Címke: sprintfutam

  • Kiderült, hol rendeznek sprintfutamokat 2024-ben a Forma-1-ben!

    Kiderült, hol rendeznek sprintfutamokat 2024-ben a Forma-1-ben!

    Hivatalosan is bejelentette a Forma-1, hogy melyik versenyeken változik a szombati nap programja a sprintversenyek miatt.

    2021-ben mutatta be a sportág az új formátumot. Az első évben három versenyen kísérleteztek, majd tavaly hatra emelték a szombati futamok számát. Idén is ugyanennyi helyszín programja tért el a szokásostól, és ez a minta jövőre sem fog változni.

    Ugyanakkor a versenyzők nemigen kedvelik a formátumot. Max Verstappen többször elmondta, nem találja izgalmasnak a sprintversenyeket, és a csapatvezetők is nyitottak arra, hogy átformálják a jelenlegi szabályokat.

    A sprinthétvégéken ugyanis egy szabadedzés áll a mezőny rendelkezésére, majd a második gyakorlás helyett már a főfutam rajtsorrendjét eldöntő kvalifikációra kerül sor. Természetesen az esemény előtt már a parc fermé szabályok érvényesek, így büntetlenül nem hajthatnak végre szignifikáns változtatásokat a csapatok. A szombati nap teljesen a sprinteseményeké. Először egy időmérő segítségével döntik el, melyik versenyző honnan indul (shootout), majd következhet a verseny rövidített változata.

    Az F1 által készített felmérés szerint a sprintformátum pozitív hatást gyakorolt a nézettségre. Pénteken többen kísérik figyelemmel az eseményeket, hiszen az időmérőt már azon a napon megtartják. Az Azerbajdzsáni Nagydíjon például az időmérő közvetítésének nézettségi adatai +83%-os növekedést mutattak a 2022-es szabadedzéshez képest. Az Egyesült Államok Nagydíján +139%-al többen követték az eseményeket, míg a Belga Nagydíjon +34%-os emelkedés történt.

    Jövőre két „új” helyszín is belekóstolhat a sprinthétvégékbe. A visszatérő Kínai Nagydíjon és a Miami Nagydíjon is tétje lesz már a pénteki napnak.

    A 2024-es sprintversenyek helyszínei:

    Dátum Verseny  Helyszín
    április 19-21. Kínai Nagydíj Sanghaj
    május 3-5. Miami Nagydíj Miami
    június 28-30. Osztrák Nagydíj Spielberg
    október 18-20. Egyesült Államok Nagydíja Austin
    november 1-3. Brazil Nagydíj Sao Paulo
    november 29 – december 1. Katari Nagydíj Lusail
  • Verstappen bosszankodva vág neki a hétvégének: Szabaduljanak már meg ettől

    Verstappen bosszankodva vág neki a hétvégének: Szabaduljanak már meg ettől

    Max Verstappen egy dolog miatt nem tud teljesen örülni annak, hogy Brazíliában versenyeznek a hétvégén.

    A háromhetes sorozat utolsó állomásához érkezett a mezőny, ugyanis jövő héten már pihenhetnek egy kicsit a Las Vegas-i Nagydíj előtt. Ám nem az egymás utáni versenyek száma az, ami bosszantja jelenleg a hollandot. A 26 éves versenyző keserű szájízzel készül a hétvégére, mivel az általa elítélt sprintformátum Interlagosban is visszatér.

    Legutóbb Austinban rendeztek sprintfutamot, és a gyakorláshiány miatt a Mercedes és a Ferrari nem tudta megfelelően beállítani a hasmagasságot az autóján, így a kopólemez túlzott kopása miatt kizárták Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t. Verstappen jelezte, ezt nem történt volna meg, ha az F1 ragaszkodna a normális versenyhétvégékhez.

    „Egyszerűen meg kellene szabadulnunk ezektől a sprintfutamoktól, és akkor mindenki megfelelően be tudná állítani a versenygépét. Nem történt volna kizárás a legutóbbi alkalommal, ha normális hétvégéink lennének” – nyilatkozta a holland.

    A háromszoros világbajnok kihangsúlyozta, nem miért kell minden áron „feltalálni” valamit a versenyhétvégék menetrendjének megváltoztatásával.

    „Miért kell megpróbálnunk feltalálni valamit? Szerintem a termékünk működik, ha biztosítjuk, hogy az autók versenyképesek legyenek, míg a szabályok sokáig változatlanok maradnak. Miért kell mindig új dolgot kitalálni, hogy megpróbáljuk szórakoztatóvá tenni az egészet?  Szerintem ha jó versenyeink vannak és az autók közel vannak egymáshoz, akkor nincs szükségünk a sprintformátumra és hasonlókra.”

