Címke: sportszerűség

  • A nap, amikor a Ferrari sportszerűtlenségre kényszerítette versenyzőjét

    A nap, amikor a Ferrari sportszerűtlenségre kényszerítette versenyzőjét

    1975. október 5-én, Watkins Glenben esett meg, hogy a Ferrari piszkos trükkel érte el, hogy Niki Lauda könnyen meg tudja nyerni az Amerikai Nagydíjat és ezzel megszerezze szezonbeli ötödik győzelmét, és a Ferrari első győzelmét Watkins Glennben.

    Lauda, aki már bajnok volt, 4,9 másodperccel nyert Emerson Fittipaldi előtt.

    Fittipaldi meglehetősen dühös volt a verseny után, mivel öt körön keresztül feltartotta őt Lauda ferraris csapattársa, Clay Regazzoni. Miután Lauda lekörözte svájci csapattársát, az utána me engedte el Fittipaldit, mire a brazil többször is dühösen az öklét rázta. Hiába lengettek kék zászlót a lekörözött Regazzoninak, hogy engedje el Fittipaldit is, és kapott figyelmeztetést, a Ferrari utasította versenyzőjét, hogy folytassa a versenyt, a brazil feltartásával.

    Végül Regazzonit végül fekete zászlóval kiintették a versenyből, de addigra Lauda előnye már jóval több, mint 10 másodpercre nőtt Fittipaldi előtt.

    A hátralévő időben Fittipaldi már nem tudott kellően közel kerülni Laudához, így a második helyen végzett.

    A sajtó az eset után egyenesen sportszerűtlennek nevezte Regazzonit és a Ferrarit.

  • A Red Bull és a Mercedes is egy sportszerű és tiszta szezonzárót szeretne látni

    A Red Bull és a Mercedes is egy sportszerű és tiszta szezonzárót szeretne látni

    Christian Horner azt szeretné, ha egy tiszta, sportszerű őrületes utolsó futammal érne véget a Forma-1 2021-es évada.

    A Red Bull csapatfőnöke azon apropóból beszélt a témáról, mivel sokan úgy gondolják, hogy a bajnoki éllovas Max Verstappen akár ki is ütheti majd Lewis Hamiltont a versenyből, mivel akkor a több győzelmének köszönhetően az ő fejére kerülhet majd fel a bajnoki korona.

    „Ezt a bajnoki címet a pályán szeretnénk megnyerni, nem pedig a kavicságyban vagy a versenyirányítás által” – árulta el a brit szakember. „Remélhetőleg egy sportszerű és tiszta versenyt láthatunk majd Abu Dhabiban.”

    Az FIA és a versenyirányítás azonban mindenkit meglepett azzal, amikor a Szaúd-Arábiai Nagydíj második piros zászlós szakasza közben  Michael Masi elkezdett egyezkedni a Red Bull sportigazgatójával, Jonathan Wheatleyvel, hogy a holland pilótáé lehet a harmadik rajthely abban az esetben, ha maga elé engedi Esteban Ocont és Lewis Hamiltont, akit szabálytalanul előzött meg a második rajtnál.

    A Sky német kiadásának szakértője, Timo Glock szerint „hihetetlen, hogy ez megtörténhetett”, Dr. Helmut Marko pedig úgy látta, hogy ez az FIA egyik új fajta módszere a büntetések elkerülésének érdekében. Az FIA versenyigazgatója azonban tagadta a vádakat és szerinte semmi kivetni való nem volt a Red Bull-lal való beszélgetése során.

    Horner mellett a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is próbálta lehűteni a kedélyeket a szezonzáró verseny előtt. Az osztrák vezető Verstappen agresszivitását is meg tudja érteni, mert a holland élete első világbajnoki címéért harcol és emiatt minden tőle telhetőt, néha még többet is megtesz a versenypályákon.

    „Meg tudom érteni Verstappent, de voltak olyan manőverei, amik már átlépték a szabályosság határát” – mondta Wolff, aki nem bírta a feszültséget a Szaúd-Arábiai Nagydíjon és a két bajnokaspiráns ütközésénél még a fejhallgatóját is összetörte. „Csendben és nyugodtan szeretném várni az év utolsó futamát, ahol remélhetőleg minden rendben lesz majd.”

  • Ecclestone örül a Ferrari sportszerűségének

    Ecclestone örül a Ferrari sportszerűségének

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone örömét fejezte ki amiatt, hogy a Ferrari nem alkalmazott csapatutasítást az Osztrák Nagydíjon.

    Lewis Hamilton kiesése után Vettel komoly esélyt kapott arra, hogy több ponttal megelőzze a britet az összetettben, ám a Ferrari nem adott utasítást helycserére Raikkönennek. A német előnye így egyetlen egy pont a címvédő előtt.

    „Mindenki példát vehet a Ferrari sportszerűségéről.” – kezdte a Sport Bildnek.

    „Egyszerű lett volna, hogy Vettel előrébb kerüljön, de a Ferrari nem így cselekedett. Ezzel pedig megtartották a sport szépségét és Kimi moráljának is jót tettek. Az olaszok megtették végre azt a lépést, amire régóta várok.”

    „Sebastian nagyon megérdemelné a bajnoki címet. Remélhetőleg nem ezen a három ponton fog múlni.” – tette hozzá.