Címke: sportoló

  • Hamilton elmondta, hogy ki a valaha élt legnagyobb sport ikon

    Hamilton elmondta, hogy ki a valaha élt legnagyobb sport ikon

    A Forma-1 világbajnoki címvédője Lewis Hamilton a The Sun-nak adott interjújában elmondta, hogy kit tekint minden idők legnagyobb sportolójának, aki egyben az ő személyes hőse is.

    Az interjú apropója a Black History Month első napja volt, ami az Egyesült Királyságban az a hónap, ahol a híres fekete bőrű emberek előtt tisztelegnek. A Mercedes versenyzőjét többed magával egyetemben arról kérdezték, hogy számukra ki volt az a fekete bőrű ember, akire felnéztek vagy csodáltak.

    Hamilton egy olyan nevet mondott, aki a 20.század egyik, ha nem a legjobb ökölvívója és egyben sportólója is volt, emellett hatalmas szeretet vette őt körül nem csak a pályán, hanem az azon kívül mutatott életével is.

    „Úgy vélem, hogy Muhammad Ali volt a valaha élt legnagyobb sport ikon. Ő volt az a valaki, akire fel lehetett nézni. Egész életem során nagyon inspirált engem, ezért is van róla egy tetoválásom a jobb vádlimon.” – kezdte a hatszoros bajnok.

    „Azonban sok más olyan sport ikon volt, akik Alihoz hasonlóan kihasználták a helyzetüket és sok mindenért kiálltak. Muhammad mindent feltett arra, amiben hitt. Nagyon inspirálónak találtam, miután elolvastam a történeteit.” – folytatta.

    A brit elmondta, hogy hálás annak, hogy személyesen is találkozhatott a 2016-ban elhunyt legendával.

    „Nem abban a korszakban nőttem fel, amikor ő még a ringben küzdött. Amikor találkoztam vele, láttam sok viedót róla és rengeteg történetet is elolvastam vele kapcsolatban. Alig vártam néhány évvel ezelőtt, hogy találkozhassak vele. Sajnos azonban ő már egy komoly betegséggel küzdött akkor [Parkinson-kór – a szerk.], és így elég csendes volt, nem tudom, hogy tudta-e, hogy mi történik körülötte. A nagyapám demenciában szenvedett, így tudom, milyen az, amikor valaki egy hasonló dolgon megy keresztül.” – mesélte.

  • Hamilton az évtized tizedik legjobban kereső sportolója lett

    Hamilton az évtized tizedik legjobban kereső sportolója lett

    Az év európai sportolója díj után Lewis Hamilton egy újabb lista élmezőnyébe került be. A Forbes összeállítása szerint a brit címvédő a tizedik legtöbb pénzt kereső sportoló lett a hamarosan véget érő évtizedben.

    A hatszoros világbajnok 2010-ben még a Mclaren versenyzője volt, majd 2013-ban igazolt a jelenlegi munkaadójához, a Mercedeshez, ahol azóta öt bajnoki címet is bezsebelt.

    Jelenlegi szerződése 2020 végéig érvényes, és továbbra is ő a legjobban fizetett F1-es versenyző.

    Hamilton az elmúlt tíz esztendőben 400 millió dollárt (nagyjából 115,7 milliárd forint) keresett, ám még ezzel az összeggel is éppen csak befért a legtöbbet kereső sportolók tízes listájára.

    A tíz legjobban kereső sportoló 2010-2019 között:

    1. Floyd Mayweather (boksz) 915 millió $
    2. Cristiano Ronaldo (labdarúgás) 800m $
    3. Lionel Messi (labdarúgás) 715m $
    4. LeBron James (kosárlabda) 680m $
    5. Roger Federer (tenisz) 640m $
    6. Tiger Woods (golf) 615m $
    7. Phil Mickelson (golf) 480m $
    8. Manny Pacquiao (boksz) 430m $
    9. Kevin Durant (kosárlabda) 425m $
    10. Lewis Hamilton (Forma-1) 400m $