  • Horner szerint csak egy korábban már elvetett megoldás menthetné meg a sprintfutamokat

    Horner szerint csak egy korábban már elvetett megoldás menthetné meg a sprintfutamokat

    Változtatások ide vagy oda, Christian Horner szerint még mindig hiányzik valami a Forma-1-es sprintfutamokból. A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy a fordított rajtrácsos versenyek ötlete lehet a befutó a nézők szórakoztatásának szempontjából.

    A Milton Keynes-i istálló hiába dominál idén, és nyerte meg többek között az USA Nagydíj sprintfutamát is,  a pályán történő izgalmas események hiánya miatt nagyon nem győzi meg Hornert a jelenlegi sprintes formátum.

    Hamilton megpróbálta, de nem tudta sokáig nyomás alatt tartani Verstappent az austini sprinten

    Ez pedig nem csak az Egyesült Államokban, hanem másik sprintes helyszíneken is előfordult, és mivel a 100 kilométeres versenytávon kapunk egy lehetséges képet a vasárnapi futamról, ezért általában azok sem sokztak valami izgalmasak lenni. Horner szerint emiatt egy olyan elemre lenne szükség, ami megkavarná az állóvizet a szóban forgó versenyhétvégéken.

    „Kenne még bele pár csavar – nyilatkozta a brit szakember az USA Nagydíj helyszínén, Austinban. – Például fordított rajtrács az első 10 pilóta esetében, de ezen felül megfelelő mennyiségű pontot kell osztani, hogy tényleg megérje küzdeni a számukra. ”

    „Még mindig nem elég különleges érzés, amikor megnyersz egy sprintfutamot. Nyilvánvalóan nem fog annyit érni, mint egy rendes futamgyőzelem, de mindig nyitottaknak kell lennünk a változásokra. Magát a koncepciót jónak tartom, de a megvalósítás lehetne jobb is, izgalmasabbá kellene tenni a versenyeket a nézők számára.”

    Nemrégiben a COTA vezető elnöke, Bobby Epstein felfedte, hogy hiába vállalták be a sprintfutamot, ez mégsem növelte az eseményre való jegyeladások számát. Max Verstappen – aki mindig is a sprintet ellenzők táborát erősítette – a szurkolók helyében lázadnának a sprint ellen, mert szerinte ez elveszi a vasárnapi verseny varázsát.

    „A szurkolók helyében csalódott lennék, mert így többé-kevésbé minden kiderül – ismerte el az immáron háromszoros viágbajnok holland pilóta. – Ha nem történik semmi különeleges, akkor megtudot, hogy mi fog történni holnap [a verseny során]. Ez pedig elvesz annak a varázsát, mert amikor megnézed az időmérőt, nem mindig tudod, hogy vajnon melyik csapat lesz a leggyorsabb vasránap.”

    Verstappen dominált, Hamilton szerint túl messze van a Red Bull – így látta a sprintet a top 3

  • Kiderült, mennyire befolyásolta a sprintfutam az USA Nagydíj jegyeladásait

    Kiderült, mennyire befolyásolta a sprintfutam az USA Nagydíj jegyeladásait

    Az USA Nagydíj promótere, Bobby Epstein nemrégiben őszintén beszélt a futamra való jegyeladásokról. A szakember meglepően vette tudomásul, hogy a sprintfutamos formátum nem javított az ezzel kapcsolatos számokon.

    Austin azon 6 helyszín közé tartozik, amelyek a sprintfutamos formátum alapján kerülnek megrendezésre 2023-ban. Ez az eredeti formátumhoz képest eggyel több időmérőt és sprintfutamot, viszont kettővel kevesebb szabadedzést jelent.

    Ferrari-pole és egy ritka Verstappen-hiba – ez történt az austini időmérőn

    A Forma-1 vezetői azért hozták be a sportba a sprintfutamokat, hogy a versenyhétvége mindhárom napjára jusson legalább egy jelentősebb esemény, és szerintük ennek meg kellene látszódnia a jegyeladásokon is többek között. Azonban a COTA vezető elnöke felfedte, hogy sprintfutam ide vagy oda, az újdonság nem aratott sikert, és ez a tény nem vonzott be jelentős vásárlót.

