány hétvégén kerül megrendezésre idén, Alonso szerint viszont az ő változtatásával minden helyszínen hatékony lehetne ez a formátum. Habár hozzátette, Monacóban unalmas szombat és vasárnap lenne ebben az esetben.

    „Képzeljük el, milyen lenne, ha Monacóban csak egy köröd lenne” – tette hozzá az Autosport hasábjain. „És akkor ott van a pálya javulása, vagy talán az időjárás. Talán a bajnokság éllovasai mennek ki elsőként, és te egy pokolian jó kört raksz össze a jobban tapadó pályán, és a rajtrács első sorából indulsz. Talán lesz egy hétvége, ahol szerencsés vagy, tudsz valami extrát nyújtani. Most meg van kötve a kezed. Még ha egy nap van is inspirációd, ha az autód az ötödik leggyorsabb, akkor is a kilencedik és a tizedik helyen fogsz végezni.”

  • Norris szerint a sprintkvalifikációra hiperlágy gumikat kellene hozni

    Norris szerint a sprintkvalifikációra hiperlágy gumikat kellene hozni

    Lando Norris szerint a sprintkvalifikációkra extrém hiperlágy abroncsokat kellene bevezetni, hogy izgalmasabbá tegyék az eseményt.

    A Brit Nagydíjon mutatkozott be először ez a formátum, amit a versenyzők és a rajongók is nagyon üdvözöltek. Monzában azonban a sprintfutam nem bizonyult túl szórakoztatónak, ugyanis a kerék a kerék elleni csaták helyet némileg unalomba fulladt a viadal.

    A McLaren brit pilótája úgy véli, az okozza a gondot, hogy a versenyzőknek nem kell aggódniuk az abroncsok miatt. Továbbá tempót sem veszítenek a gumikopás mentén. Norris ezért azt javasolja, hogy hozzon a Pirelli ezekre az alkalmakra lágyabb keverékeket, hogy megfűszerezzék egy kicsit az eseményt.

    ,,Ez elég trükkös. Végig nyomod és a leglágyabb gumiknak sincs igazán nagy mértékű kopása, ezért nem sok minden történik. Holnap (vasárnap) is csak akkor látunk majd versenyzést, amikor az abroncsok állapota rosszabbodik. A stratégiák viadalát nézzük a tényleges versenyzés helyett. Ha a sprintidőmérőkön extrém hiperlágy abroncsokat kapnánk, akkor jobban kellene mindenkinek gazdálkodnia velük, és úgy talán még látnánk is valamit.” – nyilatkozta Norris.

    A 21 éves pilóta nem élvezte annyira a szombati sprintet, még úgy sem, hogy számára sikeresen záródott. Lewis Hamilton körökön keresztül próbálta elkapni a fiatalt, ám végül nem sikerült elé kerülnie. Norris így a harmadik rajtkockából vághat neki az Olasz Nagydíjnak.

    Ugyanakkor ha a rajongók szemszögéből tekinti a dolgokat a McLaren ifjonca, akkor elismeri, hogy számukra ez izgalmasabb lehet, mint a harmadik szabadedzés. A középcsapatok ugyanis több kockázatot engedhetnek meg maguknak, mint az éllovasok:

    ,,Természetesen a nézők szempontjából nézve ez valamivel jobb. Szerintem a rajongók, ti, mindenki, aki nézi, több pozitívumot talál ebben. Jól felkészít minket a sprintidőmérő a holnapi napra. Mi vállalhatunk ugyanis ezen kockázatot, míg a többieknek az élen óvatosabbnak kell lenniük. Így mi ezt kihasználhatjuk.” – magyarázta Norris.

  • Ricciardo: Rég voltam már ilyen jó pozícióban

    Ricciardo: Rég voltam már ilyen jó pozícióban

    Daniel Ricciardo nagyon örül annak, hogy Max Verstappen mellől rajtolhat holnap.

    A sprintkvalifikáció rajtjánál az ausztrál versenyző előre egerészte magát a harmadik pozícióig. A szombati viadalon meg tudta tartani a helyét, így Valtteri Bottas büntetése kapcsán a második rajtkockából várhatja majd az Olasz Nagydíjat.