    „Nem segített, és ez óriási meglepetés a számunkra – árulta el Epstein. – El kell döntenünk, hogy mi mozgathatja meg az embereket annyira, hogy kilátogassanak a hétvégére. Akik így döntenek, azok nagy valószínűséggel a sport szeretete miatt döntenek a jegyvásárlás mellett. Szerintem még mindig kérdéses, hogy a sprintet miként ítélik meg a szurkolókm még mindig kísérleteznünk kell.”

    Epstein azt is hozzátette, hogy egyesek szerint Max Verstappen és a Red Bull dominanciája is befolyásolhatta a hétvége érdeklődését, szerinte ez ki van csukva.

    „Ezt csak a vasárnapi verseny után lehet kideríteni, miután összehasonlítottuk az idei adatokat a korábbi években tapasztaltakkal. Ha a mostani vasárnap is lesz olyan erős, mint a tavalyi, akkor ki lehet zárni a szóban forgó okot. Miért lenne olyan erős a vasárnap, ha a Max-faktor közrejátszik? Szerintem ezen a teszten átmentünk, azonban az idei szombat gyengébb volt a tavalyihoz képest, így ez az egyetlen dolog, ami elmozdult.”

    Epstein azzal zárta a mondandóját, hogy elegendő bizonyíték hiányában nem biztos, hogy 2024-ben is rendeznek majd F1-es sprintfutamot a COTA-n.

  • Horner szerint Verstappen nem felejt, Wolff úgy véli, látnia kellett volna a kockázatot

    Horner szerint Verstappen nem felejt, Wolff úgy véli, látnia kellett volna a kockázatot

    A Mercedes és a Red Bull csapatfőnöke is elmondta a véleményét George Russell és Max Verstappen bakui koccanásáról. Toto Wolff mindkét pilótát megérti, míg Christian Horner úgy véli, a címvédő meg fogja jegyezni magának az incidenst.

    Bár Sergio Pérez végzett az élen Charles Leclerc előtt az Azeri Nagydíj sprintfutamán, a legnagyobb visszhangot egyértelműen George Russell és Max Verstappen párharca váltotta ki. A két versenyző a rajt után három kanyaron át csatázott egymással. Ezek közül az elsőben egyértelműen tiszta volt a versenyzés, a másodikban viszont összeértek, a 3-asban pedig a brit pilóta kiszorította a címvédőt.

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    A Red Bull ráadásul meg is sérült a koccanás következtében Verstappen pedig dühösen rádiózott utána. A leintést követően ráadásul személyesen beszélték meg Russell-lel az esetet, aminek az lett a vége, hogy „f*szfejnek” nevezte riválisát. Az incidensről természetesen a két csapatfőnök is elmondta a véleményét: Toto Wolff mindkét felet meg tudja érteni, de hozzátette, Verstappennek látnia kellett volna a rizikót.

    Ezért veszett össze Verstappen és Russell a sprint után – a holland f*szfejnek nevezte riválisát

    „Mindenekelőtt a pilóták közötti barátságos szóváltás remek szórakoztató faktor – fogalmazott a Mercedes első embere. – Ez egy versenyszituáció. [Ha] az ember kívülről próbálkozik, az soha nem lesz könnyű pozíció. Összeütköztek, neki egy hatalmas lyuk lett az autóján, és ez nem optimális a futama szempontjából. Teljesen érthető, hogy [Verstappen] feldúlt. George védte a pozícióját, és teljesen egyértelmű volt, hogy ezt fogja tenni. George helyében pontosan ugyanezt csinálnám, Max helyében pedig dühös lennék. Szerintem veszélyes kívülről előzni, mert az ember a bukótérben vagy a falban köthet ki. Vagy van valaki belül, aki gyenge, és a világ összes helyét megadja a másiknak, de belülről elég nagy szöget kell elérni, és ha az ember ott megpróbál szűken elfordulni, akkor a következő egyenesben lemarad.”

    A két fél már korábban is összecsapott a pályán, például a tavalyi Spanyol Nagydíjon, de most először akadtak össze fizikailag. Wolff úgy véli, Verstappen nem ugyanolyan hozzáállással versenyez Russell ellen, mint Lewis Hamiltonnal szemben. „Max másképpen versenyez Lewisszal, de az ugyanabba a generációba tartozó versenyzők esetében mindannyian erőszakosak – jelentette ki. – Ez azonban mindig is így volt, ismerik egymást. Valószínűleg tízévesen kerültek először ilyen helyzetbe, szóval ez a versenyzés.”

    A Red Bullt irányító Christian Hornernek természetesen más volt a véleménye az esetről, a brit szakember egyértelműen saját pilótájának adott igazat. Ahogyan Verstappen is megjegyezte Russellnek, úgy ő is azt fogalmazta meg, hogy a holland versenyző nem fogja egyhamar elfelejteni azt, amit riválisa vele szemben tett.

    „Érthetően bosszús volt emiatt. Azt hiszem, elmondta a véleményét George-nak, és vélhetően jó ötlet volt, hogy [Russell] magán hagyta a bukósisakját – viccelődött. – [Verstappen] egy versengő pilóta, és amikor megsérül az autója, az hatással van a futamára. Csalódott lennék, ha elégedett lenne ezzel. Ő olyan, mint egy elefánt, emlékezni fog erre, és egy ideig elraktározza.”

    Verstappen a csapat szerint körönként 75 századmásodpercet veszített az autó sérülése miatt. De így is sikerült behoznia azt a harmadik helyen, miután a biztonsági autós újraindítást követően visszaelőzte Russellt. Horner méltatta pilótáját, egyúttal azt is elmondta, hogy Leclerc ellen miért nem volt már esély az újabb előzésre.

    „Nagyszerű munkát végzett az újraindításnál, és sikerült megelőznie George-ot, majd Charles-ra is rá tudott akaszkodni, de a gumik túlmelegedtek, és a sérülések miatt eltolódott az egyensúly – magyarázta. – Milton Keynes-ből hallottuk, hogy eltolódott a kocsi balansza, és ez nyilvánvalóan nagy hátrányt jelentett számára.”

  • Verstappen unatkozott az új sprintformátum közepette

    Verstappen unatkozott az új sprintformátum közepette

    Verstappen teljesen sutba dobná a „szerencsejáték” sprintek ötletét, és inkább az egyenlőbb csapatok felé terelné az F1-et.

    A bajnoki címvédő az új formátum ellenére nincs oda a sprintekért. Bár érdemes megjegyezni, kétségtelenül Red Bull pilótája volt a szombati nap egyik vesztese.

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    A 2021-ben bevezetett sprinthétvégék egyik legnagyobb kritikusa végig azóta is Max Verstappen volt, a hollandot pedig még az új szabályok sem hatották meg. Eddig egy 100 kilométeres „mini” versenyt rendeztek az időmérő és a verseny között, idén azonban nagyban átalakultak a szabályok.

    A szombati nap saját, rövidebb időmérőt, azaz szétlövést kapott, így a verseny rajtsorrendjét újra a – sprintek esetén pénteken tartott – „rendes” kvalifikáció határozza meg.

    „Engedjük el az egészet. Szerintem az a legfontosabb, hogy térjünk vissza az eredetihez, és biztosítsuk, hogy minden csapat küzdhet a győzelemért. Efelé kéne törekedni, és bevezetni az új dolgokat.” emelte ki álláspontját Verstappen a RACER-nek.

    „Unatkoztam a szétlövésen, hogy őszinte legyek. Én úgy szeretem, ha van egy időmérő, amikor mindent fel kell tenned egy lapra, és az tegnap volt, amit élveztem is. Erre ma is ugyanazt kellett csinálnom, de jó, még egy időmérő. Nem igazán élvezetes.

    Ez nem igazi versenyzés, inkább szerencsejáték. Több sikerem lenne, ha Vegasban kaszinóznék.”

    Verstappen tudja, hogy sokakat megdöbbent a véleményével

    A címvédő korábban még azt is elhintette, ha túl sokat kísérleteznek a hétvége formátumával, számára élvezhetetlenné válik majd az F1, így a kelleténél korábban visszavonulhat a sporttól. Az pedig biztos, hogy miután az Azeri Nagydíj szombati napján George Russellel akadt össze, nem lett pozitívabb véleménye a dologról.

    „Ez már inkább a show-ról szól, és persze muszáj izgalmat nyújtani, de ha az autók közelebb vannak egymáshoz, az szórakoztatóbb, mint… bármi is ez.

    Olyan, mintha egy focimeccsen 3-0-ra vezet az egyik csapat, mire azt mondjuk, hogy visszaállítjuk 0-0-ra az egészet, és kezdjük előlről.”

  • „A Forma-1 most sport, vagy showműsor?”

    „A Forma-1 most sport, vagy showműsor?”

    Jan Lammers szerint a Forma-1 egyre jobban eltávolodik egy sportág mivoltáltól, és inkább már showműsorként viselkedik.