    A 32 éves versenyző rendkívül örült annak, hogy az első sorból indulhat majd a monzai hétvége utolsó megmérettetésén:

    ,,Rég voltam már ilyen jó pozícióban. Jó újra itt lenni. A holnapi nap fontos lesz, főleg annak tükrében, hogy Valtteri gondjai miatt nyertünk egy újabb pozíciót. Az első sorból fogok indulni, aminek örülök, hiszen erre rég volt már példa. Az első pillanattól kezdve támadni fogok. Ez biztosított esélyt számomra ma is. Jól rajtoltam, és egy pillanat erejéig azt hittem, hogy Maxet (Verstappen) is el tudom kapni. Ő azonban a belső ívre húzódott. Nagyon várom már a holnapi napot.” – nyilatkozta a sprintidőmérő után Ricciardo.

  • Hamilton könnyű győzelmet jósol Verstappennek

    Hamilton könnyű győzelmet jósol Verstappennek

    Lewis Hamilton szerint Max Verstappen könnyen diadalmaskodik majd az Olasz Nagydíjon.

    A sprintkvalifikáció rajtja nem sikerült jól a hétszeres világbajnoknak. A start után ugyanis a brit pilóta pozíciókat veszített, majd Pierre Gasly kiesése miatt az 5. helyen találta magát. Lando Norrison azonban nem tudott túljutni, így a Mercedes versenyzője csak a negyedik helyről rajtolhat majd holnap (Valtteri Bottas büntetése miatt).

    Hamilton a pozíciókat felmérve úgy véli, hogy legfőbb ellenfele könnyen megszerzi majd holnap a győzelmet:

    ,,Az egész a rossz starttal kezdődött, sok pontot vesztettünk ma. Alábecsültük a lágykeverékű abroncsok viselkedését is. Most ki kell találnom, hogyan fogom holnap megelőzni a McLareneket. Megpróbálok majd kármentesíteni. Mindenki láthatta ma, hogy milyen sebességgel rendelkezik a Red Bull és Verstappen. Azt nem tudom, hogy Valtterinél (Bottas) gyorsabb volt-e (Verstappen), de mindenesetre meg van a kellő sebessége, és ráadásul a pole pozícióból is indulhat majd. Könnyű győzelem lesz ez a számára. Nekem addig is meg kell előznöm az előttem lévő két srácot.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

  • Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Habár a pénteki időmérő edzésen ő volt a leggyorsabb, Valtteri Bottas biztosan a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon. A finn Mercedesében több motorkomponenst is kicseréltek, név szerint magát a motort, a turbófeltöltőt, az MGU-H-t és az MGU-K-t.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy sokan küzdenek az erőforrásegységek minél gazdaságosabb felhasználásával, így ők is elhatározták, hogy Monzában hozzátesznek a készletekhez valamennyit Bottasnál. Ez hivatalosan a pénteki időmérő edzés alatt derült ki, az FIA ekkor kiadott közleményéből.

    A két bajnokesélyes feje felett is ott lebeghet a büntetés veszélye, hiszen például Verstappen egy erőforrást elbukott a silverstone-i balesete után. Lewis Hamilton esetében pedig egy esetleges meghibásodás kockázata merült fel. Toto Wolff azzal érvelt emellett, hogy a pontokat nézve jobban megéri egy biztonsági csere, mint egy műszaki hiba miatti kiesés, hiszen a rajtbüntetés után szépen vissza lehet kapaszkodni, és ugyanúgy sok pontot lehet szerezni. Azonban egyikőjük esetében sem tűnik úgy, hogy most hétvégén kapnak új motort.

    Bottas büntetése természetesen, mint mindig, a vasárnapi főversenyre érvényes, így remeklése után ő kezdi meg az élről a szombati sprintfutamon, ahol ugye az első három pontot is kap, 3-2-1 leosztásban.

  • Akár állandóvá is válhat a sprintkvalifikáció az F1-ben

    Akár állandóvá is válhat a sprintkvalifikáció az F1-ben

    A Forma-1-ben a sprintfutamokat állandóvá lehetne tenni a versenyhétvégék menetrendjében, ismerte el Stefano Domenicali vezérigazgató.

    A formátum Silverstone-ban debütált, a 2021-es három próba sprintkvalifikációs forduló egyikeként. Nem kapott túl sok kritikát, így a szeptemberi Olasz Nagydíjra már a második sprintes hétvége is megerősítést nyert.