    Max Verstappen egyedül ment neki a bakui új formátumnak. A holland versenyző szerint az F1 a sok változtatással megöli a sportot, ezért ha ez így megy tovább, akkor a 25 éves pilóta gyorsan tovább állhat. A kétszeres világbajnok honfitársa is osztja ezt a nézetet.

    Az egykori versenyző szerint valóban kategóriaváltásra sarkallhatja a Red Bull pilótáját az, ha folyamatosan változtatnak a megszokott formátumon. Verstappen első sorban azt nehezményezte, hogy a versenyzők vállára tesz így a sportág még több terhet, amivel Lammers is egyetért.

    „Remélem, nem lesz túl sok változtatás, mert különben nem sokáig lesz a pályán. Én abba  a generációba tartozom, ami szereti, hogy a versenyhétvége a vasárnapra épül fel. A mostani változtatásokkal az fiatalabb generációknak akarnak kedvezi, és még több izgalmat akarnak a pályára varázsolni. Én a Bajnokok Ligájához hasonlítanám ezt a jelenséget. Ott is heti két meccsnap van, és ez szám emelkedni fog, nem csökkeni. A Forma-1 is ebbe az irányba halad.”

    Red Bull, Osztrák Nagydíj
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Lammers úgy érzi, hogy a korábbi értékeit áldozza fel a Forma-1 a szórakoztatás oltárán.

    „Úgy érzem, hogy a sport inkább a szórakoztatás irányába mozdul el. Számomra a pole pozíció egy igazi dolog. Ha a sprintfutamra érvényes rajtelsőséget szerzed meg, az ugyan szépen mutat a neved melled, de valójában csak egy pole pozíció van: a vasárnapra szóló. Hasonlóan vélekedek a DRS-ről és annak hatásairól is. Persze, lehet mondani, hogy megelőztem Max Verstappent, de én azt szeretném látni, hogy ezt DRS nélkül teszi meg az illető. Ahogy már említettem, megértem, hogy ezzel a fiatalabb rajongókat célozták meg.”

  • Különleges esetben felülírhatják a megszokott szabályokat a Forma-1-ben

    Különleges esetben felülírhatják a megszokott szabályokat a Forma-1-ben

    Az új sprintfutamos rendszer apropóján bekerült egy olyan pont a szabálykönyvbe, hogy szükség esetén eltekinthetnek a megszokott eljárásrendtől az alkalmi szabálymódosítások kapcsán.

    A hétvégén rendeznek először a megújított rendszerben sprintfutamos nagydíjat. A változások közül a legfontosabb az, hogy a szombati sprint önálló életet él, külön kvalifikáció lesz rá és a végeredményének sem lesz hatása a vasárnapi versenyre, leszámítva az esetleges büntetéseket és baleseteket.

    A puding próbája az evés, s mivel Bakuban vagy máshol előfordulhatnak előre nem látott problémák, a Sportszabályzat elejére beiktattak egy új részt, amelynek értelmében a sprintek idején különleges eljárással, a Motorsport Világtanács beleegyezése nélkül változtathatnak a szabályokon.

    Ajándékot kaptak az F1-es csapatok

    Az 1.4-es pont szerint „2023. augusztus 1-jéig a sprintfutamos nagydíjakon, kizárólag különleges esetekben, az FIA ideiglenes változtatásokat vezethet be” egyes szabályok kapcsán az adott versenyhelyszínen. Az alkalmi szabálymódosítás feltételei közé tartozik, hogy annak célja a sportszerű küzdelem biztosítása vagy a rendezési problémák elkerülése legyen, és hogy csak olyan problémák esetében alkalmazható, melyek a friss változtatásokkal összefüggésben állnak. A módosítás érvényesítéséhez az FIA, a jogtulajdonos Liberty, valamint legalább nyolc csapat jóváhagyása szükséges.

    Az érintett paragrafusok a sprint kvalifikációjának menetére, a gumihasználatra, a parc fermé szabályaira, a büntetések kiosztására vonatkoznak.

    Idén hat versenyen lesz “sprintes” menetrend, a jelzett határidőig Bakun kívül még két pálya, a Red Bull Ring és Spa kerül sorra.

  • „Össze lehet pakolni, és el lehet menni” – ezt a tanácsot kapta Verstappen

    „Össze lehet pakolni, és el lehet menni” – ezt a tanácsot kapta Verstappen

    A német egykori versenyző szerint, hanem tetszik a rendszer Max Verstappennek, akkor el is mehet.

    A kétszeres világbajnok korábban elmondta, nincs ínyére ez a sok változás a Forma-1-ben, így ha ez tovább folytatódik, akkor otthagyja a sportágat. Erre a kijelentésre reagált Ralf Schumacher a napokban.

    A hollandnak első sorban azzal van problémája, hogy a show kedvéért a versenyzést is beáldozza a Forma-1, mivel szerinte a nyakatekert sprinthétvégéken nincs túl sok értelme. Csupán nagyobb terhet rak a versenyzőkre.

    Bakuban egy újabb formátumot próbálnak ki a száguldó cirkusz tagjai. Egy szabadedzés, két időmérő, egy sprintverseny és a főfutam kerül terítékre. Az egyik kvalifikációval a sprintfutam rajsorrendjét döntik el, míg a másikkal a vasárnapi versenyre készülnek.

    Verstappen Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Red Bull Content Pool

    A német Sky szakértőjévé vált Schumacher részben egyetért Verstappennel. Az egykori versenyző is úgy látja, hogy bizonyos elemek nagy terhet tesznek a pilótákra.

    „Abban egyetértek vele, hogy ez egy hatalmas terhet tesz a versenyzők vállára. Láttuk a következményeket Melbourne-ben, mikor túlsok rajtot kellett teljesíteniük” – nyilatkozta Schumacher.

    Ugyanakkor a hatszoros futamgyőztes szerint túléli a Forma-1, ha a holland a távozna:

    „A múlt, a jelen és a jövő megmutatta és megmutatja, hogy a Forma-1 sokkal nagyobb, mint egy-egy egyéniség. Bernie Ecclestone is elment, míg mi azt hittük, nélküle nem létezik az F1, és lám, most sokkal sikeresebb a sportág, mint valaha. Így hát Verstappennek vagy össze kell pakolnia és távoznia kell, vagy el kell fogadnia, hogy ez van. Megértem a hozzáállást, hiszen sokat kockáztat. Ám ettől még azért kapja a fizetést, hogy ezt csinálja. Ismétlem, ha menni akar, akkor menjen. Akármennyire is kedvelem őt, nem fogja a távozása megölni a Forma-1-et.”

  • Fontos részletek derültek ki az F1 különleges versenyhétvégéjéről

    Fontos részletek derültek ki az F1 különleges versenyhétvégéjéről

    A héten Bakuban debütál a külön időmérős sprintfutamos formátum. Lesz néhány változás a hagyományos kvalifikációkhoz képest.

    Az FIA ismertette a szabályokat az Azeri Nagydíjon bemutatkozó új nagydíjmenetrendről. A bakui utcai pályán pénteken egy edzés után már aznap jön a megszokott időmérő változatlan formában, ám ez a korábbiakkal ellentétben nem a szombati sprintre, hanem a vasárnapi „fő” futamra határozza meg a rajtsorrendet.

    A sprint külön életet él innentől, a végeredményének és az ott történteknek néhány kivételtől eltekintve nem lesz hatása a vasárnapi dolgokra – ez is volt a cél, hogy a pilóták bátrabban támadjanak a jobb pozícióért és ne aggódjanak azon, hogy a hibák sokba kerülhetnek. A szombati edzést egy önálló, második időmérő váltja a sprint rajtsorrendjének kialakítására, amelynek megnevezése „sprint szétlövés”, a három szakaszáé pedig SQ1-SQ2-SQ3 lesz.

    Az S betű a sprint rövidítése, de a megnevezésnél több eltérés lesz a hagyományos Q1-Q2-Q3 rendszerhez képest: az egyes szakaszok hossza néhány perccel rövidül, 12-10-8 percre.

    A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    A gumihasználatban fontos változás, hogy a nagydíj egészére 13 helyett csak 12 gumiszett jut egy-egy autóra, és az SQ1-ben és az SQ2-ben kötelezően a közepes, míg az SQ3-ban a lágy keveréket kell használni.

    A rajtbüntetések kapcsán ismertetett néhány részletet az FIA: a pénteken, valamint a sprintfutamon elkövetett vétségeket a vasárnapi rajtrácson alkalmazzák, a szétlövésen büntetett kihágásokat a sprintfutam rajtrácsán. Az engedélyezettnél több motorelemért kiosztott büntetéseket csak a vasárnapi rajtsorrendnél veszik figyelembe, a parc fermé-vétségeket ugyanakkor a szombati és a vasárnapi futamon is.

    Később öt további nagydíj lesz „sprintes”.