    „Tudjátok, mi a legjobb dolog? Hogy pénteken Magyarországon az emberek azt fogják mondani, hogy ‘milyen unalmas’” – mondta Domenicali a La Gazzetta dello Sportnak.

    Egyes F1-es személyek szerint a formátum módosítására van szükség, de az olasz szerint a sprintkvalifikáció általános reakciója pozitív volt.

    „Az Egyesült Államokban lelkesednek érte. Tudjuk, hogy az amerikaiak szeretik a show-t és a versenyt is” – mondta Domenicali.

    Ami a csapatfőnököket illeti, állítása szerint „100 százalékban támogatják”.

    „Végre volt bátorságunk valami mást csinálni, és ezt a hozzáállást nagyra értékelték azok, akiket potenciális újoncoknak gondolunk az F1-ben” – mondta Domenicali.

    „Különböző tartalmakat adni azoknak, akik minden nap a pályára jönnek, az valami rendkívüli dolog” – tette hozzá. „Az, hogy minden nap van valami fontos történés, egy extra elem.”

    „Most elemezni fogjuk a részleteket és a szakértői közösségtől, a rajongóktól, a kommentátoroktól és természetesen a versenyzőktől kapott visszajelzéseket, hogy rögzítsük, mit kell Monzára kijavítani, majd a harmadik kísérleti futam végén levonjuk a következtetéseket, és meglátjuk, mit kell tenni 2022-ben.”

    Széles körben elterjedt nézet, hogy a sprint kvalifikációs formátum legnagyobb hibája a jelenlegi formájában az, hogy a pénteki kvalifikáció megnyerését hivatalosan nem tekintik pole-nak.

    Domenicali így nyilatkozott: „Az egy gyorskörből adódó pole pozíció koncepciója az F1 történetének része, de a dolgok változhatnak.”

    „Gondoljunk csak a halóra, és arra, hogy hányan voltak ellene – de ma már senki sem meri megkérdőjelezni. De ez egy értékelés, amit mi végzünk.”

    „Az is jó látni, hogy a versenyzők hogyan álltak hozzá, ami számomra nem meglepetés – tudom, hogy jobban szeretnek versenyezni, mint péntekenként hosszú etapokat teljesíteni.”

    Az F1 illetékesei eddig azt mondták, hogy a formátum nem fogja tartósan helyettesíteni a kvalifikációt. Ross Brawn ügyvezető igazgató szerint valószínűbb, hogy a jövőben csak néhány futam kap „Grand Slam”-szerű formátumot.

    Domenicali azonban azt mondta: „A fejemben ott van a vágy, hogy különleges eseményeket támogassunk, amelyeket a kvalifikációs futammal lehet feldobni.”

    „De ha az lenne a meggyőződés, hogy ezt a formátumot mindig alkalmazni kell, akkor semmi kifogásom ellene. Az év végén értékelni fogjuk” – hangsúlyozta.

    „Nem kell sietni.”

  • Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    George Russell elégedetlen volt a stewardokkal ahogy a Brit Nagydíj hétvégéjén kiosztották a büntetéseket. A Williams versenyzője szerint ez a pilótákra úgy hat, hogy „óvatossá” válnak, és kevésbé lesz szoros a verseny. Russell maga is büntetést kapott a sprintfutamon a Carlos Sainznak okozott problémáért. Ezért a brit három rajthelyes büntetést kapott. Russell beszélt a stewardokkal a büntetésről, majd később az Autosport.com-nak is erről:

    „Ezen vitatkoztunk. Összeértünk, de nem ütköztünk, ahogy azt állították. Szerintem mindig jót tesz a szurkolóknak és a versenyzőknek is, ha szoros, kemény versenyeket láthatnak.”

    A sprintfutam alatt Russell a hatos kanyarban belül volt, amikor Sainz kívülről elé akart vágni. Russell nem tudta kikerülni a Ferrari pilótáját, és nekiment, aminek következtében Sainz a mezőny végére esett vissza. Így zárta a mondandóját:

    „Szóval azt hiszem, amikor ennyi büntetést osztanak ki, az egy kicsit megváltoztatja a pilóták szemléletét, hogy hogyan közelítik meg a dolgot. Senki sem akar csak ott ülni, és mindent elóvatoskodni, mert az senkinek sem lesz szórakoztató.”